A két feladó 12. rész

Tudom hogy meleg vagy

Komótosan mostam a fogaimat és a tükörképemet bámultam.. Oikawa te seggfej, egész este nem tudtam aludni miattad.. Mi az hogy beszélek álmomban és Daichiról beszélek? Így mégis hogy a picsába merjek aludni a buszon? Vagy akár az edző táborban?

– Kicsim, hogyhogy ilyen korán vagy? – pillantott be anyu kócos hajjal a fürdőszobába. A számhoz emeltem a poharat majd gyors öblítés után kiköptem a vizet és felé pillantottam.

– Nem tudtam aludni és kéne még valami a boltból mielőtt indulok. – anya zavartan ráncolta szemöldökét de nem volt abban az állapotban hogy gondolkozzon szóval csak bólintott.

– Jól van.. Apád már fent van és azt mondta elvisz a suliba.

– Az jó.. De te miért vagy fent ilyen korán?

– Hogy reggelit csináljak.. – ásított egy nagyot és a konyha felé vette az irányt. Szegény most miattam kelt ilyen korán.. Vissza fordulva a csap felé újra át sikáltam a fogaimat, majd mikor végeztem a művelettel ismét öblítettem egyet. Akkor most már ez is mehet a táskámba. Lemostam a fog keféről a habot majd a szobámba lépve betettem a táskám oldalába és elhúztam a cipzárt. Minden megvan.. Már csak az energia italok kellenek.. Magamhoz vettem a pénztárcámat és egy szatyrot majd sietve végig csoszogtam a folyosón. Apa ekkor lépett ki a szobájából.

– Sugawara, hová mész? – kérdezte reggeli dörmögő hangján.

– Leugrok a boltba, mindjárt jövök.

– Oh.. Értem. Tudnál hozni kenyeret? Tegnap este elfogyott..

– Igen, persze. Elmentem. – léptem ki a házból. Tegnap a randi után sokat gondolkodtam. Oikawa szerelmes belém, ugye?  És én elmentem vele randizni, nem igaz? Elkísért egészen az ajtóig mikor a lakóépület előtt is elbúcsúzhatott volna, nem? Akkor mégis miért nem csókolt meg? Szerintem elég egyértelmű, hogy ő lesz felül, akkor meg mire várt? Ráadásul úgy elköszönni.. Direkt csinálta, hogy ne tudjak aludni edző tábor alatt? Csak mert akkor sikerült neki.. Elhatároztam hogy semmit nem fogok aludni a tábor alatt! Ezért kell az energia ital. Végig fogom pörögni a hétvégét. Belépve a kisboltba köszöntem az eladónak majd az innivalók sorába léptem és megkerestem a legerősebb energia italt.. Amitől ténylegesen pörögni fogok. Egy energia ital felér tíz kávéval. Legalábbis tudomásom szerint. Egy a busz út ellőttre, egy a busz út utánra, egy délre, egy estére… kettő estére, egy reggelre, egy délre, kettő estére és egy reggelre egy a busz út ellőttre és már aludhatok is.. Ó te jó ég… Eddig is buszoztam együtt Daichival úgy hogy aludtam.. Ez az egész hülyeség.. Vissza tettem az italokat és a pékárukhoz léptem. A telefonom csörögni kezdett.

– Seggfej vagy, tudsz róla? – kérdeztem köszönés nélkül.

– Eeeh? Miért? – kérdezte Oikawa én pedig levettem a kenyeret a polcról és a kasszához vettem az irányt.

– Miattad egész este nem aludtam mert azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám túlélni az edzőtábort alvás nélkül.

– Oh..

– Ja.. Oh.. – fintorogtam amin a kasszában álló srác elmosolyodott. Kifizettem az összeget és haza indultam. – Amúgy miért hívtál?

– Csak jó utat szerettem volna kívánni.. De figyelj, nem muszáj ám Daichi mellett ülnöd.

– Mi? – kérdeztem értetlenül.

– Hát tudod.. Tényleg beszélsz álmodban. Pont ezért ha Daichi mellett ülsz, nem akarsz majd aludni, hiszen mi van ha megtudja a titkodat és ezzel tönkre megy a barátságotok.. De ha más mellett alszol és ő meghallja mit motyogsz akkor tuti előbb téged fog majd megkérdezni róla.. És akkor megkérheted hogy tartsa titokban.. – megtorpantam a lépcsőn és a falnak dőltem..

– Én egész este azon gondolkodtam, hogy tudnék aludni, te meg pár perc alatt előállsz egy ötlettel.. És még csodálkozol, hogy annyian utálnak.

– A végét nem igazán értem, de szívesen. – nevetett fel halkan.

– Ez tényleg jó ötlet, köszönöm. De te most kocsiban ülsz?

– Mi? Ja.. Igen, de ne aggódj ilyen egyfüles fülhallgató vagy mi a szösz van a fülemben amin telefonálok, szóval nem fognak megbüntetni. – csak pislogni tudtam..

– Oikawa.. Tegnap reggel óta semmit nem aludtam.. – magyaráztam el, hogy rohadtul nem értem miről beszél de nem is igazán érdekel. Én arra voltam kíváncsi hogy miért ül kocsiban korán reggel.

– Igaz is, bocs. Mindegy, csak azért hívtalak, hogy jó utat kívánjak.

– Kösz, de te miért ülsz kocsiban?

– Hosszú hétvégére haza megyek a szüleimhez.

– Oh.. – így már értem. – Te nem együtt élsz a szüleiddel?.. És tudsz vezetni?.. Várj már neked kocsid is van? – Oikawa szórakozottan felnevetett.

– Igen, igen és igen. A szüleim elég gazdagok.

– Így már értem. Szóval plasztikázták az arcodat.

– Mi? – kérdezte nevetéssel küszködve.

– Most növelni fogom az egód amit ritkán teszek szóval jól figyelj. Okos vagy, remekül sportolsz és most kiderül, hogy tudsz vezetni és gazdag családból származol. Valami bibi biztos van a gyerekes személyiséged mellett ami szintén nem számít defektnek, tekintve hogy többnyire még aranyossá is tesz téged, szóval.. Hogy néztél ki a plasztika előtt? Hatalmas orr? Netán elálló fülek? Vagy a száddal volt valami? Oh! Tudom már! Hatalmas elálló fülek, hosszú és széles orr, vékony csík száj és egy.. nem is inkább két szemölcs! Az egyik a homlokodon a másik a szád felett. – okoskodtam ki amin halkan nevetett.

– Nem plasztikáztattam magam. De csak hogy még inkább elalélj tökéletességemen, zongorázni is tudok. Meg hegedülni is.

– Zongorázni én is tudok.. Na jó az túlzás hogy tudok, de a Boldog szülinapot-ra még mindig emlékszek..

– Az volt az egyetlen amit megtanultál mi?

– Igen.. – motyogtam amin hangosan felnevetett.

– Majd egyszer mutasd meg.

– Meg a frászt. Viszont én megyek, jó utat a szüleidhez.

– Köszi, neked pedig jó edző tábort. – mondta amin elmosolyodtam és kinyomtam a készüléket...

Hangosan ásítva hallgattam a sensei telefonálását. Eltévedtünk.. Körbe pillantottam a buszon. Asahi még mindig aludt mellettem így finoman ébresztgetni kezdtem. Daichi eléggé meglepődött mikor induláskor Asahi mellé ültem, de nem különösebben zavarta a dolog. Előre pillantva azonban észre vettem, hogy ő még mindig alszik.. Szóval mellé is ülhettem volna. Előre nyúlva őt is finoman megrázogattam mire fáradtan kezdte nyitogatni a szemeit.

– Megjöttünk. – mosolyogtam ő pedig felém pillantott.

– Máris? – kérdezte és a buszba épített digitális órára nézett.. Hirtelen Kuroo huppant le mellé mire értetlenül meredt rá.

– Osz! – nézett rá mosolyogva majd felém is biccentett egyet. – Ha itt előre hajt… - kezdte magyarázni Takeda-senseinek, Daichi pedig ismét felém fordult.

– Milyen eldugott helyre megyünk mi? – kérdezte mosolyogva de csak megingattam a fejem.

– A senseinek csak régi térképe volt és azon nem találta meg sem az utcát sem az iskolát így végül felhívták a nekoma edzőjét. Az meg ide küldte őt. – ismertettem a helyzetet. Asahi hozzám hasonlóan előre nyúlt és felhúzta magát az ülésen, hogy így ő is részese legyen a beszélgetésnek.

– Akkor még ne ébresszük fel a többieket? – kérdezte mire mind a hárman hátra pillantottunk. Tanaka hangosan horkolt, Noya viszont ébren volt és a táskájában kutatott. Chikara és a többiek szintén aludtak.

– Felébresztem őket. – sétált el mellettünk Kiyoko, megválaszolva Asahi kérdését.. Mind hárman nagy szemekkel meredtünk utána.

– Ő végig hallgatózott? – kérdezte Asahi.

– Hát.. Nem mondanám hallgatózásnak.. – töprengtem..

– De nem volt a beszélgetés része és mégis válaszolt.. – motyogta Daichi miközben még mindig Kiyokot néztük.

– Nem nagy ügy.. – nevettem kínosan.

– De igen, az. Mi van ha azt kezdem el részletezni hogy mennyire kell pisilnem? – kérdezte Asahi mire most rá néztünk ugyanolyan kerek szemekkel amikkel az előbb még Kiyokóra.

– Akkor azt mondta volna, hogy mindjárt ott vagyunk és Kuroo-sama biztos megmondja merre találod a klotyót. – nézett ránk hátra Kuroo a szokásos vigyorával.

– Örülj hogy ezt Ryuu és Noya nem hallotta Kuroo-sama.. – szúrtam oda mire hangosan felnevetett.

– Nem mintha félnék tőlük. – jegyezte meg. – De igazán aranyosan mondod a nevem Suga-chan.

– Fúj.. – fintorogtam. – Nem flörtölök pasikkal. – és persze lányokkal sem.

– Hmm? Valóban? – kérdezte sejtelmesen majd újra előre nézett. Ezt meg mire véljem?

– Dobok egy sms-t a szüleimnek, hogy megérkeztünk. – terelte el a témát Asahi.

– Tényleg, én is.. – huppantam vissza az ülésre és pötyögni kezdtem. Miután elküldte, hogy épségben megérkeztünk, vagy legalábbis mindjárt ott vagyunk, elgondolkodva néztem O-chan nevére.. Talán neki is küldenem kéne egy sms-t..

– Itt vagyunk. – mondta Kuroo, a sensei pedig lekanyarodott az épület elé. Nem küldök sms-t. A zsebembe süllyesztettem a telefont és kiszálltunk a buszból. Asahi még mindig álmosan ácsorgott mellettem. Tanaka és Noya hangosan ordibáltak valami víztároló láttán mire Kuroo olyan hangosan felnevetett hogy nem lettem volna ébren akkor most tuti felriadok.. Azonban Asahira ez sem hatott..

– Ránézésre nem nagyon különbözik Miyagitól. – dörzsölte szemeit Asahi amin elmosolyodtam.

– Még csak a kertvárosban vagyunk. – mondtam mire meglepetten hümmögött.

– Jut eszembe.. Nem hiányzik valaki? – hallottam meg Kuroo hangját. Felé pillantottam. Alig négy-öt lépésre tőlünk Daichival beszélgetett.

– Igazából… – kezdte Daichi kínosan mosolyogva. Így van.. Kageyama és Hinata csak délutánra érnek ide.

– Sugawara-san, ezt a buszon felejtetted. – lépett mellém Yamaguchi a telefonommal.

– Ááá! Biztos kiesett a zsebemből. Köszönöm. – vettem át és hálásan néztem a szeplős elsősre.

– Jobban kéne vigyáznod a cuccaidra. – jegyezte meg Tsukishima egy flegma pillantással fűszerezve amúgy is flegma hanglejtését, mire Asahi szúrósan rá nézett.

– Több tiszteletet. – mondta mire Tsukishima csak megforgatta szemeit. Kínosan nevettem.

– Igazad van, máskor jobban vigyázok. – motyogtam. Yamaguchi zavartan nézett Asahira aki ásított egyet.

– Asahi lehet hogy félős de ha barátairól van szó elég védelmező típus.. Kivéve ha pókokról van szó, vagy békákról, esetleg ismeretlen nagy darab fickókról és nőkről.. – kezdtem sorolni mire Asahi vörös arccal próbált leinteni hogy hallgassak el, ami csak még jobban feldobott így folytattam. – Először Ukai edzőtől is megijedt, pedig nem is velünk ordibált hanem egy kiskölyökkel aki lopott egy csokit a boltjából. A kisfiú cseppet sem szégyellte magát, Ukai-san pedig azt szajkózta hogy addig nem engedi el amíg nem kér bocsánatot. Erre Asahi először ki akart rohanni a boltból, de utána inkább kifizette a csokit a kisfiúnak, hogy minél hamarabb vége legyen.

– És így Ukai-san elengedte a kisfiút? – kérdezte Yamaguchi meglepetten.

– Dehogy is, sőt! Még Asahit is megszidta. Vagy tízszer meghajolt és bocsánatot kért, ráadásul még el is sírta magát. – nevettem felidézve az emléket. Asahi piros arccal állt mellettem.

– A lovagiasság minta képe. – gúnyolódott Tsukishima.

– Majd ha olyan jó leszel a pályán mint ő szemtelenkedhetsz. – néztem rá mosolyogva de szemeimmel üzentem, hogy a mondat vége, nem az, hogy „szemtelenkedhetsz” hanem hogy „addig kuss különben megütlek”.

– Gondolom Sugawara-san, te az a fajta ember vagy, aki beégeti és piszkálja a barátait, de ha mások egy rossz szót is mondanak róluk azokat kinyírod. – mosolygott Tsukishima.

– Elég régóta ismerjük már egymást. Fura hogy még csak most jöttél rá. – mosolyogtam.

– Már az elején is észrevettem. – mondta mire csak ciccegtem.

– Hát persze.. – indultam el a többiek után, mert úgy tűnt megindult a csapat.

– A szobák hogy lesznek elosztva? – kérdezte hirtelen Yamaguchi.

– Hüüüm? Ezen még nem igazán gondolkoztam..

– Nyolc szobát kaptunk összesen. Ebből egyben a lány menedzserek alszanak, egyben pedig a tanárok és edzők. – mondta Kenma mire meglepetten fordultunk felé.

– Kenma-kun, jó újra látni. – mosolyogtam de ahogy arra számítottam is, nem viszonozta a gesztust, csak egy aprót bólintott, hogy ő is hasonló ként érez.

– Kuroo, Bokuto és Akaashi osztották szét a szobákat. – tért vissza a szoba témára. – Mindenki a saját csapatával van, kivéve pár embert akik nem fértek be.. Azokat egybe sűrítettük a hatodik szobába. Te is oda kerültél. – mondta mire kissé meghökkentem.

– Mármint.. Mindenki egy szobában van csak én nem férek be? – kérdeztem keserűen. Tényleg hiba volt eljönnöm..

– Shouyou is és Tsukishima is velünk lesznek. – mondta mire kicsit megkönnyebbültem. Ha HInata és a pápaszem is velünk van az jó..

– Velünk.. – ízlelgettem a szót.. – Kenma-kun, te is abban a szobában leszel? – kérdeztem mire halványan elmosolyodott.

– Igen. Kuroo, Bokuto, Akaashi, Yaku és én is ott leszünk. – magyarázta.

– De mégis mi alapján osztottátok szét a szobákat? – kérdezte Asahi akinek nem igazán tetszett a gondolat, hogy engem is átpaterolnak egy külön szobába.

– Az Ubugawa és a Shinzen pont kitették azt a létszámot ami egy szoba megtöltéséhez kell, mert sokukat nem hozták el. Bokuto és Akaashi bevállalták, hogy ők ketten külön szobába mennek, ahogy Kuroo, Yaku és én is. Én ragaszkodtam Shouyouhoz, mivel a többi csapatból ő az egyetlen barátom, Kuroo pedig ragaszkodott kettőtökhöz.

– Mármint Suga-sanhoz és hozzám? – kérdezte Tsukishima fintorogva.

– Igen. – biccentett.

– M.. M.. Már két lány is van?! Egy szép és egy cuki! – hirtelen megtorpantunk és Tora felé fordultunk aki épp Kiyokót és Yachi-chant nézte..

– Ez a Karasuno igazi valója! – nagyképűsködött Ryuu.. Kínosan nevettem..

– Milyen fényes! – ordította Tora térde borulva Ryuu előtt.. Ez egyre kínosabb..

– Rendben. Ha megvagytok gyertek a csarnokba. A többiek már ott vannak. – terelte el a figyelmünket Kuroo. Csak bólintottunk. – Kenma.. – kezdte de a szöszi leintette. Kuroo elmosolyodott és elindult a csarnok felé, Kenma pedig halkan sóhajtott egyet.

– Megmutatom a szobát.. – mondta és elindult a folyosón. Daichi lemaradt mellénk, és mosolyogva nézelődött.

– Hihetetlen hogy itt vagyunk. Négy ilyen erős iskolával játszani..

– Igen. Biztos sok hasznunkra lesz. – mosolyogtam én is.

– Én az Ubugawa elleni meccset várom a legjobban. – lelkendezett Noya amin halkan felnevettünk.

– Ubugawa Gimnázium, a nyitások mesterei. – motyogtam csak magamnak. – Engem a Shinzen elleni meccs is foglalkoztat.

– A formációk mesteri mi? – mosolygott Asahi. – Az engem is érdekel.

– A Fukurodani is jó iskola, de úgy hallottam őket az ászuk jutatta ki a nemzetire.. – töprengett Daichi.

– Az Aobát pedig a feladójuk. – röhögtem. – Ha csak egy olyan jó játékos van a csapatban mint ők ketten akkor már az egész csapat veszélyt jelent a pályán.

– A feladó más. Ahogy Ukai edző is mondta, a feladó olyan mint egy karmester. Ő irányítja a játékot, szóval persze, hogy az egész csapat veszélyt jelent. – mondta Daichi. Kenma megállt egy ajtó előtt de mielőtt beengedett volna minket felénk fordult.

– Bokuto tényleg jól játszik, de aki kihozza belőle a maximumot az Akaashi. – mondta ezzel is jelezve hogy a feladójuk baromi nagy ász.. Kinyitotta az ajtót. – Ez a Karasuno szobája. – mondta mire Daichiék beléptek de Tsukishima és én ott maradtunk Kenma mellett. Daichi meglepetten fordult felém mikor észre vette hogy még mindig az ajtóban ácsorgunk.

– Te nem pakolsz le? – kérdezte.

– De igen, csak nem tudom hol van a szobánk.. – mosolyogtam kínosan.

– Kettővel arrébb. – mutatott jobbra Kenma mire Tsukishimával elindultunk az említett szoba felé.

– Ők miért kapnak másik szobát? – kérdezte Ryuu értetlenül.

– Így osztottuk fel a szobákat. – magyarázta Kenma, majd vissza indult a csarnok felé. Tsukishima benyitott az ajtón majd szélre letette a táskáját. Követtem a példáját.

– Nem vagyunk olyan messze a többiektől.. – motyogtam mire Tsukishima felsóhajtott.

– Ha annyira zavar akkor cserélj helyet valakivel. – vágta rá gorombán.

– Mi? Nem zavar! – nevettem. – Csak meglepődtem.

– Ja. Én is, de ez csak egy szoba. – vont vállat.

– Igazad van. Néha elég hasznos ez a nemtörődöm filozófiád. – nevettem mire csak egy gyilkos pillantást kaptam. – Na menjünk. – indultam el a többiek felé. Asahiék bevártak minket majd együtt indultunk el a csarnok felé.

– Ne cseréljek veled helyet? – kérdezte Yamaguchi amin elmosolyodtam.

– Ha valakivel helyet fogok cserélni az biztos nem te leszel. Tsukishimán kívül vannak barátaid? – kérdeztem mire kínosan elmosolyodott.

– Ezt megkaptam.. – motyogta amin elmosolyodtam.

– Csak két éjszaka aztán úgy is megyünk haza. – mondtam. Belépve a csarnokba, szinte mindenki felénk pillantott. Daichi hajolt meg elsőként.

– Mi vagyunk a Karasuno! Köszönjük a meghívást! – ordította, mire mindannyian meghajoltunk.

– Köszönjük a meghívást! – ismételtük majdnem tökéletes szinkronban.

– Na nyomás nyújtani fiókák. – dobott oda Daichinak egy röplabdát Kuroo, amit Daichi mosolyogva vissza passzolt. A csarnok egyik szélébe indultunk, hogy ténylegesen meg kezdjük a bemelegítést, mikor egy kéz fonódott a karomra. Kérdőn pillantottam a mosolygó Kuroo-ra. – Lenne rám egy perced? – kérdezte mire zavartan bólintottam. Kuroo biccentett, hogy menjünk kicsit kijjebb így kilépve a csarnokból zavartan néztem rá.

– Baj van? – kérdeztem félve.

– Engem nem zavar, csak gondoltam jobb ha tisztázzuk. – értetlenül meredtem rá.

– Nem igazán értem hogy miről beszélsz.

– Tudom hogy meleg vagy. – mondta mire köpni nyelni nem tudtam.

– Mi? Ez.. Ez hülyeség! – nevettem amin ő is felkuncogott.

– Ismerem Shinoharát és láttalak vele.

– Ja és akkor már én is meleg vagyok? – kérdeztem továbbra is nevetve.

– Rá kérdeztem és elmondta, hogy a bárban ismert meg. Gondolom ha hetero lennél nem járnál meleg bárba csak úgy.

– Jól van, megfogtál, mit akarsz? – kérdeztem abba hagyva a nevetést és dühösen néztem a még mindig vigyorgó képét.

– Egy cipőben járunk, szóval gondoltam segíthetnénk egymásnak.

– Ezt hogy érted? – kérdeztem gyanakodva.

– Kedvelem Kenmát, te pedig gondolom Asahit. Szóval óvatosan kideríthetnénk, mit gondolnak a melegekről és rólunk. Ha más nem válik be, eljátszhatnánk, hogy együtt vagyunk.

– Hát persze, miért is ne? Idióta.. – fintorogtam amin kínosan elnevette magát.

– Ennyire azért nem tarthatsz gusztustalannak.

– Nem, tényleg nem. De én nem vagyok szerelmes Asahiba.

– Tényleg? – kérdezte meglepetten.

– Tényleg. De mivel ahogy mondtad sorstársak vagyunk, puhatolózok egy kicsit Kenmánál.

– Megtennéd?

– Persze. – biccentettem.

– Ezer köszönet. – tette össze a kezeit amin elmosolyodtam. – Akkor majd dumálunk. – sietett vissza a terembe. Hangosan felsóhajtva néztem fel az égre. Ha elmondanám neki hogy Daichi tetszik akkor kifaggatná őt rólam?.. Érdekel engem egyáltalán a véleménye? Mi van ha olyat mondana, hogy „Suga jó srác, de elég béna feladó.” … Ja, szerintem csak belém rúgna az igazság. „Szeretlek.” Köszönöm Oikawa, miattad folyton ez a nyomorult szó kavarog a fejemben.. És mindig a legrosszabbkor kezdi el szajkózni.. Vissza mentem a csarnokba és Asahi mellé léptem.

– Mit akart Kuroo? – kérdezte csak úgy mellékesen.

– Hm? A szobával kapcsolatban kérdezett ezt-azt. Hogy nem zavar-e, meg ilyenek. – füllentettem majd Kuroo felé pillantottam akihez Daichi épp most lépett oda. Egész jól kijönnek.. Hirtelen kirázott a hideg, mire oldalra pillantottam. Egy fehér hajú srác minket figyelt..

– Hé! Az a srác a múltkor is benne volt a Nekomában? – kérdeztem Asahit mire ő is oda pillantott.

– Aki minket bámul?

– Igen. – motyogtam és pár pillanatig csendben néztünk vele farkasszemet.

– Nem.. Azt hiszem.. – motyogta bizonytalanul.. Szerintem sem. Elég para szeme van. Mint egy macska. Kenma mellé lépett mire abba hagyta a bámulást és kedvesen mosolygott le Kenmára..

– Magas.. – motyogtam elhűlve..

– A..ha..

– De most egész szimpatikus a kisugárzása. Az előbb még féltem tőle. – ismertem be.

– Szerintem még most is ijesztő.. – mondta Asahi mire biztatóan megveregettem a vállát. Érdekes edzőtábornak indul..

Álmosan dőltem végig a futonon. Kenma és Yaku valami játékkal szórakoztak. Ja.. Kuroo említette, hogy Hinatával, Bokuoval, Akaashival és Tsukishimával még edzeni fognak vacsora után is.. Azért arra kíváncsi lennék, hogy vették rá Tsukishimát a dologra.

– A többiek hol vannak? – kérdezte Yaku hirtelen.

– Plusz edzés. – válaszoltam röviden.

– Oh.. Értem.. Megnézem őket. – pattant fel Yaku és elindult a csarnok felé.. Ketten maradtunk.. Hogy kéne előhozakodnom a témával?.. Kenma megbízható srác, tehát ha elmondanám neki, hogy én vagyok meleg, akkor sem viselkedne másként velem, és biztos nem mondaná el senkinek.. De jobb az óvatosság.. Fel kéne hoznom valami meleg havert akinek gondjai vannak.. És akkor még nem is hazudtam.

– Te ismered Kout abból a cukrászdából ugye? – kérdezte mire meglepetten fordultam felé.

– Igen.. Te is ismered?

– Az unokatestvérem. – mondta továbbra is a kis kütyüvel szórakozva.

– Akkor nyílván azt is tudod hogy meleg.

– Ühüm.. Ahogy te is. – bazd meg.. Az élet direkt szórakozik velem? Ennek mégis mennyi esélye volt?

– Fordulj fel te is meg Kuroo is.

– Hm? Kuroo? – kérdezte meglepetten.

– Ja. Ő is rájött, hogy meleg vagyok. Most őszintén, nektek ez miért jó? Nem lehetett volna azt mondani, hogy ˝óh, szóval meleg. Nem baj, titokban tartom vagy még inkább elfelejtem.˝? – ültem fel és várakozón néztem rá. Letette a kütyüt.

– Nyugi. Nem mondom el senkinek.

– Most jön az, hogy te is az vagy? – kérdeztem mire zavartan ráncolta a szemöldökét.

– Nem tudom.. – ismerte be amivel igazán meglepett.

– Hogy érted hogy nem tudod?

– Úgy ahogy mondtam! – kapta fel ismét a kütyüt és idegesen kezdte el nyomkodni. Értem..

– Figyelj, ha gondolod velem beszélhetsz róla.. Vagy Kou-kunnal..

– Kou egy idióta! Úgy próbált segíteni, hogy lesmárolt! – duzzogott amivel ismét csak meglepett.

– Hát.. Az is egy módja.. De van egy ismerősöm aki hetero volt de aztán egy srác kezdte el érdekelni. Nem az összes srác, csak egy.. – mondtam mire érdeklődve ejtette kezeit az ölébe és ismét rám szentelte figyelmét.

– Akkor előfordulhat, hogy csak egy srác vált ki belőlem furcsa érzéseket?

– Igen, előfordulhat. – mosolyogtam. – Mindenképp meg kéne beszélned az illetővel.

– Ühm.. Nem hiszem hogy menne..

– Miért? Yakuról van szó? – tettettem a hülyét.

– Nem..

– Akkor Hinata?

– Nem..

– Esetleg.. Kuroo? – kínosan lehajtotta a fejét, de végül bólintott. Ez könnyebben ment mint gondoltam.. – És hogy történt?

– ..Nem tudom.. – csak mosolyogtam rajta. Ha elmondanám neki, hogy Kuroo szereti akkor most rögtön egymás karjaiba borulnának?.. Abban biztos vagyok hogy Kuroo a seme szóval inkább neki mondom majd el. Jobb ha ő kezdeményez.. – És neked van valakid? – kérdezte mire elgondolkodva pillantottam a plafonra.

– Olyasmi.. – ismertem be. – Sokat beszélgetünk és azt mondta szeret, de én nem vagyok biztos benne, hogy én is úgy érzek.. – motyogtam. A telefonom csörögni kezdett mire meglepetten fordultam a táskámhoz. Előre nyúlva magam elé húztam a táskát és kikotortam belőle a telefonomat amin O-chan neve villogott. – Mindjárt vissza jövök. – álltam fel és kimentem a folyosóra. – Pillanatnyi gondok miatt a telefon szex egy tízessel többe kerül az átlagnál. Milyen szerepjátékot szeretne? – kérdeztem.. Pár percig semmi választ nem kaptam. Már épp el akartam emelni a fülemtől, hogy megnézzem vonalban van-e, mikor megszólalt.

– Milyen számla számra kell utalnom? – kérdezte mire felnevettem.

– I-di-ó-ta..

– Ne már! Ilyenekkel ne szívass!

– Azért is. Amúgy meg miért hiszed el? – kérdeztem és ha akartam volna se tudtam volna letörölni a mosolyt az arcomról.

– …Mert pasi vagyok.

– Ésszerű válasz. – biccentettem. - De nem minden pasi idióta és perverz, szóval azt kellett volna mondanod, hogy ˝Mert Oikawa vagyok˝.

– Ha-ha. Látom jó hatással van rá a tábor.

– Borzasztóan. Egésznap vetődtünk.. Nyolc meccset vesztettünk és minden elvesztett meccs után egy kör vetődés volt a büntetés..

– Akkor az már jól megy.

– Ja. Fáj is tőle a mellkasom..

– Szegény Suga-chan.

– Miért van olyan érzésem hogy te ezt élvezed? – kérdeztem mire felnevetett.

– Félre érted. Csak aranyos amikor nyafogsz, hogy fáj valamid.

– Még egy flörtölés telefonon keresztül és tényleg pénzt kérek. – fenyegettem amin felnevetett.

– Pedig most nem is flörtöltem. Az első gondolatom az volt, mikor mondtad, hogy fáj a mellkasod, hogy akkor majd én megsimogatom neked.

– Na jó, leteszem.

– Befejeztem! Befejeztem! – ordította el magát kétségbe esetten. Csak mosolyogtam rajta. Nem állt szándékomban letenni.. – Suga-chan, gonosz vagy.. Beizzítod a fantáziám a telefon szexel, aztán egy ártatlan flörtölésen kiborulsz..

– Beindítottam a fantáziád? – kérdeztem meglepetten..

– …Nem.. Csak szófordulat volt..

– Aha.. Képzelem. Milyen a szüleidnél? Átbeszéltétek a plasztikai műtét utóhatásait?

– Mocsok.. – röhögte el magát. – Igazából nem történt semmi. A szüleim az anyagiakról beszéltek, én a suliról meséltem, apám megszidott egy kicsit amiért rontottam irodalomból, aztán átjött apám pár munkatársa és anyámnak is meg nekem is zongoráznunk kellett.. És most végre egyedül vagyok.. Na jó, majdnem egyedül..

– Kitalálom, a plüss macid veled van.

– Nem, ez egy plüss nyuszi. Kicsi, fehér és olyan mint te.

– Remélem most csak vicceltél.

– Persze. A kutyám van itt. Akito, köszönj szépen. – mondta mire valóban kutya ugatás hallatszott.

– Nem is tudtam hogy van kutyád.

– Sok mindent nem tudsz még.

– De te sem.

– Igaz. – nevetett halkan. – Na jó, most rám fogod csapni a telefont, szóval mielőtt ez megtörténne, én fogom kinyomni. – értetlenül meredtem magam elé. – Örülök, hogy hallhattam a hangod, jó éjszakát Suga-chan.

– Neked is.. – motyogtam de már nem volt vonalban.. ˝Örülök, hogy hallhattam a hangod..˝ - Hazudnék ha azt mondanám, hogy én nem örültem.. 

13. rész - még nem álltál rá készen