Kelepce 02. - 08. rész

Ez nem olyan egyszerű..

Emberkereskedelem.. Számtalan célja van, de összességében öt részre oszlik.

Vannak azok akiket rabszolgaként vásárolnak meg. Többnyire a külsejük és a mentális állapotuk alapján választják őket.

A második csoport a képezhetőek. Főleg gyerekek kerülnek ide.

A harmadik csoportot a testükért árulják. Nem nehéz kikövetkeztetni mi alapján válogatják össze őket.

A negyedik csoport sokkal inkább a szerv kereskedéshez sorolható, mégis egy külön csoportot hoztak létre a számukra, noha valójában eleinte mindannyian más csoportba kerülnek. Főleg az ötödikbe..

Ők azok akiket állatokként mészárolnak le különböző fogadásokat kötve rájuk. Aki túléli, enni kap, aki meghal, eladják a szerveit.

Az öt fő csoportot nehéz lenne körbe írni.. Kit miért vesznek meg és mit tesznek majd vele.. Túl sok eshetőség szóba jöhet. Minden a vásárló és az ˝áru˝ személyiségén, később pedig a kialakuló kapcsolatukon múlik. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy én melyik rétegbe kerültem.. Képezhető.. És mégis szerető lett belőlem, most pedig.. Most mi is vagyok?

– Mikor ilyen arcot vágsz.. – kezdte Hidan de végül elakadt. – Igazából mindig más történik.. De többnyire rossz dolgok, szóval ki vele. Miért ráncolod az orrod?

– Nem is ráncolom. – önkéntelenül is rácáfoltam.. Pedig semmi értelme ellenkezni vele.

– Nem mondanám, ha nem így lenne. – de igen.. Elég sokszor előfordul. Főleg ha várakozik valamire. Jelen esetben Itachira és Konanre. – Na bökd ki szívem. – támaszkodott meg a térdén és úgy nézett rám.

– Itachi a telefonban azt mondta, hogy a galambok ki használják az alkalmat, hogy egy nagyobb üzletet bonyolítsanak le a kikötőben. Az emberkereskedelem csoportjain agyaltam és azon.. Hogy én is közéjük tartoztam.

– Igaz is.. A kémeinket ezekről a hajókról szerezzük. Pontosabban egy részüket..

– Itachi nem fél, hogy egy ellenséges szervezet kihasználja ezt? Ha egy gyereket aki hozzájuk hűséges, be épül Itachi kémképzőjébe..

– Már korábban is mondtad, de mi ez a kémképző? – vágott a szavamba és valóban elég értetlennek tűnt ezen a téren. – Ez olyan mint a filmekben? Egy eldugott hely ahol kopasz szerzetesek ütlegelnek korbáccsal és olyan szentbeszédeket mondanak, minthogy „a fájdalom a tested része” meg ilyenek? – gőzöm sincs ezt honnan szedte, de elég nagy baromságnak tűnik.

– Itachi sosem beszélt neked erről?

– Mondott valamit, de nem igazán figyeltem.. Talán csak néha hallok tőle olyat, hogy az újoncok így meg úgy, vagy éppen az új csapat elég hanyag és a többi és a többi.. Csak tudom, hogy vannak és ennyi. – ez így elég lehangoló.. Mintha tényleg halottak lennénk. Még az sem foglalkozik velünk aki tudja hogy élünk..

– Nehéz lenne összefoglalni.. – motyogtam az orrom alatt. – Szóval.. Az előbbi kérdésemmel kapcsolatban.. Itachi nem aggódik, hogy valaki beépül az elrabolt gyerekek közé? Itt vagyok például én is. Simán bedobtak a kémtanoncok közé, de Itachi még sem kezdett el arra gyanakodni, hogy esetleg..

– Mondtam hogy mindig rossz dolgok sülnek ki ha az orrod ráncolod. Már megint baromságokon agyalsz. – intett le morogva. – Itachi rendszere kiváló. Persze vannak rések, de nincs olyan amin ne lenne. Ezt hackerként te tudod a legjobban. – nem mintha hacker lennék.. Komolyabb falakat nem tudok feltörni pusztán egy számítógéppel.. A gyengeségeimet más területeken erősítettem meg. Bár nem mintha lett volna más választásom. – Igazából.. Meg sem fordult a fejemben, hogy az ellenségünk lennél és ezzel valószínűleg Itachi is így van. – elég meggondolatlan. Ha valóban egy kettős ügynök lettem volna, akkor Itachi már halott lenne.. És nem csak ő.. Hidan, Konan, Kakuzu, Kisame és az sincs kizárva, hogy akár a többi alvezér is. – Az a világ amiben mi élünk.. Szinte mindig a hátunk mögé kell néznünk. Én és Kakuzu csak egymásra számíthattunk, de ugyanakkor Kakuzu tudta azt amit én még akkor nem..

– És mi az? – kérdeztem mert ahogy elhallgatott úgy merült el egyre inkább a gondolataiban..

– Mit gondolsz? Mi volt az? – kérdezett vissza egy kedves mosollyal. Valami amit Kakuzu tudott de Hidan még nem.. Hidan nem tudott a szervezetekről, Kakuzu viszont a részese volt..

– Hogy senkiben sem bízhat?

– Épp ellenkezőleg.. Hogy kell valaki akiben bízhat. Akit szerethet, aki a családja lehet.. Másképp beleőrülnénk a magányba, a félelembe és elveszítenénk mindent.. Már elmeséltem mi történt a szüleimmel ugye? Az apám, az anyám és a nevelő apám. – csak bólintottam. – Kakuzunak is kijutott a jóból.. – ironizált kelletlenül. – Mikor magához vett, magát látta bennem. Hogy megfordult-e a fejében, hogy esetleg én is elárulom majd őt? Vagy hogy esetleg már a kezdetektől el volt tervezve, hogy mit fogok tenni amivel árthatok neki? Biztos vagyok benne, hogy akkor és ott amikor megtalált a háza előtt, nem gondolt semmire, csak cselekedett. És amikor később ismét találkoztunk.. Talán akkor megfordult a fejében, hogy csapda lehet.. De kockáztatott, mert úgy érezte megéri.. Eleinte mind a ketten féltünk attól, hogy ismét elárulnak majd minket, hogy újra padlóra kerülünk és talán soha többet nem kelünk fel, de ösztönösen cselekedtünk. – mosolygott. – Itachi is kockáztat a kémekkel, kockáztat Konannel és velem, kockáztat veled.

– Mert ha nem kockáztat egyedül marad.. Ahogy te és Kakuzu is.. – a magány is sokféle lehet. Mikor Hidan elmesélte hogy ismerte meg Kakuzut és hogy szerettek egymásba, akkor kezdtem el megérteni milyen nehéz is ennek a világnak a részesévé válni. Kémként nem volt nevem, személyiségem, hobbim, családom.. Nem volt senkim és semmim. Itachi magához láncolt.. Gyűlöltem, féltem tőle, sajnáltam őt.. És végül itt lyukadtunk ki. Belészerettem..

– Most hogy jobban bele gondolok, egyszer Kakuzu a torkomhoz szegezett egy szikét. – elkerekedett szemekkel kaptam felé a fejem. Ez a sztori eddig valahogy kimaradt. – Még fiatal voltam.. Lehet hogy nem bízott bennem?.. Hé! Kakuzu! – ordította el magát. Pár perccel később a ˝rendelő˝ ajtaja kinyílt és Kakuzu állt meg a küszöbén Hidant figyelve. – Mikor még kisebb voltam egyszer rám támadtál. Az miért volt? – kérdezett rá nyíltan. Kakuzu eltöprengve bámult maga elé.

– Rád támadtam? – kérdezett vissza zavartan.

– Igen. Egy szikét nyomtál a torkomhoz. – Kakuzu meglepetten hümmögött, majd kisebb gondolkodás után biccentett egyet, mintha csak eszébe jutott volna, melyik emlékről is van szó.

– Nem tudtam hogy te vagy az. – válaszolta és felsóhajtva lépett hozzánk közelebb. – Ez hogy jött fel?

– Deidara agyalt az emberkereskedelmen, majd a kémképzőn és azon, hogy Itachi hogy nem fél, hogy esetleg kettős ügynököket juttatnak be a kémképzőbe. Erről szóba került a bizalom és az hogy nem gyanakodunk egymásra, hogy esetleg meg akarjuk ölni egymást meg ilyenek. – nagyjából tényleg ez volt a gondolat menet.

– És azt hitted, hogy azért támadtam rád, mert úgy hittem, hogy meg akarsz ölni? – kérdezte kissé zavartan. – Alig értél fel a derekamig és olyan gyenge voltál mint egy haldokló fióka.

– Szóval ezért nem féltél tőlem.. – motyogta Hidan kissé csalódottan. – De most már erős vagyok! – ezen Kakuzu csak a szemeit forgatta.

– Nem mintha számítana. – Hidan izgatottan fordult teljes testtel Kakuzu felé, mintha csak várna valamire. Kakuzu kissé kínosan nézett félre.

– Igeeen? – húzta el a szót Hidan és kíváncsian húzódott közelebb Kakuzuhoz a székkel. – Most jön az, hogy zavarba ejtően romantikus dolgot mondasz ami kissé különc módon jön majd le, de engem így is úgy is felizgatsz vele. – most kifejezetten furák..

– Nem számít erősebb vagy-e nálam vagy sem. Ha rólad van szó, úgy sem tudnék neked ártani.

– Akkor ha rád támadnék…

– Hagynám, hogy megölj. – zavarba ejtően romantikus.. És különc módon jön le.. Hidan arca teljesen lángba borult. – Te most tényleg..? – kezdte Kakuzu Hidan pedig a bal tenyerébe temette az arcát.

– Felizgultam. – igen, most határozottan furák.. Hidan jobb kezével megfogta Kakuzu felsőjének a szélét és hozzá bújva temette el arcát a fekete anyagban. Az elméletüknél maradva.. Náluk a bizalom azt jelentené, hogy kiválasztják azt aki által meghalnálak? Vagy talán inkább arról van szó, hogy inkább halnának meg annak a keze által akiben megbíztak és akit a legjobban szeretnek, mintsem hogy elviseljék a tényt, hogy a szerelmük elárulta őket? Ha csak az egyiküket nézzük ez még akár reális is lehet, de ha mindkettejüket… Ők sosem tudnának végezni egymással.. És ha el is árulják egymást, akkor minden bizonnyal bíznak a szerelmükben annyira, hogy tudják, a másiknak jó oka van azt tenni amit tesz. Ha Itachi a fejemhez szegezne egy pisztolyt én teljesen összetörnék. A miérteket keresném. Amikor Obito elvitt a szüleimhez egy percig sem kételkedtem abba, hogy tényleg Itachi büntet engem.. Eljutunk mi valaha oda ahol Hidan és Kakuzu vannak? Meg fogok bízni benne annyira ahogy ők egymásban? Az ajtó nyitódás hallatán reflexszerűen álltam fel a székről és a folyosóhoz vezető ajtóhoz léptem. Itachi épp a cipőjét vette le, mikor felpillantott és találkozott a tekintetünk.. Ilyenkor olyan mint régen.. Uchiha Itachi-san, az elrablóm és a főnököm akinek jelentek és aki csak néhány futó pillantásra méltat és akkor is mindig a szemembe néz, azt az érzést keltve bennem, hogy teljesen átlát rajtam.. Hogy ismeri a mélyről jövő gyűlöletemet és szórakoztatja a dolog, és ez a tény azt sugallja, hogy teljes mértékben a markában vagyok.. Itachi mellém lépett és egy apró csókot lehelt az arcomra, majd kikerülve belépett az ebédlőbe.. A szívem a torkomban lüktetett ahogy én is vissza fordultam a világosabb helyiség felé. Olyan rég éreztem már így... Szinte el is felejtettem milyen.. Túl gyorsan változtak meg a dolgok, még is úgy érzem mintha már évek óta így élnénk.. Alig egy éve, hogy Itachi és én..

– Hol van Konan? – kérdezte Hidan kissé meglepetten, hisz úgy volt, hogy ő is csatlakozik hozzánk amikor végeznek a megbeszéléssel.

– Más dolga van. Majd később beavat ha akar. – legyintett hanyagul miközben kipakolt pár irattartót a táskájából. Mély levegőt véve rázódtam vissza a valóságba és Hidan mellé lépve figyeltem, hogy Itachi miket pakol ki az asztalra. Egy térkép az országról, egy közeli térkép a városunkról, egy másik közeli ami a városunk környező területeit is közre fogja. Jelölések.. Több színben vonalak és bekarikázott utcanevek vagy épp város nevek. Egy lista fedőnevekkel.. 039? Mindenkinek valami hangzatos neve van, de ez csak egy szám.. Oda nyúlva jobban szemügyre vettem a listát. 027, 028, 032, 036.. Ezek.. A mi neveink? Szinte láttam magam előtt a saját nevem. 040.. Azt hittem azok csak számok, sosem gondoltam bele mit jelentenek. Akkor ezek szerint arra sem vagyunk méltóak, hogy rendes becenevünk legyen mint Itachinak a Varjú, vagy Hidannek a Kaszás.. 040.. Szóval ez az én ˝fedőnevem˝.. De akkor miért nincs a listán? Hisz Hidanék is szerepelnek rajta, ahogy Itachi is. – A fegyvereink a védelmünket szolgálják és a külföldiekkel való üzleteink egyik bevételi forrását. A Grizzlyk erre hajtanak, ezért mindenhová megfigyelőket állítunk. Mától kezdve, egészen a Farkas visszatéréséig tart a megfigyelés. Amint elcsitulnak a dolgok a raktárakat máshogy foglyuk elhelyezni. – a Farkas valószínűleg azaz alvezér aki Kisame párja. Jelenleg Svédországban időzik egy fontos feladat miatt amiről nincsenek információink.

– A raktárakban lévő fegyverekre engedélyeink vannak. Ha el is rejtjük őket a grizzlyk elől, akkor is eljöhetnek leellenőrizni minket. Az ő kezükben van a törvény. – morfondírozott Hidan. A rendőrség, a katonaság, a törvényhozatal.. A galambok játszótere a kórház és az egészségügyi intézmények. Amikor utánuk kémkedtem, valami olyasmit is hallottam, hogy az oktatás egy része is az ő markukban van. Így tartják szemmel azokat akik az ő területükre lépnek.. Az orvostanhallgatók és a vegyészek nem a tudásuk alapján végzik el az egyetemet, hanem a családi hátterük, az ismeretségi körük és az ebből származó haszon révén. Bár vannak kivételes esetek is..

– Ezek csak elterelések. Biztosak vagyunk benne, hogy valami másra utaznak. Eddig is próbálták elvenni a fegyvereinket és kiüríteni a raktárainkat, de a mostani helyzet más. Nem érjük el az alvezért aki a kikötőkért felelős és aki a kereskedelmi engedélyekkel rendelkezik.

– Az erre szakosodott alvezér külföldön van. A grizzlyk kapnak az alkalmon.. És a galambok is... – összegezte Kakuzu. – A főnök hogy-hogy nem gondolt ezekre az eshetőségekre? – egy ideig mind Kakuzut néztük, de ő a választ egyértelműen Itachitól várta.. Itachi felé fordultam, de az arcán lévő érzelmekből semmit nem lehetett leolvasni.

– Úgy gondolod, hogy átver minket? A saját embereit? – kérdezte farkasszemet nézve Kakuzuval.

– Nem tartom kizártnak. A kérdés csak az, hogy mi haszna származik ebből? – egy fővezér aki elárulja a saját csapatát? De ennek semmi értelme, hisz bármi is legyen a következő lépése, a csapata követi és bízik benne... A döntéseikért nem tartoznak magyarázattal, de az hogy ilyen slamasztikába kerüljünk és hagyjon minket kapálózni..

– Talán ki akar szállni a háborúból? – kérdezte Hidan a térképre meredve.

– A vezérünknek megvannak a maga okai. De egy biztos: Soha nem engedné hogy a Madarához hasonló emberek uralkodjanak. – az a gyűlölet ami kicseng a szavaiból.. Alig egy éve én is ilyen gyűlölettel beszéltem Itachiról.. Amiket Madara tett az gyomorforgató és felfoghatatlan.. De miért válik valaki ilyenné? Kezdem teljesen elveszíteni a józan ítélőképességemet. Ezek a folytonos miértek az őrületbe kergetnek. Ki barát és ki ellenség? Sasori miért árult el engem? Miért dolgozik Madarának? Hidan és közte milyen volt a kapcsolat? Barátok voltak? Hol van most Konan? A vezér miért küldte el azt az alvezért és Itachit egy időben? Miért engedi le a saját védelmét? Meddig tart még ez a háború és mégis mikor kezdődött el? A számok.. A kémek számai.. Ha én voltam a 040-es, és évente alig hárman lesznek kémek közülünk, de van hogy kevesebben és néha előfordul, hogy többen.. 40.. Egy képzés öt év. Ha feltételezzük hogy minden alkalommal 3-an helytálltak.. Akkor ahhoz, hogy 40 kém legyen.. Közel 65 éve kell működnie ennek a rendszernek.. De a szervezet 20 éves.. Talán eleinte többen végeztek kimagasló eredménnyel?

– Itachi-kun, ha te lennél a fővezér.. Okoznál ekkora galibát és elhagynád az országot? – kérdezte Kakuzu de Itachi továbbra sem rendült meg. Ennyire bízik a fővezérben?

– Kakuzunak igaza van.. Ezek olyan problémák amiket meg lehetett volna előzni. Nem furcsa, hogy amíg ti megpróbáltok megoldást találni, addig ő nincs sehol? – kérdezte Hidan. De egy fővezér miért tenne ilyet? Biztosa van valami oka erre..

– Ha én lennék a fővezér és úgy ismerném az embereimet mint Ő.. – gondolkozott Itachi és megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Szándékosan küldte el Shinoharát külföldre és a legutolsó pillanatban ért vissza a mi csapatunk.. Valamit tervez amihez szüksége van az előkészületeinkre.. Ha Madara csapata azt látja, hogy mi kétségbeesetten védekezünk.. És a galambok.. Nem. Azt hiszem a hangsúly a medvéken van. A fővezér okkal nem avatott be minket. Rajtunk kívül több csapata is van. Minden bizonnyal készül valamire és mi vagyunk az elterelés. – nem tudom eldönteni hogy szánalmas vagy lenyűgöző a hűsége.. – Egyenlőre koncentráljatok a raktárak védelmére és a kikötőre. – még elmagyarázta Hidannek hogy mi alapján állították össze a megfigyelőket és milyen időközönként cserélgetik egymást, de nem igazán tudtam követni.. Láttam hogy mozog a szája, de mintha a hangja elmosódott volna.. Amikor az akatsukiról beszéltünk és arról, hogy valaki áttörte Itachi rendszerét.. Ő akkor is bizton állította, hogy nem a fővezér tervelte ki mindezt.. De ha a mostani megoldásánál maradunk.. Akkor lehet hogy még is ő intézte úgy a dolgokat, hogy ide kerüljek? De miért? Ha valóban oka van annak, hogy itt vagyok, akkor azaz ok már a legelején nyilvánvaló volt.. Mikor 7 éves voltam elraboltak és egy kiképző táborban találtam magam.. Most hogy belegondolok, a többiek is csak annyit tudtak, hogy elrabolták őket.. Vagyis voltak kivételek, de a többségünket elrabolták. Viszont sosem beszéltünk arról, hogy mi lett a családunkkal. Itachi azt mondta árvák vagy nem kívánt gyermekek.. Akkor árvultak el mikor elvették őket a szüleiktől? A szervkereskedők áldozatai lettek vagy rosszabb? És az én helyzetem.. Mi alapján raboltak el? Mi az oka annak, hogy engem rögtön a kémképzőbe dobtak egy emberkereskedő ketrece helyett?

– Deidara! – felpillantva néztem Hidanre aki kutakodón figyelte arcomat. Nem csak ő.. Kakuzu és Itachi is engem figyeltek. – Már szinte ijesztő ahogy a szemöldököd ráncolod. – mosolyodott el hogy ezzel is oldja a hangulatot. Reflexszerűen dörzsöltem meg az arcomat. – Azt kérdeztük az előbb, hogy holnaptól nem akarsz-e itt aludni nálunk.. Kakuzu mindig itt van és a beosztás alapján esténként többnyire én is itthon leszek. – értetlenül néztem Itachira aki épp a papírokat pakolta el, mintha szándékosan kerülné a szemkontaktust..

– Miért? – kérdeztem. Hidan szólásra nyitotta a száját, de Itachi közbe vágott.

– Majd holnap visszatérünk rá. – jelentette ki és azzal a lendülettel el is indult a bejárati ajtó felé. Megszeppenve követtem, de még fel sem fogtam, hogy akkor most mit és merre mikor fel emelte a cipőimet és a kezembe adta, ezzel is jelezve, hogy most vele megyek. Beletörődve húztam fel a cipőt a lábamra és illedelmesen elköszöntem Hidanéktől, majd sietve mentem Itachi után aki már ki is lépett az ajtón és a kocsija felé tartott. Olyan mintha időre sietne valahová.. Határozottan halad szinte mindenféle magyarázat nélkül és közben folyton kattog az agya.. Bár Hidanéknek azt mondta, hogy egyenlőre koncentráljanak a feladatukra, ő minden bizonnyal alaposan átgondolja az egészet.. Egy kirakós amit egyedül próbál kirakni.. Valami ilyesmit mondott Hidan. Vagy képletet mondott? Beülve a kocsiba bekötöttem az övet és halkan szusszantam egyet.. Feleslegesnek és butának érzem magam.. – Mit szeretnél vacsorára?

– Hogy tudsz egy ilyen átlagos kérdést feltenni az előbbi ˝nagyon-fontos-vagyok-és-megoldok-minden-problémát-a-gyilkos-szervezetekkel-folytatott-harc-során˝ kivonulásod után? – kérdeztem mire egy pillanatra zavartan ráncolta össze a szemöldökét.

– Hn.. – nyelte le a mosolyát is.. Miért ragaszkodik most annyira a fapofájához? – Akarsz ma este vacsorázni?

– Ez meg olyan mintha az utolsó vacsorámmal kínálnál.. – nyögtem lemondóan. Eddig sem volt ezzel problémám, de.. Deidaraként élni más mint szerepeket teljesíteni. Akkoriban az alvás olyan volt mint egy beütemezett program, az ételek ízére pedig egyáltalán nem emlékszem. – Az én számom.. A 040.. Ugye? – kérdeztem a nyüzsgő forgalmat szemlélve.

– Mivel a kémeink halottnak vannak nyilvánítva, jobbnak láttuk, ha a nevük helyett számokkal nevezzük meg őket.

– De a számok alapján ki lehet következtetni hogy mennyien vagyunk..

– Az nem számít. Több helyen is számokkal jelölünk kémeket, lövészeket, támogatókat. Te vagy az egyik 040.. Rajtad kívül kettőről tudok. – és ki tudja még hány van.. Jobban belegondolva azért számokkal jelölnek minket és nem becenevekkel, mert nem ők választották a saját nevüket sem. Skorpió, Angyal, Fehér Farkas, Csiga hercegnő és még sorolhatnám.. Nem ők választották.. És mivel rejtve vagyunk.. Ezek szerint jó munkát végzünk.. Vagyis végeznek..

– 40 kém.. 5 évente három új szám..

– Igen. De van hogy több és van hogy kevesebb.

– Ha háromra számoljuk akkor 65 év.. Ha nagy az eltérés akkor is 60 év..

– A Szürke Egér 20 éve hivatalos, de előtte is működtek. – nem ez a lényeg.. Hanem maga a háború.. Meddig fog még ez tartani? És mi lesz ha vége? – Mit szeretnél vacsorára?

– Az én számom miért nem szerepelt a listán? – Itachi mély levegőt vett és meredten bámulta az utat. – A 039.. Külföldön van.. A világ másik felén! Még is visszarendelnéd őt ahelyett, hogy engem küldenél megfigyelésre? – láttam ahogy erősebben szorít rá a kormányra, így inkább duzzogva fordítottam el a fejem. – Nem vagyok éhes. – túl dühös és zavart vagyok ahhoz, hogy az ételre tudjak gondolni..

– Majd később megérted.

– Mit?! – mordultam fel dühösen. – Hogy inkább veszélyezteted a kémeidet azzal, hogy vissza rendeled őket ide, ahelyett, hogy rám támaszkodnál?!

– Te mégis mit tennél ha a helyemben lennél? Ki küldenél terepre?

– Igen! – kaptam felé a fejem dühösen. – Mert bízok a képességeidben!

– Ez nem csak a bizalomról szól! – emelte fel a hangját, mire a szívem ijedten hagyott ki egy ütemet.. – Ez nem olyan egyszerű mint amilyennek tűnik.

– Tudom hogy nem az..

– Akkor meg miért akadékoskodsz!? – ordította el magát újra. Uchiha ide vagy oda.. Ők is tudnak hangoskodni.. Csak az sokkal ijesztőbb ha ők teszik.. – Féltelek Deidara.. – a hangja szinte fojtott volt.. Lehunyva a szemem mélyen felsóhajtottam.

– Nem csak a megfigyelésekről van szó ugye?.. Akárhonnan nézzük, az nem túl veszélyes.. – sőt.. Ha kereszttűzbe kerülnék, az sem lenne újdonság.. De most nem tudunk semmit biztosra. Lehet hogy ez hazai terep, de az ellenfeleinknek is az. És a medvék szeretnek vérre menni.. Jobban mint bármelyik gyilkos szervezet akikkel eddig dolgom volt.. Franciaországban mindig a közelben volt ha mentem valahová.. Ha valami csak egy picit is rizikósabb menetnek tűnt, a lehető leggyorsabban elküldött.. Mint az a rendezvény.. Miért teszi ezt? Azon túl, hogy szeret, valami más oknak is kell lennie.. Itachi feszülten próbálta elrejteni az érzelmeit, de még így is kivehető volt, hogy jobb ha most nem feszegetem a dolgokat.. Egy lemondó sóhajjal adtam fel a harcot és közelebb hajolva hozzá megpusziltam az arcát. A vállára hajtva a fejemet néztem az utat, de valójában a karjába karolva egy eret tapintottam és a pulzusát számoltam.. Ideges.. A szíve eszeveszett tempóban ver, pont mint az enyém.. Kakuzu és Hidan is veszekedtek régen? Ők sem értették meg egymást? Bár az ő helyzetük más. Hallottam ahogy Itachi halkan sóhajt egyet. – Hiába mondom el újból és újból, hogy nem kell ilyen feszülten védelmezned, nem fogsz rám hallgatni ugye?

– Ha érted akkor ne hozd fel többet.

– Csak fogadjam el.. – éreztem ahogy a karja megfeszül. – Most nem firtatom. – sóhajtottam fel. – Vacsorára együnk megint kínait? Most nem kell Doraemont nézned közben. – pillantottam fel az arcára.

– Ha azt akarod nézni, nekem mindegy. – ezen elmosolyodtam.

– Akkor ma este szenvedni fogsz.

– Ha ez a bosszúd amiért meg akarlak védeni, legyen. Inkább énekeljen egy kék manó amivel idegesíteni akarsz, minthogy meghalj..

– A magad módján ez meglepően romantikus volt, de akkor Doraemont nézünk. – vagyis ő a kék izét én meg a pofákat amiket Itachi vág közben.. Visszatérve a szervezetre és kémekre.. Öt év.. Vajon már elkezdték össze gyűjteni a következő csapatot akiket kiképeznek? És még is ki a 039-es?

Fel alá járkáltam a könyvespolcok között, de hiába.. A naplók eltűntek. Még azelőtt fedeztem fel őket, hogy a grizzlyk átvertek volna. Ez idő alatt Itachi dönthetett úgy, hogy elteszi őket máshová, de az sincs kizárva, hogy más vitte el. A következő könyvespolc előtt egy pillanatra megálltam. E-mögött van a titkos könyvtár, tele azokkal a régi iratokkal és könyvekkel. Mikor itt voltunk bele lapoztam egy-kettőbe, de volt aminek nem értettem a nyelvezetét, hiába tudok annyi nyelven beszélni és írni.. A régies szóhasználat bonyolultabb mint amilyennek a filmekben feltüntetik. Halkan felsóhajtva kuporodtam le az egyik könyvsor végén és a térdeimet ölelve néztem a parkettát.. Itachi a húszas éveit tapossa, de nem emlékszem pontosan, hogy mennyi idős.. Amióta a dolgok megváltoztak sokat felejtettem.. Régen csak az adatok lebegtek a szemem előtt minden szervezetről és az embereikről. Elalvás előtt, ébredés után és néha még álmomban is.. Mindig mikor egyedül voltam az adatokat mantráztam az adott küldetésen.. És később mindent leírtam a beszámolómban.. Majd el is felejtettem őket.. Volt amire még idővel vissza tudtam emlékezni, de az új adatok kiszorították a feleslegeseket.. Legalább is egy olyan fiókba zártam őket, ami csak néha volt hajlandó kinyílni.. Pedig hányszor lett volna szükségem rá.. Hamarabb is észrevehettem volna egy-egy összefüggést két szervezet között, két távoli országban.. Bezzeg az akatsukira emlékeztem.. Az a nyamvadt kis felhő olyan sokszor felbukkant.. Még sincs sok értelme agyalni rajta. Ez olyan mint a kereszt. Az is ott van mindenhol..

– Deidara! – hallottam meg Itachi hangját de nem feleltem. Helyette inkább továbbra is a parkettát bámultam és a kis rejtekhelyemen kuporogtam. A léptek zaja alapján az én kis démonom tett egy kört a könyvtárban, és be-be lesett a polcsorok közé.. Én azonban a polcsor végén bújtam meg egy meglepően szűk helyen. Dühösen fújtatott és kisietett a helyiségből. Aggódni fog ha nem bújok elő hamarosan.. Ezen elmosolyodtam. A nagy Uchiha Itachi.. A szürke egér egyik alvezére.. Nem találja a szeretőjét egy házban amit elvileg úgy ismer mint a tenyerét.. Nevetségesen abszurd az egész. Akárcsak a kapcsolatunk.. ˝Szeretlek˝ Csengtek fülemben a démon szavai és bár a szívem repes az örömtől, az agyam még is ordít.. Csak nem hallom, hogy miről.. – Deidara! – összerezzentem.. Kezd dühös lenni. És lássuk be, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, érthető ez a reakció.. Elvégre elbújtam előle, holott semmi okom erre. És őszintén szólva nem is terveztem, hogy bujkálni fogok. Így alakult. Én csak leültem ide és próbálok úgy levegőt venni hogy ne fájjon a hozzám nyomódó fal és polc szorításától.. Még szerencse hogy nem vagyok klausztrofóbiás. Újra léptek zaja.. Ezúttal inkább dühös trappolás. Fel-alá járkál.. Dühösen kapkodja a levegőt.. Nagy levegőt véve hangosan felsóhajtottam, mire megtorpant.

– Hapci.. – nyögtem el egy tüsszentést szavakkal, hisz itt nem igazán van por ami irritálná az orromat. Itachi elindult a hang forrása felé és dühösen állt meg előttem.

– Mit művelsz? – kérdezte karba font kezekkel.

– Bújócskázok. – pislogtam fel rá ártatlanul. Itachi a szemöldökét ráncolta de végül lemondóan sóhajtott és leült..

– Hallgatlak. – döntötte hátát a könyvekkel megrakott polcnak. Maga elé bámult én pedig jobb híján az arcát tanulmányoztam.. Dühös.. És egyáltalán nem érdekli mi bajom van.. Mivel neki most sokkal nagyobb gondja is van.. Csak hogy segíthetnék benne.. Végighallgatnám, támogatnám és mindent megtennék ami tőlem telik, hogy könnyítsek a terhein. De ő bezárkózik előlem megint.. Mert félt engem..

– Szeretlek.. – bár nem értem miért. Annyi fájdalmat okozott nekem.. Annyit szenvedtem miatta.. Gyűlöltem őt, meg tudtam volna ölni.. De amiket Madara tett velem.. Csak Itachiba tudtam kapaszkodni... Még ha gyűlöltem is az elejétől fogva ő volt a biztos pontom akihez visszatértem időről időre. Akinek a jelentéseimet írtam, akinek a hangját bárhol és bármikor felismertem, akinek a tekintete láttán elfogott a félelem.. A combomon lévő heg lüktetni kezdett. Megérdemeltem.. Vagy talán még sem? Hatalmas titkot árultam el. Miattam derült fény Itachi kilétére és arra, hogy elárulja a Grizzlyket. Ezzel veszélyeztettem az életét és a pozícióját is. Sok bajt okoztam egyetlen név kiejtésével.. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen kis büntetéssel megúsztam.. Aha.. Persze.. Erőszak, szex, fenyegetések, parancsok.. Gyűlöltem amikor azt tette velem.. Még mindig gyűlölöm ha vissza gondolok rá.. Ahogy kezdett megváltozni, akkor kezdtem el elfogadóbb lenni vele, de akkor még nem szerettem.. Mikor elvesztettem.. Mikor nem állt szóba velem.. Mikor úgy éreztem megfulladok egyedül a titkokkal.. A vihar amit addig egyedül éltem túl, sokkal fájdalmasabb volt.. Mert megmutatta milyen amikor nem kell egyedül félnem.. Én tényleg.. – Szeretlek. – suttogtam el újra. Az arcvonásai megenyhültek ahogy felém fordult.

– Ma.. Meglepően sokszor mondod ezt.. – a térdemre hajtva a fejem hunytam le a szemeimet. Éreztem hogy keze a lábamra simul.. Fel a térdemig, oldalt le a combomig.. És vissza a térdemhez, majd újra le.. – Többet ne bújj el előlem.. – puszilta meg a fejem és óvatosan kihúzott a rejtekhelyemről. Karjaimat ösztönösen fontam nyaka köré ahogy elhelyezkedtem lábai közt és a nyakához hajtottam a fejem. Egyik keze a hátamon volt a másikkal a csípőmet fogta, miközben fejét fejemre hajtotta. – Már azt hittem megint elraboltak tőlem. – ugye milyen ijesztő elveszíteni valakit a fontos a számodra?.. Legszívesebben hangosan is kimondanám, de nagyon jól tudom, hogy mennyit szenvedett már Madara miatt.. Bár idefelé jövet kicsit oldódott a hangulat, végül Kisame telefonhívása újra robbantotta a vitát.. Épp ezért mikor haza ér.. Haza.. Basszus, olyan önkéntelenül gondoltam ezt hogy az már zavarbeejtő.

– Itachi..

– Hn?

– Eltűnt a naplód.. – tereltem el ezzel a saját gondolataimat is, azonban Itachi keze amivel eddig a hátamat simogatta, most megállt. Kérdőn emeltem fel a fejem és az arcára nézve próbáltam kivenni mit is gondolhat most. Zavartan nézett rám, mint aki azt sem tudja miről is beszélek pontosan. – Itt volt.. Ezen a polcsoron.. Még mielőtt Obito betoppant és... Akkor nem te vitted el?

– Azt sem tudtam, hogy itt van.. volt.. – valamiért nincs túl jó előérzetem ezzel kapcsolatban..

09. - A tűzzel játszik, megszegi a szabályokat..