Sziklarejtek árvája - Extra

Itachi

Prológus

Összekulcsolt ujjaink

Szeretem ha van egy megszokott rendje a dolgoknak. Nehezen viselem a sok változást és ha nem tudok kellően felkészülni, akkor a kisebb változások is kikészítenek. Megmostam az arcom és a lakás zajait hallgattam, ahogy Kisame, mint minden reggel, beront Obito és Sasori szobájába, hogy leellenőrizze, ébren vannak-e már. Sasori általában unottan elküldi a fenébe, Obito pedig kedves köszön neki. Gyanítom az utóbbi miatt nem szok le erről a reggeli beköszönésről és mert útba esik neki a fürdőszoba felé. Bár Kisaméről van szó, szóval talán Sasori mogorvasága is közrejátszik abban, hogy ne mulasszon el rájuk törni minden reggel.
– Jó reggelt! – nyitotta ki a fürdőszoba ajtaját Kisame és beállt mellém a tükör elé, hogy megmossa az arcát. – Milyen volt a futás? – kérdezte mire válaszul vissza köszöntem és elmondtam, hogy csak a szokásos.. Mint minden reggel ami nem Deidara mellett kezdődik. Ez utóbbit persze nem mondtam ki hangosan. Obito álmosan csoszogott ki mellénk és a másik oldalamon megállva a fogkeféjéért nyúlt. Kisame is felkapta az övét és mikor Obito fogkrémet nyomott volna a saját fogkeféjére, Kisame a sajátját is odatartotta egy angyali mosoly kíséretében. Már amennyire egy cápafoggal lehetséges angyalian mosolyogni. Neki ilyenkor mindenesetre sikerül. Ez is eléggé ledöbbentett mikor először láttam, az meg még inkább, hogy rendszer lett belőle. Obito kérdőn felém tartotta a fogkrémes tubust így átvettem tőle és elővettem a saját fogkefémet.
Már lassan fél éve együtt mosunk fogat mikor itt alszok. Deidara egyszer megjegyezte, hogy aranyosak vagyunk, mire Obito elvörösödött és Tobi lett belőle, Kisame meg aranyosan bemutatta a páromnak a középső ujját. Nem mintha ez Deidarát különösebben zavarta volna, azt hiszem már hozzá szokott Kisame középső ujjának látványához. Egyszer azt mondta, hogy ez a cápáknál a tisztelet jele, aztán tartott egy szenvedélyes előadást arról, hogy születnek a Kisame féle félig hal emberek és hogy szocializálódnak olyanná amilyenek. Annak ellenére, hogy tudtam, hogy csak kitalálja, egy pillanatra az egészet elhittem neki mert a logikája kikezdhetetlennek bizonyult és a felvezetés is kitért minden részletre. Az egyetlen ami miatt nem hittem neki, hogy ismerem Kisame gyerekkorának minden kínos és nem kínos részletét. Az apja szeret beszélni, a nevelő anyja meg imád mindent is dokumentálni. Abból a néhány alkalomból amikor elmentem hozzájuk, már teletöltött vagy nyolc oldalt a képes albumában. Bizonyos értelemben megértem, hogy Kisame ilyen messzire jött iskolába.
– Itt a pasid! – állt meg Hidan a fürdőszoba ajtajában majd grimaszolt egyet. – Rohadt furák vagytok. – azért a múltkor lefotózott minket, bár fogalmam sincs miért. Talán Kisame anyjának dolgozik.
–  Melyikünké? – kérdezte fogrémtől habzó szájjal Kisame.
– A tiéd. – vigyorgott rá negédesen Hidan. – Ne csessz fel halpofa, nincs kedvem most ehhez. – legyintett dühösen. Egyértelműen nekem szólt, elvégre hármónk közül csak nekem van pasim vagy úgy egyáltalán párkapcsolatom. Hidan magunkra hagyott minket így gyorsan kiöblítettem a számat.
– Értem hogy szakítottak Kakuzuval de azért az öreg igencsak megbaszhatná hébe-hóba. – jegyezte meg Kisame fintorogva.
