Sziklarejtek árvája 21. rész

Újabb hullámvölgy.. Milyen lehet egy mini Sasori?

Döbbenten néztem az előttem heverő sütit, amire Sasori mamája hívott meg.. Na nem a süti volt olyan érdekes.. Á dehogy.. Hanem amit Chiyo-baa mondott.. Már az elején sejthettem volna, hogy nem lesz jó vége, ha eljövök velük a cukrászdába.. És basszus, annyira nyilvánvaló volt!

– Azt szeretném, ha most azonnal beszélnél vele. – mondta Chiyo-baa, de csak kínosan nevettem az egész szitun..

– Telefonban szakítsak vele? – kérdeztem de nem igazán érdekelte, hogy milyen aljas dolog távkommunikációval véget vetni egy kapcsolatnak.. Legalábbis az nem érdekelte, hogy ÉN lennék aljas..

– Nem érted a helyzetet? Elmondjam még egyszer? – kérdezte mogorván.

– Felfogtam! – mordultam fel talán kicsit hangosabban, mint illet volna. Gyűlölöm ezt a cukrászdát. Ma már másodjára érzem azt a hatalmas gombócot a torkomban.

– Arcátlan kölyök! – emelte a kezét az öreg de a fiatal lány még időben elkapta.

– Chyo-san.. Igaza van.. Nem lenne szép telefonon keresztül szakítani vele. Sasori is kiborulna..

– Ch! – rántotta el a kezét. – Még ma délután szakíts vele. – állt fel az asztaltól és elhagyta a cukrászdát. A lány elhúzta a száját..

– Ne haragudj. Chyo-san elég… hirtelen haragú. – motyogta és hasára simította a kezeit.. – De kérlek értsd meg. Eléggé megdöbbentünk, mikor megtudtuk, hogy Sasori-kun egy sráccal.. – rázta meg a fejét undorodva, majd újra mosolyt erőltetett magára. – Szükségem van Sasori-kunra. – mondta majd feltápászkodott az asztaltól. – És a gyerekünknek is szüksége van rá. Szóval ha rám nem is, de a babára legyél tekintettel, kérlek. – mondta majd ott hagyott. Még mindig nem tudom elhinni.. Hogy Sasori apa lesz? Ez annyira… Dühösen felálltam az asztaltól és elhagytam az épületet. Sasori még is hogy lehetett olyan hülye, hogy nem védekezett? Idióta! És miért nekem kell szakítanom vele?! Miért nem mondták el Sasorinak, hogy „Hé! Apa leszel!” ? A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. A kijelzőn Sasori neve villogott. Emlegetett szamár.. Kinyomtam és haza indultam. Most nem akarok vele beszélni. Át szeretném gondolni ezt az egészet.. A telefonom újra rá kezdett, mire idegesen nyomtam ki és leszedve a telefon hátulját, kivettem az akkumulátort. Már nem mentem vissza a művelődési házba, nem volt kedvem az Uchihák képét bámulni. Sőt, senkire nem vagyok kíváncsi.. Alig kapok levegőt.. Nagy levegőket véve próbál a tüdőm oxigénhez jutni, de még így is túl kevés. Fáj.. Rohadtul fáj. Sasori kitartott mellettem azok után, hogy megerőszakoltak és ugyanúgy szeretett. Én pedig fordítsak neki hátat, azért mert gyereke lesz? Szereti azt a lányt egyáltalán? Biztos hogy az ő gyerekével terhes?.. Ez így nem stimmel.. Miért nem Sasorinak szóltak és miért engem kerestek fel?.. Ennek semmi értelme.. Ingerülten töröltem le az arcomon lefolyó könnyet de újak jelentek meg..

– Deidara? – hallottam meg egy ismerős hangot majd egy kéz ragadta meg a karomat. Nem néztem rá csak újra megtöröltem az arcomat.

– Mit akarsz Kisame? – kérdeztem egy kicsit sem kedvesen.

