Sziklarejtek árvája 48. rész

Nőj fel végre! Deidara frappáns visszaszólására még várni kell..

Arra ébredtem hogy valami kegyetlenül el vagyok gémberedve és a hideg parketta nyomja az oldalam meg az arcom.. Kinyitva a szemem hunyorogva pislogtam egy párat, de végül inkább szorosan szorítottam le szemhéjaimat. Talán még van annyi időm, hogy felmásszak az ágyra és kényelmesen pihenjek egy kicsit. Sőt, az se érdekel ha az egész napot alvással töltöm! Feltámaszkodva erős húzást éreztem a fejbőrömön így inkább vissza feküdtem a földre és dühösen fújtattam. Vaktában megpróbáltam kitapogatni, hogy vajon mi a fenébe akadt bele a hajam már megint, de a megszokott dolgok helyett most egészen mást tapintottam ki.. Egy arcszerű valami... Ez szuszog!! Ijedten pattantak ki a szemeim és nagy lendülettel felültem, de azzal a lendülettel vissza is csapódtam a padlóra. Jégcsap színesen hünnögve küldött el a francba, de ekkor neki is feltűnt a gubanc. Fáradtan pislogtam rá, már amennyire tudtam ebben a helyzetben.
– Fáj.. – szipogtam ezzel megint rá hárítva az ügy megoldását. Gyakran csinálom ezt.. Ha nem kell beszélnie akkor általában meg is oldja a szarságokat amikbe együtt keveredünk. 
– Ülj már fel! – morogta dühösen, így lassan felültem vele együtt majd míg én az álmot dörzsöltem ki a szememből, ő neki látott kibogozni a hajunkat amit.. Hát meg nem mondom hogy ez fonás-e, de valaki elég csúnyán kiszúrt velünk. Egy koppanásra és egy kisebb hajhúzásra ismét kinyitottam a szemem. Jégcsap fáradtan nyöszörögve ütögette a fejét a mellettünk lévő íróasztalba és lássuk be, ez egyáltalán nem túl Uchihás húzás tőle. Ez akár már egy csendes kis hisztinek is betudható. 
– Jól van, nyugi, megoldjuk. – fogtam meg a fonatot vagyis.. Most komolyan mi a szar ez?! Befőttes gumi hegyek tartják össze az összegubancolódott hajunkat ami annyira kócos hogy már csak egy pár lépés és össze rasztásodunk! 
– Hn? (Megoldjuk, mi?) 
– Hagyjál, mindjárt elsírom magam! – nyafogtam cseppet sem férfiasan, de lássuk be minden okom megvan a hisztire. Fáradt vagyok, fájnak az ízületeim és összekötöttek minket Jégcsappal. 
– Reggelt! Mi a.. Ti még nem vagytok kész? 
– Totál kész vagyok! – mordultam rá a szobába belépő senpaijunkra, aki bár elvileg velünk van egy szobában, még sincs itt soha! 
– Ne szórakozzatok! Reggeli után próbálunk és a két főszereplő nélkül ez elég nehezen menne. – morogva ragadtam meg egy befőttes gumit és idegességemben szétharaptam, de olyan szinten beleépült a hajunkba, hogy ki sem tudtam húzni belőle.. Remek.. Mintha mi akartunk volna főszereplők lenni.. A senpai megsajnálva minket térdelt le mellénk és megpróbált segíteni valahogy, de elég hamar feladta és inkább magunkra hagyott minket. Azt mondta szól Kisamének, ő hátha több türelemmel tud hozzánk fordulni.. Így hát megint ketten maradtunk. 
– Hnn.. 
– Nekem mondod? Nem ver a sors mással csak Jégcsappal.. 
– Hn. (Te sokkal rosszabb vagy mint én.) 
– Ezzel azért vitatkoznék. – buzeráltam tovább a hajunkat. – Nincs valami hajápoló izéd? 
– Nem vagyok nő.. 
– Hát én sem.. – egymásra pillantva fáradtan nyögtünk fel.. A mai világban a férfias meg a nőies dolgok kissé összemosódtak. Én igazából használok hajápolót otthon, de ide nyílván nem hoztam el. Ezzel szemben Konan arra is képes hogy egész hónapban tusfürdővel mosson hajat is meg testet is. Bár szó mi szó, arra én is képes vagyok. Az ajtó ismét kinyílt és egy albínó dugta be a fejét meglepően vidáman. 
