Kelepce 02 - 11. rész
Mert egyre jobban félek
(Biztos lehet máshogy is fordítani, de röviden:
„Az én jóképű pasim, hm.”
Mint mindig a kép most is csak illusztráció, nincs különösebb jelentése, csak.. cuki.. ^^ )
Összebújva
feküdtünk, olykor megpuszilta a fejem, én pedig a kezét fogva hallgattam a
szívverését. Most sokkal közelebb éreztem magamhoz mint máskor. Elengedve a
kezem, fentebb húzta a takarót a hátamnál. Elmosolyodtam és vártam, hogy újra
össze kulcsolja az ujjainkat. Végül elmondta hol is vagyunk pontosan, bár azt
már nem kérdeztem meg, hogy kié ez a lakás, mert valamiért féltem attól, hogy a
halott barátjáé. Nem akartam még több fájdalmat okozni neki, ezért inkább
hagytam, hogy ő beszéljen róla, akkor és úgy ahogy ő szeretné.. Sok kérdésem
lett volna.. Miért jöttek el és miért árulták el a családjukat? Egészen
pontosan hogyan halt meg és ki ölte meg? Bosszút állt a haláláért? Miért tette
a naplót a sírjába? Miért temette el vele az életének azon részeit? És mit érez
most, hogy a múltja egy szelete kikerült a föld alól és beteges módon kísérti? Az
a ház mégis mikor épült? Shisui kitől kapta és miért döntött úgy, hogy Itachira
íratja? Tudta hogy meg fog halni? Vagy csak biztosra akart menni, hogy ha történik
vele valami akkor Itachinak legyen egy biztonságos otthona? Mit érezhet most,
hogy kiderült nem is olyan biztonságos maga a hely?... A titkos járatok..
– Itachi..
Te sokszor jártál az elmúlt időben a titkos könyvtárban? – eddig nem is
gondoltam arra, hogy esetleg más járt ott..
– Nem.
– ez még nem jelent semmit.. Talán a múltkor egyedül ment.. Két alkalom még nem
sok. – Évek óta nem voltam ott.
– Mielőtt
odavittél engem, egyáltalán nem is mentél oda? – sokáig hallgatott, így
felpillantottam rá. A félhomályban kissé nehezen tudtam kivenni a vonásait.
– Miért
kérdezed?
– Ez
azt jelenti, hogy nem te voltál ott? – lepillantott rám.
– Valaki
volt ott?
– Néhány
könyv kevésbé volt poros mint a többi. Ha nem te jársz oda rendszeresen akkor
ki? – ki tudhat még a titkos járatokról? – Van tipped nem igaz?
– A
fővezér és a jobb keze tud a titkos járatokról, de semmi értelme nem lenne
annak, hogy ők oda menjenek. – megint a fővezér..
– És
ha tud valamit amit mi nem? – sok mindent tud, amiről fogalmunk sincs, de
Itachi is jól tudja, hogy most a minket érintő kérdésekre gondolok. Ki rabolt
el és miért? Ki törte fel Itachi rendszerét? Ki játszotta ki? Ki alakítja
mindig úgy a dolgokat, hogy káosz legyen belőle? Minden a fővezérre mutat.. De
ott van még Hidan is.. Még ha próbáltam is meggyőzni magam arról, hogy ő
valóban a barátunk, eszembe jutott Itachi apja.. Ellenséges szervezet, de egy
család.. Mindenkinek megvan a maga célja. Gyakran nem személyes okokból
támadtam meg valakit és ez fordítva is igaz.
– Ha
valóban ő taktikázik, akkor biztos jó oka van rá, de kétlem, hogy köze lenne a
naplókhoz vagy bármihez is ami jelenleg fejtörést okoz.
– Miért
ne lehetne? Ő a fővezér.. Több mindent tud mint mi és..
– Nem
árulna el minket. – vágott közbe én pedig elnyomva egy sóhajt húzódtam el tőle.
Itachi is felült és az arcomat fürkészte, de én inkább lesütöttem a szemem és a
takaró gyűrődéseit szemlélve gondoltam át a napok eseményeit.. És annál jóval
többet.. Ha feltételezhetjük, hogy egy ember kezében futnak át a szálak akkor
is marad egy kérdés ami hozzá segíthet kilétének felfedéséhez. Mit ér el ezekkel a tettekkel? Ebben az
egy kérdésben benne van minden. Hogy mi értelme lenne összeugrasztani minket?
Mi értelme egy fiatal fiút elszakítani a családjától? Mi értelme egy holttest
eltüntetésének?.. Várjunk.. Szólásra nyitottam a számat és felnéztem Itachira
de azonnal elvetettem az ötletet, hogy Shisuiról kérdezzem. Egy holttest
eltüntetésének számtalan oka lehet. Az ablak felé fordítottam a fejem és a
holdat néztem ami előtt épp egy felhő haladt el. Hold.. Vörös Hold.. Alkony.. A
fővezért érdekli a legenda. Szentnek tartja a legendában szereplő alakokat, de
miért? Itachi.. Shisui.. A fővezér.. Kisame.. A gondolataim össze-vissza
csapkodtak. Egy férfi halála, Itachi összetörése, Kisame szerelmének eltávolítása,
a kikötők biztonságának megingása, a fegyvertárakra való hirtelen igény,
Atsushi felbukkanása.. Miért pont most teljesítette a feladatát? Mennyi erre az
esély? Itachi senkit nem rendelt vissza mert félt, hogy azzal veszélyezteti a
kilétüket, épp ezért miután Atsushi végzett a munkájával ugyanúgy tért vissza
ahogy az el volt tervezve.. Nem hagyott semmit félbe, nem foglalt sürgősen
jegyet vissza.. Itachi keze az arcomra simult.
– A
fővezér elvesztett mindent a titkos harcok miatt. Az a célja hogy mentse az
ártatlanokat.. Sosem rabolna el egy ártatlan gyereket a szerető családjától.. –
zavartan ráncoltam a szemöldököm. Honnan tudhatja ezt ilyen biztosan? Honnan
tudja, hogy nem csak átverte? Itachi valószínűleg rájött, hogy engem nem
győzött meg a mese, mert elengedte az arcomat és vett egy mély levegőt. –
Beszélni fogok vele az ügyről. Hogy valaki betört az otthonunkba és ismeri a
titkos járatokat.
– Még
nem jelentetted neki? – kérdeztem meglepetten, hisz nekem ilyen esetekben
mindig az volt az első dolgom, hogy értesítsem Konant.. Igaz, mindössze egyszer
fordult elő és kiderült, hogy nem volt köthető egyik szervezethez sem.
– Minden
idejét leköti a kialakult helyzet megoldása.
– Amit
ő okozott.
– Biztos
vagyok benne, hogy vannak még emberei.
– Akkor
miért..?
– Talán
egy teszt.
– Még
is milyen..? – teszt.. Egy fővezér akinek hatalma van és annyi embere, miért
kerülne ilyen szorítóba? Miért kocáztatná amit felépített? – Titeket tesztel..
Az alvezéreket.. A rendelkezésetekre álló információkkal és hatalommal kell
kiküszöbölnötök a veszélyt.. – értettem meg mire Itachi bólintott.
– Bár
ezt csak sejtjük.
– Akkor
Kisame is..? – bólintott. Hát persze. Kisame sokkal okosabb mint amilyennek
tűnik. – Akkor a lány aki külföldön van?
– Valószínűleg
külön ˝vizsgázik˝ már ha ez valóban csak egy teszt.
– Ha
valóban az, akkor a lány azért van külföldön, hogy Kisame is labilissá váljon..
De a sír és a naplók.. Arról én szóltam neked. Nem a fővezér.
– Talán
volt egy terve, hogy mivel zökkentsen ki.. A sír pedig.. Olykor összejönnek a
dolgok.
– A
sírról tud? – még ha a betörésekről nem is..
– Köteles
voltam jelenteni, hogy egy volt társunk holtteste eltűnt.
– És
azt nem voltál köteles jelenteni, hogy valaki betört a házadba és ellopta a
naplóidat? Kitudja milyen információkat írtál le benne!
– Az
egy.. Érzelmi napló volt, vagy valami olyasmi. Ha a grizzlyk kezébe kerül,
pusztán a saját gyengeségeikkel szembesülhetnek, ha a galambokéba, akkor lesz
egy kis előnyük a medvékkel szemben. Ha csak nem engem akarnak megalázni pár
nyálas és értelmetlen dalszöveggel.
– Dalszöveg?
– Itachi bólintott de nem úgy tűnt, hogy zavarban lenne miatta. – Régen
érzelmes voltál?
– Csak
annyira mint most.
– Most
is írsz dalszövegeket?
– Talán
kicsit túloztam, mikor azt mondtam dalszövegek. Csak firkák és néhány furcsán
rímelő mondat arról milyen értelmetlen egymást gyilkolni és puccos ruhákban
mosolyt színlelni. – ez valamivel hihetőbb mint egy rém romantikus óda a
szerelemről és a magányról. Bár nem minden dalszöveg romantikus, nem is értem
miért erre asszociáltam rögtön.. Megrázva a fejem zártam le ezt a témát, hisz
volt most ennél fontosabb is.
– Ha
nem a vezér járkál a titkos folyosókon akkor ki? – kérdeztem hátha más is tud
még azokról a járatokról.
– Kisame
is tud róluk.
– És
valaki más? – például Hidan vagy Kakuzu..
– Egy
konkrét személy érdekel?
– Nem.
– hazudtam. – Tudod, hogy kié volt az a ház mielőtt a barátodé lett volna?
– Üres
volt és romos. Ő építettet újjá és ő alakítatta ki a titkos szobákat és
folyosókat is.
– És
ki látta a terv rajzokat?
– Ha
innen indulunk ki akkor gyakorlatilag bárki lehet a szürke egértől.
– Ezt
hogy érted? – ráncoltam a szemöldököm.
– Az
előző vezér segítette az építést.
– Miért?
– már akkor elkezdődött volna valami? Kétlem, hogy szívjóságból segített volna
egy volt vezér egy ellenséges szervezetből jövő fiú otthonának építésében.
– Mert
nem bízott benne. – ha segített, láthatott minden járatot.. Így kicsit
érthetőbb. De azt is jelentheti hogy zsákutcába futottam. Halkan felsóhajtva
néztem körbe a szobában. Tökéletesen zárt az egész hely, de menedéknek
előnytelen. Nincs élelem felraktározva és egy magas épületben van. A menedék
helyek leginkább a föld alatt vannak, bár ez egy sziget ország ahol gyakori az
áradás.. – Ha ez valóban egy vizsga.. Hiba volt téged pont ide hozni. – kérdőn
néztem Itachira. – Ez a hely a szervezethez tartozik. Számtalan ehhez hasonló
bevédett lakás és ház van a fővezér kezében. Külföldön is. – és ha a vezér
célja most az, hogy Itachira és az összes alvezérre nyomást helyezzen, akkor
azzal, hogy Itachi ide hozott..
– Most
hazudsz nekem? – kérdeztem és annyira átkozottul dühös lettem az éjszakára
amiért nem láthattam Itachi arcát teljesen. Még ha profi is abban, hogy
elrejtse az érzéseit, akkor is többet ér, ha tisztán láthatom egy ilyen
beszélgetés alatt a vonásait.
– Miért
hazudnék neked?
– Tegyük
fel hogy igazat mondasz és nemrég gondoltad végig, hogy kiszolgáltattál a
főnöködnek. Tegyük fel, hogy nem csak szórakozol az érzéseimmel és valóban meg
akarsz védeni. – még a borzalmas félhomályban is kitudtam venni hogy
megfeszül.. A légkör is kissé nyomott lett amit részben a szavaim okoztak,
másrészt a tudat, hogy ez a hely a fővezér birtokában van (már ha Itachi igazat
mondott).. Olyan érzés mintha az árnyékból figyelne egy sötét alak.. – Akkor
nem az lenne a legjobb ha eltűnnénk innen?
– Elharaptad
a felét. – a magyarázat felét. Közelebb hajoltam Itachihoz, kezemmel a matracon
támaszkodtam mellette.
– Ha
az egész egy hazugság, akkor két lehetőség van.. Kijátszod az érzéseimet és
arra vársz, hogy felajánljam, itt maradok csalinak, csak hogy megbizonyosodhass
róla, valóban a főnököd vizsgáztat. Valószínűleg már a kezdetektől tudtad, hogy
veszélyben lehetek, de hé.. Egy védett helyre hoztál, nem tehetsz róla, hogy
erről a bomba biztos kis lakásból elrabolnak. Úgysem esik bántódásom, bár
valószínűleg egy idegen helyre visznek minden magyarázat nélkül. – éreztem
ahogy megfeszül. – A másik eshetőség... Hogy valójában tényleg szeretsz, de..
Még mindig nem akarsz fel hagyni azzal, hogy bezárj ide amíg elül a vihar,
ezért azt hazudod, hogy a hely a
főnöködé aki lehet, hogy vizsgáztad de lehet, hogy nem. És jobb lenne ha itt
maradnék, hogy ezzel szűkíteni tudjuk a kört. Itt hagynál egy mobilt meg egy
kamerát, hogy azonnal ide siess ha valami balul sülne el, ami persze
esélytelen. Hisz senki nem tud erről a helyről, csak te.
– Szóval
átvernélek, hogy végül az legyen amit én akarok?
– Mond
hogy nem tennéd meg. Mond hogy nem taktikáznál csak azért, hogy önként egyezzek
bele abba, hogy egy biztos helyen, bezárva várjalak, miközben abban a hitben
ringatsz, hogy ezzel neked segítek.. – továbbra sem mozdult. Tartotta magát,
mintha nem is tudná mi a helyén való reakció egy ilyen vádaskodásra.
– Gondolkodás
nélkül megtenném. – kínomban felhorkantva hallattam valami nevetés félét és
elhúzódva tőle másztam ki az ágyból. Egy térdig érő melegítő nadrág volt rajtam
és egy rövid ujjú póló amit Itachi a táskában hozott. Túl hideg kint az idő
ahhoz, hogy ilyen ruhákban menjen ki valaki az utcára.. Amikor idejött nem
tervezte, hogy kienged.. – Mit gondolsz? Melyik az igaz a három közül? –
kérdezte mire eltöprengve döntöttem hátra
fejem, a plafont bámulva. Ha nem is szeret.. Feláldozna? Nem hiszem,
legalábbis nem tudhatom. Az eszemmel nézve sem tűnik helyén valónak azaz
elmélet, hogy meg akarjon ölni vagy akár veszélybe sodorni. Persze az is lehet,
hogy az a sok hűhó arról, hogy meg akar védeni, csak a játék része volt.
Hirtelen eszembe jutott Sasori.. Hittem neki.. Végig megbíztam benne, erre
kiderült, hogy átvert és a poklot éltem át miatta.. Hidan miért gondolhatta
akár egy percig is, hogy Sasori talán segíteni akart nekem? Hallottam Itachi
lépteit így felé fordultam. Tisztes távolságban állt tőlem.
– Ha
rájöttetek Kisamével, hogy ez talán egy teszt.. Akkor miért hagynál itt a
szervezet egyik védett házában?
– Van
meleg ruha is a táskában. – szóval még is el akart vinni innen? De hová? Egy
másik zárt helyre? – Arra gondoltam, hogy egy másik védett helyre viszlek.
Utána egy másikba..
– Hogy
ezzel zavard meg a vezért, ha valóban velem akarna összetörni. Már ha össze
törnél.. – miért lettem hirtelen ilyen bizalmatlan? Mintha saját magammal
alkudoznék más érzéseiről. Nem akarhat ártani nekem, hisz szeret.. De azért
csak nem szerethet annyira, hogy összetörjön miattam. Biztonságban akar tudni.
Hazudik nekem. És ezek az oda-vissza adok-kapok játékok egymás után. – Mit
akarsz tenni? – fontam karba a kezeimet és az ajtón át a sötétbe burkolózott
folyosót kémleltem.
– Ordítanék.
– zavartan néztem rá.
– Mármint..
A helyzettel mit akarsz kezdeni?
– Még
mindig be akarlak zárni.
– Direkt
érted félre a kérdést? – kérdeztem szenvtelenül hisz jól tudtam a választ, de
még ha nem is mondta ki egyenesen azt a választ amit viszont nem tudtam, az
előző két kijelentése őszintén csengett és kicsit oldotta a gyomromban lévő
görcsöt és a szorítást a szívemen.. Még ha csak egy kicsit is de oldotta.. – Lényegtelen,
hogy vizsga vagy sem. Még ha a szervezet nem is kerül akkora slamasztikába..
Feltéve persze, ha ez valóban a vezér egyik csele, hogy kiderítse melyikőtök a
jobb. – hangosan felsóhajtottam és ismét elfordítottam a fejem. – Ha lazán
veszitek, és elbuktok, az nem csak egy kis veszteséget jelent, hanem hatalmas
károkat a saját területeteken.
– A
fegyverraktárakat megfigyelés alatt tartjuk. A kikötőket is őrizzük. Keressük
az elrabolt embereket akiket el akarnak adni.
– Mi
lesz velük ha túlélik?
– A
fiatalokat akiknek nincs családja, vagy rossz körülmények közt tudnak csak
élni.. Esélyt kapnak, hogy változtassanak. – esélyt..
– Már
gyűjtöd a gyerekeket?
– Hamarosan
kezdődik az új csapat képzése. Az utolsó vizsga jövőhónapban lesz.
– Láthatom
őket? – meggondolatlan, ostoba kérdés.. De látni akarom az újakat.. Nem csak
azokat akik most fognak végezni, hanem azokat is akik most fognak útnak
indulni. Látni akarom, milyen emberekkel voltam körülvéve, hogy honnan jöttek,
mitől szabadultak meg és miért voltak annyira ellenségesek, ha nekik ez egy
˝esély˝-nek számított. Atsushi miért gyűlöli Itachit ha ő választhatta a
kiképzést?
– Holnap
haza megyünk. – lépett el mellettem Itachi én pedig kissé lassabban követtem.
– És
utána mi lesz? – szóltam utána.
– Mond
meg te. – csukta fel a villanyt a folyosón, mire hunyorogva pislogtam rá. –
Segítesz összegyűjteni az új csapatot? – még mindig hunyorogva próbáltam rá
nézni.
– Raboljak
gyerekeket?
– Szöktess
és ments meg gyerekeket.
– Szóval
raboljam el őket.
– Nem
Deidara. Szöktess meg egy lányt akit a nyomornegyedben erőszakolnak meg
naponta. Ments meg egy fiút akit egy ketrecbe zárva szállítanak Európába.
Szöktess meg egy fiút aki rettegve alszik el nap mint nap egy ólban, attól
félve, hogy a részeges apja ismét rajta tölti ki a dühét amiért nem nyert kártyán.
Ments meg egy lányt aki vacogva kuporog egy hordóban a halott anyját ölelgetve
és még csak reménykedni sem mer benne, hogy túl éli a másnapot. – elszörnyedve
hallgattam.. Kurotsuchi.. Atsushi.. Ők melyiket élték át? – Nem zárhatlak be,
mert azzal elveszítenélek. Elengedlek és reménykedem, hogy nem rabolnak el
tőlem ismét.
– Egy
szívroham is elvihet a hirtelen jött pártfordulásod miatt. – Itachi felsóhajtva
lépett elém de nem érintett meg, nem ölelt át.. Megtartotta az egy lépés
távolságot. Amiatt amit még az ágyban mondtam neki arról, hogy talán hazudik és
nem tudok hinni neki? Ott mintha elpattant volna benne valami.. Mintha kezdte
volna megérteni miért nem tudok bízni benne.. De az is lehet, hogy más oka van.
Nála nem lehet tudni.
– Tudok
újra éleszteni.
– Ha
egy hullát csókolgatsz, az nem élet mentés hanem egy újabb perverzió.
– Hn..
Pedig a legszebb történetekben egy szívből jövő csók mindent megold. – zavartan
pislogtam rá. Még egy perce sincs, hogy gyomorforgatóan súlyos dolgokról
beszéltünk és most Disney mesékre alapozza az újjáélesztést?
– Ha
ezt iróniával akartad mondani és viccnek szántad akkor nem jött át.
– Majd
gyakorlok. – képzelem. Behozva a kis távolságot döntöttem homlokomat a vállára.
A kezei megremegtek, mintha fel akarta volna emelni őket, hogy reményeim
szerint átöleljen, de végül nem tett semmit.
– Szeretem
ha megérintesz.. Szóval ha nem ellökni akarsz akkor tegyél amit csak akarsz. –
amint ezt kimondtam egy mély sóhaj hagyta el ajkait és szorosan fonta körém a
karjait. – Szeretlek..
– Egyre
többször mondod.
– Mert
egyre jobban félek, hogy te nem mondod.. – Itachi hosszan csókolta meg a
halántékom ami kellemesen bizsergető érzéssel töltött el.
– Szeretlek
még akkor is ha nem hiszed. Még a halál árnyékában is, az életnek nevezett
poklon túl is, egy örökké tartó valóságig szeretni foglak. Emberként,
démonként, állatként, nekem mindegy minek tartasz amíg a karjaimban tarthatlak.
Ha kell ezerszer is elmondom mennyire szeretlek téged. – alig kaptam levegőt a
szavai súlyától. Már a számon volt, hogy elmondjam elhiszem neki, de nem tudtam
kimondani. Ehelyett inkább átölelve kapaszkodtam meg a pólójában és lélegzet
visszafojtva próbáltam az emlékezetembe vésni a szavait, újra és újra
elismételve magamban. Ha nem igaz az sem érdekel.. Ha megöl az sem érdekel.. Ha
csak kihasznál az sem érdekel.. Csak hazudjon még és öleljen át szorosan, amíg
lélegzek és ver a szívem..
Kira
idegesen dobolt a karján miközben hol az órát bámulta a falon, hol pedig a
kivetítőt, ahol nem sokára Shinohara Rikának kéne hívást kezdeményeznie velünk.
Kisame feszülten bámulta az órát és nem sokat segített a dolgon, hogy Kaname
sem kezdeményezett még hívást.. Bár a dolgok látszólag rendezve vannak, és
senki sem tétlenkedik, mégis feszültséggel tölt el ez a várakozás. A legtöbb
eshetőséget számításba vettük és óvintézkedéseket tettünk, de elég egyetlen
homokszem a gépezetben és minden borul. ˝Velem akarna összetörni.. Már ha
összetörnél..˝ Egyszer már megtette. És akkor jöttem rá leginkább, mennyire
veszélyesek az érzéseim Deidara iránt. Legszívesebben megöltem volna Kanamét..
Már maga az, hogy erre gondoltam, árulásnak minősül. Egyedül azért nem ugrottam
neki, mert tudtam, hogy az esélyeim a túlélésre a nullával értek volna fel, ha
megtámadom. Ezért akartam elfutni Deidarával. És ő erről még csak nem is tud
semmit.. Hogy gondolhatja, hogy nem törne össze ha elveszíteném? Nap mint nap
szembesül vele ahogy elveszítem a fejem miatta.. Amikor nem találtam a házban,
amikor nem kért a védelmemből, amikor Atsushi átölelte és megpuszilta őt..
Ökölbe szorítottam a kezem, de félve attól, hogy esetleg Kira vagy Kisame ezt
észreveszik, lassan lazítottam a szorításon. Tudom, hogy Deidara miattam
bizalmatlan. Én sem bíznék magamban, főleg azok után ahogy bántam vele. „Nem
zárhatsz be!˝ Tudom, de ettől még meg akarom tenni.. Ha tudom hol van,
könnyebben tudok koncentrálni és könnyebb levegőt venni is. Viszont ha valóban
Kaname újabb kis tesztje ez az egész, akkor jobb ha Onokival van. Már ha nem
gondol egyet hirtelen és indul felfedező útra egyedül, mint a legutóbb. Onoki a
kémképző egyik tanára. Régen ő is kém volt, de végül a tanítást választotta. Jót
fog tenni Deidarának, hogy velük van. A régi lakás amit bérelt, teljesen fel
lett forgatva mikor elszökött a galamboktól. Bár elmentem oda egyszer, semmi
érdemlegeset nem találtam és valahogy sosem került szóba az a hely. Mikor
reggel szóba hoztam, eszébe jutott néhány speciális ruha és kütyü amiket régen
használt. Azt mondta a lakásban hagyta őket, de azokat kiszúrtam volna. A
galambok minden bizonnyal elvitték. Kár értük, de egyik tárgy sem jelentett
fenyegetést a többi titkunkra nézve, így nem hiszem, hogy fontos lenne.
Legalábbis a szervezetünknek nem. De talán Deidara örült volna neki, ha vissza
kapja.. Bár az is lehet, hogy hidegen hagyja. Ki tudja.. Néha elég nehéz
kiigazodni rajta. Viszont ha azt nézzük, hogy régen ezekkel dolgozott, biztos
biztonságérzetet adna neki, ha azt a ruhát és kütyüket használhatná amit már
ismer. Amint tehetem, beszerzek neki egy újat. Olyat amilyet szeretne..
– Végre!
– csattant fel Kisame és a géphez lépve elfogadta a hívást Shinoharától. A
barna hajú lány egy megviselt mosollyal nézett bele a kamerába. – Hogy vagy? –
kérdezte Kisame kissé idegesebben mint ahogy azt megszoktuk tőle. Shinohara
mosolya még szélesebb lett, de ez nem változtatott a tényen, hogy szörnyen
nézett ki. Fogyott, az arca beesett és olyan mély karikák voltak a szeme alatt
mint nekem.. Csak nekem gyárilag ilyen. Shinoharának nem.
– Jól
vagyok. A felkelők szervezete likvidálva, információk begyűjtve. Már csak egy
üzlet van hátra és végeztem is. – felkelők és információk. Ezeket nekem kellene
intéznem. Még akár az üzletet is..
– Miért
téged küldött? – kérdeztem de nagyon úgy tűnt, hogy ez kínos téma, ugyanis
válasz helyett ő kezdett el kérdéseket feltenni a kikötőkkel és a
fegyverraktárakkal kapcsolatban. Kira feszülten rágta a száját amit a legjobb
barátnője is kiszúrt, de ahogy sok mást sem, ezt sem tette szóvá és mi sem
mondtunk semmit. A képernyőn még egy ablak jelent meg. Kira fogadta Kaname hívását
és ezzel együtt elkezdődött az igazi megbeszélés..
Megjegyzések
Nagyon örülök, hogy tetszik (még mindig alig hiszem el amikor valaki ezt írja, tényleg nehéz leírni mennyire jól esik ezt olvasni)
Most töltöttem fel egy ova-t Kiráról és holnap hozom a következő részt is ^^
Megjegyzés küldése