A két feladó 21. rész

Tudod mi az a két feladó, ugye?

Egy hete nem találkoztam Oikawával.. A telefon beszélgetésekre se volt nagyon időnk a közelgő meccsek miatt, így sokkal több időt töltöttem a csapattársaimmal és a gyakorlással. Persze ez nem azt jelenti, hogy elhidegültünk egymástól, csupán a tudtad, hogy egymás ellenfeleként kell pályára lépnünk, megijesztett minket. Bár Oikawa tagadja, jól tudom, hogy őt is megijeszti ez a tudat, mert most nem csak egy személy leszek a háló túloldalán.. Na nem mintha olyan sok időt tölthetnék a pályán.. Javarészt csak a pálya szélén fogok ácsorogni és szurkolok a többieknek miközben abban reménykedem, hogy Kageyama kifárad, vagy elveszti a fejét és így egy 10 percre átvehetem majd a helyét a pályán… Elhúzva a számat halkan nyögtem fel a gondolatra, hogy ilyesfajta gondolataim vannak. Tényleg szörnyű vagyok.. 

– Mi a baj? – kérdezte hirtelen Daichi mire csak egy újabb sóhaj tört elő belőlem. 

– Kageyama-kun lenyűgöző hm? Egy zseni.. – mormogtam az orrom alatt. Daichi meglepetten nézett rám majd hirtelen összeborzolta a hajam amit nem tudtam hová tenni, így csak duzzogva tűrtem, hogy kiélje apai jogait a csapaton belül. 

– Még mindig ezen aggódsz pedig teljesen felesleges. Kageyama valóban lenyűgöző, de a mi szemünkben te vagy a feladónk. Asahinak és nekem mindenképp. – mosolygott rám biztatóul. 

– Ez semmit nem jelent ha pálya szélén állok. – hívtam fel a figyelmét a tényekre, ám ekkor az előttünk lévő ülésen dühös ordítás hallatszott majd nem sokkal később egy festett szőke edző fordult felénk. 

– Ne nehezítsd meg a dolgom kölyök! Te mondtad hogy nem bánod ha csak pótfeladó vagy és nyugodtan állítsam össze úgy a kezdő csapatot ahogy jónak látom. – kínosan húztam be a nyakam.. El is felejtettem hogy Ukai edző ül előttünk.. 

– Félre érti Ukai-san.. Tudom hogy Kageyama jobb nálam. – emeltem fel a kezem védekezőleg. – Én is a legjobbat akarom a csapatnak. – csak kár hogy nem én lehetek az a feladó aki hasznosabb a pályán.. 

– Suga-san. – hallottam meg Tanaka hangját mire kérdőn pillantottam a fejem fölé, ugyanis Tanaka az ülésem háttámláján megtámaszkodva tornyosult fölém. – Ugye meg sem fordult a fejedben hogy inkább otthon kellett volna maradnod? – kérdezte ezzel totálisan bele látva a tegnap esti tépelődésem fő motívumába.. 

– Suga.. – motyogta Daichi és ebből az egy szavából is hallani lehetett hogy mennyire aggódik és sajnál.. Áhhh.. Még oda se értünk és mekkora baromságot kavartam.. 

– Nem, nem, nem! Eszembe se jutott! Mindenképp jönni akartam! Máskülönben mi lesz ha Kageyama begőzöl a pályán és sorra követi el a baklövéseket? Mégis csak Oikawa lesz az ellenfele, akire valamilyen szinten még mindig felnéz. – bár azért örülök, hogy Oikawa ezzel nincs 100%-san tisztában. Csak az egója sejteti vele hogy így van. – Na meg, mindenképp jöttem volna hogy szurkoljak nektek. Le fogjátok őket alázni. – mosolyogtam mire Tanaka és Nishinoya boldogan kurjantottak és kezdték magukat feltüzelni a meccsre, de Asahi, Daichi és Ukai még mindig eltöprengve néztek hol egymásra, hol rám. – Most meg miért néztek így? Inkább magatok miatt kéne aggódnotok. Daichi, téged a múltkor Oikawa eléggé kiaknázott, és téged is Asahi. És nem csak Oikawa a fő gond, hanem a többi játékos is. Ott van Iwa aki nem csak erőteljes és kifejezéstelen, de okos is és Oikawával durván jó csapatot alkotnak. És.. 

– Melyik azaz Iwa? – kérdezte Ukai-san elgondolkodva.. Oh.. Basszus, ez baj.. 

– Kageyama mesélt róla. Tudjátok az a… Öhm.. Aki kiskora óta együtt lóg Oikawával. A négyes, azt hiszem. – vakartam a tarkóm idegességemben. Daichi felvont szemöldökkel nézett rám. 

– Ja igen. Tényleg beszélt róla. – eszmélt fel Asahi, bár nem tűnt túl magabiztosnak. 

– Igen, már én is emlékszem. – bólintott Ukai-san. – Ők ketten valóban nagyon erősek, de még is csak Oikawa a fő probléma. Ő hozza ki a csapatából a legtöbbet. Mindegyikőjüknek úgy ad fel ahogy nekik a legjobb és a dicséretei egyfajta fenyegetések is. Néha már ijesztően jó. – húzta el a száját. 

– Ez igaz.. – nevettem kínosan. – Oh! Itt vagyunk! – álltam fel a helyemről, hogy össze szedjem a cuccaimat. Daichi is felállt mellőlem és előre engedett miközben én egy átlátszó indokkal előre mentem, hogy megkeressem a mosdót. Majdnem elszóltam magam. Iwaizumi nevét még ki tudtam kerülni, de ha Makki-ról kezdek el dumálni azt hogy magyaráztam volna ki? Még hátra pillantva megkértem Daichit, hogy a busz csomagtartójából majd hozza el az én táskámat is, mire csak intett egyet, hogy elintézi, én pedig sietős léptekkel indultam el az épület felé. Az aulában egy pillanatra megtorpantam. Elég nagy a tömeg.. 

– Áhh! Oikawa-san annyira menő! Szerintetek észre vesz majd minket? – oh, jesszusom.. Komolyan rajongó tábora van? És akkor csodálkozik amikor epésen megjegyzem, hogy szórakozzon a többi barátnőjével.. Jobbra fordulva elindultam az egyik mellék folyosón. Az ilyen csarnokokban általában mindegy merre indulok, mindig találok egy mosdót. Na nem mintha mennem kéne, de ha már ezt sikerült bekamuznom legalább megmosom az arcom. 

– Sugawara! – meglepetten torpantam meg. 

– Iwaizumi-san? – kérdeztem meglepetten, majd kínosan elmosolyodtam. Miért is lepődök meg hogy összefutottunk? Elvégre velük lesz meccsünk.. 

– Hagyd a –sant. Elég az Iwaizumi. – állt meg előttem. – Most érkeztetek? – kérdezte mire csak bólintottam. 

– Iwa-chan, ez a hely borzalmas. A szappannak hal szaga van. – jött ki a mosdóból Oikawa miközben fintorogva lengette maga előtt a kezeit mint valami elbaltázott dinoszaurusz. 

– Minek szagolgatod? Hülye. – reagálta le unottan Iwaizumi, ám ekkor Oikawa rám pillantott és az arcán lévő fintor egy széles mosollyá változott. 

– Suga-chan! – tárta ki a karját és már felém lépett volna de Iwaizumi a képébe tenyerelt ezzel megakadályozva a feladóra törő szeretet rohamot. Mosolyogva engedtem le a kezeimet amivel én is hasonlóra készültem volna mint amit Iwaizumi tett. 

– Fogd vissza magad. Nyilvános helyen vagyunk. – szólt rá Iwaizumi mire Oikawa ciccegve fordította el tőle a fejét, majd rám mosolygott. 

– Most érkeztetek Suga-chan? – a fejemet ingatva nevettem fel. 

– Ne hívj Suga-channak. Nyilvános helyen vagyunk. – emlékeztettem, de úgy döntött ezt inkább nem hallja meg és mosolyogva cseverészett velem tovább, miközben a halszagú kezét Iwaizumi arcába nyomta ami persze Iwának egyáltalán nem tetszett és egy visszafogottabb csatába kezdtek. – Majd később beszélünk. – kerültem ki őket és bementem a mosdóba. Halkan sóhajtva léptem a csaphoz és megengedtem a vizet hogy megmossam a kezem de mikor a szappanhoz nyúltam volna eltöprengtem.. Ha tényleg hal szaga van, nem kéne használnom.. Amúgy se használtam a wc-t.. Hirtelen ujjak fonódtak a csuklómra mire meglepetten néztem Oikawára. 

– Komolyan csak így képes vagy lerázni mikor már nyolc napja nem találkoztunk? – kérdezte azzal a rohadttul szexi és mély hangján amitől hirtelen egy ép kézláb választ sem tudtam összekaparni. Oikawa behúzott egy üres fülkébe és kertelés nélkül hajolt ajkaimra hogy elmélyíthessen egy vad és szenvedélyes csókot. Zavartan nyomtam kezeimet Oikawa mellkasára, de ahelyett hogy elengedett volna, kezei közé fogta arcomat s egy újabb csókot követelt. A fene vigye el hogy ilyen baromi jól tud csókolni.. Ez már nem is keringő hanem minimum tangó! Te jó ég, én komolyan arra gondoltam, hogy a nyelve tangózik a számban. Nem vagyok normális.. Ez a hülye elveszi azt a maradék józan eszemet is. Megadva magam fontam karjaimat nyaka köré, de emlékeztettem magam, hogy most nem kócolhatom össze a haját, hisz még is csak.. Nyilvános helyen vagyunk.. Vagyis.. Basszus! Egy budiban smárolunk egy meccs előtt!! Dühösen toltam el magamtól és erősen oldalba csíptem, mire fájdalmasan nyekkent egyet. 

– Megőrültél? – kérdeztem idegesen suttogva mire csak elmosolyodott majd mielőtt reagálni tudtam volna egy gyors szájra puszit nyomott ajkaimra. 

– Sok sikert. Szükségetek lesz rá. – suttogta még a fülembe majd magamra hagyott.. Egoista lenne? Áh, dehogy. Csak Oikawa.. Barom.. Dühösen fújtatva mentem ki a fülkéből és még pont elcsíptem ahogy Oikawa és Hinata egymásba ütközik az ajtóban. Oikawa csak leintett Hinatának és tovább ment, bár ezzel valójában ki gúnyolta Hinatát amiért alacsony.. Milyen gyerekes.. Pedig valójában nagyon is elismeri, hogy Hinata milyen tehetséges és hogy még sokat fog fejlődni.. Hinatát látványosan kirázta a hideg, amiben nem csak a meccs előtti izgalom de valószínűleg az Oikawától való kisebb undor is közre játszott, vagy épp a harag amiért kigúnyolta őt. 

– Ne is törődj vele. Csak direkt piszkál mert jó vagy. – mosolyogtam mire fel pillantott rám. 

– Mert piszkált? – döntötte oldalra a fejét. El is felejtettem milyen naiv.. 

– Nem, dehogy. Én értettem félre. – nevettem kínosan majd rutin szerűen újra kezet mostam és ott hagytam. Tiszta hülye vagyok.. Vissza mentem az aulába, ahol Daichi várt a cuccommal. 

– Arra kaptunk egy öltözőt. – biccentett az egyik folyosó felé mire csak kelletlenül bólintottam és a vállamra dobtam a táskám. – Az Aoba már a pályán van és bemelegít. – mondta mire csak biccentettem. 

– Ja.. Azt hallom. – utaltam pár sikításra ami a csarnok felől jött és gondolom Oikawának szólt. Az öltözőben Nishinoya türelmetlenül ugrált és hevesen magyarázott valamit mikor megérkeztünk, de Asahi életében talán először, most úgy döntött, nem figyel oda Noyára, ugyanis felénk fordult. 

– Suga, már a buszon is el akartam mondani, de.. – fogta meg a vállam mire Noya leállt az ugrálással, én pedig elkerekedett szemekkel néztem az ászunkra aki olyan komoly tekintettel nézett rám ami kissé megijesztett. – Habár nem vagy az elejétől kezdve a pályán, de miattad tudunk úgy teljesíteni ahogy. – szorította meg bíztatólag a vállam. – Számítunk rád. – mondta komolyan amin elmosolyodtam és bólintottam egyet, ezzel is jelezve, hogy megértettem amit mondott. Asahi is bólintott és Noyával az oldalán elhagyta az öltözőt. Mosolyogva néztem utánuk. 

– Már is volt értelme eljönni. Asahi végre egy meccs előtt nem gyomorfájós. – nevettem arra utalva, hogy mivel értem aggódott, elfeledkezett saját magáról. Daichi mosolyogva bólintott. 

– De igaza van. Tudod, mikor azt mondtad a buszon, hogy nyerni fogtok.. Eléggé szíven ütötte.. Mert magadat kivontad a csapat szóból. – meglepetten néztem rá, az arcán egy szelíd mosoly volt, ami nem mindig nyugtató, sőt, néha ijesztő tud lenni. – Te is a csapat fontos tagja vagy. Nem pótfeladóként hanem Sugawara ként. – meglepetten néztem rá. Most komolyan egy fogalmat csinált a nevemből? Míg ő mindenki apukája addig én vagyok mindenki anyukája? Lassan kezdem felfogni miért mondják ezt a többiek.. – Szóval fel a fejjel! – csapott háton jó erősen. Ahh.. Tudtam hogy az a szelíd mosoly rosszat jelent. Végig erre az ütésre készült. Amint vége a meccsnek elmegyek és feljelentem. Milyen dolog ez már, hogy így veri az asszonyt!? Hmm?! De vajon ki a kamu rendőrünk? Talán Ukai-san?.. Hmm.. A festett hajával inkább rossz fiú mint sem rendőr.. 

– Megértettem. – nevettem kínosan mire felnevetett és átkarolta a vállam. 

– Na ez a beszéd. – szorongatott meg kedvesen amit én is viszonoztam. Miután elengedett halkan sóhajtva foglaltam el egy üres helyet. Tsukishima és Yamaguchi mellettem ülve beszélgettek valami internetes játékról, amiben úgy tűnik hogy Yamaguchi nem igazán jeleskedik, mert folyton átverik és megölik a karakterét. Miután átöltöztem Daichira pillantottam aki úgy döntött, hogy bevár így együtt indultunk bemelegíteni a pályára. Hinatáék már javában nyújtottak mikor az alacsony srác észrevett és elindult felém. 

– Sugawara-san, feladsz nekem párat? – kérdezte amin elmosolyodtam. 

– Előbb még neki is be kell melegítenie Hinata. – kapta el Kageyama a fejét hátulról. Van egy olyan érzésem, hogy ezek megint összevesztek valamin. Daichival félre húzódtunk bemelegíteni, de közben végig a két jómadarat figyeltem. 

– Az az egyik legjobb tulajdonságuk, hogy hiába kapnak össze, ugyanúgy viselkednek egymással. – mondta Daichi mikor észre vette, hogy őket figyelem. 

– Ez persze nem volt így a legelején. – idéztem vissza az első napokat, meg a múltkori verekedésüket. – De igen. Mindig oda figyelnek egymásra. Remek párost alkotnak. 

– Mint Asahi és Noya. – szúrta oda mire helyeselve bólintottam párat ekkor azonban leesett, hogy a múltkori nyelvbotlásomra célzott. Zavartan pillantottam felé és ekkor kitört belőle a nevetés. 

– Daichi te szemét! – ütöttem oldalba de ő tovább röhögött. – Az csak nyelvbotlás volt.. Csak vicceltem.. Ne szemétkedj már. – duzzogtam mire átkarolva a nyakamat ölelt át egyik karjával. 

– Gomen-gomen. De tényleg igazad van. Nagyon cukik. – kuncogott továbbra is engem cukkolva ami miatt már égni kezdett a fülem és az arcom is. 

– Ha-ha-ha, de jó kedved lett hirtelen apuci. – emeltem ki az utolsó szót mire lefagyott. – Tudok ám a rólunk szóló tévhitekről is. – piszkáltam de mikor egy mosoly terült el ajkain kissé össze zavarodtam. 

– Amíg nem engem állítanak be a lánynak, engem nem zavar. És te hogy viseled, anyuci? – emelte ki az utolsó szót mire duzzogva löktem rajta egyet, ami miatt elvesztette az egyensúlyát és elesett. Na de persze nem esett nagyot, hisz épp a földön guggolva nyújtottunk. Felállva Daichi mellől, elindultam Hinata felé, hogy gyakoroljak vele egy kicsit. Hinata látta hogy felé tartok így lepasszolt nekem egy labdát, ekkor azonban Oikawa hangjára figyeltünk fel aki épp egy labdán vitatkozott Kageyamával. 

– A lelket is kivertem belőled legutóbb. Már csak az a hülye Ushiwaka maradt hátra. – morogta Oikawa majd hirtelen elengedte a röplabdát amit Kageyama még mindig húzott, így a lendülettől hátra zuhant, Oikawa pedig elégedetten tárta szét a karjait ami miatt még hülyébben festett mint valaha. – Ismét félre teszlek az útból Tobio. – kezdett el győzedelmien röhögni.. Még is hogy zúgtam bele egy ilyen baromba? – Ezt neked! – röhögött még mindig abban a hülye pózban.. Pedig már azt hittem hogy ezt nem lehet fokozni.. Kageyama visszajött hozzánk.. Akkor ideje végre gyakorolni. Egy labda gurult a lábamhoz mire lehajoltam érte és körül néztem, hogy kinek kéne vissza adnom, ha egyáltalán kell valakinek. Ha nincs rá jelentkező én is elüthetem, nem de? 

– Bocsi! Az enyém! – hogy állna a hátadba a görcs, de most komolyan. Oikawa mellénk kocogott és átvette tőlem a labdát. – Bocsesz, túl messzire ütöttem. – hencegett.. Már emlékszem, hogy miért utálom annyira. Ha Oikawa az ellenfeled, ő a legnagyobb köcsög az egész világon… És még egoista is.. 

– Ugyan, megesik. – lépett mellénk Daichi. Na megjött apuci.. LoL, ha a csapatommal vagyok én vagyok az anyuka, Daichi a férjem, a többiek meg a fiókáink, erre jön Oikawa akivel csalom a férjem.. Azt hiszem jobban át kéne gondolom ezt a, megyek a rendőrségre dolgot.. És vajon mi történne ha a csapaton belül elválnánk Daichival? Kinél maradnak a gyerekek?.. Miért gondolkodok ilyen baromságokon? 

– Hmm? Sawamura-kun, mintha öregedtél volna. – mérte végig Daichit, mire az említettnek megrándult egy arcizma. 

– Az elmúlt négy hónapban.. Néhány gazfickó gatyába rázott minket, ezért.. – sötétült el Daichi arca és még engem is kirázott a hideg az edző táborra gondolva. Amellett, hogy Kuroo és Kenma szépen lelepleztek, jól ki is fárasztottak minket. Akaashi-san talán kedvesnek tűnik de rettenetesen könyörtelen volt mikor egyik délután gyakorolt velem.. 

– Nem nagyon tudom, de szép munka. – zökkentem vissza Oikawa hangjára, majd mielőtt vissza indult volna a saját térfelükre rám pillantott. Kissé meghökkenve pillantottam vissza rá, ekkor azonban már sarkon is fordult. Még láttam ahogy a háló túloldalán Iwaizumi oldalba rúgja és gondolatban feltartottam a hüvelykujjam. Szép volt Iwaizumi-san! 

A bemelegítés és a gyakorlás után a két csapat felsorakozott egymással szemben, majd a két kapitány kezet fogott egymással ahogy az szokás. A bíró érme feldobással döntötte el melyik csapat dönt a nyitásról. Az érme fejet mutatott ami azt jelentette hogy Daichi dönthet, úgyhogy mi fogadunk először és ők nyitnak.. Mikor ez eldőlt mindannyian a sensei és Ukai-san köré gyűltünk. 

– A varjú törött szárnya meggyógyult és most minden eddiginél erősebb lett. Az erre a napra edzett fizikumotok és technikáitok.. biztosan lehetővé teszik majd, hogy szárnyaljatok az óriási égen. Ha képesek lesztek minden lehetőséget megragadni, azt eredmény követi majd. Ez az amiben hiszek. – nézett ránk a sensei. 

– Igen! – ordítottuk szinkronban. Kár hogy minket nem tanít.. Jobban belegondolva azt se tudom milyen szakos tanár.. Tesi? Magyar?.. 

– Őszintén szólva nektek a Seijoh nem igazán jó párosítás. – lépett hozzánk közelebb Ukai-san és rögtön az első mondatával ledöntött minket az önbizalom csúcsáról.. De sajnos igaza van.. – Nyugodtabb és összeszedettebb csapat, mint bármely másik.. De ez az egyetlen lehetőségetek, hogy felül múljátok őket. Kerekedjetek felül rajtuk és győzzetek! 

– Igen! – hát végül is Ukai-san is lázba tud minket hozni. Oikawáék felé pillantottam ahol Oikawa épp hátra pillantott a csapatára, gondolom, hogy újra elmondja a szokásos monológját, hogy ˝Hiszek bennetek˝ de a csapat mosolyogva vette át tőle a monológot amin elmosolyodtam. ˝Hiszünk benned Kapitány!˝.. Szinte látom magam előtt annak a hülyének az arcát. A csapat tagok egyesével elmentek mellette, pontosabban a három évfolyam társa és elég komoly arccal mondtak neki valamit.. Totál átvették Oikawa stílusát. Elmondod,mennyire hiszel bennük aztán komoly tekintettel hozzá fűzöl valamit amivel biztos hogy eléred hogy ne lazsáljon.. A sípszó hallatán félre álltam a pálya szélére, míg a kezdő csapat felment a pályára. Na akkor kezdjük.

Az első szettet mi nyertük, de most eléggé kutya szorítóba kerültünk.. Meg kell törni a rutinjukat. 

Bár eddig még nem voltam a pályán, még is tele vagyok adrenalinnal. Ez olyan dolog amit hajlamos vagyok elfelejteni, de mikor itt vagyok velük és szurkolok, együtt izgulunk és örülünk, az valóban olyan mintha én is ott lennék.. Mondjuk a szívem leginkább azért ver olyan hevesen, mert én is érezni akarom ahogy a labda a kezemhez ér, ahogy a hátam mögött mutatom a jeleket, hogy fogok feladni, ahogy lelket öntök beléjük, vagy épp ők belém.. Én is a csapat tagja vagyok, nekem is helyem van itt, és ezt a pályán is bizonyítani akarom. 

Oikawáék teljesen ledöbbentek hogy Nishinoya liberóból feladóvá tud válni, hogy Asahi stabilan tud fogadni Daichival együtt.. És Hinata.. Megtalálja a rést a falon és áttöri a blokkot. Ennek hatására Oikawa elrontott egy szervát.. Elég csúnya volt, de ezen kívül nem vétettek akkora hibát.. Viszont Oikawa feladásai tényleg még jobbak lettek.. Olyanok mint egy arcon csapás.. Mintha azt üzenné vele: Még én is fejlődök, és ennek koránt sincs még vége.. 

És ott van az a srác.. Biztos vagyok benne, hogy ő az akit Őrült kutyaként emleget Oikawa.. 

Pont ezek miatt akartam lecserélni valakit. Kissé alap taktika, de talán beválhat. Ha nem hagyjuk támadni az őrült kutyát akkor máris jobbak az esélyeink. Amint a pályára léptem, Kageyamához siettem és neki is elmagyaráztam a dolgot, na meg.. 

– Tudod mi az a két feladó, ugye? – kérdeztem mire csak egy aprót bólintott én pedig tovább ecseteltem, hogy mit is szeretnék véghez vinni. Ukai-sannal már átbeszéltem ugyan, és jónak tartja az ötletet, de Kageyamával is meg kell osztanom, hisz kulcs fontosságú eleme a tervnek. 

– Suga, egy szép nyitás elkélne! – ordította Daichi mire bólintottam és ott hagytam Kageyamát. Már úgy is elmondtam amit akartam. 

– Jó. – siettem a helyemre. Vettem egy mély levegőt és kizártam a felesleges tényeket. Találkozott a tekintetem Oikawáéval és szerelem ide vagy oda, most ellenfelek vagyunk. A szerelemmel majd foglalkozunk később.. De az hogy rögtön én szerválok.. Egyből csere után nyitni elég idegtépő. Viszont csak egy hely van, ahova célozni kell. És az a 16-os, az őrült kutya! Elütöttem a feladást amit szánt szándékkal a 16-osnak szántam, ezzel kizárva őt abból hogy újra a labdához érjen amíg az ő térfelükön van labda. Nem tud támadni. Alig volt időm gondolkodni a labda máris visszajött a mi térfelünkre és mivel hozzám volt a legközelebb én fogadtam, és ügyeltem rá, hogy Kageyama felé menjen tovább. Elkél most az isteni gyors. 

– Ez az! – ordított fel a személyes négy tagú kis szurkoló csapatunk a lelátóról amin elmosolyodtam. Vissza kaptam a labdát, hisz mi szereztük a pontot, szóval megint én szerválok.. És újra a 16-osnak! Nem hagyhatjuk, hogy ő támadjon! Fogadásra kell kényszerítenünk. Ismét a mi térfelünkön volt a labda, amit Daichi fogadott. És most.. Kageyamával helyet cseréltünk, tekintetemmel végig a labdát követtem. Most én lehetek a feladó és rendelkezésemre áll öt fantasztikus ütő! Az ujjaim is bele bizseregtek mikor felső érintéssel adtam fel Kageyamának aki leütötte a labdát és ezzel újabb pontot szereztünk. Ukai-san felordított örömében ami még jobban növelte bennem a büszkeséget és boldogan felugorva ordítottunk mi is Daichival és Asahival. A bíró hirtelen szünetet fújt.. Az Aoba edzője kérte.. Halkan sóhajtva indultam le a pályáról, hogy mi is beszélhessünk az edzőnkkel, de Oikawa megállt velem szemben a háló túloldalán. Kérdőn néztem rá. 

– Suga-chan, tudom hogy nagyon okos vagy, de ne lovald bele magad annyira. Nem akarom, hogy nagyon összetörj mikor veszítesz. – meg jó édes anyukád. 

– Tudom, hogy nagyon okos vagy Oikawa, de most elég nagy ostobaságot mondtál, hisz egyértelmű, hogy mi fogunk nyerni. – mondatom hallatán elmosolyodott és a hálóba akasztva az ujjait közelebb hajolt kissé. 

– Ugyan már, Suga-chan. Te is tudod, hogy jobbak vagyunk.. De tudod mit? Igazad van, küzdj a végsőkig. Ha túlságosan összetörlek, majd este alaposan megvigasztallak. 

– Miből gondolod, hogy az ágyamba engedlek, miután összetöröd a csapatunkat? – kérdeztem kissé talán ellenségesebben mint akartam. 

– Ez egyértelmű. – mosolygott magabiztosan. Na jó, tényleg igaza van, de ezt nem kell tudnia. 

– És mi lesz.. ha mi győzünk? – kérdeztem az ágy témával kapcsolatosan. 

– Akkor nagyon dühös leszek és egész este hajtalak. 

– Nem is hangzik rosszul. Kösz a motivációt. – futottam le a pályáról. Így is többet beszéltünk mint kellett volna. Daichi kérdőn pillantott rám, de csak leintettem. 

– Jó ötlet volt a csere. – karolta át a vállam Tanaka amin elmosolyodtam. 

– Valaki nekem is adjon fel! – nyafogott Hinata mire Tanakával nevetni kezdtünk, Kageyama meg mintha csak lecsapna egy vekkert, úgy nyomta a kezét Hinata fejére aki abba hagyta a nyafogást és várta hogy mit akar neki mondani a zseni feladónk. 

– Az előbb is feladtam neked, nem?! 

– De Sugawara-san meg neked adott fel.. 

– Ezzel azt akarod mondani hogy nem üthetek, mert csak feladó vagyok!? 

– Elé legyen. – szólt rájuk Daichi finoman, de ugyanaz az ijesztő arckifejezés volt rajta, ami után büntetni szokott.. Ezt azonban a két elsős nem vette észre, így a következő pillanatban Daichi össze ütötte a fejüket.. 

– Áu.. – motyogta mellettem Tanaka.. Na igen. Nishinoyával gyakran kaptak ilyet mikor elszállt a józaneszük.. Daichival nem érdemes kötözködni.. Figyelmen kívül hagyni meg még inkább veszélyes. A sípszó újra megszólalt. Még mindig én nyitok. Mélyet sóhajtva dobtam fel magamnak a labdát majd át csaptam.. És megint a 16-o… 

– Szép, Makki! – ne már.. Helyet cseréltek! Mint mindig, hamar kitalálják a megoldást.. Így a 16-os megint tud támadni.. Francba! A sípszó hallatán oldalra pillantottam. Na nem mintha nem tudnám hogy kit váltanak le.. Hisz így volt megbeszélve.. Lefutottam a pályáról. 

– Franc. A felzárkózásig akartam maradni. – duzzogtam.. Azért mégis csak jó lett volna, ha legalább négy ponttal többet zsebelünk be mielőtt forgás van..

A második szettet az Aoba nyerte, de végül a mindent eldöntő harmadik szettet mi nyertük meg.. Szinte alig tudtuk elhinni, még az öltözőben is mindenki erről beszélt, csakhogy számomra most jön a dolog nehezebbik része.. Megvigasztalni a szerelmemet amiért lealáztuk őket és igyekezni, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire a képébe ordítanám, hogy ˝Ezt neked!˝… Nem, ilyet azért nem tennék. Még is csak törődök az érzéseivel.. De ő vajon mit tett volna, ha mi veszítünk? Kageyamának biztos az orra alá dörgöli és kineveti.. Én meg lehangolt lettem volna és inkább nem beszéltem volna vele.. Hanem Asahival és Daichival videó játékoztam volna hogy aztán az érettségire készüljünk… Ja, úgy egy hétig nem kerestem volna Oikawát, de utána valószínűleg a nyakába ugrottam volna. Akkor most egy hétig hagyjam duzzogni? Vagyis Oikawáról van szó.. Az egy hét kevés lesz, de a két hét nekem már egy kicsit soknak tűnik.. 

– Ki megyünk a buszhoz. – biccentett Daichi mire csak bólintottam. 

– Mindjárt megyek én is. – mosolyogtam. Lassanként mindenki elhagyta az öltözőt, csak Tsukishimáék és Hinatáék maradtak tovább, tekintve, hogy Kageyama nem találta a telefonját, Tsukishima meg a fejhallgatóját. Egy ideig én is kerestem velük, de végül úgy döntöttem, hogy megkeresem a gondnokot, hátha ő okosabb lesz nálunk, vagy legalább el tudja mondani, hogy voltak-e erre felé lopások.. Remélem nem.. A folyosón téblábolva hamar megtaláltam akit kerestem, és miután elmondtam melyik öltözőről is van szó, rögtön oda sietett. Valami résről magyarázott ahová a telefon becsúszhatott, de a fejhallgatóra nem volt tippje. Mondjuk szerintem az meg a buszon van. Miután ez megvolt, úgy döntöttem, hogy már nem megyek vissza az öltözőbe, így a kijárat felé indultam, de alig tettem pár lépést, máris egy falnak nyomódott a hátam.. Kérdőn néztem Oikawára, de ő nem mondott semmit csak a vállamra hajtotta a fejét. Kissé bizonytalanul kezdtem el simogatni a hátát de ez nem igazán volt jó ötlet, ugyanis hirtelen kiegyenesedett és a szemeimbe nézett. 

– Most szánalmasnak tartasz? – na ezzel meglepett. 

– Mi? Dehogy is. 

– Daichit jobbnak tartod mint engem? 

– Nem. 

– Még mindig szereted? 

– Kedvelem mint barátod, de neked most mi bajod van? – mármint azon kívül hogy mi megyünk a nemzetire és nem ők.. 

– Folyton a nyakadba csimpaszkodott.. – mormogta de nem úgy tűnt mint aki duzzog, sokkal inkább mint aki dühös.. 

– Na nem! Nem foghatod erre, hogy rossz kedved van. A meccs miatt vagy kiborulva. 

– Is. – ismerte el. – Nem mehetünk a nemzetire, oké, felfogtam, de.. Daichiék aláztak le minket és mindezek után te velük mész.. Nekik szurkoltál, nekik segítettél, Daichit ölelgetted.. 

– Hát tudod elég fura lett volna ha neked szurkolok és csak úgy átbújok a háló alatt, hogy megöleljelek, mert miért is ne. És most komolyan.. Veletek kéne haza buszoznom? Szerinted hogy néznének a csapattársaim? A tieidről nem is beszélve. 

– Leszarom. Dühös vagyok. Most kaptam még egy indokot hogy szét verjem Daichit. 

– Azért akarod megverni mert mi győztünk? – kérdeztem bár.. Hülye kérdés volt. Tényleg elég pipának tűnik. 

– Emlékszel mit mondtam mikor a csapatom szünetet kért? 

– Hogy egész este hajtani fogsz.. – biccentettem mire bólintott és térdét lábaim közé nyomta amitől teljesen lefagytam.. Oké, ez otthon tök izgató lenne meg minden, de a folyosón vagyunk.. Mi van ha valaki meglát? Oké.. Ez egy elég csendes rész, messze az aulától, de akkor is! Már épp szólásra nyitottam a számat hogy tiltakozzak, mikor ajkaimra hajolva mélyített el egy csókot.. Ujjai csípőmre martak amitől fájdalmasan felnyögtem, de ugyanakkor nem akartam már ellökni.. Ahogy kapaszkodott belém és ahogy csókolt az olyan volt, mintha csak attól félne, én is eltűnök hirtelen.. Joggal megsértődhetnék amiért egy röplabdás veszteség miatt azon kezdett töprengeni hogy esetleg elhagyom, de majd később kiokítom ezzel kapcsolatban. Már épp viszonozni akartam a csókját mikor hirtelen elhúzódott tőlem.. Vagyis.. 

– Daichi!

22. rész - Még szeretni akarom..