Kelepce 8. rész

040 – Deidara

Konannek sok kérdése volt de mindet úgy tette fel, mintha nem számítana mit válaszolok, mégis éreztette, hogy ennek ellenére, nem ajánlott kitérni előle, vagy hazudni rá. Olykor megérintette az ajka alatti piercinget de más jelét nem mutatta annak, hogy emberi érzései vannak és nem csak egy robot. Összerándult a gyomrom, mikor Ő és Hidan beléptek a nappaliba. Nem fordultam oda, de felismertem a lépteiket.

– Most épp melyik? – kérdezte az albínó, szórakozottnak tűnt a hangja de kisebb bosszúság is áradt belőle.

– 040. – felelte Konan. – Nem emlékszik sokra az elrablása körülményeiről.

– Az elrablásáról? – úgy ejtette ki a szót, mintha csodálkozna rajta.

– Igen, így fogalmazott. – rosszat mondtam volna? Mégis hogy máshogy hivatkozhatnék arra mikor valaki elkap egy gyereket és begyömöszöl egy csomagtartóba? – De mint mondtam nem sokra emlékszik belőle, az előtte lévő időszakról pedig semmit nem mondott el. A lakásban ahol megszállt semmilyen személyes holmit nem tárolt, néhány ruha darabon meg tisztálkodási eszközön kívül semmit nem találtam. – mit keresett egyáltalán? – Oonoki és Watabane azt mondták, mióta a hegyre került ilyen üres. – felemeltem a fejem és Konanre néztem. A kék hajú nő a főnökére szegezte a tekintetét és az albínóra.

– Kitalálom, traumatizált gyerekeknél nem különös, hogy alkalmazkodnak a jelenlegi helyzetükhöz és elfelejtik a múltjukat. – gúnyolódott Hidan, de sem Konan sem a Varjú arca nem mutatott semmilyen érzelmet. Ez utóbbi azonban észrevette, hogy figyelem, mert rám villantak azok a sötét szemek, amik még mindig rettegéssel töltöttek el még azok után is, hogy legutóbb én könyörögtem neki, hogy ne hagyjon magamra. Lesütöttem a szemem szégyenemben. Elárulva érzem magam. Csak ront a helyzeten, hogy saját magamat árultam el..

– Noss Watabane ezt mondta de Oonoki szerint Deidara emlékszik mindenre és tudatosan játszik szerepeket. Most is. – ez nem igaz. Nem teljesen..

– Szóval emlékszik arra ki ő. – igen. Persze, hogy emlékszem, de nem szabad. Nem emlékezhetek.

– Elmehettek. – most szólalt meg először mióta belépett, a hangja nyugodt volt de határozott. A szemem sarkából láttam hogy Konan habozik mielőtt elindult volna de aztán követte Hidant, aki viszont első szóra sarkon fordult. A személyiségükből kiindulva épp ellenkező reakciókra számítottam volna.

Elém lépett és várt, nem néztem fel rá, a lábait figyeltem és a szemem sarkából a kezeit, amik lazán a teste mellett lógtak.

– Nincs veszíteni valód, szóval beszélj. – veszteni való.. Igaz, már így is sok mindent vesztettem, de ez nem is az én veszteségemről szólt. Csak bábu voltam. Nincstelen és feláldozható.

– Miről uram? – kihúzott egy széket elém és ő is leült.

– Hogyan kaptak el a Galambok? – a kérdés megnyugtatott, erről legalább tudtam nyilatkozni.

– Hibáztam.. Sajnálom.. – kezdtem de közbe vágott.

– Ezen már túl vagyunk. Hogy kaptak el? – felpillantottam rá de bár ne tettem volna. Valami baj van. Érzem. Egy görccsel a torkomban és a gyomromban lehunytam egy pillanatra a szemem és nyeltem egyet.

– Ostoba voltam és kapkodtam.. A kamerák.. Három különböző kamera rendszert találtam, kettőt egy helyen és egyet máshol, mindegyik jelen volt minden fontosabb helységükben és a kapuknál. Az egyik nyilvános volt, a gépeket és az anyagokat kísérte figyelemmel, a beérkező árut és a bejáratokat. A másik kettő az emberi mozgásokra figyelt és a hangokra. Ezek rejtett kamerák és poloskák voltak. De volt még egy.. Itt rontottam el. Azt hittem elég alapos voltam..

