Kelepce 3. rész

040 – Deidara

Levegő után kaptam a hirtelen belém hasító fájdalomtól. A sötétbőrű, maszkos férfi egy fogóval a kezében gondterhelten felsóhajtott.

– Ne rinyálj már basszus. – morogta és megragadva a csuklómat maga felé fordította a vállamat. Az öklömbe haraptam miközben a gennyes, gyulladt húsba belesiklott a hideg fém fogó és kisebb matatásba kezdett bennem. Az egész vállam elzsibbadt, hányinger tört rám és forgott velem a homályos szoba. Lehunytam a szemem ami miatt a gyomrom úgy döntött kilöki a gyomorsavam, így az csak egyszerűen feljött és végig folyva az államon az ölembe csöpögött. Görcsösen rázott a hányás, csak tompán hallottam a szitok szavakat amik..

Nagyon nehezek a szemhéjaim.. Az egész testem zsibog és lüktet, furcsa érzés.

– Adj be neki valamit amitől felébred. – ez Ő. Ezer közül is felismerném ezt a nyugodt de határozott hangot.

– Nem lesz beszámítható állapotban.

– Tudom, de egy próbát megér. – felültem mielőtt belém szúrnának valamit és kinyitva a szemem a combjaimra meredtem. Vércseppek pöttyözik a nadrágomat, de nem tudom hogy ez még az-e ami a Galamboknál csöpögött rá vagy az ami már itt. – Nulla negyvenes, tudod hogy hol vagy? – felemeltem a fejem és rá néztem, a gyomrom görcsbe rándult mikor találkozott a pillantásunk így gyorsan lesütöttem a szemem és mély levegőt véve kierőltettem magamból egy választ.

– Az illegális orvosnál. – még sosem voltam nála de a sötét bőrét és a rikító zöld szemét nehéz lenne elfelejteni. Egyszer még a legelején megsérültem és ő látott el a hegyen. Azóta egyszer sem volt szükségem a segítségére, mert ha bajom esett Oonoki intézte az ellátásomat.

– Mit mondtál a Galamboknak? – összeszorítottam az ajkaimat ő pedig dühösen felsóhajtott. – Lábra tudsz állni? – válasz helyett próbát tettem. Sikerült, minden idegsejtem tiltakozott de sikerült. – Remek, akkor indulunk. – nem kérdeztem hová, csak követni kezdtem. Kimentünk a rendelőből, átvágtunk egy konyhán és egy ebédlőszerűségen, egy folyosón és egy előszobán. A kinti levegőtől megborzongtam, és mikor a csupasz talpam a kőre simult tudatosult bennem, hogy elfelejtettem cipőt felvenni. Szerintem nem is volt cipőm. – Szállj be! – adta ki az utasítást a kocsija felé intve amit ő maga megkerült, hogy a vezető üléshez lépjen. Beültem ahogy parancsolta és bekötöttem az övemet. A lábaimon fehér kötések voltak amiket csak most vettem észre.. Eddig a Varjú cipőjét néztem, hogy lássam merre tart így a nyomában tudtam maradni.

Kihajtottunk az útra rajtam pedig a kocsi dorombolásától eluralkodott az álmosság.

– Meg kérdezem még egyszer. Mit mondtál a Galamboknak? – elszorult a torkom. – Megnémultál? – erőt vettem magamon és felemeltem a fejem. Neki dolgozok, joga van tudni. Aztán majd eldönti mihez kezd velem.

– Azt mondtam, hogy a Varjú a főnököm, Uram. – a hangom rekedt, szinte felismerhetetlen.

– Ennyi?

– Igen, Uram. – nem mondott semmit így feszülten füleltem és vártam. A gyomrom.. Fáj.. Hányingerem van és valami rettenetes a számnak az íze, biztos rettentően büdös is. Kit érdekel most ez te jó ég? De annyira kellemetlen. Ettől az íztől csak még erősebb a hányingerem és a látásom annyira zavaros még mindig.

– A Grízlik tudnak rólad, hogy a kémem vagy. Azt kell mondanod, hogy nemrég béreltelek fel. Nem emlékszel pontosan, hogy mikor, de eddig ez a második munkád nekem. Az első alkalommal a Fenyők miatt béreltelek fel egy fegyverkereskedelmi ügy miatt. Ez körülbelül fél éve volt.

– Nem lesz gyanús, hogy nem emlékszem pontosan?

– Alapvetően az lenne, de elég ramaty állapotban vagy, szóval nem lesz gond. – épp csak ki nem mondta, hogy reméli. – Tudsz hazudni?

– Igen. – feleltem gyengén de igyekeztem határozottnak mutatkozni, elvégre ha másban nem is, ebben tényleg jó voltam. Saját magamat is átvertem. De ő gyanakodva pillantott felém. Egy ideig gondolkozott aztán felsóhajtott.

– Hitesd el velem, hogy munkás vagy. Az utcán, egy építkezéseken. – mi ez? Miért kér ilyet? – Gyerünk! – nagyot nyeltem aztán mély levegőt véve felsóhajtottam.

A lábaim terpeszbe csúsztak és lazán az egyik combomra tettem a kezem.

Szedd össze magad! Munkába kell menned! Ha egy építkezésen összeesel, abba bele is dögölhetsz.

– Min dolgozol most? – szólított meg a gazdag kölyök, mire felhorkantam.

– Fasz tudja, hajnalban értem haza Kínából azt a főnök már ma el akarja kezdeni az új melót. Látod milyen szar állapotban vagyok baszod, szerinted hány órát aludtam? – bámultam a mellettem ülő öltönyös falfehér faszira. – Bár neked is jó nagy táskák vannak a szemed alatt. Mi az, az asszony nem hagyott aludni az éjjel kölyök? – röhögtem jó ízűen. Ahh mindenképp be kell dobnom egy kávét miután az a faszparaszt elmondja a menetrendet.

– Egész jó, abba hagyhatod. – szinte azonnal elkapott a szégyen hiába dicsért meg. – Most játssz örömlányt. – a gyomrom még mindig nagyon fáj és basszus tényleg rohadt rossz íze van a számnak ez így tök gusztustalan.

Rám tört a csuklás és nevetgélni kezdtem.

– Nagyon ki lehetsz éhezve, ha részegen is képes voltál felszedni. Vagy ennyire tetszek neked? – nyújtottam ki a kezem és megsimítottam a bőrét. Elkapta a csuklóm de nem nézett rám. – Oh, nincs tapi a kocsiban? Pedig a többség nem szeret motelba vagy haza vinni. Bár elég drága a kocsid meg az öltönyöd is, gondolom szállodába akarsz menni. Megszoktad a kényelmet, nem igaz? – újra csuklottam és nevetni kezdtem magamon. – Nagyon jól szopok, elégedett leszel velem. – hajoltam előre és oldalra billentve a fejem rámosolyogtam. Egy pillanatra felszaladt a szemöldöke ahogy felém pillantott de aztán újra fapofát vágott. – Áh! Láttam! Meglepődtél! Bizonyítsam neked itt a kocsiban? A petting olcsóbb, szívesen csinálom egy ilyen helyes férfinak mint amilyen te vagy. – simítottam feszes combjára a kezem de újra elkapta a csuklóm. – Ne aggódj, mindet lenyelem, nem lesz koszos a kocsid. – duzzogtam az újabb elutasító reakciója miatt. Egyálalán minek vett fel, ha azt se engedi, hogy hozzáérjek?

– Elég lesz nulla negyvenes. – a kódnevem kizökkentett és elrántottam a kezem a markából. Előre görnyedve bámultam ki oldalt az ablakon.

Nem vagyok normális. Vissza kellett volna utasítanom a színjátékot? De hát ő a főnököm, ezt parancsolta ezért megtettem.

– Ne érezd magad kellemetlenül. Ügyes voltál. Nem is a mondandód, inkább a hangsúlyod, a gesztusaid. Ahogy elfelejtetted a fájdalmaid nagyrészét.. – felsóhajtott és mintha kicsit megkönnyebbült volna a hangja alapján. – Elmondom a szereped. Sokban fedi a valóságot. Csak épp semmi közünk az Egerekhez. Grízli vagyok, egy végrehajtó, a Varjú. Te pedig félig japán vagy és félig német. Mindenhol megfordultál már Európában, egyre többen felismertek, egyre nagyobb volt a kockázat. Vissza akartál vonulni és haza jöttél Japánba. De itt találkoztál velem. Én kerestelek fel, egy olcsó kis lyukat béreltél a város nyugati szélén a nyomornegyedben. Sok pénzt ajánlottam, ezért elvállaltad a melót a Fenyőkkel elvégre ismered a szervezetet, könnyű dolgod volt. A Galambokhoz azért küldtelek, mert a Csigahercegnő egy újfajta drogot kezdett terjeszteni a Medve veremben és tudni akartam miből áll és a terveim szerint belezavartál volna az áruba, hogy amiket elad, súlyos következményeket okozzon és senki ne akarja megvenni többet. – ez eléggé sántít. Bár a Grízlik lehet, hogy ezt tennék, még ha az Egerek nem is.

– Értettem Uram. – bólintottam de.. Most részben magamat kéne eljátszanom. Sosem csináltam még ilyet.

Mikor behajtottunk az Uchiha körzetbe összeszorult a gyomrom.

– Oonoki parancsolta neked, hogy utánozd le a 029-es stílusát és írását?

– Nem, Uram.

– Hazudni mersz nekem? – az előbb nem pont erre utasított? Bár az más volt.

– Bocsásson meg Uram. – felsóhajtott és újra elhallgatott. Pár perccel később bekanyarodtunk egy hatalmas ház parkolójába. Mikor kiszálltunk rám pillantott és a szemöldökét ráncolta a lábfejem láttán.

– Mi történt a lábaddal? És a szemeddel? – a visszapillantóba pillantottam. Az egyik szemem vörös volt és kicsit homályosan láttam vele de nem volt olyan vészes. Ez az a szemem amelyikbe belenyúlt.. Eddig nem is gondolkoztam rajta miért látok furcsán.

– Ecetsav, Uram. – jutott eszembe hirtelen. Ezt mondta az orvos mikor először felébredtem nála.

Ránézésre meg tudta mondani mit használtak rajtam, de mikor elmondtam, hogy gázmaszkot és kesztyűt viselt újra megnézte a talpam és közölte, hogy engem szépen megszívattak, mert ez ecetsav. Nem okoz olyan károkat mint a lúg, bár nem árt kesztyűben alkalmazni, mert bőrirritációt okoz. Próbálta kiszámolni mikor kerülhetett a szemembe de közben valami furcsa folyadékkal kimosta a szemem. Azt mondta ha túl sokáig nem kerül ellátásra az jobb esetben egy éven belül jön csak helyre, rosszabb esetben műteni kell. Nem kérdeztem meg, hogy ért-e hozzá, mert több mint valószínű, hogy nem szükséges többé jól látnom.

A talpam meg csak fájni fog de majd elmúlik, gyomorbajom pedig szerencsére nincs. A szemeim azóta is égnek, bár kaptam valamilyen kezelést és elvileg elkezdett elmúlni tőle a vörösség, de a talpam jobban zavart. Még élénken emlékszem arra a feszítő, maró fájdalomra de épp csak hámlik a talpam és piros a bőröm, azonban a régebbi sebeim miatt egyes helyeken fájó hólyagok jelentek meg amik kifakadtak és szúrós érzést hagytak maguk után. A fásli nem védett annyira mint egy cipő..

– Nagyon fáj? – nemlegesen megingattam a fejem.

Ő már nem az a férfi akitől egészen eddig rettegtem, hanem az akivel körülbelül fél éve ismerjük egymást és lehetőséget kaptam tőle, hogy kiaknázza a képességeimet én meg jó sok pénzt kapjak érte. Egy jobb életért.

A vállaim ellazultak ahogy az épületre néztem. A Grízlik veszélyesek, de Itachi nem fogja hagyni hogy bajom essen, bíznom kell benne ahogy eddig is.

– Mi fog velem történni? – kérdeztem felé fordulva. A szemöldöke egy pillanatra összeszaladt de aztán kisimította a vonásait.

– Ki fognak faggatni, hogy mióta dolgozol nekem és milyen ügyben. – megindult a bejárat felé én pedig mellé szegődve követtem, miközben megpróbáltam leolvasni az arcáról, hogy mire számíthatok.

– Félnem kéne? – rám nézett és elgondolkodott egy pillanatra. – A pénz miatt kezdtem neked dolgozni, és mert azt mondtad könnyű lesz. Eddig egy könnyű melóm volt és egy brutálisan nehéz. – panaszkodtam. Az utóbbi melóért elég sok pénzt kérhettem volna ha sikerrel járok de így..

– Nem gondoltam, hogy a Galambok utáni kutatás ennyire meghaladja a képességeidet. – a halvány mosolyt nem tudtam mire vélni az arcán, mintha nem venné komolyan, hogy napokig kínoztak.

– Szerinted ez vicces? Nem erre vállalkoztam. – megkeményítette a vonásait és biccentett, majd újra a szemeimbe nézett.

– Nem fog bajod esni, megígérem. – egy darabig mérlegeltem, de túlságosan is hinni akarok neki. Bólintottam és felsóhajtva néztem az ajtóra.

– Bízok benned. – remélem nem fogom ezt megbánni.

Varjú – Itachi

Döbbenetes volt látni milyen könnyen kapcsol át egy másik karakterre.

Lazán sétált mellettem de figyelte a környezetét, közvetlenül beszélt velem, kialakította az új személyiségét és otthonosan mozgott benne, mintha tényleg ilyen lenne. Átvette a melósok testtartását és úgy viselkedett mint egy másnapos tahó, aki csak egy gazdag kis kölyöknek tart és ahogy beszélt.. Mintha tényleg ilyen környezetben nőtt volna fel és hírből sem ismerné a jómodort és a tiszteletet. Mikor örömlányt játszott akkor is annyira szégyentelen volt és rámenős mintha tényleg az élete múlna azon, hogy mennyi pénzt keres a testével.

Az arcát figyeltem, a finom mégis enyhén férfias vonásait. Bármilyen állruhát fel tudna magára ölten, férfit és nőit egyaránt. Észrevette hogy figyelem így fel nézett rám amin elmosolyodtam.

A kocsiban mikor önmaga volt rám sem mert nézni, és csak azután szégyellte el magát amiatt amiket a szerepekben mondott, miután azt mondtam, hogy abba hagyhatja. Most pedig határozottan a szemeimbe néz, kihúzza a hátát mint aki készen áll a harcra. Már értem miért kedvelte őt Oonoki, tényleg különleges tehetség. Vajon a Galamboknál milyen szerepben volt éppen ami miatt félre sikerültek a dolgok?

– Miért vagy ilyen boldog? Végrehajtóként egy kémet alkalmazol, és el is titkoltad a szervezeted elől. Ez azért elég komolynak hangzik.

– Nem lesz baj. – nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem.

Nem, én.. Miért gondoltam ezt? Hisz ő már nem lehet kém, már lebukott, a Galambok tudják hogy nekem dolgozik, persze van még pár külföldi szervezet de olyan messzire küldeni.. Nem kéne gondot okoznia, de mégis mivel már Madara tud róla, nem lenne szerencsés ha továbbra is kémként működne. A hegyen elrejtem Oonoki mellett, ahogy azt már eldöntöttem.

Deidara úgy igazodott a lépteimhez, hogy ha jobban figyeltem csak akkor hallottam, a csupasz lábát a csempéhez ütődni. Vajon ha másik szerepben lenne milyenek lennének a léptei? Ha több ideje van átszellemülni..?

– Itcahi! – Obito hangja hallatán megtorpantam, így Deidara is megállt. Tökéletesen egyszerre.

Lepillantottam rá ő pedig fel rám. Nem akarom, hogy Obito meglássa őt.. Deidara a szemöldökét ráncolta de aztán a szemét forgatva bólintott és a vállam mögé húzódott, mintha csak értené a gondolataimat. Ez megkönnyíti a dolgokat.

Obito megállt előttem és a mögöttem lévő alakra esett a pillantása de Deidara alakja alig volt kivehető a takarásomban.

– Mit akarsz? – rám nézett és elmosolyodott.

– Hallottam, hogy nem bízol abban, hogy védeni fogom a hátadat és felbéreltél egy.. – újra a hátam mögött rejtőző alakra pillantott. – Kis csajt? – mivel Deidara sem és én sem reagáltam így lemondóan legyintett. – Mindenesetre érdekel ez a kis hírszerződ. – vigyorodott el és közelebb lépve hozzám át pillantott a vállam felett. Éreztem ahogy a hátam és a vállam megfeszül, de nem mozdultam, hagytam, hogy felmérje a kémemet. Obito arca megváltozott ahogy Deidarát nézte, mintha a gondolataiba mélyedt volna és az emlékeiben kutatna. Talán találkoztak külföldön? Nem, Deidara nem írt róla jelentést.

Miért kezdtem el a nevén hívni a kódja helyett?

– Madara már vár. – törtem meg a hosszúra nyúlt csendet. Obito elállt az útból és drámaian intett, hogy csak utánunk. Ezek szerint velünk tart.. Ennek nem örülök.

Deidara felzárkózott mellém, a másik oldalamon pedig Obito lépdelt, még mindig töprengő arcot vágva. Másoknak ilyenkor úgy tűnhet, hogy dühös, mondjuk ez neki épp kapóra jön. Gyerekként könnyű volt kizökkenteni a gondolataiból, így ha mérgesnek látták, békén hagyták.

A társalgóba mentünk, ahogy azt Madarával már előzetesen megbeszéltem. Pontosabban közölte, hogy oda vigyem a kémemet. Yahiko és Danzou a kanapén ült, Orochimaru pedig az ablaknál állt mikor beléptünk. Már csak Roushi hiányzott, hogy teljes legyen az alvezérek listája, de gyanítottam, hogy ő ma nem fogja tiszteletét tenni. Obitora pillantottam aki rám mosolygott és ott hagyva minket letelepedett Yahiko mellé, aki szokás szerint csak egy gyilkos pillantással jutalmazott, aztán elfordította rólam a tekintetét és szemügyre vette a mellettem álló Deidarát.

A szőke hajú fiú továbbra is készenlétben állt mellettem, mikor a pillantásunk találkozott közelebb lépett, mintha csak egy esetleges támadás esetén azonnal védené a hátam és biztos lenne benne, hogy én is védem majd őt. A kocsiban való igazi énjével ellentétben ebben a szerepben szinte azonnal megkaptam a bizalmát, pedig csak elhitette magával és majdnem velem is, hogy a kapcsolatunk már fél éve edződik és azért olyan erős amilyennek most tűnik. Mintha nem csak alkalmi munkát vállalt volna nekem, hanem hosszas beszélgetéseken lettünk volna túl, mintha barátokká váltunk volna, bizalmasokká. Egy pillanatra elképzeltem milyen lett volna egy visszavonult kémet találni egy lepukkant negyed, romos kis lakásában és meggyőzni őt arról, hogy még egyszer dolgozzon kémként, de ezúttal nekem. Amikor a tekintetünk újra találkozott szinte láttam milyen lenne az arca a homályban, a beszűrődő kinti lámpák pislákoló fényében.

– Szóval ő lenne az. – lépett be a nyitott ajtón Madara így felé fordultunk. Hallottam, hogy a többiek felállnak és mindenki meghajolt ahogy én is. Deidara velem együtt mozdult, szinte éreztem a mozdulatait, olyan közel volt hozzám. Mintha az árnyékom lett volna. Madara intett az egyik szolgálójának aki kintről becsukta a társalgó ajtaját. A csend hirtelen telepedett ránk, nekünk nem volt szokatlan de Deidarát talán meglephette a tény, hogy a szoba hangszigetelt.

– Itt van, ahogy kérted. – láttam ahogy a tekintete meglepetten siklik a befáslizott lábakra, de aztán úgy döntött, hogy nem érdekli különösebben a dolog. Megkerült minket és helyet foglalt az egyik fotelben. Intett, hogy mi is üljünk le, így mindenki helyet foglalt a dohányzó asztal körül. Mikor azonban Deidara mellém ült volna Madara megszólalt.

– Ne oda. – intett Yahiko és Obito felé akik úgy helyezkedtek el a kanapén, hogy legyen köztük egy hely. Deidara rám nézett én pedig feszülten biccentettem, hogy engedelmeskedjen. – Miért vagy ennyire ideges Itachi? – a kémek jönnek-mennek, előfordul, hogy valamelyikük meghal, de más az amikor végig kell nézned miközben tehetnél valamit és más amikor már csak hír érkezik róla.

– Tudod, hogy miért. – feleltem végül. Pontosan tudja, hogy ragaszkodok a csapatomhoz. A Grízlik között is vannak embereim, Konan és Hidan szintén beépített emberek, ők is Egerek, de a többiek nem azok. És rájuk is igyekszek vigyázni, már amennyire egy ilyen kegyetlen szervezetben ez lehetséges.

– A kémed hibázott és elárult téged. Bajba sodort.

– Az álnevemet mondta el.

– És ha nem biztosítottad volna már elégszer a hűségedet, azonnal kivégeztelek volna mindössze az álneved felfedése miatt. – a szemem sarkából láttam ahogy Danzou fintorog. Nem ért egyet azzal, hogy Madara megkímélt. – Iwatoshi Deidara, ha valóban így hívnak.. Mond csak, hajlandó lennél csatlakozni a szervezetünkhöz? Nem teljes értékű tagként hanem csak úgy ahogy Itachival is társultál. Megbízunk valamivel, te teljesíted és pénzt kapsz érte. Nem kérdezel, nem visszakozol, hanem teljesíted a feladatot. – igyekztem nem túl feszültnek mutatkozni és bízni abban, hogy okosan dönt, de az arca.. A kifejezéstelenből átváltott dühössé, mit művel?

– Nem vagyok hajlandó részt venni emberkereskedelemben és egyéb piszkos ügyekben. – te ostoba! – Itachival úgy társultam, hogy ezt figyelembe vette. – Madarára pillantottam aki meglepetten felvonta a szemöldökét aztán felsóhajtott.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul használod a kémedet. Pedig elgondolkoztam rajta, hogy akár hírszerző is lehetnél. – nézett rám de amikor elmosolyodott, már tudtam, hogy csak hazudik. Egy percig sem fontolgatta, hogy hírszerző legyek, az túl nagy hatalommal járna. Elővett egy kést és hirtelen mozdulattal az asztallapba vágta előttem. A szemöldökömet ráncoltam, szinte már éreztem a nyele tapintását a tenyeremben és az ujjaim alatt, a szakadó húst és az elakadó lélegzetet. – Büntesd meg. – a pengéről újra felé fordítottam a figyelmemet. A térdére könyökölt és a tenyerébe támasztotta az állát, mint aki várja a műsort. – De persze más is elvégezheti helyetted a munkát. – szándékosan hergel. Megkérdőjelezi a végrehajtói pozícióm. Deidarára néztem aki rémülten nézett vissza rám, a döntésemet várta és.. Reménykedik?

Obito elkapta a nyakát, mire ökölbe szorult a kezem és felálltam a helyemről.

– Vedd le róla a kezed! Még nem kaptál rá utasítást, hogy cselekedj. – sziszegtem dühösen. Obito vidáman mosolygott és megadva magát emelte fel a kezeit. Deidara ösztönösen kapta el Obito csuklóit mikor ő a torkára fogott és most Obito bőrén élénken rikítottak a szőke hajú fiú ujjainak nyomai. Deidara levegő után kapkodott, látszott rajta, hogy igyekezett nem hangosan zihálni de a tekintete végig felém irányult, főleg amint az én kezembe került a döntés, a kés.

Nem hagyhatom meghalni.

Felkaptam a fegyvert és a szabad kezemmel eltoltam magam elől a dohányzóasztalt. Elé léptem és vártam a reakcióját, hátha felveszi velem a fonalat és megérti mit akarok tőle. Együttműködést, bizalmat, engedelmességet. Bízd rám magad és megmentelek. Bírd ki ezt a fájdalmat és élve kijuttatlak.

Madarára néztem aki kifejezéstelen arccal figyelt engem és Deidarát, mintha csak arra próbálna rájönni, készülünk-e valamire. Újra lenéztem az előttem ülőre, a tekintete elszürkült, eltűnt a fénye.

– Megígérted, hogy nem lesz bajom. – suttogta de a csendben mindenki hallotta és Orochimaru nem tudta leplezni mennyire nevetségesnek tartja, hogy hitt nekem, vagy egyáltalán bárkinek egy ilyen szervezetben.

– A combjába vágom a kést. – láttam a szemeiben ahogy megreccsen benne valami, talán az a hamis bizalom amit a szerepéhez rendelt. Most kaptam és máris elvesztettem.

Madarára néztem, hogy ne kelljen látnom a tekintetét, holott tudtam, hogy a hamis valóságunknak szól és nem nekem. Rám sosem nézett volna bizalommal, hisz rám sem mert nézni.

– Megelégszel ennyivel? – elgondolkodott miközben a tekintete Deidarára tévedt.

– Csak úgy hagyni fogod kölyök? – én is a szőkére néztem de ő csak meredt maga elé, mint akiben egy világ dőlt össze. Madara felsóhajtott. – Nevetséges egy komédia. Essünk túl rajta. – legyintett. Nem válaszolt a kérdésemre, azt várja mit fog tenni Deidara és ez alapján dönt a folytatásról. Ha ellenkezik, meghal. Ha hagyja magát..? Akkor vajon mit tesz vele? Vagy velem.. Nem bízhat bennem ennyire fél év ismeretség után, nem rendelheti magát ennyire alá az akaratomnak ha valóban szabad akaratot hagytam neki és megvitattam vele dolgokat. Mit tegyek?

Deidara felnézett rám, szorosan összezárta az ajkait és várt. Megfeszült és várt. Gyorsnak kell lennem és tisztán kell vágnom. Beledöftem a kést mire felnyögött és a felsőmbe kapaszkodott a hasamnál. Könnyek szöktek a szemébe miközben a vére átitatta a nadrágját.

– Forgasd meg. – mert nem ellenkezik olyan hévvel de egyértelműen vívódik magában, mit tegyen. Tűrjön tovább, vagy támadjon rám? Mindenesetre jól reagált, elodázta a végső döntést, van némi esély arra, hogy élve kijutunk de talán csak elodázta a szenvedést. Nem akarom megforgatni.. Mégis úgy fordítom a kezem, hogy a penge élével tudjak haladni a húsban. Deidara felemelte a fejét és szólásra nyitotta a száját de végül nem mondott semmit csak remegő ajkakkal némán sírt a fájdalomtól ami valószínűleg már teljesen eltompította.

Bocsáss meg..

Az ajkaira hajoltam és elkaptam a belém kapaszkodó kezét, hogy megszoríthassam, ezzel biztosítva arról, hogy nem hagyom magára, hogy nem lesz semmi baj. Hagyta hogy elmélyítsem a csókot de nem hagyta abba a sírást (persze, hogy nem, hisz szenved) én pedig megtettem a teljes fordulatot a késsel a sebében. Elhúzódtam tőle ő pedig elernyedt és a kést tartó kezemre simította szabad kezét. Yahiko dühösen felmordult, meg tudtam érteni a dühét, ugyanakkor nem tudtam volna elengedni Deidarát a bűntudat miatt.

– Szóval a szeretőd. – nem néztem Madarára, nem néztem senkire, csak ki akartam húzni a combjából a kést és azonnal elszorítani, majd a karjaimba venni és vissza hajtani Kakuzuhoz, hogy azonnal ellássa.

Madara hangosan felsóhajtott és kiküldte a többieket. Danzou felmordult és megkérdezte, mi lesz velünk, ami nem kerülte el egyikünk figyelmét sem, mert Deidara erősebben szorította az ujjait a kezemre.

– Egy irtó béna kém aki csak azért kémkedik, hogy úgy érezze vigyáz a szerelmére aki veszélyesen él. Ártalmatlanok. – sóhajtott unottan. – Miért van minden logikátlan dolog mögött szerelem? – nem volt logikátlan, valószínűleg megsejtette hogy Egér vagyok, de Deidara színészi játékának hála és hogy ösztönösen cselekedtem, megmenekültünk. Egyelőre..

Most már sokkal jobban fognak rám figyelni, és megkopott a bizalmuk. Eddig is veszélyes játékot játszottam, de ez most már még rosszabb lesz. Elég egy gyanús levegővétel és vége.

4. rész - Hogy csinálod?