Titkár-kun (Erwin x Armin)
Halk pittyegésre ébredtem így
ösztönösen kihúztam a telefonom a párna alól és megpróbáltam vakon kinyomni az
ébresztőt de az egyre csak hangosodott így kinyitva a szemem, hunyorogva
meredtem a kijelzőre és ezúttal határozottan a kis kör ikonra nyomva az ujjam,
hallgattattam el. Vissza ejtettem a fejem a párnára és felsóhajtottam. Egy
újabb munkanap.. Elmondani sem tudom mennyire várom már a hétvégét.
Óvatosan megfordultam, hogy ne ébresszem fel a mellettem fekvő férfit akinek a karja hanyagul ölelt át álmában. A félhomályban a vonásait figyeltem, ahogy békésen alszik. Egy pillanatra erősödött a szorítása majd szusszantott egyet és ismét ellazult. Halványan elmosolyodtam és nagyon gyengéden közelebb hajoltam hozzá, hogy szinte alig érintve hozzá az arcához az ajkaimat, csókot leheljek a bőrére. Hétvégén.. Addig feküdhetek mellette ameddig fel nem ébred..
Még belélegeztem azt a megnyugtató melegséget amit az ölelésében éreztem, majd finoman lefejtettem magamról a karját és kimásztam mellőle az ágyból. Összeszorult a mellkasom a lopott „jó reggelt” puszi miatt és igyekeztem komolyságot erőltetni magamra. Kimentem a konyhába és elindítottam a kávéfőzőt, ezután sietve rendbe szedtem magam a fürdőszobában és felöltöztem a tegnapi ruháimba. Az irodában van egy szekrényem ahová tettem el váltás inget és pár egyéb tiszta ruhát, épp ezek miatt az esetek miatt. Gyorsan megmostam a fogam majd visszamentem a konyhába és kitöltöttem egy bögre kávét. Cukor nélkül egy kevés tejjel.
– Csináltam kávét. – léptem be a szobába ahol Erwin még mindig az ágyában feküdt és látszólag még mindig aludt. – Már reggel van, keljen fel. – húztam fel a redőnyt mire felkapta a fejét és hunyorogva, álmosan meredt maga elé. – Csináltam önnek kávét. – álltam meg az ágya mellett ő pedig végre rendesen felült. A takaró lecsúszott a mellkasáról amin az izmok egy pillanatra megfeszültek ahogy nyújtózott egyet, majd ismét elernyedtek.
– Mennyi az idő? – kérdezte miközben átvette tőlem a kávét és belekortyolt.
– Lassan hét óra. Azt mondta ma korán kezd a Valentin napi sürgés miatt. – erre bólogatva hümmögött egyetértés gyanánt. – Ma én is korábban indulok.
– Te mindig korán bent vagy. – felelte még mindig félig aludva.
– Mert az én munkaidőm időhöz kötött. Fél nyolckor kezdek de most el kell mennem munka előtt a süteményekért amivel a vendégeit kínáljuk majd.
– Oh igen.. Kilenckor jönnek. – bólogatott.
– Mindent előkészítek mire oda érnek. Az irodában találkozunk. – búcsúztam ő pedig intett egyet a kezével míg a másikban a bögrét tartotta. Igyekeztem nem rohanni és lazaságot tettetni, de minden éjszaka megviselt egy kicsit.. És emiatt egyre nehezebb lett nem menekülni az érzéseimtől amik Erwinhez kötöttek.
Lassan három éve tart köztünk ez a viszony. Majdnem azóta hogy a titkára lettem.
Gyakornokként kezdtem aztán a feljebb valóm azt tanácsolta végezzek el egy kurzust és szerezzek titkári végzettséget. Jókor voltam jó helyen és az előző titkárunk hamarosan nyugdíjba ment. Mivel engem már ismertek egy ideje és teljes állásban akartak foglalkoztatni, kapóra jött a titkári papírom. Levi-san javasolta hogy végezzem el így első sorban neki vagyok hálás a munkám miatt, bár ő erősen javasolt valami színészi pályát vagy modellkedést is, de egyik sem vonzott igazán.
És mikor Erwin titkára lettem.. Valahogy ez történt. Eleinte csak sok volt a túlóra, nagy volt a nyomás, de sokat segített hogy képbe jöjjek és az előző titkárt is bármikor felhívhattam ha elakadtam. Tényleg rengeteg segítséget kaptam épp ezért igyekeztem minél előbb bedolgozni magam az új pozíciómba. Aztán egy nap Erwinen felejtettem a pillantásomat, egészen véletlenül és semmi rossz szándékkal de ő észre vette. Szégyelltem magam és féltem, hogy lefokoz vagy egyenesen kirúg de ehelyett megcsókolt és azt mondta, hogy felőle rendben van ha szeretném. Semmit nem tett a beleegyezésem nélkül és bármit is mondtam, elfogadta. Nem ütött vissza azzal hogy a főnököm, nem zsarolt, még csak nem is volt velem másmilyen. Teljesen külön tudja kezelni a szexet és a munkát ami nekem eleinte nem ment de már én is egészen belejöttem. Legalábbis azt hiszem.
Azóta már valamennyire megismertem őt. Ritkán hajaz a véletlenekre és talán én pont egy ilyen ritka alkalom voltam, de.. Néha elgondolkodom, hogy talán épp ő terelt maga mellé, mert tudta hogy ez lesz belőle. Felcsukott egy villanyt a sötétben repkedő molylepkének, hogy aztán kiélvezze hogy szakadatlanul köröz körülötte amíg azt ő is akarja. Amíg le nem csukja a lámpát.. Vagy fel nem kel a nap.. Mint ahogy minden reggel felkel és én mégis az ő fényére áhítozok..
A viszonyunk apránként haladt előre aztán megcsömörlött itt.. Együtt töltött vágytól izzó éjszakák, közös reggeli rutin ami híján van minden romantikus gesztusnak. Ha a vágyak kielégültek, egymáshoz sem értünk. Legalábbis ő nem, én pedig néha.. Nagyon néha kiélveztem az ölelését és az illatát amíg aludt, mint ma reggel is. Talán a sok szivecskés lufi hozta most ki ezt belőlem meg az a rengeteg romantikus hirdetés és formába öntött csokik.
Egy pillanatra megtorpantam egy ilyen kisbolt kirakata előtt. Mindenhol rózsaszínben és pirosban játszó csecsebecsék, virágok, szívek és csokik. Szeretem a hangulatát.. Szeretem hogy az évben több olyan ünnep is van ami ilyen hangulatos.
Tovább mentem és sietve szedtem a lábam hogy behozzam azt az időt amit ácsorgással töltöttem. A metrónál vettem magamnak egy szendvicset aztán siettem tovább. Fél órával később épp hat perccel a munkaidőm kezdete előtt érkeztem meg az irodába. Kinyitottam az ajtókat, újabb adag kávét főztem, majd gyorsan átöltöztem a mosdóban. A szüleim biztos idegbajt kapnának, ha megtudnák, hogy töltöm a reggeleimet. Kínosan nevetve tettem el a koszos ruhát a táskámba. Mire visszaértem a konyhába a kávé már lefőtt és egy bögrében várt rám a pulton. Hanji mosolyogva nézett rám és megemelte a saját bögréjét.
– Megmentettem neked egy adagot. – mosolygott. – Tudom hogy mindig te indítod el a kávéfőzőt mikor beérsz, de szerintem a többiek azt gondolják, hogy magától működik.
– Nem lenne rossz. – emeltem fel a bögrét és beleittam.
Hanji az alattunk lévő emeleten dolgozik, de gyakran feljön hozzám amiért szintén nagyon hálás vagyok. Hasonló az érdeklődési körünk, könyveket ajánlunk egymásnak és ha az időnk engedi gyakran elmegyünk múzeumba vagy moziba. Órákig el tudunk beszélgetni egy kisvasút modellről, vagy épp egy újabb felfedezésről szóló cikkről. Hanji épp egy ilyen cikkről kezdett mesélni mikor Levi-san bejött a kiskonyhába és Erwint kereste. Mivel még nem ért be, így Levi-san kissé ingerülten távozott miközben elmotyogott valami olyasmit, hogy rém idegesítőnek tartja a valentin napot. Hanji csak nevetett rajta és utána kiáltott, hogy szereti őt, de Levi-san rá sem bagózott.
A valentin napi őrület kezdetét vette a héten és ma ért a tetőfokra.
Sokat gondolkodtam, hogy adhatnék valamit Erwinnek de.. Végül letettem a dologról. Tavaly a nagyapámmal voltam és a családommal így nem lett volna alkalmam adni valamit Erwinnek, előtte meg még nagyon alkalmi volt ez az egész. De most.. Hét napból minimum ötben nála töltöm az estét.
– Szingli bulit rendezek a földszinten, munka után. A büfében lesz, gyere el. – mosolygott rám Hanji ezzel remek lehetőséget adva egy újabb menekülésre.
– Ott leszek. – ígértem és már előre boldog voltam, hogy a ma délutánt nem kell egyedül töltenem vagy attól félnem, hogy Erwin és köztem kínos helyzet alakulna ki.
Nem is tudom miért örültem ennyire az
ötletnek, hisz utálom a nagy tömeget és persze, hogy egy szingli bulin csupa
kellemetlen helyzet alakul ki.. Két munkatársnőm is arról kérdezett miért nincs
barátnőm, ráadásul Erwin is eljött a bulira. Nem is értem miből gondoltam, hogy
Hanji nem hívja meg, elvégre ő az igazgató, persze hogy tudott a buliról és
mivel szingli (pont annyira amennyire én) így ő is eljött. Látta mikor
Meirin-san kikezdett velem, látta ahogy leblokkolok és össze-vissza beszélek
mint egy kiskamasz feleléskor. Beégettem magam..
– Armin! – intett felém Jean meglepetten. Marco és Conny is vele voltak. A C4ips fiú tagjai.
– Sziasztok. – hajoltam meg kissé amit viszonoztak és megálltak mellettem. Odabentről kiszűrődött némi zene és nevetés. – Sasha..? Oh, gondolom Nicolo-sannal van. – vakartam meg a tarkóm kínomban.
– Néha még nekünk is furcsa. – nevetett fel Conny. – A neten csináltak egy csoportot amin az összetört szívemről beszélgetnek a tagok. – tette hozzá a szemöldökét ráncolva. – És mikor az állprofilommal csatlakoztam és elmondtam, hogy szerintem Conny nem szomorú, mert ˝ő˝ és Sasha olyan mint a testvérek, nekem estek! Azt mondták hülye vagyok és nem ismerem Connyt. – tette hozzá és bár ez komoly dolog volt, nem tudtam nem felnevetni rajta.
– A rajongók mindent jobban tudnak. – jegyeztem meg majd Jeanra és Marcora pillantottam akik valószínűleg nem csak egy rövid összefoglalót kaptak erről az egészről, mert Jean arca alapján, már nagyon unta a témát. – Menjetek csak be, Hanji karaoke gépet is hozott. Épp próbálják működésbe hozni. – Conny ujjongva dicsérte a menedzserét miközben be sietett, Marco pedig követte. Jean a falnak döntötte a hátát és felsóhajtva pillantott a sötét égboltra.
– Nem is bírod a tömeget. – jegyezte meg amin kínomban felnevettem.
– Tényleg nem, de valamilyen szinten ez is a munkám része. – gyanakodva figyelt de végül elengedte a dolgot és vállat vont. – Te hogyhogy eljöttél? Azt hittem romantikáztok majd.. – nem tudok róla, hogy szakítottak volna.
– Utálom a valentin napot. – közölte szinte már undorodva. – Ugyanolyan nap mint a többi, akkor meg miért rajong érte ennyire mindenki?
– Nem mindenki.
– Mondj egyet.
– Te. – a szemét forgatta. – Értem mit akarsz mondani, de attól még ez egy.. Kedves szokás és nagyon hangulatos. Mint egy párzó időszak az embereknek. Az országunkban amúgy is elég kevesen akarnak családot alapítani, szóval duplán fontosnak érzik a perpatvart a médiában.
– Így is túl sok az ember, hova szaporodjunk még? – kérdezte amin elmosolyodtam.
– A világ ilyen. Rohan és semmivel sem elégszik meg. – ez a gondolat rám is igaz. Egyre többet akartam Erwintől de nem tettem érte semmit mert csak ennyit kaphatok, vagy ennyit sem. Lassan el kell majd engednem..
– Én megelégszem azzal amim van. – jelentette ki Jean.
– Csodabogár vagy Jean. – mosolyogtam rá amin ő is elmosolyodott.
– Vagy csak megkaptam mindent amire valaha vágytam.
– Egy rakétameghajtású ágyat ami a csillagokba repít? – utaltam a cikkre amiben megkérdezték mire vágytak a legjobban gyerekként.
– Bizonyos értelemben.. – vigyorodott el mire újra gondoltam amit mondtam és a homlokomra téve a kezem fájdalmasan felnyögtem.
– Ez egy szingli buli, menjél haza! – kiáltottam rá röhögve amin ő is nevetett.
– Oké de akkor küld el Marcot is, elvégre ő sem szingli. – emlékeztetett. – Bemegyünk? – kérdezte de én megingattam a fejem.
– Te menj csak én még töltődöm. – pontosabban erőt gyűjtök, hogy bemenjek a cuccomért és haza menjek.
– Te tudod, de azért ne maradj sokáig. Hűvös van. – egyetértően bólintottam és zsebre dugtam a kezeimet.
A kabátom kellemesen melegítette a hátam, mégis kirázott a hideg. Talán el tudok úgy osonni az emberek mellett hogy ne vegyék észre, hogy haza indulni készülök. Talán ha Hanji belekezd a karaokézásba könnyebb lesz a dolgom.
Elővettem a telefonom és megnéztem az üzeneteimet. A szüleim küldtek egy receptet amit egyszerűen el lehet készíteni tíz perc alatt is. Rámentem a linkre és olvasni kezdtem a hozzávalókat aztán az elkészítést is, de nem igazán jött meg a kedvem hozzá így újabbakat kerestem. Talán hazafelé menet bemegyek egy éjjel nappaliba. Úgy legalább holnap tudok főtt ételt hozni ebédre. Már ha lesz elég időm az evésre.. Ma is csak egy szendvicset meg egy sütit ettem, ez utóbbit Erwin hagyta az asztalomon miután elmentek a vendégek.
Az ajtó kinyílt és Erwin lépett ki rajta, látszólag útra készen. Rám csodálkozott egy pillanatra majd elmosolyodott.
– Nem úgy nézel ki mint aki jól szórakozik. – csukta be maga után az ajtót és elkezdte összegombolni a kabátját.
– Hirtelen ötlet volt, hogy eljövök. Pedig nem is szeretem a tömeget. – ezen felnevetett.
– Igen, azt tudom. Ezért is lepődtem meg, hogy itt vagy. – mikor végzett felhúzta a kesztyűjét is miközben végignézett rajtam. Mikor a tekintetünk találkozott már tudtam, hogy hol fogunk kikötni és ha akartam volna sem tudok nemet mondani a testemnek és a szívemnek. Leszállt az este.. És Erwin felkapcsolta a villanyt, hogy a magányos kis molylepke körbe táncolhassa.
Zihálva kapkodtam levegő után, még mindig
az orgazmus alatt állva. Fáj a csípőm. Erwin lemosolygott rám és kinyúlva az
éjjeliszekrényhez, kihúzta a fiókot. Enyhe rémülettel kaptam fel a fejem.
– Már nem megy többször, holnap mun.. – azonnal elhallgattam mikor megláttam, hogy egy kis doboz bonbont vett elő. – Én nem.. Nem hoztam neked semmit.
– Nem baj. – felelte lazán mosolyogva és a kezembe tette a díszdobozos édességet. Az ujjaim közt forgatva pillantottam Erwinre, de ő már a fürdő felé vette az irányt. Én mindig pihegek még szex után így ő tusol először. Aztán megyek én és addig ő mindig rendbe szedi az ágyat. Már erre is van rutinunk.. A kis dobozra néztem. Ez egy drága márka.. Még sosem ettem ilyet. A mellkasomra ejtve a kezeimet, benne a bonbonnal, elgondolkodva meredtem a plafonra. Talán félre értettem valamit? Vagy ez csak udvarias gesztus volt és ne lássak bele többet? Kínos lenne megkérdezni, főleg ha tényleg csak kedvességből vette.
Erwin nem sokkal később kijött a fürdőből így feltápászkodtam az ágyról és az éjjeli szekrényen hagyva a bonbont, bementem a fürdőbe. Már elő volt készítve egy törölköző és a tegnapi pizsama felső amiben aludtam. Erwin pizsamafelsője.. Gyorsan letusoltam miközben az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy mi lenne a helyes lépés. Elvégre ha nem mondok semmit, talán elveszítem az esélyem egy komolyabb kapcsolatra Erwinnel, de ha úgy kérdezem meg, hogy közben ő nem akar tőlem semmi többet.. Az túl tolakodó lenne. Talán elég csak a bonbonra rákérdeznem, hogy miért kaptam. Ezzel magamról nem árulok el semmit, de.. Erwin figyelmes és kedves szóval ha egy egyszerű gesztust felfújok.. Nem! Ez nem felfújás, hisz valentin napon kaptam egy marha drága csokit, épp azután, hogy lefeküdtünk egymással, nem? Szóval ez okot adhat a kérdésre, nem nézhet rám furcsán miatta. Majd maximum nevetünk egy jót a dolgon és minden megy tovább ahogy eddig.
Gyorsan végeztem a fürdőben és felöltözve indultam Erwin keresésére, ugyanis a szobában nem találtam. A nappaliban égett a villany így követtem a fényt. Erwin épp a táskájában keresett valamit mikor meghallotta, hogy felé közeledek. Mosolyogva rám nézett de a tekintete nem siklott lentebb a szememnél.. Már kielégültünk, szóval miért is időzne el a kinézetemen ahogy a túlméretezett pizsamafelsőjében állok előtte fedetlen lábakkal.. Talán mégis hülyeség megkérdezni.
– Ezt elfelejtettem korábban odaadni. – nyújtott át felém egy kisebb irattartót.
– Munka? – kérdeztem és szinte azonnal titkár módba kapcsoltam magam.
– Nem, ez nem munka. – fonta karba maga előtt a kezeit és a kanapé karfájára ülve figyelte ahogy kiveszem a borítékokat az irattatóból. Értetlenül ráncoltam a szemöldököm.
– Ezek.. Nekem jöttek? – észrevételeztem mikor vagy négy egyetemről egy személyesen az én nevemre szóló lezárt borítékokat találtam. Viszont a lakcím nem egyezett.. Nem értem.
– Várni akartam vele amíg a többi egyetem is visszajelez, de Pieck-san azt mondta jobb minél hamarabb tudni, hogy felvételt nyertél-e vagy sem. Bár mindegyik elég vaskos, szóval biztos nem elutasító értesítések.
– Nem értem. – a torkom kiszáradt ahogy a neveket olvastam. Neves iskolák.. De mindegyik messze van, nagyon-nagyon messze. – Nekem erre nincs.. Te jelentkeztél a nevemben? – jutott eszembe és alig jutottam szóhoz.
– Hanji és Pieck-san segítettek. Pieck-san rengeteg egyetemet ismer és az olyan tehetséges embereknek segít mint te. Akiknek nincs elég keretük a tandíjra vagy a lakhatásra, az utazásra. Azt mondta, hogy a te érettségiddel és a gimis jegyeiddel bárhová felvennének és egy csomó támogatást is kapnál rá.
– Ez a munkámba kerülne. – és a kapcsolatunkba, az életembe.
– Ez csak egy munka a sok közül, te ennél sokkal többet is elérhetnél. A titkári munka remek, de miért érnéd be ennyivel ha igazgató is lehetsz vagy bármi ami csak lenni akarsz? – olyan lelkesen beszél, olyan boldogan mosolyog.. Olyan egyszerűen túladott rajtam.. Megkérdezett egy barátot, lehetne-e messzi egyetemre küldeni a szeretőjét.. Mennyi pénzt spórolna nekem csak hogy elmenjek.. Milyen drága csokit vett.. Milyen gondosan gyűjtötte a borítékokat.. Leültem a kanapéra és komoran átlapoztam újra a borítékokat.
A szívem mint egy bazi nagy kődarab, úgy lüktet most fájdalmában, begubózva..
– Ezek még csak olyan levelek amik elfogadták Pieck-san kéréseit. Az utazást egyenlőre nem fogják fizetni, hogy oda utazz a felvételire, de talán Pieck-san talál egy támogatót aki ezt is finanszírozza neked. Tudom, hogy sokat megtakarítottál, hogy egyetemre gyűjtöttél, de fogadd el Pieck-san segítségét, az a pénz amit gyűjtöttél később még jól jöhet majd neked és..
– Az eszedbe sem jutott, hogy nem akarok menni? – néztem fel rá de nem hökkent meg a kérdés hallatán, talán számított is rá.
– Miért ragadnál le itt? – miattad. Elfordítottam a fejem és hangosan felsóhajtottam.
– Hagyjuk a terelgetést meg a játékokat és mond el, hogy most hova akarsz tenni. – dobtam a kisasztalra a négy borítékot.
– Armin..
– Tudom mit csinálsz. – mordultam fel. – Az elejétől fogva ezt csinálod. Finoman terelgetsz afelé amit akarsz de nem érdekel, csak most.. Nem akarok időt vesztegetni azzal, hogy.. Csak mond meg hogy végül hol fogok kilyukadni. Hova kell mennem, mit terveztél el nekem?
– Armin. – felé fordultam ő pedig komor tekintettel felsóhajtott. Vége a játéknak. – Szóval tudtad. Bár nem lep meg.
– Kösz, hogy nem néztél teljesen hülyének.
– Nem tetszik ahogy ezt mondod..
– Majd legközelebb ezt is belém nevelheted kis jutalom falatkákkal meg mindennel. – olyan hirtelen nyomott le a kanapéra, hogy alig kaptam hirtelen levegőt. – Mit..?
– Sosem tettem olyat amit ne akartál volna Armin szóval ne beszélj úgy mintha csak egy idomítható kisállatként kezeltelek volna. – nem kiabált mégis élesen csengett a hangja és ahogy fölém tornyosult, még fenyegetőbbnek hatott. Lesimította a kezét a mellkasomról a hasamra és lepillantva követte a kezének útját. Áttért a csípőmre, kínzóan lassan haladt a combom felé..
– Most miért csinálod ezt? – kérdeztem de nem mertem megmoccanni. Egy részem akarta, hogy folytassa, de közben azt is tudtam, hogy bárhogy is reagál a testem, most túl dühös vagyok rá.
– Azt mondtad mondjam el hova akarlak tenni. Szó szerint ezt mondtad. – hajolt hozzám közelebb ami miatt még közelebbről hallottam a hangját amibe beleremegtem. A keze ekkor érte el a fedetlen bőrfelületet a combomon amit már nem takart a felső ás alá csúsztatta hatalmas tenyerét. Egy hirtelen és erőszakos mozdulattal lerántotta rólam a boxeralsóm és széttárva a lábaimat közelebb húzott a csípőjéhez.
– Várj! Holnap dolgoznom kell! – kaptam el a csuklóit.
– Kapsz egy szabadnapot. – vágta rá ami miatt bennem rekedt a levegő. Még ha csak halványan is de épp most célzott rá, hogy a főnököm. Eddig ehhez hasonlót sosem csinált..
– Miért csinálod ezt? – kérdeztem ő pedig ismét felém hajolt. Az egyik kezét a fejem mellett támasztotta meg, a másikkal a csípőmet markolta.
– Tudod hova akarlak tenni? Az ágyunkba, az otthonunkba, a kocsinkba a kibaszott közös életünkbe amit le akarok élni veled. – lefagytam.. Kiégtem.. Nem értem. Erwin felsóhajtva térdelt fel és magával húzott engem is. Ott ültem széttett lábakkal az ölében, alsó nélkül.. A felsőm.. Az ő felsője rajtam, eltakarta a látványt de attól még így volt. – Nem akartalak megijeszteni. – simította meg az arcomat és ez az egész annyira idegen volt tőle, hogy beleremegtem. – Fogalmad sincs mennyire vissza kell fognom magam mikor a közelemben vagy.
– Miért?
– Mert lefagysz és bezárkózol, elmenekülsz.. Nem tudom miért csinálod de nem akartam kockáztatni.
– De hát.. Épp most tetted meg.
– Mert már úgy is mindegy, hisz tudtad, minek tagadjam tovább. – nem tudtam.. Ezt a részét nem tudtam.
– Ezért küldesz el? Mert nem tudod vissza fogni magad? Ez hülyeség..
– Elküldelek? Dehogy is, hisz veled megyek. – döbbenten kaptam fel a fejem amin felnevetett. – Azt hitted én itt maradok nélküled?
– Van egy felépített életed.. Munkád.. Barátaid..
– Munkát bárhol lehet találni, a barátaim pedig megmaradnak. A felépített dolgok meg.. Csak dolgok. Azok ott is lesznek ahová megyünk. Már ha nem zavar hogy veled akarok menni.
– A csoki.. – gyanakodva figyelt de olyan hirtelen változott meg körülöttem minden amit hittem..
– Finomság a finomságnak? – kérdezte majd elnevette magát. – Hanji javasolta a csokit meg a szöveget de ez nagyon kínos kimondva.
– Szeretsz engem?
– De hát azt hittem tudod. – dühösen a mellkasába ütöttem amin felnevetett ezért újra bele boxoltam, de csak annyira hogy ne fájjon. – Szeretlek Armin Arlelt. – kapta el a kezeimet és egyesével megpuszilta őket. – Azóta megőrülök érted, hogy velem kezdtél dolgozni.
– Én.. Miért nem mondtad?
– Akkor jöttél rá, hogy érdekelnek a pasik is nem? – kérdezte az ujjaimmal játszva a kezei között. Egyesével puszilgatta őket és úgy tűnt tovább is akar haladni..
– Igen, de ezt..?
– Látszott mennyire megrémültél. Rám sem akartál nézni egy csomó ideig. Mikor egyszer elkaptam a pillantásod, rögtön megcsókoltalak. Azt hittem elszaladsz majd, próbáltam lazán kezelni, hogy ne ijedj meg. És olyan sokáig tartott mire megcsókoltál.. Olyan kínzó volt várni.. – lesütöttem a szemem. – De megérte várni rá és ezúttal sem fogok siettetni semmit Armin. – olyan szeretettel mosolygott rám, amitől a szívem félre vert. – Vagy túl lassan haladtam?
– Nem! – vágtam rá és elhúztam a kezeimet, hogy megtámaszkodva a kanapén és a karján, kimászhassak az öléből. Hagyta, de az arca.. Közömbös lett.. – Csalódott vagy amiért elhúzódtam?
– Profi szinten elrejtem, hogy ne kelljen miatta aggódnod, szóval ne kérdezz rá. – tárgyilagosan őszinte.
– Nem zavar ha kimutatod.. – motyogtam mire kérdőn felvonta a szemöldökét majd elkapta a csípőm és az ölébe rántott. – Azt mondtam nem zavar ha kimutatod, nem azt hogy ránts vissza!
– Nekem a kettő eléggé hasonlít. – mosolygott és arcon csókolt. – Zavar? – kérdezte miközben lentebb haladva a nyakamat csókolta meg.
– Nem.. Csak.. Nehéz koncentrálnom így..
– Túl sok egyszerre? Megszoktad, hogy csak az ágyban érintkezünk és most furcsa?
– Kicsit.. De jó értelemben csak most.. Basszus Erwin én azt hittem dobni akarsz amiért rájöttél, hogy többet akarok alkalmi szexnél. – fakadtam ki. Meglepetten fagyott le a mozdulataiban, vagyis a testem simogatásában.
– Többet akarsz?
– Igen!
– Akkor meg mi a baj? – kérdezte nevetve miközben letörölte az arcomról a hirtelen kibuggyanó könnyeket. – Túl hirtelen dobtam rád az érzéseimet?
– Direkt csináltad így! A csoki aztán meg a felvételik, azt akartad hogy reménykedjek aztán koppanjak!
– Elismerem, de nem tudtam hogy ennyire megvisel majd. Sajnálom, nincs több érzelmi játék, rendben? Szeretlek. – fogta a kezei közé az arcom és lecsókolta a könnyeimet. – Megbocsátod, hogy néha ekkora barom vagyok? – szipogva néztem rá az újabb könnyeken át amiket aztán lepislogtam.
– Tudod, hogy igen.. – ezen halkan felnevetett és magához ölelt. – Erwin.
– Hm?
– Én is szeretlek. – suttogtam el a biztonságos ölelésében a gyengeségemet. Erwin elhúzódott tőlem de épp csak annyira, hogy megcsókolhasson és ismét letörölhesse a könnyeimet. Mosolyogva néztem fel rá amit valószínűleg bátorításnak vett, mert a fenekem alá simítva a kezeit felállt a kanapéról, mire ijedten kulcsoltam a végtagjaimat köré. A szoba felé tartottunk és bár nem szerettem ilyen sokszor csinálni egy munkanap előtt, mégsem tudtam ellenállni neki. Tudtam, hogy most másabb lesz.. Őszintébb és szabadabb.
Óvatosan megfordultam, hogy ne ébresszem fel a mellettem fekvő férfit akinek a karja hanyagul ölelt át álmában. A félhomályban a vonásait figyeltem, ahogy békésen alszik. Egy pillanatra erősödött a szorítása majd szusszantott egyet és ismét ellazult. Halványan elmosolyodtam és nagyon gyengéden közelebb hajoltam hozzá, hogy szinte alig érintve hozzá az arcához az ajkaimat, csókot leheljek a bőrére. Hétvégén.. Addig feküdhetek mellette ameddig fel nem ébred..
Még belélegeztem azt a megnyugtató melegséget amit az ölelésében éreztem, majd finoman lefejtettem magamról a karját és kimásztam mellőle az ágyból. Összeszorult a mellkasom a lopott „jó reggelt” puszi miatt és igyekeztem komolyságot erőltetni magamra. Kimentem a konyhába és elindítottam a kávéfőzőt, ezután sietve rendbe szedtem magam a fürdőszobában és felöltöztem a tegnapi ruháimba. Az irodában van egy szekrényem ahová tettem el váltás inget és pár egyéb tiszta ruhát, épp ezek miatt az esetek miatt. Gyorsan megmostam a fogam majd visszamentem a konyhába és kitöltöttem egy bögre kávét. Cukor nélkül egy kevés tejjel.
– Csináltam kávét. – léptem be a szobába ahol Erwin még mindig az ágyában feküdt és látszólag még mindig aludt. – Már reggel van, keljen fel. – húztam fel a redőnyt mire felkapta a fejét és hunyorogva, álmosan meredt maga elé. – Csináltam önnek kávét. – álltam meg az ágya mellett ő pedig végre rendesen felült. A takaró lecsúszott a mellkasáról amin az izmok egy pillanatra megfeszültek ahogy nyújtózott egyet, majd ismét elernyedtek.
– Mennyi az idő? – kérdezte miközben átvette tőlem a kávét és belekortyolt.
– Lassan hét óra. Azt mondta ma korán kezd a Valentin napi sürgés miatt. – erre bólogatva hümmögött egyetértés gyanánt. – Ma én is korábban indulok.
– Te mindig korán bent vagy. – felelte még mindig félig aludva.
– Mert az én munkaidőm időhöz kötött. Fél nyolckor kezdek de most el kell mennem munka előtt a süteményekért amivel a vendégeit kínáljuk majd.
– Oh igen.. Kilenckor jönnek. – bólogatott.
– Mindent előkészítek mire oda érnek. Az irodában találkozunk. – búcsúztam ő pedig intett egyet a kezével míg a másikban a bögrét tartotta. Igyekeztem nem rohanni és lazaságot tettetni, de minden éjszaka megviselt egy kicsit.. És emiatt egyre nehezebb lett nem menekülni az érzéseimtől amik Erwinhez kötöttek.
Lassan három éve tart köztünk ez a viszony. Majdnem azóta hogy a titkára lettem.
Gyakornokként kezdtem aztán a feljebb valóm azt tanácsolta végezzek el egy kurzust és szerezzek titkári végzettséget. Jókor voltam jó helyen és az előző titkárunk hamarosan nyugdíjba ment. Mivel engem már ismertek egy ideje és teljes állásban akartak foglalkoztatni, kapóra jött a titkári papírom. Levi-san javasolta hogy végezzem el így első sorban neki vagyok hálás a munkám miatt, bár ő erősen javasolt valami színészi pályát vagy modellkedést is, de egyik sem vonzott igazán.
És mikor Erwin titkára lettem.. Valahogy ez történt. Eleinte csak sok volt a túlóra, nagy volt a nyomás, de sokat segített hogy képbe jöjjek és az előző titkárt is bármikor felhívhattam ha elakadtam. Tényleg rengeteg segítséget kaptam épp ezért igyekeztem minél előbb bedolgozni magam az új pozíciómba. Aztán egy nap Erwinen felejtettem a pillantásomat, egészen véletlenül és semmi rossz szándékkal de ő észre vette. Szégyelltem magam és féltem, hogy lefokoz vagy egyenesen kirúg de ehelyett megcsókolt és azt mondta, hogy felőle rendben van ha szeretném. Semmit nem tett a beleegyezésem nélkül és bármit is mondtam, elfogadta. Nem ütött vissza azzal hogy a főnököm, nem zsarolt, még csak nem is volt velem másmilyen. Teljesen külön tudja kezelni a szexet és a munkát ami nekem eleinte nem ment de már én is egészen belejöttem. Legalábbis azt hiszem.
Azóta már valamennyire megismertem őt. Ritkán hajaz a véletlenekre és talán én pont egy ilyen ritka alkalom voltam, de.. Néha elgondolkodom, hogy talán épp ő terelt maga mellé, mert tudta hogy ez lesz belőle. Felcsukott egy villanyt a sötétben repkedő molylepkének, hogy aztán kiélvezze hogy szakadatlanul köröz körülötte amíg azt ő is akarja. Amíg le nem csukja a lámpát.. Vagy fel nem kel a nap.. Mint ahogy minden reggel felkel és én mégis az ő fényére áhítozok..
A viszonyunk apránként haladt előre aztán megcsömörlött itt.. Együtt töltött vágytól izzó éjszakák, közös reggeli rutin ami híján van minden romantikus gesztusnak. Ha a vágyak kielégültek, egymáshoz sem értünk. Legalábbis ő nem, én pedig néha.. Nagyon néha kiélveztem az ölelését és az illatát amíg aludt, mint ma reggel is. Talán a sok szivecskés lufi hozta most ki ezt belőlem meg az a rengeteg romantikus hirdetés és formába öntött csokik.
Egy pillanatra megtorpantam egy ilyen kisbolt kirakata előtt. Mindenhol rózsaszínben és pirosban játszó csecsebecsék, virágok, szívek és csokik. Szeretem a hangulatát.. Szeretem hogy az évben több olyan ünnep is van ami ilyen hangulatos.
Tovább mentem és sietve szedtem a lábam hogy behozzam azt az időt amit ácsorgással töltöttem. A metrónál vettem magamnak egy szendvicset aztán siettem tovább. Fél órával később épp hat perccel a munkaidőm kezdete előtt érkeztem meg az irodába. Kinyitottam az ajtókat, újabb adag kávét főztem, majd gyorsan átöltöztem a mosdóban. A szüleim biztos idegbajt kapnának, ha megtudnák, hogy töltöm a reggeleimet. Kínosan nevetve tettem el a koszos ruhát a táskámba. Mire visszaértem a konyhába a kávé már lefőtt és egy bögrében várt rám a pulton. Hanji mosolyogva nézett rám és megemelte a saját bögréjét.
– Megmentettem neked egy adagot. – mosolygott. – Tudom hogy mindig te indítod el a kávéfőzőt mikor beérsz, de szerintem a többiek azt gondolják, hogy magától működik.
– Nem lenne rossz. – emeltem fel a bögrét és beleittam.
Hanji az alattunk lévő emeleten dolgozik, de gyakran feljön hozzám amiért szintén nagyon hálás vagyok. Hasonló az érdeklődési körünk, könyveket ajánlunk egymásnak és ha az időnk engedi gyakran elmegyünk múzeumba vagy moziba. Órákig el tudunk beszélgetni egy kisvasút modellről, vagy épp egy újabb felfedezésről szóló cikkről. Hanji épp egy ilyen cikkről kezdett mesélni mikor Levi-san bejött a kiskonyhába és Erwint kereste. Mivel még nem ért be, így Levi-san kissé ingerülten távozott miközben elmotyogott valami olyasmit, hogy rém idegesítőnek tartja a valentin napot. Hanji csak nevetett rajta és utána kiáltott, hogy szereti őt, de Levi-san rá sem bagózott.
A valentin napi őrület kezdetét vette a héten és ma ért a tetőfokra.
Sokat gondolkodtam, hogy adhatnék valamit Erwinnek de.. Végül letettem a dologról. Tavaly a nagyapámmal voltam és a családommal így nem lett volna alkalmam adni valamit Erwinnek, előtte meg még nagyon alkalmi volt ez az egész. De most.. Hét napból minimum ötben nála töltöm az estét.
– Szingli bulit rendezek a földszinten, munka után. A büfében lesz, gyere el. – mosolygott rám Hanji ezzel remek lehetőséget adva egy újabb menekülésre.
– Ott leszek. – ígértem és már előre boldog voltam, hogy a ma délutánt nem kell egyedül töltenem vagy attól félnem, hogy Erwin és köztem kínos helyzet alakulna ki.
***
– Armin! – intett felém Jean meglepetten. Marco és Conny is vele voltak. A C4ips fiú tagjai.
– Sziasztok. – hajoltam meg kissé amit viszonoztak és megálltak mellettem. Odabentről kiszűrődött némi zene és nevetés. – Sasha..? Oh, gondolom Nicolo-sannal van. – vakartam meg a tarkóm kínomban.
– Néha még nekünk is furcsa. – nevetett fel Conny. – A neten csináltak egy csoportot amin az összetört szívemről beszélgetnek a tagok. – tette hozzá a szemöldökét ráncolva. – És mikor az állprofilommal csatlakoztam és elmondtam, hogy szerintem Conny nem szomorú, mert ˝ő˝ és Sasha olyan mint a testvérek, nekem estek! Azt mondták hülye vagyok és nem ismerem Connyt. – tette hozzá és bár ez komoly dolog volt, nem tudtam nem felnevetni rajta.
– A rajongók mindent jobban tudnak. – jegyeztem meg majd Jeanra és Marcora pillantottam akik valószínűleg nem csak egy rövid összefoglalót kaptak erről az egészről, mert Jean arca alapján, már nagyon unta a témát. – Menjetek csak be, Hanji karaoke gépet is hozott. Épp próbálják működésbe hozni. – Conny ujjongva dicsérte a menedzserét miközben be sietett, Marco pedig követte. Jean a falnak döntötte a hátát és felsóhajtva pillantott a sötét égboltra.
– Nem is bírod a tömeget. – jegyezte meg amin kínomban felnevettem.
– Tényleg nem, de valamilyen szinten ez is a munkám része. – gyanakodva figyelt de végül elengedte a dolgot és vállat vont. – Te hogyhogy eljöttél? Azt hittem romantikáztok majd.. – nem tudok róla, hogy szakítottak volna.
– Utálom a valentin napot. – közölte szinte már undorodva. – Ugyanolyan nap mint a többi, akkor meg miért rajong érte ennyire mindenki?
– Nem mindenki.
– Mondj egyet.
– Te. – a szemét forgatta. – Értem mit akarsz mondani, de attól még ez egy.. Kedves szokás és nagyon hangulatos. Mint egy párzó időszak az embereknek. Az országunkban amúgy is elég kevesen akarnak családot alapítani, szóval duplán fontosnak érzik a perpatvart a médiában.
– Így is túl sok az ember, hova szaporodjunk még? – kérdezte amin elmosolyodtam.
– A világ ilyen. Rohan és semmivel sem elégszik meg. – ez a gondolat rám is igaz. Egyre többet akartam Erwintől de nem tettem érte semmit mert csak ennyit kaphatok, vagy ennyit sem. Lassan el kell majd engednem..
– Én megelégszem azzal amim van. – jelentette ki Jean.
– Csodabogár vagy Jean. – mosolyogtam rá amin ő is elmosolyodott.
– Vagy csak megkaptam mindent amire valaha vágytam.
– Egy rakétameghajtású ágyat ami a csillagokba repít? – utaltam a cikkre amiben megkérdezték mire vágytak a legjobban gyerekként.
– Bizonyos értelemben.. – vigyorodott el mire újra gondoltam amit mondtam és a homlokomra téve a kezem fájdalmasan felnyögtem.
– Ez egy szingli buli, menjél haza! – kiáltottam rá röhögve amin ő is nevetett.
– Oké de akkor küld el Marcot is, elvégre ő sem szingli. – emlékeztetett. – Bemegyünk? – kérdezte de én megingattam a fejem.
– Te menj csak én még töltődöm. – pontosabban erőt gyűjtök, hogy bemenjek a cuccomért és haza menjek.
– Te tudod, de azért ne maradj sokáig. Hűvös van. – egyetértően bólintottam és zsebre dugtam a kezeimet.
A kabátom kellemesen melegítette a hátam, mégis kirázott a hideg. Talán el tudok úgy osonni az emberek mellett hogy ne vegyék észre, hogy haza indulni készülök. Talán ha Hanji belekezd a karaokézásba könnyebb lesz a dolgom.
Elővettem a telefonom és megnéztem az üzeneteimet. A szüleim küldtek egy receptet amit egyszerűen el lehet készíteni tíz perc alatt is. Rámentem a linkre és olvasni kezdtem a hozzávalókat aztán az elkészítést is, de nem igazán jött meg a kedvem hozzá így újabbakat kerestem. Talán hazafelé menet bemegyek egy éjjel nappaliba. Úgy legalább holnap tudok főtt ételt hozni ebédre. Már ha lesz elég időm az evésre.. Ma is csak egy szendvicset meg egy sütit ettem, ez utóbbit Erwin hagyta az asztalomon miután elmentek a vendégek.
Az ajtó kinyílt és Erwin lépett ki rajta, látszólag útra készen. Rám csodálkozott egy pillanatra majd elmosolyodott.
– Nem úgy nézel ki mint aki jól szórakozik. – csukta be maga után az ajtót és elkezdte összegombolni a kabátját.
– Hirtelen ötlet volt, hogy eljövök. Pedig nem is szeretem a tömeget. – ezen felnevetett.
– Igen, azt tudom. Ezért is lepődtem meg, hogy itt vagy. – mikor végzett felhúzta a kesztyűjét is miközben végignézett rajtam. Mikor a tekintetünk találkozott már tudtam, hogy hol fogunk kikötni és ha akartam volna sem tudok nemet mondani a testemnek és a szívemnek. Leszállt az este.. És Erwin felkapcsolta a villanyt, hogy a magányos kis molylepke körbe táncolhassa.
***
– Már nem megy többször, holnap mun.. – azonnal elhallgattam mikor megláttam, hogy egy kis doboz bonbont vett elő. – Én nem.. Nem hoztam neked semmit.
– Nem baj. – felelte lazán mosolyogva és a kezembe tette a díszdobozos édességet. Az ujjaim közt forgatva pillantottam Erwinre, de ő már a fürdő felé vette az irányt. Én mindig pihegek még szex után így ő tusol először. Aztán megyek én és addig ő mindig rendbe szedi az ágyat. Már erre is van rutinunk.. A kis dobozra néztem. Ez egy drága márka.. Még sosem ettem ilyet. A mellkasomra ejtve a kezeimet, benne a bonbonnal, elgondolkodva meredtem a plafonra. Talán félre értettem valamit? Vagy ez csak udvarias gesztus volt és ne lássak bele többet? Kínos lenne megkérdezni, főleg ha tényleg csak kedvességből vette.
Erwin nem sokkal később kijött a fürdőből így feltápászkodtam az ágyról és az éjjeli szekrényen hagyva a bonbont, bementem a fürdőbe. Már elő volt készítve egy törölköző és a tegnapi pizsama felső amiben aludtam. Erwin pizsamafelsője.. Gyorsan letusoltam miközben az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy mi lenne a helyes lépés. Elvégre ha nem mondok semmit, talán elveszítem az esélyem egy komolyabb kapcsolatra Erwinnel, de ha úgy kérdezem meg, hogy közben ő nem akar tőlem semmi többet.. Az túl tolakodó lenne. Talán elég csak a bonbonra rákérdeznem, hogy miért kaptam. Ezzel magamról nem árulok el semmit, de.. Erwin figyelmes és kedves szóval ha egy egyszerű gesztust felfújok.. Nem! Ez nem felfújás, hisz valentin napon kaptam egy marha drága csokit, épp azután, hogy lefeküdtünk egymással, nem? Szóval ez okot adhat a kérdésre, nem nézhet rám furcsán miatta. Majd maximum nevetünk egy jót a dolgon és minden megy tovább ahogy eddig.
Gyorsan végeztem a fürdőben és felöltözve indultam Erwin keresésére, ugyanis a szobában nem találtam. A nappaliban égett a villany így követtem a fényt. Erwin épp a táskájában keresett valamit mikor meghallotta, hogy felé közeledek. Mosolyogva rám nézett de a tekintete nem siklott lentebb a szememnél.. Már kielégültünk, szóval miért is időzne el a kinézetemen ahogy a túlméretezett pizsamafelsőjében állok előtte fedetlen lábakkal.. Talán mégis hülyeség megkérdezni.
– Ezt elfelejtettem korábban odaadni. – nyújtott át felém egy kisebb irattartót.
– Munka? – kérdeztem és szinte azonnal titkár módba kapcsoltam magam.
– Nem, ez nem munka. – fonta karba maga előtt a kezeit és a kanapé karfájára ülve figyelte ahogy kiveszem a borítékokat az irattatóból. Értetlenül ráncoltam a szemöldököm.
– Ezek.. Nekem jöttek? – észrevételeztem mikor vagy négy egyetemről egy személyesen az én nevemre szóló lezárt borítékokat találtam. Viszont a lakcím nem egyezett.. Nem értem.
– Várni akartam vele amíg a többi egyetem is visszajelez, de Pieck-san azt mondta jobb minél hamarabb tudni, hogy felvételt nyertél-e vagy sem. Bár mindegyik elég vaskos, szóval biztos nem elutasító értesítések.
– Nem értem. – a torkom kiszáradt ahogy a neveket olvastam. Neves iskolák.. De mindegyik messze van, nagyon-nagyon messze. – Nekem erre nincs.. Te jelentkeztél a nevemben? – jutott eszembe és alig jutottam szóhoz.
– Hanji és Pieck-san segítettek. Pieck-san rengeteg egyetemet ismer és az olyan tehetséges embereknek segít mint te. Akiknek nincs elég keretük a tandíjra vagy a lakhatásra, az utazásra. Azt mondta, hogy a te érettségiddel és a gimis jegyeiddel bárhová felvennének és egy csomó támogatást is kapnál rá.
– Ez a munkámba kerülne. – és a kapcsolatunkba, az életembe.
– Ez csak egy munka a sok közül, te ennél sokkal többet is elérhetnél. A titkári munka remek, de miért érnéd be ennyivel ha igazgató is lehetsz vagy bármi ami csak lenni akarsz? – olyan lelkesen beszél, olyan boldogan mosolyog.. Olyan egyszerűen túladott rajtam.. Megkérdezett egy barátot, lehetne-e messzi egyetemre küldeni a szeretőjét.. Mennyi pénzt spórolna nekem csak hogy elmenjek.. Milyen drága csokit vett.. Milyen gondosan gyűjtötte a borítékokat.. Leültem a kanapéra és komoran átlapoztam újra a borítékokat.
A szívem mint egy bazi nagy kődarab, úgy lüktet most fájdalmában, begubózva..
– Ezek még csak olyan levelek amik elfogadták Pieck-san kéréseit. Az utazást egyenlőre nem fogják fizetni, hogy oda utazz a felvételire, de talán Pieck-san talál egy támogatót aki ezt is finanszírozza neked. Tudom, hogy sokat megtakarítottál, hogy egyetemre gyűjtöttél, de fogadd el Pieck-san segítségét, az a pénz amit gyűjtöttél később még jól jöhet majd neked és..
– Az eszedbe sem jutott, hogy nem akarok menni? – néztem fel rá de nem hökkent meg a kérdés hallatán, talán számított is rá.
– Miért ragadnál le itt? – miattad. Elfordítottam a fejem és hangosan felsóhajtottam.
– Hagyjuk a terelgetést meg a játékokat és mond el, hogy most hova akarsz tenni. – dobtam a kisasztalra a négy borítékot.
– Armin..
– Tudom mit csinálsz. – mordultam fel. – Az elejétől fogva ezt csinálod. Finoman terelgetsz afelé amit akarsz de nem érdekel, csak most.. Nem akarok időt vesztegetni azzal, hogy.. Csak mond meg hogy végül hol fogok kilyukadni. Hova kell mennem, mit terveztél el nekem?
– Armin. – felé fordultam ő pedig komor tekintettel felsóhajtott. Vége a játéknak. – Szóval tudtad. Bár nem lep meg.
– Kösz, hogy nem néztél teljesen hülyének.
– Nem tetszik ahogy ezt mondod..
– Majd legközelebb ezt is belém nevelheted kis jutalom falatkákkal meg mindennel. – olyan hirtelen nyomott le a kanapéra, hogy alig kaptam hirtelen levegőt. – Mit..?
– Sosem tettem olyat amit ne akartál volna Armin szóval ne beszélj úgy mintha csak egy idomítható kisállatként kezeltelek volna. – nem kiabált mégis élesen csengett a hangja és ahogy fölém tornyosult, még fenyegetőbbnek hatott. Lesimította a kezét a mellkasomról a hasamra és lepillantva követte a kezének útját. Áttért a csípőmre, kínzóan lassan haladt a combom felé..
– Most miért csinálod ezt? – kérdeztem de nem mertem megmoccanni. Egy részem akarta, hogy folytassa, de közben azt is tudtam, hogy bárhogy is reagál a testem, most túl dühös vagyok rá.
– Azt mondtad mondjam el hova akarlak tenni. Szó szerint ezt mondtad. – hajolt hozzám közelebb ami miatt még közelebbről hallottam a hangját amibe beleremegtem. A keze ekkor érte el a fedetlen bőrfelületet a combomon amit már nem takart a felső ás alá csúsztatta hatalmas tenyerét. Egy hirtelen és erőszakos mozdulattal lerántotta rólam a boxeralsóm és széttárva a lábaimat közelebb húzott a csípőjéhez.
– Várj! Holnap dolgoznom kell! – kaptam el a csuklóit.
– Kapsz egy szabadnapot. – vágta rá ami miatt bennem rekedt a levegő. Még ha csak halványan is de épp most célzott rá, hogy a főnököm. Eddig ehhez hasonlót sosem csinált..
– Miért csinálod ezt? – kérdeztem ő pedig ismét felém hajolt. Az egyik kezét a fejem mellett támasztotta meg, a másikkal a csípőmet markolta.
– Tudod hova akarlak tenni? Az ágyunkba, az otthonunkba, a kocsinkba a kibaszott közös életünkbe amit le akarok élni veled. – lefagytam.. Kiégtem.. Nem értem. Erwin felsóhajtva térdelt fel és magával húzott engem is. Ott ültem széttett lábakkal az ölében, alsó nélkül.. A felsőm.. Az ő felsője rajtam, eltakarta a látványt de attól még így volt. – Nem akartalak megijeszteni. – simította meg az arcomat és ez az egész annyira idegen volt tőle, hogy beleremegtem. – Fogalmad sincs mennyire vissza kell fognom magam mikor a közelemben vagy.
– Miért?
– Mert lefagysz és bezárkózol, elmenekülsz.. Nem tudom miért csinálod de nem akartam kockáztatni.
– De hát.. Épp most tetted meg.
– Mert már úgy is mindegy, hisz tudtad, minek tagadjam tovább. – nem tudtam.. Ezt a részét nem tudtam.
– Ezért küldesz el? Mert nem tudod vissza fogni magad? Ez hülyeség..
– Elküldelek? Dehogy is, hisz veled megyek. – döbbenten kaptam fel a fejem amin felnevetett. – Azt hitted én itt maradok nélküled?
– Van egy felépített életed.. Munkád.. Barátaid..
– Munkát bárhol lehet találni, a barátaim pedig megmaradnak. A felépített dolgok meg.. Csak dolgok. Azok ott is lesznek ahová megyünk. Már ha nem zavar hogy veled akarok menni.
– A csoki.. – gyanakodva figyelt de olyan hirtelen változott meg körülöttem minden amit hittem..
– Finomság a finomságnak? – kérdezte majd elnevette magát. – Hanji javasolta a csokit meg a szöveget de ez nagyon kínos kimondva.
– Szeretsz engem?
– De hát azt hittem tudod. – dühösen a mellkasába ütöttem amin felnevetett ezért újra bele boxoltam, de csak annyira hogy ne fájjon. – Szeretlek Armin Arlelt. – kapta el a kezeimet és egyesével megpuszilta őket. – Azóta megőrülök érted, hogy velem kezdtél dolgozni.
– Én.. Miért nem mondtad?
– Akkor jöttél rá, hogy érdekelnek a pasik is nem? – kérdezte az ujjaimmal játszva a kezei között. Egyesével puszilgatta őket és úgy tűnt tovább is akar haladni..
– Igen, de ezt..?
– Látszott mennyire megrémültél. Rám sem akartál nézni egy csomó ideig. Mikor egyszer elkaptam a pillantásod, rögtön megcsókoltalak. Azt hittem elszaladsz majd, próbáltam lazán kezelni, hogy ne ijedj meg. És olyan sokáig tartott mire megcsókoltál.. Olyan kínzó volt várni.. – lesütöttem a szemem. – De megérte várni rá és ezúttal sem fogok siettetni semmit Armin. – olyan szeretettel mosolygott rám, amitől a szívem félre vert. – Vagy túl lassan haladtam?
– Nem! – vágtam rá és elhúztam a kezeimet, hogy megtámaszkodva a kanapén és a karján, kimászhassak az öléből. Hagyta, de az arca.. Közömbös lett.. – Csalódott vagy amiért elhúzódtam?
– Profi szinten elrejtem, hogy ne kelljen miatta aggódnod, szóval ne kérdezz rá. – tárgyilagosan őszinte.
– Nem zavar ha kimutatod.. – motyogtam mire kérdőn felvonta a szemöldökét majd elkapta a csípőm és az ölébe rántott. – Azt mondtam nem zavar ha kimutatod, nem azt hogy ránts vissza!
– Nekem a kettő eléggé hasonlít. – mosolygott és arcon csókolt. – Zavar? – kérdezte miközben lentebb haladva a nyakamat csókolta meg.
– Nem.. Csak.. Nehéz koncentrálnom így..
– Túl sok egyszerre? Megszoktad, hogy csak az ágyban érintkezünk és most furcsa?
– Kicsit.. De jó értelemben csak most.. Basszus Erwin én azt hittem dobni akarsz amiért rájöttél, hogy többet akarok alkalmi szexnél. – fakadtam ki. Meglepetten fagyott le a mozdulataiban, vagyis a testem simogatásában.
– Többet akarsz?
– Igen!
– Akkor meg mi a baj? – kérdezte nevetve miközben letörölte az arcomról a hirtelen kibuggyanó könnyeket. – Túl hirtelen dobtam rád az érzéseimet?
– Direkt csináltad így! A csoki aztán meg a felvételik, azt akartad hogy reménykedjek aztán koppanjak!
– Elismerem, de nem tudtam hogy ennyire megvisel majd. Sajnálom, nincs több érzelmi játék, rendben? Szeretlek. – fogta a kezei közé az arcom és lecsókolta a könnyeimet. – Megbocsátod, hogy néha ekkora barom vagyok? – szipogva néztem rá az újabb könnyeken át amiket aztán lepislogtam.
– Tudod, hogy igen.. – ezen halkan felnevetett és magához ölelt. – Erwin.
– Hm?
– Én is szeretlek. – suttogtam el a biztonságos ölelésében a gyengeségemet. Erwin elhúzódott tőlem de épp csak annyira, hogy megcsókolhasson és ismét letörölhesse a könnyeimet. Mosolyogva néztem fel rá amit valószínűleg bátorításnak vett, mert a fenekem alá simítva a kezeit felállt a kanapéról, mire ijedten kulcsoltam a végtagjaimat köré. A szoba felé tartottunk és bár nem szerettem ilyen sokszor csinálni egy munkanap előtt, mégsem tudtam ellenállni neki. Tudtam, hogy most másabb lesz.. Őszintébb és szabadabb.
Vége
Megjegyzések
Megjegyzés küldése