A két feladó 8. rész

Ha így csinálod..

Amint bekapcsoltam a mobilom egy csomó sms ugrott fel..

– Ez őrült.. – motyogtam csak magamnak és döbbenten nyitottam meg az egyiket.. Emotikonokkal volt tele, és pusztán egyetlen rövid mondat volt előtte. ˝Ez a yakisobás zsömle nagyon finooom!˝ Kínosan nevettem.. Kellett nekem megadnom a számomat..

– Mi az Suga-san? – hallottam meg Tanaka hangját közvetlen mellettem mire ijedten ejtettem ki kezemből a telefonomat. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni.. – szabadkozott és felvette a földre esett mobilt.

– Nem, semmi baj, csak.. – nyúltam a kütyüért..

– O-chan? – kérdezte meglepetten. – Nem is tudtam hogy van barátnőd Suga-san. – mosolygott rám mire kínosan húztam el a számat.

– Barátnő? – kérdezte Daichi meglepetten.

– Oi! Daichi-san, Suga-sannak barátnője van. – mosolygott Tanaka, mire a többiek is meglepetten néztek ránk.

– Nem! Félre értitek! – szabadkoztam.

– „Suga-chan, legközelebb menjünk együtt moziba!” sok-sok szív és egy pirulós kis majom. – nézegette az üzeneteimet Tanaka mire dühösen kikaptam a kezéből a telefonomat.

– Mondom hogy félre érted! – duzzogtam.

– Miii? De hát egy csomó szívet is küldött meg minden..

– Mert ő ilyen! Mindenkinek ilyen sms-eket küld. – gyűrtem bele az egyenruhámat a tesi zsákomba. – Daichi, megyünk együtt haza? – kérdeztem mire zavartan bólintott.

– Megyek veletek. – kapta fel a táskáját Asahi is.

– Most jól fel húztad.. – motyogta Nishinoya Tanakának, de nem törődve velük elhagytam az öltözőt. Még hogy én és Oikawa.. Viccnek is rossz..

– Akkor ez az O-chan egy barátod? – kérdezte Asahi.

– Dehogy is! – mordultam rá mire ijedten emelte fel kezeit, mintha csak azt mondaná, hogy ˝nyugi˝.

– De akkor ki ő? Egy rokon? – kérdezte Daichi.

– Nem.. Egy ragadós ismerős… Egoista, idegesítően hangos, szemtelen és egyáltalán nem törődik mások magán szférájával.. – soroltam duzzogva felidézve magam előtt Oikawa arcát.. – Viszont.. meglepően kedves, figyelmes, és azt hiszem elég okos is bár fogalma sincs arról mi az a szerelem, és valójában addig nem is érdekelte amíg egy barátnőjének ilyen gondjai nem akadtak.. Ki nem néznéd belőle, de sokkal többet foglalkozik másokkal mint mutatja. És bár egoista de el kell ismernem, hogy van mire annak lennie.. – húztam el a szám az égre pillantva.

– Suga, neked tetszik ez a lány? – kérdezte Daichi mire megtorpantam és mérgesen fordultam felé.

– Neked komolyan ez jött le abból amit mondtam?!

– Nekem is ez jött le.. – mosolygott Asahi kínosan.

– Megmondtam! Ez egy idegesítő, hangos, egoista kis mocsok!

– De aranyos, nem? – kérdezte Asahi mire duzzogva fontam karba karjaimat..

– Talán..

Unottan lapozgattam az angol könyvemet. Minek kell nekünk még ilyet is tanulni? A saját nyelvünk épp elég, nem? Bár a legtöbb online játékos oldalon angolul beszélgetnek.. Mondjuk nem nagyon szoktam játszani de azért ha fellépek, érdekelne mit mondanak. A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. O-chan..

– Igen? – vettem fel a telefont és lapoztam egyet a könyvben.

– Suga-chan! Átmehetek? – kérdezte a tőle megszokott csilingelő hangon. Az órára pillantottam ami hat óra tizenötöt mutatott.

– Ha szeretnél.. – hagytam rá.

– Hühüüm. – szinte látom magam előtt ahogy diadalittasan mosolyog. Halványan elmosolyodtam a gondolatra.. – Melyiket ennéd meg szívesebben? A szójás vagy a zöld citromos? Úgy tűik a többiből kifogytak..

– Nem kell hoznod semmit, anélkül is beengeded magad. – vettem fel egy rotringot és beírtam a helyesnek vélt választ.

– Akkor viszek mindkettőből egyet.

– Figyelsz te rám?

– Más valamit szeretnél?

– Igen, hogy figyelj rám. – vágtam rá gondolkodás nélkül. Hiba volt.

– Milyen kis nyomulós lettél Suga-chan. De sajnos nekem nem jönnek be a férfiak.

– Barom! – nyomtam ki a készüléket. Nem úgy értettem, hogy ÚGY figyeljen rám, csak.. Istenem.. Melegem van.. Felállva a kis asztalomtól kimentem a fürdőszobába, hogy megmosakodjak, de mikor a tükörbe pillantottam, inkább elástam volna magam.. – Mit pirultál el? Idióta.. – morogtam a tükörképemnek. Halkan sóhajtva megmostam az arcom, majd vissza mentem a szobámba. Még angolon kívül matekom is van, meg el kéne kezdeni azt a könyvet ami jövő hétre kell japánra.. Miért nem olvastam el nyáron?.. Épp leültem mikor megszólalt a csengő.. Tökéletes időzítés.

– Ki lehet az ilyenkor? – hallottam meg apám hangját a konyhából és már épp letette az újságot de leintettem.

– Kinyitom. – motyogtam neki. Az ajtóhoz lépve még megbizonyosodtam róla, hogy tényleg Oikawa áll-e előtte, így ki pillantottam a kis lyukon. Oikawa a lábán billegve nézelődött ami megmosolyogtatott. Olyan mint egy kis gyerek. Kinyitva előtte az ajtót beengedtem, ő pedig mosolyogva köszönt. Mikor észrevette hogy a szüleim cipője is ott sorakozik, illemtudóan köszönt nekik is.

– Oikawa-kun? Most megleptél. – mosolygott rá anyu mikor kilépett az ebédlőből, hogy üdvözölje a vendéget.

– Bocsánat a zavarásért. – hajolt meg kissé. Mintha sajnálnád hogy zavarsz.. Erre megint csak el kellett nyomnom egy mosolyt.

– Dehogy zavarsz. Addig maradsz ameddig szeretnél.

– Köszönöm. – biccentett egy meghatott (?) mosollyal és kissé zavartnak is tűnt.. Én meg magyar… Nem értek az érzelmekhez. – Ezt önöknek hoztam. – vett ki a szatyorból egy bombont. Konyak-meggy?..

– Jajj, nem kellett volna. – mosolygott anya.

– Szívem hagyd őket. – szólt ki a konyhából apu mire anya halkan felnevetett.

– Ha éhesek vagytok szóljatok. – mosolygott még rám anya, majd vissza ment apuhoz. Oikawa vidáman rám mosolygott amin csak a szememet forgattam. Be mentünk a szobámba én pedig vissza huppantam a könyveim fölé.

– Tanulsz? – kérdezte leülve velem szemben az asztalnál.

– Igen, még eltart egy darabig. De addig nyugodtan tévézhetsz vagy valami.. – motyogtam és gyorsan befejeztem az angol feladatot.

– Nem zajongok, tanulj nyugodtan. – mondta kedvesen mire meglepetten fel pillantottam rá. Ha nem nyávog elég vonzó hangja van. Ó bazd meg! Mi az hogy vonzó hangja van?! Idióta! Oikawa levett egy könyvet a polcomról és azt kezdte el olvasgatni. Nem nézem ki belőle, hogy sokat olvasna.. Bár.. Talán mégis. Becsuktam az angol könyvem és elővettem a matekot. A tanár elég nehéz feladatokat adott fel, de szerencsére nem túl sokat. Bár én ezzel a három feladattal is órákig képes lennék szenvedni.. Neki kezdtem az elsőnek, és segítség képp vissza néztem azokat a feladatokat amiket órán csináltunk. De még ez alapján se jött ki valami bíztató eredmény így leellenőriztem.. Tényleg nem jó. Át húztam az egészet és lapozva egyet elölről kezdtem.. Így se jó.. – Nem érted a matekot? – kérdezte Oikawa mire csak a fejemet ingattam.

– Nem nagyon.. – motyogtam. Oikawa mellém mászott és a füzetemet nézte.

– Itt jó az eleje, csak itt rosszul helyettesítettél be. – mutatott az áthúzott oldalon egy sorra. Kivette a kezemből a rotringot. – Ha így csinálod sokkal könnyebb, de egy dolgozatban a részpontok is sokat számítanak szóval inkább csináld ezzel az egyenlettel.. – firkálgatott.

– Te ezt érted? – kérdeztem meglepetten.

– Persze. – forgatta meg ujjai közt az író eszközt és rám mosolygott. Kicsit túl közel van, nem?.. Bár nem igazán érdekel.. Elvégre hetero. – Próbáld meg a második feladatot. Ha elakadsz agy rosszul indulsz neki akkor segítek. – adta vissza a rotringomat. Lapozva egyet neki kezdtem a második feladatnak. – Öt a másodikon miért 10? – kérdezte mire észbe kaptam. Mindig elfelejtem hogy nem 5*2 hanem 5*5… – Ne bonyolítsd így csak bele kavarodsz. Nézd.. – vett ki egy ceruzát tolltartómból és halványan írni kezdett a feladat mellé.

– Így tényleg könnyebb.. – motyogtam..

– Ugye? – mosolygott.

– Minden tantárgy így megy vagy csak a matek? – kérdeztem.

– Mindegyik. Bár az irodalom tanár eléggé pikkel rám..

– Nem is értem miért.. – motyogtam mire duzzogva nézett rám de amikor meglátta, hogy mosolygok megenyhültek arcvonásai. Vissza fordultam a feladathoz és tovább dolgoztam. Épp az utolsó feladatot csináltuk mikor Oikawa megbökte az arcomat. Értetlenül pillantottam felé, de akkor ajkai az enyémekre tapadt..

9. rész - Akkor segítek