A két feladó 2. évad 17. rész

 Nem akarok több hazugságot

Ha egy kvázi ismeretlen azt mondja neked, hogy találkozzatok, ne mondj neki igent és semmi képp ne menj el.
– Hallom szereted elbaszni a dolgokat, ráadásul szó szerint. – lehet hogy nem baltás gyilkosok, de ez a srác előttem, elég közel áll hozzá, hogy az legyen.
– A „megbaszni” jelző találóbb lett volna. – mosolyogtam, hogy ezzel leplezzem az idegességemet. A srác halkan nevetett, az ajkán lévő pc-k megcsillantak a szemfogai pedig kivillantak, mikor még szélesebb lett a mosolya, miközben engem pásztázott.
– Ken-channak jó ízlése van. – ennek hallatán az én mosolyom is őszintébb lett egy kicsit, ahogy az egómat legyezte. – Suu-chan dögösebb. – lefagyva bámultam rá, megfeledkezve az arcizmaim uralásáról, amin a pc-s srác olyan hangosan felnevetett, hogy az egyik pincér kínosan lépett mellénk, hogy megkérje, halkabban szórakozzon. A srác még mindig mosolyogva elnézést kért, majd mikor ismét kettesben maradtunk, az asztalra támasztotta alkarjait és közelebb hajolt hozzám a meglehetősen keskeny asztal fölött. Ennek a srácnak sütemény illata van. – Ken-chan nem gyakran mesél a barátairól, a családjáról, a szeretőiről.. – az utolsó szónál mintha még közelebb hajolt volna, a lehelete a bőrömet cirógatta. – De te okos fiúnak tűnsz. Mit gondolsz? Kije vagyok én? – amint meghallotta a pincér lépteit (akinek nem tetszett a túlontúl intimnek tűnő beszélgetés), a sütemény illatú srác vissza dőlt a széke háttámlájához és felemelve a bögréjét, egy halvány mosollyal ajkain bele kortyolt az italába.
A pincér szeme bosszúsan villant, de aztán vissza ment a pulthoz, miközben továbbra is minket figyelt.
– Nincsenek ilyen egzotikus barátai és kétlem, hogy kikezdene egy ilyen.. Problémásan lenyűgöző emberrel. Szóval? Unokatestvér vagy más egyéb rokoni szál? – kérdeztem mire elégedetten biccentett.
– Unokatestvér. Tetszik, hogy problémásan lenyűgözőnek tűnök. – csak a szememet forgattam. – A lényegre térnék ha nem baj.
– Ugyan, ne zavartasd magad. – ingattam meg a fejem, bár jó lenne tudni, hogy miért is szerezte meg a számom Kenma telefonjából, hogy aztán találkozót szervezzen le velem.
– Ken-chan azt mondta utál téged. – a döbbenettől először fel sem fogtam amit mond, ezért csak halkan nevettem.
– Szóval utál. – bólintottam, de mikor kimondtam az utolsó szót, szinte hallottam ahogy darabokra törik valami a mellkasomban. Talán a tüdőm.. De nem biztos.
– Ezt csak a szájával mondta, hogy engem elhallgattasson. – legyintett de attól még fáj. Mi a francért kell összezúzni valakit egy kalapáccsal, aztán adni rá egy gagyi sebtapaszt?
– És ez most miért is olyan rohadt fontos? – kérdeztem mert már kezdtem megelégelni ezt a hullámvasúthoz hasonlítható beszélgetést amit egyértelműen ő irányított.
– Ken-chan nagyon szomorú lesz, ha arra ér haza, hogy Oikawa-kun és Suu-chan épp lekúrják a csillagokat az égről. – támaszkodott meg állával a tenyerén, miközben az asztalra könyökölt.
– Oikawa és Sugawara miért..? – elhallgatva pislogtam párat, mire az előttem ülő gonosz kis mosolyra húzta a száját. – Hogyan? – hiába rugdostam őket, semmi haszna nem volt. Sugawara bedepizett, Kenma olyan lépést tett, ami messzebb vitte tőlem és közelebb tolta Sugawarához, Oikawa pedig az ágyamban landolt. Aztán én az övében.
– Mindenki egy külön receptet igényel, különböző helyzetekre. Egy profi cukrász nem osztja meg a titkait. – cukrász.. Mindegy, jelenleg ez érdekel legkevésbé.
– Mi a faszt vársz most tőlem? – kérdeztem mire elismerően füttyentett. Rövid ismeretségünk alapján, a „fasz” szó tetszhetett neki, ennyire.
– Te is tudod mit akarok Kuu-chan. – ez a becenév borzalmas, de amilyen dorombolva ejti.. Ki a faszom ez amúgy? Ilyen ember a világon nincs! Nem lehetne! Tiltsák be!
A hajamba túrva vettem egy mély levegőt.
– Szóval legyek őszinte.
– Pin-pon! – emelte fel a mutató ujját miközben a „pin-pon” szóra mozgatta.
– Összetöröd őt, engem pedig oda küldesz kapaszkodónak?
– Pin-pon-pin-pon!
– De Oikawa miért..?
– Tegnap motiváltam picit pon. – ezt a „pon-t” már csak azért mondja, mert tetszik neki.
– Miért? – kérdeztem mire letette a kezét az asztalra és ismét az a gonosz kis mosoly terült el ajkain.
– Mert nagyobb geci vagyok, mint te. – csak ne hangzana ennyire őszintén. Felállva az asztaltól kaptam fel a telefonom és a kocsi kulcsom, majd köszönés nélkül elhagytam a helyet, de mikor kintről visszanéztem az ablakon át, láttam ahogy felém se nézve megemeli a kezét és felém integet vele. Válaszul bemutattam neki, mire elnevette magát. De legalább most már biztos lehetek benne, hogy nincs a tarkóján szeme, hanem valószínűleg egy vissza tükröződő felületről figyelte a járdát, hogy lássa felé nézek-e. Ha nem lennék annyira hülye, akár még menőnek is tartanám. Bár így is elég király..

