Secret Soldier

  n Deidara n Olyan sokáig álltam a zuhany alatt, hogy kifogyott a melegvíz de ez nem akadályozott abban, hogy továbbra is ott álljak, reményeim szerint kopoltyúkat növesszek és elfollyak a lefolyón. Elélveztem az ujjaitól.. Jó, oké semmi gáz. Nagyon egészséges fiatal vagyok, bármitől elsülök ugye? Szóval ez igazából nem is lenne akkora baj, ha nem azt bizonygatnám neki is és magamnak is már jó ideje, hogy heteró vagyok és ha azok az ujjak a farkam kényeztetésével juttattak volna el a csúcsra nem pedig.. Hát bizonyos értelemben belülről ingerelte a prosztatámat, de ez nem változtat a tényen, hogy attól sültem el, hogy megujjaztak. – NE MÁÁÁR! – csaptam az arcomra idegesen és leguggoltam a földre ami jól is esett meg nem is, ugyanis a hidegvíz miatt kezdtem fázni, szóval jól esett összegömbölyödve egy kis melegséget gyűjteni (bár ki is szállhattam volna a víz alól de ugyan kérlek, én innen addig sehova nem megyek amíg le nem mostam magamról minden szégyent), ami miatt kicsit...

040 – Deidara Konannek sok kérdése volt de mindet úgy tette fel, mintha nem számítana mit válaszolok, mégis éreztette, hogy ennek ellenére, nem ajánlott kitérni előle, vagy hazudni rá. Olykor megérintette az ajka alatti piercinget de más jelét nem mutatta annak, hogy emberi érzései vannak és nem csak egy robot. Összerándult a gyomrom, mikor Ő és Hidan beléptek a nappaliba. Nem fordultam oda, de felismertem a lépteiket. – Most épp melyik? – kérdezte az albínó, szórakozottnak tűnt a hangja de kisebb bosszúság is áradt belőle. – 040. – felelte Konan. – Nem emlékszik sokra az elrablása körülményeiről. – Az elrablásáról? – úgy ejtette ki a szót, mintha csodálkozna rajta. – Igen, így fogalmazott. – rosszat mondtam volna? Mégis hogy máshogy hivatkozhatnék arra mikor valaki elkap egy gyereket és begyömöszöl egy csomagtartóba? – De mint mondtam nem sokra emlékszik belőle, az előtte lévő időszakról pedig semmit nem mondott el. A lakásban ahol megszállt semmilyen személyes holmit nem tárolt, néhá...

Deidara Oldalra fordulva szemügyre vettem a komor Uchihát, aki csendben bámult maga elé, tökéletesen érzelemmentes arccal. Mint egy faragott szobor hajjal meg ruhával. Itachi felém pillantott én pedig ösztönösen rávigyorogtam, hogy bemutassam neki az emberi arc azon csodáját ami belőle hiányzott. – Hn. (Erőltetett.) – én legalább nem vagyok lusta még arra is, hogy egy ilyen rövid szót hünnögés helyett kimondjak rendesen! – Rád nem is tudnék máshogy mosolyogni betonképű. – Hn. (Ez új.) – jegyezte meg előre fordulva és a változatosság kedvéért, most a türelem mintapéldányának tűnt. Kicsit közelebb hajoltam, hogy észre vegyem az apró jeleket, mert az egyszerűen kizárt, hogy ilyen könnyen lereagáljon tőlem bármit is. És ott is van! A ránc a szemöldöke között és a mérges tekintet amit szorgosan próbál elnyomni. Nem lesz ez így jó te fagyos menyét, az érzelmeket nem szabad rejtegetni. – Támadás! – böktem oldalba és felemelve a kezeimet vártam az ellentámadást de ő csak kiegyenesedett...

  Deidara   Futva szeltem át a folyosót, a szívem gyorsan vert az idegességtől és a tempótól de nem lassítottam és a pánikolást sem tudtam ilyen egyszerűen abbahagyni. Be kell érnem! És nem csak azért mert ilyen lelkes nebulója vagyok e csodálatos intézménynek. Ó nem, ennél sokkal komolyabb indokaim is vannak. A portás a kapuban állt és felemelve a csuklóját az órájára mutatott. – Tudom és sajnálom! – kiabáltam ahogy a torkomon kifért és őszintén csodálkozom, hogy ennyi erő volt még a tüdőmben. A portás hátrébb állt, előre sejtette, hogy ilyen sebesség mellett aligha tudok egykönnyen lassítani. – Köszönöm Hachi-san! – kiáltottam még hátra mikor felnevetett. Nagy szerencsém van amiért a portás nem egy házsártos vénember aki simán kint hagyja azokat a diákokat akik elkéstek és még meg is jegyzik, hogy időben kéne felkelni meg elindulni meg ilyesmik. Ha ilyen portásunk lenne valószínűleg minden reggel a kapu előtt adnám elő a drámai történetét annak, hogy én időben felkelte...