Ki vagy te? 2. rész

Vagy a húst szabdalom fel, vagy a basszerost

– Ki vagy te? – kérdésére teljesen ledöbbentem. Uruha kínosan elnevette magát.

– Hogy hogy ki? Hát Kai! Tudod, a dobosunk. – próbálta rá vezetni, de nem igazán látszott úgy, mintha értené, amit mond neki..

– Hívok egy orvost. – sietett ki Aoi a teremből. Reita meglepetten nézett Uruhára.

– De hol van Yune? – kérdezte ezzel még inkább megforgatva bennem a tőrt.. Yune..

– Reita, tudod milyen nap volt, amikor a baleset történt? – kérdezte Ruki, mire Reita megrázta a fejét. – És azt sejted, hogy milyen évet írunk? – kérdezte lassan formálva a szavakat, mintha csak a választól félne.

– Persze. 2003 Január.. – mondta határozottan, de mikor látta a döbbent arcokat, zavartan nézett Uruhára és jobban szemügyre vette. – Már nem fested a hajad? – kérdezte majd Rukira nézett. – És te sem.. Meddig voltam kómában? – kérdezte mire összenéztünk a srácokkal.

– Reita.. Te mindössze három hétig voltál eszméletlen de.. Valószínű, hogy amnéziád van. – mondta Ruki és feszülten figyeltük a basszeros reakcióját. Reita csak a fejét rázta és felnevetett.

– Jó, de.. Mégis milyen évet írunk? 2004? – kérdezte reménykedve.

– 2017.. – motyogta Ruru..

– Elnézést, ki mennének egy kicsit? – lépett be az orvos, mi pedig kelletlenül ott hagytuk őket. Becsuktam magam mögött az ajtót és a számat rágva ültem le egy székre.

– Kai.. – ült le mellém Ruki és megfogta a vállamat, ezzel is jelezve, hogy nem vagyok egyedül.. Ez a büntetésem, amiért kórházba került miattam?

– De miért nem emlékszik Kaira? – kérdezte Aoi értetlenül.

– Azt mondta 2003. van.. – motyogta Uruha.. – De az lehetetlen hogy ne emlékezzen semmire az elmúlt évekről. – mondta teljesen sokkos állapotban. Nem hogy a vallomásomra nem emlékszik, hanem rám sem..

– A mostani albumok, a koncertek, a turnék, a videó klipek, az interjúk.. – soroltam a fejemet fogva.. – A Wakaremichitől semmilyen számra nem emlékszik.. – motyogtam. Vajon hogy fogja újra tanulni az összes számot? 

– A számokat újra tudja tanulni, de a közös emlékeinket nem tudja újra ugyanúgy átélni! És azt se tudja, hogy te ki vagy. – akadt ki Aoi.

– Az a leg kisebb gond, most biztos össze van zavarodva. – ráztam a fejem elveszetten. – Ha haza megy egy tök idegen lakásban fogja találni magát…

– De akkor most mit csináljunk? – kérdezte Uruha. – Ha két coffba fogom a hajam, azzal segítek valamit? – kérdezte a száját húzogatva.

– Nem hiszem. – mosolyodott el Ruki.

– De attól megcsinálhatnánk. – gondolkodott el Aoi amin felnevettünk a kilátástalan helyzet ellenére is.

– Felőlem, de szoknyát nem fogok felvenni megint. – mondta és látványosan kirázta a hideg.

– A lényeg, hogy felébredt. – tereltem komolyra a szót. – Viszont akkor először tényleg Uruha és Aoi vigyáz majd rá, utána viszont Ruki. Adjunk neki egy kis időt, hogy megszokja a mostani külsőtöket.

– És veled mi lesz? – kérdezte Ruki mire halványan elmosolyodtam.

– Amint bemehetünk hozzá, bemutatkozok neki. Meg persze sokszor meglátogatom majd, és ha már megszokta a jelenlétem, én is vigyázhatok rá. – vázoltam a hirtelen jött tervet. A többiek csak egyetértően bólogattak.

– Rendben akkor ezt fogjuk tenni. – határozta el Ruki. Az ajtó kinyílt és Fuyu-chan lépett ki rajta az orvossal.

– Ideiglenes amnéziát diagnosztizáltunk. – kezdte az orvos, mire Ruki is és én is felálltunk a székekről.

