A két feladó 2. évad 15. rész
Tomboló szerelem?
– Shinohara? Várj, AZ a
Shinohara? – kérdezte döbbenten Sugawara.
– Igen! Az író! – csak a szememet forgattam. Szinte láttam magam előtt ahogy Sugawara zavartan pislog rá és össze-vissza habog miközben próbálja felvenni a fonalat. Hallottam Kou nevetését. – Igen. Az a Shinohara. A kedvenc csaposunk.
Már órák óta ébren vagyok és őket hallgatom. Amióta hivatalosan is összejöttünk Sugawarával és elkezdett kialakulni, egy megszokott rendszer a munkámmal kapcsolatban, na meg a stabilabb körülmények.. Kipihentebb vagyok és így könnyebben felébredek, ha Sugawara kikel mellőlem az ágyból. Most is arra ébredtem, hogy nem volt mellettem. Hallottam a hangjukat ahogy beszélgetnek és eleinte még próbáltam vissza aludni, de aztán szóba került a kapcsolatunk. Hogy megalkudtuk az érzéseinken.
Kou beletrafált, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk boldogok.
– Azt szeretném ha ti is boldogok lennétek. – dühösen ültem fel az ágyban. Megint kezdi amit az előbb. Elbizonytalanítja Sugawarát, pont akkor mikor már kezdett volna megbékélni vele, hogy kettőnknek így a legjobb. Mindketten elég lassan láttuk ezt be és még mindig elég ingoványos a talaj a lábunk alatt, de kezdtünk stabilabbá válni, kezdtünk igazán együtt lenni.. Kezdjük megszeretni egymást, más értelemben is az eddigieknél.
Mindketten elhallgattak mikor megálltam a konyhaajtóban. Sugawara kissé meglepetten és ijedten pillantott az órára, attól félve, hogy ha én ébren vagyok akkor már neki is készülődnie kéne, de aztán látványosan ellazult. Egyrészt, még csak hajnali három körül lehet, másrészt pedig nincs nulladik órája, sem pedig első, szóval elég ha később indul.
– Felébresztettünk Ken-chan? – kérdezte Kou mosolyogva de nem volt kedvem vissza mosolyogni rá. Idejön és kénye kedve szerint felforgat mindent! Szeretem, de most túlzásokba esik!
– Már megkértelek egyszer, de akkor szeretném elmondani még egyszer, és lehetőleg utoljára. – túrtam hátra a hajam a szememből és kicsit közelebb léptem hozzá. – Ne szólj bele a dolgainkba. – a minap már elmondtam neki, hogy bár nagyon szeretem őt, hisz még is csak a rokonom, attól még nincs joga beleszólni abba, hogyan élem az életem. Kou persze csak legyintett és mint kiderült, találkozni akar Kurooval, Oikawával meg már találkozott is.. Hát ennyire figyel arra amit mondok?
– Ken-chan..
– Megalkudtunk az érzéseinken? – kérdeztem kiragadva a legfájóbb momentumot az eddigi beszélgetésükből. – Ahhoz legalább az egyikünknek szerelemesnek kéne lennie, hogy ez egyáltalán alku tárgya lehessen. – morogtam dühösen. Kou arcáról eltűnt a mosoly, helyette komoran nézett fel rám. Alig fél fejjel vagyok nála magasabb, de most mintha sokkal alacsonyabbnak tűnne.
– Kurooért miért nem küzdesz így? – egy pillanat alatt kapott lángra az a kis szikra ami eddig a dühömet szimbolizálhatta volna. Kou mindig is tudta, mivel tud leginkább kizökkenteni a nyugalmamból.
– Küzdeni? Érte? – nevettem el magam kínomban, hisz Kounak kéne a legjobban tudnia, mennyire megtaposott az a rohadék a kapcsolatunk alatt és még jóval utána is. Erre most ki akarok lépni belőle, mert meguntam, hogy a lábtörlője legyek és erre ezt vágja a fejemhez? Ennek semmi értelme!
– Sosem küzdesz semmiért Ken-chan.
– Mégis mikor küzdenék? Mikor hajnalban felkelek, hogy beérjek a munkahelyemre, hogy aztán ájulásig robotoljak, egy olyan munkában amit nem is szeretek, csak azért, mert legalább a munkatársaim jófejek? Vagy akkor amikor haza vergődök és a holnapomat tervezem fejben? Mikor a kimerültségtől bezuhanok az ágyba? Vagy talán evés helyett kéne küzdenem? Vagy esetleg inkább a drága szabadnapjaimat töltsem azzal, hogy egy olyan beképzelt bunkó után fussak, aki csak dugni akar velem? Mikor küzdjek Kou? És mégis kiért? Kurooért? – nevettem el magam ismét, miközben a fülem mögé tűrtem pár tincsem. – Tudod, nem mindenki tud megélni abból amit szeret.. Felnőttnek lenni szívás, egyedül lenni szívás.. – ezért döntöttünk úgy, hogy nem leszünk egyedül. Mert bárki másnál jobban biztonságban érzem magam egy olyan srác mellett, aki képes lenne a munkáját kockáztatva felvállalni a kapcsolatunkat. – Tomboló szerelem? Azzal csak a baj van. – és persze rohadt kiszámíthatatlan. Elcsíptem Sugawara tekintetét, egyfajta megerősítést várva, de egyben bocsánatot is akartam tőle kérni amiért ennyire kellemetlen helyzetbe hoztam. Viszont mikor rám mosolygott, kezdtem megnyugodni. Az idegességem kezdett alább hagyni. Kiadtam magamból, Sugawara pedig egyet ért velem. Nekem ennyi bőven elég.
– Sugawaráért nem kell tenned semmit, ez az ami tetszik nem igaz? – mindketten megszeppenve néztünk Koura aki felsóhajtva dőlt neki a konyhapultnak. – Kedveled és ő is téged. Szexelni akartatok, ezért megtettétek. Jó volt ezért megismételtétek. Ez az ami miatt ragaszkodsz hozzá. Mert könnyű és kényelmes.
– Miért baj az, hogy inkább vagyok valakivel akivel könnyebb az életem?! – gurultam dühbe ismét. – Nem fogok Kuroo után futni, csak azért mert szerinted összeillek vele!
– Miért beszélünk olyan dolgokról amik nem számítanak? – kérdezte Sugawara mire ezúttal Kou és én néztünk megszeppenten. Sugawara kissé zavartan dörzsölte meg a tarkóját és a szavakat keresve nézett ránk. – Szóval.. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy.. Kenma és én együtt vagyunk Kou. Akár tetszik ez neked, akár nem. Lehet hogy nem vagyunk őrülten szerelmesek, de attól még szeretjük egymást és boldogok vagyunk együtt. – mintha csak magát hitegetné ezzel és ez Kounak is feltűnt..
Sugawara mellé léptem és megfogva a csuklóját húztam fel a székről, majd egyenesen a szobája felé kezdtem terelgetni, magára hagyva a most igencsak túlbuzgó és mérhetetlenül nagy seggfej cukrászt, aki elvileg jót akar nekünk.
Miután becsuktam magunk mögött az ajtót, szorosan magamhoz öleltem Sugawarát, aki bár izmosabbnak tűnik nálam első pillantásra, most egészen törékenynek éreztem a karjaimban.
– Szeretlek. – suttogtam a fülébe mire megremegett kicsit.
– Én is szeretlek. – a szívem hevesen kezdett verni a hangja hallatán, de leginkább azért, mert a kezdetleges, megtört testtartás, most megkönnyebbülté vált. – Miért lovagol ezen a témán?
– Majd rá uszítom Terumát és akkor hátha érteni fogja a kiakadásunkat. – morogtam mire kicsit elhúzódott tőlem, hogy az arcomra nézhessen. Összevont szemöldökkel tanulmányozott egy ideig, majd kezei közé vette arcomat és kicsit meggyömöszölt amit duzzogva tűrtem.
– Ijesztő mikor dühös vagy, tudod?
– Mondták már, de nem hiszem, hogy az lennék.. – egy kicsit felemeltem hangom, ez nem nagy dolog. Mikor Kuroo őrjöng, na az ijesztő. Hangosan felsóhajtva húztam az ágyhoz Sugawarát és leülve rá az ölembe húztam őt. A mellkasába temettem az arcom és beszívva az illatát, próbáltam lenyugtatni magam. Sugawara a hajamat és a hátamat simogatta ami kellemes bizsergéssel töltötte el a mellkasom és a testem is.
– Kou-kun is érzi, hogy sebezhető a kapcsolatunk..
– Mit akarsz ezzel? – emeltem fel a fejem a szemöldökömet ráncolva amin halkan felnevetett és megpuszilta az egyik szemöldökömet, majd a másikat is. Látványosan grimaszoltam felé, ezzel jelezve, hogy ha el akarja tűntetni akkor oda is kérek legalább egy puszit. Sugawara értette a néma kérést és ajkaimra hajolva egy puha kis puszit nyomott az ajkaimra, majd lassan elmélyített egy csókot is. Mikor elváltak ajkaink, az arcán még mindig egy kedves, szelíd mosoly játszott. Ezt szerettem benne a legjobban. Ezt az arckifejezését, ami miatt a leginkább biztonságban éreztem magam..
– Kou-kun most el van havazva az esküvő miatt. Össze-vissza csapong a gondolatai közt és jelenleg csak azt látja, hogy a kialakulóban lévő kapcsolatunkban jelenleg négyen vagyunk. – simogatta meg a halántékomat.
– Ettől még haragszok rá. – mondtam halkan.
– Egy kicsit én is. Régen sokkal jobban közelített az ilyen kényes dolgokhoz.
– Úgy tűnik faltörő kos és faltörő kos között is van különbség. – mondtam amin halkan felnevetett.
– Az már igaz.
Kou régen finoman és humorosan közelítette meg a dolgokat. Támogatással és bizalommal vette rá az embereket, hogy felismerjék az érzéseiket. Most meg olyan kérdéseket tesz fel amik fájnak és pont ez a célja vele.
– Tudom, hogy jót akar nekünk.. Azt szeretné ha le tudnánk zárni a régi kapcsolatainkat ugye?
– Valami olyasmi.. – motyogta és ahogy elnézett mellettem, tudtam mire gondolhat. Ő még nem akarja elengedni Oikawát. Ha tehetné, újra kezdené.
Nagyot nyelve hajtottam le a fejem. Sugawara keze a fejemre simult és kérdőn pásztázta arcomat, már amennyire tudta ebben az ülőhelyzetben. Lassan vettem egy mély levegőt amit aztán ki is engedtem.
Kou mindenről tud ami velem és Kurooval történt még régen. Hogy hányszor és hogyan csalt meg, hogy mindig úgy alakította a dolgokat, hogy vagy rajtakapjam őket, vagy tudomást szerezzek róla. Volt hogy rajtam keresztül üzentek neki és olyan is volt, hogy nekem hozták vissza az ott felejtett cuccait.
