Secret Soldier

Minden máshogy alakult volna Onoki semmit sem változott, ugyanaz a zsémbes és mogorva öregember maradt. Mindenről tudott ami történt velem az elmúlt évek alatt és még ha akarta volna, sem tudta volna tagadni, mennyire megvet miatta. Nem vágta a fejemhez, hogy szánalmasnak tart, helyette hallgatással büntetett. Kurotsuchi mellette haladt a fák között és bár régen sokat beszélt és hangos volt, most még sem mondott egy árva szót sem. Mikor megláttam őt reggel az erdő szélén ülve, legszívesebben megöleltem volna, de ahogy rám nézett, az mindent megváltoztatott. Az arca kifejezéstelen volt, a szemei érdektelenek. Átnézett rajtam. Akatsuchi viszont egy visszafogott kedves mosollyal köszöntött, de nem tudtam viszonozni annyira meghökkentett a fekete hajú lány tekintete. Onoki és Kurotsuchi nyomasztó viselkedése miatt túl nagy volt a görcs a gyomromban. Úgy éreztem mindjárt elsüllyedek szégyenemben. Átlépve egy nagyobb ágat, felpillantottam a fákra.. Felettünk az egyik ág ketté volt hasa...

A kis szoba csendjében gubbasztott felhúzott lábakkal.. Az ágy besüppedt alatta, ahogy még mindig a térdeit átkarolva dőlt el a puha matracon. Nem érezte az otthonának ezt a helyet. Nem szerette az itt terjengő mosószer és virág illatot, amiben mások csak halványan érezték a mentát.. De Kira csak azt az alig észrevehető menta illatot érezte a legjobban.. Kaname menta illata ott volt mindenhol, beette magát a bőre alá és e-miatt úgy érezte, mindenestül hozzá tartozik. Hangosan felsóhajtott és végre elengedte a térdeit.. Bunkó volt az emberekkel. Még a legjobb barátnőjével is fellengzős, egocentrikus és képmutató volt. Ezek a tulajdonságok túl közel álltak egymáshoz, mégsem lett volna helyén való, csak az egyiket kiemelni Kira viselkedésével kapcsolatban. Rika még is látott benne valamit, ami miatt ragaszkodott az egész lényéhez, noha az első párbeszédük alkalmával, Kira kigúnyolta a lány nevét..  Rika..  Mint a fő gonoszok neve a kedvenc regényeiben..  ...

Mert egyre jobban félek (Biztos lehet máshogy is fordítani, de röviden:  „Az én jóképű pasim, hm.” Mint mindig a kép most is csak illusztráció, nincs különösebb jelentése, csak.. cuki.. ^^ ) Összebújva feküdtünk, olykor megpuszilta a fejem, én pedig a kezét fogva hallgattam a szívverését. Most sokkal közelebb éreztem magamhoz mint máskor. Elengedve a kezem, fentebb húzta a takarót a hátamnál. Elmosolyodtam és vártam, hogy újra össze kulcsolja az ujjainkat. Végül elmondta hol is vagyunk pontosan, bár azt már nem kérdeztem meg, hogy kié ez a lakás, mert valamiért féltem attól, hogy a halott barátjáé. Nem akartam még több fájdalmat okozni neki, ezért inkább hagytam, hogy ő beszéljen róla, akkor és úgy ahogy ő szeretné.. Sok kérdésem lett volna.. Miért jöttek el és miért árulták el a családjukat? Egészen pontosan hogyan halt meg és ki ölte meg? Bosszút állt a haláláért? Miért tette a naplót a sírjába? Miért temette el vele az életének azon részeit? És mit érez most, hogy a...