Dolgozz nekem! (Karma x Nagisa oneshot)
Nagisa
Karma képén ugyanaz a ravasz mosolyt terült el amit
évekkel ezelőtt, olyan jól ismertem, mint a saját tenyerem, most mégsem tudtam
megjósolni belőle, hogy mire készül.
Már az is furcsa volt, hogy hirtelen megjelent egy baromi drága kocsival a munkahelyem előtt és (foglyuk rá, hogy) meghívott egy kávéra.
Ja.. Talán már emiatt is jobb lenne félnem..
– Szóval jól vagy, sikeres vagy és magas. – összegeztem az udvarias bájcsevejünk lényegét, amiben Karma elég sokszor megemlítette a nyilvánvalót, hogy sokkal nagyobbra nőtt, mint én.
– Ne irigykedj Nagisa-chan, nem olyan jó magasnak lenni.
– Képzelem. – nem is igazán érdekel. A gyerekek szeretnek így hencegni és én már felnőttem. Nem érdekel, nem hat meg, nem zavar..
– Persze hogy képzeled, hisz sosem voltál magas és nagyon úgy fest, hogy nem is leszel. – menj a fenébe Karma!
Nyugalmat erőltetve magamara köszörültem meg a torkom és mosolyt varázsoltam az arcomra.
– És hogy-hogy erre jártál Karma? Minden bizonnyal nem a sütemények vonzottak ide. – tekintve hogy a rendelése csak egy kávéból állt, és azt is feketén kérte. Ettől nem leszel macsóbb Karma-kun.
– Valóban nem. Csak meg akartam látogatni egy kedves, régi barátomat és az orra alá dörgölni mennyivel többre vittem nála. Aztán ha már itt voltam, gondoltam veled is találkozhatnék.
– Hogy megmutasd mennyivel jobb vagy nálam?
– Sosem gondoltam magam jobbnak nálad. – mondta és olyan komoly tekintettel nézett rám, hogy ha az elejétől kezdve így beszélgetünk, akár még érettnek is mondanám. – De annak örülök, hogy ennyivel magasabb vagyok mint te. – és újra az a könnyed mosoly ami sokkal többször hamis, mint igazi.
Karma már csak Karma. Egy különc zseni, aki nem mellesleg veszélyes és halálos is. Ezen elmosolyodtam.
– Szeretnélek felbérelni. – mondta, én pedig annyira megdöbbentem, hogy kiesett a villa a kezemből. Karma mosolyogva nézett rám én pedig nem tudtam eldönteni, hogy most csak viccel velem, vagy komolyan mondja.
Felvettem a villát az asztalról és a kistányérra tettem, miközben egy szalvétával letöröltem az asztalterítőt.
– Szóval felbérelsz. Mire is? – kérdeztem kissé idegesen. Ez is annyira rá vall. Évek elteltével felbukkan és nem érdekli, hogy már megvan a saját életem és vannak kötelességeim, nem.. Ő csak közöl valamit és annak úgy is kell lennie.
– Legyél a testőröm a tavaszi szünetben. És ha tetszik az állás, akár állandó is lehet. Dolgozhatnál nekem. – a mosolya megváltozott.
– Ez nem csak ennyi. – bár így is pofátlanul sokat kér. – Valamit eltitkolsz.
– Ahogy Nagisa-chantól vártam! Ismersz engem! – mondta vidáman. – De sokat változtam Nagisa. – ahogy mindannyian. – Egyenlőre nem mondhatok el minden részletet.
– Ez akkor sem stimmel. Minek neked testőr? Meg tudod védeni magad anélkül is, és amúgy is, miért pont én?
– Kicsit rosszul esik, hogy ennyire hadakozol ellene. Pedig azt hittem barátok vagyunk. – vágott szomorú arcot mire dühösen csaptam az asztalra.
– Hagyd a mű-hisztit és beszélj érthetően! Miért kell neked testőr? – kérdeztem dühösen. Karma az asztalra könyökölt és kicsit közelebb hajolt hozzám.
– Elég magas pozícióban vagyok Nagisa. Rendszeresen törnek az életemre, de kezdek nagyon belefáradni ebbe. Eleinte élveztem a dolgot és azt is ahogy elintézhettem a támadóimat de egyre többen lettek én pedig szeretnék úgy elmenni néhány fontos megbeszélésre, hogy egy olyan személy védi a hátam akiben megbízok.
Néhány pillanatig a szemeibe bámulva próbáltam rájönni, titkol-e még valamit, de előhúzta a politikusi rutinját. Nem láttam semmit.. Semmi apró jelet. De a tény, hogy így kezdett beszélni velem, hogy ezt a maszkot húzta magára épp elég bizonyíték arra, hogy valamit eltitkol előlem.
Halkan sóhajtva dőltem hátra a széken és karba fonva magam előtt a kezeimet mérlegelni kezdtem.
Van elég szabadságom, hogy kivegyem az egész tavaszi szünetet, és amúgy is így terveztem. A tanárok többnyire otthon töltik a szüneteket, csak akkor megyünk be ha behívnak minket ügyelni pár diákra, vagy egyéb iskolai programokat levezetni.
És ott vannak a táborok.. Idén nem vettem még részt egyiken sem, de egy kirándulásba belementem, hogy kísérő tanár leszek rajta és az pont a tavaszi szünet utolsó napja előtt lenne három nappal. Nehéz lesz lemondani, az osztályfőnökük elég tapadós tud lenni.
Ismét felsóhajtottam és Karmára néztem aki látszólag türelmesen várta a válaszom, de valószínűleg egyre idegesebb lesz az idő elteltével.
– Csak a tavaszi szünetre? – kérdeztem mire bólintott.
– Egyenlőre legalábbis. – mivel dühösen vontam össze a szemöldököm, hangosan felnevetett, de nem javította ki magát, az nem az ő műfaja lenne.
Unottan emeltem fel a villám, hogy folytassam a süteményem elpusztítását, de közben jobban szemügyre vettem a környezetünket. Nem láttam senkit aki Karmára akarna törni, nem csillant fény egyik ablakból sem a túloldalon és egy autó sem időzött a cukrászda előtt, legalábbis nem sokáig. Az emberek között sem szúrtam ki senkit, aki esetleg minket figyelne, vagy képzett harcos lenne.
– Lehet kijöttem a gyakorlatból, de nem látok semmi gyanúsat a képeden kívül. – közöltem, mire meglepetten vonta fel a szemöldökeit majd ismételten felnevetett. Ezúttal igazinak tűnt és ez engem is mosolyra késztetett.
– Kegyetlen vagy Nagisa. – kuncogott majd a nevetése alább hagyott és átnyúlva az asztal felett kivette a kezemből a villát, hogy lopjon egy falatot a sütimből. Ennyit arról, hogy nem szereti az édeset.
Karma nem viccelt mikor azt mondta, hogy sokan
kívánják a halálát, és elég sokan tesznek is érte, hogy alulról szagolja az
ibolyát. Már az első nap rádöbbentem erre, mikor egy képzett bérgyilkos rontott
ránk egy tárgyalás után, mikor a folyosónak egy kihaltabb területére értünk.
Rögtön ezután Karma kocsija bedobta a törölközőt, mert valaki kiszerelte belőle
a féket, így inkább bele sem ültünk. Még szerencse, hogy Karma rutinosan
körbenézett, mielőtt akár a közelébe mentünk volna. A taxit amit hívtunk egy
újabb bérgyilkos vezette, aki olyan gyűlölettel nézett Karmára, hogy elég
valószínű volt, hogy senki nem bérelte fel a munkára, hanem magától lendült
akcióba.
Voltak kezdők is, akik bár szintén nem értek célt egyetlen húzásukkal sem, de legalább el tudtak menekülni mielőtt bármit is tehettem volna velük.
Végig Karma mellett maradtam, nem vettem üldözőbe senkit, pedig nem járt volna nagy kockázattal magára hagyni Karmát, elvégre eddig egyedül nézett szembe ezekkel az alakokkal. Mégis inkább úgy döntöttem, hogy nem kezdek el fogócskázni mindenkivel aki elmenekül. Volt akit szándékosan hagynom kellett futni, mert Karma vagy ismerte, vagy tetszett neki a módszere amivel támadt. Ezekkel Karma aztán végképp az őrületbe tudott kergetni. Első alkalommal kishíján padlót fogtam, mikor Karma ujjongva fogadott egy gyilkost és kezet fogott vele, hogy milyen ügyesen használja a kését.
– Komolya~n. Nem értelek Karma. Minek kellek ide, látszólag nagyon is élvezed, hogy célkeresztben vagy és semmi energiát nem emészt fel, hogy figyelj ezekre. – panaszkodtam az első hét után. Karma mosolyogva kezdett magyarázni valamit a sok veszélyről, amit már kívülről fújtam, így nem is igazán figyeltem rá.
– Legalább együtt tölthetünk egy kis időt, mint régen. – ez minden, csak nem olyan mint régen. Ha nem lettem volna olyan fáradt amilyen, vitába szálltam volna vele, de Karmával vitatkozni, sosem volt jó ötlet. Pedig ha ki lennék pihenve pont nem érdekelne, hogy jó ötlet-e vagy sem.
A túl sok bérgyilkos-napnál már csak az volt a rosszabb, mikor egyáltalán nem jött senki, mint például ma is. Olyan mint a vihar előtti csend, mintha nagydobásra készülnének. De ekkor kiszúrtam egy lányt akinek mosoly terült el az arcán ahogy elhaladt mellettünk.
A mosoly lehervadt az arcáról, mikor elkaptam a kezét, mielőtt célt érhetett volna.
– Még egy kezdő. – hát nem pont erre számítottam.
A lány megpróbálta kitépni a csuklóját a szorításomból, de nem engedtem el. Szabad kezemmel kivettem ujjai közül a pengét.
– Mosolyogj. – mondta Karma és csinált hármunkról egy szelfit, amin látszik, hogy épp elkobzom a lány fegyverét. Meggondolatlanul nem használt kesztyűt így az ujjlenyomatai rajta vannak a fegyver nyelén. A kést egy zárható fóliába tettem és bedobtam a hátizsákomba.
– Felesleges fotót készíteni róla. Ezen a környéken vannak kamerák. – emlékeztettem arra, amit ő mondott még három napja.
– Azokon nem mindig látszik az arcuk. És mint mondtad, ő egy kezdő, nem lesz benne a rendszerben az ujjlenyomata. – kínosan húztam el a számat amiért egy ilyen alap dolgot elrontottam volna. – Fáradt vagy? – kérdezte de nemlegesen megingattam a fejem.
– El fogunk késni a találkozódról. – mondtam és meglöktem egy kicsit a hátát, hogy haladjon tovább. Karma halványan elmosolyodott és tovább indult.
Közeledett az este és minél hamarabb végezni szerettem volna, hogy ne kelljen megint estébe nyúlnia a napnak.