– Minden rendben? – kérdezte aggódva. Csak röhögtem a kérdésen.

– Ja. Királyul vagyok. Hm. – rántottam el a kezem és ott hagytam. Vele is pont most kellett találkoznom. El vagyok átkozva vagy mi van? Rohanni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. Ordítani akartam, hogy kapja be mindenki, és még elég cifrán átkozódtam volna, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Sasorinak gyereke lesz.. Miért fáj ez ennyire?.. Miért nem tudom azt mondani, hogy legyen boldog?.. Miért látom magam előtt azt a mosolygós arcát, ami miatt még nehezebb ez az egész? Nem értem.. Miért? Berontva a házba becsaptam magam mögött az ajtót és bevágódva a szobámba ráhasaltam az ágyra és hangosan sírtam. Szánalmas vagyok.. Annyira de annyira szánalmas.. Nem akarom, hogy valaki így lásson. Márpedig kinézem Sasoriból, hogy mivel nem vettem fel neki a telefont eljön ide.. Pedig arra most rohadtul nincs szükségem.. Előkaparva a telefonomat visszaraktam az akkumulátort és írtam egy sms-t Sasorinak, hogy minden rendben csak egyedül szeretnék lenni egy kicsit.. Rögtön válaszolt de nem olvastam el.. Felnyúlva a párnámért lehúztam magamhoz és átölelve sírtam tovább.. Úgy mindenen.. A Kakashival folytatott rövid beszélgetésen.. a csókon.. Kana lenéző viselkedésén.. és azon, hogy el kell engednem Sasorit.. Amúgy sem akartam vele leélni az életem, nem igaz? Ez csak egy fiatal szerelem volt.. Attól, hogy családja lesz, még lehetünk barátok nem?..

– De ez akkor sem fair.. – sírtam a párnába temetve az arcom és még erősebben szorítottam magamhoz, mintha abban reménykednék, hogy meg fulladok tőle.. Ha úgy szakítanánk, hogy mi akarjuk akkor az más lenne, de így fáj..

– Tadaima! – hallottam meg Naruto hangját, majd lépteit. Halkan szipogtam, abban reménykedve hogy nem hallja meg, de ez nem az én napom.. – Nii? Mi történt? – fogta meg a vállamat de csak a fejemet ráztam. Nem akarok előtte sírni. Ez olyan gáz.. – Ne sírj! Mond el mi történt. – simogatta a hátamat de ismét csak a fejemet ráztam. – Add ezt ide. – ragadta meg az arcomat takaró párnát de teljesen rácuppantam így esélye sem volt. – Nii! – kezdett rázogatni, de ezzel rohadtul nem segített. Sőt. Csak még inkább sírni támadt kedvem. Percekig csend telepedett ránk, csak a szipogásomat lehetett hallani. Egyik kezemmel óvatosan az éjjeli szekrényen kezdtem kutatni, míg meg nem találtam egy csomag zsebkendőt. Naruto kihasználta az alkalmat és elvette a párnámat. Duzzogva fordultam a hasamra és kibontva a zsebkendőt kifújtam az orrom. – Nii.. – motyogta szomorúan. Ez a második alkalom, hogy ilyen szánalmasnak lát engem.. Mondjuk én is láttam már őt sírni de az azért más.. Karok fonódtak körém ami miatt újra előtörtek a könnyeim. Naruto szorosan ölelt át hátulról, fejét nyakhajlatomba fúrta. – Sírd csak ki.. Jobb lesz.. – suttogta és nem kellett kétszer mondania…

Alig aludtam az este.. Egyfolytában gondolkodtam. Mindenről. De főleg Sasoriról. Nincs jogom egyedül dönteni. El mondom neki, hogy találkoztam az exével aki terhes.. És azt is hogy a mamája arra kért, hogy szakítsak vele.. Joga van tudni.. Na meg.. Attól, hogy apa lesz még nem kell megszakítanunk a kapcsolatot.

