Konohana 8. rész

Érzések, döntések, okok..

Noha azt mondtam meg fogok bízni benne, még is félek elaludni mellette. Bár MokUn biztosított afelől, hogy nem fog az életemre törni, mégsem tudok nem arra gondolni, hogy bármelyik pillanatban elkaphatja a torkomat. Még levegőt venni is alig merek és minden nyelés kínszenvedés.. Megértem, hogy az együtt töltött éjszakák az anyakirálynét hivatottak megnyugtatni, de.. Attól még igazán kellemetlen a helyzet. Most a szövetségeseimen kívül mindenki úgy hiszi, hogy szerelmeskedünk. Vajon miért hívják így az együttléteket a király és a királynéja között? Hisz jól tudják, hogy kerültem ide. Az udvarhölgyek pedig annyira izgatottak mikor erről van szó. Jobban átgondolva ők mind a palotában élnek már kiskoruk óta. Nem mehetnek férjhez és nem érintkezhetnek férfiakkal. Talán ezért olyan érdekes számukra ez az egész. 

– Miért vetted át a helyét? – összerezzenve szorítottam le jobban a szemeimet és próbáltam lenyugtatni a szívemet ami az ijedtségtől olyan gyorsan és hangosan vert a mellkasomban, hogy valószínűleg MokUn is tisztán hallja. Egy könyvben azt olvastam, hogy ha valaki könnyen megijed a hirtelen hangoktól, legyen szó halk neszekről vagy akár hangos felkiáltásokról, az azt jelenti, hogy az illetőnek nagyon rossz a lelkiismerete. Ha a saját nézőpontom szerint vizsgálom a dolgokat, akkor egyszerűen csak egy gyáva őz vagyok. De.. MokUn miért nem alszik még? Jó ideje itt fekszünk már és tudtommal jó alvó. Ami a háborúban történtek után igencsak meglepő.. Fáradtan sóhajtottam a hirtelen rám törő bűntudat miatt és a hátamra fordultam. Megint arra tereltem a gondolataimat, hogy MokUn egy szörnyeteg. Az még csak meg sem fordult a fejemben, hogy talán nem is olyan jó alvó, mint ahogy azt mondják. Talán csak jól titkolja, hogy gondjai vannak az alvással. Meglehet hogy az orvosa olyan teát készíttet neki amiről nem köztudott, hogy segít az álmatlanságon. Ezt is miért hívják álmatlanságnak? Nem mindenki álmodik mikor nyugovóra tér. Egy háborút átélt férfinek áldás ha nem álmodik.. És a háborúba keveredett nőknek és gyermekeknek is.. – Ennyire ösztönösen cselekedtél? – ezúttal nem rémültem meg annyira a hirtelen feltett kérdéstől. – Pusztán szeretetből senki nem tesz ilyet. 

– Úgy tűnik valóban olyan ostoba vagyok mint ahogy azt hangoztatja felség. – nem mintha köze lenne hozzá mit miért tettem. Bizalmat ígértem és őszinteséget. Azonban ha ő nyíltan elhallgat ezt-azt, akkor nekem is jogom van hozzá. Na meg én magam sem tudom milyen válasz van erre a kérdésre. Hazugság lenne, ha azt mondanám, mindent szeretetből tettem. Az is hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy meg akartam halni. Még is ki akarna meghalni így? Még ha jó ügy érdekében is cselekedtem, akkor sem akartam meghalni.. Még ha fel is készültem rá.. 

– Úgy véled igazam van mikor azt mondom ostoba vagy? – kérdezte mire dühösen fújtam ki a tüdőmben lévő levegőt. 

– Erre most komolyan választ vár tőlem felség? – kérdeztem vissza mire szórakozottan felnevetett. Bár halk volt, még is úgy hangzott mintha nagyon jól szórakozna éppen. 

– Ha ebben igazam van, akkor abban is, hogy nem vagy ostoba. – nem rémlik, hogy ilyesmit mondott volna. Inkább csak azt mondta néha értelmesnek tűnök, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy okos lennék. – Minden ember ostoba. – ez viszont új. – Még a legnevesebb gondolkodók és tudósok is. 

– Ha nem tudnám, hogy ön mondja ezt, még azt hinném vigasztalni próbál. Na nem mintha szükségem lenne rá.. – egyáltalán miért szólaltam meg? Ennél összefüggéstelenebb butaságot nem is mondhattam volna. 

– Az ostoba embereket könnyű vigasztalni. Úgy hallottam a buta emberek boldogabbak és könnyű a kedvükre tenni. – furcsa, most valamiért nem érzem úgy, hogy sértegetne. – Bár az előbb azt mondtam, hogy minden ember ostoba, az azért elég nyilvánvaló, hogy vannak kevésbé ostoba emberek is. – túl sokszor használja az ostoba szót, talán valóban kezd álmos lenni. 

– A legnevesebb gondolkodók lennének a kevésbé ostobák? – és úgy tűnik én is folytatom a sort, de a buta kicsit kedveskedőn hangzik. 

– Bár sok mindenről tudnak és fel tudják használni az ismereteiket, vannak dolgok amikről fogalmuk sincs, és vannak helyzetek amikor rosszul döntenek. Egy hirtelen döntés amit rosszul mérlegelnek, vagy egy jól megfontolt ajánlat amin túl sokáig gondolkodtak és végül a legkézenfekvőbb lehetőségeket hagyták figyelmen kívül. A te eseted melyik? – úgy tűnik nagyon érdekli a csere.. Eddig úgy tűnt nem foglalkoztatja különösebben a dolog, akkor most miért? 

– Miért akarja ennyire tudni? 

– Nem csak te félsz elaludni. – meglepetten fordítottam felé a fejem, bár a sötétben nem láttam tisztán az arcát. Még csak bele sem gondoltam, hogy akár ez is lehet az oka annak, hogy ébren van.. Bár tudja, hogy a halála számomra semmi jót nem jelentene, még is meg van rá az esély, hogy megfojtom amíg alszik. De miért mondja el nekem ezt? Miért ismeri el, hogy fél? Gyengének mutatkozni valaki előtt aki az ellensé.. Hát ezért.. Mert mi nem vagyunk ellenségek. A jelenlegi helyzetünk miatt nem. Szövetségesek, bizalmasok vagyunk épp ezért az őszinteség a legjobb módja annak, hogy ez a kötelék létrejöjjön és megerősödjön. Hogy elkerüljük a további vérontást az országaink között. Bár vannak titkai, ez nem azt jelenti, hogy falat húz maga köré. 

– Nem akartam hogy Nami meghaljon. – feleltem végül alig hallhatóan. 

– Ő nem halhat meg, de te igen? – mintha támadna a szavaival. Miért változott meg ilyen hirtelen? Azt mondta fél.. De mit hisz ami miatt tart tőlem, még ha csak egy kicsit is? Annyira hajtogatta a bizalmat és most még is ő az aki nem bízik bennem annyira, hogy el merjen aludni. Eddig úgy tűnt mintha küzdene a bizalmamért és most hogy megkapta ő lett bizalmatlan? Megkapta? Ezt mondtam, de én sem merek elaludni mellette. És vissza gondolva az esküvő estéjén nem csak én nem tudtam elaludni. Ha jól rémlik elég nyúzott volt másnap az anyakirályné szerint, bár ő ezt annak tudta be, hogy sokat beszélgettünk és talán valami mást is tettünk. Persze ha tudná, hogy férfi vagyok akkor ez nem foglalkoztatta volna.. De nem is ez a lényeg. Akira, Shou, MinJee, YongJung.. Semmit nem kellett tenniük azért, hogy megbízzak bennük. Akkor MokUn miért más? A pletykák miatt?.. Nem szabadna, hogy ez befolyásoljon. Elvégre személy szerint nincs oka arra, hogy gyűlöljön engem, még ha atyám iránt táplál is valamiféle haragot. Bár fájdalmat akart neki okozni, engem még sem bántott, sőt.. Biztosított róla, hogy a védelmében állok. – Ha ennyire értéktelennek tartanád a saját életed, gondolkodás nélkül fejet hajtottál volna előttem és bármit megtettél volna amit mondok neked mindenféle akadékoskodás nélkül. – amíg én a bizalmon agyaltam ő teljesen másfelé indult el fejben. Most még is hogy állítsam le? Egyáltalán nem értem miről beszél. Mi köze az értéktelen életnek a szánalmas behódoláshoz? – Szóval a válasz a kérdésemre az.. Hogy hatalomra vágytál. – meghökkenve néztem a sötétben a körvonalait. 

– Hatalomra.. Az ön oldalán? – komolyan nem értem mi zajlik le a fejében. Vajon az álmosság miatt beszél ilyen összefüggéstelenül, vagy én vagyok annyira álmos, hogy nem látom az összefüggést? Elég valószínű, hogy a második. Felsóhajtva ültem fel és megdörzsöltem a szemeimet, hátha kicsit magamhoz térek. – Még is miért akartam volna ilyen áron hatalomhoz jutni? Nekem jó volt minden úgy ahogy volt.. – hallottam hogy MokUn is felül, tekintetét magamon éreztem. 

– Ezek szerint még sem volt olyan jó.. Ha nem hatalomra vágytál, akkor a halált vágytad. 

– Miért kell mindenhez ok?! – mordultam fel de a hangom így eléggé férfiasan csengett így inkább mély levegőt véve nyugtattam magam. Bár nem tudhatom mennyire hallatszik ki a hangom, ostobaság lenne kockáztatni. 

– Minden okkal történik. 

– Az érzések nem! – mordultam fel újra így inkább az ajkamba harapva nyomtam el a haragom. – Igaza van, minden ember ostoba. Okokat keresni olyan helyen ahol még nincsenek, az eszméletlen nagy butaság. Az érzések főleg a szívünkből születnek. Mikor arra gondoltam hogy Nami meghal mindent megpróbáltam, hogy megmentsem. De kit áldoztam volna fel és hogyan? Valaki más szenvedjen a császári család miatt? Az biztos volt, hogy önt hibáztattam mindenért, de végül átvettem Nami helyét, mert így éreztem helyesnek. Nem akarok meghalni és nem akartam ezt a hatalmat.. De ugyanakkor nem csak a szeretet vezérelt és nem csak a kötelességtudat a császári család tagjaként. Nem tudom mi volt az oka a döntésemnek és fogalmam sincs miért nem tudok még mindig bízni önben mikor kijelentettem, hogy fogok. Úgy érzem nem megy, hiába tudom, hogy nem fog megölni, hiába fogadom el, hogy a háborúnak két oldala van, hiába mondtam azt, hogy nem ítélek a borítóról. Szóval nevezzen csak ostobának, de a döntésem az érzelmeimen alapult amikhez nem kellettek okok.. – vagy voltak okok? Csak megfoghatatlanok és túl összetettek ahhoz, hogy szavakba tudjam önteni? 

– Igazad van. Az érzések ok nélkül is létrejöhetnek és gyakran teljesen értelmetlenek. De ez a válasz.. 

– Egyszerű? 

– Fájdalmas. – meglepetten fordultam felé. – Itt üresnek érzed magad és az irántam táplált gyűlöletedbe kapaszkodsz. Gyűlölet a háború miatt. Ez volt az ok amire alapoztam. De az érzések valóban létrejöhetnek mindenféle külső hatás nélkül. Akkor viszont miért pont gyűlölet? 

– Nem. Az.. Azt hiszem valóban a pletykák és a háború miatt volt. De félre dobni a saját életem Nami boldogságáért nem csak az iránta való szeretetemből fakadt és még csak nem is a halálvágy vezérelt. – MokUn csendben figyelt, de sehogy sem tudtam összeszedni a gondolataimat, hogy elmagyarázzam mit is érzek. – A lényeg, hogy.. Leélhetem az életem haraggal a szívemben a pletykák és a múlt miatt. De ha ezeket megpróbálom félre tenni, akkor egy okoskodó és magányos férfit látok aki mindent érteni szeretne és mindent uralni akar. – az uralni része nem egészen igaz. Ha így lenne megfenyegetett volna és a hatalmát gyakorolta volna fölöttem. Nem a körmömet vájtam volna a tenyerembe hanem egy kést az ő parancsára.. 

– Nem akarok mindent uralni. – elmosolyodtam mikor ezt kijelentette. 

– Tudom. Egy apró hazugság, hogy ne tagadjon rögtön mindent ahogy ilyenkor szokták. – ha kihagytam volna az uralkodni részt, azt mondta volna, hogy furcsán látom őt, vagy épp az egészet tagadta volna, miszerint ő egyáltalán nem ilyen. Még ha az emberek tagadják is, pontosan tudják mik a hibáik. Mondjuk nem hiszem, hogy ez bevált volna, ha nem vagyunk álmosak. 

– Figyelmetlen voltam. – ismerte el és meg sem próbálta tagadni amit mondtam. – Néha valóban okoskodok és olyan dolgokat is elmagyarázok amikre semmi szükség, mert valószínűleg elég egyértelműek. De ha nem magyarázom el akkor kiesek a ritmusomból. – szóval csak megerősítésként teszi ezt? – Szeretném érteni a körülöttünk lévő világot és az embereket. – hát ezért keresi annyira a miérteket.. 

– Felség.. Atyám elvett öntől valakit aki mellett nem volt magányos? – ha ő mindent okkal tesz, akkor az, hogy ilyen módon akart fájdalmat okozni atyámnak.. Egyenértékű bosszú? Elvenni tőle azt aki a szerelmére emlékezteti. Ez volt az első amit el akart venni és amihez tudtomon kívül hozzá segítettem. – Azt mondtad mindennek oka van. Azért akartad ily módon megsebezni atyám szívét, mert ő is így sebzett meg téged? 

– Miért van az, hogy olykor elhagyod a távolságtartó beszédet és nyitsz felém? Még ha csak ilyen módon is.. 

– Ön most terel. – vágtam a szavába mire halkan felnevetett. 

– És ismét távolságtartó. – nagyon úgy tűnik, hogy nem fog válaszolni, de legalább úgy tűnik megnyugodott egy kicsit. Már nem olyan vádaskodó és gyanakvó mint amilyen volt. – Talán azért vagy nőies mert túl sokat gondolkozol az érzéseken Kouyou herceg. 

– Nem hiszem, hogy ennek köze van a dologhoz.. A hazámban a férfiak többsége későn érő. – és eddig úgy tudtam, hogy ez Koreában is így van. – Ez idővel változni fog.. – motyogtam és bár egészen eddig örültem volna ennek, most inkább félek tőle. Elvégre a testalkatom, az arcom és a hangom miatt tudtam átvenni Nami helyét. Mi lesz ha ez megváltozik? 

– Az egyik nyaralóba költöztetlek, megjátszuk a halálodat és férfiként élhetsz ott tovább. – MokUn hangja magabiztos volt, valószínűleg már gondolkodott ezen. De ha már úgy is halottnak leszek nyilvánítva.. 

– Akkor haza is mehetnék. – nem kéne Koreában maradnom. Újra láthatnám a családomat. A kérdés már csak az, hogy a bátyám és Akira hogy tartják fent a látszatot, hogy életben vagyok. Ezekre nem gondoltam mikor ide jöttem. Sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok. De ha minden jól alakul akkor akár még haza is mehetek. Minden olyan lesz mint volt. 

– Az túl problémás lenne. – rántott vissza a valóságba egy pillanat alatt. 

– A maradásom ugyanúgy problémákhoz vezetne. 

– De ha maradsz azaz én problémám. – jól tudom, hogy kolonc vagyok a vállán, de épp esélyt láttam arra, hogy ez megszűnjön. Lehet hogy én nem vagyok olyan eszes mint ő, de ha csak egy apró esély is van arra, hogy haza jussak.. – Kérlek ne érts félre. Nem te magad vagy a probléma. Úgy értettem, hogy ha maradsz meg tudlak védeni, de ha elmész, azaz életedbe is kerülhet. – a szavai megleptek. Nem is a szavak, inkább az a kedvesség és aggodalom ami kicsengett belőle. – Ma este megtanultam, hogy bár az érzések gyakran érthetetlenek, nem szabad hátat fordítani nekik. Talán okkal kerültél ide.. 

– Most a felsőbb hatalmakra gondol? Az istenekre és a szellemekre? 

– Nem hiszek bennük. – ilyet kijelenteni.. Ha a népe és az alattvalói tudomást szereznének róla, hogy a királyuk nem hisz az istenekben, kitörne a káosz. Egészen biztos, hogy leváltanák és talán még le is fejeztetnék e-miatt. 

– Ezt kérem ne hangoztassa. – és még engem nevezett ostobának. Bár sok vallási rituáléval én sem értek egyet, sosem vetemedtem volna arra, hogy hangosan is kimondjam az ellenérveimet. 

– Aggódsz értem? 

– Ha maga meghal én is meghalok. – és ez még csak nem is hazugság. – Ha.. Nem hisz az istenekben.. Mire gondolt mikor azt mondta, talán okkal kerültem ide? 

– A sorsban hiszek. A sorsban hinni olyan mintha az életben hinnék, de tesz hozzá valami varázslatot is ami megszínesíti azt. Sokan épp ezért hisznek valamiben, noha ez elég értelmetlen látásmód. 

– Végtére is az emberek maguk döntik el mitől lesznek boldogok. A haláltól való félelem ösztönzi őket arra, hogy a vallásokhoz forduljanak. Úgy hiszik ha követik az előírásokat, egy szebb élet vár rájuk mikor meghalnak. Az ön elmélete arra enged következtetni, hogy felséged nem fél a haláltól, bár nem is vágyik rá. Mintha egyszerűen elfogadná, hogy egyszer ön is meghal mint mindenki más. 

– Ez az egyetlen ami biztos minden élet során. Ha valaki megszületik, előbb vagy utóbb meg is fog halni. – bárcsak ne látnám magam előtt ismét a háborús rémképeket. A Japán katonák élve még is holtan tértek haza az otthonukba. Elűztem a rám törő érzelmeket és helyette MokUn szavaira koncentráltam. 

– Minden esetre igencsak szokatlan, hogy egy király nem hisz az istenekben. Hisz a királyi családot is istenekként tisztelik és sok mese alapján, a királyok valójában istenek. – még ha elég egyértelmű is, hogy mindez valóban csak mese. 

– Az országban élők többsége jól tudja, hogy ezek csak kitalációk. A te országodban többször hallottam, hogy Bishamon-hoz hasonlítottak. A háború istene.. Részben megtisztelő, részben nevetséges feltételezés. – inkább a második. Még hogy MokUn a háború istenével hasonlatos. 

– Bishamon Japán védelmezője. Miért hasonlították volna önhöz? 

– Épp ezért mondtam, hogy nevetséges. Az írás tudatlan emberek nem sokat tudnak az isteneitekről. De persze ez az én népemre is igaz. Ugyanígy a nyelvtanulás is nehézségeket okoz. Ha már így szóba került.. Tudtommal minden hatalmadtól megfosztottak az otthonodban. Akkor még is hogy beszélheted a nyelvünket? 

– Az anyám tanította meg.. Legalább is részben.. – sok külföldit ismert míg a palotán kívül élt. Egész fiatal korától hallotta a beszédüket és végül sok szót megtanítottak neki a felettesei. A császárné sokszor hívta anyámat szajhának, pedig egy neves gésa volt akit atyám magához vett. Vajon mit szólna most ha látna? – Hamarosan felkel a nap és még egy szemhunyásnyit sem aludtunk. – tereltem el a gondolataimat. 

– Valóban.. És mesék ide vagy oda, mi is csak emberek vagyunk, akiknek szükségük van az alvásra. Épp úgy az evésre is. – csak a szememet forgatva feküdtem vissza a párnára és hátat fordítottam neki. 

– Ön király.. Az rosszabb mint egyszerű embernek lenni. – az felelősséggel jár és egy életen át tartó félelemmel és magánnyal. Vajon mi lehet a bátyámmal? Így hogy sem Nami sem pedig én nem lehetünk mellette a palotában, félek, hogy elhanyagolja az egészségét.. És mintha azt mondta volna, hogy amíg mi ketten mellette vagyunk, nem is kívánhatna többet.. És én erre még csak nem is gondoltam mikor átvettem a húgunk helyét. Minél többet gondolok vissza arra a pillanatra mikor átvettem Nami helyét.. Egyre inkább úgy érzem hogy hatalmas hibát követtem el.

9. További aggodalmak