Fényes nappal is sok volt a merénylet és egynémelyik nagyon is veszélyes gyilkosnak bizonyult, de este ezek megsokszorozódtak. Nem mindenki volt képzett de sokkal többen jöttek, mint nap közben.
A találkozó helyszíne egy hotel éttermében volt. Az elmúlt napokban már hozzá szoktam az idős férfiakhoz és a fiatal, dekoratív nőkhöz is, a törekvő, középkorú pasasokról nem is beszélve. Minden találkozón részt vettem, vagy az ajtónál álltam, vagy a fal mellett, de mindig ráláttam a helyiségre és épp elég közel voltam Karmához ahhoz, hogy meg tudjam védeni.
Most azonban egy olyan asztalhoz vezették Karmát ami az étterem egyik zsúfolt területén helyezkedett el.
– Pihenj le Nagisa. – adott a kezembe egy kártyát Karma. Egy szoba kártyáját. Zavartan ráncoltam a szemöldököm és az asztalokat figyeltem, meg a hatalmas ablakokat. Karma a vállamra tette a kezét, így felé fordítottam a fejem. – Pihenj le. Ma itt éjszakázok, szükség lesz rád, szóval most aludj egyet. – mély levegőt véve, lassan engedtem ki a tüdőmből, de végül bólintottam. Karma tud vigyázni magára.
Mikor épp kiléptem az étteremből, egy nő haladt el mellettem. Hosszú, fekete haja hullámokban omlott a hátára. Tekintetével keresett valakit, majd mikor megtalálta, az arca felragyogott és elegáns léptekkel indult el felé.
Megálltam és hátra fordulva figyeltem ahogy a nő Karmához lép és mosolyogva üdvözlik egymást. Karma minden nővel flörtölt, de most, innen messziről nagyon úgy tűnt, hogy ennek a nőnek tényleg örül.
Megingatva a fejem indultam tovább, miközben azon gondolkodtam, hogy mikor szerzett Karma kulcsot. Nem emlékszem, hogy foglalt volna szobát..
Mielőtt azonban felmentem volna az említett szobába, elmentem a legközelebbi rendőrörsre és leadtam a mai fogást. Karma eleinte nem vonta be a rendőrséget ezekbe az ügyekbe, de később megfogadta egy ismerőse tanácsát és a könnyű fogásokat átadta a zsaruknak. Ezeket a tárgyalásokat és ügyeket, egy olyan ügyvéd kezelte, akiben Karma szintén megbízik. Mikor rákérdeztem ki ő, Karma a szája elé tette az egyik ujját, és azt mondta titok. Ez a fantasztikus ügyvéd is képzett harcos, de egyben az álcázás egyik nagy mestere is. Az ügyvédi énje csak a tárgyalásokon és a találkozókon létezik, az igazi személyiségét homály fedi. Karma máskor biztos szívesen eldicsekedett volna vele, hogy hogyan is szorította őt sarokba, de nekem csak annyit árult el, hogy nehéz volt rátalálnia.
A szálloda szobája nem úgy volt berendezve mint egy átlagos szoba. Innen jöttem rá, hogy azért volt a kulcs Karmánál, mert valószínűleg rendszeresen használja. Az ilyen rendszeres dolgok azonban könnyen veszélyessé válhatnak, így mielőtt akár csak egy szemhunyásnyit is pihentem volna, alaposan körülnéztem. Nem találtam sem kamerát, sem bombát, sem vegyi anyagokat. A szoba tiszta volt és biztonságosnak tűnt.
Karma tökéletesen felépítette a védelmét és az életét. Épp ezért nem értem, miért volt szükség rám és miért pont most.. Persze ha erre nyíltan rá kérdeznék, Karma kitérne a válaszadás alól. Nem tetszik ez nekem.. Már egy hete vagyok a testőre, de nem jutottam közelebb a miértekhez és a szünetnek mindjárt vége, ahogy a megállapodásunknak is.
Mikor felébredtem Karma épp az ágy szélén ült és egy könyvet olvasott. Kérdőn pillantott felém mikor megérezte, hogy figyelem. Az arcán egy kedves mosoly bukkant fel, miközben becsukta a könyvet és felált az ágyról.
– Szeretném ha eljönnél velem valahová. – mondta mire felültem és megdörzsöltem az arcom, hogy kicsit észhez térjek.
– Hová?
– Egy bárba. Van egy férfi aki már elég régóta próbálja aláásni a tekintélyemet és most itt az alkalom, hogy megbuktassam a karrierjét.
– És azért megyek én mert téged ismer. Eddig értem, de miért egy bárba..? – kérdeztem, de ekkor eszembe jutott egy régi emlék, ami miatt dühösen csaptam a takaróra. – Nem öltözök nőnek Karma! – közöltem mire mosolyogva simogatta meg az állát miközben végig mért. Utálom ezt a nézését!
– Akármennyire tetszik is az ötlet, most nem erről van szó. – engedte le a kezét. – Bízz bennem Nagisa, rendben? – biccentette oldalra a fejét egy kedves mosollyal az arcán, de ezt a mosolyt jobban ismertem mint bármelyik másikat. Rosszat sejtek.
Karma valahol hátul foglalt helyet, egy rejtettebb
boxban, míg én a pulthoz ültem. Már akkor tudtam, hogy ez rossz ötlet, mikor
Karma felvetette, hogy gomboljam szét az ingem felső gombjait és szájfénnyel
kínált.. A gombokba beleegyeztem, a szájfényét pedig kidobtam a kocsi ablakán.
Sejtettem, hogy csak azért nem akart megint lánynak öltöztetni, mert ezúttal
egy meleg pasassal kell beszélgetnem.
Többen is megkörnyékeztek, volt akivel váltottam pár szót, hogy ne keltsek túlságosan gyanút. Többnyire olyanokkal álltam szóba akik domináns típusnak tűntek és kicsit macisabb alkattal rendelkeztek. Karma mutatott egy képet a férfiről akit el kéne csábítanom vagy mi. A csapos pedig figyelte kikkel beszélgetek, valószínűleg azért, hogy ha a kedvenc vendégei megérkeznek, leadhassa nekik a drótot az új húsról, vagyis rólam.
Karma ezért nem fizet eleget.
A szemem sarkából láttam, ahogy a férfi belép a helyiségbe. Egy fiatalabb, magas pasas volt az oldalán, aki rögtön körül pillantott a helyiségben, majd a tekintete megakadt az egyik boxon. Tudtam hogy Karma felé néz, de azt is tudtam, hogy onnan nem lehet rálátni teljesen. A tekintete ezután felém siklott, mire zavartan fordultam félre. Nem messze tőlem foglaltak helyet az egyik asztalnál. A fiatalabb lépett a pulthoz, hogy italt rendeljen és közben váltott pár szót a csapossal. Miután megkapta az italt és az információt, vissza ment a célpontomhoz, majd.. Visszajött a pulthoz és leült mellém. Intett a csaposnak, aki kérdés nélkül elénk tett két poharat. Az egyik whiskys pohár volt, a másik pedig boros..
– Kitalálhatom melyik a kedvenc italod? – meglepetten vontam fel a szemöldököm mikor egy édes, vörös bor, márkás palackja koppant a pulton.
Könnyed mosolyt varázsoltam az arcomra mikor ránéztem.
– Miből következtetett erre? – kérdeztem mire egy elégedett mosolyra görbültek az ajkai, de nem volt benne semmi beképzeltség, még ha ez a kettő együtt, összeférhetetlennek is hangzik.
– A legolcsóbb italt rendelted. Órák óta itt vagy, de alig fogyott belőle és ha valaki meg is hívott, azt sem ittad meg. Nem gyakran jársz ilyen helyekre. Nem sűrűn iszol és valószínűleg nem bírod az alkoholt. Édes szájúnak tűnsz, és egy vörös hajú férfivel jöttél ide. – továbbra is mosolyogtam, mintha csak szórakoztatna, hogy miket mond. Karma és én külön jöttünk be és ezt valószínűleg ő is tudta.
– Egész szórakoztató vagy, de a fehér bort szeretem, bár nem ilyen helyeken szoktam inni.
– Milyen kapcsolatban állsz Akabane Karmával? – tért a lényegre.
– Parancsol? – fáradtan felsóhajtott, mintha csak untatnám.
– Tíz nappal ezelőtt találkoztatok egy cukrászdában a munkahelyed közelében. Egy híresztelés és egy homályos fénykép szerint osztálytársak voltatok, de ennél többet nem tudtam kideríteni. – persze hogy nem.
Karma mindent megtett, hogy eltüntesse a múltja nyomait.
Egy kést nyomtam az oldalához, mire halkan felsóhajtott.
– Kár. Én is szeretem az édes borokat. – továbbra is mosolygott így én is elmosolyodtam.
– A főnököd illegális drogipart működtet. – közöltem de nagyon jól tudta, hogy ez nem igaz, viszont azt is tudta, hogy Karma képes igazzá tenni a hazugságokat.
– Vagyis Karma belekezdett egy ilyen hálózat kialakításába, hogy a főnökömre kenhesse az ügyet.
– A főnököm kutatni kezdett azután a férfi után, aki folyton keresztbe tesz neki és nem meglepő módon érdekes dolgot talált. – mosolyogtam oldalra biccentve a fejem. A drogügylet valójában nem Karma műve, hanem valaki másé, akiknek Karma felajánlotta, hogy nem kapnak érte büntetést, ha rákenik arra a hájpacnira. Karma nem avatott be a részletekbe, és nem is azért bérelt fel, hogy faggatózzak.
– És ezt hogy akarod rá bizonyítani? – kérdezte de erre nem feleltem mire halkan felsóhajtott. – Karma úgy forgatja a lapjait, hogy megkapjon mindent amit akar. Különleges emberek követik, és észre sem veszik, hogy Karma hazugságokkal kényszerítette őket arra, hogy csatlakozzanak hozzá. Mit gondolsz Nagisa-kun? Ezután a tavaszi szünet után még visszatérhetsz a megszokott tanári állásodba? – a mosolyom lefagyott az arcomról miközben őt hallgattam. Karma megígérte, hogy elsimítja a zűrös ügyeket, hogy eltörli ezt a hetet. – A személyazonosságodra fény derült. A képpességeid egy részét is felfedte az ellenségei előtt. Ezeket nem tudod nyom nélkül eltüntetni. – megfogta a kezem amiben a kést tartottam. – És még egy meleg bárba is becsalt. A világ nem olyan elfogadó, hogy meleg férfiakat alkalmazzanak az oktatásban. – vissza csukta a bicska élét és beakasztotta a biztonsági zárat. – Úgy tűnik a gyerekkor fájdalmait egész életünkben magunkon viseljük. Az anyád irányítása alól kiszabadultál és gondolkodás nélkül egy másik pórázt akasztottál a nyakadba, mikor esélyt kaptál rá. – felállt a székről és felemelte a poharát. – Karma már rég megtette a szükséges lépéseket és mi már régóta tudunk róla. Ez itt nem a mi kelepcénk, hanem a tiéd Nagisa-kun. – intett és hátat fordítva vissza ment a főnökéhez aki rám pillantott és mosolyogva intett.
