Secret Soldier

Az első karácsonyi emlékem, az erős szégyenérzettel párosult. A szobám rejtekében feszült csendben hallgattam a szüleim kiabálását arról, hogy mégis melyikük hibája az, amiért az akkor még igencsak kislánykori énem azt játszotta a karácsonyra kapott barbie babámmal, hogy a fagyöngy alatt megcsókolja a szerelmét, aki szintén egy barbie volt, tehát lány. A nővérem eközben lesajnálóan bámult rám, engem hibáztatva mindenért, pedig én csak játszottam. Legalábbis akkor még nem volt ennek semmi jelentősége. Volt persze Ken babám, de ugyan melyik kislány akarna fiúkkal csókolózni? A fiúk akkori tudomásom szerint, büdösek, koszosak, gonoszak és nagyon hülyék voltak. Ez az álláspontom azóta persze megváltozott, mert rájöttem, hogy az emberek nemtől függetlenül tudnak igénytelenek, szemetek és ostobák lenni. – Min gondolkozol? – ölelt át a barátnőm hátulról és megtámasztva az állát a vállamon az üres vázlatfüzetemre esett a pillantása amit már percek óta csak bámultam és képzeletben ráfestettem a...

040 – Deidara A karjaiban vitt vissza a kocsihoz, hiába ellenkeztem, csak újra megcsókolt és megkért, hogy bízzak benne. De hogy bízhatnék? Hittem neki, mikor azt mondta megvéd. Olyan kedves volt velem és közvetlen, nem avatott be a komolyabb ügyeibe, de mikor a segítségemet kérte mindent a rendelkezésemre bocsátott amire csak szükségem volt. Kaptam tőle egy alapot és nem csak elküldött, hogy tegyem amit parancsol, hanem megkért rá és megvitatta velem. Sosem bántak így velem azelőtt. Fájdalmasan felnyögtem mikor Kakuzu varrni kezdte a sebem. Megint nem kaptam érzéstelenítőt bár annyira elzsibbadtam, hogy igazából.. Nem. Tudom, hogy ez sokkal jobban fájna ha nem dolgozna bennem még mindig az adrenalin, de ez így is nagyon fáj. Itachi kint beszélgetett a konyhában, hallottam foszlányokat, mert nyitva hagyták az ajtót. Próbáltam rá fókuszálni de nem sikerült.. Leszorítottam a szemem és mély levegőkkel nyugtattam magam. Oh basszus ennél az is jobb lenne, ha ököllel akkorát sózna rám amitől...

040 – Deidara Levegő után kaptam a hirtelen belém hasító fájdalomtól. A sötétbőrű, maszkos férfi egy fogóval a kezében gondterhelten felsóhajtott. – Ne rinyálj már basszus. – morogta és megragadva a csuklómat maga felé fordította a vállamat. Az öklömbe haraptam miközben a gennyes, gyulladt húsba belesiklott a hideg fém fogó és kisebb matatásba kezdett bennem. Az egész vállam elzsibbadt, hányinger tört rám és forgott velem a homályos szoba. Lehunytam a szemem ami miatt a gyomrom úgy döntött kilöki a gyomorsavam, így az csak egyszerűen feljött és végig folyva az államon az ölembe csöpögött. Görcsösen rázott a hányás, csak tompán hallottam a szitok szavakat amik.. Nagyon nehezek a szemhéjaim.. Az egész testem zsibog és lüktet, furcsa érzés. – Adj be neki valamit amitől felébred. – ez Ő. Ezer közül is felismerném ezt a nyugodt de határozott hangot. – Nem lesz beszámítható állapotban. – Tudom, de egy próbát megér. – felültem mielőtt belém szúrnának valamit és kinyitva a szemem a combjai...

040 - Deidara Hiába terjedt el a füst, még mindig a székhez voltam kötözve, nem tudtam volna szabadulni és nem is próbálkoztam. Egy részem talán reménykedett benne, hogy megmenekülök, de egy másik részem azt remélte, hogy eltalál egy golyó a kisebb összetűzés során. – Lábra tudsz állni? – kérdezte egy határozott hang de mikor odafordultam egy fakó alak állt mellettem, szinte teljesen beleveszett a füstbe a fehér bőrével, a fehér hajával és a fehér ruháival. – Válaszolj! – dörrent rám én pedig nemlegesen megingattam a fejem. Dühösen ciccegett és feszülten pillantott a nem messze tőlünk lévő vörös színfoltra. Nagato haja. A füst miatt ő és Tenten kénytelenek voltak szóban kommunikálni egymással, bár ezek a szavak sem voltak egyértelműek a számomra. Bár nem is igazán törődtem velük. A fakó bőrű férfi eltűnt és nem sokkal később egy nagy darab fickó bukkant fel mellettem. Elvágta a köteleimet és megtámogatott oldalról, húsos ujjai az oldalamba mélyedtek. – Kijuttatunk, ne aggódj. – miért t...

 Minden olyan zavaros és tompa.. Húz a fejem, elgémberedtem, ég a testem, meg akarok halni.. Bármit megtennék csak legyen végre vége.. Nem! Nem tehetek meg bármit csak azért, hogy nekem jobb legyen.  Erősen a nyelvemre harapok de túl gyenge vagyok ahhoz, hogy nagyobb erőt kifejtsek, hogy a saját vesztemet okozhassam. Kudarcot vallottam újra és újra hiába sikít az elmém a megnyugvásért, egyszerűen képtelen vagyok szembe nézni a halállal. Bár lenne elég erőm..  Erőm, hogy elfussak, hogy harcoljak, hogy őszinte legyek, hogy elé állhassak és beolvashassak neki.. Ugyan, hisz a szemébe sem merek nézni..  Erősen szúrós szag tolult az orromba, halványan érzek valami nedveset csupasz talpam alatt, a zúgás szinte teljesen elnyomta a kiloccsanó víz hangját, de ha egy érzékszerved érzékeli, a másik kipótolja a hiányt. Úgy hallottam a víz ömlését, hogy valójában csak éreztem a lábam alatt.. Égette a szemem a fény ahogy nagy nehezen felpillantottam, hogy pontosabb rálátásom lehess...

  Halk pittyegésre ébredtem így ösztönösen kihúztam a telefonom a párna alól és megpróbáltam vakon kinyomni az ébresztőt de az egyre csak hangosodott így kinyitva a szemem, hunyorogva meredtem a kijelzőre és ezúttal határozottan a kis kör ikonra nyomva az ujjam, hallgattattam el. Vissza ejtettem a fejem a párnára és felsóhajtottam. Egy újabb munkanap.. Elmondani sem tudom mennyire várom már a hétvégét. Óvatosan megfordultam, hogy ne ébresszem fel a mellettem fekvő férfit akinek a karja hanyagul ölelt át álmában. A félhomályban a vonásait figyeltem, ahogy békésen alszik. Egy pillanatra erősödött a szorítása majd szusszantott egyet és ismét ellazult. Halványan elmosolyodtam és nagyon gyengéden közelebb hajoltam hozzá, hogy szinte alig érintve hozzá az arcához az ajkaimat, csókot leheljek a bőrére. Hétvégén.. Addig feküdhetek mellette ameddig fel nem ébred.. Még belélegeztem azt a megnyugtató melegséget amit az ölelésében éreztem, majd finoman lefejtettem magamról a karját és kimászt...