Sziklarejtek árvája 46. rész

28 naponta jelentkező dolog.. Kaja, hangulatingadozás és a kedves Duó.

A menzán ücsörögve haraptam bele a pirítósomba miközben megpróbáltam lelkiekben felébredni.. Nem igazán sikerült.. Mellettem Kankurou piros pólóban tette ugyanezt. Konan kékben üldögélt a narancssárga pólós Yahiko (Pain) ölében. Nem szoktak ilyet csinálni, most azonban mindenki egymás hegyén-hátán talált csak helyet. Kankurou és én még szerencsések voltunk, hogy volt saját székünk amin ülhettünk a reggeli alatt. Kisame a földön csövelt az asztal mellett, Itachi adta le neki a kaját, hogy ne kelljen folyton felállnia egy újabb meg egy újabb pirítósért.. Pedig egyszerre vagy ötöt tartott mindig a kezében és kettesével falta őket. Itachi egy támla nélküli széken ült, az ölében a kancsójával.. Kana a megszokottal ellentétben nem repdesett az örömtől, inkább csak unottan evett és néha újra töltötte Kisame poharát amit aztán láncmozgásban leadtak a halpofának. Hidan az asztal végén ült törökülésben.. Nem széken, hanem magán az asztalon.. Mivel alapjában véve rendesen tisztálkodik, nem akadtunk fent ezen a dolgon. Nagato egy vadidegen srác egyik térdén ült, a srác másik térdén egy fiatal lány akit szintén nem ismerek. A srác néha mondott valamit a vörösnek és a lánynak, amin az utóbbi nevetett, a barátunk viszont kivétel nélkül csak fintorgott rajta. Egyszer elcsíptem egy mondatot amiben valami undorító kolis dologról mesélt. Elvileg valaki döglött egeret rakott egy lány ágya alá.. Sasori megtorpant mellettünk és kérdőn nézett végig a hosszú asztalon..

– Van még hely a földön, vagy valamelyikünk ölében. – mutattam Kankuroura aki unottan intett. Valószínűleg nem fogta fel mit is mondtam éppen. Sasori lemondóan sóhajtott és úgy döntött jót áll magáért, így elvett pár kenyeret, megkente lekvárral és a falnak dőlve kezdte meg a reggelijét. Örök rejtély, hogy miért nem mentünk ki reggelizni és ültünk inkább mind a füvön.. Valamiért mindenki az asztalnál akart enni, pedig akár táborozósra is vehettük volna a figurát.. És azért csak nem foghatok mindent arra, hogy reggel van és nem gondolkodunk.. A nap többi részében sem gondolkodunk. Kankurou hirtelen felállt az asztaltól és nagyon úgy tűnt, hogy távozni készül, de előtte még elvett egy kiflit meg egy lapka sajtot. Obito ekkor érkezett és leült az üres helyre.

– Jó reggelt. – mosolygott le rám, mire vissza dörmögtem egy reggelt’ szerűséget. Ezen csak még jobban mosolygott majd végre elszakította rólam a tekintetét és ő is enni kezdett. Vajon honnan szedte a jókedvét? Az Uchihák talán valamiféle robotok akik pár perc alatt feltöltik az akkumulátoraikat? Hű.. Fáradtan is tudok ilyen szavakat? Tiszta zseni vagyok! Pillantásom ezúttal a Kancsó mögötti robotra esett aki unottan bámulta a kezében lévő pirítóst miközben világi lassúsággal rágta a szájában lévő falatot. Nem.. Itachi nem lehet robot. A robotok menők és nincsenek táskák a szemük alatt. Na itt álljunk meg egy bolhapuki percre! Ha vissza vezetjük a gondolatmenetemet akkor az olyan mintha azt mondtam volna hogy Obito menő.. Erre még gondolni is szörnyű!

– Te nem vagy robot. – közöltem vele sértetten mire megfagyva pislogott le rám én pedig duzzogva ettem tovább.

– Aha.. Jó.. – motyogta kissé zavartan.

– A kék pólósok kilencre jöjjenek az udvarra! – kiabálta el magát valaki, de túl lusta voltam ahhoz, hogy utána forduljak. Mikor lejöttünk a menyéttel, akkor épp a piros csapatnak szólt valaki, hogy a nem tudom melyik teremben kezdenek nem tudom mikor. Egy fekete pólós lány állt meg az asztalnál, pontosabban mellettem és kissé kínosan feszengve nézelődött. Már épp fel akartam ajánlani az ölemet.. Vagyis.. Hogy üljön nyugodtan a lábamra.. A térdemre.. Ja így jó.. De mindegy is, mert Obito átengedte neki a helyét, majd egy igencsak hosszú pillanatig nézett rám, de a tegnap esti tobiskodása után biztos nem ajánlom fel neki magam.. Mármint az ölem.. Ó, bazdmeg! Mindegy! Obito végül Sasori mellé állt és csendben mondott neki valamit. Sasorival találkozott a pillantásunk de végül elfordítottam a fejem. Talán tényleg jobb lett volna ha nem baszom el a dolgokat még anno.. Ha nem lettem volna részeg és nem dugtunk volna, akkor soha nem is jöttünk volna össze, maximum barátok lennénk aminek kifejezetten örülnék.. Kakashi sem erőszakolt volna meg, és később nem kezdtünk volna el járni és ebből következik, hogy most rohadtul nem érdekelnének a férfiak. Bár jobban meggondolva nem érdekel mindegyik... Sőt, igazából a mellettem ülő kiscsaj jobban foglalkoztat. Kérdőn pillantott fel rám majd elmosolyodott a szívem pedig bukfencezett egyet a mellkasomban. Istenem de szép arca van! Hol volt ő tegnap? Hol volt ő egészen pontosan hét hónappal ezelőtt a tavasz kezdetén mikor hormonoktól és alkoholtól fűtve megbasztam az életem a lehető legrosszabb irányba?

– Téged még nem láttalak. – kezdeményeztem beszélgetést.

– Tegnap csak későn értem ide. Az esti avatáson már ott voltam. – akárhogy kutatok a fejemben nem emlékszek hogy róla láttam volna kompromittáló fotókat vagy videókat. – Te vagy az a srác aki a tanárával járt.. Vagy ilyesmi, ugye? – szinte meghasadt a szívem amikor ezek a szavak elhagyták azokat a szép ajkakat. Miért csinálja ezt velem az élet? Miért baszok ki magammal folyamatosan?

– Tudod az erős túlzás.. És jelenleg szingli vagyok. – fűztem hozzá gyorsan. Túl ciki lenne nyíltan rákérdezni, hogy van-e pasija, ugye? Te jó ég, olyan rég csajoztam, hogy a rutinom oda lett! Pedig régen tök jól ment! 10-ből 11-szer barátzónába kerültem de amúgy jól ment. – Hallottad hogy mit fogunk elő adni?

– Igen. Te leszel a herceg, a szobatársam mesélte. – meghökkenve néztem rá. Én? Herceg? Mi a szöszi? – Nem tudtad? – kérdezte meglepetten.

– Erről a részről lecsúsztam.. És ki lesz a hercegnőm? – kérdeztem csak úgy mellékesen. Ha már lesz csók jelenet is meg minden, hátha szerencsém lesz és ez a tündérke lesz a kedvesem. Jó alkalom lenne, hogy megmutassam neki, mennyire férfiasan szőrtelen vagyok.. Mi a fal?! Még gondolatban is magamat szívatom? Komolyan?! Nyomorult Hidan és az ő reggeli beszólásai a zuhanynál.. Miért kell feltépni a sebeimet? És Itachit miért nem piszkálja senki a szőrtelen mellkasa miatt? Oké, neki legalább a lábán van valami, de akkor is! Hidan meg gyantázza a tökeit! Vagyis borotválja.. Fúj én ezt miért tudom!? Kifújva egy mély levegőt csöppentem vissza a valóságba.. A lány mosolyogva nézett rám amit nem tudtam hova tenni. Valószínűleg lecsúsztam valamiről.. – Bocsi, elismételnéd? – kérdeztem zavartan mire halkan felnevetett és Itachira bökött velem szemben, a kancsó mögött. Itachi épp finoman beleveregette a homlokát a kancsó vállába aki hangosan nevetett a dolgon.

– A hercegnőd Uchiha-kun. – mondta a lány én pedig végre felébredtem és olyan hangosan elnevettem magam, hogy a rázkódástól, majdnem leestem a székről. Nem emlékszem mikor értettünk egyet bármiben is Kancsóval de most tőlünk zengett az ebédlő. Ezen később biztos sokat fogok elmélkedni, de most valami egészen más körül keringtek a gondolataim.

– Jégcsap hercegnő! – ordítottam mint egy őrült, erre persze már az asztal másik fele is felkapta a fejét. – Kibaszottul sok szöveged lesz édesem! – hahotáztam tovább és elképzeltem őt egy fehér szoknyában, hét kicsi emberke mellett kedvesen mosolyogva énekel a madaraknak.. – Meghalok. – dőltem az asztalra és máris felbukkantak az újabb csodás képek. Menyét szoknyában táncol mint egy holdkóros. Almát fogad el egy csúf banyától. Jégcsap üvegkoporsóban fekszik és csókra vár. Sala-la-la, csókra vár! Ja nem, az a kishableány..

– Min nevetsz haver?! – ordított oda nekünk Hidan.

– Jégcsap szoknyában fog énekelni a madaraknak! – ordítottam neki vissza. Ezen már a többiek is halkan nevetni kezdtek, de hozzám képest még egész normálisnak tűntek. – Jégcsap sürüg-forog, takarít mint egy kis tündérke. – nevettem az asztalra hajtva a fejem, míg szabad kezemmel a nem túl stabil falapot csapkodtam.

– Milyen sürüg gyökér? – röhögött Hidan is. – Bassza meg.. – röhögött egyre jobban az albínó is, én pedig felé fordulva csíptem el vele a szemkontaktust és emiatt még jobban röhögtünk egymáson/egymással. – Itachi szoknyában danol!

– Milyen danol? – röhögtem még jobban és amikor már azt hittem ennél jobban nem tudok nevetni, Hidan a nagy röhögésben leesett az asztalról. Ekkor már mindenki hangosan nevetett. Bár ők inkább Hidanen röhögtek. Pedig Itachit virágkoszorúval a hajában látni.. Imádom a gólyatábort.

Utálom a gólyatábort.. A reggeli után Jégcsap ezerszer is elhünnögte mekkora gyökér vagyok és ha ez még nem lett volna elég, a reggeli röhögő görcsöm miatt sokan úgy néztek rám mint egy fogyatékosra.. A lányról kiderült hogy igazából fiú és Hakunak hívják, nem mellesleg egy kibaszott zseni aki 14 évesen végezte el a gimit, a pasija (mert mint kiderült olyan is van neki..) nemrég szabadult a dutyiból.. Marha jó..

– Hé-hé-héé. – állt meg előttem egy kék pólós srác egy vizes üveggel a kezében amiben valószínűleg valami pia volt.. A srác leheletéből legalábbis erre lehet következtetni.. – Te vagy az a srác aki egy másik srácot nyalogatott az egyik videón! – megállt a pucolóbigyó a kezemben és unottan meredtem a vigyorgó hülyére.

– Ja.. Hm.. És ő volt a srác akit ˝nyalogattam˝. – böktem a félig meghámozott krumplival Jégcsapra aki dühösen mellkasba vágott. – Seggfej.. – nyögtem fájdalmasan.

– Ja! Tényleg! – röhögött rá a srác mire Jégcsap egy dühös pillantással vette el a kedvét a további csevegéstől. – Bocs haver.. Nem a seggfejre értettem, hogy tényleg az lennél vagy ilyesmi.. Csak hogy téged nyalogatott vagyis.. Mindegy, bocs. Még dumálunk. – intett kínosan majd eliszkolt. Unottan sóhajtva néztem utána.

– Tudod Jéghercegnő, lehetnél egy kicsit kedvesebb az emberekkel. – pillantottam rá mire elsötétült aurával emelte ütésre a kezét de elkaptam az öklét (és ezzel együtt elejtettem a pucolót). – És kezdhetnéd ezt a kedvességes valamit velem! A hercegeddel. – Itachi arca megenyhült és elgondolkodva meredt maga elé. – Állj! Kérem vissza a dühös Jégcsapot! Ijesztő mikor ezt csinálod! – húzódtam félre tőle és védekezve emeltem magam elé a kezeimet (az egyikben szorosan tartva a félig meghámozott krumplit). Itachi rám nézett és letette a kezében lévő kést meg répát, majd meg sem törölve a mancsait lassan tett egy lépést felém, a kezeivel készen arra, hogy elkapjon és megfojtson, vagy ami rosszabb: Belém törölje a kezét! Egy fojtott sikolyt hallattam és Krumpli úrral hadonásztam felé, miközben lassan hátráltam tőle. – Ne közelíts! Krumpli van nálam! – bizonyításképp felé lendítettem de valahogy kiesett a kezemből.. Na tessék, már krumpli sincs nálam. Pedig pont az imént neveztem el. Már kezdett hozzám nőni.. Nyekkenve vettem tudomásul hogy Jégcsap elkapott, de ami szép és jó, hogy a karjaimat ragadta meg két oldalt amit nem fedett a fekete póló. – És most mi lesz? Hm.. – pislogtam fel rá megadva magam. Egyik kezét elvette a karomról és a hajamhoz nyúlt majd egy tincsemnek a végét az ujjai közé vette. Összeráncolt szemöldökkel néztem az arcát. – Most ez..? – be se tudtam fejezni mikor megértettem pontosabban megéreztem tettének lényegét és dühösen csapkodva próbáltam szabadulni. Ez a sötét menyét beledugta a hajam a fülembe! – Ne csináld már! Szemét! – ez csikis a kurva életbe! Megragadtam a haját és vissza támadtam hátha én is elérem hogy röhögjön ez a szerencsétlen, de folyton kivédte a támadást. Egyik kezemmel a fülem takartam, a másikkal a hajával támadtam, és ő is ugyanannyi kézzel rendelkezik csak épp.. Gyorsabb reflexekkel és magasabb is egy kicsivel.. Kínomban röhögve húztam be a nyakam majd fordítottam el a fejem és hirtelen ötlettől vezérelve nem a fülét támadtam tovább hanem ezúttal az orrát amire nem igen számított mert sikerrel jártam ő pedig egy pillanatra magasba vonta a szemöldökét és egy kínos röhögés féle hagyta el a száját, de ez inkább félröhögés volt ha létezik egyáltalán olyan..

– Ti mit csináltok? – kérdőn néztem Sasorira és Kankuroura akik kissé zavartan álltak nem messze tőlünk. Itachinak a haja az orrában volt, az enyém a fülemben és szoborként megfagyva néztük őket.

– Segítünk főzni? – kérdeztem magamtól és talán Jégcsaptól is.

– Hn. (Kedves vagyok) – hangosan felnevettem és hátráltam egy lépést.

– Ez mégis mióta kedves? – valami tényleg nem okés az agyában.

– Hn. (Anya néha ezzel piszkál.)

– Ja értem. És anyukád kedves szóval bármit tesz az kedves. Tiszta sor.

– Mindig ilyenek? – kérdezte Sasori Kankurout aki csak unottan morgott.

– Vagyis többnyire. – fordítottam. – Minden morgásos, hünnögősös nyelven értek. – legalábbis eddig nagyon úgy tűnik. Meghökkenve akadt meg a szemem a földön heverő krumplin.. Amire valaki rátaposott.. – Krumpli úr! – rogytam térdre és a tőlem nem messze heverő krumplit néztem. – Pedig már kezdtünk összebarátkozni..

– Hn. (Tényleg elég lassan pucoltad. Furcsálltam is..)

– Ezzel nem segítesz. – néztem fel rá és már el is feledkeztem a krumpliról. – Na gyerünk, segíts fel. – nyújtottam felé a kezem, de figyelmen kívül hagyott és vissza állt az asztalhoz amit kint állítottunk fel (kihajt hatós szir-szar asztal). – Oké, persze, menj csak vissza a répádhoz!

– Elég sok hülyeséget szoktál összehordani, de most kifejezetten furcsa vagy. – nyújtotta felém a kezét Sasori. Elfogadtam a segítséget. Mikor már talpon voltam lesepertem a térdem és hangosan felsóhajtottam.

– Igen. Ami azt illeti épp azokat a napokat élem. Tudod ez egy 28 naponta jelentkező dolog ami miatt kicsit ingerlékenyebb vagyok és sokkal gyakrabban változik a hangulatom. – vontam vállat. – Szerintem a hercegnőm is ezzel küszködik. – böktem Itachira aki igyekezett nem felhúzni magát azon amit mondtam, de a hercegnő szócska hallatán elég dühösen vágta ketté a répát..

– Értem. És ez nála hogy jelentkezik? – kérdezte Sasori a Menyétre pillantva.

– Hát.. Kezdetekben ott van, hogy elég kívánós lett.

– Szexre?

– Akár arra is, de most a cukorra gondoltam és a nyalókámra.

– Nyalogatta a nyalókádat? – kérdezte Konan aki épp az imént lépett mellénk.

– Gondolom ja.. Én aludtam.

– Ennyire rossz volt?

– Dehogy is. A nyalóka finom.

– Te már csak tudod. – vetette oda Sasori. Miért van olyan érzésem hogy tökre elbeszélünk egymás mellett?

– Ja.. Szóval túl a kívánós dolgon, reggelinél úgy bámulta a kajáját mintha azon gondolkodna mit is eszik pontosan. Szóval eléggé be van lassulva szegény és itt volt ez az előbbi elmebaja. Beledugta a..

– Répáját a szádba? – fejezte be Konan.

– Ez elég kétértelmű..

– Mert szerinted a nyalókával mire célozgattak? – kérdezte Kankurou mire pislogva próbáltam felidézni miket is mondott Sasori és Konan..

– Oh..

– Leesett neki. – biccentett Kankurou majd a Menyétre pillantott aki elbambulva bámult a tél szélén egy pillangót.

– Gyakorolja a szerepét. – legyintettem mire Konanék felnevettek.

– Hogy álltok a zöldségekkel?! – ordított oda nekünk egy fekete pólós, mire feltartottam a levegőbe a hüvelykujjamat, hogy jól.

– Ha nem láttam volna a krumplis jelenetet, azt hinném, hogy még el se kezdet. – sértetten néztem Sasorira.

– Te csak ne beszélj, Mr. Konyhatündér. – mutattam az orrára majd elmosolyodtam mikor eszembe jutott a higgadt vörös a konyhában. Ha lángra kapna valami akkor is csak csendben nézné és azon gondolkodna, hogy mit rontott el, elvégre a recept nem írta a tűzvészt. – Na mindegy, segítek Hóemberkének. – intettem a többieknek és vissza mentem Itachihoz. Pár percig bírtam a csendet. – Amúgy min gondolkodtál reggelinél?

– Hn.. (12 másodperc)

– Ezen gondolkodtál?

– Eddig bírtad befogni. – talán kicsit többnek éreztem.. Úgy 10 percnek.. – Hn. (Azért kaptunk pirítóst mert a szikkadt kenyeret így lehet megmenteni a legkisebb erőfeszítés árán egy menzán.)

– Ebben van valami.. Ha szikkadt de még nem penészes akkor is nehéz legyűrni, mert már olyan ugh íze van.. Szikkadt kenyérből tudod mit szoktam csinálni?

– Hn? (Bundáskenyeret?)

– Honnan tudtad?

– Hn. (Mindenki ezt csinálja).

– Hm.. (Kivéve egy menzán..)

– Hn. (Ja.)

– Hm.. (Legalább ezt a rövid szót nem kellett volna elhünnögni.)

– Hn. (Ühüm.)

– Te most szórakozol velem?!

– Talált.

– Bazd meg..

– Hn? (Idegesít?)

– Menj a pokolba.

– Hn. (Veled lógni majdnem olyan mintha ott lennék.)

– Igen? Akkor mostantól nagyon sokat fogok veled lógni. – fenyegetőztem mire halkan fújtatott egyet. Még arra is lusta hogy a száját hagyja el a sóhaj.. – Ne orrsóhajtozz itt nekem! Nagyon jól fogunk szórakozni. Megnézzük a pónis sorozatodat amit úgy szeretsz, aztán befonom a hajad, elszavalok pár verset miközben te a falba ütögeted a saját fejed. – Jégcsap ezúttal úgy döntött hogy fordított pszichológiát alkalmaz. Avagy ha olyan dolgokat akarok tenni amiket utál, akkor egyszerűen csak úgy kell tennie mintha igazából szeretni azt amit amúgy utál.

– Kibaszottul jól fogunk szórakozni.. – hát ezt még gyakorolnia kell.

– Hagyjuk, elment tőle a kedvem. – láttam ahogy megcsillant a szemében a ˝győztem˝ gondolata/érzete. A fene essen belé, hogy még így is elérte amit akart.. – Ebéd után megint próba. És most remélem jobban oda teszed majd magad mint délelőtt.

– Esélytelen. – ezt valahogy sejtettem..

47. rész - Aggódok.. Deidara rossz kérdést tesz fel..