– Csak idegesíti hogy nem talál rendes albérletet. – kelt a védelmére Obito ösztönösen. Mindenkit véd, bár ez az ő hátterével természetes. – És azt hiszem Konannal is összekaptak valamin. – amióta azok ketten szobatársak, folyton ez megy.
– Csini vagy Itachi, menjél már! – csapott a vállamra Kisame mikor elcsípte a mozdulatot ahogy átfésülőm az ujjaimmal a hajamat.
– Csini? – kérdezett vissza Obito értetlenül mire Kisame rávillantotta cápafogai felét.
– A lányos zavarára nehéz lett volna mást mondani. Egyébként te is jól nézel ki. – kihúzva magam hagytam el a terepet mielőtt közéjük szorulok egy zavarbaejtő flörtölésben.
– Talán csak kiakasztotta hogy folyton természetfilmeket akarsz nézni vele. – hallottam meg Deidara hangját és mint lepke a fény után, úgy indultam el felé.
– Meglepődnél mennyire imádja a rovarokról szóló dokumentumfilmeket. – felelte Hidan, majd mikor észrevett felsóhajtott és felállt. – Itachi herceg megérkezett. – jelentett be mint valami lakáj, aztán visszahuppant a kanapé kartámlájára. Deidara felém fordult és rám mosolygott. Mellé léptem és olyan közel hajoltam hozzá, hogy finoman összesimult az orrunk. Imádtam ahogy belélegzi a szabad döntés pillanatát mielőtt megcsókol. A tudat, hogy ő dönthet akarja-e viszonozni vagy sem.. Imádja és én is mert így mindig az övé az utolsó mozdulat. Kíváncsi lennék hogy mit éreznék ha egyszer úgy dönt, nem hozza be a távot és inkább elfordítja a fejét. Egy kicsit biztos meghalnék belül. De remélem sosem lesz ilyen, vagy ha mégis az valami érthető okból lesz majd. De a jelen most.. Finom és édes. Az ajkai puhák voltak és a nyelve palacsinta ízű. Eper, nutella és palacsinta. Ebből szeretnék még.
– Engem is csókoljon meg valaki. – törte meg Konan a varázst, de nem haragudtam érte. Megszoktam hogy Deidarával kapcsolatban lenni azt is jelenti, hogy folyton megzavarnak minket.
– Én jelentkezem a feladatra! – emelte fel a kezét Hidan mint valami kis iskolás. Konan szúrós szemmel nézett rá.
– Bárki, kivéve téged. – jelentette ki mire Deidarával összepillantottunk. Bár én laktam velük egy lakásban, Deidara többet tudott nálam. A tekintete azt üzente, Hidan egyszerűen Hidan, Konan pedig ideges.
– Meddig akarsz még haragudni?
– Ameddig jól esik.
– Jól esik haragudni rám? – kérdezte Hidan felháborodva mire Deidara vigyorogva felé fordult és már épp szólásra nyitotta a száját mikor Hidan dühösen ráförmedt, hogy ne mondja ki. De a párom ritkán hallgat bárkire is.
– Egy hidegnek kinéző, biszex vagy, forró személyiséggel. Már csak a kinézeted és a személyiséged kontrasztja is okot ad arra, hogy könnyű legyen rád haragudni vagy odáig lenni érted. Nekem mindkettő megy és ahogy látom Konannek is. – kíváncsian vártuk Hidan válaszát aki Deidarát nézve felsóhajtott.
– Rendben, értem. De akkor neked mi a mentséged?
– Én egy napsugár vagyok! – kérte ki magának a napsugaram. – Ugye? – kapta felém a fejét mire egyetértően bólintottam. – Na látod! – nézett Hidanre mintha csak az én beleegyezésem elég bizonyíték lenne az igazára.
– Ha azt mondtad volna neki, hogy te vagy a Mikulás, arra is rábólintott volna. – forgatta a szemeit Hidan. Már épp tiltakoztunk volna mikor gyorsan folytatta. – Én is mindent elnéznék Konannek ha szopná a farkam.
– Te így is mindent elnézel nekem, én vagyok az aki haragszik rád. – emlékeztette Konan. – De egyébként igaza van, Itachi bármire rábólint amit mondasz.
– Nem igaz! – kelt a védelmemre. Bár példát hirtelen nem tudott mondani, helyette mély gondolkodóba esett. Mielőtt összejöttünk is követtem minden hülyeségbe, akarva és akaratlanul is és ez azóta sem változott. – Ha azt mondom a fű kék akkor rám hagyja! – húzta ki magát a kigondolt példán mire óvatosan elnyomtam hogy a homlokomra tegyem a kezem.
– De Deidara a fű nem kék. – ingatta meg a fejét Konan. – Itachi, miért hagyod, hogy hülye legyen? – kérdezte tőlem Konan de Hidan gyorsabban válaszolt nálam.
– Mert ha hülye könnyebben maga mellett tarthatja. Pasi logika. – vont vállat az albínó.
– Deidara nem hülye. Nem tudhatjuk hogy mindenki ugyanúgy látja-e a színeket, lehet hogy ami neki kék az igazából nekünk másmilyen színű, csak mi is kéknek hívjuk mert így tanultuk.
– Ezt jó pár kutató és biológus cáfolná. – ellenkezett Hidan. – De mi egyik sem vagyunk szóval nem hangzik őrültségnek. – vont vállat. Deidara mosolyogva felém fordult.
– Én vagyok a Mikulás. – suttogta mire a szám elé kaptam a kezem, hogy elrejtsem a mosolyom.
– Van zsákjában minden jó.. Mogyoró. – dúdolta Konan mire Hidan és Deidara hangosan felnevettek.
– Itachi krampusz esténként gondjaiba veszi a Mikulás virgácsát. – ez már túlzás.
– Undorító vagy Hidan. – közölte vele Konan de azért valami mosolyféle játszott a szája szélén. Kisame és Obito ekkor léptek ki a folyosóról miközben valami szkifi filmet elemeztek. Obito egyszerűen átlépte Hidan lábát, hogy le tudjon ülni a kanapéra, de Kisame úgy döntött vagy felrúgja Hidant vagy hatalmat gyakorol.
– Vidd arrébb a virgácsaid! – szólt rá mire lehajtottam a fejem, hogy elrejtsem a nevetésem. Konan és Deidara hangosan felnevettek és mikor Hidan megjegyezte, hogy bizony, neki több virgácsa is van, már Kisaméék értetlen tekintetén is nevettünk. Deidara összekulcsolta a kezünket és csillogó szemekkel nézte a nevetésemet mire zavaromban elfordítottam a fejem. Válaszul az ajkaihoz emelte a kézfejem és finom csókot nyomott rá.
Már többször is megkérdezte mikor szerettem belé, mióta tudom, hogy szeretem de sosem válaszoltam neki. Egyrészt már én sem tudom pontosan hol ért véget az egyszerű vágyódás és lett belőle szerelem, másrészről túl zavarbaejtő lenne elmondani neki, hogy már az első pillanattól fogva felforgatta az életem és nem csak a megszokott rutinjaimat. Az volt a legkevesebb. Bennem forgatott fel mindent az összes lehetséges módon ami még számomra normális lehet és egy kicsit (bár szégyenkezve ismerem be, de) azon túl is.
 

~

 
Először csak rettentően meg akartam érinteni. Birtokolni szerettem volna még ha csak egy pillanatra is, pedig tudtam hogy nem helyes így érezni. Egészen addig azt gondoltam igazuk van a felnőtteknek és érettebb vagyok a koromnál, büszke voltam rá, hogy a varázslatos férfi szót használják ha rólam van szó annak ellenére, hogy csak tizennégy voltam. De mikor a próbafelvételin megláttam egy vörös-barna egyenruhás fiút a folyosó végén telefonálni már éreztem, hogy tévednek velem kapcsolatban ahogy én is tévedtem magammal kapcsolatban egy csomó mindenben.
Hosszú, szőke haja volt de egyértelműen fiú egyenruhát viselt és nem voltak mellei. Az arcának voltak nőies és férfias kezdeményű vonásai is. A mozgása laza volt, nem olyan mint egy lánynak hanem mint egy fiúnak akinek nem kell attól félnie, hogy megbotlik a magassarkúban vagy kilibben a szoknyája aló az alsó neműje. Bár ettől eltekintve lehetett volna még lány de szinte biztosan tudtam hogy fiú. Mégsem tudtam nem bámulni. Úgy éreztem magam mint azok a bunkók akik hangosan kurjongatnak vadidegen nők után, megalázva ezzel magukat és a nőket is, ahogy nyál csorgatva olyan éhes szemekkel vizslatják őket ami miatt a nők egy darab húsnak érzik magukat. Erre ott álltam egy pusmogással teli folyosón és ugyanilyen elfogadhatatlanul megbámultam egy ismeretlent. Elképzeltem ahogy lenyomom azt az idegent egy ágyra vagy padra vagy akár a földre is és addig csókolom az ajkait amíg ki nem pirosodnak tőle. Az sem érdekelt ki ő, nem számított hogy megismerjem, rohadtul leszartam milyen a személyisége, beszélnie sem kellett volna csak nyögni amíg felfedezem teste minden hajlatát és gyengepontját. Gyűlöltem magam ezekért a gondolatokért.
Kiszúrtam magam előtt a parkettán egy pontot és azt szugeráltam. A próba felvételi napján a fejemben akkora káosz keletkezett, hogy mindent elfelejtettem amit tudnom kellett volna. Nem érdekeltek sem a számok, sem a történelmünk vagy az irodalom.. Olyan vágyat éreztem egy fiú iránt amit lányok iránt sosem, pedig nem voltam meleg, sosem figyeltem a pasikat és most mégis egy fiú rúgta fel a férfi érdemtáblácskámat amit megelőlegeztek nekem míg fel nem növök. Most meg selejtként álltam a folyosón mint egy kukkoló perverz.
A látómezőmben ekkor újra megjelent a folyosó végi incubus, mintha szándékosan szórakozna velem. Ott és akkor egyszerre hibáztattam amiért ennyire vonzódok hozzá, és gyűlöltem magamat a mocskos gondolataim miatt amiktől nem tudtam szabadulni. Mikor leguggolt előttem, hogy felvegyen valamit, érdeklődve követtem a mozdulatot. Mikor felállt az ujjai közt a tollammal.. Újabb mocskos gondolatok özönlötték el az agyam. Pedig mennyire gyűlöltem, hogy pubertás alatt és után a fiúk mindent a farkakhoz hasonlítottak, erre ugyanez fordult meg az én fejemben is.
– Ez a tiéd? – tartotta felém mire zavaromban csak egy hünnögés jött ki belőlem. Hozzám szólt. Bepánikoltam (nem is tudtam, hogy tudok olyat). Gyönyörű hangja van. – Akkor tessék. – nyújtotta felém én pedig elvarázsolva vettem át tőle. Megköszönni is elfelejtettem, helyette úgy szorongattam mintha az ujjai melegét szeretném átvenni belőle. Megfogadtam, hogy miután vége a próba felvételinek, biztonságba helyezem a tollat és kincsként őrzöm majd. Sőt, még azt is elhittem, hogy most, hogy ő is megérintette, szerencsét fog hozni nekem. Úgy hozta elő belőlem a perverzet, aztán egy pillanattal később a gyermeki énemet (amiről szintén nem tudtam, hogy létezik) mint egy varázsló. És ott abban a percben el is hittem, hogy képes mágiát használni.
Tanácstalanul dülöngélt előttem miközben a folyosót pásztázta. Egyedül volt mint én, pedig a többség vagy a szüleikkel jött, vagy a barátaikkal, esetleg akik olyan messziről jöttek és az iskolából több diák is érkezett, velük egy tanár volt. De úgy tűnt ő az egyetlen vörös-barna egyenruhás. Végül megállt mellettem és ahogy a falnak dőlt megcsapott az illata. Barack és enyhén sós, ami a friss széllel keveredett. Na itt gondolkodtam el, hogy talán mégis meleg vagyok. Hisz épp az imént gondoltam arra, hogy ennek a fiúnak mellettem szél illata van. Óvatosan ismét levegőt vettem, igyekezve nem leleplezni magam, hogy mint egy perverz épp az illatát próbálom beazonosítani. Szél, barack, enyhén sós izzadtság ami szintén kellemes. Igen, határozottan perverznek éreztem magam és ezen nem segített, hogy barack illata van. Felé fordultam mire felpillantott rám és.. Rám mosolygott!
Ott hagytam, hogy legyen egy kis esélyem a merevedésemmel szembeni küzdelemben és az elkövetkező negyed órában matematikai függvényeket soroltam és a világ legrondább állatait idéztem fel magam előtt.
 
A próba felvételi után a szobámban egész este kutakodtam honnan jöhetett, mert egy részem elhitte hogy Incubus. De természetesen tévedtem. Egy Sziklarejteki iskolába jár és a neve Iwatoshi Deidara. Több dolgot is megtudtam az iskolájának a honlapját nézegetve. Művész lélek, ráadásul nagyon tehetséges. Mindig emberekkel van körülvéve.. Itt jöttem rá, hogy mennyire bunkó dolog volt tőlem magára hagyni mikor rám mosolygott. Fejben ezerszer eljátszottam mi történhetett volna, ha nem hagyom faképnél. Bemutatkoztam volna, megkérdezem a nevét, és így később könnyebben rákereshettem volna a neten. Talán elérhetőséget cseréltünk volna. Most miközben utána kutakodok a neten, egy másik kis ablakban épp arról beszélgetnénk, milyen válaszokat adtunk a próba felvételi kérdéseire. És itt jöttem rá, hogy mennyire beteges amit csinálok, szóval kiléptem a Sziklarejteki Általános Iskola Felsőfokú Művészetoktatási Intézmény és Hantmadár Óvoda honlapjáról.
Elhatároztam, hogy többet nem kutakodok utána és tartottam is magam ehhez, egészen addig amíg el nem jött az élesben lévő felvételi napja. Ugyanis bármennyire kutattam utána a tekintetemmel sehol sem láttam, szóval muszáj volt ellenőriznem, hogy tényleg nem csak álmodtam. Végül kiderült, hogy csak másik napon írta meg a felvételit egy másik csoporttal.
Két hónappal később kihirdették a felvételi vizsga eredményeit és kifüggesztették az első 50 helyen végzett diák nevét és az elért pontszámait. Életemben először lettem második. És az első helyen az ő neve állt. Két és fél ponttal lekörözött. Körülnéztem magam körül, de tudtam, hogy nem lesz ott a tömegben. Minden bizonnyal az eredményt elküldték az iskolájának is, csak ezért nem utazott volna ide, mégis kerestem a tekintetemmel. Gratulálni szerettem volna neki, bár ez csak ürügy volt, hogy beszélhessek vele és még az is megfordult a fejemben, hogy kezet akarok vele fogni. Ritkán fognak kezet az emberek errefelé, szóval ez nagy dolognak számított.
 

~

 
Így visszagondolva bolhából csináltam elefántot de ott és akkor nagyon fontos volt nekem ez az egész. Meg akartam fogni a kezét.
– Rohadt gyerekesek vagytok. – zsörtölődött Sasori, aki rögtön Deidara felé pillantott és az összekulcsolt ujjainkra. Deidara épp Obito és Kisame lökdösődését nézte aminek az lett az eredménye, hogy Obito akkorát lökött Kisamén, hogy a másik oldalán neki esett Hidannek aki leborult a karfáról. A szemem sarkából láttam az egészet és mikor feléjük fordultam én is elmosolyodtam. Sasori Obito mellé telepedett a kanapéra én pedig a hüvelykujjammal megsimogattam Deidara kezét.
Sosem fogom neki elmondani hogy fordította ki az életem a megszokott medréből és hogy vájt magának helyet benne pusztán azzal, hogy létezik. Sosem tudnám neki elmagyarázni és még mindig szégyellem a tizennégy éves énem birtoklási vágyaiból fakadó gondolatokat. Sokkal jobb úgy szeretni ha kölcsönös.
– Megvan még az erotikus csomók könyved Hidan? – kérdezte Konan hirtelen mire mindannyian felé fordultunk. A kék hajú lány nem érezte zavarban magát ennyi pasi előtt akik egy ilyen kérdés hallatán hajlamosak voltak eldobni a férfi lét minden tartását és perverz vigyorral találgatták fejben mire kellhet Konannek az a könyv. Deidarára néztem de.. Ő valami olyan hülyeségen gondolkodott a kikötözésről ami a lehető legtávolabb esik az erotikától. És a szemöldökráncolása meg a merengő tekintete alapján fejben horgol. Ettől csak még jobban szeretem.
– Minek az neked? – kérdezte végül Hidan.
– Arra gondoltam összekötöm a cipőfűzőidet és rád aggatom őket az összes cipőddel együtt. – felelte mire a többiek csalódottan vették tudomásul azt amit Hidannek még mindig nem sikerült.. Hogy Konan azért haragszik rá, mert rendeletlen.
– Segítek. – ajánlkozott helyette de mikor Kakuzu is kilépett a nappaliba, elhallgatott. Valószínűleg eszébe jutott ki miatt vette azt a könyvet. Vannak olyan emberek akik szeretik ha lekötik őket. Deidara finoman megrángatta a pólóm mire közelebb hajtottam hozzá a fejem.
– Szerinted azokból a csomókból tudnánk plüsst horgolni? – és vannak aki ezekből a sz&m dolgokból is valami édeset akarnak alkotni.
– Hn.. (Nem hiszem, bár érdekes lenne Hidant horgolni látni..) – erre szélesen elmosolyodott.
– Hm. (A végén talán megszeretné és tele lenne minden erotikus csomókból tákolt plüssökkel.) – mosolyogva ingattam meg a fejem. Bár nem tudom pontosan mikor szerettem belé, de az biztos, hogy mindig körülötte akarok lenni. A megismerkedésünk pillanata óta így van és hiába menekültem előle mindig visszataláltam hozzá. – Most arra gondolsz mennyire szereted az ötleteimet?
– Nem gondolok ilyesmire.
– Hazudsz, de édesen piros a füled szóval társaságban megelégszek ennyivel.
– Hn? (Mert nem társaságban?) – erre egy gonosz kis mosoly terült el az ajkain.
– Hmmm.. (Ma éjjel kimondatom veled, hogy mennyire szereted a világmegváltó gondolataimat..)
– Hn. (Ha szeretnéd kimondom, de attól még nem lesz igaz.) Hn. (Téged szeretlek, az ötleteiddel együtt vagy nélkül, nekem mindegy.)
– Én is szeretlek. – mosolygott rám.
– Ne itt flörtöljetek, kérlek. – duzzogott Sasori mire Obito kínosan elnevette magát.
– Azon gondolkodom mióta lett szebb szerelmi vallomás a galamb szó mint maga a szeretlek. – gondolkodott Deidara, teljesen figyelmen kívül hagyva Sasorit.
– Ez csak nálad van így. – emlékeztettem.
– Az én szerelmi szavam a kacsa! – kiáltotta Hidan mire Kakuzu felvonta a szemöldökét. – Mármint mostantól. – pontosított. És bár Hidan nem teljesen tökfej, de aznap este Kakuzu kacsát sütött és Hidan nem értette, hogy Kakuzu újra szerelmet vallott neki, mint mindennap az első találkozásuk óta, a kapcsolatukon át, a szakításuk után is. Innen tudtuk, hogy Hidan volt az aki szakított vele, bár azt eddig nem kérdeztük meg tőle, hogy miért.