A két feladó 19. rész

Mi a szent sz*r..?

A telefonommal babráltam az asztalomnál.. Oikawa egyáltalán nem tartja be a napi három sms szabályt.. Kérdőn vontam fel a szemöldököm mikor egy képet küldött.. Ijedten töröltem ki, ugyanis a képen amit küldött több kisebb fotó volt róla egy asztalon, és nem akartam hogy ha valamelyik hülye (kiváltképp Asahi vagy Daichi), úgy dönt, hogy bele les a telefonomba, akkor O-chan üzenetei között képet találjon Oikawáról.. 

„A csapattársaim képeket árulnak rólam!!! Most nagyon pipa vagyok!!!˝”

Értetlenül meredtem az üzenetre. Amekkora egója van, én azt hittem örül, hogy képeket tudnak róla árulni.. Fáradtan sóhajtva tettem el a telefont a táskámba, természetesen kikapcsolt állapotban.. Ezzel majd foglalkozok később. Bár jó lenne tudni milyen képeket árulnak róla.. Kár volt kitörölni a fotót amit küldött.. Mindegy, biztos elkobozta őket. Majd este megnézem. 

– A mai edzés elmarad. – huppant le elém Daichi. 

– Tudom, már Hinata elpanaszolta. – mosolyodtam el halványan. Már Oikawának is megírtam, hogy hamarabb végzek, és gondolom a fotós ügy miatt ő is kihagyja az edzést.. Vagy mindenkit lecsap a fenomenális szervájával. Kinézem belőle.. Daichi előre fordult és gondolom a következő órai jegyzeteit nézte át.. Vagy edzés terveken dolgozik.. 

Teljesen más mint Oikawa.. Daichi néha ijesztő, olykor brutálisan is, de mindig segít nekünk ahol csak tud. Még a legelején, Oikawa azt kérdezte, hogy amit Daichi iránt érzek az nem csupán hála? Őszintén szólva fogalmam sincs, de.. A karácsonyi kis buli után Sinoharáékkal elgondolkodtam egy-két dolgon. Főleg Oikawáról. Sok minden történt köztünk és bár eleinte féltem attól, hogy csak szórakozik, végül minden kételyem szertefoszlott. 

– Sugawara, hogy van a barátnőd? – kérdezte Asahi miközben letett elém egy epres tejet és a mellettem lévő üres padra huppant. 

– Jól.. – motyogtam de ő továbbra is mosolyogva nézett rám. Mikor leesett neki, hogy én ennyivel lezártam a témát csak felsóhajtott. 

– Szép is a szerelem. – ábrándozott mire halkan felsóhajtottam. Ja.. Tényleg szép.. Egy hónap telt el karácsony óta és bár azóta nem volt alkalmunk szexelni, de a telefon beszélgetések, az együtt való tanulások és hülyéskedések, meg titkos búcsú és üdvözlő csókok már a minden napjaim részévé váltak. Két hónap kellett hozzá, hogy végre ki merjem mondani, én valóban beleszerettem Oikawába.. Fogalmam sincs mikor kezdődött pontosan, talán mikor a csillagokat néztük együtt.. Bár még sokáig tagadtam, és kapaszkodtam Daichiba, de.. Ha igazán szerelmes lettem volna Daichiba, akkor nem zúgtam volna bele Oikawába.. Legalábbis én így gondolom. 

– Asahi, szerinted melyik az igazi? Az akibe először beleszeretsz, vagy akibe azalatt zúgtál bele amíg a másikat szereted? – kérdeztem a szívószállal babrálva. Asahi eltöprengve hümmögött. 

– Az attól függ.. Ha az akibe először beleszeretsz, szó szerint az első igaz szerelmed, akkor azt elég nehéz elengedni. 

– Mert azaz első olyan alkalom, hogy megtapasztalod milyen érzés annyira szeretni valakit, hogy a gyomrod is bele remeg akár egyetlen mosolyától is.. – motyogtam mire Asahi elmosolyodott. 

– Igen. Épp ezért, az elsőt soha nem felejti el senki. Mindig az élete része marad és a szívében őrzi. De.. Ha időközben beleszeret másba, akkor inkább mondanám a másodikat az igazinak. – töprengett. 

– Azért mert ha igazán szerelmes lett volna az elsőbe, akkor nem szeretett volna bele a másodikba? 

– Mi? Nem, nem azért. Hanem mert az első szerelem olyan mint a tündér mese. Csak vágyunk rá, de ha meg kapnánk elmúlna a varázsa. De persze az is igaz amit te mondtál, csak azt hittem, hogy az első szerelemről beszélünk. – mosolygott amin én is elmosolyodtam. 

– Igen, igaz.. Köszi Asahi. – néztem fel rá mire csak zavartan biccentett. A szám szélét rágva nyúltam le a táskámért és előhalásztam belőle a mobilomat. Nem is értem miért kapcsolom ki folyton, ha utána újra bekapcsolom.. 

Zavartan fordítottam el a fejem, mikor a törpe elszáguldott mellettem biciklivel.. Remélem nem vett észre, különben Suga-chan biztos kinyír.. Halkan sóhajtva húztam az orromra még jobban a sálamat és úgy döntöttem ideje megállni. Az egyik fa takarásában ácsorogtam és csak szemem sarkából figyeltem a kaput. Suga-chan biztos nagyon meg fog lepődni. De azért remélem nem lesz dühös.. Ijedten fordultam el, mikor az a magas szemüveges szöszi lépett ki a kapun.. Ez rohadt húzós.. Mi van ha meglátnak? Idegesen kezdtem kotorászni a táskám hátsó zsebében és a sok zsebkendő és édességes papír alatt megtaláltam a régóta bent felejtett napszemüvegem.. Aminek úgy tűnik már annyi.. Cseszhetem. Az egyik lencse ki is esett.. 

– Sugawara! – hallottam meg kedvesem nevét mire mosolyogva fordultam a kapu felé. Sugawara enyhén sokkoltan meredt Daichira akinek egy lány volt az oldalán.. Ez meg mi a szösz? A barátnője lenne? Sugawara mű mosolya bár ragyogó volt a szívem mégis furcsán kezdett verni.. A kezemet a mellkasomra szorítottam és értetlenül pillantottam le.. Nehéz és fáj levegőt vennem.. Sugawara, miért nem mondtad hogy ez ennyire fájdalmas lesz?.. Hogy ilyen borzalmas dolog szerelmesnek lenni? Mélyet sóhajtva engedtem le a kezem és újra a szerelmemre néztem aki nevetve lökte meg Daichi vállát.. Biztos vagyok benne, hogy amit most érzek az nem a féltékenység, mert azt az érzést jól ismerem. És már azt is tudom, hogy most miért szorít a mellkasom és a torkom.. Sugawara a lányra nézett és kedvesen mondott neki valamit amin a lány felnevetett és még jobban Daichihoz bújt. Tudván hogy Sugawara most valószínűleg szenved, az nekem is fáj.. Innen nem látom tisztán, de biztos vagyok benne, hogy most valami eltört Sugawarában.. Dühösnek kéne lennem és azt mondani, hogy Sugawara menjen a francba amiért két hónap után még mindig Daichit szereti, de nem tudom meg tenni. A szerelem hülyévé teszi az embert.. Néztem ahogy Daichi és az újdonsült barátnője elhalad, Sugawara pedig csak ott állt és nézte őket.. Ahogy nevetnek és egymás kezét fogva haladnak az út szélén. Előkapva a telefonomat a hívás gombra mentem. Mivel Sugawara volt az utolsó tárcsázott szám, így rögtön őt hívta a telefon. Sugawara kissé megijedt majd elővette a telefonját és egy mély sóhaj után a füléhez emelte. 

– Szia. – köszönt bele vidáman. A fene vigyen el, hogy így meg tudod játszani magad.. A hangja vidám volt és derűs, de jól ismerem már.. Nem sokáig tudja fent tartani a látszatot. 

– Suga-chan, van kedved enni valamit? – kérdeztem bele menve a játékba. Láttam ahogy zavartan billenti egyik lábáról a másikra a súlyát és az ég felé fordítja a tekintetét. Szabad kezét átfonta mellkasán.. 

– Ma.. inkább nem. Nagyon elfáradtam, szóval inkább elintézem a házkörüli dolgaimat és lefekszek, de holnap.. 

– Sugawara.. – vágtam közbe mire leállt minden mozgással.. – Fordulj meg.. – adtam tudtára helyzetem mire lassan pillantott hátra. Elemelve a fülemtől a telefont megszakítottam a hívást és elindultam felé. 

– Neked elment az eszed? Mi van ha valaki meglát? – kérdezte idegesen suttogva de az ajkai remegtek. Gyűlölöm Daichit.. Gyűlölöm magam.. Gyűlölöm, hogy egy olyan emberbe szerettem bele aki nem engem szeret. De már mindegy, mert nem tudom elengedni. Elkapva Sugawara kezét sietős léptekkel indultam el a közeli játszótér felé. Hallottam ahogy nevemen szólítgat és többször is el akarta húzni a kezét, de végül feladta és követett. Le kanyarodva a kis parkos részre a wc-k felé vettem az irányt... Behúzva Sugawarát egy üres fülkébe magunkra zártam az ajtót és mellkasomhoz húztam őt.. – Oikawa? – kérdezte kissé zavartan mire elnyomtam egy mély sóhajt. 

– Előttem ne játszd meg magad. – kezdtem mire hitetlenkedve ingatta meg a fejét és el akart húzódni amit hagytam is, de csak azért hogy arcára simíthassam kezeimet és mélyen a szemébe nézhessek. Próbálta visszatartani a könnyeket, miközben észre sem vette hogy kezeivel kabátomba kapaszkodik. Nem fordította el rólam a tekintetét.. Próbált engem látni és érezni.. Nem pedig Daichira gondolna amit értékelek, de.. Ha azt akarom, hogy valóban szeressen engem, hagynom kell, hogy ne elnyomja a Daichi iránti érzéseit hanem lezárja.. 

– Pont te vagy az aki előtt nem játszom meg magam. – mondta mire nemlegesen ingattam meg a fejem. 

– Ez nem igaz. Láttam, hogy néztél utánuk Sugawara. Tudom, hogy fájt egy lánnyal látnod őt és igen, rohadtul zavar és jól esik amiért úgy teszel mintha nem érdekelne, de a francba is, leszarom az érzéseimet mert most neked van szükséged egy vállra és nem nekem. Legyél önző, sírj, dühöngj, szidd azt a barmot és suttogd el ezerszer mennyire szereted, de ne hazudj nekem. Azzal nem tudsz boldoggá tenni ha elrejted a fájdalmadat és a sebeidet. Segíteni akarok neked, mert rohadtul szeretlek érted? – kérdeztem és bár a kis monológom elején még inkább döbbent volt, a vége felé egyre inkább a könnyeit próbálta nyeldesni. – Gyere ide. – húztam ismét mellkasomhoz és a hátát simogatva hallgattam, ahogy próbálja elfojtani a sírást.. Az első szerelem fájdalmas és nehéz.. Van akinek összejön, van aki összetörik.. Sugawara átfonta derekamon remegő karjait és úgy kapaszkodott belém.. – Jól van.. – simogattam meg a fejét és megpusziltam halántékánál. Szeretem őt még akkor is ha ő nem szeret engem.. Talán végül csak barátok maradunk, de engem már az sem érdekel. Boldognak akarom látni őt és ha ehhez az kell, hogy lássam ahogy szerelmesen néz valaki másra és halkan szipogjon álmában valaki másért, akkor én ott leszek mellette és megnevetettem. Nem tudom mennyi idő telt el míg végre halkult egy kicsit, de biztos vagyok benne, hogy minimum egy fél óra lehetett.. 

– Sajnálom.. – sírta amin keserűen elmosolyodtam. Sajnálhatod is.. Elcsavarod a fejem aztán Daichi után sírsz. Tudtam én hogy szadista vagy de hogy ennyire? Na de persze, ezt még nem mondom el neked. Így is van elég bajod. 

– Ha tényleg sajnálod.. Akkor megengeded, hogy megverjem azt a hülyét? – kérdeztem mire kissé elhúzódott hogy felnézhessen rám. 

– Te meg akarsz ütni egy lányt? – kérdezte értetlenül. 

– Daichira gondoltam, nem a lányra. – mondtam mire elgondolkodva meredt maga elé. 

– Inkább üss meg engem.. Megérdemlem. – motyogta mire végre kieresztettem egy mélyről jövő sóhajt. Elkezdtem le tekerni nyakáról a sálat mire kissé zavartan bámult rám. – Oikawa..? 

– Megütlek, tűrd csendben. – válaszoltam a még fel sem tett kérdésére, majd lehúztam kabátjának cipzárját és meglazítva iskolai nyakkendőjét, szabaddá tettem fehér nyakát, csak hogy aztán oda hajolva jó erősen megharaphassam. Sugawara fájdalmasan felnyögött de nem eresztettem el puha bőrét, hanem jó erősen megszívtam azt. 

– Oikawa.. – motyogta kissé fájdalmasan mire elengedtem és mosolyogva néztem le a vörös csóknyomra. 

– Mondtam, hogy tűrd csendben, nem? – kérdeztem és lehajolva hozzá forrón megcsókoltam. Meglepetten nyögött fel mikor kezemet fenekére simítottam és jó erősen megmarkoltam kívánatos, kerek farpofáját. Sugawara nyakam köré fonta karjait és mellkasomnak döntötte homlokát. Normális esetben rám mordulna, hogy ne perverzkedjek, de most van egy olyan érzésem, hogy bármit megengedne nekem… Rossz lennék, ha kihasználnám az alkalmat? Ja, nagyon rossz lennék..

Oikawa előtt ülve nyomogattam a konzolt és minden zombit kinyírtam amit csak láttam.. Oikawa fáradtan támasztotta meg állát a vállamon miközben ő is a hullákat kaszabolta a képernyőn. Szerettem volna beszélni, és tudom, hogy neki is sok mondanivalója lenne, de valamiért mindketten hallgattunk. Újra és újra lepergett előttem minden ami azután történt, hogy kiléptem az iskola kapuján.. Daichi és a barátnője, Oikawa és én.. Leejtve az ölembe a kezemet Oikawa arcára pillantottam amiről semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. 

– Haragszol? – törtem meg a hosszú csendet mire Oikawa mélyet sóhajtva állította le az agyzsibbasztó játékot. 

– Igen. De nem rád. – nézett szemeimbe. Amiket mondott még ott a játszótér wc-jében.. Kínosan nevetve fordultam előre. 

– Naná hogy nem rám.. – motyogtam szarkasztikusan. Jobban örülnék ha rám haragudna, mert legalább nem lennék vele egyedül.. Egy hatalmas, nagy betűs barom vagyok. – Nem rám haragszol, pedig én bántottalak meg. 

– Ha bocsánatot kérsz azzal olyan mintha azt sajnálnád, hogy élsz és vannak érzéseid. Ő az első szerelmed és ezt már akkor is tudtam mikor összejöttünk, szóval nem. Nem rád haragszom. 

– Várj te.. – motyogtam kínosan és újra rá néztem. – Ez most olyan mintha azt mondta volna „Azt sajnálom hogy beléd szerettem..” – habogtam. Oikawa nem válaszolt és ezzel csak alátámasztotta azt amit mondtam. Akkor ő most.. 

– Sugawara, ha egyszer csak benyögném, hogy hagyjuk ezt abba, mit éreznél? 

– Mi?.. 

– Utánam is úgy bámulnál mint Daichi után? Úgy sírnál mint Daichi miatt? – csak a fejemet ingattam mire kínosan elnevette magát. – Hát persze, hogy nem.. Jó, ez most nem rólam szól, erre majd visszatérünk később. Sokkal később. – tápászkodott fel mögülem. – Hozok még piát. – indult meg a konyha felé.. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem szeretne engem.. És még annál is könnyebb ha én sem szeretném őt.. Letéve a konzolt én is utána mentem. 

– Nem bámulnék úgy utánad.. Mert nem hagynám, hogy elmenj. – válaszoltam rendesen mire Oikawa zavartan vonta össze szemöldökét. – Ha szakítani akarnál, arra kérnélek, hogy beszéljünk előtte.. És ha azért akarnál elhagyni mert már nem szeretsz akkor valószínűleg elengednélek. Persze előtte kiabálnék veled és hozzád vágnék vagy ezer dolgot ami nem túl törékeny, mert azért még sem akarnálak kinyírni vagy ilyesmi, de azért pár naranccsal biztos megdobálnálak. És igen, valószínűleg sírnék, de nem egy wc-ben és nem egy srác karjaiban, hanem előtted miközben dobállak, otthon egyedül míg azon gondolkodok mit basztam el, és végül a bárban is, hogy míg Kou-kun és Sinohara-san azzal vigasztalna, hogy majd jól agyon vernek, én azt mondanám, hogy hagyjanak téged békén. – vázoltam a szerintem legvalószínűbb dolgot ami történne. – És amúgy mi ez a szöveg, hogy ez most nem rólad szól? Együtt vagyunk, szóval de igen, ez rólad is szól. Érdekelnek az érzéseid és a gondolataid. És igenis bocsánatot akarok kérni tőled, mert bár jól tudtad mire vállalkoztál én nem akartam neked fájdalmat okozni. Igen, rossz volt Daichit egy lánnyal látni és az elsőt nagyon nehéz elengedni, elfelejteni meg több mint lehetetlen, de.. Tudod nem csak Daichi volt az első.. Hanem te is. Te vagy az első akivel együtt járok, akivel már több mint ezer sms-t elküldtünk egymásnak és ebből 900 biztosan a tiéd, vagyis inkább 999 szóval.. A Daichis dolgot ma.. lezártam. – motyogtam és Oikawa arcát tanulmányoztam. – Hallod? Lezártam. – mondtam ki magabiztosabban mire halványan elmosolyodott. – Mondasz is valamit vagy inkább hagyjalak magadra egy kicsit amíg gondolkozol? Nem gond, addig lecsekkolom azokat a képeket amiket árulnak a csapattársaid bár gondolom nem akarod megsúgni hová tetted őket, de.. Nem is kell, majd megkeresem. A pornóidat már úgy is megtaláltam szóval pár kép amit ma koboztál el semmiség lesz.. – fecsegtem kínomban amin Oikawa halkan felnevetett. 

– Gyere ide. – tárta ki a karjait mire egy megkönnyebbült sóhajjal oda mentem hozzá és megöleltem. – Nagyon szeretlek. – mondta amin elmosolyodtam. 

– Tudom. – suttogtam alig hallhatóan. Oikawa felé fordítottam az arcomat mire ő rögtön megcsókolt. Megnyitva ajkaimat engedtem bejutást nyelvének. Lassan csókolt, nyelve lágy keringőre hívta az enyémet. Lassan tolni kezdett így én hátráltam de nem engedtem el ahogy ő sem engem. Mikor csípőm az asztalnak ütközött meglepetten nyögtem bele a csókunkba. Oikawa lesimította kezeit oldalamon és csípőmnél fogva felemelt, csakhogy aztán az asztalra ültethessen. Lábaimat derekára fontam míg kezeimet felsimítottam izmos mellkasán egészen a nyakáig majd a tarkójánál beletúrtam lágy fürtjei közé. Ajkaink csak egy-egy pillanatra váltak el mikor már muszáj volt levegőt is vennünk. A csók egyre vadabb volt ahogy Oikawa kezei is egyre érzékenyebb pontokon kényesztetett. Kissé fájdalmasan nyögtem fel mikor hátam a kemény falapnak nyomódott, de Oikawa édes csókjai rögtön elfeledtették velem az asztalt. Az asztalt?! Pf! A nevemet is! – Oikawah.. – most el tudom neki mondani.. El tudom mondani, hogy én is szeretem őt. – Oikawa.. 

– Mi a szent szar?.. – döbbenten fagytunk meg és kissé akadozva fordítottuk a fejünket a konyha ajtó irányába ahol Iwaizumi ácsorgott..

20. rész - Egy ágyban az ellenséggel