Ki vagy te? 3. rész

Zúzz a rockerekkel!

 

Nagyot sóhajtva kavartam meg a levest. Még egy tíz perc és jó lesz.. Vissza tettem rá a fedőt és elővettem a telefonom. Aoi posztolta twitteren, hogy utazik.. Még egy képet is feltöltött a kocsi ablakából.. Rögtön pötyögni kezdtem az sms-t:

„Vezetés közbe ne telefonozz! Veszélyes..”

Alig hogy elküldtem, érkezett a válasz, amivel nem megnyugtatott, hanem még idegesebbé tett. Ha ilyen gyorsan válaszol, az azt jelenti, hogy eddig is a telefonjával szórakozott.

„Nyugi Kai, óvatosan vezetek ^^ ”

„Akkor miért válaszoltál ilyen gyorsan?!”

„Miért, miért? Hát hogy ne aggódj ;) ”

„Vezetés közben ne telefonozz!!!”

„A benzinkúton állok! xD ”

„Bocsánat.. Csak Rei balesete óta idegesebb vagyok..”

„Amióta ismerlek ilyen vagy xD De jó, értem mire gondolsz. Óvatosan fogok vezetni és felhívlak ha megérkeztem a szüleimhez.”

Csak a szememet forgattam. Mi vagyok én? Az anyja?

„Nem vagyok az anyukád..”

„Jó, akkor nem hívlak fel!”

„Azt nem mondtam, hogy ne hívj fel!”

Persze erre már nem válaszolt.. Franc egye meg.. Mindegy, majd felhívom én!

– Kifut a leves. – hallottam meg Rei hangját, mire ijedten zártam el a gázt..

– Ááá! Francba.. – itt cseszegetem Aoit, hogy ne telefonozzon, erre nem ugyanazt csinálom? Gyorsan áttöröltem a gáz tűzhelyet, hogy ne ragadjon oda a kiömlött lé, majd Reita felé fordultam. – Vége a filmnek? Éhes vagy már? – kérdeztem mire csak a szemét forgatta.

– Te mindig ennyit kérdezősködsz? – kérdezte flegmán. Rosszul esik ahogy beszél, de le kell nyelnem. Beharaptam ajkaimat, mire a képembe csapódott egy törlő ruha. Döbbenten néztem Reitára. – Ilyet ne csinálj! Undorító.. – fintorgott én pedig elkerekedett szemekkel nyitottam szólásra a számat de közbe vágott. – Az ajkaid beharapását uke-fiú. – adott választ gúnyosan a még fel sem tett kérdésre.

– Meghalni esetleg ne haljak meg? – kérdeztem sértetten, de azon nyomban megráztam a fejem, jelezve, hogy ne is válaszoljon. Véletlenül csúszott ki a számon.. Nem kéne szemétnek lennem vele, hisz még mindig nem épült fel teljesen és nem akarok verekedni.. Már pedig ha tényleg olyan hangulatingadozásai vannak mint egy havibajos lánynak, akkor jobb nem hergelni. – Ülj le. Szedek neked enni.

– Nem kell, én is tudok szed..

– Ülj le! – mordultam rá mire meglepetten lehuppant a fenekére és döbbenten nézett rám. Nagyot sóhajtva fordultam a fazék felé és levéve róla a fedőt szedtem ki hűlni egy tányérba. – Még meleg, szóval várj egy kicsit mielőtt enni kezdesz. – tettem le elé az ételt és kanalat is adtam hozzá. – Ha ettél, vedd be a gyógyszereidet amiket az orvos adott. Szólj ha végeztél és elmosogatok. – hagytam magára és berobogtam a földszinti vendégszobába. Eredetileg lomosnak akarta, de Rukival lebeszéltük róla, azzal érvelve, hogyha a mamája esetleg ide utazik, ne kelljen lépcsőznie. Becsukva magam mögött az ajtót ledőltem az ágyra és ismét egy nagy sóhaj szakadt fel belőlem. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyen.. Reita soha nem volt velem ennyire szemét, még akkor sem amikor eltörtem egy egész pohárkészletét.. Soha többet nem iszok annyit.. Előkotortam zsebemből a telefonomat és kikerestem Uruha számát, majd rögtön rámentem a hívásra. A plafont bámulva vártam, hogy végre felvegye a készüléket, de beletelt úgy 10 percbe és vagy öt hívásba, mire felébresztettem.

– Miva..? – kérdezte artikulálatlanul.

– Már dél van Ruru.. – motyogtam a fejemet csóválva.

– Hm?... Jé.. Tényleg.. Akkor még alszok, szi..

– Ne tedd le! – szóltam rá ijedten. – Vedd át egy kicsit Reitát.

– Mennyi az a kicsi? – kérdezte fáradtan.

– Azt majd megdumálod Rukival.

– Mert te mit csinálsz?

– Megnézem a rádió állomást. – vontam vállat. – Na gyere, kész az ebéd is. – próbáltam a hasával megfogni.

– Mit főztél? – kérdezte mire elmosolyodtam.

– Ha eljössz akkor megtudod. – ültem fel az ágyon és körül néztem a szobában a kulcsaimat keresve tekintetemmel. – Reita szívesebben van veled, mint egy vadidegennel. – tettem hozzá és felállva az ágyról a szekrényhez léptem és levettem a polcról a kulcsaimat. – Megvárom amíg ideérsz, csak azután megyek el.

– Rendben. Felöltözök és megyek.

– Köszönöm. Szia.

– Szia. – szakította meg a hívást én pedig halkan kinyitottam a szoba ajtót és kilestem rajta. Zokniban csúszkálva indultam el a konyha felé ahol Reita az asztalon feküdt és undorodva dugta ki a nyelvét, miközben a levest piszkálta.

– Csak turkálod vagy ettél is valamennyit? – kérdeztem szemrehányón, mire felém pillantott, de nem felelt. – Rei, ha nem eszel rendesen nem fogsz meggyógyulni. – léptem elé mire unottan felegyenesedett.

– És mégis hogy tudnám EZT megenni? – kérdezte fintorogva ami nem is kicsit ütött szíven.

– Ennyire gusztustalannak tartod amit főztem? – kérdeztem kínosan mosolyogva.

– Főzted? Ezt? Előbb eszem meg Aoi főtt rizsét mint ezt a valamit. – tolta el a tányért, mire a számat rágva néztem félre. Ne akadj ki! Nem szabad! – Mondtam hogy ne harapdáld a szádat mert undorító! – mordult rám mire kínosan elnevettem magam és a hajamba túrva próbáltam lenyugtatni az idegeimet. Undorító amit főzök, undorító a közelségem, undorító hogy a számat rágom idegességemben, mert nem akarok neki vissza szólni, mert rohadtul nem emlékszik arra, hogy ki a franc vagyok, és folyton sérteget!.. – Ezt hagyd abba.. – figyelmeztetett mire idegesen csaptam a combomra és megpróbálva lenyelni a sérelmeimet néztem rá.

– Már megint mi az ami nem tetszik? – kérdeztem egyre csak emelkedő mellkassal.

– Hiába túrsz a hajadba, hiába harapdálod az ajkaidat, nem foglak megkedvelni uke-fiú. – hajolt előrébb a székében és mélyen a szemembe nézett. – Nem csípem a buzikat. – tette hozzá én pedig értetlenül ráncoltam a szemöldököm. Reita felállt az asztaltól és elhagyta a konyhát.. Tehát nem azért kért három napot, hogy átgondolja a dolgot, hanem hogy hogyan utasítson vissza úgy, hogy ne fájjon.. Megdörzsöltem az arcomat és megköszörültem a torkomat, hogy kicsit helyre rázódjak, de ez nem nagyon sikerült..

– Megjöttem! – hallottam meg Uruha hangját, mire nagyot sóhajtottam. Jól van Kai! Szedd össze magad!

– Ruru! – léptem ki a konyhából ő pedig mosolyogva intett és miután lerúgta a cipőjét, elém lépett. – Reitának nem ízlett a leves szóval tudnál neki csinálni spagettit vagy valamit? – kérdeztem mire bólintott.

– Bízd csak ide. – mosolygott majd mikor megcsapta az orrát az étel illata nagyot szippantott a levegőbe. – Üüüühm, ennek jó illata van. – lelkesedett és belépett a konyhába. – Ezt Reita ette? – mutatott a tányérra amiből egy kanálnyi sem fogyott.

– Az túlzás hogy ette, de.. igen. – bólintottam ő pedig leült és megkóstolta amit készítettem. Boldogan rám mosolygott.  

– Ez baromi jó lett. – dicsért meg ami miatt kicsit jobba érzetem magam. Legalább valakinek ízlik..

– Örülök. Akkor egyél, én pedig megyek is. – tartottam fel a kezem amiben a kulcsaim voltak.

– Rendben, vigyázz az úton. – biccentett.

– Ti meg ne veszekedjetek. – intettem majd anélkül, hogy felköszöntem volna Reitának leléptem. Beültem a kocsimba és már ott sem voltam. Persze eszem ágában sem volt elmenni a rádió állomásra. Egyedül szeretnék lenni.. ˝Nem csípem a buzikat.˝ Egy szóval sem mondtam neki, hogy én az vagyok, akkor mégis honnan tudta? Lehet, hogy mégis emlékszik a vallomásomra?.. De ha emlékszik akkor miért hazudott?... Nem, Reita nem hazudna ekkorát. Az orvos szerint lehetnek emlék töredékei.. Talán a vallomásom egy ilyen emlék töredék.. De akkor sem értem. Reita nem az a fajta aki utálná azokat akik mások.. Mármint csak azért mert valaki meleg, még nem fogja elítélni. Akkor engem miért? Valahogy nem stimmel.. Az a Reita akit ismerünk nem ilyen.. De másfelől, ha csak azt nézem ahogy a többiekkel viselkedik, meg úgy általánosságban beszél és mozog, meg eszik az semmit nem változott.. Nem értem és ez rohadtul idegesít. Most mégis mi a francot tehetnék? Minden zavarja ami velem kapcsolatos és utálja már csak a jelenlétemet is. Ez nem fair! Ott szeretnék lenni vele, főzni neki és megbizonyosodni arról, hogy rendesen beveszi a gyógyszereit.. De ha ott vagyok az zavarja őt és folyton csak csesztet mindenért.. Nem tudom, hogy mit tehetnék..

Fáradtan rogytam le az ágyamra és letöröltem a homlokomról az izzadság cseppeket.

– Mégis csak így néz ki a legjobban. – néztem körül a szobámban. Háromszor rendeztem át az elmúlt… négy órában? Jól elrepült az idő.. A hátamra dőlve hangosan felsóhajtottam és átadtam magam az üvöltő zenének. Nem érzem, hogy jobb lenne a szívemnek, de.. most legalább majd tudok aludni. – Áh.. Fúúj.. – éreztem meg saját szagomat. Fürödni kéne.. Rettenetesen leizzadtam. Feltápászkodtam az ágyról és elővettem magamnak egy boxert meg egy pólót… Bááár.. Sunyin elmosolyodtam. Most úgy se fog rám rontani senki, tehát… Vissza dobáltam a cuccokat  és elindultam a fürdőbe. A zene továbbra is üvöltött, hátha elnyomja a gondolataimat.. Megengedtem a vizet és komótosan elkezdtem ledobálni magamról a piszkos ruhát. Beállva a tükör elé, kivettem a kis pohárból a fog kefémet és dúdolászva a már ismerős dallamot, nyomtam rá a fogkrémből. A számnak vége lett és keményebb zene indult el, történetesen a DeG-től. A fogamat mosva néztem a tükörképemet. Nem tudom hogyan kéne közelednem Reitához. Abban már biztos vagyok, hogy el kell engednem a szerelmem amit iránta érzek, de attól még egy bandában vagyunk és én a barátomnak tekintem.. A zene hirtelen elhalt amit nem tudtam mire vélni, de a következő pillanatban Ruki rontott be a fürdőszobába én pedig ott álltam egy szál faszban..

– Kai! – mordult rám de én csak pislogni tudtam rajta. – Már vagy ezerszer hívtalak! – szidott meg mire kivettem a számból a fogkefét..

– Bocs.. Nem hallottam a zene.. – kezdtem még mindig sokkoltan a magyarázkodást de leintett.

– El kellett jönnöm a találkozóról miattad! Mondtam, hogy ne hagyd őket egyedül! Basszus, ha Reita nem lenne még mindig sérült komolyan szarnék az egészre és azt mondanám, hogy majd lassan újra megismeritek egymást ahogy nektek kényelmes, de.. – túrt a hajába idegesen, mire ijedten kapta el a kezét. – És még ez is.. – morgolódott és arrébb tolt a tükör elől, hogy megigazgassa a haját. Biztos fontos lehet ez a találkozó ha így kiöltözött. – Jó.. Így már megteszi. – nézett rám újra, hogy fojtathassa a lecseszésemet. – Menj vissza Reitához mert Uruha nem tud gondoskodni róla. – adta ki az utasítást és már épp menni készült de utána szóltam.

– Én sem tudok róla gondoskodni! – kijelentésemre meglepetten fordult felém. – Nem eszi meg amit főzök és folyton sérteget. Ráadásul idegennek tart.. Én se engednék be egy idegent a lakásomba és feszélyezne a jelenléte, nem tudnék rendesen aludni tőle. Az egyetlen aki gondoskodni tudna róla az te vagy. – világítottam rá a tényekre. Ruki halkan felsóhajtott majd karba fonta a kezeit és elgondolkodva figyelte az ajtó félfát.. Tudom, hogy azt akarja, hogy én legyek ott Reitával de én nem mehetek.. Az egyikünknek sem lenne jó. Ráadásul a sebét sem tudnám átkötözni mert tudja hogy meleg vagyok..

– Már pedig se Aoi sem én nem tudunk ott lenni vele. Uruha majd ott marad veletek és akkor nem lesz olyan kellemetlen. Ebbe bele se gondoltál? – kérdezte mire lehajtottam a fejem.. Ebbe tényleg nem gondoltam bele.

– Jó.. Amint megfürödtem vissza megyek. – ígértem kelletlenül.

– Rendben. Majd beszélünk. – indult el.

– Ruki! – szóltam utána mire felém fordult. – Jól nézel ki. Minden rendben lesz a megbeszélésen. – biztattam mire elmosolyodott.

– Köszi. – nevette el magát majd lesietett a lépcsőn.. Hát ennyit a nyugodt estémről.. Vissza álltam a tükör elé.. Fogkrémes a pofám.. És várj már! Most komolyan egy szál faszban beszélgettem Rukival?? Na ilyen se volt még.. Ha onsenbe mentünk akkor is mindig eltakartuk magunkat egy törölközővel vagy valami.. Mindegy, elvégre mindketten pasik vagyunk.. Ez akkor lett volna kínos, ha én látom őt.. Bár.. Talán még az se..

Halkan csuktam be magam mögött az ajtót. A lépcsőn egy wc papír volt kiterítve, amit nem tudtam hova tenni.. Minek gurították le a lépcsőről? Tudom, hogy sok hülyeséget csinálnak de ez már kicsit túlzás, nem? Nagyot sóhajtva tettem be a táskám a vendég szobába majd ledobva a kulcsaimat kezdtem el felszedni a lépcsőn szétdobált holmikat.. Kocsi kulcs, rágó, fakanál (?), fedő (???)… Mit műveltek ezek? Benyitva Reita szobájába szintén egy hatalmas káosz fogadott, na meg az ágyon fekvő két rocker.. Halkan kuncogva vettem elő a telefonomat és lefotóztam ahogy összefirkált arccal, egymás hegyén hátán alszanak. Ruru édesen csücsörített, biztos valami lányról álmodott. Reita viszont fejjel lefelé feküdt és nyitva volt a szája, miközben olyan dolgok voltak az arcukra írva, hogy „Baka”, vagy épp „Kawaii”… Eltettem a telefonom és felszedtem a földről egy kupac ruhát. Pedig azt hittem ma már nem kell mosnom.. Undorodva emeltem fel Reita egyik gatyáját.. Mi a fenével öntötték ezt le? Még az hogy gatya nem is zavar, mert miért zavarna? De ez a ragadós valami.. Ez szörp? Elég sokat öntöttek rá szóval érzem az illatát..

– Oi! – ordította el magát Reita amivel igencsak meglepett. Ruru nagyot nyekkent amikor a földre zuhant Reita lendületétől, ugyanis a basszeros felugrott az ágyról és elém lépve kitépte a kezemből a kupac ruhát és kilökött az ajtón.. A gatyájával a kezemben.. Jobban szemügyre vettem a darabot és nem tudtam nem elmosolyodni rajta.. „Zúzz a rockerekkel!”

– Pff! Ez komoly? – röhögtem a szám elé kapva szabad kezemet. Bekopogtam az ajtón, mire Reita idegesen tárta ki előttem és dühösen nézett rám, én viszont csak mosolyogva átnyújtottam neki az alsóneműt.

– Te.. Te.. Perverz állat! – kapta ki a kezemből és hangosan becsapta az ajtót. 

4. rész - Amúgy kéz fétisem van...