A két feladó 2. évad 21. rész
Itt vagyok..
Kou a szobaajtóban állva figyelte
ahogy megágyazok magunknak. Többször is megpróbált mondani valamit, de az
elmúlt napok fényében inkább jobbnak látta hallgatni, vagy legalábbis nagyon
küzdött vele, hogy ne kotyogjon feleslegesen.
Egy ideig zavaró volt ahogy így tépelődik, de most már kezdem megszokni.
– Suu-cahn mikor ér haza? – csúszott ki a száján, mire egy pillanatra megálltam, karjaimban a takarókkal.
Ha válaszolok a végén még felbátorodik.
Akkor ez eldőlt. Letettem az egyik takarót, míg a másikat az ágy egyik térfelére, hosszában ketté hajtottam. Mivel Kou egésznap sütött, nem akartam kiszúrni vele annyira, hogy a földön kelljen aludnia. Bár ő meg kiszúrt velem annyira, hogy rám uszította Kuroot és bár örülök Sugawara boldogságának, azért bassza meg a világ, hogy összejöttek Oikawával. És ez is Kou hibája. Duzzogva löktem a földre az egyik takarót, meg egy párnát is.
– Nyugtass meg, hogy nem nekem ágyazol. – kért de erre szikrát szóró szemekkel néztem rá.
– Megérdemled, hogy ne a földön kelljen aludnod? – kérdeztem mire látványosan kirázta a hideg és elhúzva a száját félre pillantott.
Felsóhajtva hajoltam le a párnáért és a takaróért majd visszatettem őket az ágyra.
– Talán jobb lenne ha egy hotelbe mennék.
– Itt maradsz. – jelentettem ki higgadtan, de elég határozottan ahhoz, hogy ne lehessen velem vitatkozni.
– Mintha csak Kuroo mondta volna. – dühösen vágtam hozzá egy párnát ami az arcába csapódott. Kou meglepetten bámult előbb a földre pottyant párnára, aztán pedig rám. Az arca a becsapódás miatt vörösödni kezdett. Röplabdás múlt ide vagy oda, ezt az erőt a fizikai munkának köszönhetem.
– Kuroo egy manipulatív köcsög. Ne hasonlítgass hozzá! – az mellékes, hogy ma már egyszer beismertem hogy szeretem azt a szemetet. Igazából a szex az amit imádtam vele, de Kuroo mint élettárs. Elképzelhetetlennek tartom, hogy boldog egyek vele, ennek ellenére mégis újra próbálom vele. A városi levegő az agyamra ment.
– Suu-chan és te..? Hogy álltok most?
– Miután ide küldted Oikawát? Szerinted? – tegnap éjjel ugyan még együtt aludtunk, de Sugawara végig háttal volt nekem és valahogy nem éreztem helyesnek, hogy én vigasztaljam. Tudtam hogy félre értették egymást, hogy Oikawa valószínűleg nem csak a szexre hajtott vagy ilyesmi, de Sugawara az elmúlt években nagyon érzékeny lett erre a témára. Eleinte azt sem gondoltam volna, hogy le fogunk feküdni egymással, azt meg végképp nem, hogy ennyiszer..
Hangosan felsóhajtva fordultam Kou felé.
– Sugawara kedves és hűséges. Miért baj, hogy boldog voltam vele? Miért zavart ez téged ennyire? Miért gondolod azt, hogy nekem Kurooval jobb lenne?
– Félre érted.
– Akkor magyarázd el! – intettem majd lehuppantam az ágyra és felhúzva a lábaimat, törökülésben fordultam ismét felé. Kou lehajolt a párnáért majd elindult felém és egy laza mozdulattal az ölembe ejtette a párnát, miközben ő is hasonlóan törökülésben leült velem szembe az ágyra.
– Ismerem Sugawarát..
– Évek óta nem láttad és nem beszéltél vele. Régen talán így volt, de most aligha ismered nálam jobban. – vágtam a szavába mire elhúzva a száját a szemöldökét ráncolta. Idegességében az egyik ajakpiercingjét kezdte el harapdálni.
– Ez igaz.. De nem kell ismernem ahhoz, hogy tudjam, nem boldog.
– Ezt csak te láttad így.
– Te is tudod hogy ez nem igaz! – mordult fel és ezúttal állta a dühös pillantásomat. Idegesen karba fonta maga előtt a kezeit és hangosan felsóhajtott, már-már panaszosan. – Tudod, hogy igazam volt. Sugawara őt választotta és ha évekkel később bukkan fel, akkor is őt választotta volna, mert ők ketten sosem zárták le a kapcsolatukat és az érzéseiket. Nem azért hagyták ott egymást, mert másra vágytak vagy mert nem szerették egymást. Összekaptak aztán másra koncentráltak és sok idő elteltével már féltek lépni. De most hogy léptek..
– Miért ne választhatott volna engem? – kérdeztem halkan és kissé talán megtörten. Kou vonásai ellágyultak bűnbánóan pillantott le a kezeire.
A kérdésem olyannyira mélyről jött, hogy eddig magamnak is féltem feltenni. Minden válasz fájna.
Az ajkaim megremegtek ahogy egyre több és több bántó válasz formálódott meg bennem a kérdésemre.
Nem szeret engem, sem ő sem más. Bárki jobb választás lenne nálam. Mindenki többet ér egy ilyen csődtömegnél. Nem kellek senkinek. Csak időeltöltés vagyok. Egy eldobható kacat. Egy mellék szereplő..
– Miért választanád őt? – kérdezte Kou mire beharapva az ajkaimat fordítottam el az arcom, miközben lepislogtam azt a pár könnycseppet ami összegyűlt a szememben. – Mert kedves? Mert hűséges? Ezek szép dolgok, igen, de ezek másokban is megvannak. Nem csak Suu-chan rendelkezik velük. – nem is figyeltem a szavaira. Alig fogtam fel őket a bennem tátongó űrtől, a torkomban szorító gombóctól, a szívemet tépő fájdalomtól, a fejemben üvöltő mérgező gondolatoktól. – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Nem akartalak bántani. – a szemeim újra megteltek könnyekkel, hiába küzdöttem ellene.
Kou körém fonta a karjait és gyengéden átölelt mire halkan felsírtam.
– Szeretem.. – én boldog voltam vele. Kou nem mondott semmit de hallottam ahogy nehezen nyel és éreztem ahogy megremeg. Mintha most tudatosult volna benne, kinek ártott leginkább.
Kisírom magam aztán minden megy tovább. Elengedem az érzéseimet, feldolgozom az újabb kudarcot és bukdácsolok tovább, elfogadva, hogy az egyetlen személy akinek kellek, csak játék vagyok.. Egy olyan játék amit sokszor elővesz, mert szereti, hogy az övé, szereti, hogy azt tehet vele amit csak akar. Én pedig hagyom.. Mert nincs elég önbecsülésem ahhoz, hogy ne hagyjam.
Egy ideig zavaró volt ahogy így tépelődik, de most már kezdem megszokni.
– Suu-cahn mikor ér haza? – csúszott ki a száján, mire egy pillanatra megálltam, karjaimban a takarókkal.
Ha válaszolok a végén még felbátorodik.
Akkor ez eldőlt. Letettem az egyik takarót, míg a másikat az ágy egyik térfelére, hosszában ketté hajtottam. Mivel Kou egésznap sütött, nem akartam kiszúrni vele annyira, hogy a földön kelljen aludnia. Bár ő meg kiszúrt velem annyira, hogy rám uszította Kuroot és bár örülök Sugawara boldogságának, azért bassza meg a világ, hogy összejöttek Oikawával. És ez is Kou hibája. Duzzogva löktem a földre az egyik takarót, meg egy párnát is.
– Nyugtass meg, hogy nem nekem ágyazol. – kért de erre szikrát szóró szemekkel néztem rá.
– Megérdemled, hogy ne a földön kelljen aludnod? – kérdeztem mire látványosan kirázta a hideg és elhúzva a száját félre pillantott.
Felsóhajtva hajoltam le a párnáért és a takaróért majd visszatettem őket az ágyra.
– Talán jobb lenne ha egy hotelbe mennék.
– Itt maradsz. – jelentettem ki higgadtan, de elég határozottan ahhoz, hogy ne lehessen velem vitatkozni.
– Mintha csak Kuroo mondta volna. – dühösen vágtam hozzá egy párnát ami az arcába csapódott. Kou meglepetten bámult előbb a földre pottyant párnára, aztán pedig rám. Az arca a becsapódás miatt vörösödni kezdett. Röplabdás múlt ide vagy oda, ezt az erőt a fizikai munkának köszönhetem.
– Kuroo egy manipulatív köcsög. Ne hasonlítgass hozzá! – az mellékes, hogy ma már egyszer beismertem hogy szeretem azt a szemetet. Igazából a szex az amit imádtam vele, de Kuroo mint élettárs. Elképzelhetetlennek tartom, hogy boldog egyek vele, ennek ellenére mégis újra próbálom vele. A városi levegő az agyamra ment.
– Suu-chan és te..? Hogy álltok most?
– Miután ide küldted Oikawát? Szerinted? – tegnap éjjel ugyan még együtt aludtunk, de Sugawara végig háttal volt nekem és valahogy nem éreztem helyesnek, hogy én vigasztaljam. Tudtam hogy félre értették egymást, hogy Oikawa valószínűleg nem csak a szexre hajtott vagy ilyesmi, de Sugawara az elmúlt években nagyon érzékeny lett erre a témára. Eleinte azt sem gondoltam volna, hogy le fogunk feküdni egymással, azt meg végképp nem, hogy ennyiszer..
Hangosan felsóhajtva fordultam Kou felé.
– Sugawara kedves és hűséges. Miért baj, hogy boldog voltam vele? Miért zavart ez téged ennyire? Miért gondolod azt, hogy nekem Kurooval jobb lenne?
– Félre érted.
– Akkor magyarázd el! – intettem majd lehuppantam az ágyra és felhúzva a lábaimat, törökülésben fordultam ismét felé. Kou lehajolt a párnáért majd elindult felém és egy laza mozdulattal az ölembe ejtette a párnát, miközben ő is hasonlóan törökülésben leült velem szembe az ágyra.
– Ismerem Sugawarát..
– Évek óta nem láttad és nem beszéltél vele. Régen talán így volt, de most aligha ismered nálam jobban. – vágtam a szavába mire elhúzva a száját a szemöldökét ráncolta. Idegességében az egyik ajakpiercingjét kezdte el harapdálni.
– Ez igaz.. De nem kell ismernem ahhoz, hogy tudjam, nem boldog.
– Ezt csak te láttad így.
– Te is tudod hogy ez nem igaz! – mordult fel és ezúttal állta a dühös pillantásomat. Idegesen karba fonta maga előtt a kezeit és hangosan felsóhajtott, már-már panaszosan. – Tudod, hogy igazam volt. Sugawara őt választotta és ha évekkel később bukkan fel, akkor is őt választotta volna, mert ők ketten sosem zárták le a kapcsolatukat és az érzéseiket. Nem azért hagyták ott egymást, mert másra vágytak vagy mert nem szerették egymást. Összekaptak aztán másra koncentráltak és sok idő elteltével már féltek lépni. De most hogy léptek..
– Miért ne választhatott volna engem? – kérdeztem halkan és kissé talán megtörten. Kou vonásai ellágyultak bűnbánóan pillantott le a kezeire.
A kérdésem olyannyira mélyről jött, hogy eddig magamnak is féltem feltenni. Minden válasz fájna.
Az ajkaim megremegtek ahogy egyre több és több bántó válasz formálódott meg bennem a kérdésemre.
Nem szeret engem, sem ő sem más. Bárki jobb választás lenne nálam. Mindenki többet ér egy ilyen csődtömegnél. Nem kellek senkinek. Csak időeltöltés vagyok. Egy eldobható kacat. Egy mellék szereplő..
– Miért választanád őt? – kérdezte Kou mire beharapva az ajkaimat fordítottam el az arcom, miközben lepislogtam azt a pár könnycseppet ami összegyűlt a szememben. – Mert kedves? Mert hűséges? Ezek szép dolgok, igen, de ezek másokban is megvannak. Nem csak Suu-chan rendelkezik velük. – nem is figyeltem a szavaira. Alig fogtam fel őket a bennem tátongó űrtől, a torkomban szorító gombóctól, a szívemet tépő fájdalomtól, a fejemben üvöltő mérgező gondolatoktól. – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Nem akartalak bántani. – a szemeim újra megteltek könnyekkel, hiába küzdöttem ellene.
Kou körém fonta a karjait és gyengéden átölelt mire halkan felsírtam.
– Szeretem.. – én boldog voltam vele. Kou nem mondott semmit de hallottam ahogy nehezen nyel és éreztem ahogy megremeg. Mintha most tudatosult volna benne, kinek ártott leginkább.
Kisírom magam aztán minden megy tovább. Elengedem az érzéseimet, feldolgozom az újabb kudarcot és bukdácsolok tovább, elfogadva, hogy az egyetlen személy akinek kellek, csak játék vagyok.. Egy olyan játék amit sokszor elővesz, mert szereti, hogy az övé, szereti, hogy azt tehet vele amit csak akar. Én pedig hagyom.. Mert nincs elég önbecsülésem ahhoz, hogy ne hagyjam.
Tooru ölében ülve halkan zihálva
váltam el kipirosodott ajkaitól. Kezemet az arcára simítottam és újabb csókot
követeltem tőle, már vagy századjára. Nem mentünk tovább, hiába akartuk
mindketten.. Érintések és csókok, pillanatnyi megkönnyebbülés a kezeink által,
de aztán mindig megálltunk.. És kezdtük elölről.. Újra és újra..
Pedig tegnap még milyen hévvel rontott nekem..
Pedig alig egy órája még milyen magabiztosan jelentettem ki, hogy akarom őt..
Tooru tudta amit én nem mondtam ki. Tudta, hogy igen, akarom őt, vele akarok lenni, meg akarom érinteni, de velem kicsit lassabban kell haladni. Egy csók, egy érintés belefér, tekintve a múltunkra. De ennél tovább csak akkor tudok menni, ha a szívemben már nincsenek kételyek.
Micsoda nőies tulajdonság.. Tooru karjaiban mégsem érzem magam nőnek. Egy férfival vagyok együtt, férfiként szeret és férfiként szeretem. Az agyam hol kitisztul, hol tompulni kezd a nadrágomban lüktető férfiasságom miatt, de néhány nyugtató, masszírozó ujj és hiába érzem magam a mennyek közelében, nem tudom elfelejteni hol vagyok, kivel vagyok. A szívem emiatt olyan boldog, hogy elengedő vért pumpál az agyamba és más helyekre is..
Hüvelykujjamat felcsúsztattam Tooru makkjára és finoman dörzsöltem mire belenyögött a csókba.
Annyira ismerős, mégis olyan új.. Az érintése a testemen, a cirógató ujjai az arcomon, a forró, szenvedélyes csókja. Olyan mint egy emlék ami megelevenedett, és önálló életre kelt. Egy dallam amit kívülről ismerek, de egyedül csak halvány árnyéka a duettünknek.
Amíg el nem veszítettem nem is tudtam mennyire fontos nekem. És most hogy visszakaptam sírni tudnék az elvesztegetett idő miatt amit nélküle kellett töltenem.. Sokkal jobban fájnak az elmúlt évek mint mikor átéltem őket. Mintha hirtelen minden színesebb lenne, mintha minden érzés erősebb lenne, a hiánya, a jelenléte, a fájdalom, a boldogság.
Felfoghatatlan, hogy itt van, hogy itt vagyok. Hogy együtt vagyunk.
Összedöntve a homlokunkat halkan zihálva nyaltam meg alsó ajkam. A kezem ismét nedvessé vált Tooru orgazmusától, míg az övé az enyémtől.. A sokadik alkalommal szinte már semmi nem jött ki.. De még mindig nem elég.. A testem bizsereg, a hasam belseje szinte remeg a boldogságtól.