– Nem utaltak rá, hogyan buktál le? – vágott közbe ismét ami összezavart. Túl türelmetlen, szóval minden bizonnyal tudja mit akar hallani.

– A másik kamera rendszer egyik rejtett kamerája a szellőzőben volt. Gondolnom kellett volna rá. Túl kézenfekvő volt és egyszerű, gyanúsnak kellett volna lennie. Hibáztam.

– Folyton ezt mondod. – sóhajtotta dühösen. Hallottam, hogy megmozdul így felpillantottam, de csak a haját igazította meg és megdörzsölte a szemét. Fáradtnak tűnt. Emberinek. – Obito arra kért, hogy adjalak át neki kihallgatásra. – a hasamba nyílalt a fájdalom, úgy éreztem mindjárt elhányom magam. A mellkasom olyan erősen szorult össze, hogy levegőt is alig kaptam. Ezek utóhatások lennének vagy ez is egyfajta pánik? Mi történik velem?

– Mit titkolsz még? – felnéztem rá, de az egyik szemem még mindig homályosan látta a világot. Olykor kitisztult de többnyire zavaros volt, főleg az egyik sarokban ami nagyon furcsa érzés volt.

– Uram..

– Ha nem vagy őszinte.. Át foglak adni neki. Hagyni fogom, hogy megcsonkítson és megkínozzon a válaszokért. Fel fogok készülni rá, hogy lebuktatsz, és feláldozlak a nagyobb cél védelme érdekében. – eltompultan néztem rá. Mintha a végítéletemet hallottam volna, valami elkerülhetetlent, amit nem irányíthatok és amibe bele kell nyugodnom. De ott volt az a halvány ajánlat.. Ha őszinte vagyok.. Más fog történni. Lehajtottam a fejem és beharaptam az alsó ajkam, hogy ne sírjak fel. Nem akarom őket elárulni..

– Adjon át.. – elcsuklott a hangom. – Kérem adjon át.. – most azonnal küldjön el, fordítson hátat mielőtt magamat mentve a halálba küldöm a családomat.

– Rendben. – felállt és elővette a telefonját. Hallottam ahogy felnyitotta a zárat, aztán két pillanattal később, már a füléhez is emelte a készüléket. Lázasan cikáztak a gondolataim. Ha kikérdeznek vajon tartani tudom majd a számat? Mennyi fájdalmat tudok még elviselni? Ostoba vagyok. Gondolkodási idő kell.. Ösztönösen álltam fel és kaptam el a kezét. Meglepetten vonta fel a szemöldökét. A telefon kicsengett és szinte elsőre felvette valaki.

– Meggondoltad magad? – ez ő. Obito.

– Nem. – felelte határozottan még mindig tartva velem a szemkontaktust. – De több információt szeretnék a családjáról. – bennnem rekedt a levegő.

Tud róluk.

Már nem is hallottam mit válaszol neki Obito, nem tudtam rendesen fókuszálni Itachi arcára, már csak azt vettem észre, hogy visszanyom a székre és újra leül velem szemben. El fogom őket veszíteni.. Újra el fogom őket veszíteni. Már rég lemondtam róla, hogy újra velük lehessek, de más az amikor legalább ott egy halvány esély vagy ha tényleg nincs már semmi remény.

– Beszélj. – utasított de csak meredten bámultam rá. Ezúttal nem sütöttem le a szemem, már mindegy volt, mindent tudott és meg fogja ölni őket, hogy mindent elvegyen tőlem, ahogy a többiektől is. – Hogy raboltak el? – már a kérdés is sértő. Az egész helyzet egyre bosszantóbb. Meghunyászkodva remegtem, rettegtem, hogy a családomnak baja esik miattam, hogy a húgom is arra a sorsra jut amire én vagy valami sokkal rosszabbra, hogy még többet kell majd szenvednem, hogy miattam ők is szenvedni fogak.

De már tud róluk. Már hiába tagadnám.

– Nem tudom.. Nem én raboltam el magam. Ez a ti módszeretek. – rám villant a tekintete ami épp a kezeimet figyelte amivel az alattam lévő székbe kapaszkodtam idegességemben.

