Már megint az öcsém 3. rész
Kicsit zavaros..
– Azt mondtam ijessz rá, nem azt, hogy dugd meg!
– Megtennéd, hogy nem ordibálsz? – kérdeztem a fülemet piszkálva, mire Deidara dühösen levágódott elém és duzzogva fonta karba a kezeit. – Mint mondtam, nem dugtam meg. Egy órát kért amikor nem az öcsém.
– És te bele mentél és megdugott téged? Ennél nem is hasonlíthatnánk jobban..
– Engem nem dugott meg és nem is fog. – morogtam idegesen mire halkan felsóhajtott, de úgy tűnt, hogy kicsit megnyugodott a ténytől, hogy nem szexeltem az öcsémmel. – Ennyire féltesz engem? – kérdeztem kissé meglepetten.
– Még jó hogy féltelek. Sasukétől még az anyámat is féltem, pedig tudod hogy milyen Uzumaki temperamentummal van megáldva.
– De ott van az unokatesód.. Nagato. Ő elég lassú és csendes, nem? – kérdeztem mire elgondolkodva biccentett, majd hirtelen észbe kapott és hozzám vágott egy füzetet.
– Ne terelj! – ordított rám dühösen én pedig halkan sóhajtva vettem fel magam mellől a füzetet. Már be is fejezte a nyári házit mi?.. Én még bele se kezdtem a matekba, bár a többivel lassan én is kész vagyok.
– Először majdnem bele mentem, de aztán eszembe jutott amit mondtál.. Hogy ne dőljek be a játékainak, szóval alkut ajánlottam. Ha békén hagy a mai napon és felszívódik, hogy legyen időm magamra, akkor elmegyek vele egy randira.
– Ezzel csak elnapoltad a kivégzésed. – ingatta meg a fejét. – Igazából csak egy nyugodt napot akarsz Izumival nem igaz? – kérdezte mire bólintottam. Deidara halkan felsóhajtott. – Akkor miért nem Izumival lógsz ahelyett hogy velem tanulsz?
– Csak később ér rá. Addig beérem veled.
– Kedves.. – motyogta bár nem sértődött meg. – Bár nekem is szabad napom lesz ma, szóval kiélvezem amennyire csak lehet. – dőlt hátra a szőnyegen én pedig kérdőn néztem rá. – Tudod van az a vörös hajú cserediák.. Gaara.
– Most ő nyaral itt, nem igaz? Naruto ezért olyan csendes mostanában.
– Aha.. Ma is elmennek itthonról..
– Miért tűnik úgy, hogy ez aggaszt téged? – kérdeztem mire hangosan felsóhajtott.
– Mert aggaszt is.. Tudod mi az az alexitímia? – értetlenül ráncoltam a szemöldököm.. Alexitímia? Nem hangzik ételnek sem pedig márkának..
– Talán valami betegség? Vagy gyógyszer? – töprengtem mire egy aprót bólintott.
– Egyszerűbben fogalmazva: Érzelmi analfabéta.. Bár számodra talán meglepő lehet, de vannak emberek akik még nálad is ridegebbek és érzelem mentesebbek.
– Mondanám hogy ez sértő, de úgy se érdekelne.. – morogtam az orrom alatt. – Miért keresel rá ezekre a dolgokra? Gyanítom nem én vagyok az oka, szóval.. Megismertél valakit?
– Naruto egy olyan srácba szerelmes aki nem képes az érzésekre.. Nem ismeri fel a saját érzelmeit, csak a dühöt és a félelmet tudja behatározni..
– Komolynak tűnik..
– Tudod mikor elolvastam róla pár könyvet, végig az járt a fejemben, hogy ˝Ez pont olyan mint Ő.˝.. Nem vagyok benne biztos hogy valóban alexitímiás beteg vagy csak nem érdeklik az érzelmek. De.. Aggódok Naruto miatt.. Nem akarom hogy csalódjon..
– Az alexitímiások fel tudnak izgulni egyáltalán?
– Barom! – ült fel hirtelen de aztán elgondolkodott. – Elvileg képesek rá.. Mármint ha szerelmesek lesznek hevesen ver a szívük és ha nagyon izgulnak akkor dadognak meg izzad a tenyerük, szóval szerintem ha izgatják őket akkor ők is képesek a szexre.. Bár nem igazán értem miért pont ez jutott eszedbe. Nem lehetsz ennyire kanos.. – motyogta de mivel nem válaszoltam a homlokára csapott. – De igen.. Az vagy…
– Szeretek vele lenni, de mind a ketten szeretnénk már feljebb lépni a kapcsolatunkban.
– Ha nem állítod le az öcsédet minél hamarabb, akkor nem lesz következő fokozata a kapcsolatotoknak Izumival.
– Elég mély benyomást tehetett rád az öcsém azon az estén.. – motyogtam mire csak kínosan bólintott.
– Ja.. Szó szerint.. – rázta ki a hideg én pedig akaratlanul is újra értelmeztem amit mondtam.. Mély benyomás.. Mindjárt hányok.. – Ami igazán zavaró azaz ahogy utána viselkedett. Lenéző volt és minden mozdulatából sugárzott, hogy „én nyertem˝… Nem is tudtam, hogy versenyzünk valamiben.. – ingatta a fejét mire fáradtan felsóhajtottam.
– Valahogy el tudom képzelni a jelenetet.. De még mindig nem értem, hogy tudott kihasználni téged ennyire.. Láttalak már részegen egyszer de olyan kor inkább anyukádra hasonlítasz..
– Mi?..
– Mármint, te alapjáraton nem sokat iszol és egész jól bírod az alkoholt, de ha még is többet iszol mint kellene akkor.. Hé, várj, ez egy házibuli volt nem? Kikkel ittál?
– Mindenkivel. Viszont mindig én nyitottam ki az üvegeket szóval kizárt hogy bedrogoztak volna.. Vagyis nem tudom.. Nem igazán emlékszek.. Elég régen volt.. De hé! Ha kiderül, hogy az öcséd beadott nekem valamit én esküszöm hogy megölöm! – csapott a kis asztalra dühösen.
– Sasuke nem ilyen aljas.. Szerintem valaki más akart leteperni. Lehet egy csaj.. Elég sok rajongód van mind két nemből.
– Most szórakozol velem ugye? A fiúk engem szavaztak meg bálkirálynőnek a karácsonyi bulin.
– Tudom, ott voltam. – biccentettem és akaratlanul is elmosolyodtam. Deidara a fejét ingatva röhögte el magát és kínosan temette tenyerébe az arcát.
– Istenem de felidegesítesz néha. – röhögött még mindig amin én is felnevettem.
– Ez kölcsönös. – biccentettem…
Izumi vidáman futott vissza hozzám egy adag vattacukorral mire mosolyogva ingattam meg a fejem. Mikor elmondtam neki, hogy lezártam egész napra az öcsémet lelkesen hozta fel a vidámparkot mint randi helyszínt. Többször is el akartunk ide jönni, de végül mindig közbe jött valami. Mondjuk nem olyan nagy szám ez a hely, kicsit jobbra számítottam, de amíg Izuminak tetszik, nekem mindegy..
– Tudom, hogy megbeszéltük még régebben, miért is nem megyünk hotelbe, de.. Nem szeretném ha Sasuke megint ránk nyitna.. – kissé meglepetten néztem rá, mert ez a hirtelen váltás eléggé váratlanul ért. – Tudom, megígérte hogy ma békén hagy és nem megy haza, de én nem hiszek neki.
– Egyenlőre csak.. Felejtsük el az öcsémet. – sóhajtottam fáradtan mire Izumi kissé kedvtelenül bólintott. Valószínűleg mást is akart mondani vele kapcsolatban, de nem azzal szeretném tölteni a ˝szabad napomat˝ hogy róla beszélgetek mindenkivel.
– Legközelebb mehetnénk megint dupla randira. Kurotsuchi-chan nagyon kedves és Deidara-kunnal igazán vicces párost alkotnak.
– Ha látnád őket az iskolában.. – mosolyodtam el a fejemet ingatva. – Legközelebb akkor jöjjünk el ide négyen. Kurotsuchi imádja az ilyen helyeket.
– Deidara-kun is, nem? Legalább is én azt nézem ki belőle.
– Nem olyan gyerekes mint amilyennek tűnik. Szeret játszani, de kiskora óta az öccse után takarít szóval.. Inkább olyan apa típus. ˝Arra ne ülj fel, szerintem nem biztonságos.˝ vagy épp ˝Most ettél meg egy nagy adag tejszínhabos, banános, csokis palacsintát. Kizárt hogy arra felüljünk.˝ meg ilyenek.
– Igen, ezt valóban nem nézem ki belőle. Elég kínos hogy ennyire nem ismerem a barátaidat.. – motyogta kínosan.
– Én sem ismerem a te barátaidat Izumi. Mivel nem ugyanabba az iskolába járunk nem csoda ha csak futólag ismerjük egymás baráti körét.
– Igen.. Ez igaz.. – motyogta, bár nem volt túl meggyőző.
– Itachi!! – reflexszerűen húzódtam félre magammal rántva Izumit is, így Hidan támadása a visszájára sült el és ahelyett hogy a nyakamba tudott volna ugrani, a földön landolt..
– Részben ezért nem ismered őket. – biccentettem az albínóra aki fájdalmasan nyöszörögve tápászkodott fel a földről.
– Te rohadt seggfej! Tudtad hogy ugrok és még is félre álltál!
– Bocs. – meg a francokat.. Anyádra ugrálgass..
– Baszd ki, ez kurvára fáj.. – dörzsölte az orrát.. – Meg a kurva életbe! Mi van ha eltört az orrom?! – kérdezte dühösen.
– Ne aggódj, nem vérzik. – biccentettem de alig hogy kiejtettem ezt a mondatot, rögtön csepegni kezdett belőle a piros folyadék.
– Nem vérzik mi?.. – motyogta csak magának, majd minden mindegy alapon beletörölte az ingujjába. – Cső Izumi. – intett félvállról a barátnőmnek aki kissé kínosan köszönt vissza neki. – Nem láttátok Konant?
– Nem. – ingatta meg a fejét Izumi.
– Miért keresed Konant?
– Meggyőztem hogy jöjjön el velem ide, de.. Magával hozta Nagatot is.. Meg Paint. – fintorgott. – Amúgy meg mi a faszomért hívja magát Painnek? Tök penye a csávó! És mi a faszt eszik rajta Konan?!
– Hidan, ne haragudj, de mi épp.. – kezdtem volna finoman elterelni az ellenkező irányba de persze nem hagyta magát.
– Faszom bele hogy mindenki ilyen kurva szerelmes! Csak egyszer fordult elő velem, hogy egy csaj megadta a számát, erre nem kiderült hogy fiú!?
– Most Deidaráról beszél? – kérdezte halkan Izumi mire nemlegesen megingattam a fejem.
– Deidara nem adta meg neki a számát.
– Oh..
– Még Kakuzu is be tudott csajozni csak én szenvedek itt! A kurva édes anyátokat amiért nektek ilyen baszott könnyű dolgotok van! – nézett ezúttal Izumira aki elkerekedett szemekkel nézett rá. – Ti csak kelletitek magatokat mi meg majd meg szakadunk hogy legalább ránk mosolyogjatok a jó édes pápaszemű kurva anyámat!
– Szemüveges az anyukája?
– Izumi, ne vegyél mindent komolyan.
– Még annak a dinamit seggűnek is hamarabb lett csaja mint nekem, hogy verjem alá!
– Dinamit seggű?
– Valamiért mindig Deidara hátsójára tesz megjegyzéseket..
– Amúgy meg erős a gyanúm, hogy az a ribanc mind a kettővel kamatyol! Azzal a szatyorral is meg a csavaros fejűvel is. Ekkora egy ribancot még életemben nem láttam! És milyen elcseszett ízlése van már! Pont Pain meg Nagato?! Ennél már csak az lenne a durvább, ha Kakuzuval járna! És ha már Kakzunál tartunk, láttad mekkora mellű csajt szedett össze a netről? Én mondom, hatalmas dudái vannak!
– Izé.. Hidan-kun.. Nem lehet hogy azért nincs barátnőd, mert ilyen csúnyán beszélsz? – kérdezte Izumi mire Hidan pár pillanatig csak csendben bámult rá.
– Nem lehet hogy azért van pasid mert Uchiha vagy cseszd meg?
– Hidan! Most már fogd vissza magad. – szóltam rá mire csak kinyújtotta a nyelvét amin.. Te jó ég, ez komolyan megcsinálta a nyelv piercinget?..
– Léptem gyíkok! Majd még összefutunk holló! – intett és már el is sietett.
– Miért barátkozol vele? – barátkozik vele a hóhér! És szó szerint. Az egyetlen aki elviseli az az apja, aki nem mellesleg egy vágó hídon dolgozik..
– Hozok neked inni, mindjárt jövök. – hagytam ott egy percre és a közeli ital standot vettem célba. Megállva a sorban hátra pillantottam Izumira aki leült egy éppen felszabaduló padra. Még nem is kérdeztem a tovább tanulásról.. Nekem határozott céljaim vannak, neki viszont nem.. Viszont nem akarom manipulálni.. Azt szeretném ha magától döntene úgy, hogy velem jön.. Egy vörös hajkorona takarta el hirtelen a kilátást, mire lepillantottam a mögöttem álló Gaarara.. Ha ő itt van akkor Naruto is biztos erre lesz.. De miért nincsenek együtt? Miért van rossz érzésem ezzel kapcsolatban? Körbe pillantva hamar megakadt a szemem a rókabajszos szőkén aki épp az öcsémmel beszélgetett és Deidarával.. Valami nagyon nem stimmel… Gaara követte a tekintetem.. Deidara valami olyasmit mondott, hogy Narutonak bejön Gaara.. De akkor Sasuke miért rondít bele a közös hetükbe és Deidarát miért rángatta magával? Kezd elég zavaros lenni Deidara meséje.. Most akkor hazudott? Deidara idegesen trappolva indult el Gaara felé, vagyis ezzel együtt felém is.. Mikor kiszúrt meglepetten nézett rám, majd vissza pillantott Sasukére aki..
– Ne csókolgasd az öcsémet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése