Sziklarejtek árvája 2. rész

Deidara

Oldalra fordulva szemügyre vettem a komor Uchihát, aki csendben bámult maga elé, tökéletesen érzelemmentes arccal. Mint egy faragott szobor hajjal meg ruhával. Itachi felém pillantott én pedig ösztönösen rávigyorogtam, hogy bemutassam neki az emberi arc azon csodáját ami belőle hiányzott.

– Hn. (Erőltetett.) – én legalább nem vagyok lusta még arra is, hogy egy ilyen rövid szót hünnögés helyett kimondjak rendesen!

– Rád nem is tudnék máshogy mosolyogni betonképű.

– Hn. (Ez új.) – jegyezte meg előre fordulva és a változatosság kedvéért, most a türelem mintapéldányának tűnt. Kicsit közelebb hajoltam, hogy észre vegyem az apró jeleket, mert az egyszerűen kizárt, hogy ilyen könnyen lereagáljon tőlem bármit is. És ott is van! A ránc a szemöldöke között és a mérges tekintet amit szorgosan próbál elnyomni. Nem lesz ez így jó te fagyos menyét, az érzelmeket nem szabad rejtegetni.

– Támadás! – böktem oldalba és felemelve a kezeimet vártam az ellentámadást de ő csak kiegyenesedett és egy gyilkos pillantással bámult le rám. – Nem félek tőled Morcos Harcos. – jelentettem ki és egy speciális kézmozdulattal magamhoz gyűjtöttem a teremben lévő vidámságot. – Én vagyok a Nap és a Vidámság gyermeke és a szeretetem erejével, elpusztítalaaak! – nyomtam felé a tenyereimet és robbanó hangokat imitáltam a számmal.

– Hn? (Megint valami mesét néztél?)

– Tini titánokat, miért? – engedtem le a karjaimat ő pedig fáradtan felsóhajtott. – Ne sóhajtozz! – csaptam tarkón mire előre billent a feje én pedig kissé rémülten húztam a mellkaskámhoz a kezemet és feszülten vártam a fejleményeket. Túl erősen ütöttem, én magam sem tudom már kordában tartani ezt a hatalmas erőt amivel megáldottak az égiek!

– Hn.. (Ezért esküszöm, hogy..) – meg fog ütni. Oh édes gyufaszálak a mennyben, hozzátok imádkozom, szálljatok le közénk és olvasszátok el ezt a Jégcsapot, aki az Itachi névre sem hallgat, mert macskalelkű sznob paraszt.

– Itachi. – lépett oda hozzánk Kana és Hiro, a tudtukon kívül mentve meg Itachit a velem való küzdelemtől.

Kana piros arccal nézett barátnőjére aki bíztatóan bólintott. Csak a szemeimet forgattam. Már megint szerelmet akarnak vallani ennek a kőfejűnek. Kana lehajtotta fejét és előre nyújtotta Itachinak a borítékot. Felvont szemöldökkel meredtem a jelenetre. Azt hittem ez a szerelmes-levelesdi csak általánosiskolában meg a shoujo mangákban létezik.

Itachi szólásra nyitott száját ami szintén felért egy shoujo akcióval így a lányok mellé húzódva, ragyogó szemekkel vártam a szavakat, amiket ez a hallgatag menyét most végre kimondhat. Mily régóta lappanghat benne a szerelem! Mily régóta érlelődik benne egy köszönöm és egy kérem!

Itachi becsukta a száját és biccentve egyet letette a levelet, majd előre fordult. Többed magammal bámultam rá, bár kár lenne azt mondanom, hogy meglepett a dolog. A „hn” szón vagy min kívül mást még nem igen hallottam tőle. Talán csak szitkozódást amit valószínűleg Hidantől és Kisamétől tanult.

A tanárok valamiért sosem feleltették és egy idő után mindenki feladta, hogy beszédre ösztönözze. Kivéve persze jómagamat aki mai napig küzd azért, hogy beszélni tanítson egy nagyra nőtt Menyétet. Persze nem ez az életcélom, ez inkább egy kedves kis hobbi amibe egyszer még pénzt is belefektettem. Jutalomfalatokat vettem neki és a legegyszerűbb szavak kimondásával kezdtem az oktatást. Jó tanács: Ha valaha jutalom falatokat dugsz egy Menyét orra elé, ne csodálkozz rajta ha elkapja a csuklód és gyilkos tekintettel mered rád meg az apró kis falatkára.. Nagyobb falatok kellenek. Ezt azonnal megértettem.

A lányok végül megköszönték Itachinak, hogy elvette a borítékot és visszamentek a helyükre, bár akár óra végéig is itt állhattak volna ugyanis a tanárnő valószínűleg megint késni fog. Tavasz lévén hajlamos volt belefeledkezni az időbe, vagy kint süttette a hasát a napon, vagy a szertárjában festegetett, ami nem mellesleg a mellettünk lévő teremben volt, tele ecsettel, létrával meg egy csomó dobozzal amiben dekorációk és festős kellékek sorakoztak. Ha már tavasz és festés.. Hátra pillantottam Hiro-ra, az egyetlen olyan személyre aki rajtam kívül még sokat rajzolt és festett az osztályunkban így egyedül nála nyert értelmet, hogy miért is választotta plusz órának a művészettörténelmet. Kana viszont egyértelműen a Menyét miatt van itt. Az első évünkben ugyanis max kancsókat festegetett és azt is csak egy színűre, ami, ha Itachi szín lenne akkor mondhatnám, hogy Itachira festette. De a borzalmas szóvicceket félretéve..

– Hé, te Baromarcú Menyét. – fordultam felé de kellett egy pillanat, hogy a szemem átálljon a szerelemfelhővel körülvett lányokról, a komor, búbánatos haltarisznyára. Kidörzsöltem a szememből a csipát és felsóhajtottam. – A kis csaj most azon izgul hogy mikor nyitod ki végre. – utaltam unottan a minket figyelő lányokra. Itachi hátra pillantott mire Kana még jobban elvörösödött és a padra fektette a fejét ahol összeszorított fogakkal próbálta lenyugtatni szívverését. Vagyis remélem azt csinálja nem pedig egy pukit tart vissza vagy ilyesmi mert ez a görcsös testtartás arra emlékeztet leginkább, mikor Naruto elcsapja a pocakját valami romlott tejtermékkel.

– Hn.. (Látom..) – reagálta le unottan majd rám nézett egy kérdő pillantással.

– Mi az? – néztem rá értetlenül én is. – Ha valamit kérdezni akarsz akkor mondjad. – intettem de inkább hagyta a picsába az egészet és kinyitotta a borítékot. Hát persze. Ha már meg kell szólalnia akkor inkább hagyjuk mi? Lusta dögje. Csak hünnögni tud meg felbaszni az ember agyát. – Mi áll benne? – kérdeztem mert azért csak kíváncsi teremtés vagyok és mivel már hosszú ideje póker arccal olvassa a levelet biztos érdekes lehet. Itachi rám nézett és elkezdte összehajtani a papírt. – Értem. Szóval semmi közöm hozzá. – röhögtem unottan, majd mint a kosárlabdában is, egy olyan csellel próbálkoztam mintha nem akarnék érte kapni és kitépni a kezéből a lapot, előre fordultam, aztán a villámnál is sebesebben nyúltam érte még mielőtt becsúsztathatta volna a borítékba. Győzelmi táncot járva a fejemben, elfordultam tőle és a testemmel védtem a zsákmányom amit furcsa mód egész gyorsan szét tudtam hajtogatni. Elolvasni még ennél is könnyebb volt. Itachi dühösen tarkón vágott, (ami mondhatjuk, hogy egy revans az előbbiekért) én meg unott tekintettel néztem rá.

– Most bebizonyítottad, hogy tényleg egy kibaszott analfabéta vagy. –  visszaadtam neki a levelet amin csupán annyi szerepelt, hogy „Suli után várlak a tetőn.” Ennyi. Ezt olvasta körülbelül tíz percig. Na jó, túloztam. Kilenc.

– Ne haragudjatok a késésért – rohant be a terembe a kedvenc tanárom, festékes könyökkel és lazán felkontyolt hajjal. – Mennyi van még az órából? – kérdezte kissé szétszórtan.

– Sensei már csak nyolc perc maradt. – szólalt fel egy srác az első sorban. A nő vékony kötélen egyensúlyozott a zseni és az őrült közt.

– Értem.. – motyogta kissé bűnbánó arccal, de közben egyértelműen nagyon nem akart most itt lenni. – Hát akkor.. olvassátok el a tankönyv 125. és 126. oldalát otthon. Mehettek. – intett a terem ajtaja felé. Mindenki elkezdett szedelődzködni ugyanis a legtöbbünknek ez volt az utolsó órája mára.

