Az örökség 6. rész

Mikor felébredtem nem hogy jobban de még rosszabbul éreztem magam. Pedig a lázmérő szerint a testhőm megindult lefelé. Reményeim szerint nem megy vissza 40°C-ra de a 39°C sem tetszett.

Halk kopogás után Levi óvatosan benyitott.

– Hogy érzed magad? – kérdezte én pedig letéve a komódra a lázmérőt megköszörültem a torkom.

– Jobban. – már ha a lázmérőt nézzük.

– Éhes vagy?

– Nem. – Levi rosszallóan ráncolta a szemöldökét, de nem kezdett el kioktatni. – Eren hogy van? – tereltem el a témát.

– Korlátot épít a plüsseinek, hogy ne essenek le a polcról. Egyenlőre fel kellett húzni a kiságy rácsos részét a legmagasabb fokra. – ezen halkan felnevettem. – Mindig az apjának hívlak de.. Most már tudom, hogy ő ilyenkor másra gondol. – karba téve a kezeit kissé idegesen meredt maga elé. Vajon csak azért ilyen rossz a kommunikációja mert a főnöke vagyok és eddig mindig seggfejeknek dolgozott vagy ő alapból is ilyen?

– Szeretnék az apja lenni de nem akarom ráerőltetni hogy így hívjon. Majd idővel eldől. – talán Erwin apunak kéne hívnom magam Eren előtt? Az apa szó szerintem most elég fájdalmas a számára. Legalábbis én biztos az elhagyáshoz kötném és nem akarom, hogy azt higgye én is eltűnök az életéből.

– Sajnálom, nem most kellett volna felhoznom.

– Miért nem? Egy kicsit lázas vagyok, nem nagy ügy. – már épp kikászálódtam az ágyból mikor Eren jelent meg Levi mögött az ajtóban. Tud járni de általában inkább kézben van, nem szeret egyedül lenni. Felvátva bátor és bátortalan amit Hanji egyszerűen csak szórakoztatónak nevezett de én pont emiatt kezdtem el aggódni, nehogy olyan őrült legyen, mint ő. Szeretem Hanjit, de folyton aggódunk érte mert túlesik a ló másik oldalára és meggondolatlanul cselekszik.

Mikor Eren rám nézett meglepetten felvonta szemöldökét majd előre nyújtotta a kezeit. Egy pillanatra azt hittem meg szeretne ölelni de..

– Vissza! – kiáltott rám és futva indult felém. Egyszer megbotlott de csak féltérdre esett, felpattant és futott tovább. – Vissza! – ordította és megragadva a takarót felém húzta de nem sokat ért el vele.

– Csak iszok egy kicsit aztán vissza fekszem. – álltam fel de elém toppant és dühösen nézett fel rám. Zavartan nevettem a morcos arcocska láttán, de most valahogy gőzöm sincs mit kéne tennem. Nem akarok engedelmeskedni neki és szomjas is vagyok.

– Végig csendben játszott mert azt mondtam sok pihenésre van szükséged. – magyarázta Levi és kissé feszengve figyelte az arcomat, mintha attól félne, hogy ezzel valami rosszat tett.

Felsóhajtva dörzsöltem meg a homlokom majd lehajoltam és a karjaimba vettem Erent.

– Köszönöm Eren már sokkal jobban vagyok mint voltam. Még talán holnap pihenek de aztán már teljesen jól leszek. – mosolyogtam rá ő pedig elégedetten bólintott. Letett róla hogy vissza parancsoljon az ágyba. Átölelve hozzám bújt én pedig Levira néztem aki még mindig feszengve figyelt. – Iszunk egy teát? – kérdeztem mire bólintott és kiindult a konyhába. Erennel a karomban követtem. Meglepetten vettem észre, hogy húsleves pötyög a gáztűzhelyen, egy vágódeszkán pedig rizskása pihen.

– Baj? – Levi kérdése csak alátámasztotta az eddigi gyanúmat.

Felsóhajtva leültem egy székre és megsimogattam Eren hátát. Sokat sóhajtozok ma.

– Köszönöm, hogy gondoskodsz rólam és hogy aggódsz értem Levi. – kezdtem viszont a testtartása egyértelműen várta a „de” részt. – Nem kell emiatt rosszul érezned magad. Mikor itt kezdtél dolgozni engedélyt adtam rá, hogy önállósítsd magad. Egy kisgyereknél szükség is van ilyesmire nem igaz? Az hogy rólam is kell most gondoskodnod amiatt inkább nekem kéne rosszul éreznem magam. – nevettem. – Láttam hogy vitatkozni akarsz velem és rám parancsolni, hogy egyek. – elhúzta a száját mint aki lebukott. – Rád bízom magam Levi. Tégy belátásod szerint, nem kell félned attól, hogy esetleg kirúglak. Túlságosan szeretünk ahhoz, hogy ezt megtegyem, és remekül végzed a munkád. – Eren hátra fordult Levi felé. Mintha csak ő is egyetértene bár inkább csak megunta a szürke pizsama bámulását. Ennél egy kicsit több külső ingert igényel az agya.

Levi vállai ennek ellenére sem lazultak el, továbbra is feszült maradt. – Mi miatt aggódsz ennyire? Otthon van baj?

– Nem, otthon minden olyan mint eddig.

– Ez nem hangzik túl bíztatóan. Milyen az a mindig? – Levi dühösen vonta össze a szemöldökét. – Rendben, semmi közöm hozzá, csak nehéz nem aggódni. Elég rossz környéken élsz. – a vonásai kissé megenyhültek.

– Gondot okozok neked?

– Dehogy is! Figyelj ez az aggodalom nem gond hanem.. A jele hogy kedvellek. – jobban mint ahogy azt hangosan kimondhatnám.

Levi biccentett de nem úgy nézett ki mint akit megnyugtattam. Őszintén fogalmam sincs, hogy nyugtathatnám meg.

– Levi. – rám nézett én pedig elmosolyodtam. – Gondként tekintesz arra, hogy lebetegedtem?

– Nem. – vágta rá majd felsóhajtva a leveshez lépett és elzárta a gázt. A hátat nézve... Majd belepusztulok, hogy magamhoz öleljem.

Újra felém fordult. Az arcán már nyoma sem volt aggodalomnak vagy feszengésnek.

– Feküdj vissza. Viszek neked enni. – mondta de közben a teás kancsóhoz lépett és öntött egy bögrébe amit aztán felém nyújtott.

– Köszönöm. – igyekeztem úgy átvenni a bögrét, hogy ha egy kicsit is de összeérjenek az ujjaink. Neki fel sem tűnt, de miután visszafordult a konyha pulthoz, én még éreztem ahogy a mutató ujjam széle amivel súroltam a kezét, bizsereg. Apróság de ettől máris jobb lett a kedvem.

Megittam a teát aztán Erennel együtt visszamentem a szobámba. Mellettem ült a takaró alatt és ásított egy nagyot.

– Elálmosodtál a nagy munkában? – kérdeztem mire kissé értetlenül nézett rám. – Korlátot építettél a plüssöknek, hogy le ne essenek.

Eren érthetetlenül kezdett beszélni és mutogatni de a kezével mutatta a zuhanást és azt, hogy az fájdalmas. Bár a szavak többsége értelmetlen volt, mégis túl komolyan adta elő ahhoz, hogy akadékoskodjak ezen.

– Értem, mostmár biztonságban vannak. Nem fognak leesni. – elgondolkodva bólintott. – Szép munka volt. – simogattam meg a fejét.

– Munka. – ismételte én pedig bólintottam.

– Igen. Munka.

Levi ekkor lépett be a kezében egy tálcával amit felém nyújtott.

– Eren, gyere, hagyjuk pihenni. – nyújtotta felé a kezét Levi. Eren kimászott a takaró alól és oda mászott hozzá. Kitárta a kezeit, hogy Levi vegye őt kézbe, amit a férfi meg is tett. Könnyedén felemelte amin elmosolyodtam. Úgy éreztem egésznap eltudnám őket nézni, mégis mikor magamra maradtam rám tört az álmosság. Legszívesebben letettem volna a tálcát a komódra, de nem akartam, hogy kárba vesszen Levi főztje. Ráadásul épp az imént mondtam, hogy rá bízom magam. Bekanalaztam a levest és megettem a rizskását is. Nem hagytam semmit a tányéromon.

Mikor kivittem a konyhába a tálcát, Levi már a nappaliban volt Erennel. A csurgatón ott volt egy tányér, és Eren kiskanala. Levi megint nem evett.

– Ott hagyhattad volna az éjjeli szekrényeden. – lépett be a konyhába Levi és kissé bosszúsan nézte ahogy elmosom a tányéromat.

– Egy minimális mozgás nem fog ártani. – megtöröltem a kezem és felé fordultam. – Meddig maradsz?

– Ameddig kell. – határozottan felelt, gondolkodás nélkül. – Feküdj vissza aludni. Szarul nézel ki.

– Köszönöm az őszinteséget, majd igyekszem jobban festeni.

– Nem úgy érte..

– Tudom Levi. – mosolyogtam rá ő pedig ciccegve fonta karba a kezeit.

– Menj aludni! – szólt rám élesen aztán visszament Erenhez. Halkan elnevettem magam. Szerelmes szívem azt súgja, Levi úgy gondolja, hogy egyébként jól nézek ki.

 

***

 

 

Este fél tizenegykor ébredtem fel legközelebb. Mikor kimentem a mosdóba, visszafelé feltűnt, hogy Levi elbóbiskolt a nappaliban. A táskája a folyosón volt a cipősszekrény tetején.. Útra készen állt, de végül úgy döntött meg várja míg felébredek? Közelebb mentem hozzá és jobban szemügyre vettem alvó arcát. A vonásai ellazultak, halkan szuszogott, egyik kezét megtámasztotta a kanapé háttámláján , másik kezében az a kopott könyv volt amit nemrég láttam nála. Szívem szerint a karjaimba venném és bevinném a vendégszobába, de nem akarom felébreszteni.

Bementem a szobámba és előszedtem egy puha plédet, hogy azzal takarjam be, bár a kanapén aludni nem túl pihentető. Talán fel kéne inkább ébresztenem?

Mikor mellé lépve óvatosan betakartam hirtelen elkapta a csuklóm és felém kapta a fejét. Meghökkenve meredtem vissza rá, ő pedig.. Megnyugodva fújta ki a tüdejében lévő levegőt és elengedte a csuklóm, majd felállt és időt sem adva, a homlokomra simította a kezét. Milyen gyengéd érintés ahhoz képest, hogy a csuklóm sajog az iménti érintése nyomán. Rögtön ébredés után ilyen erőt kifejteni és ilyen ébernek lenni.. Milyen helyen tölti az estéit, hogy így beleivódott egy ilyen reflex?

– Mérted a lázad? – kérdezte elhúzva a homlokomról a kezét.

– Most nem.

– Mérjük meg, aztán megyek.

– Ilyen későn? Már a busz sem jár arra ilyenkor. – összepréselte az ajkait miközben az órára nézett. – Maradj itt. Mármint ne a kanapén, hanem a vendégszobában.

– Mérjük meg a lázad.

– Majd ha megfürödtél és vacsoráztál. – várakozón néztem rá ő pedig felsóhajtva fordult újra a fali óra felé.

– Rendben.. Köszönöm. – nem nézett rám, ráadásul úgy ejtette ki a szavakat mintha a fogát húznák, bár kétlem, hogy akadékoskodna vagy óckodna a fogorvostól.

Kerítettem neki tiszta törölközőt, egy bontatlan fogkefét és most a saját pizsamáim közül választottam neki valót, bár csak olyat találtam aminek az alsó része megkötős, de lehet elég lenne a felső. Igyekeztem elhessegetni a képeket amik szinte azonnal ellepték a gondolataimat és visszamentem hozzá a nappaliba. A telefonjával babrált éppen. Régi darab, kissé karcos, de gyanítom, hogy használtan vette.

– Nyugodtan menj fürödni, addig megágyazok. – tartottam felé a holmikat amiket összeszedtem. Vonakodva elvette de mikor hátat fordítottam volna, hogy a vendégszobába induljak elkapta a karomat.

Visszafordultam de nem engedte el az alkaromat, sőt kissé megszorította amin elmosolyodtam.

– Mi a baj? – kérdeztem ő pedig mély levegőt vett és elengedett.

– Majd én megágyazok, te pihenj. Nem akarok ennél is több gondot okozni. – felsóhajtva leültem a kanapé karfájára és felnéztem rá. A kezeim közé akarom fogni az arcát és addig csókolni amíg fel nem fogja mennyire szeretném, hogy maradjon. Nem csak egy estére.. Nem a vendégszobában..

– Fogalmam sincs hogy öntsem szavakba, hogy mennyire hálás vagyok azért amit értünk teszel Levi. Előtted mindenki a pénzeszsákot látta bennem, a jó partit, a szingli apát, az étterem tulajdonost, a szakácsot. Erent a többségük szükséges rosszként kezelték. Nem akartam hogy egy olyan ember legyen vele a nap túlnyomó részében aki hagyja őt sírni és a karjaiba sem akarja venni. – előre nyúlva megfogtam a kezét és hüvelykujjammal végig simítottam a tövig vágott körmein. Még csak az arcomhoz sem kell emelnem, hogy érezzem a kezéből áradó vegyszer szagot ami keveredett a zöldségek illatával. A tenyere érdes, mégis kecses. Rászántam magam, hogy elengedjem és a szemeibe néztem.

– Nem kell mindent elmondanod nekem, szíved joga mibe szeretnél beavatni és mibe nem, de szeretném ha tudnád, hogy bármit elmondhatsz. Nem foglak sajnálni, mert erősebb vagy mint bárki akit ismerek. Nem fogok szánakozni, nem foglak megalázni, nem fogok alamizsnát adni. – láttam ahogy félre pillant mintha most tudatosulna bennem, hogy figyeltem rá és megtaláltam a gyengéit. – Nem fogom hülyeségnek titulálni az érzéseidet de szeretném tudni miért nem akarsz enni. Allergiás vagy valamire? Rosszul főzök? Bár amióta itt vagy szinte mindig te főzöl, szóval..

– Mi ez így hirtelen? – vágott a szavamba és szabad kezébe temette az arcát miközben a mellkasához szorította a törölközőt és a pizsamát. – Teljesen kiborítasz.. Az első naptól kezdve annyira.. Annyira lehetetlenül közvetlen vagy. Komolyan nem félsz? – kapta fel a fejét és olyan fájdalmat láttam tükröződni az arcán nem értettem. – Az anyád reakciója természetes. Te vagy a furcsa! – igyekezett nem ordibálni Eren miatt de emiatt csak még jobban szerettem hiába hordott össze olyasmiket amiket nem értettem. – Megmutattad hol a lakás és a kapu kulcsa. Egy vadidegennek! Mégis hányan ismerik a bejárást? Tudod mennyi alkalmam lett volna kirabolni téged vagy megölni? – ezen elmosolyodtam mire zavartan ráncolta össze egy pillanatra a szemöldökét de a szemei elkerekedtek. – Te őrült vagy.. Ez nem csak rólad szól.. Mi lesz Erennel? – nem bírtam tovább, elkaptam és magamhoz szorítottam belélegezve az illatát. Hallottam hogy a puha anyag a földre esik, a fogkefe pedig halk koppanást hallatott.

– Mikor nem jössz nincs ott a kulcs.. Igazából jobban örülnék ha nálad lenne, de te nem akartad ezért van ott. Senki nem tud a postaláda mögötti mélyedésről csak a barátaim. – elhúzódtam hogy rá nézhessek de a kezeim a derekán pihentek. – Tévedsz ha azt hiszed mindenkinek adok a bizalmamból. Benned megbízom, az apró megmozdulásaid miatt, a kisugárzásod miatt, a megérzéseim miatt. Ha hátba szúrsz hát tévedtem, de inkább éljek bizalommal mint hogy egész életemben rettegjek. Te minden bizonnyal az a fajta vagy aki megalapozza a másokba vetett bizalmát szóval remélem idővel kiérdemlem. – szólásra nyitotta a száját, de aztán összezárta az ajkait és elfordult. A kezei a karjaimon voltak de nem lökött el, viszont úgy tűnt, hogy zavarban van. – Levi.. – kissé vonakodva ugyan de rám nézett. – Mikor azt mondtad, itt vagy.. Hogy segítesz.. Csak azért mondtad, mert a főnököd vagyok? – megfeszült az állkapcsa de nem nézett félre. Tartotta a szemkontaktust de semmit nem tudtam kiolvasni belőle. Hiába éreztem a testének melegét, hiába választott el alig pár centi, hogy az ajkaira tapadhassak, a tekintete olyan volt, mintha milliónyi falat emelt volna közénk.

Lehunyta a szemét és lassú, mély lélegzetet vett, a kezei ellazultak.

– Lázas vagy. – jelentette ki és hogy bizonyítsa a homlokomra simította egyik kezét. – Éget a bőröd. – az nem a láz miatt van Levi.. Mégis elengedtem ő pedig hátrébb lépett.

– Visszafekszem. – bólintott és lehajolt a leejtett holmikért. Megvártam amíg bemegy a fürdőszobába, aztán temettem az arcomat a tenyerembe.

Mégis mi a francot műveltem? Ennél nyilvánvalóbban nem is hajthattam volna rá. És mégis mit vártam mit válaszol majd? Hogy kedvel engem? Ugyan már! Csak kedves volt.. Baráti gesztus volt az egész én meg többet képzeltem bele a kelleténél.

Mély levegőt véve álltam fel a kanapéról és bár azt mondtam lefekszek mégis a vendégszobába mentem és előszedtem egy tiszta lepedőt, meg húztam ágyneműt. Épp akkor végeztem mikor belépett de.. Nem vette fel a pizsama alsót, csak a felsőt ami épphogy nem takarta el a térdét és ahogy lépett kivillantak a combjai amik..

– Ezeket hol szerezted? – utaltam a lábain lévő sebekre. Az egyik sípcsontján fehérlett a bőr és kicsit be volt mélyedve. Csonttörésre tippelek. A combján a feszes izmok mellett egy helyen olyan volt mintha lenne egy mélyedése.. Olyan mély seb lehetett ami kiszakított belőle egy darabot és csak így tudták összevarrni. Kisebb fehér sávok is voltak amiknek többféle eredete is lehet, de nem tudtam levenni róla a szemem.

– Azt mondtad visszafekszel.

– Azt nem hogy mikor. – a szemét forgatva felsóhajtott és mindenféle természetességet megjátszva az ágyhoz lépett. Kellemetlenül érezte magát, de próbálta palástolni.

Végül leült az ágy szélére és felemelve az egyik lábát végig húzta a mutató ujját a hosszúkás, fehér sávon ami közelebbről megnézve olyan volt mint egy csillag, csak a szélső részei halványabbak voltak mint az alsó és a felső ága. – Azt hiszem tizenkettő voltam. Egy alkoholszagú pasas törte el mikor elloptam a tárcáját. – meglepetten vontam fel a szemöldököm, ő pedig folytatta. – Ezek itt.. – mutatott a kisebb fehérlő sávokra. – A többségük akkorról való, mikor kiestem egy ablakon. Szintén egy balul elsült rablás.. Ezt akkor szereztem mikor átmásztam egy kerítésen. A combom beleakadt egy hegyes csúcsba, a másik lábam megcsúszott és.. Azt hiszem a nagybátyám vitt be a sürgősségire. Nem volt betegbiztosításom szóval sokba került az ellátás.. A nagybátyám kifizette aztán megtanított, hogy egy magamfajta hogy tudja visszafizetni. Olyan hét lehettem bár sokkal kevesebbnek néztem ki. – végig simította a tenyerét egy másik seben. – Kutyaharapás. Éhezett és azt hitte bántani akarom. Rám támadt, hogy magát védje. – rám nézett de a szeme kifürkészhetetlen maradt, mintha nem is engem figyelne. – Még most is bízol bennem?

– Tőlem nem loptál. – vontam vállat ő pedig bosszúsan fújtatott.

– Komolyan ekkora idióta vagy? – kérdezte dühösen aztán keresztbe tette a lábát és a háta mögött megtámaszkodott az egyik tenyerén. Ahogy így rám nézett, a felső alól kikandikált a kulcscsontja és az ádámcsutkája is élesen kirajzolódott. – Vonzódsz hozzám. – lehunytam a szemem de aztán erőt gyűjtöttem, hogy a szemeibe nézhessek. Nem volt benne megvetés, sem pedig undor. – Azt hittem csak a láz miatt nézel rám úgy mintha le akarnál vetkőztetni, de ezek szerint nem. – elfordította a fejét és felállt az ágyról. Megfogta a felső alját és pillanatokon belül kibújt belőle. Kihívóan meredt rám miközben a földre dobta. – Felőlem csinálhatjuk.

07. rész