Ki vagy te? 5. rész

Feküdj le velem..

A pizsamám után kutattam a táskámban, de vagy nagyon jól elraktam, vagy otthon felejtettem.. És valószínűleg a második.. Elkezdtem kipakolni mindent, hogy jobban átlássam a dolgokat. Ha úgy is haza megyek, legalább tudjam mi hiányzik még.. Na nézzük. Fogkefe és fogkrém, hogy reggel fogat tudjak mosni.. Már ha Reita megengedi, hogy használjam a fürdőszobáját.. Hangosan felsóhajtottam.. Kénytelen leszek korán kelni és amíg alszik sunyiban fogat mosok. Tovább pakolásztam. Fejhallgató; a kedvenc kispárnám; mp3 lejátszó; hetszet; váltás zokni; egy csomag zsebkendő; egy kutyajáték (???); egy határidő napló; telefon töltő; majonéz; egy üveg szénsav mentes ásványvíz; paradicsom (reggelre); egy könyv (???); három darab film (miért nem a laptopomat hoztam?); egy tábla csoki ééés.. sehol egy póló… Biztos az ágyon felejtettem.. Váltás ruhát sem hoztam. Mindenképp haza kell ugranom miután Reita elaludt. Halk kopogás zavarta meg gondolatmenetemet és mikor az ajtó felé pillantottam Reita lépett be rajta és kelletlenül tartotta fel a kötést és a törölközőt. Már póló sincs rajta.. Mi van azzal, hogy nem láthatom felső nélkül?

– Ülj le.. – húzódtam arrébb az ágyon. Reita egyetlen szó nélkül leült elém és hátra nyújtotta a kötést, a klipszet, meg a nedves törölközőt. Direkt úgy vettem el, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá a bőréhez. Ha ez egy meghitt pillanat lenne, és nem szívná annyira a fogát, hogy itt kell lennie, komótosan törölgetném meg és amikor bekötözöm direkt hozzáérnék a bőréhez.. Szép is volna.. Gyorsan áttörölgettem, majd a törölköző szárazabbik részével is megtettem ugyanezt. – Emeld fel a kezed és ne akadj ki ha véletlenül hozzád érek. – mondtam és épphogy sikerül megütnöm egy semleges hangszínt. Reita felemelte a karjait én pedig átnyúltam hónalja alatt és elkezdtem körbetekerni mellkasán és ball vállán az anyagot. Mikor végeztem össze klipszeltem.. – Kész. – mondtam ő pedig felállt és kiindult a szobából, de még egy pillanatra megtorpant és felém fordult. Nehezére esett köszönetet mondani és nem vagyok olyan szemét, hogy megvárjam amíg kimondja. – Szívesen. – néztem rá még mindig semleges arccal. Csak a szemeit forgatta, végül pillantása a táskámból kipakolt holmikra esett.

– Az meg mi? – kérdezte értetlenül.

– Amikre szükségem van. – mondtam elfordítva róla tekintetem.

– Paradicsom? – kérdezte a szemöldökét ráncolva.

– Igen. – vettem fel a táskám és elkezdtem be pakolni a cuccaimat.

– Minek neked paradicsom?

– Nem mintha számítana, de magas a koleszterin szintem, szóval reggelente eszek egy paradicsomot. – tettem el a könyvet meg a dvd-ket.

– Aha.. És a majonéz is ezt a célt szolgálja?

– Nem. Azt pont hogy nem ehetnék olyan sokat.

– Akkor minek eszed?

– Mert szeretem? – kérdeztem vissza és felé pillantottam. – Melegítek neked vacsorát, addig ülj le a kanapéra és nézz tévét vagy valami. – sóhajtottam fáradtan. Reita tekintete lyukat égetett az arcomba, de végül egy szó nélkül kiment.. Mégis miért voltam most ilyen ellenséges?! A homlokomra csaptam és kiterültem az ágyon. Végre normális.. már ahogy, erre én vagyok a bunkó… Mindegy, megérdemelte! De végre kérdezősködött rólam.. De eddig bunkó volt! De én szeretem ezt a bunkót még bunkón is.. Basszus, ugye nem vagyok mazochista?... Oh, ne.. Azt már nem tudnám elviselni. Így is baromi nagy érvágás volt mikor megtudtam hogy meleg vagyok. – Istenem segíts.. – motyogtam és erőt véve magamon felálltam az ágyról. Reita a kanapén ült és valami vetélkedős műsort nézett a tévében. A hűtőhöz léptem és kivettem belőle a bolognait meg a tésztát és persze a sajtot. Szedtem ki egy tányérba tésztát, szórtam rá egy nagy adag sajtot, majd még egy kis tészta és megint sajt, végül a szósz.

