Kelepce 1. rész

 040 – Deidara

Minden olyan zavaros és tompa. Húz a fejem, elgémberedtem, ég a testem, meg akarok halni. Bármit megtennék csak legyen végre vége…

Nem! Nem tehetek meg bármit csak azért, hogy nekem jobb legyen!

Hirtelen ötlettől vezérelve a nyelvemre harapok, de túl gyenge vagyok ahhoz, hogy akkora erőt kifejtsek, hogy a saját vesztemet okozhassam. Kudarcot vallottam újra és újra hiába sikít az elmém a megnyugvásért, egyszerűen képtelen vagyok szembe nézni a halállal. Bár lenne elég erőm…

Erőm, hogy elfussak, hogy harcoljak, hogy őszinte legyek, hogy elé állhassak és beolvashassak neki.

Ugyan, hisz a szemébe sem merek nézni.

Erősen szúrós szag tolult az orromba, halványan érzek valami nedveset csupasz talpam alatt, a zúgás szinte teljesen elnyomta a kiloccsanó víz hangját, de ha egy érzékszerved érzékeli, a másik kipótolja a hiányt. Úgy hallottam a víz ömlését, hogy valójában csak éreztem a lábam alatt. Égette a szemem a fény, ahogy nagy nehezen felpillantottam, hogy pontosabb rálátásom lehessen, mi is történik körülöttem.

A vörös hajú srác, Nagato, egy gázmaszkban állt nem messze tőlem. A kezén rikító színű gumikesztyű, a lábainál egy vödör, amit most borított ki. Zavartan pislogok rá és nagyot nyelve próbálom visszatartani a lélegzetem, már amennyire lehet. A talpam... Éget. Megpróbálom megemelni a lábaimat, de a szék lábához kötözték őket így alig mozdul egy-két centit fentebb, de már ez is több a semminél.

– Nem fogsz bele halni, de nagyon fogsz szenvedni. – a maszk miatt tompán hallatszik, szinte nem is értem a fülemben zubogó véremtől.

Nagato közelebb lépett hozzám és kesztyűs kezével a szemem felé közelített, aztán mikor már alig egy mozdulat választotta el tőlem, megállt.

– Kíváncsi vagy mi fog történni, ha a szemedbe is kerül belőle? – ahogy az ujjaira meredek látom a rajta lévő vízszerűnek látszó folyadékot. Egyáltalán mi a fene ez? A talpam viszket és ég, úgy érzem mintha ezer tű szurkálna, a bőröm pedig ráfeszülne a csontjaimra, ami alól a hús lassan kirohad. Ordítanék, de mi értelme volna? Felesleges energiapazarlás.

A gumikesztyűbe bujtatott nedves ujjak hirtelen hozzák be a távot, ami miatt égő szemeim szinte bele akarnak pattanni a koponyámba, ha lenne számára elég hely. Elfordítom a fejem, de egy erős kéz markol a hajamba míg a másik kéz a szemembe dörzsöli a folyadékot. A testem azonnal reagál és könnyezni kezd, szinte alig látok bármit is, a szag is marja az orromat és folyni kezd a taknyom. Ha a szervezetem ilyen ösztönösen próbálja kijuttatni a szervezetemből ezt a valamit, nekem is jobban kéne küzdenem.

Hirtelen belefordítom a fejem az érintésébe és erősen megharapom a kezét. Hallom ahogy hirtelen levegő után kap a maszkjában aztán egészen egy pillanatig csak bámulunk egymásra. Én erősebben szorítom az állkapcsom a kezére, nem foglalkozva a torkomat maró érzéssel. Mégis csak volt bennem elég erő, pusztán magamnak nem voltam képes ártani vele. Nem tudom, hogy ez elkeserít-e vagy inkább reményre ad okot.

Talán, ha ez a cucc szájon át jut a szervezetembe elég hatásos lehet ahhoz, hogy véget érjen ez a szenvedés. Vagy ha más nem, hátha megbosszulja ezt a védekező támadást és valamilyen módon mégis csak megöl.

– Tudod... – kezdi lassan én pedig lepislogva a könnyeimet nézek maszkkal eltakart arcára. Közelebb hajol, mintha csak segíteni akarna, hogy láthassam a szemeit, amik unottan merednek rám. Ezzel is csak azt akarja bizonyítani, hogy ő van fölényben. – …a fogaid nélkül is érteni fogom a szavaid. – még erősebben harapom, mondjon bármit nem eresztem, ha már elkaptam.

Egy kéz kapja el a homlokom, érzem a halántékomba mélyedő körmöket és csakhamar megérzem az édes parfüm illatát, ami enyhén átcsap a szúrós szagon.

Lassan ellazul az állkapcsom, erőt vesz rajtam a bénultság, de még egyszer erősebben szorítom köré a fogaim, mint egy utolsó kapaszkodóként. A talpam hangosan csattan az ijesztően ismeretlen folyadékban, ő pedig unottan feszegeti ki a kezét a számból. Hányingerem van. Olyan nehéz a testem…

~

Megébredve nyögök fel és a szédüléssel küzdve próbálok nyelni egyet, de a torkom és a szám teljesen kiszáradt. Nyöszörögve küszködök a rosszulléttel. A fejem zúg, zsibog, foltokban látok, de az is homályos. Meg akarok halni, legyen már vége ennek az egésznek!

Valaki… Valaki segítsen meghalni.

Öklendezve adok ki magamból némi folyadékot és gyomorsavat, ami marja a torkom, de legalább megnyugszik a gyomrom. Helyette most még jobban fák a torkom, a nedves hányadék benedvesítette a szám annyira, hogy nyeljek egyet, de nem jobb és hamarosan ismét kiszáradok majd.

Vizet… Nem kapok vizet? Ez még nem az a szakasz? Utoljára… Mikor is kaptam utoljára inni?

Mély levegőt veszek. A gépek zúgása elálmosít. Lehunyom a szemem, egyre sötétebb van…

~

– Nem tud semmit. – úgy üt át az ismerős hang a sötétségen mintha nem is létezett volna az a feneketlen semmiség. Az előbb még Nagato gumikesztyűjébe mélyedtek a fogaim, sajgott mindenem, most meg kipihenten hallgatom az ezúttal tisztán és érthetően kiejtett szavait. Oh nem is, hisz megébredtem egyszer nem? Nem érzem nedvesnek a combom, szóval nem mostanában lehetett, hogy ismét lehánytam magam.

– Mégis mennyi időt kéne még rá pazarolnom? – dörmögi enyhe dühvel.

Nincs rajta gázmaszk. Ahogy ez átfut az agyamon egyre több minden jut eszembe az elmúlt napokról. Beleszédülök a sok gondolatba és információba, ami részben felesleges dolgokból áll, de ki vagyok én, hogy megmondjam, mi fontos és mi nem?

Felváltva fárasztanak ki a végtelenségig majd altatnak el, ezzel frissítve fel egy kicsit. Többféle reakciót produkáltam eddig, amiből arra következtetek, hogy különböző módszerekkel kényszerítettek ébrenlétre és mély alvásra. Bár most tisztán hallom őket mégsem tudom megmozdítani az ujjaimat sem, nemhogy megemelni a fejemet. Alig kapok levegőt. A szemhéjaim olyan nehéznek tűnnek mintha mázsás súlyok nehezednének rájuk. Égnek a talpaim, a csuklóim és mindenem.

– Szerintem egy Egér. – milyen utálatos szó, milyen egyszerű és ártalmatlannak tűnő név egy szervezetnek, ami a világuralomra akar törni. Micsoda klisé.

– Az Egerek nem ilyen balfácánok.

– Mi mással magyarázod, hogy ennyire fogalma sincs semmiről? – Nagato tárgyilagosan kérdez, valóban választ szeretne hallani Tententől, de a lány csak felsóhajt.

– Mióta az Egerek kémei a saját szervezetükre ilyen vakok lettek, mások is elkezdtek ilyen kémeket foglalkoztatni.

– Foglalkoztatni. – ismétli mintha ez lenne a kulcs és valóban... Épp ez a kulcs. Engem nem foglalkoztatnak, sakkban tartanak, köteleznek, kiképeztek olyan birkává, aki azt sem tudja melege van-e vagy fázik, amíg parancsot nem kap az egyikre. – Az ő kémeik mások. Mintha agymosottak lennének, pont mint ő is.

– Ahhoz nem ártana egy agy. – a hangsúlyt incselkedve viszi fel a végén, hallatszik, hogy mosolyra áll a szája.

– Tsunade-sama engedélyt adott rá, hogy ha nem válaszol semmire, komolyabb módszerekhez folyamodjunk. – most jön a csonkolás meg ilyenek, ha nem tévedek. A gondolatra máris összeugrik a gyomrom.

Tenten felsóhajtott, valószínűleg nem esett jól neki, hogy figyelmen kívül hagyták a borzalmas viccét.

– És mihez akarsz kezdeni vele? – érdeklődve várjuk Nagato válaszát, de hosszúra nyúlik a csend.

Gondolkozik én pedig bár fülelek mégis elgondolkodom azon, hogy aki beadott nekem valamit, amitől így kidőltem, az csakis Tsunade lehetett, a Csigahercegnő. Az ő illatát éreztem, és neki vannak műkörmei, nem Tentennek. Tehát itt járt és engedélyt adott arra, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak. Más gyerekekre tojást bíznak, hogy vigyázzanak rá, erre a kettőre meg egy húsvér embert, hogy törjék össze ahogy csak akarják. Kicseszett Galambok!

A gépek zúgása fájóan felerősödik, belesajdulnak a dobhártyáim és összerezzenek az izmaim.

– Nincs hová menned! – összerezzenek. Tudom, hogy nekem szólt.

– Nagato... – lassan felemeltem a fejem így Tenten elhallgatott. Annyira nehéz fókuszálnom rájuk és olyan nehéz a testem.

– Nincs hová menned. – ismételte a szemimbe nézve.

Egy idei visszanéztem rá, vagyis a homályos alakjára, de aztán visszaejtettem a fejem, és laposakat pislogtam. Tudom, hogy igaza van.

A Varjú… Látom magam előtt a hátát ahogy elhalad előttem, mindenki fél tőle, én is rettegek. Ha láthatatlan vagyok a számára és csak a kért információkat kapja meg tőlem, akkor minden rendben van, de ha hátrapillant… Ha hibázok… Végem van.

– Ez nem fog beválni. – csak tompán hallom Tentent amikor a gépek újra hangosabban zúgnak fel.

Nagato elém lépett és lehajolt hozzám.

– Hiába vagy hűséges. Már egy hete itt vagy és még senki nem mentett ki, nem is próbálkoztak. Ennyit jelentesz nekik. Ennyit ér az áldozatod. – színtelen szavaiba mintha némi sajnálkozást erőltetne.

Azt hiszem rosszul kéne éreznem magam, de nem igazán értem a szavait. Milyen áldozatról beszél? Miért próbálnának megmenteni?

A hajamba tépve emeli fel a fejem és az arcomat kutatja számító szemeivel. Zavartan vonja össze a szemöldökét, mikor tudatosul benne, hogy semmilyen hatása nem volt az iménti szavainak.

– Nem azért nem mondod el az igazi neved, mert félsz, hogy találunk rólad valamit. – érti meg hirtelen. –Nem is emlékszel az igazi nevedre, csak egy szám vagy nem igaz?

A nulla negyvenes. Iwatoshi Deidara. Tudom a nevem és a számomat is.

– Rossz kérdéseket tettem fel eddig. – eddig is tudtam, hogy én vagyok az első fogoly, akit kifaggat, de azt gondoltam okosabb annál, mint hogy lelkizni kezdjünk.

Az elmúlt napokban már vett tőlem dns-t, rájött, hogy nem vagyok benne a rendszerben, különböző drogokat próbált ki rajtam hátha megered a nyelvem, de folyton azt kérdezte ki a főnököm, vagy csak valaki felbérelt-e és ha igen akkor miért és kicsoda. Ez mind a nagy könyv szerint van megírva. Kivéve a drogokat. Azt azért használja mert valószínűleg ő készíti és rengeteg áll a rendelkezésére. Vajon miért egy lexikális tudással rendelkező, lelketlen fiatalra bízták ezt az ügyet?

– Csak azért mondod, hogy Egér, mert kifogott rajtad. Nem gáz, hidd el. – Tenten szavai mintha a büszkeségébe tapostak volna, Nagato arca dühösen eltorzult és erősebben szorította a hajam.

A szemeim égtek, de nem hiszem, hogy a fáradtság lenne az oka, meglepően élénknek érzem a gondolataimat, ellenben a testem…

– Ki vagy te? – morogta, ismét figyelmen kívül hagyva a lányt.

Ez lenne a jó kérdés? Tudom ki vagyok. Iwatoshi Deidara, a Varjú kiskatonája, a 040-es kém.

– Ha nem vagy kém akkor mi marad?

Okosabb vagyok annál, mint hogy ezen gondolkodjak. Hamarosan meghalok, szóval ha nem kém vagyok, hulla leszek.

– Amint elengedlek visszaszaladsz a gazdádhoz, hűségesen pitizel majd a jutifalatért, amiért tartottad a szádat, de nem fogja érdekelni, nem fog neked hinni. Túl nagy a tét ebben a háborúban ahhoz, hogy egy botlás után megkockáztassa a lebukást. – úgy beszél mintha biztosra venné, hogy Egér vagyok.

Nem téved, azonban nem mennék vissza a főnökömhöz. Tudom, hogy követnének. De akkor hova mennék? Ezen eddig valóban nem gondolkoztam. De azt hiszem nem akarom, hogy elengedjenek, mert meg kéne ölnöm magam, de az nehéz lenne. Azt sem akarom, hogy ők öljenek meg, de az könnyebb lenne.

– Ki szeretnél lenni? – ez már nem azon múlik ki szeretnék lenni. Sosem volt választásom.

Nem igaz… Régen volt. Mikor még a családommal voltam, mielőtt elraboltak volna.

Mielőtt kiképeztek volna kémnek.

Mielőtt átmosták az agyam.

A fegyver kattanására összeszorult a gyomrom és meglepetten pislogtam Nagatora, aki egyik kezével még mindig a fejemet tartotta a másikkal egy pisztolyt szegezett rám. Egy kézzel nem fogja tudni elsütni, el kell majd engednie a fejemet.

– Ha válaszolsz gyorsan végzek. – éreztem ahogy izgatottan dobban a szívem, a mosolya alapján a szemem is felcsillant, mert biztosra veszi, hogy megfogott.

Nem számít. Félek de ez a legjobb lehetőségem. Meghúzza a ravaszt és vége.

– Kinek dolgozol?

Ennyi elég lenne? Ha ezt elmondom, a Varjú dühös lesz. De én addigra már halott leszek. Végülis, csak a félelem miatt vagyok hűséges.

Kicserepesedett ajkaim szólásra nyílnak, ösztönösen kezdik megformálni a szót, a hangom rekedten tör fel belőlem, szakadozottan mintha egy magnón épp beállítanák az adást. Nagato meglepetten pislog, de aztán újabb kérdéseket tesz fel, de egyikre sem kap választ.

– Mit tudsz róla? – türelmetlenül, dühösen faggat.

De nem tudok semmit, őszintén semmit. Ezt ő is felfogta, mert elengedi a fejem ami előre hanyatlik.

– Megígértem. – sóhajtja végül.

Meg fogja húzni a ravaszt. Meg fogok halni.

A dörrenést hallom először aztán a vért látom. Elvétette volna a fejemet? Nem érzek semmilyen új fájdalmat, talán az majd később jelentkezik. Tompán hallok, bedugult a fülem. Célt tévesztett ilyen közelről?

A szemöldököm lassan megemelkedik mikor Nagato újabb lövéseket ad le. Mi történik? Nem is engem lő? Felemeltem a fejem és akkor látom, hogy fedezékbe hátrál. A csuklójából ömlik a vér, ösztönösen nyomást helyezett rá és elhúzódott a lehetséges támadási ponttól.

– Nagato! – kiálltja Tenten, aki már harcra készen kapta elő a késeit, parancsra vár, eszmélek rá. Nagato kézjelet mutat felé Tenten pedig bólint.

De újabb lövés dördül, ezúttal máshonnan és mielőtt a szellőzőbe repítenének pár újabb golyót, az egyik cső elpattan és füst ömlik ránk. Szúrós szaga van ennek is, ahogy itt szinte mindennek. A szívem olyan heves ver, mintha az, hogy megmentenek ijesztőbb lenne, mint az, hogy alig egy pillanattal ezelőtt meg akartak ölni.

Szembe kell néznem Vele, mert hibáztam. Először akkor mikor elkaptak, másodszor pedig akkor mikor elmondtam, hogy neki dolgozok.

Szinte látom magam előtt, ahogy felém fordul.

Ahogy a szemei, amik eddig átsiklottak felettem, most megállapodnak rajtam…

2. rész - Azt jelenti, bajban vagy