– Hé.. – kapta el a kezem Itachi én pedig csendben álltam meg mellette. Az arcomat fürkészte.

– Bocs.. – töröltem meg az arcom, majd jó erősen rácsaptam két oldalról, hogy észhez térjek.. – Áu.. – motyogtam amin halkan felnevetett. Meglepetten pillantottam rá, de addigra már pókerarcot varázsolt magára. – Mindjárt jövök. – hagytam ott és célba vettem a mellék helységet. Végigsétáltam a hosszú folyosón és lekanyarodtam a végén. Szerencsémre senki nem volt bent így becsuktam magam mögött az ajtót és beálltam a hatalmas tükör elé.. Látszódnak az ujjaim az arcomon.. Bazd! Miért ütöttem ilyen nagyot?! Hülye Deidara! Ciccegve nyitottam meg a csapot, hogy megmossam az arcomat. A víz csöpögött az orromról, mikor megtámaszkodtam a mosdókagyló szélén. A tükörképemre pillantottam. – Ez egy fontos nap.. Egy nagyon fontos nap.. Rengeteget dolgoztál ezért a napért, szóval ne cseszd el. – morogtam. – Mosolyogj. Nevess. Tegyél úgy mintha minden rendben lenne. Majd a rendezvény után foglalkozol a többivel. – kifújtam egy nagy levegőt és elmosolyodtam. Menni fog. Nagyot bólintottam és egy kéztörlő papírba megtöröltem az arcomat. Vissza siettem a nagy teremhez. Itachi az ajtóban állt és az embereket nézte. Sasuke a hegedűjén játszott, megadva ezzel a hangulatot. Páran ültek de többnyire a teremben sétálgattak és a festményeket nézték. Kana ennivalót árult az embereknek Makiko-sannal karöltve. Illenek is egymáshoz. Két hárpia.

– Hn?

– Eddig se volt bajom. – vágtam rá gondolkodás nélkül. Itachi csak a szemét forgatta. – Sasuke kezd fáradni. Átvehetnéd a helyét. – javasoltam, mire rám pillantott és végig mért.

– Hn.. (Maradok..)

– Lusta dög. – ciccegtem mire gondterhelten felsóhajtott. Karba fontam a kezeimet és az embereket néztem. Naruto egy széken ült és Sasukét figyelte. Néha mondott valamit Gaaranak és Kirának, de különösebben nem volt kommunikatív. Nem csodálom, elvégre ő is fáradt lehet. Egész este nem aludt. Még arra is rá vette magát, hogy teát főzzön nekem, na meg elment a boltba édességet venni és végig hallgatta a panasz áradatomat. Persze Kakashiról nem beszéltem. Ismerem már annyira, hogy elkotyogná valakinek. Bár azt sem mondta el senkinek, hogy Kakashi.. szóval, hogy mit tett.. De az azért más.. Az elég durva dolog volt, ez meg csak egy csók.. Ja.. Csak.. Azért az is eléggé fel kavart.. Naruto felém pillantott és halvány mosollyal ajkain intett. Vissza intettem, majd Itachira pillantottam. – Nézzük meg a shougi termet. – javasoltam, mire unottan elindult a kis terem felé. Az emberek egymással szemben ültek és elmélyülten gondolkodtak a következő lépésen. A legesélyesebbek a Nara család tagjai voltak és Asuma-san. Nara sensei igazán okos.. – Még mindig nem játszottuk le az egyéni meccsünket. – mosolyodtam el. Itachi meglepődött kijelentésemen.

– ..Le játsszuk most? – kérdezte, amivel ő lepett meg engem. A hangja rekedt volt.. Bár elég keveset beszél, szóval nem csodálom, de most a szokásosnál is rosszabb volt.. Az arcát kezdtem vizslatni. Karikásak a szemei.. Biztos lebetegedett..