– Hé! – szólalt meg mikor már elpakoltam a hűtőbe. – Te tényleg itt alszol? – kérdezte mire csak a szememet forgattam.

– Van zár a szobaajtódon és nem foglak kirabolni sem.

– Nem is azért kérdeztem.. – duzzogott és vissza fordult a tévé felé. Mi másért kérdezte volna?.. Miután megmelegítettem a tésztát kivettem a fiókból egy pár evőpálcikát és Reita mellé lépve át nyújtottam neki a tálat. – Kösz.. – motyogta és enni kezdett. – Húú, ez jó sajtos. – lepődött meg én pedig halkan sóhajtva leültem a kanapé másik szélére, hogy ne zavarjam túlságosan a jelenlétemmel.

– Mert úgy szereted. – motyogtam csak úgy mellékesen, mire felém fordult.

– Igen.. Ez igaz.. Te nem eszel? – kérdezte amivel eléggé meglepett.

– Nem vagyok éhes. – feleltem de alig hogy kimondtam egy adag tészta landolt a számban.. Reita pedig közelebb volt egy kicsivel. Döbbenten néztem rá és mielőtt felfoghatta volna, hogy mit is csinált kivettem a kezéből az evő pálcikát és megrágva a falatot felálltam a kanapéról. Ez már egy közvetett csók volt!!! Mit akadékoskodik azon, hogy nem láthatom még csak a lábát sem, ha utána ilyet csinál?! Beledobtam az evőpálcikákat a mosogatóba és kivettem neki egy tisztát, majd a kezébe adtam. – Ha ettél vedd be a gyógyszereidet. – hagytam ott és bevonultam a vendég szobába. Beharaptam az ajkaimat és lehunyt szemmel idéztem fel a pillanatot ahogy rám nézett miközben.. megetetett.. Most más volt.. Kissé meg volt lepődve de nem volt olyan ellenséges.. Te jó ég a szívem olyan gyorsan ver.. – Mégis hogy szeressek ki belőled ha ilyeneket csinálsz? – motyogtam magam elé. Mindig ezt teszi. Meglep és egyre inkább belé szeretek.. Talán kezdenek vissza térni az emlékei. Másra nemigen tudok tippelni..

Álmosan keltem ki az ágyból.. Alig aludtam valamit az éjjel. Miután Reita elaludt haza ugrottam ruháért, aztán egész este forgolódtam. Az órára pillantottam ami fél hetet mutatott. Ma orvoshoz kell vinni Reitát. Gyorsan megmosakszok aztán felöltözök. Határoztam el és felkaptam a fogkefémet meg a fogrémet. A fürdőben nem volt senki így gyorsan megmosakodtam. Mikor megtöröltem az arcom a Hyena című számunk ütötte meg a fülem. Reita ajtójához lépve épp ki akartam nyitni az ajtót, de eszembe jutott mit is mondott tegnap.. 

„Te. Ebbe a szobába. Nem jöhetsz be. De még csak be se pillanthatsz. Világos?”

Elnyomva egy sóhajt óvatosan bekopogtam.

– Reita! Ébren vagy!? – kérdeztem mire kinyílt előttem a szoba ajtó. Meglepetten léptem hátra és a hátam mögé dugtam a fogkefét. Elfordítottam róla tekintetem de elém tartotta a tabletet.

– Ez baromi jó. Már vagy ötször meghallgattam. – mondta lelkesen. A videó csak engem mutatott.. – Te tényleg remek dobos vagy. Bele hallgattam egy csomó zenénkbe és eszméletlen. Ahogy Aoiék hülyéskednek, meg ahogy felugrunk a rajongókkal együtt. Ja és egy csomó oldalon fent vagyunk a neten. Rengeteg mindent írtak rólunk. És van ilyen radio jack vagy mi. – mesélte én pedig csak bólogattam, hogy tudom.. – És van rólunk egy csomó kép is meg.. – akadt el hirtelen és vissza húzta a tabletet az orrom elől. Mintha csak most esett volna le neki, hogy velem beszélget.. Nem néztem rá csak elmosolyodtam.

– Mindjárt csinálok reggelit aztán elviszlek az orvoshoz. – mondtam és ott hagytam. Most miért lett ilyen közvetlen? Nem igazán tudom hogy viszonyuljak hozzá.. Ha közvetlen vagyok folyton bunkózik, ha meg tartom a távolságot én vagyok a bunkó..

– Kai! – szólt utánam mire meglepetten fordultam felé a lépcső aljáról. – Mi az? – kérdezte meglepetten mikor meglátta az arcom.

– Nem. Semmi.. Csak most mondtad ki először a nevem mióta amnéziád van. – motyogtam.

– Ja.. Tényleg.. Öhm, csak annyi akartam mondani hogy fog krémes a szád. – mondta mire ijedten kaptam a számhoz, ő eddig vissza ment a szobájába.. Megtöröltem a számat és elgondolkodva néztem utána.. Lehet nekem is beszélnem kéne az orvosával. Elég fura, hogy valaki ilyen gyorsan változtatja a véleményét. Vagy a havibajos lányok is ilyenek?.. Jobban át gondolva anyukám is ilyen volt néha. Rám ordított minden apróságért utána meg ölelgetett, hogy mennyire szeret.. Akkor az orvos nem csak viccből fogalmazott úgy, hogy Reita olyan lesz mintha menstruálna? Megvontam a vállam és bementem a szobába, hogy átöltözzek. Tegnap nem nagyon válogattam a ruhák között, szóval csak úgy bedobtam a táskámba ami a kezembe került. De csak most szembesültem vele, hogy mennyire… hm.. Hogy is fogalmazzak? Az túlzás, hogy kirívó, de figyelembe véve Reita hangulatingadozását… Mindegy most már nem megyek haza váltó ruháért. Majd felhívom Rukit, hogy vegye át a Reitaszitterkedést egy időre. Gyorsan felöltöztem és kimentem a konyhába ahol Reita a tabletjével ült az asztalnál és videókat nézett a bandáról. A csaphoz léptem és alaposan megmostam a kezem majd elővettem egy tálkát.

– Ez a főtt rizs mikori? – kérdeztem meglepetten amikor felnyitottam a rizs főző fedelét.

– Tegnap csinálta Uruha. – a bolognai mellé rizst is csinált? De minek? – Azt mondta hogy így majd reggel nem kell időt tölteni vele. – válaszolt a még fel sem tett kérdésre. Csak bólintottam, hogy értem. Uruha lustaságában az a jó, hogy mindig előre gondolkozik, hogy mindennel időt tudjon spórolni. Eleinte mindannyian furának tartottuk, de idővel megszoktuk, hogy ha valamit csinál amit nem értünk, akkor majd két nap múlva megértjük.. Lehet nem is lusta, csak próbál lelassulni a világhoz? Áh, kétlem. Felvertem egy tojást, majd gyorsan kisütöttem két halat. Savanyúságot biztos nem kér hozzá, szóval kész is vagyok. – Te megint nem eszel? – kérdezte mire felé pillantottam.

– Én nem vagyok éhes.

– Tegnap sem ettél.

– Mert nem voltam éhes. – tettem le elé a tojásos rizst meg a halat. Reita csak a szemét forgatta.

– Érdekes. Engem folyton kajával tömsz és egyfolytában aggódsz az egészségünkért, te meg nem eszel semmit. – vette fel az evőpálcikát és vett a halból egy falatnyit majd felém tartotta. Meglepetten emeltem magasba a szemöldökömet.

– Érdekes hogy eddig azzal gyanúsítottál, hogy el akarlak csábítani, erre meg akarsz etetni. – vágtam vissza ő pedig az ételre nézett majd újra rám.

– A kettőnek semmi köze egymáshoz.

– Már hogyne lenne! Tegnap azzal a pálcikával etettél meg ami már a szádban volt! Az már közvetett csók! – magyaráztam a nyilvánvalót. Reita megint a halra nézett..

– Akkooor.. Nem kérsz? – pillantott fel rám. Tényleg egyre jobban hasonlít a régi önmagára, de..

– Nem, nem kérek.

– Ez még nem volt a számban. – érvelt mire élesen beszívtam a levegőt és lassan kifújtam. Duzzogva vettem elő egy tálkát és szedtem magamnak egy kevés rizst, majd ütöttem rá egy tojást és a reggelimmel karöltve leültem Reita elé.

– Ittadaki masu! – tettem össze a kezem majd enni kezdtem. Az első falat után Reitára pillantottam és szememmel üzentem, hogy most már fogja be és egyen végre. Ő azonban elindított egy videót és csak utána kezdett neki a reggelijének. Már az első ütemeknél felismertem a számot. Before I Decay… A kijelzőre pillantottam és a videót néztem.

– Hogyhogy már nem hosszú a hajad? – kérdezte hirtelen. Lepillantottam a tálkában lévő ételre és a számat rágtam.

– Ráuntam. – feleltem röviden. Amint vége lett a számnak képeket kezdett keresgélni.

– Találtam olyan mozgó képeket amin ölelgetlek. Miért ölelgettelek ennyiszer? – kérdezte.

– Mert barátok vagyunk. Gondolom. – álltam fel az asztaltól, hogy elmossam a koszos tányérokat.

– Itt Aoi a nyakadba ugrott.. Ja, régen elég vékony volt. Most már izmosabb… Most is fel tudnád emelni? – kérdezte amin halkan felsóhajtottam.

– Igen. Fel tudom emelni.

– Hm.. Bár mindennap órákig dobolsz szóval megértem.. Mikor megyünk az orvoshoz?

– Amint bevetted a gyógyszereidet indulhatunk. – zártam el a csapot.

– Mindjárt jövök. – állt fel és felsietett az emeletre. Talán tényleg kezd helyre jönni a feje.. Az jó lenne.. Lepillantottam a tabletre amit az asztalon felejtett. Volt róla egy kép amin egy mackó van nála. 

Elmosolyodtam az emlékre. Egy fanclubtól kapta. Rettenetesen örült neki. Ruki meg egy pandát kapott ha jól emlékszem. – Mehetünk. – állt meg az ajtóban mire bólintottam és lezártam a tablet kijelzőjét.

Most komolyan, hogy vehetett fel ilyen szűk nadrágot? Mármint, nekem is van csőfarmerom ahogy láttam a szekrényben, de ez.. Mikor reggel kijött a konyhába alig tudtam levenni róla a szemem.. Az a fehér nadrág a testhez simuló felsővel és egy laza sállal valami eszméletlen.. És nem akar elcsábítani mi? Ja persze.. Ha így néz ki nem csoda hogy bemelegedtem.. Mi a szent szar?! Mikre gondolok?! Egyáltalán hova lett Yune? Tegnap este egy csomó képet megnéztem a bandáról de Yune-nak nyoma sem volt sehol.. Aztán valahogy Kairól kezdtem képeket nézegetni.. Főleg olyan mozgó képek vannak amin dobol, vagy mosolyog.. Igazából tetszik a mosolya. Olyan megnyugtató és aranyos.. Az este folyamán azt is átgondoltam ahogy viselkedtem.. Nagyon ellenséges voltam vele, és ezzel rettenetesen megbántottam. De az hogy bemelegedtem az évek alatt.. ez rohadtul megijesztett.. De ez az egész az én hibám, szóval nem okolhatom csak őt érte. Ráadásul teljesen be van feszülve ha mellettem van. Nem tudja mit mondhatna. Kellemetlen beismerni de egy hatalmas idióta vagyok.. Pedig ő tényleg csak kedves akart lenni és nem volt semmi hátsó szándéka sem.. Na meg ha jobban átgondolom én dugtam meg őt, és ő még sírt is.. Egyértelmű, hogy én kezdeményeztem.. Aztán ugye valamikor szerelmet is vallott, tehát én csábítottam el őt és nem fordítva. Baromi seggfejnek érzem magam..

– Kint megvárlak. – állt meg a doki ajtaja előtt mire bólintottam. Bekopogtam az orvoshoz majd a „szabad” után benyitottam.

– Akira-kun, pont időben. Üljön le. – mosolygott rám kedvesen az öreg és megigazította orrán a szemüveget. – Hogy érzi magát? Emlékszik már valamire? – kérdezte miközben helyet foglaltam.

– Öhm.. Igen, rémlik egykét dolog de elég homályos.. Még mindig csak azaz álom a stabil amiről beszéltem.

– A lány akivel lefeküdt. Tudja azóta a nevét?

– Igen, mint kiderült ismerjük egymást.

– Értem. És a banda társairól valami? Család? Munka?

– Semmi.. – ingattam meg a fejem.. – Kérdezhetek valamit?

– Persze. Ezért vagyok itt.

– Ha olyan dolgokat tennék amiket már átéltem akkor az segítene, hogy emlékezzek? – kérdeztem mire elmosolyodott.

– Itt arra céloz, hogy ha újra lefeküdne azzal a lánnyal, változtatna-e valamin? – csak kelletlenül bólintottam.

– Nem hiszem, de egy próbát megér. Maximum utána erős de ja vu érzése lesz.

– Értem.. – Még átbeszéltünk pár dolgot, megkérdezte mit éreztem az elmúlt napokban aztán át küldött egy másik orvoshoz aki kiszedte a varratokat a sebekből. A jó hír, hogy pár nap múlva mehetek dolgozni. A rossz hír, hogy az amnéziám bizonytalan ideig még tartani fog.. Mikor kiléptem a folyosóra Kai azzal az orvossal beszélgetett akinél elsőnek voltam. A száját rágta és csak bólogatott, miközben az orvost hallgatta. Az orvos bíztatóan megveregette a vállát majd ott hagyta. Kai zavartan piszkálta a sálját és leült egy székre.. Biztos az amnéziám aggasztja.. Az ő szemében most teljesen megváltoztam. Akkor most talán ki szeret belőlem, nem? És akkor majd szimpla barátok lehetünk. De vajon ennek örülnöm kéne? Minden mindegy alapon oda sétáltam mellé, mire felkapta a fejét.

– Mehetünk? – kérdezte mire bólintottam. Kai felállt a székből és elindultunk a parkoló felé. Kissé lemaradtam tőle, ezért párszor hátra pillantott, hogy meg vagyok-e még, de nem mondott semmit. Néztem az alakját, a mozgását, de.. Nem igazán rémlik, hogy évek óta ismerem, és az sem, hogy abban a seggben már jártam is.. Innen nézve már nem is taszít annyira.. Hülye! Hogy gondolhatok ilyenekre?! – Rei.. – hallottam meg Kai hangját, mire kérdőn felé fordultam. Már a parkolóban álltunk.. Észre se vettem.. – Minden rendben? – kérdezte aggódva.

– Miért ne lenne? – kérdeztem vissza és beültem a kocsiba. Kai még egy ideig habozott, de végül ő is beszállt és beindította a motort.

Az orvos szerint Reita sok álmára is emlékszik ezért valószínű, hogy keverni foglya a valósággal.. És mivel Reita elég sokszor elmesélte nekem az álmait így elég necces lesz őt meggyőzni arról, hogy mi történt meg és mi az amit csak álmodott. Mármint azt biztos nem foglya valóságnak gondolni, hogy óriás pókok üldözték, de azt hogy császárrá akarták koronázni, azt meglehet hogy valósnak foglya gondolni.. Nem azért mert egoista vagy ilyesmi, csak miután megnéztünk egy régi korban játszódó filmet, nagyon szimpatizált a császárral és azt álmodta, hogy ő is olyan jó fej uralkodó lenne.

– Mi elmentünk Kai-kun. – pillantott be a konyhába Reita nővére.

– Akimi-san, nem maradnak ebédelni? – kérdeztem meglepetten mire elmosolyodott.

– Sajnos nem. Anyának programja van, nekem pedig be kell mennem az irodába.

– Oh, értem..

– De majd legközelebb. Ki nem hagynám a főztöd. – mosolygott és játékosan dobott egy puszit amin halkan felnevettem. – Byebye! – intett én pedig mosolyogva biccentettem.

– Bye bye. – köszöntem el én is ő pedig megfordulva Reitába botlott aki meglepetten nézett a nővérére.

– Rei-kun, ne állj így mögém, megijedtem. Na kísérj ki. – karolt belé. Még hallottam ahogy csukódik a bejárati ajtó, majd Reita lépett be a konyhába.

– Mindjárt kész az ebéd…

– Hé, miért vagy ilyen jóban a nővéremmel? – kérdezte ellenségesen.

– Te is jóban vagy az anyukámmal. – nevettem kínosan.

– Annyira hogy puszikat küld nekem? – flegmázott. És vissza a nullára..

– Sőt, anyukám puszit is szokott adni neked. – morogtam csak úgy magamnak.

– Hm.. – mormogta az orra alatt. Hallottam hogy közelebb lép hozzám, majd két kézzel megtámaszkodott a pulton ezzel börtönbe zárva engem. Éreztem teste közelségét ami miatt teljesen lefagytam.. Még levegőt is alig mertem venni.. – Feküdj le velem..

6. rész - Nem tudtam aludni...