Kelepce 7. rész

Varjú – Itachi

A Medve Verem fülledt, izzadtságtól bűzlő levegője hányingert keltett bennem. Az ordítások összemosódtak egy nagy irritáló zajjá, ami belülről feszegette a koponyámat.

Ma este a szokásosnál is feszültebb voltam, ezért ugyanúgy viselkedtem mint mindig. Nem hagyhattam, hogy rájöjjenek, hogy zavart vagyok, mert akkor fennáll az esélye annak, hogy hibázhatok.

– Hogy van a szeretőd? – huppant le mellém Obito túl ordítva a tömeget. Rá pillantottam de nem méltattam válaszra. Újra a vérben tocsogó izomkolosszust néztem a ringben, aki levegő után kapkodva átkozódott egy számomra ismeretlen nyelven, miközben a feje egyre sötétebb színt öltött a dühtől. Az ellenfele sápadt volt, karcsú és rettentően gyors észjárású.

Hidan mellém lépett és lehajolt hozzám, a szokásossal ellentétben most távolságtartó és tiszteletteljes viselkedést színlelt.

– Uram, az egyik privát teremben késsel támadtak rá egy vendégünkre. Mihez kezdjünk vele?

– Dobd ki. – majd a vendég gondoskodik róla ha akar. Hidan bólintott és elment.

– Mi történt? – kérdezte Obito bár nem tűnt túlzottan kíváncsinak, inkább csak a megszokás vezérelhette a nyelvét. Bár felém pillantott, látszólag tetszett neki a műsor.

A tömeg felbolydult mikor az alacsony férfi rosszul lépett és megcsúszott a véres padlón. Az ellenfele kapott az alkalmon és egy jól irányzott ütéssel állon vágta. Szinte hallottam a reccsenést, de valójában csak az emlékeim hívták elő ezt a hangot. A sápadt férfi nem mozdult.

– A halál beállta, huszonkét óra tizenhét perc. – dőlt hátra kissé csalódottan Obito, a karját a kanapén karfájára tette a vállam mögött, ami egy ösztönös feszültséget generált bennem. – Kár érte. – jegyezte meg én pedig a szemem sarkából észrevettem, hogy van valami a combja mellett, tőlem távolabb. Sötét színű és téglalap alakú, mint egy mappa.

– Miért vagy itt? – már épp bele fogott volna valami felesleges hazugságba mikor hirtelen rápillantottam, amin felnevetett. Pontosan tudta, hogy nem akarom hallani a hazugságait.

– Tudom hogy nem bízol bennem, de ne tartsd magad mellett azt a kölyköt. – a szemöldökömet ráncolva néztem rá ő pedig fogta a dossziét és a kis dohányzó asztalra dobta előttem, a testével felém fordult a mögöttem lévő keze pedig megérintette a hajamat és az ujja köré csavarta. – Elismerem hogy vonzó, de könnyen lehet hogy csak kihasznál téged. – a szemem sarkából a dossziét néztem, meglepően vékony, talán csak blöfföl és nincs is benne semmi. – Nem hiszem, hogy rosszat akarsz a családunknak, de tudom hogy te sem értesz egyet minden módszerrel amit egyesek művelnek. – megint bizalmaskodik. Utálom mikor ezt csinálja. Felsóhajtva húzódott el tőlem és már épp az iratokért nyúlt volna de feltettem a lábam az asztalra ami meglepte. Bevallom, engem is. Obito visszahúzta a kezét én pedig visszatettem a földre a talpam. Obito egy darabig figyelt, majd felsóhajtva újra a ringre nézett, ahol épp egy újabb ellenfél kerülgette az előző holttestét.

Emlékszem mikor Madara rám hagyta a helyet. Megkérdezte, hogy tudom-e miért nem szedik ki a holttesteket a ringből. Shisui feszülten figyelt minket a távolból, valószínűleg tudta amit én akkor még nem. „A harcosoknak emlékeztető, hogy egyiküknek meg kell halnia, hogy ha véget akarnak vetni a harcnak. A nézőknek egy darab díszlet a véres színtéren ami kielégíti a kegyetlenkedésüket.” Madara elégedett volt a válasszal és mosolygott de az undorom a klán iránt a zajok és a szagok miatt a felszínre törtek. „De a fő célja az, hogy mikor az emberi természet a leginkább kifordul önmagából a fájdalom és a félelem miatt, akkor megmutassa milyen gyalázatosan találékonyak tudnak lenni a túlélésért.” Tizenhat éves voltam ekkor, és Madara mosolyogva felém hajolva azt mondta: „Akkor hát lássuk a te gyalázatos igazi valód.” majd arra utasított, hogy harcoljak. Megtettem és évekkel később újra ringbe szálltam, hogy emlékeztessem magam milyen kegyetlen világban élek. Érezni akartam, hogy élek.

– Nem azért vagy végrehajtó mert nem lennél elég okos, vagy mert Madara nem bízná rád a szervezetet. – nem néztem rá és nem is válaszoltam neki így felsóhajtott és végre felállt. – Ha szeretnél még valamit megtudni, kiderítem neked. Csak egy szavadba kerül. – intett és elment én pedig felvettem a dossziét és kinyitottam. A teljes neve, a születési ideje és egy rendőrségi nyilatkozat amiben a szülei bejelentik az eltűnését. Ökölbe szorult a kezem és nagyot nyelve lapoztam tovább. A szüleiről is szerzett információkat, bár nem valami sokat. Három órára élnek innen egy faluban. Van egy húga és mindkét szülője normális, vagy rettentően jól titkolják az ellenkezőjét.

A kémeim nehéz sorsú gyerekekből kerülnek ki, hogy a francba került akkor közéjük egy olyan fiú akinek látszólag rendben volt az élete? Molesztálta valamelyik szülője vagy rokona? Verték volna?

A következő oldalon egy mosolygós kisfiú áll rövidujjú pólóban és térdnadrágban a húga kezét fogva, mögöttük a szüleik is mosolyognak. Deidara bőrén nincsenek erőszakra utaló nyomok, de ez nem jelenti azt hogy nem is történt semmi. Oonoki.. Miket titkolt még el előlem?

A telefon rezgésére azonnal becsuktam az iratot és felpattanva néztem meg az üzenetet. Kisamétől jött.

„Ne hidd, hogy igaz, ha köd borította szép szavak hirdetik a veszélyt.”

Egy pillanatra összezavarodtam, hisz ez a jelenlegi helyzetre is beillet volna, amit Obito mondott Deidaráról, de.. Ez nem erről szól. Határozott léptekkel haladtam a parkoló felé. Kisame mindig kétértelműen fogalmaz, de jelenleg az öcsémről közöl velem információkat. Hetek óta figyelemmel kíséri, tekintve, hogy Sasuke a három szervezet kereszttűzébe pottyanna bele, ha az az Uzumaki kölyök még jobban magába bolondítja. Hiába okos és távolságtartó az öcsém, a galamboknak van pár idegesítően felsőbbrendű elvük amit látszólag logikusnak vélnek.

„A Galambok olyanok, mint a drogok. Gyönyörűek, vidámak és elhitetik veled, hogy bármire képes vagy.” Madara szavai élénken csengtek a fülemben. Obito is mondott már hasonlót.

Valószínűleg azt hiszik, hogy Deidara egy Galamb. Ezt a magyarázatot találták arra, hogy miért nem ölték meg és hogy miért tudtuk kimenteni? Tudtam, hogy nem fogják csak úgy elfelejteni a dolgot, hiába hiszik azt, hogy a szeretőm.. Bár nem is tévednek sokat. A tegnapi után.. És ha nem akarok még többet kideríttetni velük Deidaráról azzal azt is bizonyítom, hogy sokkal jobban ismerem mint ahogy egy elvakult szerelmes férfiból kinéznék.

Beültem a kocsimba de alighogy betettem a kulcsot, az anyósülés felőli ajtó hirtelen kinyílt és Obito huppant be mellém.

– Nagyon sietősre vetted. – mosolygott rám miközben becsatolta az övét. – Ennyire felzaklatott amit a dossziéban találtál?

– Az zaklat fel, hogy nem végzed a kibaszott munkád. – erre mindkét szemöldöke a magasba szaladt. – Hol a faszban van az öcsém?! – mordultam rá dühösen. Obito elővette a telefonját és pár pillanattal később felém tartotta a kijelzőt. – Én is nyomonkövetem a telefonját. – feleltem rá se nézve a mobiljára.

– Mi a gond? – kérdezte miközben a kijelzőjére meredt.

– Ha megkérdezed az azt jelenti, hogy fogalmad sincs róla. – beindítottam a motort és elindultam a hely felé, ahol remélhetőleg megtalálom mielőtt belekeveredik ebbe az egész őrületbe.

– Nem az én dolgom vigyázni a családtagokra.

– De hozzád futnak be az információk, ha bajba keverednek. Róla mégsem hallottál semmit nem igaz?

– Mit kellett volna hallanom? – a szemöldöke dühös ráncba szaladt, valószínűleg nem repes az örömtől, hogy megint ő tud kevesebbet. Vagy legalábbis ezt hiszi. Semmit nem tudtam arról amit Deidaráról kiderített.

– Megismerte Uzumaki Narutót. – Obito zavartan hallgatott és várta a folytatást így felsóhajtottam. – Sasuke a Medvék védelmét élvezi, de elég valószínű, hogy sejt dolgokat. – Obito aprót bólintott, ezzel is jelezve, hogy nem lepődne meg ha így lenne. – A családunk titkolózik előtte, erre megismerkedik egy Galambbal, aki talán Egér is és válaszokat adhat neki. Hamar a három szervezet keresztmetszetébe kerülhet és semmit nem tudunk az Egerekről.

– De ez remek alkalom lenne rá, hogy..

– Ha ezt a mondatot befejezed, felgyorsítok és kirúglak az autóból. – vágtam közbe élesen, de igyekeztem higgadt arcot vágni. – Mi lett azzal, hogy te sem értesz egyet a családunk bizonyos módszereivel? – ironizáltam keserűen. Nem tudok ilyen helyzetben maszkot fenttartani.

– Az Egerektől mindannyian tartunk, nem csak te. – megint bizalmaskodik és fogalmam sincs, hogy igazat mond-e vagy csak a bizalmamba próbál férkőzni miközben kihasználja, hogy épp nagy testvér üzemmódban vagyok. – De ha a Galambok tényleg megkörnyékezték akkor jobb lenne, ha tőlünk tudná meg az igazat, mielőtt az ő verziójukat hallja.

– Vagy eltávolíthatjuk a közeléből az Uzumakit és úgy tehetünk mintha mi sem történt volna. – vagy legalábbis megpróbálhatjuk.

– És a szeretőd?

– Mi van vele? – Obito egy ideig meredten bámult de aztán megunta, hogy nem válaszolok magamtól a fel nem tett kérdésekre így felsóhajtva tartotta fel az első ujját.

– Mit tudsz róla? Azon kívül, hogy milyen az ágyban.

– Eleget tudok.

– Nekem nem úgy tűnik. – utalt ezzel arra, hogy nem akartam neki visszaadni a dossziét. – Fennáll a lehetőség, hogy ő is Egér, te talán nem így látod? – tette fel a második ujját.

– Mióta felbukkantak az Egerek mindenki gyanússá vált. Belülről rágják a szervezeteinket és nem tudni, hogy csak fejlettebb technikai előnyük van vagy besúgóik. – pillantottam rá egyértelművé téve, hogy nem bízom benne. Nem lehettem biztos benne, hogy nem közölünk való, az Egerek tényleg mindenhová beásták magukat és hiába voltam alvezér, csak a sajátjaimra láttam rá és azokra az alvezérekre akikkel tartottam a kapcsolatot. Sőt... A ujjaim olyan szorosan fonódtak a kormánykerékre, hogy megreccsentek az ízületeim.

A fővezérből azt is kinéztem, hogy valójában ő is csak egy alvezér és mi vagyunk azok akik alátartoznak. Logikus lenne. A nagyobb hatalom, nagyobb felelősség, de ennek olykor az illúziója is elég.

Obito elővette a telefonját.

– Elindult máshová. – közölte és a telefontartóba illesztette a telefonját, hogy lássam hova tart. Remélem nem Naruto otthonába mennek.

~

Egy parkolóban ültünk a kocsimban miközben arra vártunk, hogy vége legyen a légyottuknak. Obito lehallgatta a telefonját, hogy megtudjuk miről beszélgetnek de amint bekapcsolta, már csak a nyögéseket hallottuk, így Obito ösztönösen leállította és azt mondta majd öt perc múlva újra próbálkozik. De mikor újra próbálkozott még mindig szex hangok jöttek a készülékből, szóval újra lekapcsolta.

– Tudtam, hogy a pasikat is szereti de nem gondoltam volna, hogy alul van. – ráncolta a szemöldökét mikor egy fél mondatból kiderült számunkra a felállás.

– Nem akarok az öcsém szexuális életéről beszélgetni.

– Akkor beszéljünk másról. – lelkesült fel.

– Veled semmiről nem akarok beszélni. – törtem le a lelkesedését amin keserűen felnevetett.

– Gőzöm sincs miért utálsz ennyire.. A Fenyőknél hibáztam de bocsánatot kértem érte. – leszarom a Fenyőket. – Vagy még mindig Shisui ügye zavar? Annak már több mint hat éve.. – hét és fél de ki számolja?

– Túlságosan magadra veszed ahogy viselkedek. – közöltem amin elgondolkodott és végül vállat vonva újra benyomta a hang lejátszást a telefonján de mikor egy hangos nyögés hallatszott belőle megint kinyomta.

– Jézusom meddig bírják ezek? – kérdőn felvontam a szemöldököm ő pedig elvörösödve grimaszolt egyet. – Nekem nem tart ilyen sokáig. – nem voltam rá kíváncsi. – Többször csinálom de vannak közte rövid szünetek, érted.. – felsóhajtva fordultam az utca felé, hátha akkor elhallgat. – Egy este alatt négyszer is vagy ötször is megy, de petting után csak olyan fél óráig bírom, szóval max egy óra egy menet, de ők már legalább két órája folyamatosan nyomják.

– Túl sok infó. – közöltem szárazon.

– Bocs.. – motyogta aztán újra benyomta a hangot és újra ki. Egy ideig csendben ültünk mikor nagy levegőt vett és felém fordult.

– Nem.

– Nem is tudod mit aka..?

– Megkérdezni én meddig bírom? – néztem rá ő pedig elhúzta a száját és elfordította a tekintetét így én is újra az utcára szegeztem az enyém.

– És med..?

– Nem. – rekesztettem belé a kérdést. Egy ideig csendben volt de aztán elővett a táskájából egy üveg vizet és csalódottan közölte, hogy nincs nála sem kaja, sem pedig két kortynál több. A kulacsra néztem aminek az alján lötyögött azaz említett pár korty.

– Kérsz? – tartotta felém de nemlegesen megingattam a fejem. – Rég kémkedtem így valaki után. – jegyezte meg. Én is. De a Medvéknek sosem, arra már volt elég embere Madarának. – Te most csinálsz ilyet először?

– Szerinted? – ezen felnevetett. – Ha nem az öcsémről lenne szó, rád bíztam volna.

– Vagy a kém szeretődre. – tette hozzá kissé talán gúnyosan. – Most nálad lakik ugye?

– Minek kérdezel olyat amit te is tudsz? – ezen elmosolyodott. Persze hogy tudta.. Egy este alatt többet derített ki, mint amennyit én az elmúlt évek alatt tudtam róla. Főleg, hogy halottnak hittem.

Obito bekapcsolta a hangot, amiből végre nem hallatszottak nyögések. Érdeklődve egyenesedett ki és fülelt.

– Te is kérsz? – csendült fel Naruto hangja.

– Nem dohányzok. – ezen Naruto halkan felnevetett.

– Persze, hogy nem. Hisz te vagy a szabálykövetés mintapéldánya. – valami olyasmire utalhatott aminek szexuális töltetet adott a hangsúlya. Az öcsém nem válaszolt én pedig nem akartam megfejteni a mögöttes jelentést. Ezután csak némi motoszkálás hallatszott, semmi beszéd.

– Szerinted elaludt? – kérdezte egy idő után Obito valószínűleg az öcsémre célozva. – Nem lepne meg. Bár sosem voltam olyan pozícióban mint ő. Fárasztó? – fordult felém de úgy tettem mintha nem hallanám. – Túl személyes, értettem.

– Pihenj még egy kicsit. – elhallgattunk mikor Naruto hangja csendült fel a készülékből. – A szüleim csak későn jönnek haza.

– Az enyémek pedig otthon várnak. – a ruha susogás halk sóhajjal vegyült.

– Ennyire félsz, hogy megtudják?

– Nem mintha te annyira fel akarnád vállalni. – az öcsém hangja egy avatatlan fülnek higgadtnak tűnhetett de én még így is éreztem belőle a keserű haragot. Ez meglepett.

– Azt hittem azután ami a bátyáddal történt, neked is könnyebb így. – éreztem az arcomon Obito tekintetét. Biztos vagyok benne, hogy tudja mire utalnak. A klánban mindenki tudja..

– Én nem vagyok a bátyám. – ezen Naruto halkan felnevetett.

– Még szerencse.

– Miért mondod ezt? – kérdezte Sasuke talán kicsit élesebben, mint a megszokott hangszíne.

– Ugyan már, te is tudod, hogy mi folyik itt. Ne tegyél úgy mintha csak egy védett kölyök lennél. – éreztem hogy Obito megfeszül mellettem, az én szívem is idegesen dörömbölt a mellkasomban. – Ne nézz rám így, már megmondtam, hogy nem érdekel ki vagy és ki a családod. Nem kell bíznod bennem. – az utolsó mondatot szinte suttogta és a hang alapján úgy tűnt megcsókolja az öcsémet. – De ha úgy érzed minden túl zavarossá válik..

– Majd megkérdezem a bátyámat. – hallatszott a magabiztos válasz ami egyszerre nyugtatott meg és tett büszkévé.

– Lelombozó. – sóhajtotta Naruto.

– Csak azért tudsz többet, mert neked elmondtak mindent. Én magamtól is rájövök, nem kell egy olyan idióta segítsége, mint a tiéd.

– Ez azért fájt. – nevetett fel Naruto keserűen.

– Ha azt vártad hogy kedves leszek veled, csak azért mert lefekszünk egymással, akkor sokkal ostobább vagy mint hittem. – Sasuke léptei élesen koppantak a hangszóróból, ahogy az ajtó nyitódás és csapódás is.

Obitoval még álltunk egy kicsit mielőtt leállította a programot.

– Ez baj. – jegyezte meg és felém fordult. – Be kell avatnunk mielőtt még..

– Nem! Az öcsém nem fog olyan életet élni mint amilyet mi élünk. – néztem rá dühösen. Obito felsóhajtott és bólintott. Beszélnem kell Sasukével.

– Rendben.. Várni fogok. – nem jelenti Madarának. De a kedvesség sosincs ingyen.

– Mit kérsz cserébe? A hallgatásodért. – mikor a legutóbb alkut kötöttünk, egy méregdrága napszemüveget vetetett velem. És az nem volt ilyen komoly ügy, legalábbis számomra nem.

– Mit tennél meg érte? – fordult felém kíváncsian. Az első szabály: Ne tudják mennyire fontos neked. De Obito ismer, legalábbis az öcsémhez való ragaszkodásomat.

– Csak mond el mit akarsz. – nem akarok játszmázni. Obito egy ideig még nézett rám mintha azt fontolgatná mit is kérjen, vagy mi az a megfogalmazás amivel célt érhetne. De aztán felsóhajtott mintha rájött volna, hogy nálam nem számít az ilyesmi.

– Bízd rám a kémedet. – ökölbe szorult a kezem ami nem kerülte el a figyelmét. – Nem dolgoztatni akarom, hanem kikérdezni. – ettől nem leszek nyugodtabb. Ha a következő mondta az, hogy engem akar védeni ezzel, esküszöm megölöm. – A te érdeked is, hogy kikérdezzem. – ez majdnem az amire gondoltam.

A visszapillantóban láttam a hátsó ülésen heverő dossziét. Megfeszült az állkapcsom a gondolatra, hogy esetleg tényleg tévedek és Deidara egy Galamb. Talán volt valami bódító szer a bőrén vagy a szájában amit elsőre nem vettem észre a több napos izzadtság és ápolatlanság miatt. Mert egyszerűen nem lehet, hogy eldobva az érzéseimet ilyesmit tegyek.. De hogy átadjam Obitónak? Nem. Ha megtörik és elmondja hogy Egér vagyok, azzal mindennek vége.

– Megoldom.

– Mindent nem tudsz megoldani. – sóhajtotta dühösen.

– Nincs jobb dolgod mint a magánügyeim? – Obito aggodalmas tekintete csak még jobban feldühített amit ő is észrevett mert megadóan feltette a kezeit. Csalódottnak tűnt de nem érdekelt. – Ha ennyire nem nézel ki belőlem semmit, talán kérvényezd Madaránál, hogy fokozzon le. – erre megdermedtek a vonásai ami meglepett. – Te.. Már megtetted? – dühösen megnyomkodta az orrnyergét, mintha ezzel szidná meg az arcizmait amiért elárulták.

Beindítottam a motort és gázt adtam.

– Itachi..

– Nem kell magyarázkodnod. – feleltem higgadtan. Valójában hamarabb is eszembe juthatott volna, hogy ez fog történni. Obito sem volt a legélesebb kés a fiókban de Madara önmagát látta benne ezért kitanította. Engem pedig zseninek tartottak, már tizenöt évesen is aktívan szervezetben dolgoztam. Ő ennyi idősen még nem tudott titkot tartani sem, nem hogy végrehajtani egy veszélyesebb bevetést! Bár igazságtalan így gondolkodnom.. Elvégre az a férfi aki most mellettem ül, már nem az aki régen volt. Ha más lenne a felállás, ha nem lennék beépített kém, ha nem történt volna az ami, az életemet is rábíznám.

De ez most nem számít. Madara nem fokozott le és bár megrendült a bizalma, nem végzett velem. Még bízott abban, hogy a család érdekeit szolgálom. Csak azt nem tudta, hogy az én szememben ez a család már rég leszűkült az öcsémre és az anyámra.

8. rész - kőbe vésett eskü