 

– Nem tehetem ezt Kenmával.. – suttogtam szinte remegve, miközben a vágyaim ellen küzdöttem.
– Akkor lökj el. – lehelte bőröm ellen, mire kirázott a hideg.
– De azt mondtad, hogy..
– Akkor ne lökj el. – ahogy megragadta a csípőm és az ölünk összesimult, néma nyögésre nyíltak ajkaim. Kemény..
– Ez.. zsarolás.. – próbáltam megtalálni a hangom, de elég nehezen ment, a hozzám préselődő, kemény tagja miatt.
– Ha ezzel zsarolni lehet, akkor még mindig szeretsz. – végre a szemembe nézett miközben fejem mellett megtámaszkodott a falon, vészesen közel hajolva hozzám. Alig észrevehetően nyeltem egyet miközben tekintetem ajkaira siklott, majd újra azokba a sötéten csillogó szemekbe néztem.
– Nem mintha tagadtam volna.. De ezt akkor sem.. – a falhoz szegezett, szinte fölém tornyosult ahogy a térdeim megrogytak alattam. Ajkai az enyémeket simogatták, a kezei satuként tartottak fogva.
– Ha nem akarod, csak el kell löknöd. – ez nem fair..
– Beszéljünk.. – kértem, de ahogy az ajkaink egymáshoz súrlódtak..
– Majd később.. – lehelte ajkaim közé, de mikor megcsókolt volna elfordítottam a fejem. Éreztem magamon a tekintetét ami szinte perzselte a bőrömet és a szívemet, de akkor sem tehetem ezt. Most Kenmával járok.. Már így is túl messzire mentem, hogy engedem ezt.. Hogy ennyire közel van hozzám, de annyira..
Ijedten rezzentem össze mikor Oikawa hosszú ujjai a felsőm alá csúsztak, fel a gerincem mentén, óvatosan karcolgatva bőrömet.
– Too.. – még épp időben haraptam be az ajkaimat, hogy ne mondjam ki a nevét. Alig hallatszottam suttogásnak, de Oikawa észrevette. Mindig mindent észrevesz. Teljesen rám van hangolódva.. Összesimította az orrunkat miközben az ujjai a nadrágom dereka alá csúsztak, majd vissza a csípőmre és ismét az anyag alá..
– Akarlak.. – lehelte de leszorítva a szemem, szorosan préseltem össze az ajkaimat. Szabad kezemmel remegve fogtam meg a derekamnál simogató ujjait.
– Nem löklek el.. Nem löklek el, de..
– Nem akarom hallani. – túrt a hajamba és kissé erőszakosan húzta meg a tincseimet, mire meglepettségemben az ajkaim résnyire nyitva maradtak, ő pedig kihasználva az alkalmat, birtokba vette őket. Egy mélyről jövő, elégedett nyögés csendült fel mindkettőnk torkából ahogy a nyelve az enyémhez nyomódott. A térdeim végérvényesen is bedobták a törölközőt, de Oikawa a térdével lábaim közé feszült, ezzel is megtartva a súlyomat. Egyik kezével még mindig a hajamat markolta, másik kezét pedig kihúzta elgyengült szorításomból és összekulcsolta az ujjainkat.
Úgy éreztem mintha évek óta először értem volna haza. Egyszerre öntött el a megnyugvás és az adrenalin csábító egyvelege, a biztonság és a veszély kettőssége.. Úgy érzem szétszakadok miatta, mégis ő az aki egyben tart. Kábultan öleltem át mindkét karommal, szorosan hozzá simulva, miközben a szívemben lévő űr már cseppet sem érződött olyan üresnek. Tele lett csillagokkal és szerelemmel..
Kéjesen nyögtem fel, mikor a keze az alsómba csusszant, de alig hogy kemény tagomhoz ért, rémült gyorsasággal kaptam el a csuklóját és megszakítva a csókot, zihálva néztem rá.
– Miért nem..? – hunyta le a szemeit meggyötörten.
– Kenma és én..
– Tudom.. – nyelt egyet miközben kihúzta kezét az alsómból. Egyáltalán mikor csatolta ki az övem és gombolta ki a nadrágom?
Már épp elhátrált volna tőlem de szorosabban öleltem magamhoz, és a csuklóját sem engedtem még el.
– Miért kínzol? – kérdezte mire a fejemet rázva néztem rá, de ő kerülte a tekintetem.
– Nem.. Én nem..
– Kenmát választod?
– Nem! – ráztam meg a fejem ismét. – Nem csalhatom meg.. – ha haza ér majd megbeszélem vele és..
Oikawa dühösen lépett el tőlem, mire majdnem térdre estem a hirtelen eltűnt stabilitás miatt. A keze már a kilincsen volt mikor óhatatlanul is düh és csalódottság kerített a hatalmába.
– Ha nincs szex akkor nem is kellek?! – kérdeztem dühösen mire elkerekedett szemekkel nézett vissza rám.
– Te meg miről..? – óh istenem, vedd már észre, hogy épp úgy viselkedek mint egy hisztis gyerek akitől elvették a biztonságát.
– Beszéljünk. – kértem újra de megingatta a fejét. – Szóval tényleg csak a szex érdekel?
– Te is tudod, hogy ez nem igaz! – csattant fel dühösen.
– Akkor beszéljünk! Vagy legalább hallgass végig! – kértem, szinte már követeltem de ő dühösen megrázta a fejét.
– Most nem.. Nem tudok tisztán gondolkodni.

 

Zavartan pislogtam az előttem álló Kuroora aki kissé kínosan intett. Egy lemondó sóhajjal kerültem ki, de utánam sietett és elállta az utam.
– Nem érek rá. – hazudtam és megpróbáltam kikerülni, de egy oldalra lépéssel megint az utamba került, blokkolva a tovább jutást. Halkan sóhajtva megacéloztam magam, hogy rá nézzek az arcára és jeleket, nyomokat keressek arra, hogy mi baja is lehet pontosan.
Kuroo mindig is jó volt a hazudozásban, de vannak nagyon apró jelek amik lebuktatják. Viszont vannak helyzetek mikor egyetlen apró jelet sem lehet látni, vagy hamis érzelmekkel altatja el a figyelmem. Most egyértelműen ideges és.. Tanácstalan.. Bárcsak hihetnék annak amit látok, de vele kapcsolatban minden elbizonytalanít.
– Mit csináltál Kuroo? – kérdeztem, mert mikor úgy viselkedik mint most, olyankor valami már megtörtént és elszúrt dolgot rejteget.
– Menjünk el sétálni! – fogta meg a karom és az ellenkező irányba fordított de kirántottam a kezem az ujjai közül.
– Nem megyek veled sehová Kuroo.
– Ne menj még haza..
– Miért ne? – sóhajtottam fáradtan de nem válaszolt. – Ha eszedbe jut egy válasz, hívj fel. – nem mintha szándékomban állna felvenni. Már épp sarkon fordultam mikor hirtelen hosszú karok rántottak magukhoz.
A szívem kihagyott egy ütemet, majd őrült iramra kapcsolt hogy vért juttasson az arcomba. Az emberek felénk pillantottak ezzel még kínosabbá téve az amúgy is zavarba ejtő helyzetet.
– Ne menj..
– Féltékeny vagy? – kérdeztem meggondolatlanul. Arra számítottam, hogy elneveti magát de..
– Igen.. Féltékeny vagyok.. – lenyugtatva a szívemet, gyorsan kikászálódtam Kuroo szorításából, hogy szembe nézhessek vele. Óvatosan hátráltam pár lépést miközben őt méregettem. Nem fest valami fényesen.
– Nem számít milyen szomorú képet vágsz, nem fog bejönni. – sőt még szánalmas is lenne, ha nem szorulna össze a szívem a látványától. – Sugawara és én együtt vagyunk, szóval nem fogok többet le feküdni ve..
– Oikawa nálatok van. – a szívem ismét kihagyott egy ütemet és a kezdetleges sajnálat amit Kuroo megtörni vélt ábrázata keltett bennem, most haragba csapott át.
Tudhattam volna, hogy megint kavar valamit.. Miért kell mindig megtaposnia mikor már épp kezdenék jobban lenni?
– Miattad? – kérdeztem esélyt adva arra, hogy őszinte legyen, de kár volt reménykednem.
– Nem! – tagadta rögtön, felháborodott éllel a hangjában. Elfordítottam a fejem és egy mély levegőt véve nyugtattam le magam kissé.
– Azt hiszed, ha Sugawara és én szakítunk akkor majd folytatni fogom veled ezt a.. kapcsolatnak sem nevezhető valamit? – kérdeztem a szexre utalva. Az alkalmi partnerek közös megegyezés alapján keresik egymást. Mi csak akkor szexeltünk ha Kuroo akarta, én sosem kerestem őt és sosem mondtam nemet. Ez viszont teljes mértékben az én hibám.. – Nem fogok lefeküdni veled. Nem hagyom hogy játssz velem. – sziszegtem dühösen, ügyelve arra, hogy a járókelők ne halljanak minket. Kuroo szólásra nyitotta a száját de megráztam a fejem.
Nem akarok több hazugságot.
Hátat fordítva neki indultam el haza, Sugawarához. Ő nem csalna meg, de tudnom kell, hogy Oikawa tényleg ott van-e..
Alig értem el az első sarokig, Kuroo futva elém sietett és megint az utamat állta.
– Hibáztam! – ordította el magát mire kirázott a hideg a hirtelen jött hangos ordítás miatt. Kuroo idegesen a hajába túrt és mély lélegzetet vett. Kereste a szavakat de félúton feladta a keresést, ami meglepően szokatlan volt tőle. – Bántottalak. Elszúrtam.. Azt szerettem volna, ha.. – kínjában elnevette magát de ez nem is igazán tűnt nevetésnek. – Nem is tudom mit akartam, hogy hogyan is kezdődött ez az egész. – mély levegőt vett és megingatta a fejét. – Hazudtam.. Olyan sokszor és.. Nem akartalak bántani még is..
– Miért csaltál meg? – kérdeztem talán most először. Régen nem mertem megkérdezni, féltem a választól vagy épp az újabb hazugságtól. Bár most sem garantálja semmi hogy igazat fog mondani.
– Hazudtam Kenma.. Már akkor is.. Akkoriban még titkoltuk a kapcsolatunkat és.. Yakuék félre értettek valamit én pedig.. Azt hazudtam, hogy igaz. – még emlékszem azokra a napokra, vagy legalábbis ezekre a részekre elég élénken. Mikor Yakuék megemlítették a pletykákat, tudtam, hogy nem igaz, mert Kuroo és én együtt voltunk. Nem hittem volna, hogy megcsal, de aztán elismerte hogy lefeküdt azzal a lánnyal és olyan részleteket mesélt amik miatt én is hittem neki.
– Miért hinném ezt el? – kérdeztem. Miért is hittem neki akkor? Miért nem kérdeztem rá? Mára már szinte mindegy mit mond, bizonytalan vagyok és ezt gyűlölöm.
– Sosem kérdezted hogy igaz-e. Sosem beszéltünk erről.
– De utána..
– Utána egyszer tényleg.. De a többi mind hazugság volt, egészen addig amíg a kapcsolatunk nyitott nem lett. – csak a fejemet ingattam. Azok a lányok és fiúk akik rendszeresen hozzám jöttek oda az egyetemen, Kuroo pulcsijával vagy bármilyével.. Amikor engem hívtak fel, mert Kuroo az én számomat adta nekik, vagy épp egy idegenről számról hívott fel, hogy menjek érte, aztán más kölnijétől bűzölögve várt rám..
Kuroo közelebb lépett hozzám, az arca szomorú volt és elveszett.
– Azt hittem csak időtöltés vagyok neked.. Sosem mondtad, hogy szeretsz, nem voltál féltékeny, nem kérdeztél semmit.. Nagyon dühített a dolog, mert.. Ellenkező esetben.. A kapcsolatunk legelején ha valaki olyasmit pletykált volna.. Mindenki előtt neked estem volna, hogy bebizonyítsam az enyém vagy és ne pletykáljanak hülyeségeket.. De neked a szemed sem rebbent..
– Én nem vagyok olyan mint..
– Tudom.. Tudom.. – sóhajtotta. – De utána megkérdeztél volna. Mondtál volna valamit, de te elhitted, hogy igaz.. És nem mondtál semmit, úgy tettél mintha nem érdekelne..
A fejemet ingatva hátráltam. Újabb hazugság.. Ez csak egy újabb hazugság, hogy bedőljek neki, hogy megint az övé legyek..
– Nem hiszek neked..
Kuroo lehajtva a fejét, kissé remegve bólintott.
– Tudom..

18. rész - Nem sírok!