Folyton próbára tette a türelmem, az érzéseim.. Egyre jobban elzárkóztam tőle és ezt ő is tudta, még is folytatta, mégis egyre jobban feszegette a határaimat. Kimerültem..
– Megcsalt.. – suttogtam el újra. Egyszer nemrég már elmondtam neki, de most azt is hagyom, hogy lássa, mennyire fájt mikor megtette. Hogy mennyire bántott a dolog.. Sugawara a fejemnek döntötte a homlokát és gyengéden ölelt, ezzel ösztönözve arra, hogy beszéljek tovább, de nem ment tovább. Fájt akkor amikor megtörtént és valamiért még most is nehéz, még most is dühít és szorítja a mellkasom.. – Mi együtt vagyunk?
– Persze, hogy együtt vagyunk.
– Akkor.. Ha Oikawa hirtelen betoppanna.. Nem csalnál meg vele? – már amikor megkérdeztem éreztem, hogy mennyire aljas dolog ezt kérdezni tőle, pont most, miután felhoztam, hogy Kuroo megcsalt engem.
Egy végtelennek tűnő, feszült pillanatig hallgatott mielőtt válaszolt.
– Nem csalnálak meg.. Ha.. Betoppanna és újra randizni akarnánk, akkor is tartanám a távolságot, amíg mi ketten meg nem beszéljük a dolgainkat. Ez így korrekt.. – ezen elmosolyodtam még ha nem is nyugtatott meg teljesen, de boldoggá tesz amiért őszinte velem.
– Ezt így el tudom fogadni.. Köszönöm. – húztam magamhoz kicsit közelebb és a nyakába temetve az arcom hangosan felsóhajtottam. Ha Kuroo betoppanna és végre őszinte lenne velem.. Talán én is őszinte akarnék lenni vele.
– Igen! Az író! – csak a szememet forgattam. Szinte láttam magam előtt ahogy Sugawara zavartan pislog rá és össze-vissza habog miközben próbálja felvenni a fonalat. Hallottam Kou nevetését. – Igen. Az a Shinohara. A kedvenc csaposunk.
Már órák óta ébren vagyok és őket hallgatom. Amióta hivatalosan is összejöttünk Sugawarával és elkezdett kialakulni, egy megszokott rendszer a munkámmal kapcsolatban, na meg a stabilabb körülmények.. Kipihentebb vagyok és így könnyebben felébredek, ha Sugawara kikel mellőlem az ágyból. Most is arra ébredtem, hogy nem volt mellettem. Hallottam a hangjukat ahogy beszélgetnek és eleinte még próbáltam vissza aludni, de aztán szóba került a kapcsolatunk. Hogy megalkudtuk az érzéseinken.
Kou beletrafált, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk boldogok.
– Azt szeretném ha ti is boldogok lennétek. – dühösen ültem fel az ágyban. Megint kezdi amit az előbb. Elbizonytalanítja Sugawarát, pont akkor mikor már kezdett volna megbékélni vele, hogy kettőnknek így a legjobb. Mindketten elég lassan láttuk ezt be és még mindig elég ingoványos a talaj a lábunk alatt, de kezdtünk stabilabbá válni, kezdtünk igazán együtt lenni.. Kezdjük megszeretni egymást, más értelemben is az eddigieknél.
Mindketten elhallgattak mikor megálltam a konyhaajtóban. Sugawara kissé meglepetten és ijedten pillantott az órára, attól félve, hogy ha én ébren vagyok akkor már neki is készülődnie kéne, de aztán látványosan ellazult. Egyrészt, még csak hajnali három körül lehet, másrészt pedig nincs nulladik órája, sem pedig első, szóval elég ha később indul.
– Felébresztettünk Ken-chan? – kérdezte Kou mosolyogva de nem volt kedvem vissza mosolyogni rá. Idejön és kénye kedve szerint felforgat mindent! Szeretem, de most túlzásokba esik!
– Már megkértelek egyszer, de akkor szeretném elmondani még egyszer, és lehetőleg utoljára. – túrtam hátra a hajam a szememből és kicsit közelebb léptem hozzá. – Ne szólj bele a dolgainkba. – a minap már elmondtam neki, hogy bár nagyon szeretem őt, hisz még is csak a rokonom, attól még nincs joga beleszólni abba, hogyan élem az életem. Kou persze csak legyintett és mint kiderült, találkozni akar Kurooval, Oikawával meg már találkozott is.. Hát ennyire figyel arra amit mondok?
– Ken-chan..
– Megalkudtunk az érzéseinken? – kérdeztem kiragadva a legfájóbb momentumot az eddigi beszélgetésükből. – Ahhoz legalább az egyikünknek szerelemesnek kéne lennie, hogy ez egyáltalán alku tárgya lehessen. – morogtam dühösen. Kou arcáról eltűnt a mosoly, helyette komoran nézett fel rám. Alig fél fejjel vagyok nála magasabb, de most mintha sokkal alacsonyabbnak tűnne.
– Kurooért miért nem küzdesz így? – egy pillanat alatt kapott lángra az a kis szikra ami eddig a dühömet szimbolizálhatta volna. Kou mindig is tudta, mivel tud leginkább kizökkenteni a nyugalmamból.
– Küzdeni? Érte? – nevettem el magam kínomban, hisz Kounak kéne a legjobban tudnia, mennyire megtaposott az a rohadék a kapcsolatunk alatt és még jóval utána is. Erre most ki akarok lépni belőle, mert meguntam, hogy a lábtörlője legyek és erre ezt vágja a fejemhez? Ennek semmi értelme!
– Sosem küzdesz semmiért Ken-chan.
– Mégis mikor küzdenék? Mikor hajnalban felkelek, hogy beérjek a munkahelyemre, hogy aztán ájulásig robotoljak, egy olyan munkában amit nem is szeretek, csak azért, mert legalább a munkatársaim jófejek? Vagy akkor amikor haza vergődök és a holnapomat tervezem fejben? Mikor a kimerültségtől bezuhanok az ágyba? Vagy talán evés helyett kéne küzdenem? Vagy esetleg inkább a drága szabadnapjaimat töltsem azzal, hogy egy olyan beképzelt bunkó után fussak, aki csak dugni akar velem? Mikor küzdjek Kou? És mégis kiért? Kurooért? – nevettem el magam ismét, miközben a fülem mögé tűrtem pár tincsem. – Tudod, nem mindenki tud megélni abból amit szeret.. Felnőttnek lenni szívás, egyedül lenni szívás.. – ezért döntöttünk úgy, hogy nem leszünk egyedül. Mert bárki másnál jobban biztonságban érzem magam egy olyan srác mellett, aki képes lenne a munkáját kockáztatva felvállalni a kapcsolatunkat. – Tomboló szerelem? Azzal csak a baj van. – és persze rohadt kiszámíthatatlan. Elcsíptem Sugawara tekintetét, egyfajta megerősítést várva, de egyben bocsánatot is akartam tőle kérni amiért ennyire kellemetlen helyzetbe hoztam. Viszont mikor rám mosolygott, kezdtem megnyugodni. Az idegességem kezdett alább hagyni. Kiadtam magamból, Sugawara pedig egyet ért velem. Nekem ennyi bőven elég.
– Sugawaráért nem kell tenned semmit, ez az ami tetszik nem igaz? – mindketten megszeppenve néztünk Koura aki felsóhajtva dőlt neki a konyhapultnak. – Kedveled és ő is téged. Szexelni akartatok, ezért megtettétek. Jó volt ezért megismételtétek. Ez az ami miatt ragaszkodsz hozzá. Mert könnyű és kényelmes.
– Miért baj az, hogy inkább vagyok valakivel akivel könnyebb az életem?! – gurultam dühbe ismét. – Nem fogok Kuroo után futni, csak azért mert szerinted összeillek vele!
– Miért beszélünk olyan dolgokról amik nem számítanak? – kérdezte Sugawara mire ezúttal Kou és én néztünk megszeppenten. Sugawara kissé zavartan dörzsölte meg a tarkóját és a szavakat keresve nézett ránk. – Szóval.. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy.. Kenma és én együtt vagyunk Kou. Akár tetszik ez neked, akár nem. Lehet hogy nem vagyunk őrülten szerelmesek, de attól még szeretjük egymást és boldogok vagyunk együtt. – mintha csak magát hitegetné ezzel és ez Kounak is feltűnt..
Sugawara mellé léptem és megfogva a csuklóját húztam fel a székről, majd egyenesen a szobája felé kezdtem terelgetni, magára hagyva a most igencsak túlbuzgó és mérhetetlenül nagy seggfej cukrászt, aki elvileg jót akar nekünk.
Miután becsuktam magunk mögött az ajtót, szorosan magamhoz öleltem Sugawarát, aki bár izmosabbnak tűnik nálam első pillantásra, most egészen törékenynek éreztem a karjaimban.
– Szeretlek. – suttogtam a fülébe mire megremegett kicsit.
– Én is szeretlek. – a szívem hevesen kezdett verni a hangja hallatán, de leginkább azért, mert a kezdetleges, megtört testtartás, most megkönnyebbülté vált. – Miért lovagol ezen a témán?
– Majd rá uszítom Terumát és akkor hátha érteni fogja a kiakadásunkat. – morogtam mire kicsit elhúzódott tőlem, hogy az arcomra nézhessen. Összevont szemöldökkel tanulmányozott egy ideig, majd kezei közé vette arcomat és kicsit meggyömöszölt amit duzzogva tűrtem.
– Ijesztő mikor dühös vagy, tudod?
– Mondták már, de nem hiszem, hogy az lennék.. – egy kicsit felemeltem hangom, ez nem nagy dolog. Mikor Kuroo őrjöng, na az ijesztő. Hangosan felsóhajtva húztam az ágyhoz Sugawarát és leülve rá az ölembe húztam őt. A mellkasába temettem az arcom és beszívva az illatát, próbáltam lenyugtatni magam. Sugawara a hajamat és a hátamat simogatta ami kellemes bizsergéssel töltötte el a mellkasom és a testem is.
– Kou-kun is érzi, hogy sebezhető a kapcsolatunk..
– Mit akarsz ezzel? – emeltem fel a fejem a szemöldökömet ráncolva amin halkan felnevetett és megpuszilta az egyik szemöldökömet, majd a másikat is. Látványosan grimaszoltam felé, ezzel jelezve, hogy ha el akarja tűntetni akkor oda is kérek legalább egy puszit. Sugawara értette a néma kérést és ajkaimra hajolva egy puha kis puszit nyomott az ajkaimra, majd lassan elmélyített egy csókot is. Mikor elváltak ajkaink, az arcán még mindig egy kedves, szelíd mosoly játszott. Ezt szerettem benne a legjobban. Ezt az arckifejezését, ami miatt a leginkább biztonságban éreztem magam..
– Kou-kun most el van havazva az esküvő miatt. Össze-vissza csapong a gondolatai közt és jelenleg csak azt látja, hogy a kialakulóban lévő kapcsolatunkban jelenleg négyen vagyunk. – simogatta meg a halántékomat.
– Ettől még haragszok rá. – mondtam halkan.
– Egy kicsit én is. Régen sokkal jobban közelített az ilyen kényes dolgokhoz.
– Úgy tűnik faltörő kos és faltörő kos között is van különbség. – mondtam amin halkan felnevetett.
– Az már igaz.
Kou régen finoman és humorosan közelítette meg a dolgokat. Támogatással és bizalommal vette rá az embereket, hogy felismerjék az érzéseiket. Most meg olyan kérdéseket tesz fel amik fájnak és pont ez a célja vele.
– Tudom, hogy jót akar nekünk.. Azt szeretné ha le tudnánk zárni a régi kapcsolatainkat ugye?
– Valami olyasmi.. – motyogta és ahogy elnézett mellettem, tudtam mire gondolhat. Ő még nem akarja elengedni Oikawát. Ha tehetné, újra kezdené.
Nagyot nyelve hajtottam le a fejem. Sugawara keze a fejemre simult és kérdőn pásztázta arcomat, már amennyire tudta ebben az ülőhelyzetben. Lassan vettem egy mély levegőt amit aztán ki is engedtem.
Kou mindenről tud ami velem és Kurooval történt még régen. Hogy hányszor és hogyan csalt meg, hogy mindig úgy alakította a dolgokat, hogy vagy rajtakapjam őket, vagy tudomást szerezzek róla. Volt hogy rajtam keresztül üzentek neki és olyan is volt, hogy nekem hozták vissza az ott felejtett cuccait.
Folyton próbára tette a türelmem, az érzéseim.. Egyre jobban elzárkóztam tőle és ezt ő is tudta, még is folytatta, mégis egyre jobban feszegette a határaimat. Kimerültem..
– Megcsalt.. – suttogtam el újra. Egyszer nemrég már elmondtam neki, de most azt is hagyom, hogy lássa, mennyire fájt mikor megtette. Hogy mennyire bántott a dolog.. Sugawara a fejemnek döntötte a homlokát és gyengéden ölelt, ezzel ösztönözve arra, hogy beszéljek tovább, de nem ment tovább. Fájt akkor amikor megtörtént és valamiért még most is nehéz, még most is dühít és szorítja a mellkasom.. – Mi együtt vagyunk?
– Persze, hogy együtt vagyunk.
– Akkor.. Ha Oikawa hirtelen betoppanna.. Nem csalnál meg vele? – már amikor megkérdeztem éreztem, hogy mennyire aljas dolog ezt kérdezni tőle, pont most, miután felhoztam, hogy Kuroo megcsalt engem.
Egy végtelennek tűnő, feszült pillanatig hallgatott mielőtt válaszolt.
– Nem csalnálak meg.. Ha.. Betoppanna és újra randizni akarnánk, akkor is tartanám a távolságot, amíg mi ketten meg nem beszéljük a dolgainkat. Ez így korrekt.. – ezen elmosolyodtam még ha nem is nyugtatott meg teljesen, de boldoggá tesz amiért őszinte velem.
– Ezt így el tudom fogadni.. Köszönöm. – húztam magamhoz kicsit közelebb és a nyakába temetve az arcom hangosan felsóhajtottam. Ha Kuroo betoppanna és végre őszinte lenne velem.. Talán én is őszinte akarnék lenni vele.
Shinohara valahogy képes volt
megérezni mikor kell hívnia. Ez már az első pillanattól kezdve így volt.. Mikor
hirtelen lelépett még régen, nagyon sokat gondoltam rá a nehéz napjaimon.
Feltűnt a hiánya, és túlságosan is fájt ahhoz, hogy figyelmen kívül tudjam
hagyni.
Egy ideig néztem ahogy csörög a telefonom, és eszembe jutott, hányszor bámultam azt a rohadt kis kütyüt miközben szugeráltam, hogy megjelenjen rajta ez a név.
Elhessegetve a gondolatokat, elhúztam az ujjam a kijelzőn és halkan bele köszöntem.
– Feltűnt, hogy mostanában mindig szomorúan veszed fel a telefont. – ezen halványan elmosolyodtam. Még ha vidáman is köszöntem, tudta, hogy épp zargattam valakit, de tény, hogy mióta itt vagyok, folyton Kenmáék kapcsolatán rágódok.
– Mert nagyon hiányzol. – vallottam be őszintén. Mikor nem volt velem, mikor nem oszthattam meg vele az új ötleteim, az örömeim, a sikereim, a bánatom, a fájdalmam.. Mikor nem tudtam hol van, mi van vele, mi teszi boldoggá, kinek a sütijét eszi.. – Pár nap múlva haza megyek. – döntöttem el. Amúgy sem akartam sokáig maradni, nem akartam túl sokáig távol lenni tőle, de nem tudok itt lenni egy teljes héten át. Nélküle nem.
– Te is hiányzol ám. Még a hűtőben felejtett mangós sütit is megettem, mert legalább te készítetted. – pedig a mangós sütik sem a kedvencei. Talán majdnem annyira nehéz falat mint a citrom, de nem adom fel. Addig fogok kísérletezni amíg meg nem találom azt az ízvilágot ami egyszerre mangós és Shinohara ízlésének is megfelelő.
– Három este és megyek.
– Engem nyugtatsz vagy magadat?
– Téged nyugtatlak, magamat bíztatom, hogy kibírjam addig. – ezen halkan felnevetett. Álmosnak tűnt a hangja. Az elmúlt években megszoktam, hogy mellettem fekszik és hirtelen egyes egyedül aludni egy idegen környezetben, nagyon rossz érzés. A tudat, hogy ő sem alszik jobban egy kicsit önelégültté tesz, de közben azért sajnálom is. – Ken-chan megharagudott rám.
– Kuroo miatt?
– Részben.
– Mit csináltál?
– Ki mondtam a nevét. – meg még jó pár szót, de biztos a név miatt bukott ki.
– És mit mondtál még? – hagyta figyelmen kívül a szánalmasra sikeredett viccemet.
– Sok mindent. – ismertem be ezt is hisz kár lett volna tagadni. Ő is tudta én is tudom. – Elmondtam Suu-channak, hogy találkoztam O-channal. Eléggé kiborult, bár nem mutatta. Ken-chan pedig nagyon dühös lett mikor felhúztam, hogy nem sosem küzdött Kurooért.
– De te is tudod, hogy miért nem..
– Igen, tudom és bárcsak megverhetném azt a beképzelt pasast, de Ken-chan és ő még mindig szeretik egymást. – sóhajtottam miközben kihangosítottam a készüléket, hogy tovább folytathassam a süti készítést. A lapok megvannak, a krém megvan, már csak össze kell rakni és állni hagyni.
– Miért zavar ez ennyire? – tette fel a legjobb és a legbutább kérdést egyszerre.
– Mert boldogtalanok. Én meg unatkozok nélküled. – minden szavam hibás, de van bennük igazság. A dolgok sosem olyan egyszerűek mint a szavak amikkel megformáljuk őket.
– Bővebben: Azt szeretnéd ha lezárnák a régi sebeiket és ha tényleg együtt szeretnének lenni, akkor majd együtt nyalogatják a sebeiket. És nem unatkozol, hanem nem szeretnéd, hogy az esküvőnkön kezdjenek balhézni, inkább rendezzék le most.
– Önző vagyok.
– A mi esküvőnk. Lehetsz önző.
– És te nem akarsz egy kicsit önző lenni e jeles nap örömére? – kérdeztem mosolyogva amin halkan felnevetett.
– A te szádból minden perverznek tűnik.
– Aaah, asztalterítő.. Szalvéta.. Ühmm, fogkefe. – a végét már én is elnevettem, annak ellenére, hogy pontosan tudtam, Shinohara csak terelt, hogy ne kelljen válaszolnia.
– Komolyabbra véve a szót..
– Ne kezd jó? Ne próbálj meg lebeszélni erről. – kértem újra. – Látnod kellett volna O-chant. Annyira más lett. Befordult, sebzett, uke lett belőle. – hallottam ahogy Shinohara felmorran, kissé meglepetten, de valószínűleg tetszett neki a gondolat, hogy Oikawa alulra került. Egy hangyányit zavar, hogy tetszik neki az elképzelés, de igazából nekem is nagyon tetszett mikor úgy próbált helyezkedni, hogy a felsője ne érjen a mellbimbójához. Az is édes volt mikor elpirult, hogy lebukott. – Suu-chan is szomorú. Nem tudták lezárni a kapcsolatukat. Ken-chan még ha képes is lenne tovább lépni.. Suu-chan nem képes erre. – mert nem is akar tovább lépni. – Ken-chan és Suu-chan nem valók egymáshoz. Pont. – kötöttem ki mire Shinohara hangosan felsóhajtott a vonal túlsó végén, pedig ha itt lenne.. Ez a sóhaj egészen más jellegű is lehetne..
– Biztonságra vágynak Kou.. És egymás mellett ezt megtalálták. Te tűzre vágytál és tomboló érzelmekre, vad estékre, Teruma pedig... Neked hogy esne, ha Sugawara megpróbálna újra összehozni Terumával?
– A kettő nem ugyanaz! – csattantam fel dühösen.
– De igen Kou! – dühösen préseltem össze az ajkaimat. – Miért csinálod ezt? – kérdezte meg ismét.
– Mert boldogtalanok. Unalmasak lettek.. Mű mosollyal az arcukon, mű érzelmekkel a szívükben és folyton csak az a rohadt múlt, a panaszkodás, a beletörődés.. Ez nem élet!
– Az átlagnak ez jut. – vágott közbe mielőtt folytathattam volna az ismétlés sorozatot. – Évekig éltünk így mi is, nem emlékszel? Én csaposként robotoltam egy olyan főnök mellett akitől a hideg is kirázott és a fizetésem sem volt elég semmire. Te egy kis cukrászdában készítetted a süteményeidet amiket a rohadt főnök a saját ötleteinek tudott be és soha nem mondott értük köszönetet.
– De mi léptünk egy nagyot! Sőt! Hatalmasat! – emlékeztettem egy lényegesen fontos részletre.
– Nem.. Mi elfutottunk és reménykedtünk benne, hogy jobb lesz. – mondta mire szomorúan néztem a telefonomra. – A munkám szar.. A tiéd sem fenékig tejfel hiába tagadod. A versenyek kimerítenek és folyton alád tesz valaki. Szeretlek és csak azért vagyok boldog mert velem vagy. Sugawara és Kenma nem tudnak visszakanyarodni oda ahol elszúrták a dolgokat. És nem is akarnak.. Szükségük van egymásra, szükségük van a biztonságra. Ne vedd ezt tőlük. Ne bosszantsd őket feleslegesen. – kért újra, de ezúttal még meggyőzőbbre sikeredtek az érvei mint legutóbb.
Egy lemondó sóhajjal ültem vissza a székre.
– Ha a szívem és az agyam is nálad van, akkor mi maradt nekem? – kérdeztem egy csipetnyi duzzogással, és egy bögrényi hálával, amihez adtam egy deci szeretlekkel.
– A szívem a tiéd.
– És még mi? – kérdeztem egy perverz hanglejtés kíséretében.
– Istenem.. Jó.. A testem is a tiéd.
– Ühüüüm, és mééég?
– A testembe AZ is bele tartozik. – csak nagy erőfeszítések árán tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
– Shinoharaaa-saaan.. – nyújtottam el a nevét mint a rétes tésztát.
– Nem fogod abba hagyni ugye? – kérdezte Kenmáékra utalva. Még van egy köröm Kuroonál ahova mindenképp elmegyek.
– Ha kimondod..
– Mindketten tudjuk, hogy akkor sem fejezed be ha kimondom.
– De azért kimondod, ugye?
– Miért szereted ezt ennyire? – kérdezte gondterhelten ami miatt egy kicsit akár meg is szánhattam volna, de nem tettem.
– Szeretném hallani.
– A farkam is a tiéd, te lehetetlenül őrült, agyon piercingezett, perverz cukrász fajzat. – a szívem boldogan lüktetett, mire a mellkasomra szorítottam a kezeimet és úgy mosolyogtam, hogy belefájdult az arcom is. – Elégedett vagy?
– Elcseréltem egy tompa kis agyat, meg egy szívet, egy hatalmas szívre, egy dögös, kigyúrt testre és egy kellően nagy, jól teljesítő szerszámra. Nem lehetne most aláírni a házassági szerződést. Nem akarom elszalasztani életem legnagyobb üzletét. – Shinohara nevetése megmelengette a szívem, ami miatt még jobban hiányozni kezdett. Meg szeretném ölelni és szorosan hozzá bújva, szeretnék elaludni.. Álmos vagyok..
Egy ideig néztem ahogy csörög a telefonom, és eszembe jutott, hányszor bámultam azt a rohadt kis kütyüt miközben szugeráltam, hogy megjelenjen rajta ez a név.
Elhessegetve a gondolatokat, elhúztam az ujjam a kijelzőn és halkan bele köszöntem.
– Feltűnt, hogy mostanában mindig szomorúan veszed fel a telefont. – ezen halványan elmosolyodtam. Még ha vidáman is köszöntem, tudta, hogy épp zargattam valakit, de tény, hogy mióta itt vagyok, folyton Kenmáék kapcsolatán rágódok.
– Mert nagyon hiányzol. – vallottam be őszintén. Mikor nem volt velem, mikor nem oszthattam meg vele az új ötleteim, az örömeim, a sikereim, a bánatom, a fájdalmam.. Mikor nem tudtam hol van, mi van vele, mi teszi boldoggá, kinek a sütijét eszi.. – Pár nap múlva haza megyek. – döntöttem el. Amúgy sem akartam sokáig maradni, nem akartam túl sokáig távol lenni tőle, de nem tudok itt lenni egy teljes héten át. Nélküle nem.
– Te is hiányzol ám. Még a hűtőben felejtett mangós sütit is megettem, mert legalább te készítetted. – pedig a mangós sütik sem a kedvencei. Talán majdnem annyira nehéz falat mint a citrom, de nem adom fel. Addig fogok kísérletezni amíg meg nem találom azt az ízvilágot ami egyszerre mangós és Shinohara ízlésének is megfelelő.
– Három este és megyek.
– Engem nyugtatsz vagy magadat?
– Téged nyugtatlak, magamat bíztatom, hogy kibírjam addig. – ezen halkan felnevetett. Álmosnak tűnt a hangja. Az elmúlt években megszoktam, hogy mellettem fekszik és hirtelen egyes egyedül aludni egy idegen környezetben, nagyon rossz érzés. A tudat, hogy ő sem alszik jobban egy kicsit önelégültté tesz, de közben azért sajnálom is. – Ken-chan megharagudott rám.
– Kuroo miatt?
– Részben.
– Mit csináltál?
– Ki mondtam a nevét. – meg még jó pár szót, de biztos a név miatt bukott ki.
– És mit mondtál még? – hagyta figyelmen kívül a szánalmasra sikeredett viccemet.
– Sok mindent. – ismertem be ezt is hisz kár lett volna tagadni. Ő is tudta én is tudom. – Elmondtam Suu-channak, hogy találkoztam O-channal. Eléggé kiborult, bár nem mutatta. Ken-chan pedig nagyon dühös lett mikor felhúztam, hogy nem sosem küzdött Kurooért.
– De te is tudod, hogy miért nem..
– Igen, tudom és bárcsak megverhetném azt a beképzelt pasast, de Ken-chan és ő még mindig szeretik egymást. – sóhajtottam miközben kihangosítottam a készüléket, hogy tovább folytathassam a süti készítést. A lapok megvannak, a krém megvan, már csak össze kell rakni és állni hagyni.
– Miért zavar ez ennyire? – tette fel a legjobb és a legbutább kérdést egyszerre.
– Mert boldogtalanok. Én meg unatkozok nélküled. – minden szavam hibás, de van bennük igazság. A dolgok sosem olyan egyszerűek mint a szavak amikkel megformáljuk őket.
– Bővebben: Azt szeretnéd ha lezárnák a régi sebeiket és ha tényleg együtt szeretnének lenni, akkor majd együtt nyalogatják a sebeiket. És nem unatkozol, hanem nem szeretnéd, hogy az esküvőnkön kezdjenek balhézni, inkább rendezzék le most.