A férfi hazudott. A főnöke nem tud semmiről.
Felálltam és Karmához indultam, aki továbbra is ott ült, és egy könyvet olvasott. Érkezésemre felpillantott és kérdőn fonta fel a szemöldökét.
– Nem úgy nézel ki mint aki sikerrel járt. – kompromitáló képeket készíteni a célszemélyről aztán megfenyegetni vele. Vagy a képek nyilvánosságra hozása miatt esik el a politikai pályától, vagy elfogadja a drogügylettel kapcsolatos vádakat és ugyanott van ahová Karma juttatni akarja.
Nem kellett ez a színjáték ahhoz, hogy sikerrel járjon. Az ügyvédje mindent rá fog bizonyítani a férfira, nem kell ehhez semmiyen fenyegetés.
– Végeztem. – jelentettem ki. A tekintete alapján ő is értette, hogy nem a ma esti akcióról van szó, hanem a munkáról amit elvállaltam. Nem kérdeztem meg tőle, hogy miért kellett ide jönnöm, nem kérdeztem meg miért pont engem bérelt fel és azt sem kérdeztem meg, hogy betartja-e a szavát.
Kimentem a bárból és mély levegőt véve gondoltam végig, hogy is juthatnék haza. A taxit inkább kihagynám, drága is és az elmúlt napok fényében nem tűnik túl jó ötletnek. A zsebembe süllyesztve a kezeimet indultam el a főút felé. Valahol csak meg tudom majd kérdezni merre találok egy buszmegállót vagy vonatállomást.
Azonban alig tettem pár lépést és bosszankodva megtorpantam. Az utca túlságosan is üres.. Érzem a tekintetüket, körül belül hárman lehetnek. A legjobb helyek amiket a helyükben használnék, a sikátor ami a bár mögé vezet. Az autó mögött a túloldalon. És felettem.. Az épület tetején.
Elővettem a telefonom de nem nyomtam meg rajta egy gombot sem. A visszatükröződésben láttam ahogy a tetőn egy alak hasal és épp rám céloz. Kipattintottam a bicska biztonsági zárát, majd miközben kihúztam a zsebemből, az élét is kipattintottam és egy erőteljes, precíz mozdulattal felhajítottam, miközben visszaléptem a bár ajtaja felé, hogy a fal mögé húzódjak a sikátor és a kocsi elől. A fegyver leesett a földre és elsült, a golyó a kocsit találta el amiről visszapattant a golyó. Szóval az autó is az övék. Alig gondoltam végig a jármű elindult, az első ablakot lehúzták, hogy kilőjenek rajta, de előkaptam egy másik kést és mielőtt lőhetett volna, mielőtt elém ért volna, már el is hajítottam. Nem számoltam ki pontosan hol fog célt érni, a lényeg az volt, hogy eltaláljam a támadót. Ha túl is éli, meg fog sebesülni.
A tervem sikerrel járt ugyan, de nem okozhattam túl nagy kárt benne, mert a kocsi farolva fékezett pár méterrel arrébb, majd kiszállt belőle egy férfi. Az alkarját találtam el, de csak egy karcolás, semmi több. Előrántott egy kisebb pisztolyt és rám célzott. Feltettem a kezeimet, mintha csak megadnám magam. A késeim elfogytak, alig kettővel rendelkeztem. De van még egy kisebb méretű fegyverem és egy kisebb méretű fényképezőgépem, aminek vakuja van. Nem arra fogom használni amire kaptam, de így sokkal több hasznát veszem.
A férfi dühösen lépett felém közelebb, egy pillanatra felnézett a társára aki minden bizonnyal súlyosan megsérült, mikor a késemet (gyanítom, hogy) a vállába hajítottam.
– Kötözd meg! – mordult a sikátorban lévő társára, aki gyors és halk léptekkel felém futott. Itt az alkalom.
Egy gyors mozdulattal előkaptam a fegyverem és a fényképezőt. Azt aki felém futott, meglőttem, mivel őt tartottam erősebbnek a mozdulatai alapján. A másik férfit elvakítottam a hirtelen vakufénnyel, majd mikor megbizonyosdtam róla, hogy a halk léptű mindkét kezét eltaláltam egy-egy lövéssel, a fegyvert a nagydarab felé fordítottam. Csakhogy a férfi nem úgy viselkedett, mint ahogy bárki más tette volna.
Ha hirtelen megzavarod valaki látását vagy eltereled a figyelmét, megtorpan vagy meginogva irányt téveszt.. De ő amint zavaró tényezőt észlelt futni kezdett egyenesen felém én pedig..
Egy kéz fogta meg a vállamat hátulról és maga felé fordítva húzott a mellkasához.
Az előbbi lövésem zaja miatt már így is bedugult a fülem és csak tompán hallottam de az újabb lövések hangját azért felismertem.
Hátra pillantottam a férfire aki összecsuklott a földön. Azonnal meghalt a homlokán lévő lövéstől. Oldalra pillantottam ahol a halk léptűt menekülés közben találta meg a halál. Őt is a fején érte a lövés.
Felpillantottam Karmára akinek az arca kifejezéstelen volt.
Nem ellenkeztem mikor átkarolta a vállam és elindult a kocsija felé és bár nem döbbentett meg az eset, valamiért mégis hallgatásba burkolóztam.
A légkör feszültté vált, és nem pontosan értettem, hogy miért.
A szállodai szobába érve, Karma intett, hogy üljek le, de most kedvem támadt dacolni vele, amin hitetlenkedve felnevetett.
– Ne hallgass arra a baromra. Nem áll szándékomban pórázat rakni a nyakadra. Legalábbis komolyan nem, de játékból szívesen megtenném. – nem volt hangulatom a viccelődéseihez és ez neki is feltűnt. Mély levegőt vett, majd leült az egyik fotelbe és keresztbe tette a lábait.
– Nem volt szükségem testőrre.
– Erre magamtól is rájöttem. – süllyesztettem kezeimet zsebeimbe és halkan felsóhajtottam. – Szeretek tanítani. Néha nehéz, de szeretem ezt csinálni.
– Tudom.
– Nem fogsz keresztbe tenni nekem ugye? – kérdeztem rá meredve, mire fáradtan megmasszírozta az orrnyergét.
– Seggfej vagyok, de nem mindenkivel. Ezt neked kéne a legjobban tudnod.
– Akkor miért béreltél fel? – Karma az előtte lévő fotelre mutatott, így megadva magam, leültem. – Szóval? – noszogattam, ő pedig elmosolyodott.
– Nosztalgia?
– Karma! – mordultam rá ő pedig felnevetett.
– Hiányoztál Nagisa. A volt osztályunkból rajtad kívül talán még egy-két ember hiányzott, de te a legjobban. – ez az egy-két ember az egész osztályt takarja. De nem vágtam közbe. Apró hazugságok még beleférnek, főleg ha Karmáról van szó, bár sokkal jobban szeretem mikor őszinte velem. – Azt terveztem, hogy elcsábítalak. – ijedtemben és döbbenetemben félrenyeltem és egy kisebb köhögő rohamot kaptam. Karma elővett a fiókból egy üveg vizet és felbontva a kezembe adta. Kortyoltam a vízből, de még mindig éreztem hogy kapar a torkom, mintha a levegőt is félre nyeltem volna, nem csak a nyálamat.
– Ne terelj! – mordultam rá kissé rekedten.
Karma előre hajolva arcomra simította a kezét és mélyen a szemembe nézett.
– Nem terelek Nagisa. Szeretlek. – éreztem ahogy égni kezd az arcom, a fülemben sebesen zubogott a vérem és mikor egy pillanatra Karma ajkaira siklott a tekintetem, megcsókolt. Nem volt benne semmi finomkodás, semmi türelem. Keze az arcomról a tarkómra simult, hogy ne tudjam elkapni a fejem. Mikor visszahúzta a nyelvét, szorosan zártam össze ajkaimat, hogy ne tudjon újra megfullasztani a nyelvével, de ekkor Karma az ajkimat kezdte harapdálni. A tekintetünk találkozott én pedig hagytam magam.. Megnyitottam neki az ajkaimat és hagytam, hogy újra megcsókoljon. Ugyanolyan erőszakos volt mint elsőre.. A szívem még is olyan erősen dobogott, hogy belefájdult a mellkasom.
– Elég már.. – morogtam két csók között.
– Még nem. – újra és újra megcsókolt, kezeivel közre fogva arcomat, tartott fogva. A csókjai bár erőszakosak voltak.. Kiéreztem belőlük az igazságot.. Úgy fedezte fel a szám minden szegletét, mintha örökre emlékezni szeretne rá. Úgy simította nyelvét az enyémhez, mintha valami nagyon finom ételt ízlelgetne.
Ettől a gondolattól, nem csak az arcom, hanem a füleim is égni kezdtek, és egészen biztos vagyok benne, hogy az arcom megegyezik Karma hajszínével. Komolyan mondta. Szeret engem.. De én ezt nem értem..
Fájdalmasan felszisszentem mikor újra megharapott.
– Karma! – ordítottam rá, ő pedig mosolyogva húzódott el kissé, majd egyik hüvelykujjával megsimogatta alsó ajkam. – Szóval.. El akartál csábítani? – kérdeztem még mindig kissé gyanakodva, hogy talán csak titkol valamit és ezzel takargatja. Ha így van, esküszöm megölöm.
– Általában észreveszed mikor hazudok, de van, hogy a saját igazságod elvakítja a látásod. – mosolygott rám mire csak a szemöldökömet ráncoltam. – Eldöntötted, hogy nem szeretlek. Eldöntötted, hogy elhiszed azokat a hazugságokat amik azt bizonyítják, hogy nem szeretlek. És most, hogy az igazat mondom.. Nem hiszel nekem.
– Karma.. Miért? Miért kellett ez az egész?
– Alapvetően zseniális vagyok, de ha rólad van szó, elfelejtem, hogy is kell flörtölni. Mikor próbálkoztam, mindig aggódni kezdtél, vagy kinevettél. – nekem ebből semmi nem rémlik. – Nagisa-chan! – kérdőn ráncoltam a homlokom, ő pedig egy gyors csókot nyomott ajkaimra. – Maradj velem.
– Vagyis dolgozzak neked? – kérdeztem és már épp neki kezdtem volna, hogy elmondjam, nem áll szándékomban ott hagyni a tanári állásomat, mikor Karma megingatta a fejét.
– Nem. Azt szeretném ha velem maradnál.
– Nem értelek.. – motyogtam a tekintetét kerülve. Értettem, mit akar ezzel mondani, és ezt ő is tudta, de belement abba, hogy ezúttal ő higgye el a hazugságomat.
– Stabil az életem, már amennyire az lehet.. Azért nem kerestelek annyi éven át, mert elterelted volna a figyelmem, nem tudtam volna koncentrálni. Akkor akartam vallani mikor már megvan minden.. Csak te nem..
