Ki vagy te? 6. rész

Nem tudtam aludni...

– Feküdj le velem. – kijelentésére teljesen ledöbbentem. Mégis miről beszél? Tegnap még azt mondta, hogy undorító vagyok.. Már az is zavarta ha a számat harapdáltam, most meg arra kér hogy.. Nem. Biztos csak félre hallottam. Reita keze oldalamra simult, mire össze rezzentem. Ajaki nyakamat súrolták.. Ijedten törtem ki karjai közül és a konyha másik végében állva próbáltam lenyugtatni zakatoló szívverésemet. Komolyan gondolta? Le akar feküdni velem? De miért? Egy embernek nem változik ilyen gyorsan a véleménye! Reita hangosan felsóhajtott. – Most meg mi van?

– Ezt én is kérdezhetném. – röhögtem kínosan és a hajamba túrtam, hogy lenyugtassam magam egy kicsit.

– Ezt ne csináld mert..

– Undorító? – fejeztem be mondatát és kivezettem kezemet hajamból. Reita a fejét ingatta.

– Ellenkezőleg. – mondta mire döbbenten néztem rá. Reita felém lépett de felemeltem egyik kezem, ezzel jelezve, hogy ne jöjjön közelebb.

– Mi ez így hirtelen? Miért akarod hogy mi.. Hogy lefeküdjek veled? – kérdeztem szemeibe nézve. Nem tűnt zavartnak.. Teljesen tisztában volt azzal, hogy mit mondott és hogy mit akar. Ez nem csak meglepett hanem tetszett is.. Viszont gondolkodnom kell! Nem lehetek felelőtlen! Röviden: az a srác akibe szerelmes vagyok le akar velem feküdni. Mi okom lenne ellenkezni?.. Öhm.. mondjuk hogy amnéziája van és hogy tegnap még utált? Ja, ez elég jó indok arra, hogy nemet mondjak.

– Az egyetlen emlékem, hogy alattam nyögsz. Ha újra átélem akkor talán tudni fogom hogy jöttünk össze. – mondta én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá. Oké, az már tiszta, hogy miért volt olyan ellenséges, de..

– Mi sosem feküdtünk le egymással. – mondtam mire döbbenten emelte magasba szemöldökeit.

– Nem? – kérdezte és látszólag eléggé össze zavarodott.

– Nem. – erősítettem meg. Zavartan ráncolta szemöldökét és a talajt nézte..

– De az nem lehet.. Emlékszek rá.

– Lehet hogy csak álmodtad. – mondtam mire kínosan felnevetett és rám nézett.

– Miért álmodnék ilyet?

– Nem tudom, jó? Talán rémálmod volt vagy valami. – fontam karba kezeimet mellkasom előtt. Reita halkan felsóhajtott.

– Rémálom, mi?.. – motyogta csak magának, majd hirtelen elém lépett és megcsókolt. Döbbenten nyögtem fel, ő pedig átdugva nyelvét a számba mélyítette el a csókot. Szemeit enyémbe fúrta, majd elvált ajkaimtól.. Nem volt hosszú csók, de.. Basszus ez volt az első közvetlen csókunk.. Elkerekedett szemekkel meredtem rá, ő pedig megnyalta alsó ajkát.. – Nincs de ja vu érzésem. – mondta kissé meglepetten.

– Persze hogy nincs! Mi sosem csináltunk ilyet! – löktem hátrébb és ott hagytam. Mégis mi a francért kellett ezt?! Nem így képzeltem el az első csókunkat.. Romantikusnak kellett volna lennie. Vagy egyáltalán nem kellett volna lennie! Dühösen szedtem össze a cuccaimat.

– Most mit csinálsz? – hallottam meg Rei hangját.

– Haza megyek. – feleltem rá se nézve majd össze húztam a táskámon a zipzárt és még gyorsan vissza mentem a konyhába és elzártam a kaja alatt a gázt. Elvileg már úgy is kész van.. Ki indultam a konyhából de Reita elállta az utat. – Menj arrébb. – kértem de még mindig nem néztem rá. Reita nem felelt ezért finoman félre löktem és ki kerültem, azonban elkapta a karomat és vissza húzott magához. Mellkasa hátamnak feszült, egyik karját átfonta hasamon és úgy ölelt magához.

– Emlékszek a vallomásodra. Ne hazudj, hogy nincs köztünk semmi. – dühösen löktem el a kezét és válaszadás nélkül ott hagytam. – Kai! – ordított még utánam mikor becsaptam az ajtót. Nem vártam meg, hogy utánam jöjjön, hanem bepattantam a kocsimba és már ott sem voltam. Emlékszik a vallomásomra.. A baleset előszelére.. Ami miatt három hétig volt kómában.. Mégis mit mondhatnék erre? ˝Igen, szerelmet vallottam, te három napot kértél és leléptél, pár órán belül pedig Ruki hívott, hogy elütöttek és kórházban vagy.˝ Ja ez így tökre jól hangzik. Barom! És ha azt mondom, hogy nem feküdtünk le akkor nem feküdünk le! Csak emlékeznék rá cseszd meg! Dühösen kotortam elő a táskám oldalából a telefonomat miközben fél szemmel az útra figyeltem. Rögtön Rukit hívtam, mivel Uruha és Aoi még mindig nincsenek a városban. Nagy levegőket véve nyugtattam magam. Nem Reitra voltam dühös, sokkal inkább magamra.. Reitának amnéziája van miattam, és most teljesen össze van zavarodva. Nem tudja hogy viszonyuljon hozzám és emiatt én sem tudom hogy viszonyulhatnék hozzá.

– Ohayo! Na kinek sikerült megnyernie öt támogatót egy este alatt? Hát nekem! Este tizenegyig ott voltunk az étteremben, de megérte. – mondta mire szinte egy pillanat alatt ellazultam. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Miért nem hívtam rögtön őt vagy a két gitárost?

– Gratulálok Ruki. – mosolyodtam el.

– Köszönööm! – mondta vidáman. – És ott mi újság? Mit mondott az orvos?

– Hogy Rei keveri az álmokat a valósággal, de amúgy minden oké. Kiszedték a varratokat szóval a sebeivel már minden rendben van. Két napot még pihen aztán neki kezdhetünk a próbáknak.

– Na ez jó hír.

– Aha. De figyelj, át tudnál menni hozzá? Az amnéziája miatt az lenne a legjobb ha mindig lenne mellette valaki.

– Várj, te hol vagy?

– Úton haza.

– Mi? Miért?

– Történt egy kis félre értés, ez minden.

– Kai..

– Ne kezdj neki a hegyi beszédnek, oké? Most ne. Nincs semmi baj, csak most egyedül szeretnék lenni és gyakorolni egy kicsit. – mondtam és megint kezdtem ideges lenni.

– Jól van, akkor nem kérdezek semmit.

– Köszönöm. Akkor át mész hozzá?

– Persze. Oh, meg szegem az előbb tett ígéretem és mégis kérdeznék valamit. – mondta mire fáradtan felsóhajtottam.

– Ruki~..

– Jól vagy? – kérdezte amivel meglepett. Jól esett hogy aggódik..

– Persze. Nincs semmi bajom. – füllentettem.

– Ugye tudod, hogy ezt nem hiszem el?

– Igen, tudom.. – motyogtam. Ruki hangosan felsóhajtott.

– Ha bármi van, szólj.

– Rendben. – bólintottam.

– Akkor szia.

– Szia. – tettem le a telefont. Most tényleg nem vágyok semmire csak arra, hogy dobolhassak egy kicsit…

Mégis miért akadt ki ennyire? Ráadásul rögtön lelépett.. Lehetne egy kicsit elnézőbb, elvégre alig emlékszek valamire és ő nem mondott el nekem semmi biztosat. Bár meg se kérdeztem, hogy mi volt köztünk..

– Na jó. Ebből elég. – csapta ki a szoba ajtómat Ruki én pedig magamra húztam a takarót. – Reita! Dugd elő a képed! . próbálta lehúzni rólam a menedékem, de erősen kapaszkodtam belé. Hirtelen abba hagyta a cibálást. Hehe. Nem dőlök be ennek a trükknek. Egy ideig vár, hogy elengedjem és elvehesse a takaróm, de én NEM FOGOM elengedni. Ruki hangosan felsóhajtott és lehuppant az ágyra. – Mi történt? – kérdezte de nem feleltem. Megcsókoltam és kiakadt! De hát szeret engem nem? Akkor most mi van? Vagy az is álom lett volna? Nem! Biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam! – Ugye nem sértegetted a nevével? – kérdezte Ruki.

– Mármint azzal, hogy uke? – kérdeztem a takaró alól. – Nem sértegettem. – vagyis.. Az hogy magam alá akartam gyűrni mint egy ukét az sértésnek számít?.. De basszus meleg ő egyáltalán? Akkor most mi az amit álmodtam és mi az amit nem?... – Rukiii.. – ültem fel és ledobtam magamról a takarót. Ruki a hátán feküdt és kérdőn nézett rám. – Milyen a kapcsolatom Kaijal? – kérdeztem.

– Hmm.. Hát.. Barátok vagytok.

– De ez mit takar?! – kérdeztem a takaróra csapva mint egy hisztis gyerek. – Barátok, barátok, mindenki ezt hajtogatja de nem minden barát ugyanolyan! Van akivel egyezik az ízlésetek és bármiről eldumáltok, de van akivel rohadtul nem ugyanazt szeretitek de mégis bírjátok egymást és lelkiztek meg hasonlók! Ő melyik nekem? – Ruki felült az ágyon és törökülésbe húzva lábait felém fordult.

– Eleinte nem kedvelted, mert mikor Yune kilépett te.. eléggé megsértődtél a banda többi tagjára. Ugyanis te rá akartad venni Yune-t hogy maradjon de mi hagytuk hogy elmenjen. Minket hibáztattál amiért nem próbálkoztunk elég keményen. Aztán jött Kai. Elég fel kapott volt és több banda is kapkodott utána, mert tényleg tehetségesen dobol. Te bele se akartál hallgatni a dobszólóiba amik fennt voltak a neten, de mivel ott voltál próbán ezért akarva akaratlanul de hallottad. Utána már kicsit elfogadóbb voltál vele kapcsolatban, de attól még duzzogtál, hogy új dobos kell. Adtál neki egy GazettE albumot, hogy hallgassa meg, ő pedig eladta. – nevette el magát én pedig döbbenten meredtem rá. Adtam neki egy CD-t erre eladta?! – Eléggé kiborultál, de őt is meglehetett érteni. Nem csak tőlünk kapott ám CD-ket. De végül csatlakozott hozzánk. Igazából egy idő után egész megkedvelted. Bár olyan négy éve volt egy időszakod amikor nagyon nagyon dühös voltál rá, pedig nem is csinált semmit. – gondolkodott el. – Végül bocsánatot kértél tőle és utána sokkalta jobb lett a kapcsolatotok. Többet jártatok össze és olyan is volt, hogy csak úgy ketten elmentetek valahová.

– Mert előtte nem csináltunk ilyet?

– De igen, csak nem olyan sűrűn. Régebben folyton nálam vagy Uruhánál lógtál, de miután volt az a mosoly szünet vagy mi Kai és közted, azóta nem jársz át hozzánk olyan sűrűn. – vont vállat.

– Mert Kaihoz járok át?

– Vagy ő hozzád. – bólintott.

– És a többiekkel milyen a kapcsolatom?

– Hm.. – nézett fel egy pillanatra a homlokát ráncolva. – Uruha még mindig a legjobb barátod ha úgy vesszük. Neki mindent elmondasz és ő is neked. Aoival nem igazán szoktál csak úgy kettesben lenni, max csak akkor ha a többiek nem érnek rá. Nem arról van szó, hogy rosszban lennétek, mert próbákon nagyon sokat hülyéskedtek és ha valami orbitális baromságról van szó, tuti egymásra találtok. De Aoi főleg Uruhával lóg.

– Várj.. Akkor Aoival jóban vagyunk, de ő többnyire Ruruval lóg. Én néha nálad vagyok, néha Rurunál de többnyire Kait boldogítom?

– Röviden igen.

– És te?

– Én néha veled, néha Uruhával és néha Kaival. Amúgy meg vagy a márkával foglalkozok vagy ékszereket tervezek.

– Oh, igaz is. Művész lélek. – biccentettem.. Ruki csak mosolygott.

– Tehát főleg Kaijal lógok.. – motyogtam.. Talán négy éve is pont azon vacilláltam, hogy nem lehetek meleg?..

-  Miért vagy ilyen ellenséges Kaijal?! – támadt nekem Uruha én pedig idegesen ütöttem bele a falba. – Hé! – ordított rám de én csak leguggoltam a földre és a karjaimba temettem az arcomat. Bele szerettem Kaiba..

A fejemet fogva meredtem magam elé.. Na most akkor ez is egy álom, vagy ez tényleg megtörtént?

– Minden oké? – kérdezte Ruki óvatosan. Csak bólintottam, majd felkaptam az éjjeli szekrényről a telefonomat és kisiettem a szobámból. Rögtön Uruhát hívtam aki szokatlan módon hamar fel is vette.

– Mizu Rei? Hogy van a fejed? – kérdezte.

– Mi van köztem és Kai között? – kérdeztem rá térve a lényegre.

– Várj egy kicsit.. Aoi, kimegyek telefonálni, hagyj nekem a sütiből mert megütlek. – értetlenül ráncoltam a szemöldököm. Ezek ott sütiznek én meg itt szenvedek az amnéziámmal! Ez szemétség… Én is szeretnék sütit.. Vajon Kai tud sütni? – Na itt vagyok. Történt valami?

– Megcsókoltam. – nyögtem ki habozás nélkül.

– MI?! – ordította el magát. – De miért? – kérdezte totál sokkoltan.

– Nem tudom.. – füllentettem. – Nem tudom hogy viszonyuljak hozzá..

– És ezért lesmároltad?! Normális vagy?! Kai nem meleg! És tudtommal te sem! – oké, akkor most vagy álmodtam az egész vallomásos bigyót, vagy nem beszéltem Uruhának az érzéseimről.. – Kai hogy reagált? – kérdezte a lényegre térve.

– Totál kiakadt.

– Hát nem csodálom. Menj át hozzá és kérj tőle bocsánatot. Mondd el neki, hogy az amnéziás miatt meghülyültél és nem gondolkodtál.. – kezdett el szövegelni, de már nem igazán figyeltem rá.. Nagyon is átgondoltam mit akarok tenni.. Én tényleg le akartam vele feküdni, de elutasított.. – Rei, figyelsz? – csíptem el Uruha mondatát.

– Most elég kínos lenne elmenni hozzá.. – céloztam a dobosra mire Uruha hangosan felsóhajtott.

– Holnap haza megyünk Aoival, addig lehetőleg ne üldözd el magad mellől Rukit is. – mondta gondterhelten.

– Persze-persze, nem mintha az esetem lenne.

– Szóval csak Kai az eseted?

– Fogd be.. És ne mond el senkinek, hogy.. Szóval.. – kerestem a megfelelő szavakat.

– Nyugi, lakat van a számon. – ígérte.

– Oké. Köszi. – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. – Akkor holnap találkozunk. – tettem le a telefont. Most mégis hogy álljak Kai szeme elé?...

Izgatottan sétáltam be az épületbe és a hatalmas aulát néztem. Mi komolyan egy ilyen helyen kaptunk próba termet?

– Jó mi? – kérdezte Uruha bár ő nem volt olyan lelkes mint én.

– Ez eszméletlen! – tártam szét a karom mire jó páran felém pillantottak én pedig kínosan fagytam le.. – Hogy… Uruha végre becsajozott. – füllentettem mire mindenki sustorogni kezdett, Ruru pedig döbbenten csapott a homlokára.

– Barom. – ragadta meg a karom és gondolom a próbaterem felé vonszolt. A tegnapi nap folyamán nem mentem el Kaihoz bocsánatot kérni a viselkedésemért, mert végül is úgy voltam vele, hogy ma úgy is találkozunk.. Már azt is tudom mit fogok mondani. Ki hívom egy pár percre beszélgetni a folyosóra és elmondom neki, hogy az egész csak egy félre értés volt és megkérem, hogy felejtse el. Ezzel legalább meg tudom nyugtatni és talán újra barátok lehetünk. Beléptünk egy terembe ahol már Aoi és Ruki ültek. Érkezésünkre felpillantottak.

– Akkor kezdhetünk is. – állt fel Ruki, én pedig értetlenül néztem rá.

– Nem várjuk meg Kait?

– Megbetegedett úgyhogy ágyfogságra ítéltem. – jelentette ki az énekes.. Uruhával össze pillantottunk.

– Szerinted tényleg beteg? – ráncoltam a szemöldököm.

– Ki tudja? – vont vállat.

– Mi van ha engem kerül? – néztem rá kétségbe esve.

– Az szar ügy. – nézett rám unottan.

– Minek nekem ellenség.. – hajtottam le a fejem.

– Na! Mit diskuráltok ti ott? – kérdezte Aoi de mi csak megráztuk a fejünket. A gitár álványokhoz léptem és levettem egy vörös szépséget.

– Mivel kezdünk? – állt be Uruha is egy zöld gitárral.

– Hmm… Reita, mit szeretnél betanulni? – kérdezte Aoi. Tegnap meghallgattuk az utolsó albumunkat amit kiadtunk és lehetőleg azokat meg kéne tanulnom.

– Jó lesz a Dogma. – biccentettem. Mégis csak az a szám az album névadója. Dob nélkül kicsit nehézkesen ment, de lényegében egész jó volt. Miután lejátszottuk a számot mosolyogva fordultam a többiek felé. – Na milyen voltam? – kérdeztem ők pedig csak bólogatva néztek össze.

– Alig volt benne hiba. – mondta Aoi. Eljátszottunk még pár számot és lényegében mind egész jól ment. Ebéd környékén azonban Ruki kijelentette, hogy vége a próbának. Elvégre dob nélkül és egy félig meddig amnéziás basszussal nem sokra haladtunk.

– Te biztos amnéziás vagy? – kérdezte Uruha nevetve.

– Ezeket nap mint nap játszottuk, szóval nem csoda ha jobban emlékszek rá mint a.. – gondolkodtam el..

– Minden nap haza mentél.. – mondta Ruki mire a többiek helyeslően bólogattak.

– És minden nap találkoztál Kaijal. – fűzte hozzá Aoi.

– Jó, de.. Végül is a zene mindenünk, nem? – kérdeztem mire elmosolyodtak.

– Ez igaz. – értett egyet Uruha..

– Na jól van srácok. Meglátogatom a kis beteget. – intett Ruki.

– Mehetek veled? – kérdeztem meggondolatlanul. Uruha meglepetten nézett rám amit Aoi pont elcsípett, ezért értetlenül meredt hol rám, hol Rurura. Ruki hátra pillantott és mosolyogva bólintott, hogy mehetek. Intettem a két gitárosnak és már ott sem voltunk. Rukinak egész út alatt e nem állt a szája, ahogy azt tőle meg is szoktuk. Hol az új ruha tervekről beszélt, hol pedig az ékszerekről. Mellette aztán nem lehet unatkozni. Mikor megérkeztünk, meglepetten néztem a takaros kis házra. Nem túl nagy, de nem is olyan kicsi. Ruki kivette a kutyatál alól a kulcsot én pedig értetlenül meredtem rá. – Van kutyája?

– Dehogy is. Még én felejtettem itt régen de aztán befogta kulcstartónak. – mosolygott és kinyitotta az ajtót. Amint beléptünk megütötte fülünket a Vortex üteme. – Ezt nem hiszem el. – rúgta le a cipőjét Ruki dühösen. Követtem a példáját és követtem a hang irányába. Kai sápadtan ült a dobnál, a szemei karikásak voltak az ajkai cserepesek. Homlokán egy tapasz volt amit gondolom még Ruki nyomott rá reggel. – Uke Yutaka! – szólította meg őt dühösen a kis chibi, mire Kai abba hagyta a dobolást és gyengén fordult felé. Engem észre sem vett.. – Megmondtam, hogy maradj ágyban és pihenj! – szólt rá élesen, mire Kai halványan elmosolyodott.

– Nem tudtam aludni.. – na jó, ezt még én sem hiszem el. Úgy néz ki mint egy zombi! Bár zombinak egész aranyos..

– Hát persze.. – ciccegett Ruki majd mellé lépett és kivette kezéből a dobverőt, majd megfogta Kai kezét és a nyakára húzta a karját, hogy így támogassa valamelyst a kis beteget. Elálltam az ajtóból, hogy előre engedjem őket, majd csendben mentem utánuk. Ruki lassan ildult el felfelé a lépcsőn, figyelve arra, hogy Kai ne bukjon fel egy fokon sem. – Nem tudtál aludni mi? – kérdezte Ruki szemrehányón. – Állva alszol! – duzzogott és egy pillanatra kiesett a lassú tempóból minek következtében Kai megbotlott és majdnem hátra esett, de gyorsan megtámasztottam kezemmel derekát. Ruki aggódva fogta Kait és az arcát nézte.

– Átveszem. – zavartam meg Ruki gondolatait mire ő rám pillantott.

– Biztos nem lesz baj belőle? – kérdezte én pedig mosolyogva megingattam a fejem.

– Kai nem olyan nehéz. – mondtam mire meglepetten ráncolta szemöldökeit. Egyik kezemet hátára simítottam majd kissé lehajolva felkaptam a földről térdhajlataiba téve másik karomat. – Látod? Máskor is vittem már így. – mondtam mire kissé megnyugodott én pedig elindultam felfelé a lépcsőn és határozott léptekkel nyitottam be egy szobába. Lefektettem Kait az ágyra, majd óvatosan kihúztam alóla a takarót és betakargattam.

– Emlékeztél rá melyik a szobája és hogy máskor is vitted már a karjaidban. – lépett mellém Ruki egy halvány mosollyal ajkain.

– Nem biztos hogy jól emlékeztem… –  gondolkodtam el.

– Már hogy ne emlékeztél volna jól. Nézz körül. Ez az ő szobája. – bólintott alátámasztás ként. – Na csinálok egy kis rizskását. Addig itt maradsz vele? – kérdezte mintha nem tudná a választ. Csak bólintottam ő pedig magunkra hagyott minket. Körbe pillantottam a szobában. Ismerős de.. Leginkább az ágytakaró az amire emlékszek.. „Reitah..” Megráztam a fejem. Kai azt mondta, hogy sosem feküdtünk le egymással.. Vajon hazudott? Az ágya mellé guggolva néztem alvó arcát.

– Még hogy nem vagy álmos.. – mosolyogtam és megsimítottam fehér arcát. Nagyon sápadt.. Levettem homlokáról a tapaszt és felvettem egy újat az éjjeli szekrényről, majd óvatosan felragasztottam rá a friss tapaszt. Kai halkan mormogott amin felkuncogtam. Nagyon aranyos ahogy alszik. Ábrándozva támasztottam meg államat kezeimen és őt néztem. Bár nem sok emlékem van róla de ez biztos.. Menthetetlenül belé szerettem…

Uruha az ágyamon ült és nézte ahogy feltúrok minden szekrényt. Az emlékeim után kutattam bár ez így elég hülyén hangzik. De kell lennie valami emlék tárgynak amit Kaitól kaptam vagy a srácoktól, esetleg a rajongóktól. Nem emlékszek hogyan szerettem bele egy fiúba, de az érzés semmit nem változott. Látni akarom ahogy mosolyog, ahogy mellettem alszik, ahogy a nevemet nyögi..

– Elmondanád végre hogy mit csinálsz?! – elégelte meg Uruha a dobálózást. Kimásztam a szekrényből amibe időközben felső testtel totál bele hajtottam. Uruha mellettem állt és karba tett kezekkel várta a magyarázatot.

– Emlékeket keresek. – nyögtem ki mire csak a szemét forgatta.

– Több mint a felét már rég kidobtad a szőnyeg közepére. – mondta és rögtön felvett egy plüss majmot. – Ezt Ruki vette neked Londonban. – magyarázta és az ágyra dobta majd felvett egy órát. – Ezt anyukád vette valamelyik szülinapodra. – landolt az óra a majom mellett. – Ezt pedig Aoitól kaptad, de véletlenül eltörted ezért bekamuztad neki, hogy nem tudod hová tetted. – mutatott fel egy törött napszemüveget. – És ezt itt.. – kezdett bele de elakadt és értetlenül meredt rá a karkötőre. – Ezt Kai hordta a koncerteken. Tőled kapta de hogy mire arra nem emlékszek. – mondta majd felém pillantott. – Miért van ez nálad?

– Várj egy kicsit, gondolkodom.. NEM TUDOM?! – kérdeztem dühösen és kikaptam kezéből a karkötőt. – Talán egyszer itt felejtette én meg bedobtam a fiókba. – gondolkoztam el.

– Ja.. A pornók közé. – emelt fel egy újságot aminek a címlapján meztelen nők voltak és egy barna hajú, kisfiús srác aki mosolyog.. Ne mondd hogy direkt olyan magazinokat vettem amiben a srácok úgy néznek mint Kai?.. Ennyire nem eshettem bele! Te jó ég! – Te jó ég! – mondta ki a gondolatomat Uruha mire megszeppenten néztem rá ő pedig felém tartotta az újságot egy kinyitott oldalnál. – Ez rohadt durva póz! – mondta döbbenten de kicsit mintha lelkes lett volna. Az oldalra meredtem..

– Erre a pózra emlékszek.. – biccentettem. Álmomban így döngettem meg Kait.

– Erre bezzeg emlékszel, te mocskos kis perverz. – röhögött ki Ruru majd maga felé fordította az újságot és tüzetesen megnézte a pózt.

– Na mi van? Megvan az esti program? – kérdeztem egy sunyi vigyorral.

– Nem tudom, hogy Ayu-chan bevállalná-e.. – gondolkodott el én pedig döbbenten emeltem magasba a szemöldököm.

– Ayu-chan? – vontam magamra Uruha figyelmét.

– Igen. Már két éve együtt vagyunk. – mondta csak úgy mellékesen. Na tessék erre sem emlékeztem..

– Van még valami ami fontos és te elfelejtetted megemlíteni? – kérdeztem mire elgondolkodott.

– Öhm.. Nincs? – kérdezett vissza.

– A többieknek van valakijük?

– Aoinak is van barátnője, Ruki pedig Aoi barátnőjébe szerelmes. – mondta csak úgy félvállról. Szinte hallottam ahogy koppan az állam a talajon de aztán rájöttem, hogy csak a karkötőt ejtettem le..

– Na szép.. Ezekről semmit nem tudtam.. – mormogtam az orrom alatt. – Menjünk el hozzád. – álltam fel a földről.

– Oké.

– Meg se kérdezed hogy minek? – néztem rá kissé meglepetten.

– Minek?

– Azért mert mikor Kainál voltam eszembe jutott pár dolog és..

– Félreérted. Azt kérdeztem minek kérdezzem meg hogy minek akarsz átjönni? Ha át akarsz jönni akkor átjössz. Ennyi. – vont vállat.

– Ó! Értem. Akkor menjünk. – értettem egyet… Uruha lakásán nem sok minden rémlett, de azt tudtam hol tartja a dugi nasiját. A gond csak az, hogy ő meg elfelejtette és mikor benéztem a fióka, már romlott és penészes édességek hevertek benne… Aoihoz is elmentünk aki meglepetten nézte ahogy az ő lakását is körbe futkosom. Ezután Rukihoz mentünk, aki épp Kaihoz indult, de még végig nézte ahogy Kronnal ( Ruki kutyusa ) a nyomomban végig megyek az összes helyiségen. Végezetül Aoi és Uruha haza jöttek velem és ott is újra végig mentem a szobákon..

– Hé! Ez az a szemüveg amit én vettem neked! Azt mondtad hordod és hogy tök jó. – emelte fel Aoi a törött napszemüveget az ágyamról.

– Öhm.. Uruha véletlenül rálépett miközben pakolásztunk. Pont ma.. – hazudtam de olyan meggyőzően adtam elő, hogy Aoi elhitte, ugyanis felvont szemöldökkel nézett a szobába belépő, mit sem sejtő Uruhára.

– Mi van? – kérdezte csipszel a szájában.

– Semmi. – veregettem hátba Aoit, amolyan „spongyát rá” stílusban. Aoi hangosan felsóhajtott és eldobta a napszemüveget.

– De amúgy hogy jutott hirtelen eszedbe, hogy el gyere hozzánk? – kérdezte Aoi.

– Mert mikor Kainál voltam eszembe jutott pár dolog.

– Jó, de eddig nem nagyon érdekelt. – érvelt jogosan..

– Igaz de.. Mikor felébredtem volt egy emlékem ami nagyon erősen itt van bent és.. – mutogattam a fejemre miközben nagyot sóhajtottam. – És kiderült hogy valójában meg sem történt.. Pedig annyira biztos vagyok benne..

– Lehet hogy a jövőt álmodtad meg! – mondta Aoi lelkesen, mire Uruha megállt a rágásban és döbbenten nézett össze velem Aoi válla felett. Aoi arcára pillantottam aki felvont szemöldökkel várta, hogy igazat adjunk neki. Uruha mellé lépett és fapofával nézett rá.

– A jövőt? – kérdezett vissza Ruru mire Aoi nagyot bólintott.

– A jövőt. – erősítette meg mire Uruha felnevetett majd jó erősen tarkón vágta és unottan evett tovább.

– Szerintem meg szimplán hülye vagy.

– Naa.. – nézett rá sértetten Aoi. Előbb a napszemüveg most meg ez.. Még ilyet!

7. rész - Szeretsz engem?..