– Tévedsz. – kínomban elnevettem magam de elcsuklott a hangom és könnybe lábadt a szemem.

– Bezártatok egy csomagtartóba.. Gyerekek voltunk. Bizonyítanunk kellett, hogy túl tudjuk élni? A hidegben.. Az erdőben.. – még most is érzem a korhadt fa és az égett cipő szagát. – Miért csináljátok ezt?

– Megmentettünk.

– Elraboltatok.

– Hogy megmentsünk.

– Mitől? – erre nem tudott válaszolni. Kiszakadt belőlem egy sóhaj és a tenyerembe temetve az arcom könyököltem a térdemre. Fókuszálj Deidara.. Itt az alkalom, hogy számon kérd, hogy válaszokat kapj. – Megtettem mindent amit elvártatok tőlem. A Galamboknál hibát követtem el, felfedtem a neved, mert gyors halált ígértek érte. – felemeltem a fejem és a szemébe néztem. – Tudom, hogy tévedésből kaptatok el.. Hogy azt hittétek Ryou testvére vagyok és igen.. Eljátszottuk, hogy igaz. Miért kellett volna még egy családnak meghalnia csak azért, hogy tökéletesen gyökérmentes, megfenyített kémeket alkothass?

– Ryou? – összepréseltem az ajkaimat. Itachi felsóhajtott és a hajába túrt. – Nem mi raboltunk el Deidara. – ezt nem fogom elhinni. – Higgy nekem. – nemlegesen megingattam a fejem. Leengedte a kezét és oldalra döntve a fejét szomorúan nézett rám, de talán csak a könnyeim miatt tűnt így. – A kémek akiket kiképzünk valóban gyerekek de nem raboljuk el őket. A 027-es szülei meghaltak mikor kicsi volt és az egyik nagybátyjánál élt aki erőszakoskodott vele. A gyámhivatal nem tett semmit. Mi igen. Az összes gyerek akit a hegyen láttál, mind hasonló körülményekből jönnek. – a hangja lágyabb mint eddig. Talán tényleg elhiszi ezt, talán Oonoki a háta mögött intézte el, hogy ne így legyen..

– Engem nézel gyereknek vagy tényleg elhiszed, hogy ez így működik? – kérdeztem halkan.

– Tudom, hogy ez így működik. – ezen keserűen elmosolyodtam és lepislogtam a könnyeimet, ajkaim remegtek az elfolytott zokogástól. Megkönnyebbültem, hogy végre őszinte lehetek, de közben rettegtem mi fog történni a családommal és velem. Ugyanakkor volt valami a szavaiban és viselkedésében ami miatt azt reméltem, megkíméli a családom és megtartja a titkom Oonoki előtt is. Vonzódik hozzám, talán ezért nem olyan kegyetlen velem, de ha megtudja hogy ezt próbálom kijátszani akkor biztos be fogja bizonyítani, mennyire nem számít neki senki és semmi. – Ez egy bejáratott rendszer, mióta újra kezdődött a számlálás gyerekeknek adunk új esélyt. Tanulékonyabbak mint egy felnőtt. Elszántabbak és jobb a reakcióidejük a szörnyűségek miatt amiket átéltek. Hűségesebbek, mert a gyökereik mind hozzánk kötik őket..

– Ezért buktam el? Mert én nem vagyok olyan amilyet akartatok? – a hangom megint elcsuklott. Itachi felállt és felém lépett de felpattantam és elhátráltam tőle. Megtorpant én pedig sietve töröltem meg az arcom és a jobbik szemem, hogy lássak is valamit és kicsit össze tudjam szedni magam. Meg fognak ölni. Hiba vagyok a rendszerükben és emiatt félnek. Egy kis kavics is okozhat galibát, és én már okoztam is egyet.

– Ha tudtuk volna, hogy honnan jössz.. Biztos haza juttattunk volna. – kínomban halk nevetéssel kevert nyüszítés tört fel belőlem. – Dei.. – felém nyúlt de összerezzenve még hátrébb léptem. – Félsz tőlem?

– Te talán nem félnél a helyemben? – elgondolkodva döntötte oldalra a fejét miközben az arcomat tanulmányozta. Nem tudja mihez kezdjen velem. A Grizzlyk úgy hiszik fél éve ismer, fél éve dolgozok neki és szeretők lettünk. Gyanús lenne ha hirtelen eltűnnék, de nem annyira, hogy ne tudná kimagyarázni.

– Félnék. – a szemöldökömet ráncolva figyeltem a vonásait. Komolyan beszél? Tényleg beismeri? – De pont a kilátástalan helyzet miatt kell bíznod bennem. – tudhattam volna, csak manipulálni próbál. – Szerencsétlen helyzet alakult ki és erősen megrendült a bizalmam, tekintve, hogy az elmúlt harminckét órában már több hamis arcodat is láttam. Mi rá a garancia, hogy ez a mostani nem egy újabb színjáték? Honnan tudhatnám, hogy nem egy Galamb vagy aki bedrogozott a minap és elvette az eszem? Honnan tudhatnám, hogy nem árulsz el? – zavartan pislogtam és a szemöldökömet ráncolva ingattam meg a fejem a felvetéseken. – Nekem is van veszteni valóm, nem csak neked. – újra elindult felém, ösztönösen hátráltam de mikor az asztalhoz értem ő pont akkor hozta be a távot így már nem tudtam volna egyszerűen kitérni előle. A kezeivel megtámaszkodott a csípőm két oldalán és lepillantott rám. Kelepcébe kerültem..

Elfordítottam a fejem, éreztem ahogy közelebb hajol, az orra finoman érintette a halántékomat. Még mindig remegtem de a finom érintés, a lehelete cirógatása, az illata más reakciókat is kivált a testemből, ami arra késztett hogy megfagyva bízzam rá a folytatást.

– Megvédem a családodat. – halkan mondta de olyan komolyan csengtek a szavai, mintha ígéret lenne. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy a suttogása is felért egy kőbe vésett esküvel, de talán csak azért érzem így, mert túlságosan is hatással van rám. – Bízz bennem és akkor én is bízni fogok benned. – kockáztat, eszméltem rá hirtelen. Számomra a legrosszabb végkifejlet, ha meghalnak azok az emberek akiket évek óta nem láttam és akikről az agyam még akár el is tudná hitetni, hogy még élnek, hogy ezzel óvjon meg a nagyobb traumától. De talán már most is ebben az illúzióban élek és akkor végképp nincs veszíteni valóm, bár nagyon választási lehetőségem sincs. Vagy bízok benne és átadom magam a vágyainak és az enyémeknek is, vagy átad Obitonak és gyötrelmes halált halhatok. Lehunytam a szemem mikor az ujjai olyan gyengéden simították végig a derekam, hogy szinte nem is az érintését éreztem, csak a ruha anyagának finom megmozdulását, mégis jóleső érzések cikáztak végig a gerincemen.

– Nem bántod őket? – kérdeztem gyorsan, mielőtt elveszítem a józan ítélőképességemet. – Nem ölöd meg őket? – tettem még hozzá, hogy pontosítsunk.

– Nem bántom őket, nem ölöm meg őket sem közvetlenül sem közvetetten. – az hogy még ezt is hozzá tette enyhített a gyomromban lévő szorításon. – Amint elül a por amit kavartunk, felmész a hegyre ahogy elterveztük, a családod pedig békésen éli tovább az életét, tudatlanságban. – ez teljesen az ellentéte annak amit vártam volna tőle. Sőt..

Megfogta az állam és felemelve a fejem a szemembe nézett. Túl közel van.

– De őszintének kell lenned. – bizalom a bizalomért. – Minden téren. – csak én érzek enyhe szexuális vonzatot ebben az utóbbi mondatban?

Elengedte az állam én pedig teljes testtel felé fordultam és bár tudtam, ez messze áll a bizalomtól, megfogtam az egyik kezét és a nyaki ütőeremre tettem az ujjait. Meglepetten felvonta a szemöldökét.

– A nevem Iwatoshi Deidara. Neked dolgozok, hozzád vagyok hűséges és mindent meg fogok tenni, hogy a családom ne keveredjen bele a sötét ügyekbe. Ha hirtelen kell döntést hoznom, őket fogom választani, a halálomat és csak utána téged és a szervezetet, és nem érdekel, hogy kudarc vagyok a szemetekben emiatt. – tisztán és érthetően beszéltem, de nem hagytam hosszabb szüneteket. Itachi arca megkeményedett de bólintott. Elfogadta az igazságomat. Megfogta a kezem és ő is a nyaki ütőerére tette az ujjaimat.

