A két feladó 11. rész

Akkora marha vagyok!!!!

Oikawa mosolyogva ült velem szemben és a telefonjával babrált miközben halkan dúdolgatott.. Miért kell mindent kicsikarni belőle?..

– Mi volt tegnap? – kérdeztem unottan és felbontottam a szívószálas üdítőmet.

– Randira hívtam és igent mondott. – mesélte lelkesen. És képes volt délutánig várni, hogy ezt elmondja? Most komolyan mi történt ezzel a hülyével? Eddig mindig elmondott mindent most meg ha nem kérdezek rá nem mond el semmit. De ezért nem vonhatom felelősségre, elvégre örülök, hogy talált magának egy olyan lányt akibe bele tudott szeretni.

– És hová mentek? – kérdeztem mert nagyon úgy tűnt, hogy megint elfeledkezett rólam.

– Moziba. Ma este. De nem tudom milyen filmeket szeret.. – gondolkodott lehunyva a szemeit majd hirtelen a telefonjára nézett és izgatottan pötyögni kezdett.. Már vége a ˝napi 3 sms˝ szabálynak?.. Ez nekem is eszembe juthatott volna… Sőt, az sms-ek idejét is meg szabhatnám. Elég zavaró mikor hajnalban horrort nézek és elkezd rezegni a telefon.. Bár nem kéne fent maradnom hajnalig..

– Ó! Basszus! – dőlt ki a padon mire meglepetten pillantottam le rá. – Ezzel kilőttem a harmadik sms-t is.. – motyogta letörten.. Szóval elfelejtette a szabályt.. A telefonja rezegni kezdett mire Oikawa meglepetten emelte fel a fejét és továbbra is a padon fekve megnyitotta az üzenetet. Beleittam az üdítőmbe. Következő órán már nem írunk semmiből ugye? – Válaszolt! Neko-chan válaszolt! – nyomta hirtelen a képembe a telefont mire ijedtemben megugrottam kicsit és majd nem félre nyeltem.

– Idióta! Ne ijesztgess! – ütöttem fejbe mire kicsit behúzta a nyakát de utána mindenféle panaszkodás nélkül kiegyenesedett a székén és elmélyülten olvasta az sms-t ami valószínűleg pár sor lehetett. Oikawa arcán pír volt és mintha egy teljesen más világba csöppent volna.. Egyre jobban érdekel, hogy ki ez a lány. Biztos fantasztikus lehet ha így elvarázsolta Oikawát.

– Azt mondta bármit megnéz ha nem romantikus. – nézett rám, mire zavartan tanulmányoztam arc vonásait..

– Romantikus filmet szerettél volna hogy meglegyen az idilli hangulat? – kérdeztem mire bólintott.

– De őt is meg lehet érteni.. Da.. Öhm.. A srác aki tetszik neki..

– Akibe szerelmes. – javítottam ki amivel mintha szíven szúrtam volna..

– Szóval aki tetszik neki..

– Akibe szerelmes. – javítottam ki ismét mire megint összeomlott kicsit. Hazudnék ha azt mondanám nem élvezem, de valójában azért csinálom, hogy ne bízza el magát. Az a lány másba szerelmes és időbe fog telni mire elfelejti az a srácot.. Oikawa nehéz helyzetben van.. Kitartást te marha.. Kitartást..

– Úgy be akarok mosni egyet annak a srácnak.. – terült el a székén így csak nyakát láttam, de el tudom képzelni milyen arcot vág.

– Nem tehet róla, hogy Neko-chan pont belé szerelmes. – hívtam fel figyelmét a fontos tényekre, miszerint ez egy viszonzatlan szerelem. Előrébb hajoltam és megtámaszkodtam könyökömmel a padon majd fáradtan tettem tenyerembe az államat.

– Nem ez a probléma! – hajolt előre hirtelen Oikawa az asztalra csapva mire ijedtemben leharaptam a szívó szál végét.

– Mondtam hogy ne ijesztgess! – rúgtam bokán reflexből mire fájdalmasan felszisszent én pedig idegesen vettem ki számból a műanyagot.. Fasza..

– Iwa-chan, egyre durvább vagy.. – motyogta fájdalmasan. Jó talán ez tényleg erős volt. Ciccegve dőltem hátra ismét a székben és az ablak felé fordultam. Oikawa hangosan felsóhajtott. – Az a srác miért nem veszi észre hogy milyen elragadó Neko-chan?

– Ha észrevenné neked semmi esélyed nem lenne Neko-channál.

– Tudom, de akkor is zavar. Neko-chan már majdnem két éve szenved a viszonzatlan szerelme miatt.

– Két év? – néztem rá meglepetten. Bár én nyolc éve vagyok szerelmes reménytelenül.. De ha már években mérjük sors társnak számít. – Nehéz lesz meghódítanod.

– Nekem mondod? Bár.. Hülyeség de kicsit úgy érzem, hogy túl sebezhető.. Pont emiatt a két év miatt..

– Tehát vágyik a szeretetre. De ugye nem fogod ezt kihasználni? – kérdeztem kissé báty efektusban.. Bár nem ismerem a lányt, de mivel sors társ meg kell védenem. Még akkor is ha Oikawától..

– Dehogy is. – ingatta meg a fejét. – Türelmes leszek vele. – pillantott ki az ablakon és halványan elmosolyodott. Kész. Vége. Innentől Oikawa se kép se hang.. Azért kíváncsi lennék mi jár a fejében? Mármint oké, Neko-chan, ezt értem.. De az a pár közös emlékük vagy fantáziál?.. Mindegy. Csak ne törjön össze egyikőjük sem…

Halkan sóhajtva vettem le az ingem. Nem gondoltam volna, hogy rögtön másnap elmegyünk moziba.. Pedig ma még be is kellene vásárolnom a hosszú hétvége miatt. Daichira pillantottam, aki épp ekkor hajtotta be táskájába az inget és a pólóját kereste.. Ó bazd meg miért van ilyen jó teste? Elkapva a fejem az arcomra csaptam mindkét kezem. Térj észhez! Ne fantáziálj!

– Minden rendben? – kérdezte Daichi mire elkaptam kezeimet arcomról és kissé ijedten néztem rá.

– P..Persze. Mi baj lenne? – kezdtem el kínosan nevetni. Daichi aggódva méregetett.

– Aggódsz a hétvége miatt? – kérdezte mire kínosan a táskámra pillantottam. Eddig eszembe se jutott, hogy aggódnom kéne.. De igen.. Daichinak igaza van.. Amíg én azon filóztam hogy Oikawa mit akarhat tőlem, és hogy mennyire örülnék ha Daichi viszonozná az érzéseimet, addig Daichi értem aggódott, hogy mi lesz velem az edzőtáborban..

– Igen.. – motyogtam a kérdésére válaszolva. Lehet hogy felesleges pénz kidobás, hogy elmegyek.. Már itt van nekik Kageyama, én nem érek semmit a csapatban. Az edző biztos őket fogja beállítani a gyakorló meccseken én pedig majd nézhetem.. Daichi keze fejemre simult mire megszeppenve néztem rá. Kedvesen mosolygott ami megint csak megdobogtatta a szívem.

– Ne aggódj. Egy csapat vagyunk és te is fontos vagy mint feladó. Főleg Asahinak és nekem. – mondta mire elmosolyodtam.

– Kösz Daichi. – néztem barna szemeibe ő pedig elengedve fejemet előkapta a tesi pólóját és már bele is bújt. Pont ezek miatt a pillanatok miatt esélytelen, hogy kiszeressek belőled.. A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. Oikawa… A fülemhez emeltem a készüléket és csak remélni mertem, hogy nem fog bele ordítani, mert akkor lebuknék Daichi előtt. – Szia, épp a klub szobában vagyok, majd vissza hívlak.

– Nyugi, csendes leszek. – már a gondolataimban is olvas?

– Jó. Szóval? Miért hívtál? – kérdeztem miközben a nadrágomat kerestem a táskámban.

– El tudsz jönni hamarabb az edzésről?

– Nem hiszem. A hosszú hétvégét Tokyoban töltjük a csapattal és az edzés végén még meg kell beszélnünk pár dolgot az edzővel is. De olyan öt körül végzünk, mivel az edző nem akarja hogy nagyon lefáradjunk. Kelleni fog az energia a következő három napban. – magyaráztam és mosolyogva vettem észre a fekete anyagot a könyvek alatt. Megvan a nadrágom.

– Nem is tudtam.. Ááá, ez így nem jó, mondhattad volna. Akkor elmentünk volna a jövő héten. – igaz mondhattam volna.. Hinata hangosan felordított mire kérdőn pillantottam feléjük. Megkapták a dolgozat eredményeit?

– De olyan lelkes voltál, szemétség lett volna ha lemondom. – mosolyogtam ismét a táskám felé fordulva.

– Akkor is.. Legközelebb szólj. Viszont már megvettem a jegyeket.. Most mi legyen? Még le tudom passzolni másnak.

– Nem-nem-nem. Megyek. Mikor kezdődik a film?

– Öhm… – halottam hogy matat, gondolom a jegyeket kereste. – Nyolckor. De biztos jó ez így? Mikor indultok holnap? – milyen kis gondoskodó lett hirtelen.

– Lényegtelen! Megoldom! Nyolckor találkozunk! – tettem le és felvéve a nadrágot érdeklődve pillantottam hátra. Tanaka és Noya épp azzal villogott, hogy milyen elképesztőek. Daichi mellé lépve bele néztem a lapokba..

– Épp meglett negyven pont, ne villogjatok! – szólta le őket Chikara.

– De Hinatáéknak hogy-hogy nem sikerült? – kérdeztem értetlenül. Tsukishima a kezembe adta a két elsős dolgozatát.

– Hinata az utolsó pillanatban vette észre, hogy rossz helyre írta a válaszokat. – magyarázta Yamaguchi. De hát akkor ez mind helyes.. A végén kiderül, hogy nem is olyan hülye.. Kageyama viszont elég sokat rontott.. Bár a kanjik hibátlanok.

– Ne keseredjetek el. Nem ez lesz az egyetlen utazásunk. – nyugtattam őket de amint észrevettem a baljós aurájukat megszeppenve léptem hátrébb.

– Hogy jutunk el Tokióba? Fussunk? – kérdezte Kageyama szinte már vicsorogva, de Hinata se volt jobb.

– Nem, biciklit kell szereznünk. – válaszolta neki Hinata. Tényleg el akarnak jönni…

– Hé, ti ketten.. – lépett mögéjük Tanaka és elmosolyodott, bár nem volt valami lelkes.. – A nővérem el tud titeket hozni de.. elég gyilkosan vezet.

– Köszönjük Tanaka-senpai! – ordították tökéletes szinkronban. Ezek ketten tényleg nagyon egy hullám hosszon vannak. Viszont.. én egy pillanatra örültem, hogy nem jönnek.. Borzalmas vagyok. Fájdalmasan nyögtem fel mikor valaki egy nagyot ütött a hátamra. Zavartan néztem Daichira aki a vállamra téve a kezét közelebb hajolt hozzám.

– Valószínűleg az első nap végére érnek oda. Az első nap csak a tiéd. – ez igaz. Nagy levegőt véve próbáltam elnyomni a mosolyomat. Holnap egész nap pályán lehetek. Daichi halkan felnevetett ábrázatomon majd ott hagyott. A két elsősre néztem és Tanakára, aki próbálta elmagyarázni milyen szörnyű a nővére de Hinatáék akkor is azt mondták, hogy jönnek, így végül Ryuu vállon veregette őket, hogy milyen tökösek. Tudom, hogy nem kéne elnyomva éreznem magam, és már többször is meggyőztem Asahiékat is róla, hogy nem zavar, hogy Kageyama elvette a helyem.. De.. Néha azért rám tör a féltékenység..

Egy csapat vagyunk.

A pont amit Kageyama szerez vagy én, az a Karasunoé.

Ezeket mondtam de azért szeretnék többet pályán lenni.. Fontos a pótlék is, és tudom, hogy ha vele valami történik engem állítanak pályára. De Kageyama egyre jobb lesz és a végén már nem lesz rá oka az edzőnek, hogy lecserélje.. Én nem vagyok zseni mint Kageyama és nem vagyok olyan profi mint Oikawa.. Halkan felsóhajtottam. Ha már Oikawánál tartunk, én komolyan elmegyek azzal a sráccal randizni akinek a csapata kiejtett minket a versenyből?

Szeretlek.

Önző dög! Miért kellett szerelmet vallanod?! Áhh! Feladom! Soha többet nem gondolom végig a dolgokat! Elegem van! Mindig van valami gigszer! Baszódj meg Daichi, Kageyama és te is Oikawa! Mind a hárman menjetek a francba!

– Suga, nyújtasz velem? – lépett vissza a klub szobába Daichi.

– Ige~n! – néztem rá mosolyogva és szinte éreztem hogy apró szívek lebegnek az aurámban. Mekkora egy barom vagyok.. Estem megint letargiába..

– Hmm? Mostanában elég furán viselkedsz. Otthon történt valami? Vagy azaz O-chan az oka? – kérdezte Daichi de csak leintettem és mosolyt erőltetve az arcomra elindultam a tesi terem felé.

– Ne is törődj vele. – motyogtam még az orrom alatt, de biztos vagyok benne, hogy Daichi tisztán és érthetően hallotta..

Elhúzva a számat néztem ahogy a nő lehámozza magáról a tapadós ruhát hogy elszorítsa a combján lévő sebet.. Ez a cápa valami eszméletlen szadista. De miért támadta meg a nőt? Oikawára pillantottam aki összeráncolt szemöldökkel nézte a nő szenvedését. Pedig esküdni mertem volna hogy el fog fordulni. Vissza fordultam a filmhez és tovább néztem. Mivel Oikawa vette a jegyeket így én vettem az üdítőt meg vettem gumicukrot is de… valahogy még egyikből sem fogyott.. Oké, én mondtam hogy bármit nézhetünk csak ne legyen romantikus de ez a film… egy perc nyugtod sincs hogy egyél vagy igyál.

A film végén megkönnyebbülten álltam fel és nyújtóztam egyet.

– A vége enyhén felháborító volt.. – motyogtam kifelé menet.

– Most komolyan.. Ki az a hülye aki vissza megy oda ahol majdnem meghalt? Én már így is félek ezentúl belemenni a vízbe, pedig nem is történt velem ilyen. – értett egyet Oikawa.

– Hát most egy ideig én sem akarok tengerpartról hallani. – rázott ki a hideg. – Meg miért vitte magával a húgát is? Most komolyan.. Ez a film kész katasztrófa.. – ingattam meg a fejem és már csak arra lettem figyelmes, hogy Oikawa mögöttem állva tartja a kabátomat. Beharapva alsó ajkam próbáltam leküzdeni zavaromat, és óvatosan bele bújtam a kabátba. Az sem kerülte el a figyelmem, hogy Oikawa a vállamra simította kezeit még ha csak kabáton keresztül is. Elmosolyodtam és felvettem a kis asztalról a kólám meg a gumicukrot amiből semmi nem fogyott. Oikawa felvette a kabátját majd ő is kézbe vette az üdítőjét.

– A következő busz fél óra múlva indul. Addig sétáljunk egyet? – kérdezte mire bólintottam. Elindultunk a mozgó lépcső felé. – Na és mikor indultok holnap? – kérdezte mire elgondolkodva pillantottam fel.

– Hajnali öt.

– Hajnali öt? – kérdezte döbbenten. – Ááá! Ne haragudj, így alig tudsz majd aludni valamit. Tizenegy lesz mire haza érünk. – nézett maga elé kínosan harapdálva szája szélét.

– Majd a buszon alszok. – nevettem mire megint csak elhúzta a száját.. – Most min gondolkodsz?

– Semmin..

– És mi van azzal, hogy nem hazudsz nekem? – kérdeztem mire csak elfordította a fejét.

– Daichi mellett fogsz ülni..

– Aha, de ő is aludni fog. – léptem le a lépcsőről és tovább sétáltunk a kijárat felé. Oikawa csendben sétált mellettem és elnyomott egy sóhajt.. Most mi van?..

– És mi ez az edző tábor amúgy? – kérdezte téma terelés gyanánt.

– A Nekoma hívott meg minket. Volt egy gyakorló meccsünk velünk, hála Takeda senseinek, és most meghívtak minket az edzőtáborukba. Négy erős iskola lesz ott és mi. – magyaráztam.

– Négy erős iskola? Akkor a Shiratorizawa is ott lesz?

– Nem, ők nem. – nevettem.

– Azt mondod négy erős iskola, de se a Shiratorizawa se a mi iskolánk nem lesz ott. – töprengett amin megint csak nevettem.

– Hagyjuk ezek amúgy is kulissza titkok. – emeltem meg az állam mosolyogva amin ezúttal ő nevetett fel.

– Kulissza titkok mi? A mi iskolánk a Shiratorizawával szokott edzeni.

– Mi?! Komolyan?! – kérdeztem döbbenten mire Oikawa bólintott. – Most komolyan.. – vakargattam meg a tarkómat majd bele ittam a kólába.

– Nekoma.. Ellenük még nem játszottam, de hallottam, hogy jók.

– Ühüm.. Ukai edző és a Nekoma edzője riválisok voltak. A régi Karasuno és Nekoma nagyon sokat játszottak egymás ellen. Ezt úgy hívták hogy harc a szemét dombon.

– Harc a szemét dombon?

– A kóbor macskák és a varjak. – biccentettem. – Amíg nem jöttek Hinatáék elég gyengék voltunk, így a harc a szemét dombon gyakorlatilag megszűnt.. Takeda sensei és a csoda gyors viszont visszahozta nekünk.

– Hoo? – Oikawa felé pillantottam aki kíváncsian hallgatott. Halványan elmosolyodtam. – Az a törpe és Tobio-chan tényleg elképesztőek.. – mondta amivel kicsit meglepett. Nem volt szarkazmus a hangjában.. Tényleg elismeri, hogy elképesztőek. – Bár Tobio-chan egy zseni.. – mosolyodott el keserűen.

– Mintha te nem lennél az.. – pillantottam félre.

– Mi? – nevetett meglepetten mire újra rá néztem. Kicsit zavartnak tűnt de aztán hamar összerakta a fejében a képet. – Nem én.. Gyakorlatilag ugyanazt csinálom amit te. Kihozom a csapatból a legtöbbet.

– Gyilkos szerva, csel, gyors gondolkodás, uralod a játékot.. – soroltam fapofával. – Miért randiztam veled? – kérdeztem mire megremegett.

– Meeert.. kedvelsz? – kérdezte reménykedve. Csak sóhajtottam egyet. Bár ne kedvelném.. – Szóvaaal.. Így látsz engem a pályán hüm? – kérdezte szinte csak magától. Felé sandítottam de bár ne tettem volna. Ahogy csillogó szemekkel harapta be alsó ajkát, arcán pedig halvány pír jelent meg miközben a cipőjének orrát nézte.. Aranyos.. Nem! Ne dobogj így! Te Daichit szereted nem? Miért pont Oikawa miatt versz félre a mellkasomban? Ha?! Shinohara-san is próbált már összejönni veled, és róla tudod, hogy jó ember és biztos nem szórakozna veled! Akkor mégis miért Oikawa iránt érdeklődsz!? Ostoba! Az ész miért nem tudja vissza fogni a szívemet?

– És te hogy látsz engem? – bukott ki belőlem. Bazd meg szív! A gondolataidat előbb küld el az észnek, ő majd szortíroz. A boldogságunk érdekében.

– Hmm? Érdekel? – mosolygott rám mire szúrós pillantásokkal jutalmaztam. Először megremegett, majd elmosolyodott. – Még így is aranyos vagy.. – csak a szemeimet forgattam.

– Kageyama.. Még sokat fog fejlődni de már így is jobb mint én.. Hajszál pontosan ad fel, és ő az egyetlen aki képes arra a gyorsra Hinatával. Régen megijedtem az erős ellenfelektől, de amióta ők is a csapatban vannak kicsit megkönnyebbültem. Bátrabban adok fel a többieknek, mert tudom, hogy ha túl sokat hibázok Kageyama majd felhozza a csapatot..

– De szeretnél a pályán lenni. – mondta mire felé fordultam. Egy lágy mosoly ült ajkain. Halkan felsóhajtottam.

– Szeretnék de nem vagyok olyan jó mint ő. Ha kijavítja a hibáit már nem lesz rám szükség. – mi a francért mondom ezt el pont neki? Még Daichinak sem mondtam el..

– Nem hiszem hogy ez így lenne. – mondta ami kicsit meglepett. – Tény, hogy nem vagyunk Tobio-channak ellenfelek. Én sem tudok úgy feladni ahogy ő, de mi ketten alkalmazkodunk a játékosokhoz. Úgy adunk fel ahogy nekik a legjobb és ahogy a csapatnak a legjobb. Az edzőtök nyílván tudja, hogy két ilyen feladót hogy lehet a legjobban alkalmazni. Amikor az ellenfél kezdi kiismerni Tobiot, egyszerűen beállít helyette téged. ˝Vajon ő is olyan jó mint az elsős?˝ ˝Miért cserélték le a kilencest?˝ ˝Ő is képes az isteni gyorsra?˝… A támadásaid tankönyviek és egyik passzod sem vakmerő. De ez a gátlásaid miatt van, és kétlem, hogy pár hét alatt ezeket le tudnád küzdeni. – elgondolkodva néztem magam elé. Fura a véleményét hallani.. Meg az is fura hogy a mai nap folyamán még nem nyávogott. – Ez is az egyik amit szeretek benned Suga-cha~n! – na tessék ez tényleg olvas a gondolataimban.. – Észre sem veszed mekkora érték vagy és ez annyira aranyoooos! – fintorogva dőltem neki a buszmegálló oldalának és Oikawa mosolygó arcát néztem.

– Te tényleg hülye vagy..

– Suga-chaaan.. – nézett rám duzzogva amin elmosolyodtam.

– Gumicukrot? – emeltem fel a kezemben tartott még mindig bontatlan csomagot. Oikawa a csomagra nézett majd a kivette a kezemből a gumicukrot és a kólát is. Kérdőn figyeltem mozdulatait. Oikawa letette a két innivalót és az édességet a mellettünk lévő padra majd fel emelve kezeimet, tenyerei közé fogta. A kezeinket nézve szinte éreztem ahogy felmelegszik az arcom és ahogy a buta szívem egyre gyorsabban ver.. Felpillantva Oikawára azonban kihagyott egy ütemet.. Ő is a kezünket nézte.. Milyen hosszú szempillái vannak… Egy csapat biciklis hajtott el mellettünk, mire ijedten húztam el a kezem.. Oikawa csodálkozva kapta rám tekintetét, mire reflex szerűen elfordítottam fejemet. Hallottam lemondó sóhaját, ami kissé engem is szíven ütött.

– Gomen Suga-chan. – mondta kedvesen mire félve felé pillantottam. Látszott rajta, hogy szomorú, de mégis mosolygott.. Azért, hogy nekem jobb legyen..

– Nem.. Én sajnálom.. Ez csak.. – néztem le a földre de nem tudtam folytatni. Mit kéne most mondanom? ˝Ez csak reflex volt, igazából szeretném fogni a kezed˝… Na persze.. Ezt nem mondhatom…

Elbambulva néztem az előttem lévő ülés támláját mikor meghallottam, hogy Suga feje az ablak üveghez koppan. Óvatosan oda tettem a kezem és finoman magam felé döntöttem az alvó Sugát.

– Ühm.. – mocorgott egy kicsit, de mintha csak a megfelelő alvó helyet tesztelné. A mocorgás hamar abba maradt és békésen szuszogott tovább, ezúttal a vállamon. Mosolyogva néztem alvó arcát és gyengéden végig simítottam halántékától álla vonaláig. Halkan sóhajtva húztam vissza a kezem és letekerve az üdítőmről a kupakot, nagyot kortyoltam a szénsavas italból. Nyugi Oikawa, nyugi… Újra lepillantottam alvó arcára.. Akár nyálas akár nem, ez a napom fény pontja.. Vajon milyen lehet erre a látványra ébredni? Ahogy édesen szuszog az ágyban hozzám bújva, miközben az ablakon besüt a reggeli nap fénye. Egy költő veszett el bennem. Suga ismét mocorogni kezdett. Készenlétben állva vártam, hogy helyezkedik, ha netán megint az üvegre dőlne akkor meg tudjam állítani. Nem lehet túl kellemes ha kopog valaki feje az üvegen.

– Hm? – meglepetten pillantottam le a karomra, ugyanis Suga belém karolva bújt hozzám közelebb. Elmosolyodva fogtam meg a kezét és finoman fejére döntöttem sajátomat. Ez most így olyan.. nyugodt és.. jó.. Olyasmi mint mikor kifekszel az ágyadon és senki nem cseszeget, nincs kedved semmihez és csak fekszel.. De ebben van valami plusz.. Ez amellett hogy jó, valahogy kellemesen bizsergető.. Ilyen a szerelem? Szereted a másik közelségét és úgy érzed, örökké így tudnál maradni? „Nyálas mi? Tsz! Alig várom azt a napot amikor a nagy Oikawa Tooru ilyen nyálas gondolatokkal lesz tele egy lány miatt! Seggfej!” Igazad volt nem-tudom-hanyadik-ex-chan. Elővéve a telefonomat benyomtam rajta egy gombot, majd elhúztam a kijelzőt, hogy rögtön a fényképezőt nyissa meg. Magunk elé emelve telefont lefotóztam magunkat. Mosolyogva néztem meg a képet. – Kawaii~.. – suttogtam halkan majd eltettem a telefont. Bárcsak hosszabb lenne az út mint egy óra…

Megállva Suga lakása előtt vidáman mosolyogtam.

– Jó utat és izgalmas edzőtábort. – biccentettem búcsú ként.

– Köszönöm. És ma estét is. Jól éreztem magam. – mosolygott álmosan ami ha lehet még elragadóbbá tette.

– Én is. – mondtam egy kicsit mélyebb hang lejtéssel, ami így elég szívtiprósra sikeredett… Suga csodálkozva nézett rám. Basszus! Nem szívtipró akartam lenni! Lassú és türelmes vagyok! – Beszélsz álmodban és többnyire Daichit emlegeted miközben szerelmet vallasz neki, szép álmokat! – fordultam sarkon és a lépcső felé vettem az irányt. Akkora marha vagyok!!!!

12. rész - Tudom, hogy meleg vagy..