🔞 Kelepce 10. rész 🔞

Varjú – Itachi

A Shizen legfelső emeltén volt az irodám. Csendes, nyugodt, letisztult, tágas és mégis sötét. Sok volt az ablak, de mindegyikben sötétített üveg volt. Az elődömnek durva migrénes fejfájásai voltak, de mikor átvettem tőle a vezetést, ezt a részét az irodának egyáltalán nem változtattam meg. Részben azért, mert olykor nekem is nagyon fájt a fejem, másrészről pedig azért, mert illett a gyászos hangulatomhoz.

– Uram, az öccse van itt. – jelentette Konan de mielőtt bármit mondhattam volna, Sasuke kikerülte őt és beengedte magát.

– Szarul nézel ki. – a hangjában volt némi aggodalom, amit palástolni próbált és az arcvonásait is igyekezett kőszerűvé tenni, de csúfosan elbukott.

– Nem aludtam jól. – feleltem bár ez az elmúlt éveim bármelyik napjáról elmondható volt. Olyan régóta karikásak a szemeim, hogy már nem is emlékszem, milyen volt az arcom nélkülük. – Szokatlan, hogy ilyen korán meglátogatsz. Baj van? – felálltam a kanapéról ő pedig közelebb lépett hozzám.

– Lenne pár kérdésem. – az baj. Nagyon nagy baj.

– Miről? – a hangom bár higgadtnak tűnt, a gyomrom megremegett az idegességtől.

– Először is, meg kell ígérned, hogy nem akadsz ki. – Semmi olyasmit nem tudna mondani, amin kiakadnék.

– És hogy nem leszel dühös. – Túl egyszerűek a feltételei.

– És semmiképp ne hazudj vagy kertelj, válaszolj őszintén és egyértelműen. – nézett fel rám elszántan és meg sem fordult a fejében, hogy ha valamire a szavamat adom, akkor is hazudhatok. Megbízott bennem.

– Megígérem. Mindet. – egy leheletnyi megkönnyebbültség ült ki az arcára, de aztán újra feszültté vált és hogy el tudja ezt rejteni, megköszörülte a torkát és leült velem szemben az egyik fotelben. Visszaültem a kanapéra és igyekeztem úgy tenni, mintha nem látnék át rajta.

– Mostanában egyre több a… Vagyis nem csak mostanában viszont ez. – újra megköszörülte a torkát, de aztán feladta a játékot és a hajába túrva felsóhajtott. – Gyűlölöm, hogy ennyire gyenge vagyok. – mordult fel dühösen.

Finoman elmosolyodtam, ő pedig leengedte a kezét és újra rám nézett. Érdeklődve biccentettem oldalra a fejem.

– Mi a fene folyik ebben a városban?

Háború a hatalomért. Egy egységes, kiterjedt, sötét birodalomért. Ez az ami érdekli, de a kérdése alapján mondhatnék valami félrevezethetőt is. Ha egyértelmű választ szeretne, a kérdésnek is pontosnak kell lennie. – Politikáról akarsz beszélgetni? – kérdeztem mire bosszúsan összevonta a szemöldökét és felsóhajtva masszírozta meg az orrnyergét.

– Konkrétabb leszek. – engedte le a kezét és egyenesen a szemembe nézett. – Uzumaki Naruto egy gyilkos?

Ez érdekli a legjobban? Hogy a szeretője ölt-e embereket? Nem mintha erről tudnom kéne, akkor miért hozzám jött ezzel?

– Elvitt a Medve Verembe. – a hangja sietős volt de kemény. Blöfföl. Nem volt ott, arról tudnék, de értesült a helyről, valószínűleg az Uzumakitól de ebben nem lehetek biztos. De ez jó alkalom rá, hogy elrettentsem tőle és magától szakítsa meg a kapcsolatot vele.

– Nincs bizonyítékom rá, hogy gyilkos lenne, de a rendőrségen úgy sejtik, hogy ő áll a Takamura családnál történt mészárlás mögött. – A fehér bőre ellenére is feltűnt ahogy elsápad a válaszomat hallva.

– Akkoriban már nem igazán foglalkoztam rendőrségi ügyekkel, csak fél infóim vannak, de utána kérdezhetek, ha akarod.

– Apa azért küldött el, mert Shisui és te együtt voltatok? – Meglepetten vontam fel a szemöldököm.

Nem akarja elhinni, hogy Naruto gyilkos. Hallani sem akar róla, ezért terel. Drága kisöcsém, te is elég nehéz helyzetbe kerültél nem igaz?

A szüleink biztos nem mondták el neki, hogy tudtak a viszonyomról Shisuival, szóval ezt is mástól tudja és most nem meri megkérdezni a szüleinket.

– Nem küldtek el. Én döntöttem úgy, hogy elmegyek. – hogy megvédjelek titeket.

Madara helyeselte a döntésemet és Shiusira bízott. Apa koránt sem tudott eleget ahhoz, hogy átlássa a szervezetek működését és úgy egyáltalán a biztos létezésüket, de annyit azért tudott, ha Madara lát bennem valamit, és a sötétség elragad, nincs értelme utánam nyúlnia. Szóval elengedett és védte anyát meg az öcsémet.

– Választhattam, hogy maradok vagy Shisuival leszek. – Mikor hozzáköltöztem még semmit nem éreztem iránta, de aztán apránként minden megváltozott köztünk.

– De hát csak tizenkét éves voltál. – a hangjából sütött a megvetés, ami összeszorította a szívemet. Nem akarom, hogy azt higgye, Shisui megrontott vagy megvezetett.

– Shisui nem ért hozzám amíg meg nem értem rá. Meg sem csókolt és sosem kényszerített semmire. – ez látszólag kevés vigasznak tűnt. – Elítélsz miatta? – gondolkodás nélkül kezdte el rázni a fejét, hogy nem, amin elmosolyodtam.

– Sosem ítélnélek el. – Ebben azért kételkedem. – De nem értem. Madara vitt el téged és anyáék úgy viselkedtek mintha mindez teljesen rendben lenne. – Nem mintha bármit tehettek volna ellene.

– Miért foglalkoztat ez most ilyen hirtelen?

Az elmúlt években sosem kérdezett erről, most mégis erről faggat ahelyett, hogy a tárgyra térne.

Sasuke egy darabig gondolkozott, de aztán elővette a telefonját és keresni kezdett rajta valamit. Mikor megtalálta, felém fordította a kijelzőt. Egy fotó volt rajta egy nyomtatott levélről, amit neki címeztek. Gyorsan átfutottam a sorokat és zavartan összeráncoltam a szemöldököm.

– Korábban is kaptam egyet, amiben Narutóról volt szó. Az egy viccnek tűnt. – forgatta a szemeit és dühösen legyintett egyet, mintha valóban nem lett volna olyan komoly az a másik levél. – Maradjak távol tőle, mert megégetem magam, meg ilyesmi. Azt hittem valamelyik exe, de utána nem sokkal ezt kaptam. – és megvitatta Narutóval. Valószínűleg ezért célozgatott arra az Uzumaki a legutóbb, hogy ki fogják tagadni a szüleink, csak azért mert meleg.

De a sorok mögött volt valami más is. A sok gyerekes kis pletyka mellett volt egy mondat ami arra utalt, én öltem meg Shisuit.

„A bátyád olyan mint egy ólomgolyó, ami befurakodott egy férfi szívébe, mert máshogy nem talált magának helyet benne.”

– Tudom, hogy nem sokkal Shisui halála után hagytad el a rendőri szakmát. De azt nem tudtam, hogy elküldtek.

Nem küldtek el, én mondtam fel, és Madara volt az egyetlen aki megértette a döntésemet és elfogadta. Nem akadékoskodott mikor benyújtottam a felmondásom. A többiek összesúgtak, azt mondták gyenge vagyok és sosem lett volna szabad már ilyen fiatalon belépnem, de Madara nem kérdezett semmit, csak bólintott és csendre intett mindenkit. Kivizsgálták Shisui ügyét és megosztott velem mindent róla, de persze közben igyekezett felmérni a hűségem és meggyőzni, hogy ne forduljak el a klántól és ne őket hibáztassam. Fogalma sem volt róla, hogy már rég áruló voltam.

– Téged vádoltak Shisui halálával, ugye? – Még mindig nem értem miért ez a téma.

– Ők engem vádolnak, én őket vádolom. A halála megoldatlan ügy. – zártam rövidre. – Miért kérdezel erről?

– Mi az a Medve Verem? – tette fel újra a kérdést.

– Illegális küzdőtér. – feleltem röviden. Sasuke várakozón hallgatott, de mikor nem folytattam mély levegőt vett és hátradőlt a fotelben.

– A tiéd a hely?

– Nem.

– De sokat vagy ott.

– Igen.

– Miért? – mert én vezetem. Hosszúra nyúlt a csend így Sasuke ismételten felsóhajtott. – Azt mondtad válaszolni fogsz.

– Nem gondoltam, hogy rólam kérdezel majd.

– Megfojtottál egy embert a küzdőtéren, egy kibelezett hulla gyomrába dugva a fejét. – közölte a száraz tényeket, amiket fogalmam sincs kitől hallott. Ráadásul ez egy elég régi eset és mégcsak nem is érzem olyan komolynak a dolgot. Ott és akkor jó ötletnek tűnt, nem mintha az lett volna a fő cél, hogy így végezzek vele. Ő esett el, az előző hulla pedig épp ott volt a feje alatt, felvágott testtel. – Nem is tagadod?!

– A veremben nincsenek szabályok sem tisztesség.

– Ez nem mentség. – ingatta a fejét döbbenten.

– Nem annak szántam. – mondtam halkan. – Miért kérdezel ezekről?

– Ezek nem normális dolgok bátyám. Persze, hogy megkérdezlek róluk. – halk volt, de nem annyira, hogy ne halljam. Mikor felemelte a fejét és rám nézett, összeszorult a mellkasom. – Tényleg szörnyeteg vagy. – felesleges lenne tagadnom vagy arra kérnem, hogy maradjon távol a Medve Veremtől és Uzumaki Narutótól. – Nincs mit mondanod? – néha sokkal rosszabb beszélni, mint hallgatni. Bár vannak esetek amikor a hallgatás is rossz válasz.

Sasuke felállt és kiviharzott. Konan nem sokkal később belépett az ajtón és csendben várta, hogy szükségem van-e tőle valamire. De mikor csak legyintettem, hogy távozhat, azonnal meghajtotta a fejét és kilépve az irodából behúzta maga mögött az ajtót.

Kockázatos lenne most Kisamének írnom és valljuk be, a klánom dolgai, mégis csak a klánomra tartoznak leginkább. Elővettem a telefonom és küldtem egy üzenetet Obitónak, amiben arra kérem, hogy találkozzon velem. Nem sürgettem, mégis azonnal választ kaptam tőle, amiben az állt, hogy úton van a Shizenhez.

Miközben letettem a dohányzó asztalra a telefont, elnyomtam egy kelletlen mosolyt, hisz Obito ezzel adta a tudtomra, igencsak felelőtlenül, hogy megfigyelés alatt tart. Nem mintha ezt ne sejtettem volna, de azért óvatosabb is lehetne.

Mikor legutóbb segítséget kértem tőle, azt kérte, hogy cserébe adjam át neki Deidarát. Akkor még azt hittem van elég időm, mielőtt az öcsém komolyabban belebonyolódhatna a titkainkba, de nagyot tévedtem. Ha Deidara a kezei közé kerül, ki fog derülni a titkom. Fény derül rá, hogy az Egerekhez tartozok.

Szóval ha újra őt kéri, fel kell készülnöm rá, hogy kiderül az igazság.

Gondterhelten megdörzsöltem az orrnyergemet és felsóhajtottam.

Ez nehéz menet lesz.

~

Obito kérdés nélkül beengedte magát, Konan dühösen elkapta a karját mikor beérte és épp levegőt vett, hogy tájékoztassa az etikettről, mikor megszólaltam.

– Hagyd csak. Menj ki és ne engedj be senkit. – ezen Obito elmosolyodott és gúnyosan integetett Konan arca előtt, mire ő feszülten fejet hajtott és távozott. Mikor Obito felém fordult, az arcán már nyoma sem volt a színlelt jókedvnek.

– Sasuke itt volt. Mit mondott?

– Most nem hallgatóztál? – dőltem az íróasztalom szélének és karba fontam magam előtt a kezeimet.

– Tudom hihetetlen, de nem értem rá. – fintorgott kissé feszülten. Biztos neki is megvan a maga baja, de még ha ő most épp nem is ért rá, egy embere biztos lehallgatott.

– Tud a Medve Veremről és Shisuiról. – Obito szemöldöke zavartan szaladt össze. – Nem csak Naruto tömi a fejét. Valakitől leveleket kap, amik bár gyerekesnek tűnnek, de az illető engem vádol Shisui halálával, szóval…

– Ne kezdj el komplikálni Itachi! – vágott közbe élesen így elhallgattam. – Talán csak téged akarnak besározni. – vett visszább a hangerejéből de az arca még mindig szigorúan meredt rám.

– Olyan infókat osztanak meg vele, amikről nem kéne tudnia. – szorítottam ökölbe a kezem. – Már most is sok kérdése van, szerinted nem fog utána járni semminek?! Az öcsém védett! Nem szabad tudnia ezekről, nem szabadna hagynotok, hogy leveleket kapjon és hogy egy Galambbal beszélgessen és…!

– Akkor mégis mit tegyek!? – vágott ismét a szavamba és ezúttal elég hangosan kiabált ahhoz, hogy a kedvemet szegje.

Megdörzsöltem a homlokom és felsóhajtva igyekeztem lenyugtatni magam. Ezzel nem megyek semmire. Le kell higgadnom, ha túl forrófejű vagyok a végén még hibát követek el és azt most nem engedhetem meg magamnak.

– Védd meg. – fordultam felé. – Ne menjen a Verem közelébe, sem Naruto közelébe és ne kérdezősködjön Shisuiról és a haláláról és ne… Ne kerüljön bele ebbe az egészbe.

– Nekem úgy tűnik, már benne van. – a gyomrom görcsbe rándult az idegességtől. Obito bosszúsan dörzsölte meg a tarkóját és felsóhajtva átkozódott az orra alatt. – Azt hiszem Karinnak szüksége van egy társa, az előző nemrég meghalt. Talán ő betaníthatná Sasukét amíg nem találunk neki valami mást és ki nem ismerjük a képességeit.

– Te ezt már el is döntötted. – a tekintete rám villant és egy ideig farkasszemet nézett velem, mielőtt bosszúsan felsóhajtott volna.

– Szeretem mikor ennyire eltökélt vagy, de ez most nem épp a megfelelő pillanat. Emlékeztesselek, hogy milyen helyzetben is vagy éppen? – mutatott az arcomra miközben fenyegetőn felém lépett egyet.

– Nem hagyom, hogy az a mocskos kígyó és a csapata rátegye a kezét az öcsémre. – már a gondolattól is hányingerem van, hogy Orochimaru kísérletezni kezdjen Sasukén, mint ahogy a többi beosztottján is.

– Oh igen és mit tervezel? – kérdezte könnyedén, egy cseppet sem rejtegetve, hogy gúnyolódik velem. – Megölöd az a kis rókafajzatot? – célzott ezzel Narutóra. – És gondolom megkeresed azt aki a leveleket küldte ugye? És azt hogy tervezed? Talán a lábadozó kis kémszeretőd majd megpróbálja kideríteni neked és szépen pofára esik, ahogy a Galamboknál is.

– Tehát az üzenetet nem egy Galamb írta? – csaptam le a témára, mire Obito arca megrándult. – Tudod ki írta?

– Nem tudom biztosan, de már hallottam a dologról oké?

– Miért nem szóltál róla?!

– Miért tettem volna? Bárki is próbálja felhívni Sasuke figyelmét, már rég megtette. Nem tudod megvédeni.

– Mondj el mindent amit tudsz!

– És aztán mi lesz? – kérdezte ezúttal higgadtabban és valóban kíváncsian várta a válaszomat. – Az embereid végrehajtók Itachi, abból is az öldöklős fajták, arról nem is beszélve, hogy Madara mennyire kibukna ha tudná, hogy erre használod az embereidet miközben sokkal fontosabb dolgaid vannak. – megfeszült az állkapcsom.

Hiába vagyok alvezér, a többiek sosem tekintettek rám egyenrangúként, csak elvégeztetik velem a piszkos ügyeket és a takarítást, aztán kispadra küldenek.

De mit tudhat Obito amit én nem? A levelekről Kisame sem tett említést, pedig az egyik embere egészen közel került Sasukéhez és Narutóhoz is, akkor mégis hogyan?

Obito közelebb lépett hozzám és lenézett rám. Nem volt sokkal magasabb mint én, épp csak fél fej volt köztünk, de most sokkal többnek tűnt, mivel az asztalnak voltam támaszkodva, és kissé előre voltam görnyedve. Fel sem tűnt milyen kiszolgáltatott testtartást vettem fel. Kihúztam magam és szembe néztem vele, amin elmosolyodott.

– Megvédem, elterelem a figyelmét, eltávolítom mellőle az Uzumakit és ezentúl informállak mindenről, amiről csak akarod. – a hangja mintha hipnotizálni próbált volna, nyoma sem volt benne dühnek vagy gúnynak, sokkal inkább a számító elégedettséget hallottam ki belőle. Most jön a követelés. Deidara. – De neked is adnod kell valamit. A hallgatásomért amiért elrejtem Madara és a többiek elől ezt az egészet és azért is amiért az erőforrásaim egy részét a védelmébe és a terelgetésébe fektetem ahelyett, hogy azt tenném amit mindenki elvárna. Beavatnám vagy elhallgattatnám, ha úgy tűnik nem elég hűséges hozzánk. – a gyomrom megremegett az idegességtől és mély levegőt kellett vennem, hogy lenyugtassam magam annyira, hogy ne szálljak vele vitába. – Ez már két elég nagy szíveség.

– Csak mond mit akarsz. – térjünk végre a tárgyra. Deidara…

– Tedd szét a lábaidat és kérj meg szépen, hogy dugjalak meg. – egy pillanatra fel sem fogtam amit mond, de mikor a szemeibe néztem, nem volt kétségem afelől, hogy jól hallottam. – Még jobb lenne, ha nadrágodat és az alsódat is levennéd. – támaszkodott meg az egyik kezével a csípőm mellett az asztalon.

– Kérj mást. – morogtam dühösen.

– Mindenem megvan Itachi. – sóhajtotta és szabad kezével a hajamhoz nyúlva kezdett el egy tincsemmel babrálni. – Tudod engem nem zavarna, ha beavatnánk az öcsédet. Kevesebb macera meg minden. Csak miattad fáradozok vele ennyit, szóval igazán nem nagy ár ezt megtenned. – elengedte a hajam és lemosolygott rám. – Vagy talán túl nagy ár ez az öcséd biztonságáért?

Nem. Bármit megtennék azért, hogy ne kerüljön bele ebbe a sötét világba.

Hátat fordítottam Obitónak és letoltam a nadrágom az alsómmal együtt. Hallottam ahogy halkan felnevet, biztos arra számított, hogy erőszakosabbnak kell lennie, hogy megkapja ezt. Elárultam a klánom, megöltem pár ártatlant, hogy bizonyítsam hűséges vagyok a Grízlikhez, ezek után téved ha azt hiszi van még gerincem. Előre dőlve lefeküdtem az asztalra és az öléhez toltam a fenekem.

– Kérlek, dugj meg. – a vállam felett hátra néztem rá, mert egy részem attól félt, csinál egy videót vagy egy képet, hogy megalázhasson, de ehelyett döbbenten állt és vigyorgott, miközben az arca enyhén kipirult. Jobban belegondolva, az is lehet, hogy nem csak poloska van az irodámban, hanem kamera is.

– Mond újra, a nevemmel együtt, és húzd szét a feneked. – nézett a szemembe én pedig megfeszült állkapoccsal fordultam vissza előre és engedelmeskedtem.

– Kérlek segíts, Obito.

Levegőért kaptam mikor az egyik ujját belém nyomta. Szóval komolyan gondolja? Mármint nem csak egy megalázó helyzetet akart látni, hanem ez komolyan izgatja is?

– Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyen megteszed. – Bedugta még egy ujját és keményen belém döfte őket, aztán ollózott egy párat, amitől görcsbe rándult a gyomrom, főleg mikor egy pillanatra elérte bennem a prosztatám. Kihúzta az ujjait én pedig megkönnyebbülten lazultam el kissé. – Tiszta vagy. Készültél? Vagy a kémed van felül? Ahogy kinéztetek úgy tűnt, de húzogatod őt.

– Sokat pofázol. – bukott ki belőlem, amin felnevetett.

– Nem te vagy az első aki ezt mondja.

Ráfogott a kezeimre és még jobban széthúzta a fenekem.

– Hajolj jobban előre. – engedelmesen megtettem ő pedig hirtelen letérdelt és belém nyalt.

Összerezzentem a döbbenettől és az érzéstől egyaránt és mikor a fenekemet markolva még mélyebbre dugta bennem a nyelvét, megremegtek a térdeim. Ez nagyon furcsa. Az asztalra nyomtam a homlokom és lehunyva a szemem koncentráltam az érzésre, ami egyre jobban felizgatta a testem. A farkam merevedésnek indult és az asztal szélének ütközött, amitől egy pillanatra megijedtem és összerezzentem.

Obito észrevette ezt és abbahagyta a műveletet így egy pillanatra megint ellazultam és igyekeztem rendezni a légzésemet. Megfogta az ingem és felgyűrte a hátamon, mintha csak le akarta volna ellenőrizni, hogy milyen a bőröm a ruha alatt. A hasam alá nyúlt és felemelve magához húzott miközben elkezdte kigombolni a legfelső gombokat.

– Szét vagy csúszva. A kis kémed mégsem gondoskodik így rólad?

Ostoba elgondolás, hogy mindenki csak egyféle módon élvezi a szexet és hogy csak arra van szüksége. Ezerszer inkább választom őt, mint Obitót vagy egy másik seggnyalót.

– Hn! – leszorított szemmel nyögtem fel mikor egyik kezével megcsípte a mellbimbóm míg a jobbjával kiszabadította a farkát az alsójából, ami így a farpofáim közé feszült. Lehúzta rólam az ingem és a nyakamba csókolt, de aztán egy pillanatra elakadt és gyengéden végig simított a vállamon egy apró karmolás nyomot.

– Te és a kémed tényleg együtt vagytok? – noss ezt hazudtuk, vagy nem?

– Igen.

– És ilyen könnyen megcsalod? – dühösen kaptam felé a fejem, ami látszólag meglepte.

– Mondtam, hogy kérj mást! Nem élvezetből csinálom ezt! – elgondolkodva pillantott félre aztán felsóhajtott és vállat vont.

– Ha elég keményen tiltakozol nem erőltettem volna. – zavartan néztem rá és épp el akartam húzódni, mikor megragadta a csípőm és figyelmeztetés nélkül belém hatolt. Előre dőlve kapaszkodtam meg az asztalban és levegő után kaptam a feszítő érzésre. – Istenem de rohadt szűk vagy. – morrdult fel elégedetten én pedig levegő után kapkodva próbáltam ellazítani magam, de amint úgy éreztem sikerülne, félig kihúzódott és újra belém vágódott. – Lazíts, így le fogod tépni a farkam. – annak ellenére, hogy ezt mondja, egész durván mozog bennem. Érzem ahogy kidörzsöli a falaimat, ez rohadtul fáj.

– Lassíts. – kaptam el a kezét a csípőmön, így leállt egy pillanatra.

– Túl durva? – kérdezte meglepetten majd előre nyúlva, megragadta az állam és maga felé fordította. – Nagyon szexi arcot vágsz. Igazából tetszik, nem? – rohadtul nem. Éget, és nem a jó értelemben. Elengedte az állam és az egyik kezével a számba nyúlt. – Nyálazd be rendesen. – erre hamarabb kellett volna gondolnia. Összerezzentem mikor valami nedves folyt a fenekemre és kiengedve az ujjait a számból hátranéztem rá. Nincs nála semmilyen tubus vagy tasak, akkor az előbb… Megnyalta a száját és nyelve egyet rám vigyorgott. Most komolyan odaköpött? Fúj!

– Síkositóról hallottál már?

– Az egyik exem allergiás volt rá, azóta biztosra megyek.

Ezerből egy embernél ha van ilyen, és többféle síkositó is létezik amik sokkal hasznosabbak, mint a nyál. Kihúzódott belőlem és elkente rajtam a nyálas ujjaival a saját nyálát, aztán mielőtt ideje lett volna megszáradni, újra belém hatolt és elégedetten felmordult.

– Érzem ahogy remegsz belül, neked is tetszik nem igaz? – Hajolt felém és a hajamba túrva emelte meg a fejem. – Ha édesen nyögdécselnéd a nevem, azzal nagyon levennél a lábamról. – Szorosan összezártam az ajkaimat amin felnevetett, és egy erőteljesebb lökéssel elmélyedt bennem, majd megállt egy pillanatra. Éreztem ahogy remegnek a hozzám feszülő combjai, de még nem élvezett el, viszont közel jár. A tarkómba csókolva egy lassabb ütemet kezdett el diktálni, a szabad kezével pedig lentebb küzdötte rólam a nadrágot a combomról. – Ruhákban is jól nézel ki, de meztelenül embertelenül dögös vagy. – Húzni akarja az aktust. Azért lassít, hogy tovább tartson.

– Élvezz már el. – morogtam dühösen, amin halkan felnevetett és kihúzódott belőlem. Felé fordultam ő pedig megfogta a csuklóm és magához húzva átölelte a derekam, majd hirtelen lehúzott a földre és elengedett, miközben a tenyerein megtámaszkodott maga mögött a padlón.

– Lovagolj meg. – intett egyik kezével a csípője felé, mintha azt mondaná, „csak tessék”.

Felmordulva bújtattam ki az egyik lábam a nadrágom szárából, a másikkal nem vesződtem így az a vádlimnál elakadt. Obito ölébe másztam és hátra nyúlva megfogtam a merevedését, amit felállítva irányba helyeztem és lassan magamba engedtem.

– Egész gyakorlott vagy. – Miért hangzik ez úgy, mintha sértegetne? – Tudod, tényleg nem erőltettem volna, ha jobban hadakozol. – az egyik kezével ráfogott a csípőmre és erősen megmarkolva nyomott mélyebbre, amitől a farka hegye már túl mélyre ért bennem. Hányingerem van. – De már nem tudnék leállni, még ha könyörögnél sem.

– Miért kéne elhinnem, hogy nem erőltetted volna? – kérdeztem ő pedig felnézve rám, egyenesen a szemeimbe nézett.

– Mert nem élvezem a szexet mikor nem kölcsönös a vonzalom. – Megfogta a merevedésem és elmosolyodott. – Amilyen könnyen beadtad a derekad, egyértelmű, hogy te is akartad ezt.

Fogalma sincs róla mennyi mindent megtennék a családomért. Hisz neki nincsenek ilyen fontos személyek az életében. De jobb is ha nem tudja. Higgye csak azt, hogy vágytam erre. Ez a végkifejlet végülis sokkal egyszerűbb, mint amire felkészültem.

Így nem derül ki, hogy Egér vagyok, az öcsém nem kerül be a szervezetbe, és Deidarát sem fogják megkínozni. Csekély ár ez azért, hogy valamilyen érthetetlen oknál fogva Obito a racionális döntések helyett, a pillanatnyi vágyaira hallgatott.

– Gyönyörű és strapabíró. Ritka kombináció. – markolt bele a fenekembe és hátrébb dőlve figyelte ahogy mozgok rajta.

Csak élvezz el végre és legyen vége ennek az egésznek.

Aztán soha többé nem akarok emlékezni rá.

11. rész – Ez a klánunk rejtett erénye