– Ideiglenes? – kérdeztem reménykedve mire bólintott.

– Viszont eltart egy darabig, mire mindenre emlékezni kezd. De ha minden jól megy pár hónap múlva már nem lesz semmi baja. Persze ehhez az is kell, hogy sokat beszéljenek vele és lassanként adagolják az információkat. Na meg persze el kell jönnie minden héten egy rutin vizsgálatra meg beszélgetni az egyik orvosunkkal az emlékeiről. – kezdte el ecsetelni a teendőket. Recepteket is adott, amiket majd be kell vetetni vele, és neveket, akikkel majd időpontot kell egyeztetni..

– Köszönjük. – hajoltunk meg. Az orvos bíztatóan ránk mosolygott, majd mikor meglátta Reita anyját és nővérét, oda sietett hozzájuk, hogy őket is megnyugtassa. Reita aggodalmaskodó családjából ítélve ez eltarthat egy darabig.

– Addig menjünk be. – határozta el Aoi és már nyitotta is az ajtót. Mindenki követte egyedül én ácsorogtam még egy helyben.. Biztos be kéne mennem?..

– Kai-ku~n… – kapta el a karom Ruki és bevonszolt a terembe. Reita meglepetten nézett rám, majd zavartan elfordította a fejét, ami még jobban fájt..

– Hogy érzed magad? – kérdezte Uruha a basszerost.

– Hirtelen megöregedtem. – mondta kelletlenül. – A fiatalságom legszebb éveire nem emlékszek és már majdnem negyven éves vagyok. – panaszkodott, amin nem lehetett nem mosolyogni.

– Majdnem negyven?! Hol van az még? Négy év. – röhögött Aoi.

– Mondja ezt egy 38 éves vénség! – mutatott rá Reita vádlón mire mindannyian felnevettünk, kivéve Aoit, akinek rettenetesen rosszul esett, hogy leöregezték, ezért durcásan elfordult tőlünk.

– Én itt próbállak vigasztalni, te meg sértegetsz! Szégyelld magad! – húzta fel az orrát Aoi.

– Jól van, ne vitatkozattok. – tapsoltam kettőt, hogy rám figyeljenek. – Az orvos azt mondta, hogy ha szeretnéd, akkor már pár óra múlva haza vihetünk. – néztem Reitára, de a tekintete.. Teljes más, mint ahogy nézni szokott rám. Máskor mosolyog és érdeklődve figyel, vagy épp cukkol, de most.. mintha idegen lennék. – Oh, egyébként Uke Yutaka vagyok. – hajoltam meg kissé, ahogy bemutatkozásnál az szokás. – De mindenki Kainak hív. – fűztem hozzá.

– Uke? – kérdezte és megjelent az arcán egy gúnyos mosoly. Ciccegve tettem csípőre a kezem.

– És kezdjük elölről. – bólogattam csak magamnak, amin a többiek jót szórakoztak, Reitát kivéve, aki semmit nem értett az egészből. – Köszönöm, hogy emlékeztettél, miért is utáltalak ismeretségünk legelején. – magyaráztam mire úgy nagyjából összerakta a dolgokat.

– Szóval, amikor megismertelek szóvá tettem a neved?

– Ja. És még utána is piszkáltál vele egy ideig.

– Tiszta én.. – röhögött majd észbe kapott. – Vagyis.. Jé! Az tényleg én voltam! – nevetett saját magán. – De csak az elején utáltál. Elvégre imádni való vagyok. – mosolygott és Uruhára nézett megerősítést várva, aki csak nevetve össze borzolta a haját.

– Üdv újra köztünk 23 éves Rei-chan. – mosolygott, amin mindannyian felnevettünk. Tény és való, mikor 23 éves volt, elég gyerekesen viselkedett. Mostanra azért kicsit javult a dolog, és nem csinált viccet mindenből, vagy legalábbis ritkán.

– De akkor a banda még mindig fut? – kérdezte meghatottan mire mindannyian bólintottunk. – Hihetetlen.. De Yune miért lépett ki? – kérdezte szomorúan, mire nehezen beszívtam egy mély levegőt, majd lassan ki.. Már megint Yune..

– Más tervei voltak. – vont vállat Aoi. – De Kait mindenki jobban bírja szóval nem veszítettünk semmit. – fűzte hozzá, ami nagyon jól esett.

– De akkor is.. Ez így már nem a GazettE.. – morogta az orra alatt.

– Miről beszélsz? Kai már 2003 óta a banda tagja. – mondta Uruha, Ruki mellém lépett, mintha csak nem akarná, hogy egyedül legyek.

– És én azt honnan tudnám?! Nekem még 2003 van. – duzzogott a basszeros.

– Makacs mint az öszvér. – motyogta Ruki.

– Van ami nem változik. – vontam vállat és közelebb léptem Reita ágyéhoz.

– Mi van? Nem leszek a seme partnered (aki nem értené: seme --> az aktív fél a meleg szexben, uke --> aki alul van ^^) – mondta, mire döbbenten néztem rá..

– Ha ez vicc akart lenni akkor nagyon szar volt.. – motyogtam ő pedig duzzogva elfordította a fejét.

– Rei, mi van veled? Sosem voltál ilyen. – ingatta meg a fejét Uruha.

– Legalább tartjátok még a kapcsolatot Yune-al? – kérdezte és esze ágában sem volt bocsánatot kérni.

– Nem sok értelme lenne. El van a saját köreiben. – motyogta Aoi. Megnedvesítve az ajkaimat bólintottam. Hát jó.. Elindultam az ajtó felé és köszönés nélkül kiléptem rajta. A folyosón elhaladtam Reita családja mellett, akik még mindig az orvost traktálták furcsábbnál furcsább kérdésekkel. Nem hiszem, hogy keserű ételekkel vissza tudják csalogatni az emlékeit.. Az túl fura lenne. Egyáltalán, hogy jutott ilyen az eszükbe? Beléptem a liftbe és megnyomtam a mélygarázs gombját…

Figyeltem ahogy kilép a teremből és megkönnyebbülten engedtem el egy sóhajt.

– Ezt most miért kellett? – kérdezte Ruki szemrehányón.

– Zavart, hogy itt van. – ismertem be.

– Akkor mondd azt! Megértette volna! – mordult rám Uruha. Kínosan lesütöttem a szemem. Nem értem, hogy mit csináltam rosszul.. Közelebb akart jönni ezért megijedtem.. Nem akartam, hogy a közelemben legyen. Kiráz tőle a hideg… Én nem vagyok meleg..

– Legalább bocsánatot kértél volna. – ingatta a fejét Aoi.

– Már miért kérnék bocsánatot? Amikor kinyitottam a szemem egy csomó kérdéssel letámadt egy vadidegen ember, aztán közölték velem, hogy egy 36 éves fasz vagyok és 13 évre nem emlékszek az életemből! – mondtam dühösen. Arról nem is beszélve, hogy ez a vadidegen ember szerelmet vallott nekem álmomban.. Vagyis az orvos szerint vannak emlék töredékeim..

– Az még nem jelenti azt hogy el van nézve ha bunkó vagy. – mondta Ruki szemrehányón.

– Az orvos valami olyasmit mondott, hogy hirtelen hangulat ingadozásai lehetnek. – fordult feléjük Uruha.

– Ez nem mentség.. – motyogta Ruki. – Kai után megyek. Ma akkor ti vigyáztok rá. – adta ki nekik az utasítást majd kilépett az ajtón. A számat rágva meredtem magam elé. Frusztrált ennek a Kainak a jelenléte.. Basszus, én nem vagyok meleg!

Halkan sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót. „Ki vagy te?” Kínosan elnevettem magam.

– Ki vagy te, hm? – kérdeztem csak úgy magamtól. – És te mégis ki a franc vagy? – kérdeztem vissza. Reita soha nem viselkedett így velem. Előfordult, hogy rám ordított és megbántott, de sosem volt ilyen elutasító. Alig léptem hozzá közelebb és rögtön egy ilyen szöveggel elküld a búsba.. Felcaflattam a lépcsőn és belépve a szobámba végig dőltem az ágyamon. Hülye Reita.. Miért csak rám nem emlékszik? Miért pont engem felejtett el? – Áááá! Önző dög vagyok! – ordítottam a párnámba. Inkább örülnöm kéne, hogy legalább a többiekre emlékszik. Na meg az orvos azt mondta, hogy hamarosan minden az eszébe fog jutni.. A csengő zavarta meg a gondolataimat, mire unottan feltápászkodtam az ágyról. Már lefelé haladtam a lépcsőn, mikor megint benyomták azt a szart. – Nyitva van! – ordítottam el magam, mire Ruki lépett be az ajtón. Meglepetten léptem le az utolsó lépcső fokokról. – Ruki? Hát te meg? – kérdeztem értetlenül.

– Csak beugrottam. Nasit? – tartott fel egy kis szatyrot amin egy kfc-s logó szerepelt. Nasi, mi? Mosolyogva biccentettem a konyha felé, mire lerúgta a cipőjét és befoglaltuk a konyhát. – Majonézt is hoztam bár valószínűleg van a hűtődben. – mosolygott miközben kipakoltunk a zacskóból.

– Még jó. Amúgy is mindig keveset adnak. – emeltem fel a kupaknyi méretű majonézes és ketchupos  adagot.

– Direkt többet kértem. – borította ki a másik tasak tartalmát, mire jó pár majonéz és ketchup gurult szét az asztalon és némelyik a földre pottyant.

– Szép volt Shisou (japánul azt jelenti mester. Kai azért így fogalmazott, mert Ruki okosan cselekedett és ezzel rótta le a tiszteletét viccből ^^). – tartottam fel hüvelykujjam, ezzel jelezve, hogy jól tette, hogy ilyen sokat kért. Rukival nevetve ereszkedtünk négy kéz lábra, hogy összeszedjük az elmenekült szószokat.

– A ketchup az enyém, a majonézt megeheted. – ült fel a székre.

– Valahogy sejtettem. – foglaltam én is helyet és kibontottuk a csirkés dobozokat. Rögtön megcsapott az a kellemes illat ami a karácsonyra emlékeztetett. (Japánban kfc és epres torta a karácsonyi fő menü ^^). A telefonom rezegni kezdett, mire kérdőn halásztam elő farzsebemből a kis kütyüt. – Uruha írt, hogy haza vitték Reitát, meg hogy holnap ugorjak be. Mindjárt jön a te sms-ed amiben megkérnek, hogy holnap menj el Reitához és csinálj neki spagettit, mert azt úgy is szereti, és te ügyesen el tudod készíteni. – dobtam le a telefont az asztalra. Ruki épp szólásra nyitotta a száját de a telefonja jelezte az sms-t. Miután elolvasta csak bólintott.

– Majdnem pontosan tippeltél. Aoi írt, hogy haza vitték Reit és hogy holnap mindenképp vigyelek el hozzá és vegyelek rá, hogy csinálj neki kaját. Hátha eszébe jut valami a főztödről.

– Max kapok még egy csípős megjegyzést, hogy milyen undorítóan főzök. – húzogattam a szemöldököm sértetten.

– Az orvosok azt mondták, hogy a napokban olyan lesz mint egy menstruációs lány. – mondta Ruki, mire akaratlanul is felnevettem.

– És még én vagyok az uke, mi? Szemét Rei.. – motyogtam magam elé képzelve Reita hülye képét. Ruki felnevetett.

– Na igen.. De figyelj.. Ugye nem haragszol nagyon? – kérdezte mire megingattam a fejem.

– Reitához mindig sok türelem kellett. – vontam vállat. – Biztos frusztrálta, hogy amikor felébredt egy idegen fogadta. Na meg kedvelte Yune-t, tehát érthető, hogy hiányolja. – mondtam pedig legbelül azért eléggé meg voltam sértődve. ˝Nem leszek a seme partnered..˝ Ezt mondta.. Ezt tekinthetem válasznak a vallomásomra?

– Amint meghallja, hogy hogyan tudsz dobolni, egy szava sem lesz. Pont mint régen. – mosolygott amit nem igazán értetem.

– Ezt hogy érted?

– Oh.. Hát mikor Yune kilépett meghallgattuk az előző bandád egyik számát. Pontosabban egy dob szólót egy koncert elejéről. Egészen addig tiltakozott az ellen, hogy új dobosunk legyen, de végül beleegyezett. Sokszor mondta, hogy tehetséges vagy és szeretett téged ugratni. Például a neveddel. – magyarázta. Micsoda kulissza titkok..

– Értem.. De egyenlőre még nem vihetjük próbálni.. – szembesítettem az elég nyilván való ténnyel.

– Tudom, de a neten vannak fent videók meg koncert felvételek. – na az most eszembe se jutott.. Bár Uruha és Aoi tuti betámadják még ma este a youtube videókkal meg az albumokkal, közös képekkel meg nem nyilvánosságra hozott videókkal. És őszintén szólva semmi kedvem holnap elmenni hozzá.. Sőt.. Most egy ideig egyáltalán nem akarom látni. Most már tudom, hogy jól van, és azt is, hogy nem érez irántam úgy ahogy én ő iránta.. Kell egy kis idő amíg túllépek a dolgon.. Talán levágatom a hajam vagy ilyesmi. Igen, majd holnap elmegyek a fodrászunkhoz. Aztán kitakarítok itthon és gyakorlok egy kicsit a dobon. Meg hegedűn is. Így sajna nem érek rá holnap..

Másnap reggel 9 óra

Kínosan feszengve álltam Reita szobájának ajtajában amíg a többiek az ágya szélén ültek. Uruha röhögve mesélte Reita reakcióját amikor tegnap meglátta a házat. Ruki nevetve hallgatta a beszámolót, Reita pedig védeni próbálta magát, hogy ˝az nem is úgy volt˝ meg hogy ˝ne hazudj!˝… Rei végül feladta a próbálkozást, hogy elhallgatassa Aoiékat és felém pillantott. Elfordítottam a fejem és az ablakkeretet kezdtem el tanulmányozni.

– Uke fiú! Bocsi a tegnapiért! – szólalt meg hirtelen, de nem éreztem igazi bocsánat kérésnek. Főleg nem a megszólítás miatt.. Keserűen elmosolyodtam ami egyre inkább hajazott a fintorra, de végül rá emeltem tekintetem. Aoiék feszülten várták, hogy mit fogok mondani, vagy hogy reagálom le ezt az egészet.

– Ha terelni akarod a témát, akkor elég felhoznod, hogy Uruha egyszer összehányta a buszt egy gimis kiránduláson. – jegyeztem meg epésen. Uruha kínosan felszisszent, Aoi pedig nevetve megveregette a vállát.

– Ja, tényleg mindig ezzel tereltél régen. – mosolygott Ruki. Reitával farkasszemet néztünk. Nem igazán kedvel engem, amit egyáltalán nem értek.

– Úúúú! Az nagyon undi volt! – próbálta ténylegesen terelni a témát Aoi.

– Te ott se voltál. – röhögte ki Ruru, mire Reita is feléjük fordult és csatlakozott a beszélgetéshez. Ruki mellém lépett és biccentett, hogy menjünk a konyhába. Sietősen robogtam le a lépcsőn és belépve a konyhába vettem elő a hozzá valókat amiket reggel vásároltam. Direkt nem vettem zöldséget, mert tudom, hogy utálja.. De legközelebb esküszöm, hogy tele rakom vele a kajáját. Idegesen mostam meg a húst majd vágtam rá a vágódeszkára és dühösen kezdtem felszabdalni kis kockákra.

– Szegény husi.. – húzta el a száját Ruki.

– Vagy a húst szabdalom fel, vagy a basszerost. Válassz. – néztem rá megállva a vagdosásban. Ruki a húsra pillantott.

– Nem akarok új basszerost keresni. – motyogta mire bólintottam.

– Jó válasz. – folytattam a szeletelést.

– Viszont.. Aoinak haza kell utaznia a szüleihez egy időre és mivel kényszer szünetünk van, nem mondhatta le. Uruha egyedül nem tud vigyázni Reitára én pedig az új márkán dolgozok.. – mondta kínosan feszengve..

– Tehát..?

– Tehát neked kéne vigyáznod rá.. – mondta mire ledobtam a kést az asztalra, Ruki pedig elkerekedett szemekkel ugrott arrébb.

– Ezt direkt csinálod.. – jelentettem ki duzzogva.

– Meglehet.. – kezdett el ki hátrálni a konyhából.

– Ruki..! – kaptam volna utána de addigra már a konyhán kívül volt.

– Javítanotok kell a kapcsolatotokon. Így szét fog hullani a banda! – mondta és hallottam ahogy felrohan a lépcsőn.. A banda mi?..

3. rész - Zúzz a rockerekkel!