– A nevem Uchiha Itachi. A Szürke Egérhez vagyok hűséges. Mindent megteszek azért, hogy megvédjem azokat akikért felelőséget vállaltam, így a családodat is és téged is. – szabad keze a csípőmbe mart ami miatt bennem rekedt a levegő. – Bízni akarok benned. – feszülten figyeltem a pulzusát. Egyenletesen vert a szíve, nem lengett ki. Elvette a nyakáról a kezem és az ajkaihoz emelte. – Megkapod az esélyt, hogy a végemet okozd. – megőrült. A szája egy halvány mosolyra húzódott. – De nem könnyítem majd meg a dolgod. – vajon milyen szereket szedhet? A mosolya elkomorodott és leengedte a kezem de nem eresztette el. – Nem hiszel nekem. Annak ellenére sem hogy figyelted a pulzusom?

– Szeretnék bízni valakiben. Az sem számít ha nem te vagy az. – feleltem őszintén amin elmosolyodott és halkan fel is nevetett. – Mi az? – kérdeztem de csak megingatta a fejét. Nem vesz komolyan. – Félelemmel ösztönöztök engedelmességre aztán egy súlyos hiba következtében reményeket csepegtetve kéred a bizalmam. Persze hogy bizalmatlan vagyok.. Mi van ha mégis hazudtál csak annyira profin csinálod, hogy a szíved sem árulja el? Hisz te vagy a Varjú. – érveltem szerintem logikusan.

Hirtelen a derekamra simította a kezét és magához rántott miközben másik kezével a combom alá nyúlva emelt az asztalra. Az arca alig pár centiről nézett velem farkasszemet, az ajkai még mindig mosolyra álltak.

– Nem téged nevettelek ki, csak meglepett mennyire őszinte tudsz lenni.

– Miből gondolod, hogy az voltam?

– Ha elmondanám, később így hazudnál. – igaz. Félre fordítottam a fejem, hogy ne kelljen válaszolnom bár mikor megéreztem simogató kezét az oldalamon és a combomon, már sejtettem, hogy a beszéd ideje véget ért. – Le kéne vezetnünk ezt a feszültséget. – lepillantottam és kiengedtem a tüdőmben rekedt levegőt. Emlékszem miket csináltunk a minap, szeretném újra érezni, de a sebeim.. Fájnak és nem akarom, hogy újra felszakadjon a varrat. Felpillantottam rá, bár úgy tűnt türelmesen vár, a teste kissé feszültebbnek tűnt mint általában.

– Kérlek.. – kezdtem de nem tudtam folytatni. Tudatni akartam vele, hogy fáj a testem de vágyok rá, azt szerettem volna kérni, hogy legyen ez most gyengédebb mint a legutóbb, de nem hiszem, hogy készen állnék valami olyasmire. Túl intim lenne. – Vedd el az eszem. – suttogtam szinte könyörögve. Ezen elmosolyodott és az arcomra simította a kezét és összeérintette az ajkainkat. Elakadó lélegzettel hunytam le a szemem, rémülten vert félre a szívem. Nem szabadna bíznom benne, de annyira szeretnék. Ez a kettőség annyira elbizonytalanít.

– Örömmel. – a lehelete csiklandozta az ajkaimat és mikor megcsókolt ösztönösen öleltem magamhoz és viszonoztam nyelvének finom érintését. Az egyik lábammal átöleltem a csípőjét és közelebb préseltem magamhoz az ölét, egy elégedett mormogást váltva ki mindkettőnkből. – Óvatos leszek. – a fejemet ingattam és kinyitottam a szemem.

– Ne, nem kell.. – tiltakoztam amin elmosolyodott.

– Ne aggódj. Úgy is el tudom venni az eszed, ha közben vigyázok a varratodra. – izgatott bizsergés cikázott végig a testemen és újra lehunytam a szemem. Túl intim, túl bizalmas.. De ha átengedem neki a kontrollt mint a legutóbb az is elég bizalmas nem? – Csak engedd el magad. – kinyitottam a szemem és viszonoztam a pillantását. Azt mondta a kezembe adja az esélyt, hogy a vesztét okozzam. Drámai hazugság volt. Bármit teszek vagy mondok, ki tudná vágni magát belőle. De nincs okom megpróbálni ártani neki. Amíg azt hittem, miatta fordult fel az életem, lehetett volna okom hadakozni vele, de így..

Gyengéden megérintettem az állát és finoman magamhoz húzva megcsókoltam. Mit veszíthetek? Tud a családomról, elbuktam kémként és még mindig nem tudom ki is vagyok én a sok színjáték alatt, de ő úgy hiszi megtalált. És kitudja.. Talán ez az én tényleg én vagyok.

Varjú – Itachi

Volt valami gyönyörű abban ahogy lélegzett. A mellkasa érzékien hullámzott és résnyire nyitotta az ajkait miközben hátra döntve a fejét, ívbe feszült a gerince. A meztelen testén gyöngyözött az izzadtság és libabőrös lett mikor gyengéden végig simítottam a farkán ami még remegett az előbbi orgazmusától. A combján lévő kötés a finom, ütemes mozgások miatt meglazul és szétcsúszott de nem bántam, mert így legalább láttam, hogy a varrat kitartott annak ellenére is, hogy az izmai olyan szakadatlanul remegtek mikor még a legelején egyszerre kényeztettem a kezeimmel belülről és elölről is a prosztatáját. Ködös tekintettel nézett fel rám az asztalon fekve, miközben a légzése kezdett szabályosabbá válni.

Végig simítottam a hasán de még mindig elborzasztott a látvány ahogy a bőre a bordáira feszült.

– Nem vagy éhes? – azt sem tudom mit evett ma egész nap, mióta reggel kikeltem mellőle az ágyból. Deidara halk hangot hallatott de nem volt benne szó, csak valami lágyabb torokhang, ami jelezte, hogy hallotta a kérdésem. – Deidara. – szólítottam a nevén így felnézett rám. – Nem vagy éhes? – lepillantott a kezemre ami még mindig a hasán pihent és egy pillanatra ráncba szaladt a szemöldöke.

– Nem. – ezt nem tudom elhinni. Megfogta a kezem és az asztalra tette maga mellett majd felült és felhúzva a lábait átölelte a csípőm. Megint kerülte a tekintetem, de a keze az oldalamra simult és finoman nógatott a lábaival, hogy merüljek el benne újra tövig. Még félig benne voltam, így éreztem a selymes melegséget ami körül ölelt. Túl csábító volt, hogy újra teljes egészében érezhessem milyen nedves és puha belül. Előre mozdulva csúsztam belé teljesen, Deidara alig észrevehetően megremegett majd egy reszketeg sóhaj hagyta el az ajkait. Néha annyira halk, máskor pedig nem tudja magába fojtani a nyögéseit. Mindkettő bájos a maga módján de ha ez a kettő felváltva történik az kicsit összezavar, mert a teste mindkét esetben megmutatja, hogy élvezi.

Szorosabban kulcsolta körém a lábait és lehunyva a szemét halkan felsóhajtott, miközben a csípője önkéntelenül megmozdult. Már épp lehajtotta volna a fejét de az arcára tettem a kezem, így kinyitotta a szemeit.

– Ne nyomd el a hangod. – kértem, ő pedig a nyakam köré fonta a karjait és közelebb húzott magához. A fülemnél éreztem a leheletét. Beleborzongtam mikor rájöttem mit művel.. A halk nyögései és a hangosabbak is eljutottak hozzám. Mint amikor egy játékban felváltva vannak nagyon könnyű és nagyon nehéz kérdések, ettől lesz idegtépő és nehéz, mert a túl egyszerűt emiatt olykor túlkomplikálod míg a bonyolultabbakat túl könnyen veszed. A halk hangok amiket kiad megborzongatják az egész testem és fülelek, hogy hallhassam a következő édes hangot is, és beleremegnek a térdeim mikor hangosabban nyög fel a vártnál.

Ez most sokkal másabb mint a tegnapi, nem olyan intenzív de sokkal érzékibb. Szorosabban öleltem magamhoz és erőteljesebben mozdítottam felé a csípőmet ő pedig egy hangosabb nyögéssel döntötte kicsit hátra a fejét. Gyönyörű.. Annyira gyönyörű..