Kelepce 02 - Kira Ova

A kis szoba csendjében gubbasztott felhúzott lábakkal.. Az ágy besüppedt alatta, ahogy még mindig a térdeit átkarolva dőlt el a puha matracon. Nem érezte az otthonának ezt a helyet. Nem szerette az itt terjengő mosószer és virág illatot, amiben mások csak halványan érezték a mentát.. De Kira csak azt az alig észrevehető menta illatot érezte a legjobban.. Kaname menta illata ott volt mindenhol, beette magát a bőre alá és e-miatt úgy érezte, mindenestül hozzá tartozik.

Hangosan felsóhajtott és végre elengedte a térdeit.. Bunkó volt az emberekkel. Még a legjobb barátnőjével is fellengzős, egocentrikus és képmutató volt. Ezek a tulajdonságok túl közel álltak egymáshoz, mégsem lett volna helyén való, csak az egyiket kiemelni Kira viselkedésével kapcsolatban.

Rika még is látott benne valamit, ami miatt ragaszkodott az egész lényéhez, noha az első párbeszédük alkalmával, Kira kigúnyolta a lány nevét.. 

Rika.. 

Mint a fő gonoszok neve a kedvenc regényeiben.. 

Rika.. 

Mint a megkattant pszichopaták a játékokban.. 

Rika.. 

Mint a ciki-cuki lányok a filmekben. 

A nő bár akkor eléggé megütközött Kira szavain, még sem vágott vissza, mert ez a Rika mintha kihallotta volna a szavak mögötti kérdéseket és kéréseket.. Ments meg. Figyelj rám. Miért nem menekülsz? Segítsek neked elfutni? Segítesz nekem jobbá válni? Shinohara Rika bár idősebb volt Kiránál, még is egyenrangúként bánt vele mikor megismerték egymást. És még ha Kira nem is osztotta meg vele a titkait, a lány mégis mellette volt és csendben hallgatta kettejük lélegzetvételét.

„Az életünk hangjai. Apró neszek, halk lélegzetvételek.”

Rika megtanította Kirát mosolyogni, de Kira mosolya egyáltalán nem volt olyan ragyogó mint Rikáé. Kira idővel megtanulta váltogatni a hangsúlyát, a kisugárzását.. Megtanulta mikor kell mosolyognia és kedves arcot mutatnia. Megtanulta, hogy a kedves mosoly nem mindig lekezelő és egyáltalán nem tűnik tőle ostobának sem ő, sem mások körülötte. A tartása, a gesztikulációi.. Mindent apránként sajátított el, de cseppet sem tartott olyan sokáig mint azt hitte volna. Lassan, apránként.. Mégis szinte csettintésre. Néha úgy érezte két különböző idősíkon mozog a világgal. Ami más szerint gyors volt, Kira szerint lassú.. Ez nem volt mindig így.

„Velem jössz?”

Szinte beleborzongott az emlékbe.. Kaname mosolya ahogy felé tartja a kezét, a kérdés a levegőben lóg miközben az egész világ belassult körülötte.. Ez volt az első alkalom, hogy úgy érezte órák telnek el míg végül megfogta a férfi véres kezét és elfordította tekintetét a halott anyjáról..

Aznap azért követte a férfit mert félt.. „Ha nem megyek vele.. Engem is megöl?” Sokan rávágnák, hogy válaszd a halált. Halj meg a családoddal, de ne kövesd a gyilkosukat. Ha az eset előtt valaki megkérdezte volna az akkor még fiatal Kirát, hogy ő mit tenne ebben a helyzetben, ő is ezt mondta volna. De amikor eljött a pillanat csak azt érezte élni akar..

Ezek voltak az első emlékei.. Már nem emlékezett a családjára, a hangjukra, az illatukra, az arcukra.. Csak a véres testek látványa maradt meg az emlékezetében és Kaname mosolya ahogy felé nyújtja a kezét..

Félt, egyenesen rettegett Kanamétől.. Mindig igyekezett a férfi kedvére tenni. Mosolygott mikor úgy vélte Kaname ezt szeretné. Megtanult ölni, hogy Kaname hasznára legyen. Megtanult önfeledten nevetni miközben a lelkében viharok tomboltak. Megtanult gyengéd lenni, ahogy azt Kaname akarta..

„Nem teszem, ha nem akarod.”

Tényleg nemet mondhatott volna? Aligha.. 15 éves volt mikor Kaname először érintette meg komolyabban. A komódon heverő digitális óra szerint, mindössze másfél óráig tartott, és ennek a nagy része inkább az előjátékhoz tartozott.. Kira még is úgy érezte egy egész napot töltött el gyötrelem, kín és szégyen között. Idővel jobb lesz.. Gondolta.. De eltelt egy év és csak még fájóbb lett. Ha nem kapcsolta ki az agyát és gondolt valaki másra közben, akkor nem is tudta volna eljátszani, hogy élvezi.. Pedig a férfi nem volt sem erőszakos, sem önző. Odafigyelt rá és olyan szeretettel érintette mintha a legkedvesebb kincsét tartaná a karjai közt..

Kira nem volt szomorú az élete miatt.. Gyűlölte Kaname menta illatát, és a saját védelme érdekében hazudott neki, de nem tartotta rossz embernek a férfit. Egyszerűen csak nehéz elfelejteni és megbocsátani valakinek azért, amiért megölte a családját. Sokáig győzködte magát, hogy a férfinek jó oka volt minderre, de ettől még haragudott rá.. Holott semmit nem tudott róluk, nem ismerte őket, de Kanamét igen.. Nem kellett volna félnie tőle, mégis rettegett és ez volt a fő oka annak amiért nem akart vele lenni.. Nem tudott őszinte lenni, mert félt.. Félt és nem tudott őszinte lenni.. A félelme olykor érthetetlen volt, máskor kézen fekvő.. A félelem gyűlöletet szül..

Koppanásra kapta fel a fejét de mire felugrott volna már egy tompa fém nyomódott a nyakához. Kira megsemmisülten nézett farkasszemet a jól ismert kék szempárral ami az őszi fényben türkiznek hatott. Kira lehunyta a szemeit és elnyomott egy reszketeg sóhajt, majd lassan felült és eltolta magától a fiút..

Rika volt a támasza, a csendes hallgatóság a csendben.. 

De e-miatt a fiú miatt érezte azt, hogy él.. 

Miatta akart élni..

– Hogy jutottál be? – a fiú nem válaszolt, csak az ágyra dobta a kést aminek a nyelét az imént nyomta Kira torkához. A kezével megsimította Kira arcát és lassan közelebb hajolt hozzá, hogy forró csókkal köszöntse.

Mikor először találkoztak Kira épp az iskolai szerepet játszotta. Mosolygott, nevetgélt, de közben magabiztosságot és eleganciát sugárzott. Sokan gyűlölték emiatt. Néhány fiú úgy gondolta, hogy fennhordja az orrát, ami igaz is volt, legalábbis ha a külsőségeket nézzük. Gaara első szavai amiket akkoriban hozzá intézett, cseppet sem voltak kedvesek.

„Undorító.”

Csak ketten voltak mint most is.. Őszi nap volt mint most is.. Mikor rákérdezett miről beszél, a fiú elé lépett és rá mutatott. Kira nem haragudott érte, de nem is szívlelte őt.. Később a fiú mindig bántóan szólt hozzá, ha kettesben maradtak.

„Szép csomag, de belül..”

Kira látta, hogy a fiú miről beszél.. Egy undorító cukor volt, aminek elegáns, krémszínű csomagolása a világ egyik legfurcsább édességét rejtette. Gaara sokszor ette ezeket. Kira meg mert volna győződni róla, hogy mindig van belőle a fiúnál.

„Olyan mint te.”

Mint mindig, a fiú hanghordozása most sem volt bántó, és Kira most sem tudta volna azt mondani, hogy Gaara téved vele kapcsolatban.. Nem haragudott rá.. De attól még fájt neki, hogy így gondolja.

„A csomag hazudik, a valódi kinézete elriaszt másokat, de én szeretem.

Keserű, édes, olykor mintha savanyú is lenne. Mindig változik az íze..

Kiszámíthatatlan,

mégis finom.”

Gaara sosem beszélt ennyit egyszerre, de aznap azokban a percekben még ennél is többet akart mondani. Kira hallani akarta mit mond még, mik kavarognak a fejében, hogy látja a világot, hogy látja őt.. De Kaname már várt rá és Kira nem késhetett. Erre hivatkozott, de az igazság az volt, hogy félt többet hallani..

– Nem kéne itt lenned. – ezt Gaara is jól tudta, de nem úgy tűnt mintha érdekelné. Mutató ujjával gyengéden érintette meg Kira ajkát és lassan vezette végig rajta.. A lány beleremegett az érintésébe, noha alig ért hozzá. Gaara volt az egyetlen aki ilyen hatással volt rá, ő volt az egyetlen akinek már a jelenléte is bizsergette a bőrét, már az emléke is megmelengette a szívét, már a puszta gondolata is erős érzelmeket váltott ki belőle.

Gaara sosem mondta el a teljes igazságot.. Nem Kirát tartotta undorítónak, hanem a hazug mosolyt az ajkain. Nem a lánytól volt hányingere, hanem az illatába keveredő mentától ami Kanaméhez tartozott. Nem tartotta ostobának Kirát.. Csak nem értette a cselekedeteit.. Tudta, hogy Kira nem azért él Kanamével mert vele akar élni, és végképp nem azért mert ki akarja használni.. Sokáig tartott mire ráeszmélt, hogy Kira fél Kanamétől. És bár szerette volna azt mondani, hogy nincs oka félni, nem tudott hazudni neki..

Sokáig tartott mire Kira rájött ezekre.. Mire Gaara végre befejezte a mondatokat amiknek az eleje sértés, de a vége egy különc vallomás. Gaara látta Kirát a maszkok mögött és szerette is. Elnézte a hazugságait mert ismerte az igazságot és úgy érezte érdemes küzdenie érte, érdemes várnia rá.

– Menj el. – Gaara nem hallgatott rá. Ordíthatta volna, könyöröghetett volna, megtámadhatta volna, a fiú akkor is maradt volna.

Gaaranak volt saját élete, voltak titkai és szeszélyei. De úgy szerette Kirát ahogy a lány szerette őt.. Az érzés ugyanaz volt.. Visszafordíthatatlan, veszélyes.. A kivitelezés már kicsit különbözött. Gaara ragaszkodott hozzá, ügyetlenül kedveskedett és nem jött zavarba ha elrontott egy vallomást, mert ő azt az elrontott vallomást is teljesen komolyan gondolta. Kira újra és újra elutasította, mert nem akarta, hogy Gaaranak baja essen. De olykor nem tudta ellökni magától és Gaara ezeket a pillanatokat olyan édessé tette mint senki más.

– Bűzlik.. – nem kellett befejeznie, hogy tudja a mentára gondol. Kaname úgy vélte akkor igazán friss és tiszta valami, ha menta illatot áraszt. Kira és Gaara viszont úgy vélte gyomorforgató szaga van ennek a tisztaságnak..

– Miért vagy itt? – kérdezte a lány mivel hiába küldte volna el újra, a vörös hajú fiú úgy sem hallgatott volna rá. Már olyan sokszor eljátszották ezt, hogy meg sem tudták volna számolni. Az iskolában, a könyvtárban, a kávézóban a könyvtár mellett, az úton a kereszteződésig ameddig még titokban együtt sétálhattak..

„Szeretlek.”

„Nem érdekelsz.”

„Miért hazudsz?”

Gaara mindig tudta ha a lány hazudott, ennek ellenére még is mindig leállt egyetlen csóknál mikor Kira arra kérte, hogy ennél ne menjenek tovább. Kira nem tudta eldönteni, hogy ilyenkor Gaara komolyan elhiszi-e neki, hogy nem akar tőle többet, vagy egyszerűen csak ő is tudja, hogy a tűzzel játszanak. Nem voltak eltiltva egymástól, nem voltak ellenségek, mégsem lehettek együtt, mert volt a kapcsolatukban még egy személy akinek valamiért mindenki a kedvére tett. Olykor félelemből, de az is előfordult hogy megszokásból keresték Kaname kegyeit.

Gaara alig háromszor találkozott személyesen is a férfival és bár nem mondott neki semmit, a tartása még is feszült volt. Tudta hogy Kaname milyen pozíciót tölt be, pedig Kira sosem mondta el neki.. 

Gaara néha többet tudott mint mutatta.

Kira felemelte a kést az ágyról és jobban szemügyre vette. Nem igazi kés.. Mindkét vége életlen de ettől még alkalmas az ölésre. Egyszer Kira rátámadt a fiúra, hogy elriassza, de Gaara könnyű szerrel fel tudta venni vele a harcot. Pusztán a szerencse műve volt, hogy Kira kerekedett felül.. Egy fémből készült evőpálcikát nyomott a fiú torkához és közölte vele, hogy nem hajlandó játszani vele. Ekkor még Kira úgy gondolta, hogy Gaara érzései hamisak. És Gaaranak sokáig tartott elhitetni vele, hogy nem hazudik.

A fiú ismét megcsókolta Kirát, és ezúttal nem húzódott el, hanem összesimította a homlokukat és lehunyva a szemeit hallgatta ahogy a lány lélegzik. A kezét a tarkójára simította és újra megcsókolta. A lány kezei önkéntelenül is a fiú mellkasára csúsztak, érezte az ujjai alatt a szívverését, ami ugyanolyan gyorsan vert mint övé. Gaara mozdulatai mégis határozottak voltak, ami nagyon vonzó volt benne. Szabad kezével végig simított Kira karcsú alakján, majd a csípőjénél megragadva közelebb vonta magához.

Ennél sosem mentek tovább. Már ez is veszélyesnek tűnt..

– Kérlek.. – sok vége volt. Kérlek menj el innen. Kérlek ne engedj el. Kérlek ne nézz rám ilyen szemekkel. Kérlek.. Kérlek.. Kérlek.. 

Gaara mélyen beszívta a levegőt és mint mindig, engedett a kérésnek és távolabb húzódott.

– Délibáb? – pillantotta meg egy könyvborító címét. – Az Eső a sivatagban szerzője. – a lány egy aprót biccentett ezzel támasztva alá a helyes észrevételt. – Jó? – ismét csak biccentet. A fiú elmosolyodott, kissé lemondónak tűnt. – Ha másik világban élnénk.. – a lány rá pillantott, a tekintetük egy végtelennek tűnő percig egybeforrt. Ugyanarra gondoltak..

Arra a másik világra amiben naphosszat beszélgettek könyvekről, filmekről, zenékről és általános dolgokról. Amiben a baráti körük kevésbé tragikus, amiben a múltjuk nem halott szülőkről szól. Egy másik világ amiben néha részük lehetett egy-egy iskolai kirándulás alkalmával, amikor csak ketten beszélgettek és csak egymás számított.

– De nem élünk.. – suttogta Kira alig hallhatóan. Gaara csak biccentett, ezzel is megerősítve, hogy helyes az észrevétel. Még percekig ültek egymás mellett csendben, mikor végül a fiú az órára pillantott és felállt az ágyról.

– Találkozunk a teliholdnál. – csókolta meg még egyszer búcsúzóul majd amilyen hirtelen felbukkant, olyan gyorsan és csendben távozott.