– Koushi.. – a hangja mély tónusa kissé rekedten cseng, mire begörbítve a lábujjaimat, mosolyogva simítom össze orrunkat.
– Hm? – hallak.. Mondj bármit, hallom. Bárki bármit mond, ezt a szót szeretem a legjobban hallani. Tooru hangja ahogy a nevemet mondja. Ahogy a nevemen szólít.. És az összes hanghordozása közül ez az egyik kedvencem. A vágytól mély hangja..
– Koushi.. – mintha csak azért mondaná, hogy magát győzködje róla, itt vagyok.
A tarkójára simítva egyik kezem, lágy csókot nyomtam ajkaira, majd alig húzódva el, a szájába suttogtam a szavakat..
– Szeretlek Tooru. – a szemeimbe nézett és újra elsuttogta a nevem, mire ismét elmondtam, hogy szeretem őt. Csak őt..
Ostoba voltam, hogy engedtem a felejtésnek. Ártottam Kenmának is és magamnak is. A hűség nem csak arról szól, hogy nem fekszünk le mással miközben együtt járunk.. Már akkor megcsaltam mikor még össze sem jöttünk és ezzel mindkettőnket bántottam. Nem a testét árultam el, hanem a szívét, mert végig mást szerettem és még csak nem is tagadtam. Szörnyű vagyok.
– Hiányoztál. – suttogta miközben körém fonta a karjait és magához ölelt. – Koushi illatod van. – ezen halkan felnevettem.
– Tooru hülyeségek. Már hiányzott. – ezen ő is felnevetett.
– Már nem vagyok olyan idegesítő.
– Ha az lennél se zavarna. Szeretem mikor nyafogsz, mikor hisztizel, mikor duzzogsz.. Sőt. Még azt is mikor féltékenykedsz. – mondtam mire elhúzódott tőlem, de épp csak annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
– Felnőttem.
– Ez mit jelent? – kérdeztem mosolyogva és kissé oldalra biccentettem a fejem, mire halványan elpirult.
– Ühmm.. Már.. Meg tudom fogalmazni, hogy mi bajom és hogy miért vagyok féltékeny.
– Azt hiszem ezzel régen sem volt gondod. – mosolyogtam de ő elmerengve bámulta a nyakam, vagy talán inkább a kulcscsontomat. – Tooru? – pislogtam rá kíváncsian és kissé talán aggódva.
Tooru közénk nyúlt és óvatosan elpakolta kisebbik részem, majd a sajátját is. Mikor végzett, vett egy mély levegőt és mindkét kezét csípőmre simította és mikor rám nézett, komolynak tűnt.
– Nem a te hibád volt, hogy féltékeny voltam. – meglepetten vontam fel a szemöldököm majd dühösen ciccegtem.
– Fordulj fel Kou..
– Igazat mondott? Tényleg magadat hibáztattad? – kérdezte mire hangosan felsóhajtottam.
– Annyiszor meg akartam kérdezni tőled, hogy mit tegyek azért, hogy bízz bennem és hogy elhidd, hogy csak téged szeretlek, de.. Sosem mertem megkérdezni. Kudarcnak éreztem, hogy magamtól nem jöttem rá, mit tegyek. – motyogtam és félve rá pillantottam.
– Egek.. Semmivel nem tudtál volna meggyőzni Koushi. – döbbenten pislogtam rá mire kínosan elhúzta a száját. – Féltékeny voltam mindenkire akire rámosolyogtál, akivel szóba álltál és betegesen rettegtem tőle, hogy egyszer majd elhagysz vagy csak szánalomból maradsz velem.
– Szánalomból? Veled? Hova a gereblyébe teszed ilyenkor azt a hatalmas egódat de komolyan!? – ütöttem vállon dühösen.
– Gereblyébe? – kérdezte mire csak a szememet forgattam.
– Nem ez a lényeg!
– Már felértem ésszel, hogy ez hülyeség volt, oké? – nevetett halkan és egy puszit nyomott az arcomra, de..