– Makiko-san kinyírna minket. – mondtam mire féloldalas mosolyra húzta ajkait.

– És ez minket mióta érdekel? – kérdezte rám pillantva és felvonta egyik szemöldökét. Halkan felnevettem, magam sem tudom miért.. Itachi közlékenyebb lenne mikor beteg?

– Igazad van. – bólintottam és nézelődni kezdtem a teremben. Üres hely nem volt a számunkra de volt pár tábla a sarokban amit vészhelyzetre hoztunk. Felvettem az egyiket. – Már csak egy jó hely kéne… - léptem Itachi mellé. Pár pillanatig gondolkodtunk, majd Itachi elindult az emelet felé.. Utána siettem. Odafent nem volt senki, így középre hoztunk egy padot és lovagló ülésben szembe fordultunk egymással. A tábla köztünk volt, így gyorsan feltettük a bábukat. Mivel én voltam a fehérrel, én is kezdtem. Bár ha jól tudom nem feltétlenül kell a fehérnek kezdenie. – Te jössz. – fontam karba a kezem vidáman. Itachi nem gondolkodott túl sokat, mintha már lenne egy jól begyakorolt stratégiája.. A táblát nézve próbáltam rájönni, mi lehet a terve, de lássuk be, egyetlen lépésből nem tudok sok mindenre következtetni.. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor végre nyertem egy menetet. Hangosan sóhajtva dőltem hátra a padon. Az elmúlt órák alatt (mert biztos órák teltek el, ha ennyire elültem a seggem) teljesen kimerültem szellemileg.

– Hn.. (Ötből egy..)

– Tudod milyen sok azaz egy?! – ültem fel hirtelen mire halványan elmosolyodott. Nem nagyon volt időm meglepődni, ugyanis rögtön fapofát varázsolt magára, majd elpakolta a sakk készletet és felállt a padról. Itt az ideje vissza menni. Fáradtan sétáltam le a lépcsőn. – Hívj meg egy üdítőre. – ugrottam le az utolsó előtti lépcsőfokról és rá mosolyogtam. Kérdőn vonta fel a szemöldökét, mintha azt kérdezné „Miért hívnálak meg?˝. – Mert nyertem egy fordulót. – billegtem a talpamon mosolyogva mire grimaszolva ˝nevetett˝.. – Most mi van? Te régóta tudsz sakkozni én meg nem! Az újoncoknak még igenis kell a dicséret! – duzzogtam mire hirtelen összeborzolta a hajamat. – Hé! – próbáltam leállítani elég kevés sikerrel. Már épp azon voltam, hogy megharapom, mikor abba hagyta és gyengéden megpaskolta fejem búbját. Ez lett volna a dicséret mi? Duzzogva fújtattam, majd rendeztem kusza tincseimet és fel néztem rá. – Nem vagyok egy szerelmes tini, sem pedig egy kutya. Coca cola zero-t kérek. – mondtam határozottan mire meglepetten horkantott. Mosolyogva kinyújtottam rá a nyelvem, ő pedig a szemeit forgatva hagyott ott. A színpad felé ment.. Nem hallom a hegedű szót.. Lehet pihen.. O-ó! Akkor bajban vagyunk.. Már biztos keresték Itachit a zongora miatt..

– Deidara. – hallottam meg Sasori hangját, mire egy pillanatra megfeszültem. – Hé.. – fogta meg a vállam, mire mosolyt erőltetve magamra felé fordultam.

– Szia. – biccentettem egy aprót ő pedig zavartan fürkészte arcomat. – Hogy tetszik a kiállítás? – utaltam a festményekre. – Bár több mint a felét már láttad szóval..

– Miért voltál Itachival az emeleten? – kérdezte én pedig meglepetten néztem rá.

– Sakkoztunk.. – motyogtam ő pedig lepillantott a kezemben tartott sakk táblára. Nem igazán tűnt elégedettnek a válaszommal..

– Azt hittem nem kedveled. – mondta még mindig a kezemben tartott játékot nézve.

– Persze, hogy nem kedvelem! Csak ha már nem verekedhetek legalább valamiben le akartam győzni. – mondtam mosolyogva ő pedig beharapva az ajkait bólintott..

– Mi volt tegnap? – nézett a szemembe végül. Halkan felsóhajtottam.

– Összebalhéztam Kana-channal, meg egy kicsit Sasukével is. Rossz napom volt és egyedül akartam lenni. – néztem a plafont, csak hogy ne kelljen Sasori szemeibe néznem.

– Dei.. – fogta meg államat és maga felé fordította arcomat. – Nem akartál velem lenni tegnap? – kérdezte vagy inkább kijelentette..

– Nem erről van szó.. – habogtam de nem igazán tudtam meggyőzni. Csalódottan elmosolyodott és elengedte az állam, hogy kicsit hátrébb lépjen. – Várj. – kaptam el a kezét, mert féltem, hogy anélkül lelép, hogy bármiről is tudna.. Ha Chyo-baa megint letámad, talán tényleg telefonon kell majd szakítanom vele.. Meg kell beszélnünk ezt az egészet. Attól hogy apa lesz még lehetünk barátok.. Basszus hanyadjára is gondolom ezt végig? – Ha vége a rendezvénynek elmagyarázom, de most még nem.. – motyogtam miközben a kezét néztem kezemben.. Sasori közelebb lépett hozzá, s szabad kezét arcomra simítva érte el, hogy rá nézzek. Gyengéden ajkaimra hajolt én pedig utat engedve neki hagytam hogy elmélyítse a csókot. Nem foglalkoztam vele, hogy mások látják, csak élveztem gyengéd csókját. Mikor elvált tőlem halványan elmosolyodtam és szemeibe néztem.

– Nem tartalak fel.. – súgta halkan és elengedett. Bár nem tudtam, hogy mit is csináljak pontosan, elindultam a nagyterem felé. Egy idős néni állt a rögtönzött büfénkben. Makiko-san és Kana valószínűleg pihennek valahol. Oda mentem a nénihez aki mosolyogva hagyta hogy beálljak mellé.

– Mit adhatok? – néztem a nőre aki a kislányával nézelődött.

– Egy szendvicset és egy sütit. – mosolygott rám, miközben átadta a pénzt.

– Máris adom. – számoltam ki fejben a visszajárót, majd odaadtam a pénzt és az ennivalót. A kislány boldogan harapott bele a sütibe. A színpad felé pillantottam ahol Itachi könnyed játékba kezdett a zongorán. A papus mindig mondta hogy tanuljak meg valamilyen hangszeren játszani, de.. egyszerűen képtelen vagyok rá. Csak hozzá nyúltam egy gitárhoz és valahogy sikerült elszakítanom egy húrt.. A fuvola meg egyszerűen nem akart megszólalni.. Legalábbis nem olyan szépen ahogy kellett volna neki.. De száj harmonikázni tudtam.. Vagy az Akatsuchi volt?

– Egy fekete kávét kérek. – hallottam meg Kakashi hangját, mire elkerekedett szemekkel néztem rá..

– Máris.. – pakolászott az öreg néni. Kakashi rám pillantott. Láttam szemén hogy mosolyog. Miután kifizette a kávét elment én meg csak meredten bámultam utána. Minek jött ide?.. Nem is.. Miért pont most? A sors totál kiakaszt. Oké, hogy Kakashi oda megy ahová akar, de legalább ma ne kellett volna látnom..

– Miért utálod ennyire a senseit? – hallottam meg Kana hangját. Unottan pillantottam rá, majd inkább újra a színpadra kezdtem összpontosítani. – Válaszolj szöszi. – lökött oldalba mikor mellém lépett de nem vettem róla tudomást. – Most komolyan játszod a sértett dívát? – kérdezte gúnyosan nevetve. – Szánalmas vagy. Te is meg a vörös hajú pasid. A buzik undorítóak.

– Inkább leszek egy undorító kis buzi, mint egy olyan szívtelen féreg mint te. – néztem rá. Szemei szikrát szórtak, de amit mondott azt már nem tudtam csendben tűrni. Mosolyt erőltettem magamra. – Ne veszekedjünk. Ezzel elüldözöd a vendégeket. – mondtam mire dühösen ott hagyott. Na ki a díva?..

– Nem szép dolog ilyet mondani egy lánynak. – motyogta a néni szomorúan.

– Félre tetszik érteni. Kana-chan tegnap nagyon gonosz volt velem és mindig lekezelően beszél hozzám. Azt még eltűröm, ha engem bánt, de a barátom nagyon jó ember. Nem érdemli meg hogy undorítónak nevezzék vagy hogy bármi rosszat mondjanak róla. – mondtam mire a néni gondterhelten felsóhajtott.

– Mikor fiatal voltam az egyik osztálytársam szintén meleg volt. Akkoriban nem volt olyan természetes ha valakinek más volt a nemi beállítottsága.

– Most sem természetes. – motyogtam.

– Igen.. Igazad van. Nem akarlak megbántani sem téged sem a barátodat, úgyhogy inkább ne beszéljünk erről, jó? – mosolygott rám, de nem igazán estek jól a szavai. Mosolyogva bólintottam. Legyen már vége ennek az átkozott napnak..

Felsóhajtva ültem a padon Sasori mellett. Egyedül öt festményem maradt gazdátlan, de azt Mikoto-san elajándékozta azok között akik támogatták a rendezvényt. Elég sok pénzt sikerült összegyűjtenünk, szóval Mikto-san nagyon elégedett volt. A pakolás is könnyen ment a végén.

– Most már elmondod mi történt? – kérdezte Sasori én pedig az eget kezdtem kémlelni. Mivel a rendezvény délután kezdődött már elég későre jár.. – Dei! – morrant fel amin elmosolyodtam.

– Apa leszel. – mondtam el tömören és röviden. Sasori percekig hallgatott de nem mertem rá nézni.. Féltem, hogy nem látok majd rajta meglepettséget.. Buta gondolat, tudom.. Sasori nem az a fajta aki játszik mások érzéseivel, de.. Elég fáradt vagyok ahhoz, hogy ilyen lehetetlen elméletekkel jöjjek elő..

– Dei, ne szórakozz. – röhögött kínosan.

– Tegnap.. Itt volt a mamád és.. az egyik exed.. Már az ötödik hónapban van.. – motyogtam..

– Az lehetetlen. – nevetett kínjában. Erőt véve magamon felé pillantottam. A hajába túrva tépte saját magát.. Rossz volt így látni. Mivel nem volt körülöttünk senki felálltam és lovagló ülésben az ölébe ültem. Megfogtam kezeit és kivezetve őket a hajából összekulcsoltam kezeimmel.

– Arra kértek, hogy.. szakítsak veled.. – kijelentésemre döbbenten nézett rám.

– Dei.. – kezdte megtörten, de egy halvány mosollyal jeleztem, hogy ne mondjon semmit.

– Szeretlek. És attól, hogy.. lesz egy gyereked még lehetünk együtt ha te is akarod.. De persze meg kell beszélned a dolgot Chyo-baa-sannal.. Támogatlak amiben csak tudlak. – mosolyogtam a kezeinket nézve. Sasori elhúzta kezeit mire lefagyott arcomról a mosoly.. Azonban ahelyett, hogy elhúzódott volna csak még szorosabban magához vont. Átkarolva a nyakát cirógatni kezdtem a hátát és a haját.

– Szeretlek.. – suttogta nyakam ellen..

– Én is szeretlek..

22. rész - Mindig szeretni foglak... Itachi tud romantikus is lenni?