– Na mi az tubicáim? Hajba kaptatok? 
– Még egy ilyen vicc és tökön lőlek. – morogta Itachi amin Hidan csak nevetett. Valószínűleg nem vette komolyan a fenyegetést.. 
– Ez tényleg elég durva. Hogy tudtatok így aludni? – guggolt le mellénk és elég durván neki állt a megkopasztásunknak. Jégcsap hősiesen tűrte a dolgot így én is vissza fogtam a hangomat.. A reflexeimet azonban nem sikerült, mert egy újabb tépésnél dühösen vágtam orrba (ami félre ment így csak homlokon legyintettem de mindegy!). Hidan ezen is csak nevetett ami még inkább feldühített. Azért ennyire nem vagyok gyenge! Bár álmos az igen.. Az izmaim még biztos nem ébredtek fel.. Igen. Ez lehet az oka. – A picsába Itachi! – esett a seggére Hidan és grimaszolva szorította a kezét az oldalára. A szemem sarkából Jégcsapra néztem aki fáradtan sóhajtva forgatta a szemeit, ezzel is azt üzenve, hogy azért annyira nem ütött nagyot.. Aha.. Biztos jól át gondoltam én ezt a ˝hobbiból verekedjünk egy Uchihával aki amúgy Itachi˝ dolgot? Gyakorlatilag az elmúlt négy évben az életemmel játszottam! Ez részben ijesztő, részben pedig a mindent felülmúló túlélési képességeimre utal. Hm-hm. Mit nekem a vadon, a sivatag, az aknamező? Én túléltem egy Menyéttel folytatott élet-halál harcot az utolsó fánkért! Sőt mi több! Az a fánk az enyém lett! 
– Hnn.. (Már megint álmodozol te idióta..) 
– Hm-hm. (Enyém lett a fánk egy vitánk során.) 
– Hn..? (Amit végül bőgve tömtél magadba miközben arról magyaráztál valamit, hogy nem vagy kövér..?) 
– Ühm.. Hm. (Én erre a részre nem akartam emlékezni.. És az amúgy a te hibád volt, mert undorító disznónak neveztél ami miatt még mindig haragszom.) – már amikor emlékszek rá.. 
– Hn.. (Elég gusztustalan volt..) 
– Baszódj meg! El akarok válni! – hisztiztem nyűgösen. 
– Nem is vagytok házasok. – közölte Hidan még mindig az oldalát fogva és fájdalmasan nyögve húzta török ülésbe a lábát. 
– Te meg mit nyavalyogsz? Kakuzu is folyton ver, nem? – néztem rá duzzogva. 
– Az más. Akkor üt meg ha dühös rám vagy féltékeny. És amúgy meg nem is nyafogok! Te hisztizel! Mi van? Menstruálsz? 
– Hát végül is a minap szépen kifejtette hogy hormonális zavarokkal küzdenek a hercegnőjével. – lépett mellénk Sasori is aki gőzöm sincs mikor érkezett.. 
– Mi lenne ha levágnánk a hajatokat? – kérdezte Hidan de dühösen ráztam meg a fejem és ezzel együtt Jégcsapot is. Félve hagytam abba, nehogy leessen itt nekem a feje és darabokra törjön.. Na meg a dühös morgása is ösztönzően hatott a minimális fejmozgatásra. 
– Én biztos nem vágatom le a hajam! 
– Miért nem? – kérdezte Sasori a szemöldökét ráncolva és egyenesen a szemembe nézett. Hülye indok, de.. A hajam is az anyukámra emlékeztet. Meg amióta az eszemet tudom hosszú a hajam. Szeretem hogy mindenki megirigyli, szeretem hogy puha és hozzá simul a hátamhoz mikor tusolok. Szeretem hogy mikor fekszek, gyakran rákönyökölök és moroghatok miatta egy sort. Szeretem hogy annyiféle képpen tudom hordani. Szeretem mikor mások birizgálják.. És amúgy is már tökre hozzám nőtt.. De ezeket nyílván nem mondhatom el. 
– Hmm.. 
– Én nem beszélek hümmögőn. – ingatta meg a fejét Sasori, majd mint egy segítség kérően nézett Itachira, de ő rohadtul elvolt a saját kis világában.. Bár az is lehet, hogy csak a pókot bámulja a falon. De most komolyan, mióta van az ott? – Deidara! – ijedten kaptam Sasori felé a fejem és ezzel együtt Jégcsapét is. 
– Mi van? 
– Hirtelen elbambultatok. 
– Ugyan, alig volt pár másodperc. – legyintettem hanyagul. 
– Az mindegy. – sóhajtotta gondterhelten. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tetszik neki a helyzet. 
– Mintha dühös lennél. – motyogtam kissé halkabban mint azt terveztem. Bele sem merek gondolni, mi lenne ha kettesben lennénk.. Vajon megint bántana? Vagy csak rám akaszkodna én meg levegőt venni is félnék, mert attól tartanék, hogy bármelyik pillanatban elkattanhat benne valami? Tévedtem, ez az összeragadtam Jégcsappal dolog nem is olyan rossz dolog! Már kezdem érteni miért vagyunk így együtt. 
– Nem vagyok dühös. – morogta és megfogta a hajunkat. Kínos helyzet.. A válla felett elpillantva Nagato és Konan alakja bukkant fel az ajtóban. Konan kezében valami kis olló szerűség volt meg egy tubus.. 
– Remélem az olló csak az utolsó eshetőség.. 
– Tudom szívem, hogy rosszul érint amiért megpróbálunk elvágni az újdonsült sziámi testvéredtől, de barátkozz meg a gondolattal, hogy bármi áron szétválasztunk titeket. 
– Nahát, ma mindenki milyen humoros. – jegyezte meg Sasori csak úgy mellékesen. Pedig ő nem is hallotta Hidan hajbakaptunk viccét.. Itachira pillantottam aki mintha csak megérezte volna hogy nézem, fáradtan sóhajtott egyet. Ezzel én is egyet tudtam érteni így hasonlóképpen sóhajtottam fel. 
– Ha megtudom ki volt az a szemét aki összefont minket, megölöm. 
– Ti kértétek. – közölte Hidan vidáman mire meglepetten néztem fel rá. – Olyan éjfél körül, betintázva indultatok el felfelé külön-külön. Téged én hoztalak fel, de mikor bejöttünk Itachi pont ott ült. – mutatott nem messze tőlünk a földre. – A haját próbálta befonni. – a szemöldökömet ráncolva néztem Jégcsapra aki szintén szemöldök ráncolva bámult Hidanre. Szinte hallottam a fogaskerekeit ahogy próbál magyarázatot találni erre a vádra.. – Te szokásodhoz híven kinevetted, aztán megpróbáltad neki megmutatni hogy kell hajat fonni vakon saját magadnak. De nem sikerült szóval befontad Itachi haját, aki közben majdnem elaludt, de aztán feljött Konan és elmondta hogy a ti hajhosszotokkal lehetne olyan best friends hajfonást csinálni. Itt először felháborodva hápogtatok aztán hünnögtetek valamit, és végül megpróbáltátok befonni magatoknak, de nem sikerült, szóval Konan.. 
– Rohadt szarul mesélsz. – állította le Konan. – De ja, lényegében összefontam a hajatokat, csináltam pár képet, aztán leléptem. 
– Te a befőttes gumik hogy..? – akadékoskodtam volna, de ő Hidanre biccentett. 
– Az nem én voltam. – védekezett rögtön. – Egy ideig még hallgattam a hümmögéseteket aztán én is leléptem. – őszintének tűnik.. Szóval részegen megkértünk valakit hogy fonjon össze minket, aztán jót hünnögtünk magunkon de.. 
– Hm? (Te emlékszel valamire?) 
– Hn.. (Halványan..) 
– Kifejtenéd? – erre csak fintorgott ami annyit tett ebben a helyzetben, hogy: Muszáj? Fáradtan és kissé dühösen sóhajtottam ezzel is közölve, hogy: Igen, muszáj. 
– Hn. (Az még rémlik hogy feljöttem, meg talán még annyi hogy fontad a hajam, aztán az hogy befőttes gumikat kerestünk, hogy ne csússzon szét, de gőzöm sincs hogy miért toltunk ki magukkal ennyire. Valószínűleg a te hibád.) 
– Most az egyszer egyetértek. Részegen kiszámíthatatlan hülye vagyok. – bár azért megnyugtató, hogy nem feküdtem le vele. Bár Jégcsapról beszélünk. Kanosan sem kívánnám meg és neki is van annyi esze még részegen is, hogy rögtön kioffolna. 
– Rejtély megoldva. – morogta Sasori és neki esett a hajunknak a kis ollóval.. 

A hajvégeimet egymáshoz hasonlítva feküdtem a könyvtárban. Sasori igyekezett óvatos lenni, és bár nagyon féltem, hogy már csak azért is belenyír a hajamba, mert miért is ne, végül még sem lett olyan vészes.. Itt-ott picit rövidebb de tényleg nem vészes. Jégcsap is megúszta.. Bár nem értem, hogy ő miért ragaszkodik a hosszú hajához, de végül is édes mindegy. 
– A drága napsugarunk meghalt! – mondta hangosan az egyik fiú aki azt hiszem Vidort szerepét kapta. Abba hagytam a hajammal való babrálást és felemeltem magam mellől a rögtönzött kis műcsokrot, majd úgy tettem mint aki alszik. Hallottam a lépteket, meg azt a fura zenét amit ehhez a jelenethez választottak. 
– Béke poraira Hn (Baszódj meg.) – résnyire nyitottam a szemem és felpillantottam a drága hercegemre akivel a próba alatt már egymásnak ugrottunk vagy kétszer.. Az elmúlt másfél órában. Magunkhoz képest igazán jól viselkedünk. 
– Itachi-san, nem ez a szöveged. – akadt meg Vidor. Itachi hosszasan sóhajtott. 
– Kérlek emeljétek le róla a koporsót, had búcsúzzak el tőle. Hn.. (Remélem a pokolban égsz..) 
– Hmm.. (Napsugár vagyok, te gyökér..) – feleseltem vissza. 
– Hn. (A hullák kussoljanak.) 
– Hm. (Ha nem hagyod abba, megkeresem azt a kicseszett almát és most komolyan lenyomom a torkodon.) – pillantottam rá szikrázó szemekkel. 
– Khm-khm. Talán az igaz szerelem csókja vissza hozza a mi drága Napsugarunkat. – próbálkozott tovább Vidor. 
– Jó ez így, legalább csendben van. – jelentette ki Jégcsap. 
– Baszódjá meg! – ültem fel és hozzá vágtam a művirágomat. Itachi viszont valahogy visszaszerezte az Uchiha szerencséjét így simán kivédte a támadást. – Ez egy jel! Te vagy a következő! 
– Ez nem esküvő Deidara-kun. 
– Hn.. (Deidara túl hülye ahhoz, hogy ezt megértse..) 
– Nem érdemled meg, hogy szerepet cseréljek veled! – Itachi visszanyomott a padra és az arcomba nyomta művirágot. Fújtatva forgattam a fejem, de mintha ez a szerencsétlen elhatározta volna, hogy azt teszi velem amit én vele pár perce, csak míg én egy finom almát gyömöszöltem a képébe, ő addig egy műcsokorral teszi ezt. 
– Itachi! Nagyon szemérmetlen dolog csak így valaki arcába nyomni a virágodat! – hallottuk meg Hidan hangját mire mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket. Az egyik senpai ráordított mire röhögve húzta ki a fejét a könyvtárból.. Ez most úgy komolyan mi a franc volt? 
– Nagyon szépen kérlek titeket, vegyétek komolyan a próbát, jó? – kérte a szobatársunk gondterhelten. – Lehet szórakozni meg hülyéskedni de ne menjen a munkánk rovására oké? Légy szíves moderáljátok magatokat. 
– Rendben. – ültem fel és lecsúsztam a padról. – Hófehérke, légy szíves feküdj a koporsódba. – néztem Jégcsapra. 
– Nem! Ez már komolyan agyrém! Döntsétek el végre ki a herceg és ki a hercegnő, mert már rohadtul elegem van belőletek! 
– Senpai minden oké. Én nem szoktam eltéveszteni a szöveget nem? – mosolyogtam mire egy bizalmatlan fintor volt a válasz. – Hófehérkének sok szövege van, de a koporsós jelenet az egyik legnépszerűbb. A Menyét engem nem akar felébreszteni, de én simán felkeltem őt bárhol és bármikor. 
– Hn.. (És bárhogyan..) – célzott itt arra az esetre amikor ráugrottam cseppet sem kímélve a súlyomtól. Még szerencse hogy nem tört el semmije. Megedzettem. Menyét tréner vagyok! 
– Oké, leszarom. – hagyta ránk a senpai. Itachira néztem és megpaskoltam a padot ami a rögtönzött koporsónkként szolgált. Jégcsap fanyar arccal foglalt helyet a padon és kicsit helyezkedve feküdt el rajta. Na várj csak te menyét, vissza kapod még, hogy nem akartál felébreszteni.. 
– Jó, akkor kezdjük onnan, mikor megjelenik a herceg. – mondta egy másik senpai akinek szintén nem emlékszek a nevére. Talán fel kéne írnom a nevüket a kezemre vagy ilyesmi. Bár akkor meg az lenne a probléma, hogy nem tudom melyik név kihez tartozik.. Megoldanám, ügyes vagyok. Lesétáltam a szőnyegről és azt figyeltem ahogy ismét közre zárják a törpék a hercegnőt. 
– A drága Hófehérkénk meghalt! – sírást imitáltak ami elég szánalmasra sikeredett. Ennél még Naruto is jobb színész. Az egyik sulis előadásuk alkalmával igazi könnyeket produkált a színpadon. Bár ezt részben Jégkockának köszönheti és javarészt az én zseniális ötleteimnek. Igazi könnyeket akar? Jó minőségű vörös hagyma, most csak tíz jégcsap tockosért! Na jó, ha valaki fizetségként megütné a Menyétet, az nem a hagymától sírna. Ez is mekkora ötlet! Ha igazi könnyeket akar, kezdjen ki Itachival. Reklám szlogeneket kéne írnom. Besétálva a rögtönzött színpadra a koporsóhoz léptem. A törpök utat nyitottak nekem és kissé félre álltak, hogy teret adjanak egy nekrofil herceg vágyainak. 
– Kérlek emeljétek le róla a koporsót, had búcsúzzak el tőle. – két törp odalépett és leemelt egy láthatatlan burkot Itachiról. – Hát.. A hullasápadtsága nagyon ott van. Tök jó színész vagy. – dicsértem meg a magam módján, de mikor Jégcsap és majdhogynem mindenki felmorrant, inkább megköszörültem a torkom. Akkor a csók jelenet. Hmm.. Annyira morcos képet vág még így is. Egyáltalán nem vonzó. – Pszt! Jégcsap. Megpróbálnál valami békés arcot vágni? Nagyon taszító ahogy a szemöldököd ráncolod és amúgy sem vagy valami szép. – erre csak még dühösebb arcot vágott így felsóhajtva léptem hátrébb és lábbal felborítottam a padot. Itachi nagyot zakózott de amint földet ért már támadó helyzetbe is állt és felém ugrott, én pedig feláldozva a törpéket magam elé rántottam három embert is. Nem tudom hogy sikerült. Zseni vagyok na! 
– Elég! – állt elém a szobatársunk, majd dühösen felém fordult. – Azt mondtad te nem rontod el a szerepet! 
– Úgy tűnik füllentettem. – túl szép vagyok ahhoz hogy hazugnak nevezzenek. Na jó, ki veszi ezt be. Még a szemem is ferdén áll, az orrom is nagy. Kiköpött hazug vagyok. De ez még mindig jobb mint Itachi sittes feje. Durva rendőr lesz belőle. 
– Jó, leszarom. Lesz, ami lesz. Délután pont gyűjtő feladatok lesznek, azt is úgy oldjátok meg ahogy akarjátok. – hagyott ott minket a senpai-unk duzzogva mi pedig összenéztünk Itachival. 
– Bocs hogy felborítottalak. Többet nem fordul elő. 
– Hn.. (Mindketten tudjuk hogy ez nem igaz..) 
– Ne kötözködj! A lényeg, hogy ma már nem fordul elő. – helyesbítettem. Itachi csak a szemeit forgatta majd hátat fordított nekem, hogy visszaállítsa a padot. Na jó.. Ideje összeszedni magam. 

Ennyit arról, hogy összeszedem magam. Jégcsap mindent tönkre tesz.. A próbát nem tudtuk rendesen végig csinálni és komolyan nem tudom mi lesz velünk pénteken.. Bár amúgy ki nem szarja le, ha gázul sül el a dolog az sem érdekel. Legalább lesz mit mesélni az unokáknak. Ami jobban zavar azaz, hogy vesztettem egy nyomorult Jégcsap ellen. 

– Annyira nem volt gáz. Végül is mi nyertünk. – vont vállat Ao, akivel egy csapatba kerültem a pontgyűjtős feladatoknál. 

– Én vesztettem. – legalábbis Itachival szemben. 

– De ezek a pontok mind a fekete csapatnak járnak, vagyis nekünk. 

– Én Jégcsap ellen akartam nyerni.. 

– Majd legközelebb. – te aztán értesz a vigasztaláshoz.. – Van egy csokim. Neked adom, ha szeretnéd. – tényleg ért a vigasztaláshoz. 

– Szeretném. – fordultam felé mire elnevette magát és megkereste a kistáskájában a csokit. – Miért van nálad táska? Mindenki a szobájában hagyja a cuccait. Vagy ez ilyen lányos dolog? 

– A csokik könnyen olvadnak ha a zsebedben tartod őket. Ezért inkább táskát hordok magamnál és az árnyékban mozgok. 

– Ebben van logika. Megtartalak. – határoztam el mire megint csak nevetett. Valószínűleg azt hitte viccelek, pedig egyáltalán nem. – A másik csaj hol van? 

– Gőzöm sincs. Egyszer csak eltűnt. 

– Hát én nem ettem meg az tuti, mert akkor nem lennék éhes. Na és te? 

– Nem ettem meg ha erre vagy kíváncsi. – vett elő egy dobozos üdítőt a táskájából. Hogy fér el benne ennyi minden? A női táskák lenyűgözőek. Nagyon furcsa lenne ha vennék mag..? Igen! Nagyon! Ezt gondolatban sem fejezem be annyira kínos.. – Mi volt a papírra írva? A keresős feladatnál. 

– Az, hogy „valami hangos”. – fintorogtam. Annyira meg voltam szeppenve mikor Itachi hirtelen elkapta a karomat és a kis fecnijével oda állt az egyik senpai elé.. Én voltam az a „hangos valami”. Ekkora egy szemetet. 

– Hát a hangos kiakadásodnak hála, elég hamar végeztek a gyűjtögetős feladat első körével. 

– De én nem tárgy vagyok hanem egy ember! Ez nyelvtanilag tök helytelen volt! 

– De vicces is, és az emberek szeretnek nevetni. A pénteki adás is biztos jól fog sikerülni. 

– Csak azért mondod ezt mert mikor Jégcsapot török, rád senki nem figyel. 

– Rám amúgy sem figyel senki. – ráncolta a szemöldökét és már épp tiltakozni akartam, de valójában addig fel sem tűnt, hogy milyen szép amíg dumálni nem kezdtünk. 

– Igazad van, teljesen láthatatlan vagy. 

– Te meg túl feltűnő vagy. És hangos. 

– HÉ! – ordítottam rá mire elnevette magát és felállva mellőlem ott hagyott. – De hé.. – ne hagyj itt. 

– Miért ordibálsz?! – ordított oda nekem Hidan. 

– Nem is ordítok! 

– De igen! Most is ordítasz! 

– Ez nem igaz!! Te ordítasz! – erre válaszul csak tátogott az udvar másik végén. – Nem hallom! – csak legyintett és visszafordult a csapattársaihoz. Ez a nap eddig komolyan rémes. Reggeli hajcihő a hercegnőmmel aztán a senpai kiakadása és végül egy fergeteges rohangálás a kollégium területén. Hármas csapatokkal lehetett indulni a kisfeladatokon, az volt az egyetlen kitétel, hogy a saját színűnk szerint alkossunk csapatokat. Ao és az alacsony morci lány hagyta hogy csatlakozzak hozzájuk, így elvileg nem kellett volna Itachival verekednem. Csakhogy mi pont ugyanarra a versenyre mentünk és végül az egész délután azzal telt, hogy megpróbáltuk egymást legyőzni. Zsákban futás; kincs keresés; katonai akadálypálya.. Még hogy nem ment! Itachi évek óta katonai táborba vagy hova jár! És persze Obito csinálta a pályát. Nehéz úgy kötelet mászni, hogy közben egy Jégkása figyel alulról. De ezt félretéve, az össze feladat szívás volt. A gyors kvízen olyan kérdéseket tettek fel aminek a felét még életemben nem hallottam, a másik fele meg rémisztően könnyű volt, ami miatt teljesen elbizonytalanodtam. 

– Gratulálok. Ez volt az első olyan alkalom amikor hasznosnak bizonyult az Itachival való versengésed. – na már csak te hiányoztál.. 

– Nem érdekel a véleményed Kancsó. – a barátaim felszívódtak és az újdonsült haverom is itt hagyott. Lányokra is mondhatjuk hogy haver? Csak mert a haver olyan fiús szó. 

– Ilyenkor mikre gondolsz? Úgy ráncolod a szemöldököd mintha azon gondolkodnál a tojás vagy a tyúk volt előbb. 

– Még mindig itt vagy? Amúgy meg a tyúk, ez egyértelmű. 

– Szerintem a tojás volt előbb. 

– Nem érdekel mit gondolsz. – próbáltam meg elhessegetni de csak unottan bámult rám. Utálom ezt a csajt. Mit akar tőlem egyáltalán? És miért utál engem ennyire? 

– Azt azért felfogtad ugye, hogy a kis versenyetek miatt több mint 200 ponttal lealáztátok a többi csapatot? 

– Itachi 122 ponttal többet gyűjtött mint én, szóval az egésznek az volt az egyetlen előnye, hogy a senpaijaink megnyugodtak és már nem utálnak minket annyira. – a kulcsszó az annyira. Tönkre tettük az avatást és a próbákat. Nem tudom mennyit dolgoztak a gólyatábor megszervezésével, de én már attól is ki tudok készülni, ha a frissen letisztított ablakot valaki össze taperolja. Pedig az csak 10 perc munka. 

– És mi lenne ha ezt inkább úgy fognád fel, hogy ti ketten rengeteg pontot gyűjtöttetek azzal, hogy egymással versengtetek? 

– Itachi és én nem vagyunk egy csapat. – közöltem mire a pólómra pillantott majd újra a szemembe nézett. 

– Oké, beismerem, hogy ezt ebben a helyzetben nem egészen igaz. 

– Nőj fel végre. Hülye pisis. – fintorgott majd egyszerűen elindult a saját csapatához mielőtt eszembe juthatott volna valami frappáns visszavágás a helyett, hogy: 

– Te vagy a pisis!

49. rész - Cserét kérünk! Hidan rossz napja(i)