– Szánalomból.. Ki az a hülye aki nem tenné össze a két kezét, ha egy ilyen lehetetlenül édes, figyelmes, dögös, okos pasi az övé lenne? Hát ezek szerint én agyhalott vagyok a szemedben ha szerinted csak szánalomból maradtam veled. – duzzogtam majd mikor sikerült felfognom, hogy miket is mondtam.. – Ezt tényleg kimondtam hangosan?..
– Ha csak véletlenül csúszott ki akkor ismétlést kérek. – fogta meg az álam és maga felé fordította az arcomat. Szavak helyett azonban inkább egy csókot nyomtam az ajkaira. Mosolyogva viszonozta a puszit. – Van mit megbeszélnünk ugye?
– Akad mit.. Igen.. Fontos és kevésbé fontos dolgok egyaránt.
– Kezdjük a fontosakkal?
– Jó. Hogy hívják a kanapéd? Ha már bemutatkozás nélkül ráültem.. – bár igazából Tooru ölében ülök, de részlet kérdés.
– Berta. Ez miért fontos? – kérdezte a szemöldökét ráncolva, de a tény, hogy igazat mondott azzal kapcsolatban, hogy elnevezte a bútorokat.. Tényleg nagyon magányos lehetett..
– Fontos. Tudni szeretnék mindent ami veled történt. – erre Tooru fájdalmasan felnyögött.
– Durván 10 évet kéne feleleveníteni.. Jut eszembe, a harmincadik születésnapomra valami különlegeset ígértél. – két éve töltöttük a harmincat. Olyan részegre ittam magam, hogy lefeküdtem Kenmával.
– Már mindent kipróbáltunk addigra, szóval nem tudom mit csináltam volna.. – ismertem be az igazat. Az érettségi után, mikor a huszadik születésnapját ünnepeltük, megígértette velem, hogy csinálunk valami különlegeset a harmicadikon.
– Van amit még nem próbáltunk. – mondta én pedig érdeklődve néztem rá. A szado cuccokon át, a cosplayig szinte minden volt már, nem? Azonban nem hagyta hogy sokáig gondolkodjak ezen, mert hirtelen fogást váltott és kezeit a fenekem alá simítva, megtartott miközben felállt. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam és érdeklődve figyeltem ahogy elindul velem a folyosó felé. – Korán kelsz holnap?
– Nem.. Miért? – kérdeztem de ekkor megláttam a hálószobáját, ahová belépett.
Tudtam, hogy nem szexelni akar. Későre járt, fáradtak voltunk és kellően kielégültek ahhoz, hogy leginkább csak aludni akarjunk.
Tooru leültetett az ágyra és megtámaszkodott mellettem a matracon.
– Itt alszol? – kérdezte mire átöleltem a nyakát.
– Ha szabad. – a hangom kicsit bizonytalanul csengett de a karjaim azt sugallták, hogy biztos nem hámoz le magáról egy könnyen.
– Nem szívesen engednélek el. – vallotta be mire elmosolyodtam, ő pedig mosolyogva megcsókolt.
Pedig tegnap még milyen hévvel rontott nekem..
Pedig alig egy órája még milyen magabiztosan jelentettem ki, hogy akarom őt..
Tooru tudta amit én nem mondtam ki. Tudta, hogy igen, akarom őt, vele akarok lenni, meg akarom érinteni, de velem kicsit lassabban kell haladni. Egy csók, egy érintés belefér, tekintve a múltunkra. De ennél tovább csak akkor tudok menni, ha a szívemben már nincsenek kételyek.
Micsoda nőies tulajdonság.. Tooru karjaiban mégsem érzem magam nőnek. Egy férfival vagyok együtt, férfiként szeret és férfiként szeretem. Az agyam hol kitisztul, hol tompulni kezd a nadrágomban lüktető férfiasságom miatt, de néhány nyugtató, masszírozó ujj és hiába érzem magam a mennyek közelében, nem tudom elfelejteni hol vagyok, kivel vagyok. A szívem emiatt olyan boldog, hogy elengedő vért pumpál az agyamba és más helyekre is..
Hüvelykujjamat felcsúsztattam Tooru makkjára és finoman dörzsöltem mire belenyögött a csókba.
Annyira ismerős, mégis olyan új.. Az érintése a testemen, a cirógató ujjai az arcomon, a forró, szenvedélyes csókja. Olyan mint egy emlék ami megelevenedett, és önálló életre kelt. Egy dallam amit kívülről ismerek, de egyedül csak halvány árnyéka a duettünknek.
Amíg el nem veszítettem nem is tudtam mennyire fontos nekem. És most hogy visszakaptam sírni tudnék az elvesztegetett idő miatt amit nélküle kellett töltenem.. Sokkal jobban fájnak az elmúlt évek mint mikor átéltem őket. Mintha hirtelen minden színesebb lenne, mintha minden érzés erősebb lenne, a hiánya, a jelenléte, a fájdalom, a boldogság.
Felfoghatatlan, hogy itt van, hogy itt vagyok. Hogy együtt vagyunk.
Összedöntve a homlokunkat halkan zihálva nyaltam meg alsó ajkam. A kezem ismét nedvessé vált Tooru orgazmusától, míg az övé az enyémtől.. A sokadik alkalommal szinte már semmi nem jött ki.. De még mindig nem elég.. A testem bizsereg, a hasam belseje szinte remeg a boldogságtól.
– Koushi.. – a hangja mély tónusa kissé rekedten cseng, mire begörbítve a lábujjaimat, mosolyogva simítom össze orrunkat.
– Hm? – hallak.. Mondj bármit, hallom. Bárki bármit mond, ezt a szót szeretem a legjobban hallani. Tooru hangja ahogy a nevemet mondja. Ahogy a nevemen szólít.. És az összes hanghordozása közül ez az egyik kedvencem. A vágytól mély hangja..
– Koushi.. – mintha csak azért mondaná, hogy magát győzködje róla, itt vagyok.
A tarkójára simítva egyik kezem, lágy csókot nyomtam ajkaira, majd alig húzódva el, a szájába suttogtam a szavakat..
– Szeretlek Tooru. – a szemeimbe nézett és újra elsuttogta a nevem, mire ismét elmondtam, hogy szeretem őt. Csak őt..
Ostoba voltam, hogy engedtem a felejtésnek. Ártottam Kenmának is és magamnak is. A hűség nem csak arról szól, hogy nem fekszünk le mással miközben együtt járunk.. Már akkor megcsaltam mikor még össze sem jöttünk és ezzel mindkettőnket bántottam. Nem a testét árultam el, hanem a szívét, mert végig mást szerettem és még csak nem is tagadtam. Szörnyű vagyok.
– Hiányoztál. – suttogta miközben körém fonta a karjait és magához ölelt. – Koushi illatod van. – ezen halkan felnevettem.
– Tooru hülyeségek. Már hiányzott. – ezen ő is felnevetett.
– Már nem vagyok olyan idegesítő.
– Ha az lennél se zavarna. Szeretem mikor nyafogsz, mikor hisztizel, mikor duzzogsz.. Sőt. Még azt is mikor féltékenykedsz. – mondtam mire elhúzódott tőlem, de épp csak annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
– Felnőttem.
– Ez mit jelent? – kérdeztem mosolyogva és kissé oldalra biccentettem a fejem, mire halványan elpirult.
– Ühmm.. Már.. Meg tudom fogalmazni, hogy mi bajom és hogy miért vagyok féltékeny.
– Azt hiszem ezzel régen sem volt gondod. – mosolyogtam de ő elmerengve bámulta a nyakam, vagy talán inkább a kulcscsontomat. – Tooru? – pislogtam rá kíváncsian és kissé talán aggódva.
Tooru közénk nyúlt és óvatosan elpakolta kisebbik részem, majd a sajátját is. Mikor végzett, vett egy mély levegőt és mindkét kezét csípőmre simította és mikor rám nézett, komolynak tűnt.
– Nem a te hibád volt, hogy féltékeny voltam. – meglepetten vontam fel a szemöldököm majd dühösen ciccegtem.
– Fordulj fel Kou..
– Igazat mondott? Tényleg magadat hibáztattad? – kérdezte mire hangosan felsóhajtottam.
– Annyiszor meg akartam kérdezni tőled, hogy mit tegyek azért, hogy bízz bennem és hogy elhidd, hogy csak téged szeretlek, de.. Sosem mertem megkérdezni. Kudarcnak éreztem, hogy magamtól nem jöttem rá, mit tegyek. – motyogtam és félve rá pillantottam.
– Egek.. Semmivel nem tudtál volna meggyőzni Koushi. – döbbenten pislogtam rá mire kínosan elhúzta a száját. – Féltékeny voltam mindenkire akire rámosolyogtál, akivel szóba álltál és betegesen rettegtem tőle, hogy egyszer majd elhagysz vagy csak szánalomból maradsz velem.
– Szánalomból? Veled? Hova a gereblyébe teszed ilyenkor azt a hatalmas egódat de komolyan!? – ütöttem vállon dühösen.
– Gereblyébe? – kérdezte mire csak a szememet forgattam.
– Nem ez a lényeg!
– Már felértem ésszel, hogy ez hülyeség volt, oké? – nevetett halkan és egy puszit nyomott az arcomra, de..
– Szánalomból.. Ki az a hülye aki nem tenné össze a két kezét, ha egy ilyen lehetetlenül édes, figyelmes, dögös, okos pasi az övé lenne? Hát ezek szerint én agyhalott vagyok a szemedben ha szerinted csak szánalomból maradtam veled. – duzzogtam majd mikor sikerült felfognom, hogy miket is mondtam.. – Ezt tényleg kimondtam hangosan?..
– Ha csak véletlenül csúszott ki akkor ismétlést kérek. – fogta meg az álam és maga felé fordította az arcomat. Szavak helyett azonban inkább egy csókot nyomtam az ajkaira. Mosolyogva viszonozta a puszit. – Van mit megbeszélnünk ugye?
– Akad mit.. Igen.. Fontos és kevésbé fontos dolgok egyaránt.
– Kezdjük a fontosakkal?
– Jó. Hogy hívják a kanapéd? Ha már bemutatkozás nélkül ráültem.. – bár igazából Tooru ölében ülök, de részlet kérdés.
– Berta. Ez miért fontos? – kérdezte a szemöldökét ráncolva, de a tény, hogy igazat mondott azzal kapcsolatban, hogy elnevezte a bútorokat.. Tényleg nagyon magányos lehetett..
– Fontos. Tudni szeretnék mindent ami veled történt. – erre Tooru fájdalmasan felnyögött.
– Durván 10 évet kéne feleleveníteni.. Jut eszembe, a harmincadik születésnapomra valami különlegeset ígértél. – két éve töltöttük a harmincat. Olyan részegre ittam magam, hogy lefeküdtem Kenmával.
– Már mindent kipróbáltunk addigra, szóval nem tudom mit csináltam volna.. – ismertem be az igazat. Az érettségi után, mikor a huszadik születésnapját ünnepeltük, megígértette velem, hogy csinálunk valami különlegeset a harmicadikon.
– Van amit még nem próbáltunk. – mondta én pedig érdeklődve néztem rá. A szado cuccokon át, a cosplayig szinte minden volt már, nem? Azonban nem hagyta hogy sokáig gondolkodjak ezen, mert hirtelen fogást váltott és kezeit a fenekem alá simítva, megtartott miközben felállt. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam és érdeklődve figyeltem ahogy elindul velem a folyosó felé. – Korán kelsz holnap?
– Nem.. Miért? – kérdeztem de ekkor megláttam a hálószobáját, ahová belépett.
Tudtam, hogy nem szexelni akar. Későre járt, fáradtak voltunk és kellően kielégültek ahhoz, hogy leginkább csak aludni akarjunk.
Tooru leültetett az ágyra és megtámaszkodott mellettem a matracon.
– Itt alszol? – kérdezte mire átöleltem a nyakát.
– Ha szabad. – a hangom kicsit bizonytalanul csengett de a karjaim azt sugallták, hogy biztos nem hámoz le magáról egy könnyen.
– Nem szívesen engednélek el. – vallotta be mire elmosolyodtam, ő pedig mosolyogva megcsókolt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése