A két feladó 3. rész

Ez meg mit keres itt?

Sugawara békésen szuszogott a párnáját ölelve. Mutató ujjammal megböktem az arcát mire halkan nyöszörögve fúrta fejét a párnájába. Olyan mint egy kis cica.. Legalábbis mikor alszik. Halkan felsóhajtottam és felállva a futonról tüzetesebben végig néztem a szobán. Megakadt a szemem egy fényképalbumon a könyves polcon így kíváncsian vettem elő és lapozgatni kezdtem. Elég sok képen szerepelnek együtt Daichival. De vannak itt képek a családjával is, meg gondolom család barátokkal vagy egyéb rokonokkal. A következő oldalon Sugawara öltönyben volt és az apukája mellett állt. Egy esküvő, talán.. Lapoztam még egyet, és csakugyan volt egy kép Sugawaráról és egy mennyasszonyi ruhás nőről. Egész jól mutatnak együtt. Hihetetlen hogy meleg. Újra Suga felé fordultam. Motyogott álmában. Letettem a fényképalbumot és közelebb mentem hozzá.

– Daichi.. – motyogta halkan. Húha! Nedves álma van? De poén! – Ne.. – miért ellenkezik? Bár nem mintha nem lenne aranyos… – haragudj.. rám.. – nyöszörögte fájdalmasan. Ez inkább rémálom..

– Nem haragszom.. – súgtam mire kissé finomabbak lettek arcvonásai.

– Dai..chi?... – milyen aranyos..

– Én is szeretlek. – súgtam. A füle elvörösödött, az arca is halvány pírt öltött.

– Daichi.. – hmmm.. Ez egész jó játék. Ha már úgy is alszik, akkor..

– Megcsókolhatlak? – kérdeztem visszafojtva nevetésemet. Sugawara még inkább elvörösödött és mocorogni kezdett miközben egyre jobban ölelte a párnáját.

– Ühmm..

– Így nem értem. Sugawara. – súgtam. – Akarod hogy megcsókoljalak? – kérdeztem. Sugawara habozott.

– Akarom.. – motyogta én pedig kicsit hátrébb hajoltam és számra tapasztva a kezeimet nyomtam el a nevetésemet. A telefonja rezegni kezdett, mire kérdőn kaptam fel a fejem. Daichi neve villogott a kijelzőn. SMS. Nem mintha érdekelne a magán tulajdon.. Megnyitottam az üzenetet. „Szombat délután kettőkor lenne a csoportos randi amiről beszéltem. Elég hirtelen mondtál rá nemet a múltkor, szóval hátha meggondolod magad.” Ez tényleg ennyire hülye? Bár nem hibáztatom, én se gondoltam volna hogy Sugawara szerelmes belé. A telefon megint rezegni kezdett. Újabb üzenet. ”Ma később megyek be, tudnál szólni a tanároknak? Előre is köszi.” Van mit.. Sugawarára pillantottam majd elvigyorodtam és kitöröltem a két üzenet.

– Daichi… – motyogta Sugawara. Hát legalább szépet álmodik. Akkor lesz gáz ha felkel. Bár az én arcomra kelni egész jól indítja a reggeleket.. De nem hiszem hogy az én arcomra lenne kíváncsi. Jobb lesz ha felöltözök és lelépek amíg fel nem ébred…

Unottan sétáltam Iwa mellett. Akárhányszor eszembe jut a ma reggel vagy a tegnap este..

– Ááá! Idegesít!

– Ne ordibálj! Idióta! – rúgott oldalba Iwa. Fájdalmasan simogattam a fájó pontot ő pedig összeráncolt szemöldökkel méregetett. – Nem is nyafogsz hogy miért rugdoslak?

– Jelenleg rohadtul nem érdekelsz. – mondtam duzzogva.

– Ez szokatlan tőled.. – mondta kicsit talán aggódva. Akármilyen szőrös szívű, mégiscsak a legjobb barátom. – Mi történt? – kérdezte végül.

– Tegnap este egy aranyos cicusnál aludtam… – kezdtem felsóhajtva.

– Mégse érdekel! Vissza szívom! – mondta mérgesen.

– Nem történt semmi olyan. Tök másba szerelmes. És engem sem érdekel úgy. – mondtam amin kicsit meglepődött.

– Szóval csak nála aludtál? – kérdezte mire bólintottam.

– De elég.. fura.. Mármint tök ellenséges velem, meg minden, ami annyira nem is érdekel, de kicsit sajnálom hogy reménytelenül szerelmes.. – mondtam.

– Az ő dolga, nem a tiéd.

– Tudom, de mégis sajnálom.

– Sokra megy a sajnálatoddal.

– Tudod most egyáltalán nem értesz meg engem.. – mondtam szomorúan, de csak vállat vont.

– Szerintem te se érted saját magad. Nem érdekel téged a lány, de mégis rosszul esik neked, hogy közönyös irántad és sajnálod amiért reménytelenül szerelmes egy srácba aki nem te vagy.

– Jó, mindegy, tényleg nem értem.

– Milyen üzenetről beszélsz? – kérdeztem Daichit értetlenül, mire elővette a telefonját és felém tartotta. Elolvastam a két üzenetet, majd sóhajtva megmutattam a telefonomat.

– Biztos nem küldte el rendesen. – mondta mikor látta hogy az én telefonom tényleg nincs új üzenet.

– Bocsi Daichi..

– Nem a te hibád. És végül is megoldottuk, nem? – mosolygott rám. Csak bólintottam. Az én telefonommal lenne a baj? De eddig tökéletesen működött. Majd beszélek erről apuval, ő jobban ért hozzá mint én.

– Januárban edzőtábor. – mondta Daichi csak úgy mellékesen.

– Igen.. Hihetetlen hogy a Nekoma belement az edzőmeccsbe. A sensei biztos sokat zaklatta őket telefonon. Hálásak lehetünk neki.

– Igen. – bólintott Daichi. – Ráadásul Ukai sensei unokáját is rávette hogy edzen minket. Taka-sensei nem semmi.

– Tényleg sokat tesz a csapatért. – mosolyogtam.

– Tényleg, tegnap voltam nálatok, de anyukád azt mondta nem vagy otthon.

– Mi? Jaa. Egy barátommal találkoztam.

– Egy barát hm?.. – most ezt miért így mondod? Várjunk, ugye nem látott minket Oikawával? Akkor vége az életemnek, egy életre eláshatom magam. Rám bélyegezné hogy az ellenséggel barátkozok! – Csak kicsit meglepődtem hogy kilenckor nem vagy még otthon. – kilenc?

– Olyan tíz körül mentem haza..

– Jó fejek a szüleid, hogy megengedik hogy ilyen sokáig kimaradj. Ha én lennék az apád este nyolcra haza kéne érned.

– Túl szigorú vagy.. és mi ez a szöveg, hogy ha te lennél az apám? – kérdeztem amin hangosan felnevetett. Jobban átgondolva, ha ő lenne az apám legalább nem lennék reménytelenül szerelmes, nem? – De egyébként miért kerestél? Ráadásul este kilenckor. – kérdeztem.

– Csak oda akartam adni függvény táblázatot. A múltkor mondtad hogy neked nincs és gondoltam odaadom az enyémet hátha segít. – kezdett el kutakodni a táskájában majd felém nyújtotta a könyvet.

– De ezt ma is ide tudtad adni. – nevettem és elvettem tőle.

– Igen, de mivel ma dolgozatot írunk úgy gondoltam talán át szeretnéd tanulmányozni otthon is. – mondta én pedig hálásan mosolyogtam rá.

– Köszönöm. Ez kedves tőled. – mondtam mire csak mosolyogva motyogott valamit. Csak ne szeretnék beléd újra és újra.. Kinéztem az ablakon. Pár lány körbe állta az egyik srácot és nagyon lelkesen mondtak neki valamit. Milyen népszerű.. Bár Oikawának több rajongója van. Mit esznek benne? Arrogáns, idegesítő és kotnyeles.

– C! – ciccegtem mérgesen. Az a szemét csinált egy szelfit kettőnkről míg aludtam, ráadásul az én telefonommal. Csak az időt akartam meg nézni a készüléken erre egy ilyen háttérkép fogad. Kinyírom.

– Baj van? – kérdezte Asahi-san.

– Nem, semmi. – morogtam.

– Nem úgy nézel ki. – mondta aggódva.

– Mondtam hogy semmi bajom! – mordultam rá mire ijedten húzta be a nyakát és nagy szemekkel nézett rám.

– O..Oké.. – motyogta majd leült a mögöttem lévő padba. Daichi meglepetten nézett rám, majd összenéztek a fejem felett. Idegesen beletúrtam a hajamba mind a két kezemmel és kicsit megráztam a fejem. Most komolyan Oikawa miatt mordultam rá Asahi-ra? Bűnbánóan hátra fordultam.

– Ne haragudj, csak szar reggelem volt.. – magyarázkodtam.

– Ugyan. Megesik. – legyintett.

– Hogyhogy szar reggeled volt? – kérdezte Daichi.

– Hosszú lenne elmagyarázni.. – legyintettem.

Szombat délután egy

..Daichi egy óra múlva már azokkal a lányokkal lesz.. Hangosan felsóhajtottam és hanyat feküdtem az ágyamon. Majd biztos elmennek karaokézni. A lány nevetve hozzá bújik, hogy énekeljenek együtt egy romantikus dalt, Daichi meg mosolyogva belemegy a dologba. Utána elmennek valahová kajálni és az a ribi direkt összekeni a szája szélét, hogy aztán az a hülye Daichi letörölje onnan..

– Ezt nem hiszem el! Hülye, hülye, hülye Daichi! Mégis miért hagyod hogy ilyen könnyen elcsábítsanak? Vedd már a jeleket te ostoba! – fordultam hasra és a párnámba temettem az arcomat. Fulladnék meg.. A csengő hangjára ijedten meg ugrottam. Ha Daichi jött, hogy még egyszer megkérdezze nincs-e kedvem velük menni, akkor bemosok neki egy hatalmasat! Aztán majd a hülye ribije meg aggodalmaskodva ápolgathatja azt a hülye fejét. Idegesen trappolva álltam meg az ajtó előtt majd kinyitottam az ajtót..

– Suga-chan! Konnichiwa! – mosolygott rám Oikawa egy szatyorral a kezében.. Ez meg mit keres itt?

4. rész - Válasszon fegyvert