A két feladó 4. rész

Válasszon fegyvert

Oikawa a kezembe nyomta a szatyrot, majd lazán besétált a lakásba és miután levette a cipőjét a szobám felé vette az irányt.

– Várj! Te mi a fenét keresel itt?! – siettem utána.

– Az egyik ismerősöm mesélte, hogy pár Karasunós sráccal mennek randizni ma délután.. – kezdte. Letettem a kis asztalomra a szatyrot és mogorván közbe vágtam.

– Egy lány ismerős, természetesen. – forgattam a szemem.

– Hát igen, elég népszerű vagyok. – mondta magabiztosan. – Szóval mikor ezt meghallottam eszembe jutott mit meséltél. Szinte láttam a szemem előtt ahogy az ágyon hemperegsz könnyes szemekkel és az órát bámulod azon töprengve, hogy „Az a lány most biztos belé karol, az az ostoba meg hagyja! Hülye Daichiii, vedd már a lapot!” vagy éppen „Daichi most csókolja meg! Biztos vagyok benne hogy most csókolja meg!” ezek után soksok szánalmas sírás-zokogás végül olyan feldagadt szemekkel ébredsz mint aki verekedett. – ha nem lenne igaza most tuti behúznék neki egyet. Bár ezt anélkül is megtehetem.. Erősen vállon ütöttem ököllel mire fájdalmasan nyögött fel. – Ezt érdemli az aki jött, hogy felvidítson?!

– Nahát, ettől tényleg kezd jobb kedvem lenni. Mit szólnál hozzá ha megütnélek még párszor? Az nagyon boldoggá tenne. – ropogtattam a kezeimet.

– Gonosz vagy! Nagyon gonosz! – nyafogott a tőle jól megszokott módon. Hangosan felsóhajtottam.

– Szóval.. Azért jöttél, hogy feldobd az amúgy is szar délutánom? – kérdeztem mire vidáman elmosolyodott.

– Igen! – bólintott és szinte láttam a kis virágokat az aurája körül. Annyi ember közül miért pont vele ver a sors?

– Miért? – kérdeztem mire elgondolkodott.

– Hmm… Nehéz lenne megmondani.. De amikor azt mondtad hogy én nem érthetem mi is az a szerelem akkor igazad volt. Még tényleg nem voltam szerelmes.

– És úgy gondolod, ha itt vagy azzal megérted mit is jelent szerelmesnek lenni?

– Olyasmi. Tudni szeretném mi olyan jó benne.

– Semmi. Még azok után is, hogy ezerszer átgázolnak rajtad és darabokra törik a szíved, te mégis minden törött darabkával szereted. Nem számít, hogy nélküled boldog, mert te örülsz ha látod a mosolyát. Jót akarsz neki és mindent feláldoznál érte, az sem érdekel ha szenvedsz miatta, te akkor is vele akarsz lenni, még ha csak barátként is. De én ezt mégis miért mondom el neked? – kérdeztem letörten. Oikawa nem válaszolt, csak felém tartott egy sört. Meglepetten pillantottam fel rá mire elmosolyodott. Ez a mosoly nem volt gúnyos, sem a jól ismert ˝szívtiprós˝.. Csak egy kedves gesztus ami őszintén jött.. Elfogadtam a sört és leültem az ágyam elé. Oikawa is követte a példámat. Kibontottuk az italt és nagyot kortyoltunk belőle. Keserű. Oikawára pillantottam, akinek úgy tűnt, hogy nagyon is ízlik a folyadék.

– Hoztam konzolt, meg pár játékot. Van kedved játszani? – kérdezte miközben előre hajolt a kis asztalon heverő szatyorkához. Csoki, chips, pocky, csoki, csoki, csoki, csoki..

– Csokit? – vett ki egy nagy tábla édességet. – Robbanó cukor is van benne. – mondta lelkesen. Nevetni kezdtem. Egyszerűen csak feltört belőlem, és nem tudtam abbahagyni. A kezembe temettem az arcom, éreztem a meleg, nedves könnyeket tenyeremen. A nevetés halk sírásba váltott át és nem tudtam ellenne mit tenni, de őszintén szólva nem is akartam.

– Hülye Daichi.. – Oikawa ujjai a fejemre simultak. Meleg keze cirógatta hajamat. Nem mondott semmit, csak ott volt mellettem.. És ez pont elég volt.

Nem számítottam rá, hogy ez fog történni.. Hogy látom őt sírni.. Nem tudtam mit tenni, így csak csendben ültem mellette és a haját simogattam. Mr. Felpezsdítő uraság is tud ilyen letört lenni, mi? Miután kisírta magát kiment a fürdőszobába és gondolom megmosta az arcát. Mikor visszajött már mosoly ült az arcán.

– Ne haragudj, ez elég kellemetlen.. – nevetett kínosan.

– Ugyan. – mosolyogtam rá. Valójában tényleg kínos volt, de csak mert nem tudtam mit tehetnék, hogy megvigasztaljam. Egy lányt könnyű megvigasztalni, egyszerűen lecsókoltam az arcukról a könnyeket aztán egész éjszaka szeretkeztem velük. De itt most egy fiúról van szó. Az pedig lehetetlen.. – Mit szeretnél ölni? Szörnyeket vagy szerelmes párokat? – tartottam felé két játékot.

– Szerelmes párokat. – vágta rá gondolkodás nélkül.

– Gondoltam. – mosolyogtam majd betettem a CD-t a lejátszóba. Sugawarával összekötöttük a konzolokat a CD lejátszóval majd egymás mellett ülve kezdtük el kiválasztani a karaktereket.

– Neked miért van ilyen játékod? – kérdezte hirtelen.

– Még régen vettem. Érdekesnek tűnt. – hazudtam. Igazából vadi új volt. Tegnap megláttam a boltban és úgy gondoltam tetszene neki. Pislogva meredtem a karakterekre.

– Nincs ˝jóképűtanuló˝ karakter. – futottam át újra a listát.

– Legyél gondnok vagy őrült kémiatanár. – javasolta.

– Miért pont kémia tanár?

– A fehér köpeny miatt.

– Hmm.. Jó, akkor leszek kémiatanár. – értettem egyet. – Te mit választasz?

– A szatírt. – mondta unottan én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.

– Miért pont szatír??

– A fekete kabát miatt.

– Sejthettem volna.. – nevettem majd elgondolkodtam. – Hé, miért a gondnokot javasoltad?

– Mert wc takarító nem volt. – válaszolt kapásból.

– Wc taka.. Gonosz vagy..

– Megesik. Na hogy kell ezzel játszani? – kérdezte mikor végre kiválasztottuk a karaktereket.

– Előbb nevet kell adni nekik. – mondtam majd elvettem tőle a konzolt és beírtam hogy Suga-chan.

– Akkor te meg leszel O-chan. – állította be az én nevemet, majd mielőtt tiltakozhattam volna már el is mentette..

– Az O-chan úgy hangzik mintha azt mondanád, hogy öregember.

– Tudom. Ezért választottam.

– Nagyon nem bírlak, tudod? – kérdeztem sértetten mire mosolyogva nézett rám.

– Annak ellenére, hogy egy egoista nőcsábász vagy, néha egész rendes tudsz lenni. – mondta és bár nem ez a legszebb bók amit kaptam, mégis elég volt ahhoz hogy elhallgattasson vele. Vissza fordultunk a képernyőhöz.

– Válasszon fegyvert. Kémcső, mérgező lehelet, törött kémcső, vegyi bombák, menzáról lopott konyhakés.. – soroltam.

– Az még nem is olyan rossz. Én választhatok a nemi szőrzet mutogatása vagy az illegálisan szerzett pisztoly között.

– Mégis milyen elvetemült játék ez?!

– Azt mondtad már régóta megvan de azt sem tudtad, hogy milyen karakterek vannak és milyen fegyverük lehet. – egy pont oda..

– Igen, régóta megvan de sosem játszottam vele. Egyedül unalmas.

– Aha. – hagyta rám a dolgot. – Én a fegyvert választom.

– Én pedig a mérgező leheletet. – mondtam amin Suga felnevetett. Kicsit mogorva ugyan, de szerintem könnyen találhatott volna magának barátnőt. Szép is lenne, ha Daichi valamilyen véletlen folytán meleg lenne.. Legalább ez az elhagyatott kis srác is boldog lenne. Elindítottuk a játékot.. Ne már, komolyan odamegy mindenkihez és leleheli őket?! Undorító! Meg honnan van ilyen gyilkos lehelete? Mi francot evett ez az ürge? Kísérleti patkányt?! Suga karakterére pillantottam a képernyő bal oldalán lévő sávban. Suga mindenkit lelőtt kivéve a meleg párokat..

– Így kevés lesz a pontod.. – vettetem oda.

– Nem mintha azért játszanék, hogy nyerjek.

– Agresszió levezetés, értem én. – nevettem majd vissza fordultam a saját karakteremhez.

– Nem vagyok agresszív.. – mondta duzzogva.

– Nem, te szerelmes vagy. Az rosszabb. – mondtam. Érzetem tekintetét az arcomon, de nem fordultam felé. – Bár nem tudom milyen az, ha a saját nemedből szeretsz bele valakibe, de Daichi egy hülye, hogy nem veszi észre…

5. rész - Suu-nii