Secret Soldier

Sziasztok!  A rövid fanficeket a ti kéréseitek alapján írom. Ezt a fanficet Karasu kérésére hoztam 😘 KageHina történet lesz még hosszabb is, de egyenlőre csak ilyen rövideket tudok hozni. Azért remélem tetszeni fog ez a kis szösszenet Kageyamával és Hinatával.  Jó olvasást! Kageyama szemszöge Álmosan sétáltam a tesi terem felé. Még alig voltak az iskolában.. Sugawara-san pedig késik, pedig nála van a kulcs. Na meg még a tökmag sincs sehol, pedig gyakorolnunk kéne az új gyorsunkat. – Kaaa-geee-yaaa-maaa!!! – csapódott a hátamnak az említett személy és pióca ként tapadt rám. – Mi a..?! – próbáltam lefejteni magamról hideg ujjait.. Hideg? Lepődtem meg és kérdőn pillantottam rá vállam felett. Arcát hátamba fúrta, csak piros fülei látszottak. Kifújtam egy mély levegőt, a leheletem ködként szállt fel. Észre se vettem, hogy ilyen hideg van. Ő meg minden bizonnyal ma is biciklivel jött suliba. Hirtelen elengedett és mosolyogva nézett fel rám. Orra hegye és arc...

Suu-nii – Tadaima! – hallottam meg anyukám hangját, mire ijedten pattantam fel. Oikawa értetlenül nézett rám én pedig a szobában kapkodtam a fejem, majd megakadt tekintetem a szekrényen. Felvettem a kiürült sörös dobozokat és gyorsan eldugtam őket, majd mintha mi sem történt volna visszaültem Oikawa mellé. – Okaeri! – ordítottam vissza. Oikawa halkan felnevetett mellettem amitől csak még kellemetlenebbül éreztem magam. – Su-chan, vendéged van? – kérdezte majd benyitott a szobámba. Oikawa mosolyogva integetett. – Csókolom, elnézést a betolakodásért. – nahát, Oikawában van illem.. Csak ezt nekem valahogy rohadtul nem mondta, mikor szó nélkül bejött a lakásba.. – Jajj, Oikawa-kun. Addig maradsz ameddig szeretnél. – mondta anyu mosolyogva. Ne hagyd már, hogy az ujjai köré csavarjon! Férjes asszony vagy! – Su-chan, egy pár perc múlva itt vannak Haruka-sanék. – Rendben. – bólintottam. – Ha éhesek vagytok egyetek nyugodtan, valami.. rendes kaját.. – mondta az előttünk lévő csokikat...

Válasszon fegyvert Oikawa a kezembe nyomta a szatyrot, majd lazán besétált a lakásba és miután levette a cipőjét a szobám felé vette az irányt. – Várj! Te mi a fenét keresel itt?! – siettem utána. – Az egyik ismerősöm mesélte, hogy pár Karasunós sráccal mennek randizni ma délután.. – kezdte. Letettem a kis asztalomra a szatyrot és mogorván közbe vágtam. – Egy lány ismerős, természetesen. – forgattam a szemem. – Hát igen, elég népszerű vagyok. – mondta magabiztosan. – Szóval mikor ezt meghallottam eszembe jutott mit meséltél. Szinte láttam a szemem előtt ahogy az ágyon hemperegsz könnyes szemekkel és az órát bámulod azon töprengve, hogy „Az a lány most biztos belé karol, az az ostoba meg hagyja! Hülye Daichiii, vedd már a lapot!” vagy éppen „Daichi most csókolja meg! Biztos vagyok benne hogy most csókolja meg!” ezek után soksok szánalmas sírás-zokogás végül olyan feldagadt szemekkel ébredsz mint aki verekedett. – ha nem lenne igaza most tuti behúznék neki egyet. Bár ezt anélkül...

Ez meg mit keres itt? Sugawara békésen szuszogott a párnáját ölelve. Mutató ujjammal megböktem az arcát mire halkan nyöszörögve fúrta fejét a párnájába. Olyan mint egy kis cica.. Legalábbis mikor alszik. Halkan felsóhajtottam és felállva a futonról tüzetesebben végig néztem a szobán. Megakadt a szemem egy fényképalbumon a könyves polcon így kíváncsian vettem elő és lapozgatni kezdtem. Elég sok képen szerepelnek együtt Daichival. De vannak itt képek a családjával is, meg gondolom család barátokkal vagy egyéb rokonokkal. A következő oldalon Sugawara öltönyben volt és az apukája mellett állt. Egy esküvő, talán.. Lapoztam még egyet, és csakugyan volt egy kép Sugawaráról és egy mennyasszonyi ruhás nőről. Egész jól mutatnak együtt. Hihetetlen hogy meleg. Újra Suga felé fordultam. Motyogott álmában. Letettem a fényképalbumot és közelebb mentem hozzá. – Daichi.. – motyogta halkan. Húha! Nedves álma van? De poén! – Ne.. – miért ellenkezik? Bár nem mintha nem lenne aranyos… – haragudj.. r...

Mikor Narutónak eljár a szája.. – Hn. – Te meg a szokásosnál is hangosabb. – néztem Itachira dühösen. Csak vállat vont majd inkább ott hagyott. Unottan fordultam vissza a vászonhoz és tovább kevertem rajta a színeket. A kedvenceim közé az absztrakt művészet tartozott. Néha fát festettem, vagy embereket teljesen átszínezve a dolgokat a lelkivilágomnak megfelelően. Így többnyire nem lehetett észre venni minek is indult a kép.. – Agresszió, kétségbeesés, félelem.. – hallottam meg Sasori hangját. Meglepetten néztem felé. A festményt tanulmányozta. – Kankurou? – kérdeztem mire bólintott. – Azt mondta órák után felkerested Kakashit, és hogy felzaklatva jöttél ki onnan. Gondolom nem kért bocsánatot. – Végül is de.. Aztán mégsem. – Akarsz róla beszélni? – kérdezte mire megráztam a fejem. Azt mégsem mondhatom el neki, hogy egyetlen csóktól felizgultam.. Bár lehet valamit viagrát juttatott át a számba, csak nem vettem észre a döbbenettől.. Szeretném ezt hinni. Sasori megsimította arco...