– Ez elég..
– Hallgass! Miattad odaveszett a zsenialitásom. De nem baj, a lényeg hogy szeretlek. Majd idővel talán el tudom magyarázni neked, de addig is..
– Maradjak veled.. – fejeztem be mire bólintott én pedig hangosan felsóhajtottam. – Erre tényleg nem számítottam.. Szóval szeretsz.. – bár talán ez tényleg megmagyaráz pár dolgot. – Ne haragudj, hogy kinevettelek mikor flörtölni próbáltál. Mostantól jobban figyelek. – ígértem ő pedig reménykedve hajolt hozzám közelebb. A szememet forgatva nyújtottam ki a kezem és megsimogattam a fejét. Karmát egészen megdöbbentette a cselekedetem majd mikor felfogta, hangosan felnevetett. – Ne nevess! – mordultam rá zavaromban.
– Ez édes, de.. Nem a kisdiákod vagyok Nagisa-chan. – ragadta meg az állam és ismét megcsókolt. Meglepetten nyögtem ajkai közé, kezeimet mellkasára feszítettem és kissé eltoltam magamtól.
– Miért vagy ilyen durva? – kérdeztem mikor végre engedett levegőhöz jutni.
– Nem is vagyok durva. – mosolygott és ismét felém közelített de a szájára tettem az egyik kezem, mire meglepetten vonta fel a szemöldökét.
– Tudom, hogy vad a természeted és azt is megmerem kockáztatni, hogy most még vissza is fogod magad, de tényleg állj le. Fáj az alsó ajkam és a nyelvem is. – panaszkodtam és mikor egy aprót biccentett, bizonytalanul elemeltem szája elöl a kezem. Mosolyogva figyelt, én pedig kínosan pillantottam félre.
Nem gondoltam volna, hogy valaha panaszkodni fogok Karma csókjaira. Azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán ilyesmit fogunk tenni..
– Megmutatod, hogy szereted? – kérdezte én pedig égő arccal kaptam felé a fejem.
– Mi..? Miről..? Mit..? – és még dadogok is..
Karma körém fonta a karjait és közel hajolt hozzám, de pár centire tőlem megállt.
– Mutasd meg Nagisa. Tanítsd meg, hogy legyek veled gyengéd. – pillantott le az ajkimra majd újra a szemembe. A szívem olyan ütemet kezdett dobolni, ami teljesen az őrületbe kergetett, de ugyanakkor tetszett is és emiatt zavarba is hozott.
Elfordítottam az arcom és nyugalmat erőltettem magamra.
– És ki mondta, hogy akarom? – kérdeztem csak mert ez a része mintha kimaradt volna a dolognak.
– Miért? Nem akarod? – kérdezte, de hangjában nem csendült kíváncsiság. Mintha már eldöntötte volna a választ és ez felidegesít.
Megfogtam a kezeit amikkel ölelt és eltoltam magamtól. Karma arca kifürkészhetetlen volt. Nem tudtam megmondani, hogy szórakoztatja, hogy nemet mondok, mert nem hisz nekem, vagy rosszul esik neki és így nyilván hisz is nekem.
– Miért volt szükség erre a színjátékra? Ne mond, hogy csak emiatt.
– Csak? – enyhe düh csendült fel a hangjában, de szinte azonnal el is tűnt mikor folytatta. – Részben igaz volt, hogy szerettem volna pihenni egy kicsit és aligha találok olyan személyt akiben jobban megbízom, mint benned. De ez csak kifogás volt, mint tudod. Veled szerettem volna lenni. És mielőtt megkérdeznéd, nem. Nem állt szándékomban veszélyeztetni az állásodat. Mindent eltüntettem az elmúlt napokból ami hozzád köthető. Úgy térhetsz vissza az életedhez, mintha semmi sem történt volna.
– És hogy tervezted ha veled maradnék?
– Maradnál?
– Tegyük fel, hogy érdeklődöm irántad és szeretném kipróbálni, milyen lenne veled. Akkor mit tennél? – ezen elmosolyodott.
– Vannak másmilyen iskolák is ahol dolgozhatnál.. Taníthatnál olyan helyeken is ahol kamatoztathatod a tudásodat. Végkifejletként ezen gondolkodtam. – elővette a telefonját és pár pillanattal később felém tartotta a kijelzőt. Címek.. Iskolák címei.. – Persze ezt akkor is választhatod, ha engem nem akarsz. – adta a kezembe a telefont, hogy átnézhessem a címekhez tartozó dokumentumokat. Rámentem az elsőre. Több mint 200 oldal. Ha mindegyik ilyen hosszú, jó ideig eltartana átnézni őket.
– Miért?
– Ha barátként vetettem volna fel, örültél volna neki és csillogó szemekkel hálálkodtál volna. Így hogy szerelmes vagyok beléd, már rögtön hátsó szándék vezérel?
– Ha barátként adod ide ezeket, akkor is megkérdeztem volna, hogy miért. – bár előtte tényleg csillogó szemekkel hálálkodtam volna..
– Nem árt, ha szélesíted a látóköröd. De persze, az is igaz, hogy ha velem maradsz, akkor azok az iskolák sokkal biztonságosabbak. És sokkal rugalmasabbak is.
– Rugalmasabbak?
– Ha a tengeren túlra kell mennem, egyértelműen magammal viszlek.
– Szóval így értetted, hogy rugalmasak. – motyogtam és lezártam a telefon kijelzőjét, amit aztán Karma felé nyújtottam.
– Mit felelsz? Időt kérsz? – kérdezte miközben a telefonjáért nyúlt, de még nem engedtem el a készüléket.
– Ha nemet mondok?
– Akkor adok neked időt, hogy jobban átgondold. – mosolygott én pedig visszahúztam a telefont és az ujjaim közt forgattam. Karma érdeklődve figyelt.
– Szóval szeretsz. – leginkább csak ez érdekel.
– Igen. Szeretlek. – mosolyodott el, de mikor találkozott a pillantásunk, megremegett az ajka, mintha a mosolya el akart volna tűnni, de Karma a saját reflexeivel is szeretett dacolni. – Nem hiszel nekem?
– De hiszek neked. – az ösztöneim azt súgják igazat mond, és szeretnék is hinni neki. Ismét felé nyújtottam a telefont amit lassan átvett. – Ha kiderül, hogy hazudtál, levadászlak. – mosolyogtam rá, ő pedig megfagyva nézett rám, majd elmosolyodott.
– Ha igazat mondok, az enyém leszel, ha nem, akkor megölsz? Hűha Nagisa, te aztán mindenképp az életem része szeretnél lenni! – megingatva a fejem néztem ahogy nevet. Mikor felém nyúlt, elkaptam a kezét ezzel akadályozva meg abban, hogy magához öleljen.
– A munkát még átgondolom.
– És a kapcsolatunkkal mi lesz? – kérdezte a kezére pillantva amit még mindig távolságtartó jelleggel fogtam.. Lazítottam a szorításon és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Mi lenne? – kérdeztem vissza, de mikor ismét megölelt volna, a mellkasára tettem szabad kezemet. Karma a szemöldökét ráncolva nézett rám.
– Te most szórakozol velem? – inkább meg vagyok ijedve.
– Ne támadj le rögtön Karma. Hagyd, hogy én közeledjek. – motyogtam és a zavaromat leplezve, halkan nevettem. Karma vett egy mély levegőt, majd az összekulcsolt ujjainkra nézett és elmosolyodott.
Megszeppenve figyeltem, ahogy halvány pír kúszik az arcára és már-már elérzékenyülve nézi a kezünket.
– Rendben. Várni fogok. – ígérte, de ismerem már annyira, hogy tudjam, számára mást jelent a türelem és a várakozás.
– Helyes. – de a lényeg, hogy próbálkozik.
– Szóval helyes vagyok? Vagy a viselkedésemet helyesled? Így vagy úgy, mindkettő csókot érdemel. – mosolyogva ingattam meg a fejem. Próbál türelmes lenni, de azért bepróbálkozik, hogy az ő tempójában haladjunk.
Bár ha nem így lenne, nem is hinnék neki.
– Hagynád, hogy feldolgozzam ezt az egészet? – állítottam meg, mikor egy óvatlannak tűnő pillanatomban, közelebb hajolt hozzám.
Karma duzzogva könyökölt a térdére és a tenyerébe fektetve az állát, félre pillantott.
A szívem és a testem pozitívan reagál a közeledésére, és az agyam sem ellenzi a dolgot, de attól még zavarban vagyok. A csók még rendben van, de mi lesz utána? Ha csak addig mennénk el ameddig nekem sem ijesztő, akkor elég hamar abban a helyzetben találnám magam, ami nagyon is rémisztő így elsőre. Karma szereti feszegetni a határokat, szóval hagyom, hogy a csókot követelje, amíg felkészülök a többire.
De azért.. Ez tényleg szokatlan tőle. Odahajoltam hozzá és gyengéden megpusziltam az arcát. Lehunyta a szemeit, a vonásai ellazultak, majd mikor elhúzódtam tőle, várakozón pillantott rám, többet kérve.
Mosolyogva billentettem oldalra a fejem és hüvelykujjammal megsimogattam a kezét, ezzel üzenve, hogy legyen türelmesebb. Karma a kezünkre pillantott és megadóan sóhajtott.
– Akkor azt hiszem én megyek. – álltam fel és elengedtem a kezét. Karma megszeppenve pislogott, majd ő is felpattant.
– Mész? Hova?
– Természetesen haza. Megmondtam, hogy végeztem a munkával. És amúgy meg ha legközelebb szeretnél valamit, akkor mond meg, ne csinálj ilyen hülyeségeket. – céloztam itt arra, hogy felbérelt testőrnek, csak azért, mert nem tudta, hogy mondja el nekem az érzéseit. Bár ha jobban belegondolok biztos elrontottam a számításait. Valószínűleg nem így akarta beismerni, hogy szerelmes belém.
Felhúzva a cipőmet álltam meg az ajtóban és Karmára pillantottam aki komor tekintettel meredt maga elé. Azt hiszem már másodjára húzom át a számításait. Vagy legalábbis másodjára veszem észre. Azt mondta sokszor észre sem vettem mikor közeledni próbált felém.
– Haza viszlek. – jelenti ki, mire csak a szemimet forgatom.
– Nem szükséges. – már épp közbe vágna, de leintem. – Egyébként.. Én is kedvellek. Romantikus értelemben is. – bár most bizonyosodtam meg róla de régebben sokszor kalandoztam el az ajkait nézve. Azt gondoltam csak kíváncsiság, de mások ajkai nem igazán érdekeltek.
– Tudom. – jelenik meg egy beképzelt mosoly az arcán. Vajon tényleg tudja? Vagy csak azt hazudja, hogy tudja? Igazából mindegy.
Karma felhúzta a cipőjét és utánam lépett. Kérdőn pislogtam rá.
– Haza viszlek. – jelentette ki én pedig vitába szálltam, győzködve őt is és magamat is, hogy férfi vagyok, engem nem kell kísérgetni. Karma az áldozatot játszva, drámaian felsóhajtott, hogy épp neki van szüksége védelemre. Mielőtt azonban erre is mondhattam volna valamit, átkarolta a vállam és rám mosolygott.
– Dolgozz velem Nagisa.
– Mondtam, hogy ezt még..
– Félre értesz. Dolgozz velem! A jövőnkön. – mosolygott rám, és bár nem kéne hogy ettől ennyire boldog legyek, főleg a ma este után.. A szívemet nem igazán érdekelték az ész érvek.
– Ez nagyon nyálasan hangzik Karma. – jegyeztem meg de azért bólintottam. – Rendben. Dolgozzunk együtt. A jövőnkön.
Már az is furcsa volt, hogy hirtelen megjelent egy baromi drága kocsival a munkahelyem előtt és (foglyuk rá, hogy) meghívott egy kávéra.
Ja.. Talán már emiatt is jobb lenne félnem..
– Szóval jól vagy, sikeres vagy és magas. – összegeztem az udvarias bájcsevejünk lényegét, amiben Karma elég sokszor megemlítette a nyilvánvalót, hogy sokkal nagyobbra nőtt, mint én.
– Ne irigykedj Nagisa-chan, nem olyan jó magasnak lenni.
– Képzelem. – nem is igazán érdekel. A gyerekek szeretnek így hencegni és én már felnőttem. Nem érdekel, nem hat meg, nem zavar..
– Persze hogy képzeled, hisz sosem voltál magas és nagyon úgy fest, hogy nem is leszel. – menj a fenébe Karma!
Nyugalmat erőltetve magamara köszörültem meg a torkom és mosolyt varázsoltam az arcomra.
– És hogy-hogy erre jártál Karma? Minden bizonnyal nem a sütemények vonzottak ide. – tekintve hogy a rendelése csak egy kávéból állt, és azt is feketén kérte. Ettől nem leszel macsóbb Karma-kun.
– Valóban nem. Csak meg akartam látogatni egy kedves, régi barátomat és az orra alá dörgölni mennyivel többre vittem nála. Aztán ha már itt voltam, gondoltam veled is találkozhatnék.
– Hogy megmutasd mennyivel jobb vagy nálam?
– Sosem gondoltam magam jobbnak nálad. – mondta és olyan komoly tekintettel nézett rám, hogy ha az elejétől kezdve így beszélgetünk, akár még érettnek is mondanám. – De annak örülök, hogy ennyivel magasabb vagyok mint te. – és újra az a könnyed mosoly ami sokkal többször hamis, mint igazi.
Karma már csak Karma. Egy különc zseni, aki nem mellesleg veszélyes és halálos is. Ezen elmosolyodtam.
– Szeretnélek felbérelni. – mondta, én pedig annyira megdöbbentem, hogy kiesett a villa a kezemből. Karma mosolyogva nézett rám én pedig nem tudtam eldönteni, hogy most csak viccel velem, vagy komolyan mondja.
Felvettem a villát az asztalról és a kistányérra tettem, miközben egy szalvétával letöröltem az asztalterítőt.
– Szóval felbérelsz. Mire is? – kérdeztem kissé idegesen. Ez is annyira rá vall. Évek elteltével felbukkan és nem érdekli, hogy már megvan a saját életem és vannak kötelességeim, nem.. Ő csak közöl valamit és annak úgy is kell lennie.
– Legyél a testőröm a tavaszi szünetben. És ha tetszik az állás, akár állandó is lehet. Dolgozhatnál nekem. – a mosolya megváltozott.
– Ez nem csak ennyi. – bár így is pofátlanul sokat kér. – Valamit eltitkolsz.
– Ahogy Nagisa-chantól vártam! Ismersz engem! – mondta vidáman. – De sokat változtam Nagisa. – ahogy mindannyian. – Egyenlőre nem mondhatok el minden részletet.
– Ez akkor sem stimmel. Minek neked testőr? Meg tudod védeni magad anélkül is, és amúgy is, miért pont én?
– Kicsit rosszul esik, hogy ennyire hadakozol ellene. Pedig azt hittem barátok vagyunk. – vágott szomorú arcot mire dühösen csaptam az asztalra.
– Hagyd a mű-hisztit és beszélj érthetően! Miért kell neked testőr? – kérdeztem dühösen. Karma az asztalra könyökölt és kicsit közelebb hajolt hozzám.
– Elég magas pozícióban vagyok Nagisa. Rendszeresen törnek az életemre, de kezdek nagyon belefáradni ebbe. Eleinte élveztem a dolgot és azt is ahogy elintézhettem a támadóimat de egyre többen lettek én pedig szeretnék úgy elmenni néhány fontos megbeszélésre, hogy egy olyan személy védi a hátam akiben megbízok.
Néhány pillanatig a szemeibe bámulva próbáltam rájönni, titkol-e még valamit, de előhúzta a politikusi rutinját. Nem láttam semmit.. Semmi apró jelet. De a tény, hogy így kezdett beszélni velem, hogy ezt a maszkot húzta magára épp elég bizonyíték arra, hogy valamit eltitkol előlem.
Halkan sóhajtva dőltem hátra a széken és karba fonva magam előtt a kezeimet mérlegelni kezdtem.
Van elég szabadságom, hogy kivegyem az egész tavaszi szünetet, és amúgy is így terveztem. A tanárok többnyire otthon töltik a szüneteket, csak akkor megyünk be ha behívnak minket ügyelni pár diákra, vagy egyéb iskolai programokat levezetni.
És ott vannak a táborok.. Idén nem vettem még részt egyiken sem, de egy kirándulásba belementem, hogy kísérő tanár leszek rajta és az pont a tavaszi szünet utolsó napja előtt lenne három nappal. Nehéz lesz lemondani, az osztályfőnökük elég tapadós tud lenni.
Ismét felsóhajtottam és Karmára néztem aki látszólag türelmesen várta a válaszom, de valószínűleg egyre idegesebb lesz az idő elteltével.
– Csak a tavaszi szünetre? – kérdeztem mire bólintott.
– Egyenlőre legalábbis. – mivel dühösen vontam össze a szemöldököm, hangosan felnevetett, de nem javította ki magát, az nem az ő műfaja lenne.
Unottan emeltem fel a villám, hogy folytassam a süteményem elpusztítását, de közben jobban szemügyre vettem a környezetünket. Nem láttam senkit aki Karmára akarna törni, nem csillant fény egyik ablakból sem a túloldalon és egy autó sem időzött a cukrászda előtt, legalábbis nem sokáig. Az emberek között sem szúrtam ki senkit, aki esetleg minket figyelne, vagy képzett harcos lenne.
– Lehet kijöttem a gyakorlatból, de nem látok semmi gyanúsat a képeden kívül. – közöltem, mire meglepetten vonta fel a szemöldökeit majd ismételten felnevetett. Ezúttal igazinak tűnt és ez engem is mosolyra késztetett.
– Kegyetlen vagy Nagisa. – kuncogott majd a nevetése alább hagyott és átnyúlva az asztal felett kivette a kezemből a villát, hogy lopjon egy falatot a sütimből. Ennyit arról, hogy nem szereti az édeset.
~
Voltak kezdők is, akik bár szintén nem értek célt egyetlen húzásukkal sem, de legalább el tudtak menekülni mielőtt bármit is tehettem volna velük.
Végig Karma mellett maradtam, nem vettem üldözőbe senkit, pedig nem járt volna nagy kockázattal magára hagyni Karmát, elvégre eddig egyedül nézett szembe ezekkel az alakokkal. Mégis inkább úgy döntöttem, hogy nem kezdek el fogócskázni mindenkivel aki elmenekül. Volt akit szándékosan hagynom kellett futni, mert Karma vagy ismerte, vagy tetszett neki a módszere amivel támadt. Ezekkel Karma aztán végképp az őrületbe tudott kergetni. Első alkalommal kishíján padlót fogtam, mikor Karma ujjongva fogadott egy gyilkost és kezet fogott vele, hogy milyen ügyesen használja a kését.
– Komolya~n. Nem értelek Karma. Minek kellek ide, látszólag nagyon is élvezed, hogy célkeresztben vagy és semmi energiát nem emészt fel, hogy figyelj ezekre. – panaszkodtam az első hét után. Karma mosolyogva kezdett magyarázni valamit a sok veszélyről, amit már kívülről fújtam, így nem is igazán figyeltem rá.
– Legalább együtt tölthetünk egy kis időt, mint régen. – ez minden, csak nem olyan mint régen. Ha nem lettem volna olyan fáradt amilyen, vitába szálltam volna vele, de Karmával vitatkozni, sosem volt jó ötlet. Pedig ha ki lennék pihenve pont nem érdekelne, hogy jó ötlet-e vagy sem.
A túl sok bérgyilkos-napnál már csak az volt a rosszabb, mikor egyáltalán nem jött senki, mint például ma is. Olyan mint a vihar előtti csend, mintha nagydobásra készülnének. De ekkor kiszúrtam egy lányt akinek mosoly terült el az arcán ahogy elhaladt mellettünk.
A mosoly lehervadt az arcáról, mikor elkaptam a kezét, mielőtt célt érhetett volna.
– Még egy kezdő. – hát nem pont erre számítottam.
A lány megpróbálta kitépni a csuklóját a szorításomból, de nem engedtem el. Szabad kezemmel kivettem ujjai közül a pengét.
– Mosolyogj. – mondta Karma és csinált hármunkról egy szelfit, amin látszik, hogy épp elkobzom a lány fegyverét. Meggondolatlanul nem használt kesztyűt így az ujjlenyomatai rajta vannak a fegyver nyelén. A kést egy zárható fóliába tettem és bedobtam a hátizsákomba.
– Felesleges fotót készíteni róla. Ezen a környéken vannak kamerák. – emlékeztettem arra, amit ő mondott még három napja.
– Azokon nem mindig látszik az arcuk. És mint mondtad, ő egy kezdő, nem lesz benne a rendszerben az ujjlenyomata. – kínosan húztam el a számat amiért egy ilyen alap dolgot elrontottam volna. – Fáradt vagy? – kérdezte de nemlegesen megingattam a fejem.
– El fogunk késni a találkozódról. – mondtam és meglöktem egy kicsit a hátát, hogy haladjon tovább. Karma halványan elmosolyodott és tovább indult.
Közeledett az este és minél hamarabb végezni szerettem volna, hogy ne kelljen megint estébe nyúlnia a napnak.
Fényes nappal is sok volt a merénylet és egynémelyik nagyon is veszélyes gyilkosnak bizonyult, de este ezek megsokszorozódtak. Nem mindenki volt képzett de sokkal többen jöttek, mint nap közben.
A találkozó helyszíne egy hotel éttermében volt. Az elmúlt napokban már hozzá szoktam az idős férfiakhoz és a fiatal, dekoratív nőkhöz is, a törekvő, középkorú pasasokról nem is beszélve. Minden találkozón részt vettem, vagy az ajtónál álltam, vagy a fal mellett, de mindig ráláttam a helyiségre és épp elég közel voltam Karmához ahhoz, hogy meg tudjam védeni.
Most azonban egy olyan asztalhoz vezették Karmát ami az étterem egyik zsúfolt területén helyezkedett el.
– Pihenj le Nagisa. – adott a kezembe egy kártyát Karma. Egy szoba kártyáját. Zavartan ráncoltam a szemöldököm és az asztalokat figyeltem, meg a hatalmas ablakokat. Karma a vállamra tette a kezét, így felé fordítottam a fejem. – Pihenj le. Ma itt éjszakázok, szükség lesz rád, szóval most aludj egyet. – mély levegőt véve, lassan engedtem ki a tüdőmből, de végül bólintottam. Karma tud vigyázni magára.
Mikor épp kiléptem az étteremből, egy nő haladt el mellettem. Hosszú, fekete haja hullámokban omlott a hátára. Tekintetével keresett valakit, majd mikor megtalálta, az arca felragyogott és elegáns léptekkel indult el felé.
Megálltam és hátra fordulva figyeltem ahogy a nő Karmához lép és mosolyogva üdvözlik egymást. Karma minden nővel flörtölt, de most, innen messziről nagyon úgy tűnt, hogy ennek a nőnek tényleg örül.
Megingatva a fejem indultam tovább, miközben azon gondolkodtam, hogy mikor szerzett Karma kulcsot. Nem emlékszem, hogy foglalt volna szobát..
Mielőtt azonban felmentem volna az említett szobába, elmentem a legközelebbi rendőrörsre és leadtam a mai fogást. Karma eleinte nem vonta be a rendőrséget ezekbe az ügyekbe, de később megfogadta egy ismerőse tanácsát és a könnyű fogásokat átadta a zsaruknak. Ezeket a tárgyalásokat és ügyeket, egy olyan ügyvéd kezelte, akiben Karma szintén megbízik. Mikor rákérdeztem ki ő, Karma a szája elé tette az egyik ujját, és azt mondta titok. Ez a fantasztikus ügyvéd is képzett harcos, de egyben az álcázás egyik nagy mestere is. Az ügyvédi énje csak a tárgyalásokon és a találkozókon létezik, az igazi személyiségét homály fedi. Karma máskor biztos szívesen eldicsekedett volna vele, hogy hogyan is szorította őt sarokba, de nekem csak annyit árult el, hogy nehéz volt rátalálnia.
A szálloda szobája nem úgy volt berendezve mint egy átlagos szoba. Innen jöttem rá, hogy azért volt a kulcs Karmánál, mert valószínűleg rendszeresen használja. Az ilyen rendszeres dolgok azonban könnyen veszélyessé válhatnak, így mielőtt akár csak egy szemhunyásnyit is pihentem volna, alaposan körülnéztem. Nem találtam sem kamerát, sem bombát, sem vegyi anyagokat. A szoba tiszta volt és biztonságosnak tűnt.
Karma tökéletesen felépítette a védelmét és az életét. Épp ezért nem értem, miért volt szükség rám és miért pont most.. Persze ha erre nyíltan rá kérdeznék, Karma kitérne a válaszadás alól. Nem tetszik ez nekem.. Már egy hete vagyok a testőre, de nem jutottam közelebb a miértekhez és a szünetnek mindjárt vége, ahogy a megállapodásunknak is.
Mikor felébredtem Karma épp az ágy szélén ült és egy könyvet olvasott. Kérdőn pillantott felém mikor megérezte, hogy figyelem. Az arcán egy kedves mosoly bukkant fel, miközben becsukta a könyvet és felált az ágyról.
– Szeretném ha eljönnél velem valahová. – mondta mire felültem és megdörzsöltem az arcom, hogy kicsit észhez térjek.
– Hová?
– Egy bárba. Van egy férfi aki már elég régóta próbálja aláásni a tekintélyemet és most itt az alkalom, hogy megbuktassam a karrierjét.
– És azért megyek én mert téged ismer. Eddig értem, de miért egy bárba..? – kérdeztem, de ekkor eszembe jutott egy régi emlék, ami miatt dühösen csaptam a takaróra. – Nem öltözök nőnek Karma! – közöltem mire mosolyogva simogatta meg az állát miközben végig mért. Utálom ezt a nézését!
– Akármennyire tetszik is az ötlet, most nem erről van szó. – engedte le a kezét. – Bízz bennem Nagisa, rendben? – biccentette oldalra a fejét egy kedves mosollyal az arcán, de ezt a mosolyt jobban ismertem mint bármelyik másikat. Rosszat sejtek.
~
Többen is megkörnyékeztek, volt akivel váltottam pár szót, hogy ne keltsek túlságosan gyanút. Többnyire olyanokkal álltam szóba akik domináns típusnak tűntek és kicsit macisabb alkattal rendelkeztek. Karma mutatott egy képet a férfiről akit el kéne csábítanom vagy mi. A csapos pedig figyelte kikkel beszélgetek, valószínűleg azért, hogy ha a kedvenc vendégei megérkeznek, leadhassa nekik a drótot az új húsról, vagyis rólam.
Karma ezért nem fizet eleget.
A szemem sarkából láttam, ahogy a férfi belép a helyiségbe. Egy fiatalabb, magas pasas volt az oldalán, aki rögtön körül pillantott a helyiségben, majd a tekintete megakadt az egyik boxon. Tudtam hogy Karma felé néz, de azt is tudtam, hogy onnan nem lehet rálátni teljesen. A tekintete ezután felém siklott, mire zavartan fordultam félre. Nem messze tőlem foglaltak helyet az egyik asztalnál. A fiatalabb lépett a pulthoz, hogy italt rendeljen és közben váltott pár szót a csapossal. Miután megkapta az italt és az információt, vissza ment a célpontomhoz, majd.. Visszajött a pulthoz és leült mellém. Intett a csaposnak, aki kérdés nélkül elénk tett két poharat. Az egyik whiskys pohár volt, a másik pedig boros..
– Kitalálhatom melyik a kedvenc italod? – meglepetten vontam fel a szemöldököm mikor egy édes, vörös bor, márkás palackja koppant a pulton.
Könnyed mosolyt varázsoltam az arcomra mikor ránéztem.
– Miből következtetett erre? – kérdeztem mire egy elégedett mosolyra görbültek az ajkai, de nem volt benne semmi beképzeltség, még ha ez a kettő együtt, összeférhetetlennek is hangzik.
– A legolcsóbb italt rendelted. Órák óta itt vagy, de alig fogyott belőle és ha valaki meg is hívott, azt sem ittad meg. Nem gyakran jársz ilyen helyekre. Nem sűrűn iszol és valószínűleg nem bírod az alkoholt. Édes szájúnak tűnsz, és egy vörös hajú férfivel jöttél ide. – továbbra is mosolyogtam, mintha csak szórakoztatna, hogy miket mond. Karma és én külön jöttünk be és ezt valószínűleg ő is tudta.
– Egész szórakoztató vagy, de a fehér bort szeretem, bár nem ilyen helyeken szoktam inni.
– Milyen kapcsolatban állsz Akabane Karmával? – tért a lényegre.
– Parancsol? – fáradtan felsóhajtott, mintha csak untatnám.
– Tíz nappal ezelőtt találkoztatok egy cukrászdában a munkahelyed közelében. Egy híresztelés és egy homályos fénykép szerint osztálytársak voltatok, de ennél többet nem tudtam kideríteni. – persze hogy nem.
Karma mindent megtett, hogy eltüntesse a múltja nyomait.
Egy kést nyomtam az oldalához, mire halkan felsóhajtott.
– Kár. Én is szeretem az édes borokat. – továbbra is mosolygott így én is elmosolyodtam.
– A főnököd illegális drogipart működtet. – közöltem de nagyon jól tudta, hogy ez nem igaz, viszont azt is tudta, hogy Karma képes igazzá tenni a hazugságokat.
– Vagyis Karma belekezdett egy ilyen hálózat kialakításába, hogy a főnökömre kenhesse az ügyet.
– A főnököm kutatni kezdett azután a férfi után, aki folyton keresztbe tesz neki és nem meglepő módon érdekes dolgot talált. – mosolyogtam oldalra biccentve a fejem. A drogügylet valójában nem Karma műve, hanem valaki másé, akiknek Karma felajánlotta, hogy nem kapnak érte büntetést, ha rákenik arra a hájpacnira. Karma nem avatott be a részletekbe, és nem is azért bérelt fel, hogy faggatózzak.
– És ezt hogy akarod rá bizonyítani? – kérdezte de erre nem feleltem mire halkan felsóhajtott. – Karma úgy forgatja a lapjait, hogy megkapjon mindent amit akar. Különleges emberek követik, és észre sem veszik, hogy Karma hazugságokkal kényszerítette őket arra, hogy csatlakozzanak hozzá. Mit gondolsz Nagisa-kun? Ezután a tavaszi szünet után még visszatérhetsz a megszokott tanári állásodba? – a mosolyom lefagyott az arcomról miközben őt hallgattam. Karma megígérte, hogy elsimítja a zűrös ügyeket, hogy eltörli ezt a hetet. – A személyazonosságodra fény derült. A képpességeid egy részét is felfedte az ellenségei előtt. Ezeket nem tudod nyom nélkül eltüntetni. – megfogta a kezem amiben a kést tartottam. – És még egy meleg bárba is becsalt. A világ nem olyan elfogadó, hogy meleg férfiakat alkalmazzanak az oktatásban. – vissza csukta a bicska élét és beakasztotta a biztonsági zárat. – Úgy tűnik a gyerekkor fájdalmait egész életünkben magunkon viseljük. Az anyád irányítása alól kiszabadultál és gondolkodás nélkül egy másik pórázt akasztottál a nyakadba, mikor esélyt kaptál rá. – felállt a székről és felemelte a poharát. – Karma már rég megtette a szükséges lépéseket és mi már régóta tudunk róla. Ez itt nem a mi kelepcénk, hanem a tiéd Nagisa-kun. – intett és hátat fordítva vissza ment a főnökéhez aki rám pillantott és mosolyogva intett.
A férfi hazudott. A főnöke nem tud semmiről.
Felálltam és Karmához indultam, aki továbbra is ott ült, és egy könyvet olvasott. Érkezésemre felpillantott és kérdőn fonta fel a szemöldökét.
– Nem úgy nézel ki mint aki sikerrel járt. – kompromitáló képeket készíteni a célszemélyről aztán megfenyegetni vele. Vagy a képek nyilvánosságra hozása miatt esik el a politikai pályától, vagy elfogadja a drogügylettel kapcsolatos vádakat és ugyanott van ahová Karma juttatni akarja.
Nem kellett ez a színjáték ahhoz, hogy sikerrel járjon. Az ügyvédje mindent rá fog bizonyítani a férfira, nem kell ehhez semmiyen fenyegetés.
– Végeztem. – jelentettem ki. A tekintete alapján ő is értette, hogy nem a ma esti akcióról van szó, hanem a munkáról amit elvállaltam. Nem kérdeztem meg tőle, hogy miért kellett ide jönnöm, nem kérdeztem meg miért pont engem bérelt fel és azt sem kérdeztem meg, hogy betartja-e a szavát.
Kimentem a bárból és mély levegőt véve gondoltam végig, hogy is juthatnék haza. A taxit inkább kihagynám, drága is és az elmúlt napok fényében nem tűnik túl jó ötletnek. A zsebembe süllyesztve a kezeimet indultam el a főút felé. Valahol csak meg tudom majd kérdezni merre találok egy buszmegállót vagy vonatállomást.
Azonban alig tettem pár lépést és bosszankodva megtorpantam. Az utca túlságosan is üres.. Érzem a tekintetüket, körül belül hárman lehetnek. A legjobb helyek amiket a helyükben használnék, a sikátor ami a bár mögé vezet. Az autó mögött a túloldalon. És felettem.. Az épület tetején.
Elővettem a telefonom de nem nyomtam meg rajta egy gombot sem. A visszatükröződésben láttam ahogy a tetőn egy alak hasal és épp rám céloz. Kipattintottam a bicska biztonsági zárát, majd miközben kihúztam a zsebemből, az élét is kipattintottam és egy erőteljes, precíz mozdulattal felhajítottam, miközben visszaléptem a bár ajtaja felé, hogy a fal mögé húzódjak a sikátor és a kocsi elől. A fegyver leesett a földre és elsült, a golyó a kocsit találta el amiről visszapattant a golyó. Szóval az autó is az övék. Alig gondoltam végig a jármű elindult, az első ablakot lehúzták, hogy kilőjenek rajta, de előkaptam egy másik kést és mielőtt lőhetett volna, mielőtt elém ért volna, már el is hajítottam. Nem számoltam ki pontosan hol fog célt érni, a lényeg az volt, hogy eltaláljam a támadót. Ha túl is éli, meg fog sebesülni.
A tervem sikerrel járt ugyan, de nem okozhattam túl nagy kárt benne, mert a kocsi farolva fékezett pár méterrel arrébb, majd kiszállt belőle egy férfi. Az alkarját találtam el, de csak egy karcolás, semmi több. Előrántott egy kisebb pisztolyt és rám célzott. Feltettem a kezeimet, mintha csak megadnám magam. A késeim elfogytak, alig kettővel rendelkeztem. De van még egy kisebb méretű fegyverem és egy kisebb méretű fényképezőgépem, aminek vakuja van. Nem arra fogom használni amire kaptam, de így sokkal több hasznát veszem.
A férfi dühösen lépett felém közelebb, egy pillanatra felnézett a társára aki minden bizonnyal súlyosan megsérült, mikor a késemet (gyanítom, hogy) a vállába hajítottam.
– Kötözd meg! – mordult a sikátorban lévő társára, aki gyors és halk léptekkel felém futott. Itt az alkalom.
Egy gyors mozdulattal előkaptam a fegyverem és a fényképezőt. Azt aki felém futott, meglőttem, mivel őt tartottam erősebbnek a mozdulatai alapján. A másik férfit elvakítottam a hirtelen vakufénnyel, majd mikor megbizonyosdtam róla, hogy a halk léptű mindkét kezét eltaláltam egy-egy lövéssel, a fegyvert a nagydarab felé fordítottam. Csakhogy a férfi nem úgy viselkedett, mint ahogy bárki más tette volna.
Ha hirtelen megzavarod valaki látását vagy eltereled a figyelmét, megtorpan vagy meginogva irányt téveszt.. De ő amint zavaró tényezőt észlelt futni kezdett egyenesen felém én pedig..
Egy kéz fogta meg a vállamat hátulról és maga felé fordítva húzott a mellkasához.
Az előbbi lövésem zaja miatt már így is bedugult a fülem és csak tompán hallottam de az újabb lövések hangját azért felismertem.
Hátra pillantottam a férfire aki összecsuklott a földön. Azonnal meghalt a homlokán lévő lövéstől. Oldalra pillantottam ahol a halk léptűt menekülés közben találta meg a halál. Őt is a fején érte a lövés.
Felpillantottam Karmára akinek az arca kifejezéstelen volt.
Nem ellenkeztem mikor átkarolta a vállam és elindult a kocsija felé és bár nem döbbentett meg az eset, valamiért mégis hallgatásba burkolóztam.
A légkör feszültté vált, és nem pontosan értettem, hogy miért.
A szállodai szobába érve, Karma intett, hogy üljek le, de most kedvem támadt dacolni vele, amin hitetlenkedve felnevetett.
– Ne hallgass arra a baromra. Nem áll szándékomban pórázat rakni a nyakadra. Legalábbis komolyan nem, de játékból szívesen megtenném. – nem volt hangulatom a viccelődéseihez és ez neki is feltűnt. Mély levegőt vett, majd leült az egyik fotelbe és keresztbe tette a lábait.
– Nem volt szükségem testőrre.
– Erre magamtól is rájöttem. – süllyesztettem kezeimet zsebeimbe és halkan felsóhajtottam. – Szeretek tanítani. Néha nehéz, de szeretem ezt csinálni.
– Tudom.
– Nem fogsz keresztbe tenni nekem ugye? – kérdeztem rá meredve, mire fáradtan megmasszírozta az orrnyergét.
– Seggfej vagyok, de nem mindenkivel. Ezt neked kéne a legjobban tudnod.
– Akkor miért béreltél fel? – Karma az előtte lévő fotelre mutatott, így megadva magam, leültem. – Szóval? – noszogattam, ő pedig elmosolyodott.
– Nosztalgia?
– Karma! – mordultam rá ő pedig felnevetett.
– Hiányoztál Nagisa. A volt osztályunkból rajtad kívül talán még egy-két ember hiányzott, de te a legjobban. – ez az egy-két ember az egész osztályt takarja. De nem vágtam közbe. Apró hazugságok még beleférnek, főleg ha Karmáról van szó, bár sokkal jobban szeretem mikor őszinte velem. – Azt terveztem, hogy elcsábítalak. – ijedtemben és döbbenetemben félrenyeltem és egy kisebb köhögő rohamot kaptam. Karma elővett a fiókból egy üveg vizet és felbontva a kezembe adta. Kortyoltam a vízből, de még mindig éreztem hogy kapar a torkom, mintha a levegőt is félre nyeltem volna, nem csak a nyálamat.
– Ne terelj! – mordultam rá kissé rekedten.
Karma előre hajolva arcomra simította a kezét és mélyen a szemembe nézett.
– Nem terelek Nagisa. Szeretlek. – éreztem ahogy égni kezd az arcom, a fülemben sebesen zubogott a vérem és mikor egy pillanatra Karma ajkaira siklott a tekintetem, megcsókolt. Nem volt benne semmi finomkodás, semmi türelem. Keze az arcomról a tarkómra simult, hogy ne tudjam elkapni a fejem. Mikor visszahúzta a nyelvét, szorosan zártam össze ajkaimat, hogy ne tudjon újra megfullasztani a nyelvével, de ekkor Karma az ajkimat kezdte harapdálni. A tekintetünk találkozott én pedig hagytam magam.. Megnyitottam neki az ajkaimat és hagytam, hogy újra megcsókoljon. Ugyanolyan erőszakos volt mint elsőre.. A szívem még is olyan erősen dobogott, hogy belefájdult a mellkasom.
– Elég már.. – morogtam két csók között.
– Még nem. – újra és újra megcsókolt, kezeivel közre fogva arcomat, tartott fogva. A csókjai bár erőszakosak voltak.. Kiéreztem belőlük az igazságot.. Úgy fedezte fel a szám minden szegletét, mintha örökre emlékezni szeretne rá. Úgy simította nyelvét az enyémhez, mintha valami nagyon finom ételt ízlelgetne.
Ettől a gondolattól, nem csak az arcom, hanem a füleim is égni kezdtek, és egészen biztos vagyok benne, hogy az arcom megegyezik Karma hajszínével. Komolyan mondta. Szeret engem.. De én ezt nem értem..
Fájdalmasan felszisszentem mikor újra megharapott.
– Karma! – ordítottam rá, ő pedig mosolyogva húzódott el kissé, majd egyik hüvelykujjával megsimogatta alsó ajkam. – Szóval.. El akartál csábítani? – kérdeztem még mindig kissé gyanakodva, hogy talán csak titkol valamit és ezzel takargatja. Ha így van, esküszöm megölöm.
– Általában észreveszed mikor hazudok, de van, hogy a saját igazságod elvakítja a látásod. – mosolygott rám mire csak a szemöldökömet ráncoltam. – Eldöntötted, hogy nem szeretlek. Eldöntötted, hogy elhiszed azokat a hazugságokat amik azt bizonyítják, hogy nem szeretlek. És most, hogy az igazat mondom.. Nem hiszel nekem.
– Karma.. Miért? Miért kellett ez az egész?
– Alapvetően zseniális vagyok, de ha rólad van szó, elfelejtem, hogy is kell flörtölni. Mikor próbálkoztam, mindig aggódni kezdtél, vagy kinevettél. – nekem ebből semmi nem rémlik. – Nagisa-chan! – kérdőn ráncoltam a homlokom, ő pedig egy gyors csókot nyomott ajkaimra. – Maradj velem.
– Vagyis dolgozzak neked? – kérdeztem és már épp neki kezdtem volna, hogy elmondjam, nem áll szándékomban ott hagyni a tanári állásomat, mikor Karma megingatta a fejét.
– Nem. Azt szeretném ha velem maradnál.
– Nem értelek.. – motyogtam a tekintetét kerülve. Értettem, mit akar ezzel mondani, és ezt ő is tudta, de belement abba, hogy ezúttal ő higgye el a hazugságomat.
– Stabil az életem, már amennyire az lehet.. Azért nem kerestelek annyi éven át, mert elterelted volna a figyelmem, nem tudtam volna koncentrálni. Akkor akartam vallani mikor már megvan minden.. Csak te nem..
– Ez elég..
– Hallgass! Miattad odaveszett a zsenialitásom. De nem baj, a lényeg hogy szeretlek. Majd idővel talán el tudom magyarázni neked, de addig is..
– Maradjak veled.. – fejeztem be mire bólintott én pedig hangosan felsóhajtottam. – Erre tényleg nem számítottam.. Szóval szeretsz.. – bár talán ez tényleg megmagyaráz pár dolgot. – Ne haragudj, hogy kinevettelek mikor flörtölni próbáltál. Mostantól jobban figyelek. – ígértem ő pedig reménykedve hajolt hozzám közelebb. A szememet forgatva nyújtottam ki a kezem és megsimogattam a fejét. Karmát egészen megdöbbentette a cselekedetem majd mikor felfogta, hangosan felnevetett. – Ne nevess! – mordultam rá zavaromban.
– Ez édes, de.. Nem a kisdiákod vagyok Nagisa-chan. – ragadta meg az állam és ismét megcsókolt. Meglepetten nyögtem ajkai közé, kezeimet mellkasára feszítettem és kissé eltoltam magamtól.
– Miért vagy ilyen durva? – kérdeztem mikor végre engedett levegőhöz jutni.
– Nem is vagyok durva. – mosolygott és ismét felém közelített de a szájára tettem az egyik kezem, mire meglepetten vonta fel a szemöldökét.
– Tudom, hogy vad a természeted és azt is megmerem kockáztatni, hogy most még vissza is fogod magad, de tényleg állj le. Fáj az alsó ajkam és a nyelvem is. – panaszkodtam és mikor egy aprót biccentett, bizonytalanul elemeltem szája elöl a kezem. Mosolyogva figyelt, én pedig kínosan pillantottam félre.
Nem gondoltam volna, hogy valaha panaszkodni fogok Karma csókjaira. Azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán ilyesmit fogunk tenni..
– Megmutatod, hogy szereted? – kérdezte én pedig égő arccal kaptam felé a fejem.
– Mi..? Miről..? Mit..? – és még dadogok is..
Karma körém fonta a karjait és közel hajolt hozzám, de pár centire tőlem megállt.
– Mutasd meg Nagisa. Tanítsd meg, hogy legyek veled gyengéd. – pillantott le az ajkimra majd újra a szemembe. A szívem olyan ütemet kezdett dobolni, ami teljesen az őrületbe kergetett, de ugyanakkor tetszett is és emiatt zavarba is hozott.
Elfordítottam az arcom és nyugalmat erőltettem magamra.
– És ki mondta, hogy akarom? – kérdeztem csak mert ez a része mintha kimaradt volna a dolognak.
– Miért? Nem akarod? – kérdezte, de hangjában nem csendült kíváncsiság. Mintha már eldöntötte volna a választ és ez felidegesít.
Megfogtam a kezeit amikkel ölelt és eltoltam magamtól. Karma arca kifürkészhetetlen volt. Nem tudtam megmondani, hogy szórakoztatja, hogy nemet mondok, mert nem hisz nekem, vagy rosszul esik neki és így nyilván hisz is nekem.
– Miért volt szükség erre a színjátékra? Ne mond, hogy csak emiatt.
– Csak? – enyhe düh csendült fel a hangjában, de szinte azonnal el is tűnt mikor folytatta. – Részben igaz volt, hogy szerettem volna pihenni egy kicsit és aligha találok olyan személyt akiben jobban megbízom, mint benned. De ez csak kifogás volt, mint tudod. Veled szerettem volna lenni. És mielőtt megkérdeznéd, nem. Nem állt szándékomban veszélyeztetni az állásodat. Mindent eltüntettem az elmúlt napokból ami hozzád köthető. Úgy térhetsz vissza az életedhez, mintha semmi sem történt volna.
– És hogy tervezted ha veled maradnék?
– Maradnál?
– Tegyük fel, hogy érdeklődöm irántad és szeretném kipróbálni, milyen lenne veled. Akkor mit tennél? – ezen elmosolyodott.
– Vannak másmilyen iskolák is ahol dolgozhatnál.. Taníthatnál olyan helyeken is ahol kamatoztathatod a tudásodat. Végkifejletként ezen gondolkodtam. – elővette a telefonját és pár pillanattal később felém tartotta a kijelzőt. Címek.. Iskolák címei.. – Persze ezt akkor is választhatod, ha engem nem akarsz. – adta a kezembe a telefont, hogy átnézhessem a címekhez tartozó dokumentumokat. Rámentem az elsőre. Több mint 200 oldal. Ha mindegyik ilyen hosszú, jó ideig eltartana átnézni őket.
– Miért?
– Ha barátként vetettem volna fel, örültél volna neki és csillogó szemekkel hálálkodtál volna. Így hogy szerelmes vagyok beléd, már rögtön hátsó szándék vezérel?
– Ha barátként adod ide ezeket, akkor is megkérdeztem volna, hogy miért. – bár előtte tényleg csillogó szemekkel hálálkodtam volna..
– Nem árt, ha szélesíted a látóköröd. De persze, az is igaz, hogy ha velem maradsz, akkor azok az iskolák sokkal biztonságosabbak. És sokkal rugalmasabbak is.
– Rugalmasabbak?
– Ha a tengeren túlra kell mennem, egyértelműen magammal viszlek.
– Szóval így értetted, hogy rugalmasak. – motyogtam és lezártam a telefon kijelzőjét, amit aztán Karma felé nyújtottam.
– Mit felelsz? Időt kérsz? – kérdezte miközben a telefonjáért nyúlt, de még nem engedtem el a készüléket.
– Ha nemet mondok?
– Akkor adok neked időt, hogy jobban átgondold. – mosolygott én pedig visszahúztam a telefont és az ujjaim közt forgattam. Karma érdeklődve figyelt.
– Szóval szeretsz. – leginkább csak ez érdekel.
– Igen. Szeretlek. – mosolyodott el, de mikor találkozott a pillantásunk, megremegett az ajka, mintha a mosolya el akart volna tűnni, de Karma a saját reflexeivel is szeretett dacolni. – Nem hiszel nekem?
– De hiszek neked. – az ösztöneim azt súgják igazat mond, és szeretnék is hinni neki. Ismét felé nyújtottam a telefont amit lassan átvett. – Ha kiderül, hogy hazudtál, levadászlak. – mosolyogtam rá, ő pedig megfagyva nézett rám, majd elmosolyodott.
– Ha igazat mondok, az enyém leszel, ha nem, akkor megölsz? Hűha Nagisa, te aztán mindenképp az életem része szeretnél lenni! – megingatva a fejem néztem ahogy nevet. Mikor felém nyúlt, elkaptam a kezét ezzel akadályozva meg abban, hogy magához öleljen.
– A munkát még átgondolom.
– És a kapcsolatunkkal mi lesz? – kérdezte a kezére pillantva amit még mindig távolságtartó jelleggel fogtam.. Lazítottam a szorításon és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Mi lenne? – kérdeztem vissza, de mikor ismét megölelt volna, a mellkasára tettem szabad kezemet. Karma a szemöldökét ráncolva nézett rám.
– Te most szórakozol velem? – inkább meg vagyok ijedve.
– Ne támadj le rögtön Karma. Hagyd, hogy én közeledjek. – motyogtam és a zavaromat leplezve, halkan nevettem. Karma vett egy mély levegőt, majd az összekulcsolt ujjainkra nézett és elmosolyodott.
Megszeppenve figyeltem, ahogy halvány pír kúszik az arcára és már-már elérzékenyülve nézi a kezünket.
– Rendben. Várni fogok. – ígérte, de ismerem már annyira, hogy tudjam, számára mást jelent a türelem és a várakozás.
– Helyes. – de a lényeg, hogy próbálkozik.
– Szóval helyes vagyok? Vagy a viselkedésemet helyesled? Így vagy úgy, mindkettő csókot érdemel. – mosolyogva ingattam meg a fejem. Próbál türelmes lenni, de azért bepróbálkozik, hogy az ő tempójában haladjunk.
Bár ha nem így lenne, nem is hinnék neki.
– Hagynád, hogy feldolgozzam ezt az egészet? – állítottam meg, mikor egy óvatlannak tűnő pillanatomban, közelebb hajolt hozzám.
Karma duzzogva könyökölt a térdére és a tenyerébe fektetve az állát, félre pillantott.
A szívem és a testem pozitívan reagál a közeledésére, és az agyam sem ellenzi a dolgot, de attól még zavarban vagyok. A csók még rendben van, de mi lesz utána? Ha csak addig mennénk el ameddig nekem sem ijesztő, akkor elég hamar abban a helyzetben találnám magam, ami nagyon is rémisztő így elsőre. Karma szereti feszegetni a határokat, szóval hagyom, hogy a csókot követelje, amíg felkészülök a többire.
De azért.. Ez tényleg szokatlan tőle. Odahajoltam hozzá és gyengéden megpusziltam az arcát. Lehunyta a szemeit, a vonásai ellazultak, majd mikor elhúzódtam tőle, várakozón pillantott rám, többet kérve.
Mosolyogva billentettem oldalra a fejem és hüvelykujjammal megsimogattam a kezét, ezzel üzenve, hogy legyen türelmesebb. Karma a kezünkre pillantott és megadóan sóhajtott.
– Akkor azt hiszem én megyek. – álltam fel és elengedtem a kezét. Karma megszeppenve pislogott, majd ő is felpattant.
– Mész? Hova?
– Természetesen haza. Megmondtam, hogy végeztem a munkával. És amúgy meg ha legközelebb szeretnél valamit, akkor mond meg, ne csinálj ilyen hülyeségeket. – céloztam itt arra, hogy felbérelt testőrnek, csak azért, mert nem tudta, hogy mondja el nekem az érzéseit. Bár ha jobban belegondolok biztos elrontottam a számításait. Valószínűleg nem így akarta beismerni, hogy szerelmes belém.
Felhúzva a cipőmet álltam meg az ajtóban és Karmára pillantottam aki komor tekintettel meredt maga elé. Azt hiszem már másodjára húzom át a számításait. Vagy legalábbis másodjára veszem észre. Azt mondta sokszor észre sem vettem mikor közeledni próbált felém.
– Haza viszlek. – jelenti ki, mire csak a szemimet forgatom.
– Nem szükséges. – már épp közbe vágna, de leintem. – Egyébként.. Én is kedvellek. Romantikus értelemben is. – bár most bizonyosodtam meg róla de régebben sokszor kalandoztam el az ajkait nézve. Azt gondoltam csak kíváncsiság, de mások ajkai nem igazán érdekeltek.
– Tudom. – jelenik meg egy beképzelt mosoly az arcán. Vajon tényleg tudja? Vagy csak azt hazudja, hogy tudja? Igazából mindegy.
Karma felhúzta a cipőjét és utánam lépett. Kérdőn pislogtam rá.
– Haza viszlek. – jelentette ki én pedig vitába szálltam, győzködve őt is és magamat is, hogy férfi vagyok, engem nem kell kísérgetni. Karma az áldozatot játszva, drámaian felsóhajtott, hogy épp neki van szüksége védelemre. Mielőtt azonban erre is mondhattam volna valamit, átkarolta a vállam és rám mosolygott.
– Dolgozz velem Nagisa.
– Mondtam, hogy ezt még..
– Félre értesz. Dolgozz velem! A jövőnkön. – mosolygott rám, és bár nem kéne hogy ettől ennyire boldog legyek, főleg a ma este után.. A szívemet nem igazán érdekelték az ész érvek.
– Ez nagyon nyálasan hangzik Karma. – jegyeztem meg de azért bólintottam. – Rendben. Dolgozzunk együtt. A jövőnkön.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése