Sziklarejtek árvája 38. rész

Szeretném, hogy boldog legyen, de... Ha Deidara élete egy regény lenne

Az ágyon fekve hallgattuk a rádiót amiben valami fiatal srác a híreket olvasta fel monoton hangon.. Még viccesnek is mondanám, de valahogy arra sincs erőm, hogy kinyissam a szám..
– Újabb öngyilkosság történt Kőrejtekben. A negyven éves férfi búcsúlevelet hagyott hátra amiben a háborúban átélt borzalmakról írt.. – hallatszott a következő hír, mire feltápászkodva nyúltam az éjjeli szekrényen lévő készülékhez és kikapcsoltam azt.
– Egyre gyakrabban hallok ilyen esetekről. – huppantam vissza a párnára és Kakashira pillantva vártam valami értelmes reakciót, de csak hünnögött.. – Sensei.. Épp hogy megszabadultam Jégcsaptól, nehogy elkezdjen most hünnögőset játszani. – fintorogtam amin elmosolyodott.
– Megszabadultál tőle hn?..
– Most meg mi ez a mosoly? – kérdeztem zavartan csak leintett. – Az öngyilkosságokra visszatérve.. Én megértem hogy akik a háborúban jártak azoknak egy részük meghalt, de miért dobják el csak úgy az életüket? Mi van a családjukkal?
– Minden ember másként kezeli a tragédiákat. Van aki nem harcolt a háborúban, még is a könnyebb utat választotta..
– Ez most úgy hangzott mintha tapasztalatból beszélne.. – forgattam meg a szemem, de mikor nem kaptam semmilyen választ, félve pillantottam az arcára. – Sensei..?
– Miért magázol folyton? Így annyira öregnek érzem magam. – nevetett fel kínosan vakarva meg a tarkóját.
– Már megint kitért a válasz alól.. Mindig ezt teszi ha nem akar válaszolni egy kérdésre mert túl személyesnek érzi.. A maszkja, a kutyák, a háború, a szülei, a gyerekkora..
– Meglep hogy számon tartod. Ezek szerint mégis csak érzel irántam valamit a testi vonzalmon kívül.
– Ha valakinek feltárod a tested, óhatatlanul is megérinti a szíved. Mondta egyszer Nakahara. De ha már a költészettel példálózom, egyszer azt olvastam valahol, hogy ne várjunk választ a személyes kérdéseinkre, ha magunkról sem árulunk el semmi személyeset. De maga ennél bonyolultabb. Tudja hogy árva vagyok és azt is tudja hogy haltak meg a szüleim és ki nevelt fel. Mégsem nyílik meg előttem, pedig azt akarja elérni, hogy szerelmes legyek magába, nem? Hogy szeressek bele valakibe akit nem is ismerek igazán? – kérdeztem mire elgondolkodva meredt maga elé.
– A szerelem kiszámíthatatlan.
– Micsoda Pazar válasz. – már megint kibújt a kínos téma alól, hm? Lemondóan sóhajtottam fel.
– Az apám még a háború előtt öngyilkos lett. – meglepetten kaptam felé a fejem. – Akkor is voltak kisebb csaták, de alig pár nap alatt lezajlottak. Az apám megszegte a parancsot hogy megmentse egy barátját. A területet elvesztettük és ezért mindenki az apámat hibáztatta. Még az is akinek megmentette az életét.. Az anyám akkor már nem élt velünk.. Még kicsi voltam mikor egy betegség elvitte. Rajtam kívül senki nem állt mellette és én még elég fiatal voltam, így nem sokat számított a támogatásom..
– De akkor..
– Magamra hagyott, de nem gyűlöltem érte. A többi embert gyűlöltem amiért öngyilkosságba kergették. Csak felnőtt fejjel gondoltam végig, hogy erősebbnek kellett volna lennie.. Hogy számítania kellett volna a tudatnak, hogy van egy fia akinek szüksége van rá.. – ösztönösen öleltem át mire meglepetten pillantott rám. Nem mondtam semmit csak a mellkasához bújva hunytam le a szemeimet. Nem kellett volna felhoznom.. Kakashi gyengéden simogatta meg a fejem és hangosan felsóhajtott. – Manapság sok az árva.. Főleg a te korosztályodban. Hidan, Konan, Naruto, Sai.. Még a feletettek járók között is akad. Ott van Pain, Nagato, Kabuto..
– Mi csak azt tudjuk hogy a háborúban harcoltak és nem jöttek vissza.. Én úgy nőttem fel hogy nem emlékeztem az arcukra, a hangjukra.. Ha valamit nem kapsz meg már a kezdetektől, akkor nem is fogod hiányolni. Nekem a papus, Kurotsuchi és Akatsuchi a családom. Az én korosztályom számára mást jelent a család.. A te korosztályod elvesztette a családját.. Ezért van annyi kutyád?
– Nem tudom.. Lehet..
– És a maszk?
– Az csak úgy jött..
– Hmm.. De ezek szerint nem azért kezdted el hordani mert titokzatosnak és menőnek tűnsz tőle. – mosolyodtam el ő pedig halkan felnevetett.
– Tényleg sok mindent megjegyzel..
– Hé.. Ma milyen munka miatt jöttél?.. – jutott hirtelen eszembe az sms-e.. Konohából miért jönne el egy tanár ide?
– Állást ajánlottak az itteni egyetemen.
– Mert mi van a gimivel Konohában?
– Jiraiya megkért, hogy mondjak fel.. Bár kétlem, hogy azt szeretné ha továbbra is tanár maradnék.
– Megkért mi?.. Képzelem milyen lehetett.. Ha megtudná, hogy mit csináltunk az elmúlt hónapokban, teljesen kiakadna. Akárcsak Iruka... – keserűen elmosolyodtam a gondolatra hogy Iruka megtudja ezt az egészet. – És..? Mit fogsz tenni a munkával kapcsolatban?
– Nem fogadom el. Inkább Konohában maradok és keresek valami irodai munkát.. Vagy nyitok egy edzőtermet.. Esetleg mindkettő.. – igaz is.. Egyszer említette, hogy elég sok pénzt megörökölt 20 éves korában. Bár a háború miatt eléggé ramaty volt az ország anyagi helyzete, de viszonylag elég gyorsan talpra tudtak állni a nagyobb települések.. Persze még mindig elég sok nyomornegyed van..
– Az edzőterem jól hangzik. – vetettem át a lábam a csípőjén és felülve néztem le rá. – Ha vállalsz részidős diákokat, akkor szívesen dolgoznék majd nálad. És akkor majd Sensei helyett Főnöknek foglak hívni. – mosolyogtam miközben finoman hozzá dörgölőztem öléhez fenekemmel.
– Volt valami aranyos abban ahogy ellenkeztél, de ez a nyitott és játékos éned annyira be tud indítani.. – csak mosolyogtam kijelentésén, ekkor azonban hirtelen felült és csípőmre simítva kezét egy lágy csókot nyomott ajkaimra. – És ez a szöveg, hogy szívesen dolgoznál nekem.. – halkan felnevetett és hitetlenkedve ingatta meg a fejét. – Tudod, hogy izgass fel csak szavakkal mi?
– Tetszik, hogy ennyire hatással vagyok rád Fő-nök. – fontam karjaimat nyaka köré és hangosan nevetve hagytam hogy a hátamra döntve ő kerekedjen felém. Ami köztünk van az egyértelműen rossz és nem hiszem hogy valaha belé tudnék szeretni, de még ha nem is érzek iránta szerelmet.. Bízok benne.. Szeretek vele lenni és szeretném hogy boldog legyen, de nem tudnám elképzelni vele az életem… De most még élvezhetem hogy együtt vagyunk, nem?..

Kakashi nem maradhatott sokáig Jiraiya hülye túra terve miatt, amit azért talált ki, hogy szemmel tarthassa őt amíg tart a tanárok szünideje, vagy az is lehet hogy nem szemmel akarja tartani hanem valójában el akarja ásni a hegyekben.. Ez majd akkor derül ki ha visszajönnek, bár ahogy kettejüket ismerem, legjobb barátokként térnek vissza. Jiraiya könyvét egyedül Kakashi meri nyilvánosan is olvasni és igazán nagy rajongója mindegyik perverz könyvnek amit Jiraiya írt, szóval biztos lesz olyan beszédtémájuk amit mind a ketten szeretnek. Mert bár Kakashi Irukával és velem szokott csak szexuálisan érintkezni, de attól még a nőket sem veti meg.. Bár tudtommal nem a mellek miatt érdeklődik irántuk.. Mondjuk ez nem is számít. A kis túrára még velük tart két másik tanár is akiket nem ismerek, mert az egyetemen tanítanak, de a gimiből velük tart még Iruka és Asuma is. Viszont míg a többi tanár azért megy, mert kedvük van hozzá, addig Kakashinak kötelező.. Alig volt itt két napot és tekintve, hogy mind a ketten ki voltunk éhezve, nem igazán csináltunk mást a szexen kívül..
– Deidara! – megállva fordultam hátra és mosolyogva intettem Akatsuchinak aki mellém érve a kezembe nyomott egy édes burgonyát ami duplán volt sajttal megszórva.
– De jó illata van, köszönöm! – haraptam bele miközben tovább indultunk. – A papushoz tartasz? – kérdeztem bár elég egyértelmű volt, mivel a szatyorban több fóliába csomagolt édesburgonya pihent.
– Igen, Kurotsuchi már ott van, ő szólt neked is nem?
– Igen, dobott egy sms-t, hogy a papi kapott sütit és szólt hogy menjük át. Mikor itthon vagyok rengeteget eszek. – simítottam a hasamra a kezem és meglepetten vettem észre hogy bizony már elég husis lettem.. Bár ezt még könnyen le tudom mozogni. – Bezzeg Kurotsuchi egyáltalán nem hízik, mindegy mennyit zabál..
– Azért te sem hízol olyan könnyen. – mosolygott mire csak megingattam a fejem.
– Gyorsan hízok, de elég sokat mozgok. Reggel is futottam. – és az egész hétvégét át kufircoltam.. Ez de hülyén hangzik.. Kufirc..
– Én is sokat mozgok, de nem tudok lefogyni.. – motyogta az orra alatt de szinte egy pillanat alatt újra elmosolyodott. – Elég furcsa lennék ha lefogynék, nem? – halványan elmosolyodtam és bólintottam.
– Igen az tényleg elég furcsa lenne. De az is te lennél, szóval amíg jól érzed magad a bőrödben, tökmindegy hogy hogy nézel ki. – a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem, így megállva az épület előtt előkotortam zsebemből a készüléket. – Menj csak előre, mindjárt megyek én is. – álltam félre és a fülemhez emeltem a telefont. – Szia Konan.
– Hola! Meddig dolgozol még? – mi ez a hola? Mióta köszön így?
– Még egy hétig megyek aztán vége.
– Ühm.. Tartsd egy kicsit. Pain! Mikortól van érvényben a foglalás?! – ijedten emeltem el a fülemtől a telefont.. Ordíts csak a telefonba, semmi bajom nem lesz tőle, csak pár percig fog csengeni a fülem.. Hm.. – Oké itt vagyok. Szóval még egy hétig ugye? Akkor ha szombaton felveszünk a kisbusszal az úgy neked jó?
– Fogalmam sincs miről beszélsz, de igen, szombaton már nem dolgozok mert a hétvégét kaptam szabadnapnak megint.
– Rendben. Akkor ez könnyen ment.
– Elmondod hogy mi ez amiről hadoválsz?
– Pain a közúti irodában dolgozik már egy ideje a suli mellett és vannak ilyen szállásaik össze-vissza. A lényeg, hogy homokrejtekben ment még tavaly tönkre a kisbusz, és eddig nem nagyon volt rá szükségünk mivel Painnek amúgy is van kocsija szóval..
– Konan..
– Oké, röviden. Kankurou hozza majd el a kisbuszt homokrejtekből és sziklarejtek felé kanyarodik, hogy felvegyen.
– Klasz.. – azóta sem tudtam beszélni vele, így legalább lesz rá alkalmunk mi?.. – És mit vigyek?
– Hát igazából nem kell sok minden, mert ugye a szállás ingyenes így csak a benzin költséget osztjuk majd szét a kajákból pedig csak a dinnye hiányzik, de azt majd megvesszük a parton.
– Part.. Hm..
– Igen! Szóval dobd el azt a hülye strandpulcsit és vegyél valami rendes fürdőgatyát! Egyetemista vagy már, nem pedig kisiskolás.
– Mert mi bajod a fürdőnadrágommal??
– Kismajmok vannak rajta Deidara..
– És banánok. – bólintottam. Komolyan nem értem, hogy ezzel mi a baj. Szerintem rohadt vicces.
– Igen Deidara.. Tudom.. Oh.. Most mondta Kisame hogy ő nem akar wc papírt venni, szóval azt neked kell hoznod.
– Mert nem lesz a szálláson?
– Nem. Tök üres az egész, csak futonok vannak az egyik szekrényben meg ágynemű huzat, de inkább hozz magaddal sajátot. Elnézve Pain munkatársait, nem szívesen aludnék olyan ágyneműben amiben kitudja miket csináltak.
– Értem…
– Hé.. Tudod még a múltkor említettem, hogy Sasori apasági tesztet akar csináltatni mert hogy a kisbaba bőrszíne egy kicsit olyan.. Szóval érted.. De ugye Kinu csak azt hajtogatta hogy a gyerek akkor is Sasoritól van és hogy az őseik közt lehetett kreol bőrű meg hasonlók. Tegnap jött meg az apasági teszt eredménye. Nem Sasori az apa..
– Valahogy éreztem hogy ez lesz..
– Deidara-nii! – ordított rám hirtelen Kurotsuchi mire az ajtó felé fordultam.
– Majd holnap felhívlak Konan.
– Jó.. Szia.
– Szia. – szóval még sem az ő fia.. Kínosan elnevettem magam ami miatt Kurotsuchi furcsán kezdett méregetni.
– Úgy nézel ki mintha robbanni készülnél. – osztotta meg velem észrevételét pedig ezúttal tévedett.. Kurotsuchi, Akatsuchi és a papus semmit sem tudnak Sasoriról és rólam, vagy Kakashiról.. Jobbnak láttam ha nem mondom el, épp ezért el sem tudnám most magyarázni egyiküknek sem, hogy mit is érzek pontosan. Ha Kinu nem jelent volna meg aznap és nem jelenti be, hogy Sasoritól terhes.. És ha Sasorinak lett volna esze és hamarabb megcsináltatja azt a kurva apasági tesztet.. Akkor a kapcsolatunk nem úgy végződött volna ahogy.. Akkor nem lett volna erőszakos.. Nem fordult volna ki önmagából.. És ha szakítani akartam volna annak ellenére is, hogy mennyire jól elvoltunk együtt.. Akkor valószínűleg hagyta volna és barátok maradhattunk volna.. Ha az életem egy regény lenne, az író biztos valami elcseszett szadista gyökér lenne..

39. rész - Egy unalmas nyaralás kliséi.. Avagy Kisame gondolatai és Kankurou problémái