Hime-san (Kisame x Itachi)
Mindig őt figyelem…
Ahogy mozog…
Amikor elmosolyodik…
Amikor izzadtan zihál…
A neve Uchiha Itachi, és én csak távolról csodálhatom őt…
Felsóhajtva néztem az órára ami már délután ötöt mutatott. Általában négy órakor jönnek, és hatkor mennek. De persze ezt sem minden nap. Van amikor a szőke hajú barátja egyedül jön ide. Azt hiszem Deidarának hívják. Akár csak Itachi, ő is szemre való. Azonban a kisugárzásuk miatt én mégis jobban kedvelem Itachit. Bár hűvösnek és távolságtartónak tűnhet, de ha elég tüzetesen megfigyeled, rá jössz, hogy csak félénk. Nem igazán közeledik mások felé. Egyedül sosem jön ide, mindig hoz magával valakit. Legtöbbször a szöszit. Az elején azt hittem hogy egy párt alkotnak, hisz olyan aranyosak voltak együtt, és nagyon oda figyelnek egymásra. De amikor beiratkoztak a konditermünkbe és aláírták a kártyáikat, rájöttem, hogy csak testvérek. Bár nem igazán hasonlítanak egymásra..
– Látod azt a szöszit? – csíptem el a nem messze lévő padon pihenő srácok csevegését. Feléjük pillantottam és követtem tekintetüket. Deidarát figyelték.
– Szemre való, de nekem a mellette álló jobban tetszik.
– A fekete? Áh, neki olyan seme kisugárzása van. – húzta el a száját.
– Most viccelsz? Nézd meg a szempilláit. Hosszúak és dúsak, igazán tündéri arcot varázsol neki. – ezzel egyet kell hogy értsek. De nem csak a szempillái miatt olyan szép. A szájának vékony íve, az alsó ajkának teltsége. Nem szeretem a túl dús ajkakat, Itachi szája pont az esetem. És a szemei.. Azok a fekete íriszek csak úgy ragyognak mikor boldog, de amikor mérges át tudna vele döfni valakit és mégis.. Még mérgesen is csodálatos.
– De túl férfias a válla. – ellenkezett tovább a srác.
– Te most viccelsz? Ha már meleg vagy miért nőies fiúkat keresel? Szerintem tök szexi a válla. – nem is igazán a válla az ami szexi, hanem ahogy halad le a csípőjéig. Nincs erőteljes homokóra alakja mint egy nőnek, hanem pont kellően karcsú és a csípője.. Na az valami rohadt szexi. Főleg mikor fekve nyom és kicsit felcsúszik a felsője, így pont látni lehet v vonalát. És amikor futnak.. Na igen. Elismerem, hogy Deidara feneke nekem is bejön de Itachi hosszú lábai egyszerűen.. nem is találok rá szavakat. Halkan sóhajtva vettem elő a pult alól a vizemet és lecsavarva a flakonról a kupakot nagyot kortyoltam a hideg folyadékból.
– Úgy hallottam mindketten kaphatók egy-egy menetre. Bár elég válogatósak.
– Uchihák, mégis mit vártál.? – forgatta a szemeit. Ez viszont nekem is új.. Hogy érti hogy kaphatók egy egy menetre?
– Ismered Sasorit? Ő már többször is meghúzta a szöszit.
– Ne már, most csak viccelsz. Az a Sasori?
– Az bizony. Lehet hogy Uchihák de nem a pénzes faszokra mennek.
– És a fekete hajú? Róla mit tudsz?
– Mint mondtam, neki seme kisugárzása van. Többnyire ő húz meg másokat.
– Többnyire.. – ismételte sejtelmesen mosolyogva.
– Bár ez csak pletyka, de én úgy tudom, hogy a vállalatuk feje, Uchiha Madara többször is megfektette mindkettőjüket. Sőt azt is mondták hogy mindkettejüket egyszerre vitte ágyba.
– De hát rokonok, nem?
– Elég távoli rokonok. És amúgy sem eshetnek teherbe tehát édes mindegy. – már hogy lenne mindegy? Elhúzva a számat néztem Itachira. Túl szép, túl előkelő.. Egyáltalán nem illik rá a neve.. A kezeim közt forgattam a kártyáját. A nevét a menyét jeleivel írta. Jobban illik hozzá a Hime (hercegnő). Ugh.. Ha ezt megtudná tuti kinyírna. Na nem mintha bármikor is beszélhetnék vele…
– Kisame, mehetsz haza, átveszem. – lépett be a pultba Kakuzu.
– Kösz. Akkor léptem. – hagytam el a helyet.
Nem is tudom hogy történt pontosan, de arra a napra a mai napig emlékszek amikor először szólítottam meg őt. Hogy miért nyitottam ki a számat és hogy jöttek ki rajta a szavak azt nem tudom.. Épp elsétált a pult előtt egy epres tejjel a kezében amin nagyon meglepődtem és mosolyogva szólítottam meg.
– Nocsak, Hime-san szereti az epres tejet? – kérdeztem mire megtorpant és felém nézett. Én pedig továbbra is mosolyogtam mint egy idióta. Hime-san a kezében lévő kis flakonra nézett majd újra rám és halványan elmosolyodott.
– Igen. Szereti. – mondta és visszament a szöszihez. Emlékszem baromi kellemetlenül éreztem magam és rögtön kifeküdtem a pultra hogy addig üssem bele a fejem amíg el nem felejtem az egészet. Azonban alig pár pillanattal később toll sercegése csapta meg a fülemet, mire meglepetten pillantottam fel. Az én Hime-sanom volt az és elém csúsztatta a kis papírt. Nem is tudtam mit gondoljak mikor megnéztem a papírt amin egy telefonszám volt. – Az én számom. Majd hívj. – mosolyogott rám és vissza ment Deidarához aki egy hatalmas mosollyal ajkain tartotta fel nekem a hüvelyk ujját.
Elég sok minden történt azóta… Nagyon, nagyon sok minden… Mint kiderült az az epres tej valójában Deidarának kellett, és Itachi azt hitte, hogy a Hercegnő becenevet a szöszinek adtam. Így mikor aznap vissza ment az öcsikéjéhez és elmondta neki, hogy mi történt, Deidara hangosan kinevette és közölte vele, hogy Itachit hívtam Himének. Dei végig tudta hogy folyton Itachit stírölöm.
– Mit főzöl? – ölelt át hátulról és ki kukkantva mögülem a lábasra pillantott.
– Rizotto. – mondtam mire elgondolkodva hünnögött. Átbújva hónaljam alatt átvette tőlem a fakanalat és folytatta amit én elkezdtem. Megtámaszkodtam Itachi két oldalán a gáztűzhely melletti pultokon és az arcát néztem.
– Mi az? – kérdezte mosolyogva és felém pillantott. Válaszul pilleszárny csókot nyomtam finom ajkaira.
– Szeretlek. – mondtam és az évek alatti soksok gyakorlásnak köszönhetően, már egyáltalán nem jöttem zavarba amiért ezt a szót használom vagy hallom.
– Én is szeretlek. – mondta őszintén.
– Milyen volt a napod? – kérdeztem oldalára simítva egyik kezem.
– A munka unalmas volt, a szüleim unalmasak voltak, a két öcsém pedig megint alakított. Sasuke megcsalta a feleségét Sakurával, ezért most Hinata válni akar. Deidara pedig megint összefeküdt a főnökével. Ha ti hárman nem lennétek minden napom rém unalmas lenne. – sóhajtotta amin elmosolyodtam.
– Szóval az öcsikéid életét igazgatod mintha a gyerekeid lennének, én pediig.. – húztam el a mondta végét. Itachi félig felém fordította törzsét és arcomra téve kezét lesimított nyakamig.
– Te pedig elsózod az ételeimet.
– Hogy hogy elsózom? – lepődtem meg amin halkan felnevetett és visszafordult a rizottóhoz.
– Ha azt mondtam volna hogy megédesíted az életemet az túl nyálas lett volna.
– Néha azért lehetsz te is nyálas. – sóhajtottam.
– Az a te reszortod.
– Mi? Nem is vagyok nyálas! – néztem rá kissé sértetten.
– Az első randinkon virágot vettél nekem. Mindig kinyitod előttem az ajtót. Néha csak úgy meglepetés szerűen gyertya fényes vacsorával vársz itthon. És amikor hivatalosan is összejöttünk, elmondtad, hogy én voltam neked az első pasi.
– Te pedig rá vágtad, hogy „Ja, feltűnt.” – röhögtem el magam amin ő is felnevetett.
– Azt nem úgy értettem ahogy gondolod.. – pillantott rám de csak megingattam a fejem, hogy ne magyarázkodjon akkor is meg sértődtem.
– De azért elég szar, hogy én kiteszem neked a szívem, te meg soha nem mondasz nekem semmi szépet. – mondtam mire hitetlenkedve elnevette magát.
– Sokszor mondom hogy szeretlek és szét teszem neked a lábam, ennél többet mit..?
– Ismerj be valamit aminek biztosan örülnék. – néztem rá mire zavartan félre pillantott.
– Jó.. öhm.. Te vagy az első akivel úgy feküdtem le hogy én voltam alul. – mondta mire meglepetten néztem rá.
– Mi?.. De úgy tudtam Madarával te..
– Ja, én dugtam meg őt.
– Ne már.. Komolyan?.. – kérdeztem döbbenten majd leesett mit is mondott az imént és szorosan átöleltem.
– Kisame.. Hé..
– Ááááh, most olyan boldog vagyok.. – bújtattam nyakába arcomat. Itachi hitetlenkedve felnevetett.
– Kisame.. Oda fog égni ha nem enge.. – kezdte de elzártam a gázt és magam felé fordítva megcsókoltam.
– Szeretlek. – mondtam újra és össze simítottam orrunkat. Itachi halkan kuncogott miközben elkezdett húzni a háló szoba felé amin én is halkan nevettem. Sokan úgy gondolják, hogy Itachi rideg és tökéletes.. Valójában roppant mocskos szája van mikor szexelünk és a tűrőképessége az enyémmel vetekszik, azzal a különbséggel hogy az ő munkája gyakran megterhelőbb, így estére sokkal fáradtabb mint én. De biztosan állíthatom, hogy egyáltalán nem rideg, és hogy tökéletes-e? Nekem mindenképp.. Az én mocskos szájú, szexéhes kis Himém.
Megjegyzések
Anyira cukik.Tervezer róluk hosszab sztorit is?
😘
Igen, tervben van még egy pár ehhez hasonló történet velük, amit kicsit jobban kifejtek majd.. Olyan 7-12 részes sztorik lesznek, tehát annyira azért egyik sem lesz hosszú :c
Szívesen elolvasnám és ha szeretnéd elmondom majd róla a véleményem is, de fontos, hogy bármit is fogok mondani, az csak az én véleményem, és első sorban nem másoknak, hanem saját magadnak kell majd megfelelned, ami rettenetesen nehéz. :)
Várom a történeted ^^
Ez lenne az, remélem tetszeni fog, bár a te szintedet nem üti meg :"D
És kérlek őszinte véleményt, mit gondolsz, hol kellene javítanom, mi volt az amit meghagyhatok, stb.
Köszi, Szado-Mami, nagyon szeretlek <3
Vau-Vau
Megjegyzés küldése