– Na Ita drága, téged várnak a tetőn. Szedd össze gondolataid és légy oly kedves pöfögj ki egy értelmes mondatot kis drágám. Már ha nem akarod hogy a lány félreértse az érzéseidet irányában. – mondtam költőien szépen ő pedig szikrát szóró szemekkel nézett rám.

– Kinyírjalak? – kérdezte és ha jól sejtem ma ez volt az első szava ami mindig felér egy kisebb csodával. Óvónéni üzemmódba kapcsoltam magam és össze csapva a tenyerem rá mosolyogtam.

– Nagyon jó! Ez a mondat már nagyon szépen megy, de most tanítok neked egy újat. – hajoltam hozzá közelebb és felemeltem a mutató ujjam, hogy majd segítsen nekem a szótagolásnál. – Mond utánam: sze-ret-lek. – mozdítottam meg minden szótagra az ujjacskámat és egyenesen Itachi orrocskájára bökdösöcskéltem vele. Nem, ilyen szó biztos nem létezik de ugyan kit érdekel? – Ha ezt mondod Kannának biztos a nyakadba ugrik örömében. – egyenesedtem fel és szerelmesen összekulcsoltam az arcom mellett az ujjaimat, majd lepillantottam rá és csípőre vágtam a kezeimet. – Na had haljam, hogy mondod! – Itachi felállt és megragadta az ingem.. Mérgesen nézett rám amit meg is tudok érteni. Szavak helyett ököllel beszél a férge.., vagyis akarom mondani a kis szentem.

– Kiheréllek.. – morogta egészen közel az arcomhoz. Vajon miért van a délutáni órákban is ilyen friss lehelete? Pláne úgy, hogy egésznap csukva a szája. Bármilyen szájvizet is használ, kérek belőle.

– Hogyha ezt mondod neki sírva fakad. – biggyesztettem le az ajkaimat. – Csak segíteni akarok neked. – feszegettem le magamról az ökleit. – Na mond szépen: sze-re.. – kezdtem megint lassan szótagolni de durván a falhoz lökött és ott hagyott. Ennyit a köszönömről. Miért kell ilyen mufurcnak lenni?

Unottan felkaptam a táskám és kimentem a teremből. A folyosón azonban megálltam és kinyitottam az ablakot, mikor észrevettem pár ismerős alakot odakint. Kankurou épp fekvő támaszozott Gai-sensei pedig felette állt és lelkesnek tűnő testtartással ordított. A többiek kifáradva ültek a földön és Kankurout figyelték aki izzadva (ezt a foltos felsőjéből következtettem ki, bár akár sas szemem is lehetne) nyomta tovább a fekvőket majd mikor már nem bírta tovább egyszerűen összeesett. Gai-sensei magabiztosan húzta ki magát majd egy elégedett beszéd után lehajolva megveregette a haverom vállát. Még mondott neki valamit majd újra a többiekhez fordult. Kankurou feltápászkodott és amint megpillantott elindult felém.

– Adj vizet. – kérte lihegve én pedig oda adtam neki a büfében vett ásványvizet, ugyanis ma a kulacsomat is otthon felejtettem. Mindet kiitta majd levágódott az ablak alá és a többieket nézte.

– Hamarabb vége lett a művtörinek?

– Jaa, így is mondhatjuk. Mennyi fekvőt csináltál?

– 154-et. Új rekord. – vigyorgott büszkén, bár tocsogott az izzadságtól. – De az óra további részében nem kell tesiznem. – mondta büszkén.

– Kankurou, már csak öt perc van az órából. – mondtam ő pedig elterült az ablak alatt. Ma már robbantottam humorbombát, most az igazsággal vettem el az életét. Kedves hóhér lennék. Bemennék viccet mesélni nekik aztán mikor a legbüszkébbek magukra valami miatt, egyszerűen csak.. nyissz!

– Mi volt művtörin? – hallottam tompán ahogy a hideg falhoz nyomta a fél arcát.

– Ezt most tőlem kérdezed vagy az iskolától? – támasztottam meg az állam a tenyeremen és az ablakpárkányra könyökölve néztem le rá.

– Tőled.. De válaszolhat az épület is ha tud. – felelte majd pár percig várakozón hallgattunk, hátha mesébe fog az iskola. A csengő hallatán lemondóan felsóhajtottunk. – Jó nagy bunkó.

– Talán jobb is így. Kínos lett volna ezek után benne hugyozni.

– Ez mondjuk igaz. – töprengett, majd felállt és letörölte az arcát meg leporolta a ruháját, már amennyire tudta. – Szóval milyen volt az órád? – kicsi és fényes mint én. Mindig pontosan mutatta az időt amire beállítottam.

– Tömören, a Menyétnek szerelmet vallottak és én leszek a tanú a tárgyaláson.

– Milyen tárgyaláson?

– Hogy kié a ház és kié a kocsi.

– Még össze se jöttek, máris a válásukat tervezgeted?

– Nem lesz sem összejövetel, sem házasság, csak válás. Csúnya válás. – meredtem az égre. Biztos vagyok benne, hogy őt is el fogja utasítani. – Nem akarok Kakashival büntibe menni. – tört ki belőlem a gyerek és elfolytam a folyosón, az ablakkeretbe csimpaszkodva, a homlokomat a kemény felületnek nyomva.

– Kakashi jó fej. Max csak ülnöd kell négyig vagy addig se. Nem kell majd tanulnod. – mondta bíztatóan. Én viszont pont ettől tartok.

– Kösz a bíztatást. Van nálad valami kártya?

– Öhm.. Személyi, lakcím.. – kezdte el sorolni én meg röhögve felemeltem a fejem.

– Igazad van Kankurou azzal tök jól lehet kártyázni.

– Ja hogy olyan kártyára gondoltál. – eszmélt fel. – Nincs. – ingatta meg a fejét. – Miért?

– Gondoltam kártyavárat építek belőle vagy megjósolom neki a jövőjét.. – ez itt egy hetes szivecske, hmm ez érdekes, ez meg egy hármas lóhere, húúúha, és végül egy négyzet király. Ühüm. Ez egészen pontosan azt jelenti, ha ezek ebben a sorrendben jöttek ki, hogy igencsak szíveskedhetne távoltartani a herécskéit a testecskémtől, vagy dutyiba lesz küldve a perverz falloszával együtt! – Mindegy, akkor esetleg egy alma? Bicska? Olló? Telefon könyv? – tudakoltam tovább a B tervemhez szükséges dolgokat. Ha nincs kártya jöjjön a gyilkolás! Először halálra untatom a telefonkönyvvel és mikor bealudt a szájába tuszkolom az almát, az ollóval lenyírom a haját, hogy a bicskával szépen meglékelhessem az agyát! Mint egy cinege! Én egy cinege vagyok! Hahaha! Vagyis csipcsiRIP!

– Nem akarom tudni mi jár a fejedben. – közölte mire neki is csiripeltem egy kicsit. – Nem lett jobb. – közölte de azért mosolygott. – Juugo azt mondta vele a múltkor kitalálósat játszottak. Mai napig nem találta ki mire gondolt a sensei. –fáradtan felsóhajtottam, ugyanis ismertem a sztorit csak én épp Kakashitól hallottam.

Rám gondolt. Ezt a mosdóban közölte velem, miközben lefejte azaznapi sperma adagját belőlem. Részletezte, hogy Juugo azt hitte, egy cicára vagy egy bombára gondol. Ebből kijött a robbanó cica ötlet is. Ez vagyok én.. Egy robbanó macska. Hát nem aranyos? Nem. Kurvára nem az. Hogy robbanna fel a seggedbe egy mérges macska család te állat! Oh, azt hiszem abban a helyzetben is pont ezt kívántam.

– Na én megyek öltözni. – állt fel a földről Kankurou mikor megszólalt a becsengő. – Akkor hogy legyen a délután?

– Majd Kakashi után megbeszéljük. Vagy akár közben is ha csatlakozni szeretnél. Oh, csatlakozz hozzánk, ez aztán a remek ötlet! – vidultam fel de Kankurou nevetve kihátrált én pedig szomorúan nyújtottam felé a karomat és némán rimánkodtam a segítségéért egészen addig amíg el nem tűnt a látóteremből. – Kösz. Hm.. – mondtam olyan fejjel mint akit megbaszott a halál.  Végülis ma még akár ez is megtörténhet. Bár azért ha lehet akkor inkább kihagynám.

Elindultam tovább a folyosón mikor Kana sírós arcával találtam szembe magam. Engem nézett aztán kikerült és elszaladt. Ennek meg mi ba..? Itachi! Alighogy kigondoltam, meg is jelent a lépcső aljánál, amit máskor okkal hinnék a varázserőm által megidézett felbukkanásának, de most pontosan tudtam, hogy Kana után sietett, bár a gyorsasága alapján azért gondolkodhatott egy darabig mielőtt ezt a döntést meghozta volna. Mikor a tekintetünk találkozott láttam rajta némi indokolatlan zavartságot, aztán megindult felém ami miatt én zavarodtam össze.

Mikor megállt előttem és szóra nyitotta a száját, de aztán zavarában becsukta, azonnal felvettem a nekem szánt szerepet és karba tettem a karjaimat.

– Hallgatom a magyarázatot. – jelentettem ki igazán számonkérően, holott semmi közöm nem volt a kettejük dolgához. Mármint olvastam a levelet és megkíséreltem nyelvleckéket adni a menyétnek a találkozójuk előtt, hogy minden jól mennyen, de végül ez is kudarcba fulladt. Legnagyobb meglepetésemre azonban Jégcsap tényleg kellemetlen arckifejezéssel kereste a szavakat. Már egészen megsajnáltam volna mikor megpillantottam mögötte Kakashit aki megállt a folyosó végén és várakozón nézett felénk. És akármekkora homár, kétlem, hogy Itachi seggének a stírölése csillapítaná a dühét ha megváratom. Bár kitudja, a végén őt is megbünteti amiért feltartott és akkor ketten szenvedhetünk a büntiben. Van benne gyakorlatunk, szóval nem kizárt a dolog.

– Kana egy érzékeny emberi lény Menyétkém, szóval kérj tőle bocsánatot a büntetésünk után. – erre a szemöldökét ráncolta én pedig felsóhajtottam és belé karolva indultam el Kakashi felé. – Tanár úr! Itachi megríkatott egy lányt! Ez büntetést érdemel! – kiáltottam. Itachi nem ellenkezett, ő is tudta, hogy súlyos hibát követett el. Elsőként hogy velem kekeckedett már a gimi első éve óta, másodszor pedig, hagyta hogy elkapjam az imént.

– Ez csúnya dolog, de nem érdemel büntetést. – közölte Kakashi én pedig megtorpantam.

– És ha azt mondom, hogy verekedtünk? – kérdeztem mire Kakashi a fejét ingatva nézett rám.

– Itachi menj haza, Deidara, 208-as terem. – intett a terem felé ami a folyosó jobb oldali részén volt.. Megszorítottam Itachi karját és felnéztem rá ő pedig le rám ami miatt indokalatlan kissebségi komplexusom támadt.

– Haszontalan geci. – csúszott ki a számon és meg sem kellett várnom, hogy rángani kezdjenek az arcizmai, mert ösztönösen elkapta a fejem és olyan erővel szorította ami miatt félő volt, hogy elájulok, ugyanis a belső hangom azt kiabálta, hogy „veszély, veszély, veszély!” és mennyire igaza volt csak épp Kakashi miatt kellett volna a leginkább tartanom, Itachi még szívességet is tenne vele ha most azonnal megölne.

– Itachi! – kiáltott rá Kakashi én pedig fellélegezve engedtem el Itachi karját és ugrottam messzebb a szorító erejétől. Túl szép vagyok a haláljoz. – Deidara! A terembe! Most! – kiáltott rám Kakashi szigorúan én pedig elindultam szüzességem koporsója felé.

 

Segítséggel tényleg sokkal könnyebb a tanulás. A három oldalból már másfelet tudok. Hétfőn biztos menni fog a felelés és akkor javíthatok évvégéig a jegyeimen. Kakashi már egy ideje járkál össze-vissza a teremben ami először zavart ugyanis sosem tudhatom mikor támad, de úgy tűnik most jó tanárt játszik és segít a tanulásban.

– Mi volt ez a közjáték Itachival? – ült le az előttem lévő pad szélére én pedig zavartan pillantottam fel rá.

– Közjáték?

– Belé karoltál és magaddal akartad hozni. Ennyire félsz kettesben lenni velem? – a tankönyvemre néztem és ösztönösen elkezdtem firkálni bele.

– Szívesebben marakodtam volna vele, minthogy attól kelljen félnem, hogy csinál valami.. illetlent. – motyogtam.

– Mit értesz illetlen alatt? – állt fel és megtámaszkodott a padomon ami miatt összébb húztam magam. Nyelj el Föld! Fogadd magadba ezt a szegény árvát! – Nem válaszolsz? – értelmetlen lenne, így is úgy is megjárom. – Sorold fel az izmokat. Csak a legkönnyebbeket. – egyenesedett fel és újra járkálni kezdett. Meglepetten néztem utána ő pedig felém fordulva elmosolyodott. – Nem hallom. – észhez térve kezdtem bele a felsorolásba. Bólintott és újabb tananyaggal kapcsolatos feladatot adott amire ismét helyesen válaszoltam. – Még egy utolsó kérdés. – állt meg mellettem ami ismét belém hozta a frászt, főleg mikor lehajolt hozzám és a combomra tette a kezét. – Mit élvezel jobban, mikor a kezemmel kényeztetlek vagy a számmal? – elmosolyodott mikor zavaromban csak bámultam rá. A fülemhez hajolt miközben a combom belső felét kezdte simogatni. – Ha tippelnem kéne a másodikat jobban szereted. Eltaláltam? – behúztam a nyakam és összezártam a combjaimat amin halkan nevetett. – Nem kell szégyenlősködnöd. – megragadta a székem háttámláját míg a másik kezével a lábát ragadta meg és maga felé fordította, velem együtt. Felmosolygott rám és megfogva a térdeimet, egy erőteljes mozdulattal tárta szét őket maga előtt.

– Mit..? – be se kellett fejeznem a kérdést, hisz olyan egyértelmű volt mire készül.

Felhúzza a sliccemet. Rettentően figyelmes tőle.

Rémülten kaptam el a kezét mikor kigombolta a nadrágomat és a már említett sliccet lehúzta.. Ezek szerint tökéletesen a helyén volt, szóval a fel nem tett kérdésemre az igazi válasz az, hogy Kakashi nem lakott jól az ebéddel, mert gondolta felfal még egy diákot is mellé és úgy tűnik ma én vagyok az áldozat. És hogy honnan tudhatod, hogy kíméletlen hiéna? Onnan, hogy nem harapja el a torkom és a holtestemből lakmározik, neeem. Ő életben hagy és úgy falatozik belőlem, hogy érezzem ahogy apránként tépi a húsomat. Szadista rohadék.

Felnyögve haraptam be az alsó ajkam mikor a legérzékenyebb pontomat nyelte el és szívta meg, azonnal kiváltva azt a reakciót amit a legtöbb egészséges tinédzser fiú gyakran produkál egy kósza gondolat nyomán, egy formás fenék láttán, egy disznóviccen elmerengve, egy nedves álomból ébredve.. Szóval felállt. Hm.

– Máris kemény vagy. – azért erre ne legyél annyira büszke. Múlt hétvégén a saját főztömtől lett erekcióm a számban lévő ízorgia miatt. Talán Kakashi azért szereti a fiatalokat, mert könnyű őket felizgatni? – Nagyon érzékeny tested van. – mondod ezt a legérzékenyebb testrészemmel a kezedben! Elnyomva egy nyögést fogtam le a kezeit mielőtt a csúcsra juttatna a makkom izgatásával, de ő csak halkan nevetett a néma tiltakozáson. – Szóval a számat szeretnéd a kezem helyett? – nem! Én el akarok menni! Mármint innen el, nem pedig elélvezni.. Jézusom, annyira forró és nedves ahogy a farkamat kényezteti. A fene essen az ifjúságtól kicsattanó testembe amiért nem tud lankadt maradni egy ilyen helyzetben!

Az agyam tudja, hogy nem akarom ezt. Nem szabadna élveznem valamit amit nem akarok.

– Elég.. – toltam el a fejét és szorosan lehunytam a szemeimet. – Nem akarom. – mondtam ki de ahelyett, hogy komolyan vett volna, felállt és a hónaljam alá nyúlva egy mellettünk lévő üres padra ültetett. – Most mit akar? – kérdeztem kinyitva a szemeimet.

– Semmi olyat amit ne csináltunk volna ezelőtt. – ez némileg megnyugtat másrészről.. Csinált azért már olyasmit velem ami a határaimat feszegette. Egy szopás még azt mondom nem olyan rossz ha én vagyok az élvezője, bár egészségesebb és boldogabb lennék, ha egy olyan személy teszi ezt velem, aki nem akar bekerülni egyik nyílásomba sem.

Vagy akinek nincs egy vastag farka amit elő tud venni a nadrágjából. De most komolyan, tegye azt el kérem de jó mélyen. Hm? Franc a kétértelmű mondatokba! Tegye el a farkát a nadrágja mélyére és soha többet ne vegye elő a jelenlétemben, mert faszt kapok tőle! Vagyis frászt! Frászt akartam mondani, gondolni, te jó ég látom a farkát.. Ez más mint egy pornóban, ez totál 3D és nem belőlem nőtt ki.

– Add ide a kezed. – húzta oda magához az említett testrészt és összedörzsölve a farkunkat, köré fonta az ujjaimat, míg a sajátjával erősebben rátartott. A mély nyögése miatt kirázott a hideg, mikor pedig mozgatni kezdte a kezeinket, óhatatlanul is nyeltem egyet.

Nem tetszik a látvány. Két farok hegyét látom egy béna kézzel (ez lennék én) és egy férfiasabb ballal (ez lenne a megrontóm) ahogy összeszorítja a két meredező (szégyelld magad kis Dei de komolyan) péniszt ezzel összedörzsölve őket. És bármennyire is undorító, bármennyire is a faszba kívánom ezt az egészet..

– El fogok.. – motyogtam összehúzva a vállaimat, mert Kakashi farkának forrósága és lüktetése, kiegészülve a határozott kezének izgatásával, tetszik az áruló farkamnak.

Kakashi szabad kezével az állam alá nyúlva emelte fel a fejem és elmélyített egy csókot. Bénultan hagytam, hogy felfedezősdit játsszon egy olyan terepen amit már felfedezett egy párszor. Vajon mikor unja meg végre? Még Dóra is különböző tájakat fedezett fel az epizódok során, Kakashi igazán példát vehetne róla. Dóra biztos nem szexuálja meg a kismajmot meg a tv nézőket ugye? Ugye??

– Emlékszel mit csináltunk legutóbb ugyanebben a teremben? – kérdezte miközben lassított a kezével ami miatt egyszerre voltam csalódott és dühös. El akartam élvezni és túlleni végre ezen a faszságon, de úgy tűnik hosszabbra tervezi a zargatásomat, mint öt perc. Na ide figyelj perverzkém, az öt perc az épp reális aktus, rendben? Engem ne akarj órákig molesztálni egy alkalommal, mikor veled fél pillanat is sok. Ezt onnan tudom, hogy néha mikor nem figyelnek a fenekembe markol ami körülbelül fél pillanatig tart.

– Ne! – kiáltottam fel mikor lentebb húzta a fenekemről az alsóm meg a nadrágom. Kakashi a számra tapasztotta a kezét és hátra pillantott a válla felett. Egy ideig a szívemben dobogott a fülem.. Vagyis hogy a fülemben a farkam.. Ez egyre rosszabb. Szerintem ez az első jele annak, hogy a tanárom molesztál engem, körülbelül kettes stádiumban lehetek ami már halálosnak számít. Heti egy szemmel veréssel kell kezelésre járnom.

– Semmi baj, ne pánikolj. – húzta el a kezét. – A múltkor is olyan könnyen elélveztél egy ujjamtól emlékszel? – elfordítottam a fejem.

– Nem. – tagadtam magam előtt és az iskola előtt is, de az lekezelően meredt rám és hagyta, hogy Kakashi újból megbökdöshessen odalent.

– Akkor kénytelen vagyok bizonyítani az igazamat.

– Ne! – takartam el magam de megint befogta a szám és rosszallóan megingatta a fejét. Mit ingatod a fejed? Itt nekem kéne rosszallóan ingatnom a fejemet nem neked!

Ejnye-ejnye Kakashi, nem szép dolog mások fenekében matatni. Nem ott kell kincset keresni, te felfedezők szégyene! Dóra haragszik rád. Túrd inkább az orrodat az nem fáj senkinek.

– Ne kiabálj. – nincs éle mégis félek ha újra kiabálok megint betömi a számat mint legutóbb. – Vagy szándékosan csinálod, hogy elhallgatasalak? – mosolyodott el.

– Perverz. – csúszott ki a számon de nem vette sértésnek.

– Ha megint kiabálsz, megteszem. – simogatta meg hüvelykujjával az ajkaimat amiket most szorosan összezártam. – Helyes. – nem az, ez inkább egy hatalmas helytelen. Minden értelemben.

03 - Nagy piros pont nekem