Secret Soldier

Mr. Nyálas Teruma-kun kínosan feszengve állta Kou-kun kínzását, aki ismét egy édes fejpánttal lepte meg.. – Csodálom hogy még nem szólt a főnöknek. – jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Shinohara-san csak mosolyogva hümmögött. – Kedveli Kou-kunt és nem akarja őt megbántani. – mondta amin meglepődtem. – Aha.. Vagy inkább az apja nem akar elveszíteni egy törzsvendégek pár fejpánt miatt. – Az is lehet.. – motyogta mosolyogva. – Na és mi újság veletek? Rég láttalak. – tolt elém egy pohár narancs levet. – Ne is mond! Amióta pasija van, ránk se néz! – mordult rám Kou-kun. – Ez nem is igaz. – nevettem kínosan. – De igen. Igaz. Mióta utoljára láttalak két új sütit is készítettem. És te egyiket sem kóstoltad meg. – Ne haragudj. – néztem rá a lehető leg bűnbánóbb arcomon mire felsóhajtott. – Hát lehet neked ellenállni? – kérdezte és elvette a narancslevem majd egybe lehúzta az egészet. – Fúj.. Mit adsz te ennek a gyereknek? – nézett Shinohara-sanra fintorogva. – Azt amit a gyere...

Itt lakok Futva rohantunk be egy épületbe a hirtelen zápor elől. Nem mintha pénzes picsa lennék, de hol van ilyenkor Oikawa kocsija?... Szervizben.. Mindegy nem szóltam. – Szerinted megengedik, hogy itt maradjunk míg eláll az eső? – kérdeztem Oikawától. – Miért ne engednék? – kérdezett vissza mire egy ˝te tényleg ilyen hülye vagy?˝ pillantással jutalmaztam. – Mert ez egy öt csillagos hotel.. – Igazából csak négy. – Az már négyel több mint ahol megtűrnek. – nevettem el magam kínosan. – Hát pedig szokj hozzá, mert itt meg fognak tűrni. – Mi? – néztem rá értetlenül ő pedig egy falon lógó, bekeretezett irat felé biccentett. Kérdőn kezdtem el olvasni.. O-i-ka-wa.. Hm.. – Az apám szponzorálja. – mondta mire tányér nagyságúra kerekedtek a szemeim. – Nem mellesleg a 15. emeleten van a szobám. Azért nem a 16.-on, mert az a legdrágább és apa azt szeretné ha gazdag vendégek igénybe vehetnék, tekintve hogy én majdnem ingyen lakok itt. – visszatartott lélegzettel meredtem rá. – Ezt ú...

A csillagokat nézd.. Unottan szürcsöltem a szívószálas üdítőmet miközben a szorgosan ˝jegyzetelő˝ Oikawát néztem. – Ez meg mit csinál? Sosem láttam még tanulni. – állt meg mellettünk Hanamaki és Matsukawa. – Randi terveket gyárt. – mormogtam még mindig szívószállal a számban. – Randi tervek? Az meg minek? – nevetett Hanamaki. – Na vajon minek? – kérdezte Oikawa egy ártalmatlannak tűnő mosollyal az arcán, de a hanglejtése elárulta, hogy kezd fogyni a türelme. – A csapat fele szó szerint csapnivaló, és ti ketten semmit nem tesztek meg azért hogy fejlődjenek. Így ÉN, aki folyamatosan hangoztatja, hogy MENNYIRE bízok bennetek, és folyamatosan segítek a fejlődésetekben, ÉN gürizek AZÉRT, hogy TI még jobbak lehessetek. – megint kezdi.. Matsukawa felém pillantott szemmel kérve, hogy csináljak vele valamit, de elfordítottam a fejem. Egyetértek Oikawával. Mi szívunk azért, mert ők csak magukkal foglalkoznak. – És nem mellesleg végre össze jöttem Neko-channal, erre most napok óta nem...