Az örökség 6. rész
Mikor felébredtem nem hogy jobban
de még rosszabbul éreztem magam. Pedig a lázmérő szerint a testhőm megindult
lefelé. Reményeim szerint nem megy vissza 40°C-ra de a 39°C sem tetszett.
Halk kopogás után Levi óvatosan
benyitott.
– Hogy érzed magad? – kérdezte én
pedig letéve a komódra a lázmérőt megköszörültem a torkom.
– Jobban. – már ha a lázmérőt
nézzük.
– Éhes vagy?
– Nem. – Levi rosszallóan
ráncolta a szemöldökét, de nem kezdett el kioktatni. – Eren hogy van? –
tereltem el a témát.
– Korlátot épít a plüsseinek,
hogy ne essenek le a polcról. Egyenlőre fel kellett húzni a kiságy rácsos
részét a legmagasabb fokra. – ezen halkan felnevettem. – Mindig az apjának
hívlak de.. Most már tudom, hogy ő ilyenkor másra gondol. – karba téve a kezeit
kissé idegesen meredt maga elé. Vajon csak azért ilyen rossz a kommunikációja
mert a főnöke vagyok és eddig mindig seggfejeknek dolgozott vagy ő alapból is
ilyen?
– Szeretnék az apja lenni de nem
akarom ráerőltetni hogy így hívjon. Majd idővel eldől. – talán Erwin apunak
kéne hívnom magam Eren előtt? Az apa szó szerintem most elég fájdalmas a
számára. Legalábbis én biztos az elhagyáshoz kötném és nem akarom, hogy azt
higgye én is eltűnök az életéből.
– Sajnálom, nem most kellett
volna felhoznom.
– Miért nem? Egy kicsit lázas
vagyok, nem nagy ügy. – már épp kikászálódtam az ágyból mikor Eren jelent meg
Levi mögött az ajtóban. Tud járni de általában inkább kézben van, nem szeret
egyedül lenni. Felvátva bátor és bátortalan amit Hanji egyszerűen csak
szórakoztatónak nevezett de én pont emiatt kezdtem el aggódni, nehogy olyan
őrült legyen, mint ő. Szeretem Hanjit, de folyton aggódunk érte mert túlesik a
ló másik oldalára és meggondolatlanul cselekszik.
Mikor Eren rám nézett meglepetten
felvonta szemöldökét majd előre nyújtotta a kezeit. Egy pillanatra azt hittem
meg szeretne ölelni de..
– Vissza! – kiáltott rám és futva
indult felém. Egyszer megbotlott de csak féltérdre esett, felpattant és futott
tovább. – Vissza! – ordította és megragadva a takarót felém húzta de nem sokat
ért el vele.
– Csak iszok egy kicsit aztán
vissza fekszem. – álltam fel de elém toppant és dühösen nézett fel rám.
Zavartan nevettem a morcos arcocska láttán, de most valahogy gőzöm sincs mit
kéne tennem. Nem akarok engedelmeskedni neki és szomjas is vagyok.
– Végig csendben játszott mert
azt mondtam sok pihenésre van szükséged. – magyarázta Levi és kissé feszengve
figyelte az arcomat, mintha attól félne, hogy ezzel valami rosszat tett.
Felsóhajtva dörzsöltem meg a
homlokom majd lehajoltam és a karjaimba vettem Erent.
– Köszönöm Eren már sokkal jobban
vagyok mint voltam. Még talán holnap pihenek de aztán már teljesen jól leszek.
– mosolyogtam rá ő pedig elégedetten bólintott. Letett róla hogy vissza parancsoljon
az ágyba. Átölelve hozzám bújt én pedig Levira néztem aki még mindig feszengve
figyelt. – Iszunk egy teát? – kérdeztem mire bólintott és kiindult a konyhába.
Erennel a karomban követtem. Meglepetten vettem észre, hogy húsleves pötyög a
gáztűzhelyen, egy vágódeszkán pedig rizskása pihen.
– Baj? – Levi kérdése csak
alátámasztotta az eddigi gyanúmat.
Felsóhajtva leültem egy székre és
megsimogattam Eren hátát. Sokat sóhajtozok ma.
– Köszönöm, hogy gondoskodsz
rólam és hogy aggódsz értem Levi. – kezdtem viszont a testtartása egyértelműen
várta a „de” részt. – Nem kell emiatt rosszul érezned magad. Mikor itt kezdtél
dolgozni engedélyt adtam rá, hogy önállósítsd magad. Egy kisgyereknél szükség
is van ilyesmire nem igaz? Az hogy rólam is kell most gondoskodnod amiatt
inkább nekem kéne rosszul éreznem magam. – nevettem. – Láttam hogy vitatkozni
akarsz velem és rám parancsolni, hogy egyek. – elhúzta a száját mint aki
lebukott. – Rád bízom magam Levi. Tégy belátásod szerint, nem kell félned
attól, hogy esetleg kirúglak. Túlságosan szeretünk ahhoz, hogy ezt megtegyem,
és remekül végzed a munkád. – Eren hátra fordult Levi felé. Mintha csak ő is
egyetértene bár inkább csak megunta a szürke pizsama bámulását. Ennél egy
kicsit több külső ingert igényel az agya.
Levi vállai ennek ellenére sem
lazultak el, továbbra is feszült maradt. – Mi miatt aggódsz ennyire? Otthon van
baj?
– Nem, otthon minden olyan mint
eddig.
– Ez nem hangzik túl bíztatóan.
Milyen az a mindig? – Levi dühösen vonta össze a szemöldökét. – Rendben, semmi
közöm hozzá, csak nehéz nem aggódni. Elég rossz környéken élsz. – a vonásai
kissé megenyhültek.
– Gondot okozok neked?
– Dehogy is! Figyelj ez az
aggodalom nem gond hanem.. A jele hogy kedvellek. – jobban mint ahogy azt
hangosan kimondhatnám.
Levi biccentett de nem úgy nézett
ki mint akit megnyugtattam. Őszintén fogalmam sincs, hogy nyugtathatnám meg.
– Levi. – rám nézett én pedig
elmosolyodtam. – Gondként tekintesz arra, hogy lebetegedtem?
– Nem. – vágta rá majd
felsóhajtva a leveshez lépett és elzárta a gázt. A hátat nézve... Majd
belepusztulok, hogy magamhoz öleljem.
Újra felém fordult. Az arcán már
nyoma sem volt aggodalomnak vagy feszengésnek.
– Feküdj vissza. Viszek neked
enni. – mondta de közben a teás kancsóhoz lépett és öntött egy bögrébe amit
aztán felém nyújtott.
– Köszönöm. – igyekeztem úgy
átvenni a bögrét, hogy ha egy kicsit is de összeérjenek az ujjaink. Neki fel
sem tűnt, de miután visszafordult a konyha pulthoz, én még éreztem ahogy a
mutató ujjam széle amivel súroltam a kezét, bizsereg. Apróság de ettől máris
jobb lett a kedvem.
Megittam a teát aztán Erennel
együtt visszamentem a szobámba. Mellettem ült a takaró alatt és ásított egy
nagyot.
– Elálmosodtál a nagy munkában? –
kérdeztem mire kissé értetlenül nézett rám. – Korlátot építettél a plüssöknek,
hogy le ne essenek.
Eren érthetetlenül kezdett
beszélni és mutogatni de a kezével mutatta a zuhanást és azt, hogy az
fájdalmas. Bár a szavak többsége értelmetlen volt, mégis túl komolyan adta elő
ahhoz, hogy akadékoskodjak ezen.
– Értem, mostmár biztonságban
vannak. Nem fognak leesni. – elgondolkodva bólintott. – Szép munka volt. –
simogattam meg a fejét.
– Munka. – ismételte én pedig
bólintottam.
– Igen. Munka.
Levi ekkor lépett be a kezében
egy tálcával amit felém nyújtott.
– Eren, gyere, hagyjuk pihenni. –
nyújtotta felé a kezét Levi. Eren kimászott a takaró alól és oda mászott hozzá.
Kitárta a kezeit, hogy Levi vegye őt kézbe, amit a férfi meg is tett. Könnyedén
felemelte amin elmosolyodtam. Úgy éreztem egésznap eltudnám őket nézni, mégis mikor
magamra maradtam rám tört az álmosság. Legszívesebben letettem volna a tálcát a
komódra, de nem akartam, hogy kárba vesszen Levi főztje. Ráadásul épp az imént
mondtam, hogy rá bízom magam. Bekanalaztam a levest és megettem a rizskását is.
Nem hagytam semmit a tányéromon.
Mikor kivittem a konyhába a
tálcát, Levi már a nappaliban volt Erennel. A csurgatón ott volt egy tányér, és
Eren kiskanala. Levi megint nem evett.
– Ott hagyhattad volna az éjjeli
szekrényeden. – lépett be a konyhába Levi és kissé bosszúsan nézte ahogy
elmosom a tányéromat.
– Egy minimális mozgás nem fog
ártani. – megtöröltem a kezem és felé fordultam. – Meddig maradsz?
– Ameddig kell. – határozottan
felelt, gondolkodás nélkül. – Feküdj vissza aludni. Szarul nézel ki.
– Köszönöm az őszinteséget, majd
igyekszem jobban festeni.
– Nem úgy érte..
– Tudom Levi. – mosolyogtam rá ő
pedig ciccegve fonta karba a kezeit.
– Menj aludni! – szólt rám élesen
aztán visszament Erenhez. Halkan elnevettem magam. Szerelmes szívem azt súgja,
Levi úgy gondolja, hogy egyébként jól nézek ki.
***
Este fél tizenegykor ébredtem fel
legközelebb. Mikor kimentem a mosdóba, visszafelé feltűnt, hogy Levi
elbóbiskolt a nappaliban. A táskája a folyosón volt a cipősszekrény tetején..
Útra készen állt, de végül úgy döntött meg várja míg felébredek? Közelebb
mentem hozzá és jobban szemügyre vettem alvó arcát. A vonásai ellazultak,
halkan szuszogott, egyik kezét megtámasztotta a kanapé háttámláján , másik
kezében az a kopott könyv volt amit nemrég láttam nála. Szívem szerint a
karjaimba venném és bevinném a vendégszobába, de nem akarom felébreszteni.
Bementem a szobámba és előszedtem
egy puha plédet, hogy azzal takarjam be, bár a kanapén aludni nem túl
pihentető. Talán fel kéne inkább ébresztenem?
Mikor mellé lépve óvatosan
betakartam hirtelen elkapta a csuklóm és felém kapta a fejét. Meghökkenve
meredtem vissza rá, ő pedig.. Megnyugodva fújta ki a tüdejében lévő levegőt és
elengedte a csuklóm, majd felállt és időt sem adva, a homlokomra simította a
kezét. Milyen gyengéd érintés ahhoz képest, hogy a csuklóm sajog az iménti
érintése nyomán. Rögtön ébredés után ilyen erőt kifejteni és ilyen ébernek
lenni.. Milyen helyen tölti az estéit, hogy így beleivódott egy ilyen reflex?
– Mérted a lázad? – kérdezte
elhúzva a homlokomról a kezét.
– Most nem.
– Mérjük meg, aztán megyek.
– Ilyen későn? Már a busz sem jár
arra ilyenkor. – összepréselte az ajkait miközben az órára nézett. – Maradj
itt. Mármint ne a kanapén, hanem a vendégszobában.
– Mérjük meg a lázad.
– Majd ha megfürödtél és
vacsoráztál. – várakozón néztem rá ő pedig felsóhajtva fordult újra a fali óra
felé.
– Rendben.. Köszönöm. – nem
nézett rám, ráadásul úgy ejtette ki a szavakat mintha a fogát húznák, bár
kétlem, hogy akadékoskodna vagy óckodna a fogorvostól.
Kerítettem neki tiszta
törölközőt, egy bontatlan fogkefét és most a saját pizsamáim közül választottam
neki valót, bár csak olyat találtam aminek az alsó része megkötős, de lehet
elég lenne a felső. Igyekeztem elhessegetni a képeket amik szinte azonnal
ellepték a gondolataimat és visszamentem hozzá a nappaliba. A telefonjával
babrált éppen. Régi darab, kissé karcos, de gyanítom, hogy használtan vette.
– Nyugodtan menj fürödni, addig
megágyazok. – tartottam felé a holmikat amiket összeszedtem. Vonakodva elvette
de mikor hátat fordítottam volna, hogy a vendégszobába induljak elkapta a
karomat.
Visszafordultam de nem engedte el
az alkaromat, sőt kissé megszorította amin elmosolyodtam.
– Mi a baj? – kérdeztem ő pedig
mély levegőt vett és elengedett.
– Majd én megágyazok, te pihenj.
Nem akarok ennél is több gondot okozni. – felsóhajtva leültem a kanapé karfájára
és felnéztem rá. A kezeim közé akarom fogni az arcát és addig csókolni amíg fel
nem fogja mennyire szeretném, hogy maradjon. Nem csak egy estére.. Nem a
vendégszobában..
– Fogalmam sincs hogy öntsem
szavakba, hogy mennyire hálás vagyok azért amit értünk teszel Levi. Előtted
mindenki a pénzeszsákot látta bennem, a jó partit, a szingli apát, az étterem
tulajdonost, a szakácsot. Erent a többségük szükséges rosszként kezelték. Nem
akartam hogy egy olyan ember legyen vele a nap túlnyomó részében aki hagyja őt
sírni és a karjaiba sem akarja venni. – előre nyúlva megfogtam a kezét és
hüvelykujjammal végig simítottam a tövig vágott körmein. Még csak az arcomhoz
sem kell emelnem, hogy érezzem a kezéből áradó vegyszer szagot ami keveredett a
zöldségek illatával. A tenyere érdes, mégis kecses. Rászántam magam, hogy
elengedjem és a szemeibe néztem.
– Nem kell mindent elmondanod
nekem, szíved joga mibe szeretnél beavatni és mibe nem, de szeretném ha tudnád,
hogy bármit elmondhatsz. Nem foglak sajnálni, mert erősebb vagy mint bárki akit
ismerek. Nem fogok szánakozni, nem foglak megalázni, nem fogok alamizsnát adni.
– láttam ahogy félre pillant mintha most tudatosulna bennem, hogy figyeltem rá
és megtaláltam a gyengéit. – Nem fogom hülyeségnek titulálni az érzéseidet de szeretném
tudni miért nem akarsz enni. Allergiás vagy valamire? Rosszul főzök? Bár amióta
itt vagy szinte mindig te főzöl, szóval..
– Mi ez így hirtelen? – vágott a
szavamba és szabad kezébe temette az arcát miközben a mellkasához szorította a
törölközőt és a pizsamát. – Teljesen kiborítasz.. Az első naptól kezdve
annyira.. Annyira lehetetlenül közvetlen vagy. Komolyan nem félsz? – kapta fel
a fejét és olyan fájdalmat láttam tükröződni az arcán nem értettem. – Az anyád
reakciója természetes. Te vagy a furcsa! – igyekezett nem ordibálni Eren miatt
de emiatt csak még jobban szerettem hiába hordott össze olyasmiket amiket nem
értettem. – Megmutattad hol a lakás és a kapu kulcsa. Egy vadidegennek! Mégis
hányan ismerik a bejárást? Tudod mennyi alkalmam lett volna kirabolni téged
vagy megölni? – ezen elmosolyodtam mire zavartan ráncolta össze egy pillanatra
a szemöldökét de a szemei elkerekedtek. – Te őrült vagy.. Ez nem csak rólad
szól.. Mi lesz Erennel? – nem bírtam tovább, elkaptam és magamhoz szorítottam
belélegezve az illatát. Hallottam hogy a puha anyag a földre esik, a fogkefe
pedig halk koppanást hallatott.
– Mikor nem jössz nincs ott a
kulcs.. Igazából jobban örülnék ha nálad lenne, de te nem akartad ezért van
ott. Senki nem tud a postaláda mögötti mélyedésről csak a barátaim. –
elhúzódtam hogy rá nézhessek de a kezeim a derekán pihentek. – Tévedsz ha azt
hiszed mindenkinek adok a bizalmamból. Benned megbízom, az apró megmozdulásaid
miatt, a kisugárzásod miatt, a megérzéseim miatt. Ha hátba szúrsz hát tévedtem,
de inkább éljek bizalommal mint hogy egész életemben rettegjek. Te minden
bizonnyal az a fajta vagy aki megalapozza a másokba vetett bizalmát szóval remélem
idővel kiérdemlem. – szólásra nyitotta a száját, de aztán összezárta az ajkait
és elfordult. A kezei a karjaimon voltak de nem lökött el, viszont úgy tűnt,
hogy zavarban van. – Levi.. – kissé vonakodva ugyan de rám nézett. – Mikor azt
mondtad, itt vagy.. Hogy segítesz.. Csak azért mondtad, mert a főnököd vagyok?
– megfeszült az állkapcsa de nem nézett félre. Tartotta a szemkontaktust de
semmit nem tudtam kiolvasni belőle. Hiába éreztem a testének melegét, hiába
választott el alig pár centi, hogy az ajkaira tapadhassak, a tekintete olyan
volt, mintha milliónyi falat emelt volna közénk.
Lehunyta a szemét és lassú, mély
lélegzetet vett, a kezei ellazultak.
– Lázas vagy. – jelentette ki és
hogy bizonyítsa a homlokomra simította egyik kezét. – Éget a bőröd. – az nem a
láz miatt van Levi.. Mégis elengedtem ő pedig hátrébb lépett.
– Visszafekszem. – bólintott és
lehajolt a leejtett holmikért. Megvártam amíg bemegy a fürdőszobába, aztán
temettem az arcomat a tenyerembe.
Mégis mi a francot műveltem?
Ennél nyilvánvalóbban nem is hajthattam volna rá. És mégis mit vártam mit
válaszol majd? Hogy kedvel engem? Ugyan már! Csak kedves volt.. Baráti gesztus
volt az egész én meg többet képzeltem bele a kelleténél.
Mély levegőt véve álltam fel a
kanapéról és bár azt mondtam lefekszek mégis a vendégszobába mentem és
előszedtem egy tiszta lepedőt, meg húztam ágyneműt. Épp akkor végeztem mikor
belépett de.. Nem vette fel a pizsama alsót, csak a felsőt ami épphogy nem
takarta el a térdét és ahogy lépett kivillantak a combjai amik..
– Ezeket hol szerezted? – utaltam
a lábain lévő sebekre. Az egyik sípcsontján fehérlett a bőr és kicsit be volt
mélyedve. Csonttörésre tippelek. A combján a feszes izmok mellett egy helyen
olyan volt mintha lenne egy mélyedése.. Olyan mély seb lehetett ami kiszakított
belőle egy darabot és csak így tudták összevarrni. Kisebb fehér sávok is voltak
amiknek többféle eredete is lehet, de nem tudtam levenni róla a szemem.
– Azt mondtad visszafekszel.
– Azt nem hogy mikor. – a szemét
forgatva felsóhajtott és mindenféle természetességet megjátszva az ágyhoz
lépett. Kellemetlenül érezte magát, de próbálta palástolni.
Végül leült az ágy szélére és
felemelve az egyik lábát végig húzta a mutató ujját a hosszúkás, fehér sávon
ami közelebbről megnézve olyan volt mint egy csillag, csak a szélső részei
halványabbak voltak mint az alsó és a felső ága. – Azt hiszem tizenkettő
voltam. Egy alkoholszagú pasas törte el mikor elloptam a tárcáját. –
meglepetten vontam fel a szemöldököm, ő pedig folytatta. – Ezek itt.. –
mutatott a kisebb fehérlő sávokra. – A többségük akkorról való, mikor kiestem
egy ablakon. Szintén egy balul elsült rablás.. Ezt akkor szereztem mikor
átmásztam egy kerítésen. A combom beleakadt egy hegyes csúcsba, a másik lábam
megcsúszott és.. Azt hiszem a nagybátyám vitt be a sürgősségire. Nem volt
betegbiztosításom szóval sokba került az ellátás.. A nagybátyám kifizette aztán
megtanított, hogy egy magamfajta hogy tudja visszafizetni. Olyan hét lehettem
bár sokkal kevesebbnek néztem ki. – végig simította a tenyerét egy másik seben.
– Kutyaharapás. Éhezett és azt hitte bántani akarom. Rám támadt, hogy magát védje.
– rám nézett de a szeme kifürkészhetetlen maradt, mintha nem is engem figyelne.
– Még most is bízol bennem?
– Tőlem nem loptál. – vontam
vállat ő pedig bosszúsan fújtatott.
– Komolyan ekkora idióta vagy? –
kérdezte dühösen aztán keresztbe tette a lábát és a háta mögött megtámaszkodott
az egyik tenyerén. Ahogy így rám nézett, a felső alól kikandikált a
kulcscsontja és az ádámcsutkája is élesen kirajzolódott. – Vonzódsz hozzám. –
lehunytam a szemem de aztán erőt gyűjtöttem, hogy a szemeibe nézhessek. Nem
volt benne megvetés, sem pedig undor. – Azt hittem csak a láz miatt nézel rám
úgy mintha le akarnál vetkőztetni, de ezek szerint nem. – elfordította a fejét
és felállt az ágyról. Megfogta a felső alját és pillanatokon belül kibújt
belőle. Kihívóan meredt rám miközben a földre dobta. – Felőlem csinálhatjuk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése