A két feladó 2. évad 23. rész

Szeretlek

 

Mindenki tavasszal akar házasodni, vagy legalábbis a többség biztosan.
Tekintetemmel az összegyűlt tömeget szemlétem, Toorut keresve akit mintha a föld nyelt volna el. Idegesen forgattam az ujjamon lévő gyűrűt ami egy ilyen esemény után, még nehezebbnek tűnt. A házasság előtt is hordanak gyűrűt az emberek, de az esküvő napján annyira nagy hangsúlyt fektetnek ezekre a karikákra, hogy valamiért óhatatlanul is sokkal több figyelmet szentelünk nekik.
Ez persze csak azért lehet, mert nem mi házasodtunk össze. Akkor valószínűleg nem a gyűrű érdekelne hanem az összegyűlt baráti társaság és mindenekelőtt a párom, akit már lassan fél órája keresek.
Mély levegőt véve ültem le egy üres asztalhoz. Körülöttem mindenki franciául beszélt és hiába próbáltak beszélgetést kezdeményezni angolul, nem igazán értettük egymást. Pedig szeretem az esküvőket. Amin eddig részt vettem az mindig jó volt.
Lepillantottam a gyűrűmre amit ma reggel Tooru az ujjamra húzott míg aludtam. Évek óta nem láttam, miután bele dobtam a dobozba és leragasztottam a tetejét, nem is igazán kerestem. Akkoriban a szívemben lévő hiány sokkal jobban fájt minthogy bármi máson aggódtam volna. Mai napig nem értem, hogy lett meg a diplomám.. A vesztesek nyugalmával estem neki, mert hiába temetkeztem a tanulásba, nem igazán éreztem úgy, hogy megragadt volna bármi is.
– Hová tűnt a herceged? – kérdezte egy számomra ismeretlen alak a saját anyanyelvemen. Enyhe akcentussal beszélt de a szavak a helyükön voltak és a kinézete alapján félig japán lehet.
– Ez engem is érdekelne. Hirtelen elnyelte a föld. – erre elmosolyodott és Kou felé pillantott, aki épp Shinohara mellett ült egy kerti széken és vakítóan boldog mosollyal beszélgetett pár ismerősével.
– Melyik vőlegény ismerőse vagy? – kérdezte miközben leült a velem szemben lévő székre. Az asztaon lévő sütikből elvett egyet és egy tiszta papírtányérra tette.
– Mind a kettőé. – feleltem mire meglepetten vonta fel a szemöldökét. Úgy tűnt egy pillanatra érdekesebbnek bizonyultam Kou remekműveinél.
– Akkor te egy közeli hozzátartozójuk vagy? – itt valószínűleg összekeverte a ragokat és arra kíváncsi rokona vagyok-e valamelyiküknek. Érthető hogy meglepődött, hisz Shinohara és Kou sem igazán tartja a kapcsolatot a családjával. Kenma az egyetlen rokon az esküvőn.
– Inkább egy régi barát. Shinohara csapos volt egy meleg bárban a környékünkön ahová Kou és én is eljártunk. Így ismertem meg őket. – a pasas elgondolkodva hümmögött.
Kou azt mondta a baráti körük ugyanaz, de az eddigiek alapján ez nem tűnt igaznak, legalábbis nem egészen. Shinohara barátai távol éltek, a sok utazás alkalmával ismerte meg őket az elmúlt hosszú évek alatt. Kou a szakmájában találta meg a baráti körét. Eddig háromnak mutatott be, mindhárom cukrász és valamilyen versenyen találkoztak. A munkatársaik bár kedvesek voltak, és közülük is sokukat meghívták, de annyira nem voltak jóban, hogy összejárjanak, így nem is ismerték a párjukat. Kou munkatársai például csak képen látták Shinoharát. Kou szeret dicsekedni..
– És te? Melyikük ismerőse vagy? – kérdeztem mire elmosolyodott.
– Shinohara. Együtt dolgoztunk egy hajón és azóta ha erre járok összefutunk egy sörre. Tudtam, hogy meleg, de nem sokat beszélt a régi a dolgokról. Próbált talpon maradni és odafigyelni magára. – mondta majd beleharapott a süteménybe. Ahogy arra számítani lehetett, elégedetten és kissé döbbenten hümmögött ahogy az ízek összeértek a szájában. Kou süteményei ma még finomabbak voltak, mint általában. Bár így is volt egy kiborulása, mert a 12 féléből csak 7 sikerült tökéletesre. Kenmával kissé tanácstalanul néztük ahogy a konyhájában próbálja a feljavítani a maradék ötöt. Nem igazán tudtunk azonosulni a problémával.
Kenma.. Miután összejöttük Tooruval, alig egy hét múlva Kenma elköltözött. Próbáltam marasztalni, főleg mert Kuroohoz cuccolt át, még ha ideiglenesen is. Kou nem ellenkezett pedig láttam rajta, hogy neki sem tetszik az ötlet. Úgy tűnt a kis akciójával Kenmát bántotta leginkább, pedig őt akarta megvédeni a csalódásoktól. Megígérte, hogy nem erőszakoskodik többet, ha nem ért egyet valamivel, bár ezt a tulajdonságát sosem tudta levetkőzni, de nagyon igyekszik, hogy Kenmával szemben megváltozzon ezzel kapcsolatban.
Én nem ígértettem meg vele ilyesmit, mert végső soron, nekünk csak segített és bár én sem szívlelem, hogy ennyire kotnyeles, ez legyen a legnagyobb hibája.
– Ez a cukrász fiú tényleg elképesztő. – mondta a férfi amin csak mosolyogni tudtam. Az elmúlt időben annyit mosolyogtam, hogy már apró nevető ráncok jelentek meg a szemem sarkában. Mikor panaszosan kutatni kezdtem mivel is tudnám eltüntetni őket, Tooru kivette a kezemből a telefonom és mindkét oldalt hosszan csókolta az újonnan kialakult ráncokat. Azt mondta szereti őket, mert az egyik jele annak, hogy boldog vagyok mellette és hogy az idő bár telik, de boldogan telik, és velem szeretne megöregedni.
Persze ő könnyen beszél. Még mindig nincs egy ránca sem.
– Shinohara-san Kouról sem beszélt soha? – kérdeztem mert a férfi szinte le sem tudta venni róluk a szemét. Úgy tűnt, igazán a szívén viseli Shinohara boldogságát, és azaz örömteli a csillogás a szemében cseppet sem fakult, ahogy figyelte őket.
– Ha szóba kerültek régi dolgok vagy ismerősök, mindig rá emlékezett vissza. Egyértelmű volt, hogy ez a különc, ki piercingezett, cukrász zseni, élete nagy szerelme. De a köztük lévő távolság miatt inkább fájó emléknek tűnt, ezért nem hozakodtam vele túl gyakran. – vajon milyen élete lehetett Shinoharának azon a hajón? Újra kezdte a yakuza poronttyal, aztán szakítottak, ő pedig ide-oda csapódva világot járt.
Örülök, hogy Shinohara nem volt egyedül és, hogy ilyen barátokat talált.
Sok minden történt az első találkozásunk óta. Sőt, azóta is sok minden történt, mióta Tooru és én újra összejöttünk.
Egy ideig azt hangoztatta, hogy ott hagyja a sportot és orvos lesz belőle, de mikor elkezdett dolgozni azon, hogy lelkileg ismét stabil legyen, mégis a röplabda mellett döntött. Iwaizumi több időt szánt arra, hogy olykor összehívja a régi csapatot, ami jó hatással volt Toorura. Én pedig felvetettem, hogy jöjjön el velem az iskolába. A röplabda klub felügyelő tanára és edzője is én vagyok. Mikor Tooru eljött az egyik edzésre, szinte mindenki majd megőrült mikor meglátta. Bár ezzel én is így voltam. Rég láttam élőben játszani és sokkal menőbb volt, mint a tévében nézni.
Viszont az ismerkedjünk újra szakasz után, feljöttek a régi viták amiket bár meg tudtunk beszélni, meglepően sok volt belőlük. Ráadásul Tooru mintha egyre jobban sürgetni kezdte volna a dolgokat.
Újra megforgattam az ujjamon lévő gyűrűt és halkan felsóhajtottam.
Elmondta a szüleinek, hogy együtt vagyunk és hogy régen is jártunk elég hosszú ideig. A szülei kiborultak és pszichológushoz akarták küldeni, mire ez az idióta felhúzta az orrát és közölte, hogy már jár egyhez. A szüleinek emiatt úgy jött le az egész, mintha Tooru ki akarna gyógyulni a ˝melegségből˝. Volt pár kellemetlen találkozásom a szüleivel, de ezt is túléltük. Azonban még épp a szülei haragjának következményeit viseltük, mikor Tooru hirtelen bejelentette, hogy a megtakarított pénzét egy kávézó építésére költi. Miattam.. Nekem.. És jelenleg ezt a vitát próbáljuk megbeszélni, erre reggel az ujjamon találtam a gyűrűt, amit valamikor a napokban elvitt egy ékszerészhez, hogy nagyobbra vegye. Tökéletesen passzolt az ujjamra. Egyáltalán mikor mérte le, hogy mekkora..?
– Találd ki hol tartják az elsősegély dobozt. – állt meg mellettem Tooru, mire meglepetten pillantottam fel rá. Kenma érkezett vele, aki kissé elemelte a mellkasától az ingét. Ez volt az egyik legszembe ötlőbb bizonyítéka annak, hogy ő és Kuroo nem csak lakótársak.
– A fürdőben? – kérdeztem bár sejtettem, hogy nem ott, mert akkor ez nem is lenne kérdés. – Vagy a konyhában. – Shinohara és Kou sok időt tölt a konyhában, de tudtommal egyikük sem ügyetlen annyira, hogy ott kelljen tartani az elsősegély dobozt. Akkor talán a hálószoba jöhet szóba. Van aki ott tartja a gyógyszereket meg az ilyesmiket.
– A gyógyszereket egy cipősdobozban a cipősszekrényben. A kenőcsöket és a ködszereket pedig a hűtő fiókjában. A ködszereket. – ismételte. Hát itt a válasz, hová tűnt a hercegem. Pedig bent is kerestem. Lehet elkerültük egymást.
Mosolyogva megingattam a fejem és mivel az asztalnál nem volt több üres szék, így az ölembe húztam és a vállának döntöttem a homlokom.
– Mindenkinek megvannak a maguk furcsaságaik. – motyogtam és kiélveztem, hogy végre előkerült. Az idegen férfi, akinek jobban belegondolva megsem kérdeztem a nevét, épp Kenmával beszélgetett aki cseppet sem titkolta, hogy fájnak a mellbimbói és továbbra is elemelte mellkasától az ing anyagát.
– Ha elmúlik a fájdalom bekenem csilivel mikor legközelebb lefekszünk. – a pasasnak magasba szaladt a szemöldöke, majd elnevette magát, az ötleten, hogy ilyesmivel szoktasson le egy kanos férfit a mellbimbókról. Kenmát nem igazán érdekelte a pasas, de elbeszélgetett vele.
– Szóval segítettél Kenmának. – raktam össze a képet.
– Kuroo mellbimbó mániája szörnyű. Együtt tudok érezni Kenmával. – meglepetten vontam fel a szemöldököm, mire Tooru átkarolta a nyakam és mosolyogva hajolt közel az ajkaimhoz. – Már biztos említettem, hogy van valami amit még nem próbáltunk. – most arra gondol amire gondolom, hogy gondol? – Igen, arra gondolok. – nyomott egy gyors, lágy csókot ajkaimra, majd előre nyúlt az asztalon a sütis tálcához és lehalászott róla néhány sütit.
Az én agyam pedig próbálta feldolgozni, hogy Oikawa Tooru nem hogy alulra került Kurooval szemben, de alám is szívesen kerülne. Na és én említettem már, hogy ez az idióta roham tempóban kezdett haladni miközben ő kérte, hogy lassítsunk?
– Amúgy.. Alig veszem le rólad egy pillanatra a szemem és máris összeszedsz valakit, hm? Koushi. – nézett rám Tooru a szeme sarkából, de a mosoly ott bujkált a szája szélén, egy kis tejszínhabbal együtt.
Már olyan féltékeny mint régen, de azért néha elbizonytalanodik. Ilyenkor viccet csinál belőle, vagy próbál nem figyelni, hiába mondtam el neki annyiszor, hogy mindig legyen velem őszinte az érzéseivel kapcsolatban.
Megfogtam az állát és nem törődve azzal, hogy figyelnek-e minket, lenyaltam a szájáról a tejszínhabot, majd szenvedélyesen megcsókoltam, hogy minden kételyt kiűzzek a fejéből.
– Pedig pont miattad kezdtünk el beszélgetni Tooru. Azt kérdezte hol a hercegem. – morogtam ajkai közé és éreztem ahogy beleremeg, ez pedig még inkább mosolyra késztetett. – Ha tudtam volna, hogy valaki mellbimbóit ápolod, biztos nem ücsörögtem volna itt olyan türelmesen várva rád. – erre még az arca is lángba borult. – Nem is olyan rossz ötlet ez a váltott szerep. Imádnivalóan reagálsz rá. – kuncogtam mire átkarolta a vállam és az arcomra simítva a kezét, ezúttal ő kezdeményezett egy forró csókot. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy nem csak ő viselkedik édesen, hanem én is.. Mikor elváltunk egymástól, éreztem ahogy az arcom felforrósodik és égni kezd a fülem.
– Te is elég édesen tudsz reagálni, bár a domináns feled is vonzó, amit nemrégiben megismertem. Jót tett neked a Kenmával való viszony, még ha egy kicsit dühít is a dolog. – ismerte el mire halkan felkuncogtam rajta.
– Engem is beindítanak az esküvők, de legalább volt bennem annyi, hogy szobára mentem. – hallottuk meg Kou hangját, mire nagy sajnálatomra Tooru felállt az ölemből és kínosan mosolyogva pillantott félre. Kou felváltva pillantott rá majd rám én pedig halkan kuncogva kulcsoltam össze az ujjaimat Tooruével. Kou figyelmét nem kerülte el a két gyűrű.
Egy halvány, kedves mosoly jelent meg az arcán, majd Kenmára pillantott aki kérdőn nézett rá.
A kapcsolatuk azóta sem túl felhőtlen, de ahogy Kenma fogalmazott „Kisírtam magam és eldöntöttem, hogy nem várok arra, hogy engem válasszon valaki. Majd én választom magamat!” Bár nekem elég Pokemon jellege volt ennek az egésznek, de a lényeg, hogy kezd kibékülni magával és Kouval, nem?
– Ja, volt benned annyi pofátlanság, hogy mások esküvőjén dugtál a hitvesi ágyban. – mondta Kenma mire Kou kínosan elnevette magát. Szóval van benne némi igazság. Elég sokan tartják hotelekben az esküvőt. Vajon, hogy sikerült elcsórni a házaspár szobájának kulcsát?
Az első esküvő amin voltam, én is.. Toorura pillantottam akinek szintén eszébe jutott az a bizonyos esküvő. Bár mi a saját szobánkban élveztük ki a hangulatot, még ha elég kínos is volt attól félni, hogy a szüleim esetleg hamarabb térnek a szobába és rajta kapnak minket.
– Egyébként Suu-chan, hallottam, hogy kávézód lesz. Ha gondolod, szólok pár jó szót az érdekedben a régi kollégáimnál, hátha olcsóbban szállítanak majd nektek süteményeket. – mondta Kou mire Toorura pillantottam, aki elszántan kerülte a pillantásomat és most épp Kouhoz fordult.
– Az nagyon jó lenne. – válaszolt helyettem és már bele is merültek a tervezgetésbe.

 

– Mit szólnál holnap egy városnézéshez? – kérdezte Tooru mikor visszaértünk a szállodába ahol szobát foglaltunk. Kou-kunék bár felajánlották, hogy aludjunk mi is náluk, mikor kiutazunk az esküvőjükre, de mindketten úgy döntöttünk, hogy inkább szállodába jövünk.
Letettem az öltönyöm az egyik szék háttámlájára és Tooru felé fordultam aki mosolyogva biccentette oldalra a fejét.
– Vagy szeretnél egész nap ágyban lenni? – mivel nem mosolyogtam vissza, tudta miről lesz szó, így megadva magát, halkan felsóhajtott. – Csak felvetettem, nincs kőbe vésve a dolog Koushi.
– Mondtam, hogy nem akarom.
– Akkor is megveszem azt a kiadó üzletet és kávézót csinálok belőle. – épp csak hozzá nem tette, hogy „Neked.”
– Arra kéne költened amit te szeretsz. Abba kéne befektetned amit te akarsz.
– Szeretlek és biztos vagyok benne, hogy szeretni fogod azt a helyet. Ezt akarom. Egy menedéket neked, nekünk és egy biztos pontot.
– Tooru!
– Nem csak a szüleim előtt akarlak felvállalni! Hanem mindenki előtt.. – megszeppenve néztem rá, mire ismét felsóhajtott de ezúttal hangosabban és a hajába is túrt egy pillanatra. – Én.. Meg szeretném fogni a kezed mikor sétálunk, oda szeretnék hajolni, hogy megpusziljalak mikor találkozunk és nem fogom letagadni, hogy egy olyan férfit szeretek mint amilyen te vagy, ha megkérdezi egy újságíró. – csak tudnám miért olyan rohadt fontos egy sportoló szerelmi élete a médiának..
– Nem is kértem tőled ilyet! Már nem vagyunk gyerekek és én sem titkollak téged. Örülök hogy gondolsz a jövődre és befektetsz, de az a kávézó..
– Az a kávézó akkor is ott lesz, ha más munkahely nem. Gondolkoztam a dolgon és tudom, hogy önző ilyet kérni, ennyire tönkre tenni, de nem akarlak titkolni..
– Még mindig nem értelek.
– Lehet hogy a világ kezd elfogadóbbá válni a melegekkel, de annyira azért nem, hogy egy oktatási intézményben szerződtessenek. – mondta és szomorúan bámulta a parkettát maga előtt.
Szóval ezért.. Valamikor én is gondolkodtam ezen, de aztán elhessegettem a gondolatot és csak azon járt az eszem, hogy tanítani szeretnék. De Tooru végig gondolta helyettem is és felkészült a lehetséges eshetőségekre.
Elé lépve megfogtam a kezeit és vettem egy mély levegőt amit lassan engedtem ki a tüdőmből.
– Ez egyáltalán nem önző.. És nem is teszel tönkre. – mondtam mire a szemembe nézett én pedig mosolyogva össze döntöttem a homlokunkat. – Én sem akarlak titkolni Tooru. Egy munka sem ér annyit, hogy emiatt hazudnom kelljen rólad. – pusziltam meg ajkait. – De ez a kávézó..
– Azért nem akarod, mert nem akarsz olyan helyen dolgozni, vagy azért nem, mert túl soknak érzed? – tapintott rá a lényegre.
– Az utóbbi..
– Az egész világom a tiéd és szeretném ha én lennék a világod.
– Először is, egyértelműen az vagy, másodszor pedig mi lett azzal, hogy nélkülem is egész és boldog akarsz lenni, hogy ne kelljen tőlem függened? – kérdeztem mire elgondolkodva döntötte oldalra a fejét, mint aki nagyon gondolkozik, hogy ezzel a tervével végül mit is kezdett.
– Már nem vagyok olyan féltékeny és akkor is jó kedvem van, ha nem zargathatlak folyton, szóval azt hiszem sikerrel jártam. Úgy érzem stabil vagyok és kiegyensúlyozott, de meg szeretném becsülni azt akiért a leginkább hálás vagyok, hogy az életem része, és neki akarom adni mindenem.
– És ha elüt egy repülő, akkor mi lesz azzal a mindennel amit nekem adtál? Ez elég nagy felelősség ám..
– Ha elveszítelek itt őrizlek tovább, azzal a mindennel együtt amit neked adtam. – tette a mellkasára a kezem, a szíve fölé. – Ha egyszer.. Valamiért újra elválunk, biztos vagyok benne, hogy fájni fog, de akkor is a szívemben őrzöm majd a szép emlékeket és remélem, hogy az elválásunk lesz annyira békés, hogy a boldogságodat kívánjam majd. – mindig meg tud lepni mekkora szíve van. Hogy mennyire tud szeretni vele. Beleremegek a gondolatba, hogy ezt rám fordítja, hogy nekem adja.
Magamhoz ölelve fojtottam vissza a könnyeket. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy túlcsordulok az iránta érzett szerelemmel, és könnyekként próbálom szinten tartani magam, nehogy belehaljak a boldogságba. De ahogy azt Kenma mondta búcsúzóul.
„Ez lesz neked az örömkönnyek és a mosolyráncok időszaka. Remélem sokáig tart majd, és ha vége akkor is együtt lesztek csak nehéz időszakot vészeltek majd át, hogy aztán újra nevethessetek. Milyen jó lehet. Egy nap én is ezt szeretném.”
Ezután elköltözött és tegnap találkoztunk először. Ez így is van jól. Szakítottunk, de nem utáljuk egymást.
– Sírsz Koushi?
– Nem. Csak esti fagyira hajtok, semmi több. – szipogtam mire felnevetett és szorosan megölelt.
– Azt sírás nélkül is megkaphatod. – mondta mire elhúzódtam tőle ő pedig nevetve fogta kezei közé arcomat. – Boldog vagy? – kérdezte ellágyulva.
– Nagyon boldog vagyok. Köszönöm.
– Mit? – kuncogott letörölve egy kibukkanó könnycseppet.
– Hogy itt vagy nekem. Köszönöm. – mondtam és finoman megtoltam a csípőjét mire a kanapé karfájának ütközött és lehuppant rá. – Bárcsak én is annyi mindent neked adhatnék. Az én szívem fel sem ér a tiédhez.
– Számomra sokkal többet ér, mint az enyém. – húzott le magához olyan közel, hogy már a számon éreztem ajkainak ízét. – Nem cserélném el semmiért és örökké hálás leszek, hogy nekem adod a szerelmed. – suttogta az ajkaimra majd lassan megcsókolt. Keze a csípőmre téved és átkarolva a derekam az ölébe húzott, hogy aztán megfordítson és a kanapéra döntsön.
Felettem támaszkodva mosolygott le rám és megsimogatta az arcom. A szemei ragyogtak és mintha könnyek gyűltek volna benne, de ő erősebb volt mint én, és nem hagyta hogy kibuggyanjanak. Pedig régen milyen sokat sírt ő is. Sosem érezte magát kevésbé férfinak a könnyek miatt, ahogy én sem. Szerettem hogy nyíltan kimutatta az érzéseit, de mióta újra összejöttünk kénytelen voltam elfogadni, hogy ez némileg megváltozott. Könnyedén beszél az érzéseiről de van, hogy küzd a könnyek ellen. Mint most is.
– Várhat még az a fagyi egy kicsit? – kérdezte az ajkaimra hajolva.
– Csak egy kicsit? – kérdeztem csalódottan. – Egész este akarlak.. Nem érdekel a fagyi. – öleltem át mire halkan felnevetett majd óvatos puszit nyomott az ajkaimra és lassan csúsztatta át nyelvét a számba, édes keringőre hívva.
Rutinosan kezdte kigombolni az ingem, de alig gombolt ki kettőt-hármat mikor megfogtam a kezét és fordítottam a helyzetünkön. Kezemet az oldalára simítottam, majd lefelé haladva a fenekébe markoltam mire meglepetten felnyögött.
– Hmmm? Máris kipróbálnál valami újat? – kérdezte miközben derekam köré kulcsolta lábait. – Egyáltalán nincs ellenemre a dolog. – nyalta meg alsó ajkát mire halkan sóhajtva megingattam a fejem.
– Mondhattad volna hamarabb is, hogy ezt szeretnéd. – mondtam mire kínosan pillantott félre.
– Nem mintha nem célozgattam volna.. – ennek hallatán meglepetten vontam fel a szemöldököm mire duzzogva fordult ismét felém. – Komolyan nem vetted észre?
– Valamiért még elég élénken él bennem az emlék, hogy hevesen tiltakozol az ötlet ellen, ezért minden félreérthető jelet viccnek gondoltam. – ismertem be, pedig ha végig gondolom az elmúlt hónapokat akkor tényleg elég egyértelmű, hogy már nem óckodik tőle annyira. – De mondhattad volna!
– Egy csomót változtunk, miből gondoltad, hogy ez a része ugyanaz maradt?
– Mert rajtam kívül te csak lányokkal.. Várj! Lefeküdtél Kurooval! Miért? – kérdeztem mert bár az agyam befogadta az információt, de úgy tűnik most került feldolgozásra úgy igazán.
– Hogy-hogy miért? Nyomult én meg elég sérült voltam ahhoz, hogy hagyjam. – gondolkodott el és mivel egészen idáig hallgatott róla, biztos vagyok benne, hogy szégyelli amiért engedett neki. Engem csak az a része aggaszt, hogy ennyire sérülékeny volt. És azt sem akarom, hogy szégyelljen előttem bármit is.
– Milyen volt? Mármint, alul lenni.. Vele.. – talán egy kicsit még is zavar a dolog. Kuroo elég jó lehet az ágyban, ha Kenma annak ellenére is beadja neki a derekát, hogy miket művelt eddig vele. – Eddig is izgultam egy kicsit, de most nagyon elkezdtem parázni. – ismertem be mire Tooru nyugtatólag átölelt és megsimogatta a hátam.
– Nem olyan rossz érzés alul lenni, de Kuroo elég erőszakos és nem igazán törődtünk azzal, hogy élvezetet okozzunk egymásnak. A saját élvezetünket hajszoltuk. – vont vállat. – Tudom, hogy veled jobb lesz. Mert szeretlek és te is így érzel nem? Minden alkalommal átadtad magad nekem, rám bíztad a tested és kitárulkoztál nekem. Mindig megteszel mindent, hogy örömet okozz nekem, hogy éreztesd velem, mennyire szeretsz. Mindegy milyen felállásban vagyunk, legyen szó szexről, vagy bármi másról. – húzott le magához egy csókra. Egyik kezét levezette az ölemre és nadrágon keresztül simogatni kezdett, mire kellemes bizsergés futott végig a testemen és a keze alatt kezdett összpontosulni. – Régen is tudtam, hogy egy férfibe szerettem bele és sosem bántam.
Még mindig képes megdöbbenteni az elsöprő érzéseivel.. Vajon van fogalma róla mennyit ad nekem? Van fogalma róla mennyit jelent nekem?
Fel akarok érni hozzá.. Fel akarok érni a szerelméhez.
Vajon egy nap méltónak érzem majd magam arra, hogy egy ilyen férfit szerethessek, hogy egy ilyen férfi szerelme legyen az enyém?
– Szeretlek Tooru. – bár szavakba önthetném mennyire..
Szavak helyett most inkább a tetteimmel beszéltem. Lassan vetkőztettem le, végig csókolva minden feltárulkozó bőrfelületet. Belesürítettem mindent amit el akartam neki mondani. A hálámat amiért úgy döntött velem lesz és senki mással. Minden egyes csók köszönet volt azért, hogy él és lélegzik. Köszönet a mosolyáért amiket nekem szán és azokért is amiket nem. Hálásan simítottam végig a testén azért, mert nem ismerek nála kedvesebb embert.
Ködös tekintettel néztem rajta végig, mikor teljesen meztelenül feküdt előttem. Az arcán halvány pír játszott ahogy félig lehunyt szemekkel engem nézett. Ajkaihoz hajolva mélyítettem el egy csókot, a gyönyörű szemei miatt, amik annyi nehézség után is csillogtak. Oikawa Tooru beképzelt tud lenni, és hangos, hisztis, gyerekes, finnyás, mégis ő a legszerényebb, a legcsendesebb, a legerősebb, legérettebb férfi akit ismerek. Imádok benne minden ellentmondást és minden pillanatot amit megélhetek vele.
Zihálva nyögött fel és éreztem ahogy lábait ismét a csípőmre kulcsolja, de ezúttal nem fedte ruha sehol.
Halkan kuncogva simítottam kezemet egyik combjára és megmarkolva a feszes izmokat, lazítottam a szorításán.
– Ha meggondoltad magad, szólj bármikor. Azonnal leállok ha azt akarod. – suttogtam ajkaira, mintegy nyugtatásként vagy épp ígéretként. Tooru bólintott, hogy érti, de nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz rá szükség. Ez valahogy még inkább szétveszíti a mellkasom a boldogságtól. Rám bízza magát.. Képes ellazulni és megfeszülni egyetlen érintésemtől és határozottan kíván engem. Ez mindig jó érzéssel tölt el, mindegy hányszor szeretkeztünk már.
De ez most más lesz..
– Ha meggondoltad magad.. – kezdte ezúttal Tooru, mire kérdőn pillantottam rá. – Cserélhetünk is. Bár meglepően jó alattad lenni, és már biztos mondtam, de nagyon dögös mikor te irányítasz. – ezen halkan kuncogtam. Valóban említette már. Régebben is sokszor kerekedtem fölé, bár mindig ő hatolt belém, de amint leküzdöttem minden zavaromat, előszeretettel ültem a csípőjére, hogy én diktálhassam a tempót. Az is előfordult, hogy végig döntöttem az ágyon és az ölében mozogva figyeltem ahogy zihál alattam.
Elmosolyodtam az emlékre. A szexuális életünk hasonlóan szenvedélyes, mint amilyen régen volt, bár akadnak különbségek. Furcsa is lett volna, ha semmi sem változik, főleg ha a kibővült tapasztalatinkat nézzük. A testünk is változott és a szerelmünk is változott. Megújult és mélyebb lett.
– Nem gondoltam meg magam. De mit szólnál, ha átmennénk a hálóba és felcsuknánk a villanyt? – kérdeztem, mert kezdett egyre jobban besötétedni, én pedig mindent látni akartam.
– A villanyokat mi? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva. – De mi lesz ha nem áll fel neked? Mégis csak férfi vagyok. – idézte fel az első alkalmunkat mire duzzogva csíptem meg a mellbimbóit, mire elnevetve magát fogta meg a kezeimet.
– Csak vicceltem! Hé! – állította le az ujjaimat egy halk nyögés kíséretében. – Folytassuk a hálóban. – puszilta meg az arcomat, majd már épp kikászálódott volna alólam, de a feneke alá téve a kezeimet felemeltem. Tooru szorosabban fonta körém a lábait és a karjait is, arcán egy kihívó, szívdöglesztő mosollyal. – Hogy maga milyen erős Sensei.
Valamiért újra elkezdett rajongani a szerepjátékokért, bár igaz ami igaz, tényleg tanár vagyok, neki pedig orvosi diplomája van.
– Erre visszatérünk később, Sensei. – léptem be vele a hálóba és letettem az ágy szélére, majd vissza sétáltam a kapcsolóhoz, hogy végre teljes fényben láthassam őt.
Mikor visszafordultam felé, Tooru egyik lábát a térdére fektette, hátul pedig megtámaszkodott tenyerein, miközben engem mustrált.
– Kicsit sok rajtad a ruha Koushi. – villantak meg a szemei ahogy rám nézett, a mosolya mint egy ragadozóé.
Ujjaimmal megérintettem a homlokom, hogy eltakarjam az arcom. Tudtam mit szeretne és nem is voltam ellene, bár merőben más terveim voltak a folytatással kapcsolatban.
– Úgy terveztem, hogy alaposan felkészítelek és majd utána vetkőzök le teljesen.
– Ugyan-ugyan. – legyintett és türelmetlenül csúszott még előrébb az ágyon. – Vetkőzés után is ráér. Majd kitágítjuk egymást közösen, mit szólsz? – meglepetten pislogtam rá, de a mosolyom nem hervadt le az arcomról. – Miért nézel így Koushi? Egy ilyen vidám esküvő után nem hiszem, hogy egy menettel beérném. De persze ha a tanárúr izmai nem bírják olyan sokáig, mint a sportolóé, akkor beiktathatunk pár rövidke szünetet. – incselkedett amin halkan felnevettem.
– Még átgondolom.
– Legyen, de most már tényleg elkezdhetnél vetkőzni. Mintha problémáid lennének az ágyékod környékén. – mosolygott egyenesen az ágyékomra..
Lassan lazítottam ki a nyakkendőmet miközben válaszoltam.
– Nem a környékén van a gond. – de már nem is figyelt a hangomra, jobban lekötötte ahogy kigomboltam az ingem gombjait.
Nem tudok olyan erotikusan vetkőzni, mint ő, de ez sosem érdekelte igazán. Ha nem épp ő hámozott ki a ruháimból, akkor ködös tekintettel nézte, ahogy én válok meg tőlük.
Nagyot nyelt mikor az utolsó gombot is kigomboltam és láttam ahogy erősebben markolja a takarót. Mintha csak küzdene ellene, hogy azonnal letámadjon.
Sosem fogom megérteni, miért fogja vissza magát ilyenkor, ahogy azt sem, hogy válthatok ki belőle ilyen erős érzéseket.
Még nem vettem le az inget, helyette az övemhez nyúltam és kicsatolva azt, kihúztam a nadrág övtartójából és a földre ejtettem. A gomb viszont még várhat. Tooruhoz léptem aki csalódottan felsóhajtott.
Egyik kezemmel megtámaszkodtam combja mellett az ágyon, másik kezemmel pedig megfogva az állát fordítottam magam felé az arcát, és bár nem terveztem, hogy most rögtön megcsókolom, nem tudtam ellenállni a késztetésnek, így gyengéden összesimítottam ajkainkat és óvatosan átcsúsztattam nyelvem a szájába, egy szenvedélyes, lassú csókra. Mikor ajkaink elváltak, Tooru arca lassan kipirult a tekintetem alatt, de állta a pillantásom, nem fordította el a fejét. Sőt.. Szinte az ujjaim közé simult az arcával és combját a kezemhez nyomta az ágyon, ezzel kissé széttéve a lábait is.
– Majd máskor kitágítjuk egymást közösen, de most. – ragadtam meg a combjait és széttéve őket leguggoltam lábai közé. A farka feszesen meredt felfelé, majd meg is rándult mikor ujjaim köré fonódtak. Felpillantottam Toorura, akinek az arca még vörösebb lett ahogy engem figyelt. – Most csak rád akarok összpontosítani. – jól akarom csinálni. A lehető legnagyobb örömöt okozni neki. Ha közben ő is munkálkodna az ujjaival, félek hogy túlságosan elvenné az eszem, hisz ő már jól ismeri a terepet.
Az elmúlt időben újra felfedezte minden porcikám. Még arra is emlékezett mikor régen megszámolta az anyajegyeimet és nemrégiben elhatározta, hogy újra megszámolja őket. Eleinte szórakoztató volt, ahogy kisgyerek módjára örömködik az újabb anyajegyek felfedezése közben, de a simogató ujjai hamar másmilyen érzést váltottak ki belőlem. Bár gondolom ez is közre játszott a cselekedeteiben. És bár hagyta hogy megcsókoljam, szigorúan közölte, hogy addig nem megyünk tovább amíg a számolás végére nem ér..
Tooru lábai megremegtek, ahogy egyre mélyebbre engedtem ajkaim között és néha erősebben szívtam meg tagját, mély morgásokat váltva ki belőle. Tooru is tud édesen nyögni, főleg mikor.. Kintebb engedtem számból a farkát, ajkaimat a makkja körül állítottam meg, majd erősen megszívtam mire egy élveteg, édes nyögés lett a jutalmam. Nyelvemmel a makkon időztem, újabb édesebb nyögéseket váltva ki belőle. Kezeimmel farka többi részét kényeztettem. Mivel már így is teljesen kész állapotban volt, alig telt bele pár percbe, hogy ajkaim közé élvezzen. Már nem volt szükség jelzésre vagy hadakozásra ha ilyesmit csináltunk. Egyikünk sem óckodott attól, hogy a szánkban érezzük a másik élvezetét. Azt is tudtuk mikor következik be, éreztük az apró jelekből. Most azonban nem nyeltem le, hanem a számban tartottam, majd a kezemre folyattam. Nem hoztunk síkosítót, mivel elég könnyen kitágulok, mióta ilyen sokszor és rendszeresen szexelünk. De Tooru.. Biztos nagyon szűk.. Hacsak nem szokott játszani magával hátul, bár nem hiszem. Viszont elég szexi látvány lehet..
Beharapva alsó ajkam, hessegettem el a fantáziaképeket és inkább a jelenre koncentráltam, amiben Tooru szintén eszméletlenül dögös.
– Támaszd meg itt a talpad. – toltam fel az ágy szélére jobbját, majd elé tettem a vállam, hogy nekem tudja feszíteni a sípcsontját, ha túlságosan csúszna a lába lefelé. Tooru kissé kábán hagyta, hogy megtámasszam a lábát, míg ő a ballját.. Na most legyek erős és tudjam vissza fogni magam, mikor ilyen látványt nyújt elém ahogy szétteszi a lábait. Bár a ball lábával amúgy sem tudtam volna mit kezdeni, mert a jobb kezem ragad a spermájától. És kár lenne érte, ha a combjába törölném, miközben erre most elég nagy szükségünk van. A nyál túl gyorsan megszárad, és bár tizenévesen ez még úgy-ahogy belefér, de nem igazán lenne jó, ha Tooru holnap fájlalná a hátsóját.
Villámcsapásként ért a gondolat, hogy ha most elszúrom, talán sosem lesz több lehetőségem arra, hogy megdugjam.
A kezeim remegni kezdtek, Tooru pedig kérdőn pillantott le rám lábai között.
– Most valami olyan dolgon agyalsz ami miatt aggódnom kéne? – kérdezte és kicsit mintha tényleg aggódni kezdett volna, de csak egy kicsit.
– Néha nem tudom eldönteni, hogy könnyen átveszed mások érzéseid vagy épp ellenkezőleg. – motyogtam mert van, hogy mások kiakadása teljesen hidegen hagyja, sőt mikor én aggódok valami felesleges dolgon, azon sem szokott parázni, inkább mosolyogva megnyugtat.
– A tiédet könnyen átveszem ha komoly a dolog, és most komolynak tűnik. Sápadtabb vagy mint a hajad!
– Ez nem volt szép.. – de legalább most nem hasonlított kis kopasz űrlényekhez, akiket azért nem kutatott évekig mert a szürke színűkről a hajam jutott eszébe. Elég érdekes vallomás volt, és még mindig nem érzem bóknak.
– Van valami furcsa a seggemen? – kérdezte pánikolva mire vettem egy mély levegőt és hátra döntöttem az ágyon, miközben az ondós ujjaimmal bejáratánál kezdtem körözni.
– Szexi hátsód van, ne izgulj ezen. – mosolyogtam rá, mire gyanakodva méregetett. – Csak eszembe jutott, hogy talán vennünk kellett volna sikosítót abban a szexshopban ami mellett eljöttünk. Félek, hogy kárt teszek benned vagy ilyesmi. – mosolyogtam kínosan, mire Tooru hangosan felsóhajtott és egy szempillantás alatt ellazult. Oh.. Remek alkalom!
– Ah! – feszült meg meglepetten majd duzzogva nézett rám. – Épp le akartalak cseszni, hogy ennyire rám hoztad a frászt.
– Csessz le nyugodtan. – mondtam miközben abban a selymes forróságban mozgattam középső ujjam, Tooru prosztatáját keresve belül.
– Köszönöm az engedélyt Mr. Mindig Mosoly úr.
– Ne hívj már így. – nevettem kínomban, hogy egy újabb plüssállatka nevet aggat rám.
Tooru kicsit mocorogni kezdett alattam, karjait nyakam köré fonta és lefelé bámult kettőnk közé.
– Rossz érzés? – kérdeztem mire nemlegesen megingatta a fejét.
– Nem rossz, csak furcsa. – mondta majd felnézett a szemeimbe. – Nem értem miért izgulsz ennyire. Amikor először csináltuk sokkal bénábbak voltunk. – vagyis inkább én voltam az. – Kenmával is ennyire izgultál?
– Nem, de az más. Érzelmileg is más és testileg is. – elég sokszor szexeltek Kurooval és ezért nem aggódtam annyira, hogy kárt teszek benne, mert már hozzá volt szokva ahhoz, hogy alul legyen. – Egy kicsit azért bosszantó, hogy Kuroo volt neked az első. – ismertem be mire elnevette magát, de a nevetése nyögésbe torkollt. Meg is van. Nem tartott olyan sokáig megtalálni, ez azért jó, nem?
– Volt valami izgató abban, hogy küzdöttünk a dominanciáért, de az élvezet része itt valahol ki is fújt. – motyogta lehunyva a szemeit és halk sóhajok szakadtak fel belőle. Nem kéne erőltetnem a témát, főleg nem ebben a helyzetben, de..
– Sokszor lefeküdtetek? – kérdeztem mire kinyitotta a szemeit.
– Egy kezemen meg tudom számolni hányszor. És te Kenmával?
– Ahhoz nem elég egy kéz.. – motyogtam az orrom alatt bár ezt ő is tudta. Nem olyan féltékeny mint régen, és Kenmát eleinte nagyon gyűlölte, de aztán megbékélt vele. Azt gondoltam, hogy ez a békés hozzáállás csak addig tart amíg nem találkoznak személyesen, de tévedtem. Ma igazán kedves volt vele és többször is beszélgettek. Az sem zavarta mikor Kenma és én hármasban töltöttük az egész napot Kouval az esküvő előtt.
– Mintha azt mondtad volna, hogy szeretnél rám koncentrálni. Ahhoz képest elég sokszor elkalandozol. – fordította maga felé arcomat.
– Bocsánat. – mosolyogtam, hogy leplezzem a zavaromat. Bár ő hozta fel Kenmát.. Én meg folytattam Kurooval. De elég féltékeny vagyok, hogy ő volt Toorunak az első.. Ezt is csak annak köszönhetem, hogy olyan hülye voltam régen.
Tooru csókja azonban elfeledtette velem a pillanatnyi rossz szájízt a múltbéli hibámmal és a féltékenységemmel kapcsolatban. Édes íze a jelen volt és a sok szép emlék, a remélt jövő. Mintha tudta volna, hogy szükségem van erre, vagy talán neki is szüksége volt a szerelmünk ízére.
Halkan sóhajtva adtam át magam az a teste melegének, a mély hangjának ami édes nyögésekkel kínozta a nadrágomban feszülő péniszemet. Én is felnyögtem mikor egyik keze a mellkasomra simult és a mellbimbómat simogatta, ajkai a nyakamnál incselkedtek, mintha csak a tűrőképességemet tesztelné. Vagy épp azt, hogy milyen hatással lehet rám.
– Tooru.. – suttogtam rekedten. Éreztem ahogy ajkai mosolyra húzódnak. Másik keze lesimított a hátamon, élvetegen tapintva a megfeszülő izmokat, majd leérve a fenekemhez, erősen belé markolt, és még egy piszkos kis bókot is elsuttogott rá.
Válaszul csatlakoztattam még egy ujjamat a benne munkálkodó középsőhöz, és egy erősebb mozdulattal nyomultam fel benne a prosztatájáig. Tooru a vállamra hajtva a fejét felnyögött mire én suttogtam el egy hasonlóan mocskos bókot. Láttam ahogy a füle vörösben játszik, ami miatt muszáj voltam még jobban megkínozni, így fogaimmal gyengéden végig karistoltam az égő fülcimpáját. Tooru megremegett, ujjai erősebben markolták fenekemet, míg a mellbimbómon lévő keze abba hagyta a mozgást. Nem lehet túl kényelmes ez póz.
– Ölelj át. – kértem, de kellett pár perc, mire elengedte a fenekem és a hátára dőlve felnézett rám. Szabad kezemmel arcára simítottam, hüvelykujjamat alsó ajkára simítva szétnyitottam ajkait. – Szeretlek. – suttogtam ajkaira majd elmélyítve egy újabb csókot, lassan kihúztam az ujjaimat. Mikor elváltak ajkaink rá mosolyogtam, szabad kezemmel kigomboltam a nadrágom, de még nem nyúltam magamhoz és az anyagot sem húztam le lüktető farkamról. Tooru háta alá simítottam az egyik kezem, majd fordítottam a helyzetünkön. Tooru meglepetten pislogott rám majd mikor megtértette a helyzetet, elmosolyodott és felült az ölemben, így én is felültem.
– És így hogy fogod letolni a gatyád, hm? – kérdezte ismét körém fonva karjait.
– A kezemmel. – ismételtem el azt amit alig egy hete ő is mondott egy hasonló szituációban. Annyi a különbség, hogy otthon voltunk az én lakásomon, és én ültem az ölében.
Tooru feltérdelt, hogy helyet adjon nekem, én pedig letoltam ölemről az anyagot. Kishíján hangosan is felnyögtem mikor a levegő megcsapta merev tagomat.
Tooru a vállamion támaszkodott, én pedig a csípőjére téve egyik kezem, közelebb hajoltam hozzá és bőrébe csókoltam. Elmosolyodtam mikor ajkaim alatt megfeszültek a kockái. Felpillantva rá vontam fel egy pillanatra a szemöldököm, ezzel kérdezve, hogy tényleg direkt feszített-e rá. A mosolya alapján igen.
Kiegyenesedve pillantottam fel rá, kezemmel ezúttal finoman lefelé húztam. Ködös tekintettel engedte lentebb a csípőjét, de alig ért a farkam felé, ismét megállítottam és szabad kezemmel átöleltem derekát, majd levezettem jobbomat fenekén. Ujjaimmal széthúztam farpofáit, majd felpillantottam az arcára. Ismét engedni kezdte lefelé a csípőjét, egyik kezével hátra nyúlt és bejáratához illesztette makkomat.
Orrát az enyémhez simította és gyengéden csókolt meg. A kezemet továbbra is fenekén tartottam, de nem irányítottam a mozgását, hagytam, hogy a saját tempójában fogadjon magába. Végig az arcát figyeltem, ahogy félig lehunyt pillái alól az ajkaimat nézi.
Mindketten felnyögtünk mikor teljesen elmerültem benne. Feneke combomnak nyomódott, a falai belül szorosan körém simultak.
Tooru kinyitotta a szemeit, arcán halvány pír futott végig ahogy elmosolyodott.
– Bennem vagy. – a vidámság amit kihallottam belőle, megremegtette a szívem és valami egészen mást is mire halk nyögés kúszott ki Tooru ajkain.
Biztos vagyok benne, hogy szívesen részletezte volna milyen érzés, és én is szívesen hallottam volna, de Tooru még is úgy döntött, hogy most inkább kommentálja a dolgokat.
Ajkai ismét megtalálták az enyémeket és tényleges szavak helyett, csókokkal mondta el mit is érez.
Viszonoztam őket, mindegyiket. Hallgattam a lélegzetvételeit, a sóhajait amiket olykor nyögések váltottak fel. Figyeltem testének minden rezdülésére miközben egy lassabb tempót vett fel, amit fokozatosan gyorsítottunk fel.
Nem tudtam betelni vele.. Sosem tudnék betelni vele, pedig mégis csordultig tele vagyok az iránta érzett szerelmemmel. Még egy édes kettőség, amit talán sosem fogok érteni, de igazán nem is akarom megérteni. A lényeg, hogy boldog vagyok vele. És mindent megteszek, hogy ő is az legyen velem.

Vége