– Önző vagyok.
– A mi esküvőnk. Lehetsz önző.
– És te nem akarsz egy kicsit önző lenni e jeles nap örömére? – kérdeztem mosolyogva amin halkan felnevetett.
– A te szádból minden perverznek tűnik.
– Aaah, asztalterítő.. Szalvéta.. Ühmm, fogkefe. – a végét már én is elnevettem, annak ellenére, hogy pontosan tudtam, Shinohara csak terelt, hogy ne kelljen válaszolnia.
– Komolyabbra véve a szót..
– Ne kezd jó? Ne próbálj meg lebeszélni erről. – kértem újra. – Látnod kellett volna O-chant. Annyira más lett. Befordult, sebzett, uke lett belőle. – hallottam ahogy Shinohara felmorran, kissé meglepetten, de valószínűleg tetszett neki a gondolat, hogy Oikawa alulra került. Egy hangyányit zavar, hogy tetszik neki az elképzelés, de igazából nekem is nagyon tetszett mikor úgy próbált helyezkedni, hogy a felsője ne érjen a mellbimbójához. Az is édes volt mikor elpirult, hogy lebukott. – Suu-chan is szomorú. Nem tudták lezárni a kapcsolatukat. Ken-chan még ha képes is lenne tovább lépni.. Suu-chan nem képes erre. – mert nem is akar tovább lépni. – Ken-chan és Suu-chan nem valók egymáshoz. Pont. – kötöttem ki mire Shinohara hangosan felsóhajtott a vonal túlsó végén, pedig ha itt lenne.. Ez a sóhaj egészen más jellegű is lehetne..
– Biztonságra vágynak Kou.. És egymás mellett ezt megtalálták. Te tűzre vágytál és tomboló érzelmekre, vad estékre, Teruma pedig... Neked hogy esne, ha Sugawara megpróbálna újra összehozni Terumával?
– A kettő nem ugyanaz! – csattantam fel dühösen.
– De igen Kou! – dühösen préseltem össze az ajkaimat. – Miért csinálod ezt? – kérdezte meg ismét.
– Mert boldogtalanok. Unalmasak lettek.. Mű mosollyal az arcukon, mű érzelmekkel a szívükben és folyton csak az a rohadt múlt, a panaszkodás, a beletörődés.. Ez nem élet!
– Az átlagnak ez jut. – vágott közbe mielőtt folytathattam volna az ismétlés sorozatot. – Évekig éltünk így mi is, nem emlékszel? Én csaposként robotoltam egy olyan főnök mellett akitől a hideg is kirázott és a fizetésem sem volt elég semmire. Te egy kis cukrászdában készítetted a süteményeidet amiket a rohadt főnök a saját ötleteinek tudott be és soha nem mondott értük köszönetet.
– De mi léptünk egy nagyot! Sőt! Hatalmasat! – emlékeztettem egy lényegesen fontos részletre.
– Nem.. Mi elfutottunk és reménykedtünk benne, hogy jobb lesz. – mondta mire szomorúan néztem a telefonomra. – A munkám szar.. A tiéd sem fenékig tejfel hiába tagadod. A versenyek kimerítenek és folyton alád tesz valaki. Szeretlek és csak azért vagyok boldog mert velem vagy. Sugawara és Kenma nem tudnak visszakanyarodni oda ahol elszúrták a dolgokat. És nem is akarnak.. Szükségük van egymásra, szükségük van a biztonságra. Ne vedd ezt tőlük. Ne bosszantsd őket feleslegesen. – kért újra, de ezúttal még meggyőzőbbre sikeredtek az érvei mint legutóbb.
Egy lemondó sóhajjal ültem vissza a székre.
– Ha a szívem és az agyam is nálad van, akkor mi maradt nekem? – kérdeztem egy csipetnyi duzzogással, és egy bögrényi hálával, amihez adtam egy deci szeretlekkel.
– A szívem a tiéd.
– És még mi? – kérdeztem egy perverz hanglejtés kíséretében.
– Istenem.. Jó.. A testem is a tiéd.
– Ühüüüm, és mééég?
– A testembe AZ is bele tartozik. – csak nagy erőfeszítések árán tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
– Shinoharaaa-saaan.. – nyújtottam el a nevét mint a rétes tésztát.
– Nem fogod abba hagyni ugye? – kérdezte Kenmáékra utalva. Még van egy köröm Kuroonál ahova mindenképp elmegyek.
– Ha kimondod..
– Mindketten tudjuk, hogy akkor sem fejezed be ha kimondom.
– De azért kimondod, ugye?
– Miért szereted ezt ennyire? – kérdezte gondterhelten ami miatt egy kicsit akár meg is szánhattam volna, de nem tettem.
– Szeretném hallani.
– A farkam is a tiéd, te lehetetlenül őrült, agyon piercingezett, perverz cukrász fajzat. – a szívem boldogan lüktetett, mire a mellkasomra szorítottam a kezeimet és úgy mosolyogtam, hogy belefájdult az arcom is. – Elégedett vagy?
– Elcseréltem egy tompa kis agyat, meg egy szívet, egy hatalmas szívre, egy dögös, kigyúrt testre és egy kellően nagy, jól teljesítő szerszámra. Nem lehetne most aláírni a házassági szerződést. Nem akarom elszalasztani életem legnagyobb üzletét. – Shinohara nevetése megmelengette a szívem, ami miatt még jobban hiányozni kezdett. Meg szeretném ölelni és szorosan hozzá bújva, szeretnék elaludni.. Álmos vagyok..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése