Kelepce 2. rész

040 - Deidara

Hiába terjedt el a füst, még mindig a székhez voltam kötözve, nem tudtam volna szabadulni és nem is próbálkoztam. Egy részem talán reménykedett benne, hogy megmenekülök, de egy másik részem azt remélte, hogy eltalál egy golyó a kisebb összetűzés során.
– Lábra tudsz állni? – kérdezte egy határozott hang de mikor odafordultam egy fakó alak állt mellettem, szinte teljesen beleveszett a füstbe a fehér bőrével, a fehér hajával és a fehér ruháival. – Válaszolj! – dörrent rám én pedig nemlegesen megingattam a fejem. Dühösen ciccegett és feszülten pillantott a nem messze tőlünk lévő vörös színfoltra. Nagato haja. A füst miatt ő és Tenten kénytelenek voltak szóban kommunikálni egymással, bár ezek a szavak sem voltak egyértelműek a számomra. Bár nem is igazán törődtem velük.
A fakó bőrű férfi eltűnt és nem sokkal később egy nagy darab fickó bukkant fel mellettem. Elvágta a köteleimet és megtámogatott oldalról, húsos ujjai az oldalamba mélyedtek.
– Kijuttatunk, ne aggódj. – miért teszik ezt? Semmi értelme. Úgy kellett volna lennie ahogy Nagato is mondta. Hátra hagynak, kicserélnek valaki másra és eltesznek lábalól. A sorrend nem fontos.
Bicegve haladtam vele, a testem ösztönösen követte a megmentőimet, hogy később ők legyenek a gyilkosaim.. Egy utolsó séta a szenvedés útján.
– Ez így lassú lesz. – bukkant fel a semmiből az albínó. Dühös tekintete szinte megvillant a füstön át, vöröses, rózsaszínes árnyalatú szemei túl élénkek voltak a szürkés-fehér közegben.
– Elnézést. – mondta a nagydarab és fel kapott a vállára. A tüdőmből egy nyögés kíséretében szakadt ki a levegő. Mi folyik itt? Miért jöttek el értem?
Ez a srác hatalmas.. Nem csak háj de izom is. Úgy rohant velem mintha ez meg sem kottyanna neki, valószínűleg így is volt. Az elmúlt egy hétben kórosan lefogytam a sok kínzás és az étel hiánya miatt. De még így is elég nehéz lehetek.
– Ide! – hova? Az ellenség kiáltott vagy közülünk valaki? Lehajtom a fejem és bénultan hagyom, hogy azt tegyenek amit akarnak. Elfáradtam, már hosszú ideje ezt érzem de most az agyam lassan feldolgozta hogy a testem bénultsága alatt hiábavaló lenne működnie, ezért pihenésre kapcsol, egyre jobban elnyom az álom.
– Ne add fel Deidara. – honnan tudja a nevem? Miért mondja ki ellenséges terepen? Miért ne adjam fel? – Mindjárt kijutunk, tarts ki. – ugyan miért? Elárultam kinek dolgozok. Beismertem, hogy csak egy tudatlan birka vagyok akiben a saját szervezete sem bízik annyira, hogy bármit eláruljanak neki. Persze kém vagyok, ha tudni akarok valamit csak ki kell derítenem, de miért tenném? Kutakodni valaki után aki figyel minket veszélyes lenne. Vajon sikerrel jártam volna? Ha kiderítettem volna ki a Varjú igazából, mi a valódi neve, mik a céljai, a gyengepontjai.. Szabad lehettem volna?
Összeszorul a gyomrom amit még mindig nyom a belé fúródó váll. Megfenyegetni a Varjút felér egy öngyilkos küldetéssel. Mert ugyan miért hagyna életben valakit aki ismeri a gyengepontjait? Ha van neki olyan egyáltalán..


Varjú

– Túl gyenge vagy! – ordított fel Oonoki. – Az én időmben nem kellett ilyen hosszú kiképzés, minket bedobtak a mélyvízbe, hogy megtanuljunk úszni és Deidara jól teljesített egészen mostanáig, szóval ne merészelj számonkérni a döntéseim miatt!
– A te idődben nem volt ilyen fejlett a technika és nem volt hatvanhét kémed akik folyamatosan sikereket értek el. – feleltem higgadtan.
– Az én időmben is sok volt a kém!
– És hányan maradtak életben? – néztem a szemibe pontosan tudva hova szúrok ezzel. Morogva összeszorította az öklét. – De kérdezek mást. A te idődben hány kém követett el árulást, mennyi szerzett ennyi hasznos információt és mennyi okozott kevesebb kárt mint amennyi hasznot? – újra ordítani akart de felemeltem a kezem, jelezve, hogy még nem végeztem. – A 040-es majdnem meghalt csak azért mert a saját módszereidet kényszerítetted rá és eltitkoltad mindannyiunk elől, hogy a 027-sel való első pár hónap gyakorlat után, magára maradt egy veszélyes helyen. – gúnyosan felhorkantott.
– Tudnod kellett volna, hogy..
– A jelentésed szerint a gyakornok halt meg. A 040-es, nem pedig a 027-es.
– Tudnod kellett volna, te vagy az alvezér. – dühösen megfeszült az állkapcsom. Oonoki élvezte, hogy nehéz helyzetbe hozhatott. A 040-es megtanulta a 027-es írását leutánozni. Minden információ amit tőle kaptam, az ő stílusában érkezett, az ő kézírásával, az ő módszereinek egyikével. Három hónap alatt szinte teljesen elsajátította a viselkedését, legalább ez az egy lenyűgöző benne, de hogy ekkora hibát vétsen.. És ezeket mind Oonoki parancsára tette ha nem tévedek.
– Akadályoztad a munkámat. Önkényesen hoztál döntéseket.
– Az elmúlt négy évben elég információt szereztél ahhoz, hogy új hírszerző állomásokat alakíthass ki egész Európában! És ezt nekem köszönheted!
– Ázsiában mégis elbukott egy apró kavicsban, hogy lehet ez?
– Deidara jó kém! – a nevén hívja és ő nevez engem gyengének.
– És mennyivel jobb lehetett volna, ha az egód miatt nem teszed tönkre. – emlékeztettem a hazugságára ő pedig szikrát szóró szemekkel nézett rám. – Ha ennyire babusgatni akartad és átadni neki mindazt amiben jó vagy itt a lehetőség. – a dühe enyhe zavarba csapott át. – Többet nem te vagy a felelős a kémek képzéséért.
– A fővezér nem hagyná, hogy..
– Rám bízta a döntést és egyáltalán nem tiltakozott mikor a leváltásodat javasoltam. – enyhén elsápadt majd az arca vörössé vált a haragtól. Tiszteltem a tudását de megragadt a múltban és már csak hátráltat minket.
– És mi lesz a kölyökkel?
– Megmondtam. Nem hagyom veszni az enyémeket de neki már semmi hasznát nem veszem.
– Mit akarsz tenni? – igyekszik palástolni, hogy aggódik. Nem akarja kimutatni, hogy kedveli a fiút, mert fél hogy felhasználom ellene. Túl későn kezdett el aggódni emiatt.
– Nem lesz többé kém. – hasznos volt amíg tartott, de a Galambok már ismerik. Ázsiában már semmi hasznát nem veszem, viszont elküldhetném Amerikába. Csakhogy a 040-es nem csak véletlenül rosszul hackelte meg a kamerákat, de úgy tört be a Galambok főhadiszállására, hogy nem volt egyetlen külső segítője sem. – Itt fog maradni veled a hegyen és itt segít majd neked. – egy megkönnyebbült halk sóhaj szökik ki a torkán ami miatt óhatatlanul is megenyhülök felé, bár kétlem, hogy most hirtelen megértette volna mit is jelent ez. – Miért ilyen fontos neked? – megpróbálta a saját módszerével kihozni belőle a maximumot és észre sem vette, hogy ezzel sodorta a halál felé.
– Nem fontos nekem. – tiltakozott de túl átlátszó volt. – Tehetséges kém, sok potenciál van még benne.
– Élete hátralévő részében megtanulhat tőled ágyat vetni és ágytálat cserélni. – már épp rám kiáltott volna, hogy nem olyan öreg még, de aztán láttam, ahogy felfogja mit is jelent ez. A 040-es élete végéig Oonoki mellett fog élni itt a hegyen és segíteni neki. Csakhogy Oonoki többet nem tanítja az újoncokat és nem segíti az információk áramlását. – Élvezd a nyugdíjas éveket. – biccentettem Konannek aki fejet hajtott és megvárta míg elhagyom a szobát, aztán minden bizonnyal azt tette amit előzetesen kértem tőle. Összeszedi Oonoki összes holmiját és segít neki beköltözni egy elszeparált kis kunyhóba valahol a hegy túloldalán.
A tanulók félrehúzódtak az utamból, érezhették a feszültséget a levegőben már egy ideje. Talán megkéne hosszabbítanom a képzésüket vagy legalább komolyabb figyelmet szentelni rájuk. Ha leváltják az egyik tanárt sok minden más lesz. Csak remélem, hogy ennél jobb.
A telefonom megrezdült én pedig előkaptam, hogy megnézzem, az üzenetet.
„A hír gyorsan terjed, főleg ha rosszul jön ki belőle valaki.”
Gondolom én lennék az a valaki, a kérdés már csak az, hogy milyen hírről van szó ami miatt Madara úgy érezte, hogy szólnia kell érte. Ezután már csak egy dátumot küldött és egy helyszínt én pedig lepillantottam a sűrű erdővel benőtt hegy lejtőire.
Jobb ha azonnal neki vágok az útnak, hogy időben odaérjek.
Az újabb sms-t jelző rezdülésnél abban reménykedtem, hogy választ kapok az elsőre. Ehelyett Kisame üzent az álprofiljáról.
„Ki az: tudatlanul is sokat tud, fekete fészekben fogad egy fehér majmot ahol aztán szóba kerül egy sötétben rejtőzködő ismeretlen ismerős.” Csak átfutottam mikor nyomtalanul eltűnt, mintha ott sem lett volna. Kisame a külseje ellenére nem végrehajtó volt hanem egy hírszerző mint én, a technika szinte a kisujjában van. Biztos lehettem benne, hogy az üzenet amit láttam, olyan halvány virtuális lábnyomot hagy maga után, amit csak nagyon keveseknek sikerülne megtalálni de ennek ellenére is mindig úgy fogalmazott, hogy ne legyen teljesen egyértelmű. Legalábbis azoknak nem, akik nem ismerik az öcsémet aki védettként semmit nem tud a titkos szervezetekről és fogalma sincs, hogy a Fekete Grízlik otthonában, vagyis fészkében él, ahová ezek szerint elment hozzá egy Fehér Galmab (a majom jelző alapján Naruto), és szóba kerültem én, a bátyja akiről azt hiszik, hogy hűséges a klánjához, pedig valójában a szürke a sötétben épp olyan feketének tűnhet amilyet látni szeretnének.

~

Madara otthona a klánunk középpontjában állt. Ez volt az Uchiha körzet legnagyobb épülete. Bár olykor azt mondogatta, hogy nem szereti ezt a fényűzést mégis úgy mozgott benne, mint egy kis király, tökéletesen illett hozzá ez a környezet. Bármennyire is gyűlölni akartam, nem voltam rá képes. A klán hanyatlása nem miatta történt, de valamikor feladta a harcot és elzüllött velük együtt és egy olyan jelent épített ki amiben már épeszű ember nem akarna részt venni.
– Nem foglak megenni, nem kell ennyire feszültnek lenned. – mosolyodott el miközben teát öntött. A kis szoba tatamija tiszta volt mint a patyolat, a kis ülőpárnák és a berendezés harmonikus volt és visszafogott. A csésze amit elém tett, az viszont egyáltalán nem illett ide, ahogy én sem. Szürke.. Sejt valamit.
Felpillantottam rá de ő továbbra is egy szelíd mosollyal nézett vissza rám. A csészék színének jelentése van.
Az idegenek fehéret kapnak, amiben bármi lehet. Méreg, nyugtató, alkohol vagy egyszerű tea.
A szervezet tagjai feketét kapnak, mint a csapat tagjai. Ha Madara fekete csészébe tenne mérget, azzal elárulná a sokéves hagyományt, elárulná a szervezet tagjainak a bizalmát.
A vörösben méreg van azok számára akik elárulták a klánt vagy valakit a szervezetünkből. Ez olyan mint egy felajánlás, egy könnyebb út. Van lehetőséged arra, hogy beszélj előtte a vezérrel, de ha vörös csészét kapsz, akkor többnyire már nincs magyarázkodási lehetőség, csak tények vannak és a következmény. Ha megiszod, gyorsan meghalhatsz, ha nem, akkor más módszerrel végeznek veled, de az biztos, hogy nem hagyod el élve a helyiséget. Ha vörös csészét adnak, azt nem ebben a szobában teszik, túl macerás lenne feltakarítani a vért. Új tatamit kéne lerakatni.
A zöld azt jelenti esélyes vagy a bizalmunkra, vagy épp már a bizalmunkba is fogadtunk. De ezek gyakran csak figyelemelterelések. Ebben még bármi lehet.
A kék a védettjeinké. Sosem lehet halálos, de lehet benne nyugtató vagy kis dózisú enyhe méreg, drog vagy bármi ehhez hasonló.
De a szürke.. Olyan eddig nem volt.
– Azt jelenti, bajban vagy. – segített ki én pedig érte nyúltam és beleszagoltam. – Ne erőlködj. – legyintett szórakozottan.
– Azt hittem a vörös jelenti azt, hogy bajban vagyok. – ezen elmosolyodott.
– Ne legyél ilyen drámai. – kettőnk közül ő szokott drámai lenni, nem én. – Tea, mint láthatod. – a mosolya hamis. Tesztel. Ám legyen. Visszatettem az asztalra. Elkomorul az arca.
– Miért vagyok bajban? – nem fogok válaszok nélkül meginni egy kétesélyes folyadékot.
– Nincs ötleted? – nem vagyok játékos kedvemben, ilyen helyzetekben nem. Madara felsóhajtott. – Nemrégiben a Galambok kémet fogtak. Úgy tűnt, hogy egy Egér de mint kiderült hozzánk tartozik. – a szemöldökömet ráncoltam, mire Madara rám mutatott. – Pontosabban a Varjúnkhoz. – letette a kezét én pedig meglepetten néztem rá. A nulla negyvenes elmondta, hogy nekem dolgozik? – Te nem hírszerző vagy, szóval áruld el nekem, miért van kémed? – ostobaság lenne tagadni. Csak olyan információk terjednek amik biztosak, tehát valamilyen módon kiderítették, hogy a kémem nem hazudik. Vajon mit mondott még el azaz ostoba? Azon már meg sem lepődök, hogy Madara valahogy értesült erről a Galamboktól. Ellenségek vagyunk, mégis vannak közös összeköttetések.
Farkasszemet néztem vele és vártam, hogy ő törje meg a csendet, de ezúttal nem volt több mondanivalója. Választ várt én pedig megfogtam a csészém és belepillantottam a világos folyadékba. Az agyam egyik hátsó szegletében azokat a mérgeket soroltam fel amik szagtalanok és amik nem változtatják el túlzottan a folyadékok színét. Ez is függ magától az italtól, a színétől és az összetételétől.
– Komolyan azt hitted, hogy bízni fogok abban, hogy majd ti vigyáztok a hátamra? – felpillantottam és még elcsíptem ahogy Madara is a kezemben tartott csészét figyelte. Rám nézett és komor tekintettel fürkészte a vonásaimat.
– Még mindig úgy hiszed, hogy a halála belső hiba volt?
– Engem gyanúsítottatok, az talán nem belső hibára utal? – kérdeztem vissza ő pedig gondterhelten felsóhajtott.
– Szóval ezért vettél magad mellé egy kémet? Hogy védje a hátad? Jobban megbízol egy idegenben, mint a saját családodban? – ezen elmosolyodtam.
– Érdekes ezt pont tőled hallani. – bosszúsan összeráncolta a homlokát aztán végül legyintett egyet.
– Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy honnan szerezted. A kémet. – a nulla negyvenes is egy árva volt mikor megtalálták. Olyan kilenc évvel ezelőtt már egyedül éltem.
– Nem az én kémem volt. – hanem Oonokié. A hazugság titka hogy hitesd el magaddal, igazat beszélsz. Madara ösztönösen figyelte a testbeszéd minden rezdülését, nehéz volt átverni ha nem ismerted a trükkjét. – Nem dolgozik nekem régóta. – japánon belül. – Néhány hónapja. – bíztam meg hogy derítse ki, hány embert is ölnek le havonta és honnan szerzik be őket, hol dolgozzák fel őket. – Elszúrta mint azt már te is tudod.
– Ez volt az első munkája amit neked végzett el? – amit nekem végzett el.. Szóval tudja hogy több szervezetnél is megfordult, bár azt nem tudja, hogy végig Egérként volt jelen.
– Nem. – újra a folyadékba pillantottam és meglötyögtettem a csészében. – A legutóbbi alkalommal mikor a Medve Veremben kötöttem üzletet, felbéreltem, hogy derítsen ki mindent a Fenyőkről. – minden szervezetnek ostoba neve van. Ráadásul a Fenyők Európaiak, csak japánul nevezték el a szervezetüket, mert így szerintük jobban cseng.. – Ha nem bérlem fel, nem tudtam felkészülni arra a rajtaütésre, amiről Obito csapata elfelejtett értesíteni. – mert a fogadott fia hírszerző míg én végrehajtó. Madara nem rejtette véka alá, hogy Obitot akarja utódjának és a tudás hatalom, ha pedig ez erővel párosul az veszélyes.
– Szóval ha nem készültél volna fel, otthagyod a fogad? – sütött belőle az irónia ami miatt én dühös lettem ő meg jókedvűen felnevetett. – A Varjúm, a fogadott unoka öcsém, a szervezetünk egyik legjobb gyilkosa, nem tudott volna kivágni pár Fenyőt? – ökölbe szorult a kezem amit ő is észrevett.
– Nem azon van a hangsúly, hogy mire vagyok képes és mire nem. Nem értesítettetek róla. – arról nem is beszélve, hogy bármikor balul sülhetnek el a dolgok. Kihúzta a hátát és felsóhajtott.
– Idd meg a teád. – egy félmosolyra húzódott a szája. Tudja, villant át az agyamon. Tudja, hogy Egér vagyok. A hűségemet tesztelte de egyértelműen elbuktam, már kimondtam, hogy nem bízok bennük. Felemeltem a csészét és kiittam a tartalmát majd letettem az asztalra. – Azt hittem nem bízol bennünk.
– Az utódodban nem.
– Az utódom kiléte még ismeretlen.
– Obitoban nem bízom. – szórakozottan mosolygott és megingatta a fejét, mintha egy rossz kiskölyök lennék.
– Hozd el nekem. – Obitot? Nem kérdeztem, inkább vártam amíg pontosít. – Látni akarom ezt a kémedet. – szóval a nulla negyvenest. – Vagy ide is rendelheted, annál kevesebb az esély rá, hogy felkészíted a lehetséges válaszokra.
– A Galamboknál raboskodott egy hétig, egyedül moccanni sem tud. – ezen felnevetett pedig semmi szórakoztató nem volt ebben.
– Ne nézz ilyen mérgesen, nem a kémed nyomorán szórakozok. – rendeztem a vonásaimat és a tea utóízén gondolkodtam, mint nyugtató tényezőn, hogy végül semmilyen kétes dolgot nem itatott meg velem. – Rendben. Akkor menj el érte, vagy szólj Hidannek és Konannek hogy hozzák el, bánom is én.
– Akkor megbízol bennem?
– Én bízok benned Itachi. Talán ez az egyik legnagyobb hibám, de bízok a családomban. – nem hagytam, hogy bűntudatom legyen emiatt. Madara arcán egy kedves félmosoly jelent meg és felemelte a csészéjét. – Hozd el a kémet. – bocsátott el finoman, én pedig meghajoltam és távoztam a hangulatos mégis rideg szobából.


Megjegyzések