Kelepce 6. rész

040 – Deidara

Megragadta a derekam és lenyomott az ágyra. A hirtelen mozdulata miatt egy pillanatra teljesen ledöbbentem és felnéztem rá, a tekintetünk találkozott ami miatt azonnal az arcom elé kaptam a kezeimet. Az a tekintet.. A sötét szemei amik engem néznek.. Pár órája még biztos voltam benne, ha azok a szemek egyszer rám vetülnek, az a halálomat fogja jelenteni. De most csak bizsergést érzek. Elment az eszem.

Levegő után kaptam mikor a keze az ölemre simult a frissen felvett melegítő nadrágon keresztül. A puha anyag érintése is kellemes volt, de a keze teljesen más, egyszerre gyengéd és határozott. Megragadta a combom és egy gyors mozdulattal megszabadított a nadrágtól én pedig kipillantva a kezeim közül mértem fel a helyzetet odalent. Már letolta az öléről a ruháját és a kezébe vette a farkát én pedig széttettem a lábaimat előtte.

Akarom..

A gondolattól egyszerre éreztem szégyent és izgalmat. Félek tőle, bármit megtehet velem, megölhetne, bezárhatna, megkínozhatna, megölhetné a szeretteim.. Azokkal a kezekkel.. Döfött bele egy kést a combomba. Az életemet mentette, mégis kiráz a hideg a gondolattól, milyen egyszerűen megtette. És a kéz most a meztelen farkamon simít végig.

– Szólj ha valamit nem akarsz vagy nem jó érzés. – csak egy aprót bólintottam miközben továbbra is az ujjaim mögül néztem az ölünknél zajló jelenetet. Annyira magamban akarom érezni, hogy már szinte fáj a hiánya. Van ennek értelme egyáltalán? Hogy hiányozhatna valami, ami még sosem volt bennem?

Ha köré fonnám a lábaim és sürgetőn magam felé húznám a csípőjét azzal felbosszantanám? Nem akarom, hogy megtudja mennyire akarom ezt.. Próbálom meggyőzni magam, hogy azért csinálom mert ő akarja, de..

Hirtelen felegyenesedett és ledobta a felsőjét ami miatt zavarbaejtő módon megindult a nyáltermelésem. Karcsú a dereka, izmos a hasa és a mellkasa.. Rózsaszín a mellbimbója. Azt hittem sötétebb színe van, bár a bőre elég fehér, szóval logikusnak tűnik de.. Meg akarom harapni.

Ahogy a kezei a combjaimra simultak és elhelyezkedett, felkészülve a behatolásra, már nem igazán láttam semmit odalent és hirtelen újra elöntött a szégyenérzet amiért erre vágyom, így szorosan lehunytam a szemem de ezzel mintha fokoztam volna az érzések intenzitását, vagy csak beképzelem magamnak, mindenesetre a hozzám simuló combjainak izmai megfeszültek, a makkja pedig hozzám nyomódott és óvatosan elkezdett belém hatolni. Elhúzta a kezeimet az arcom elől de mikor még mélyebbre hatolt önkéntelenül visszarántottam őket a szám elé, hogy ne adjak ki furcsa hangokat.

– Nem igazán tudom eldönteni, hogy most élvezed vagy gyűlölöd ezt. – kinyitottam a szemem és rá néztem de rögtön elkaptam a tekintetem. – Félsz tőlem? – persze hogy félek. De közben egy részem nagyon kényelmesnek érzi ezt az egészet. Az engedelmességet. Tudni, hogy csak egy kis katona vagyok, egy pótolható kis senki. Nincs nagy felelősségem, legalábbis ezt hittem.

Elég volt az az egyetlen szó, és máris veszélybe sodortam.

A testemet átjáró bizsergés miatt amit egy jól elcsípett mozdulata okozott, reflexszerűen kulcsoltam át lábaimmal a csípőjét és sóhajtottam a kezembe.

– Ott.. – csak tompán lehetett hallani és amúgy is halk voltam, így nem is hallotta meg, de érezte a testem reakciójából, hogy jó helyen jár. Erősebben lökött ugyanarra a pontra, lehunytam a szemeimet és elnyomtam egy halk nyögést. Elhúzta a kezeimet a szám elől de megint visszarántottam mire bosszúsan felsóhajtott.

– Nem kell rejtőzködnöd. – igen, ezt én is tudom. De annyira zavarbaejtő az egész. Mikor kihúzódott belőlem erősebben szorítottam köré a lábaimat, mire megmarkolta a combomat. – Fordíts hátat. – oh, valószínűleg nem tetszik neki szemből. Bár nem csodálom, végül is azt látja hogy leszorított szemekkel fekszek alatta, ez nekem sem tetszene. Leengedtem a lábaimat és megfordulva térdeltem elé, majd lassan előre dőltem. A csípőmre fogott és keményen belém hatolt, ami olyan hirtelen ért, hogy nem volt időm moderálni a hangomat vagy elfojtani azt, így egy kissé hangosabb nyögés csúszott ki a torkomon. – Hn? – szégyenkezve haraptam az öklömbe és lehunyva a szemem megpróbáltam egyenletesebben lélegezni. – Nem tudom miért nyomod el a hangod. Egyszerre férfias és lágy, nagyon beindít. – nem hiszem hogy értem mit akar mondani, de ha bejön neki akkor.. Nem. Én nem akarok ilyen furcsa hangokat kiadni.

Egy lassabb tempóba fogott amiben kellően ellazultam, kiélvezve ahogy a leggyengébb pontom ingerli bennem. Ha ezt még folytatja egy darabig az egy idő után kevés lesz. Mármint kellemes és kielégítő, de nem hiszem hogy ennyitől elélveznék.

Levegő után kapva, kaptam el a kezét a csípőmön mikor olyan hirtelen és mélyen lökött egyet, egyenesen a prosztatám felé.

– Ez kevés lett volna? – kérdezte halkan és ekkor jöttem rá, hogy hangokat akar kicsikarni belőlem.

– Ne.. Ne akarja kierőszakolni. – temettem az arcom az alattam lévő ágytakaróba és elég hangosan beszéltem ahhoz, hogy most mindenképp meghalljon de nem elég hangosan ahhoz, hogy úgy tűnjön parancsolgatni próbálok neki.

– Sajnálom, csak próbállak kiismerni. – minek? Az eddigi aktusaimra gondoltam, voltak olyanok amik hasonlóan kínosak voltak de többnyire állatias vágyakkal túlfűtött, gyors kielégülések sorozata volt. Azt hittem ez is olyan lesz. Hogy egyszerűen lenyom és belém hatol. Ezért voltam olyan alapos a zuhany alatt.

– Csak.. Csak csinálja ahogy jól esik, alkalmazkodok.

– Igen abban biztos nagyon jó vagy. – ha csak a szavait nézem meg kéne sértődnöm, de a hangsúlya miatt nem úgy tűnik mintha bántani akart volna ezzel.

– Uram. – pillantottam rá hátra ő pedig kérdőn vonta fel a szemöldökét egy pillanatra. – Nem akarok kotnyeleskedni, de érzem, hogy valami zavarja. – ezzel látszólag nagyon megleptem. Nem is érzem, sokkal inkább látom rajta. Amikor bejöttem a szobába egy pillanatra észre sem vett annyira belemerült a gondolataiba. Egy olyan ember mint ő nem engedné le ennyire a védelmét, de túlságosan fel voltam hevülve ahhoz, hogy belegondoljak mi miatt lehet. Nem tudnék most gondolkodni. Teljesen más köt le szóval.. – Kérem.. Csak csinálja ahogy jól esik. – lehunyta a szemeit és kihúzódott belőlem. Értetlenül néztem rá egy pillanatra de szinte azonnal elkaptam róla a tekintetem mikor találkozott a pillantásunk.

– Te mondtad. – nem volt időm reagálni, mikor elkapta a csuklóm és durván visszafordított a hátamra. – Ráadásul kétszer is. – nem panaszkodok. Felkészültem rá, hogy ez lesz. Ha elég durván bánik velem, nem fogok elélvezni. Így tényleg.. Tényleg mondhatom majd, hogy csak miatta csináltam és nem azért mert elkapott az elmebaj és én is megkívántam őt.

– Nem kell finomkodnia. Kibírom. – remélem.

Felszisszentem mikor elkapta a fájó combom és keményen belém csapódott. Mikor észrevette hogy a sebes lábam ragadta meg kezet váltott, de eddig tartott a jóindulata. Erőteljes, mélyre hatoló mozgásokkal ostromolta a belsőmet, épp csak dörzsölte azt a pontot amitől én is élveztem volna az aktust. Az ő méretével elég nehéz lenne teljesen elkerülnie a prosztatámat, szóval ezt az ingerlést megpróbálom elnyomni.

Bosszúsan felsóhajtott és elengedte a csuklóim, majd felegyenesedve más szögben hatolt belém. Ne mond hogy..

– Ah! – a szám elé kaptam a kezem mikor egy hirtelen mozdulattal megostromolta a gyönyörközpontomat.

– Vedd el a szád elől a kezed! – nem ordított, de egyértelmű parancs volt így leengedtem a kezeimet és az alattam lévő takaróba markoltam. Feltolta a felsőm a nyakamig és lehajolva a mellkasomhoz megharapta a mellbimbómat. Beharaptam az ajkam az érzésre és önkéntelenül megmozdítottam a csípőmet, hozzá dörgölve azt a belső pontot a farkához.

Nem akarom élvezni. Félek tőle.. Felé akarok kerekedi és meglovagolni. Sötét.. Mikor lesz már sötét? Világosban nem merem megtenni. Amúgy sem merném megtenni, mégis csak a főnököm. Vagyis a volt főnököm. Te jó ég egy titkos szervezet alvezére, rosszabb mint egy yakuza tag. Még csak kenőpénzt sem kéne fizetnie a rendőröknek ahhoz, hogy eltusolják a mocskos ügyeit.

– Szét vagy csúszva. – igen, ezt én is tudom. Az összes tapasztalatom színjáték volt, sosem éreztem önmagamként szükségét ilyesmire és ha jobban belegondolok itt is egy szereppel kezdődött vagy a kétségbeeséssel, hogy már nem veszi a hasznomat. Lelkem legmélyebb, szánalmas kis emberi része, mindent megtenne azért, hogy túléljen. Vagy hogy gyorsan véget érjen a szenvedése.

De ez.. Amit most csinál az inkább jó érzés mint rossz. Nem akarok gondolkodni.. Valaki állítsa le az érzéseimet és a kételyeimet!

– Uram. – néztem fel rá miközben a szememet elhomályosították a könnyek. – Még.. Kérem.. Többet.. – vegye el az eszem. Kinyújtottam felé a kezeimet és átölelve a nyakát lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam, ezzel biztosítva róla, hogy benne vagyok bármiben. Bármiben, csak csendesítse el az elmém. Törje össze a testem ha kell, csak ne zakatoljanak ennyire a gondolataim.

Varjú – Itachi

Hidan a néhai viselkedése ellenére nagyon is okos, máskülönben nem dolgoznék vele. Hazudnék ha azt mondanám csak az intelligenciája miatt vettem fel, mert a hűsége és a személyisége volt a legfőbb indokom, de ha ostoba lenne és tehetségtelen harcos, nem tartottam volna magam mellett.

Hasznos ezekre emlékeztetnem magam mikor ilyen nyíltan undorodik tőlem.

– Beleegyezett. – meg sem próbálom tagadni, hogy lefeküdtem vele.

– Igen? És melyik személyisége a sok közül? – gyűlölöm, hogy ilyen nyers és hogy igaza van.

Bosszúsan túrtam a hajamba és hangosan felsóhajtottam.

– Csak lásd el! – mordultam fel ő pedig dühösen kezdett el kutakodni a táskájában.

– Mindkettőtöket el tudlak látni egyszerre! – kapott elő egy zárhatós orvosi kis dobozt és leült Deidara mellé a kanapéra, aki lesütött szemekkel próbált úgy tenni, mintha nem lenne itt. – Kölyök, figyelj rám. – lökte fel az állánál fogva egy kicsit a fejét. Deidara meglepetten vonta fel a szemöldökét, hogy a megszólítás vagy a mozdulat lepte meg azt nem tudnám megmondani, engem mindenesetre lekötött a látványuk. – Nem kell beleeggyezned semmibe! Érted? – lehajtotta a fejét és bólintott. Hidan felsóhajtott. – Most össze varrlak. Megint. – vicsorgott rám a válla felett.

– Először nem te varrtad össze.

– Akadékoskodtál volna a részleteken akkor amikor úgy döntöttél, hogy a farkadra húzol egy agyilag beszámíthatatlan beteget! – félre pillantottam, de több jelét nem mutattam annak, hogy szégyellem magam. Hidan felsóhajtva előre fordult és letisztogatta Deidara sebét, majd óvatosan kiszedte a varratot.

Kérdőn néztem a szőke hajú fiú arcát, aki azon kívül, hogy kerülte a tekintetem, nem igazán nézett ki úgy mint akit megbántottak vagy szégyenkezik. Mármint eddig sem akart a szemembe nézni, szóval ezt egyszerűen a személyiségéhez rendelem.

– Nem is zavar, hogy agyilag beszámíthatatlannak nevezett? – támaszkodtam meg a kanapé háttámláján.

– Nem. – mondta halkan és Hidan kezének mozgását figyelte. Meg akarom érinteni a haját és a füle mögé tűrni. Kíváncsi vagyok hogyan reagálna.

– Ezek szerint tudod, hogy az vagy? – pillantott fel rá Hidan akinek nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy Deidarát bámultam. Vagy inkább ahogy bámultam.

– Jobb szeretek nem gondolni rá. – ezen Hidan a szemöldökét ráncolta és rám nézett aztán újra rá.

– Én sem szeretek arra gondolni, hogy allergiás vagyok a lószőrre, de attól még tudatosan kerülöm.

– Az agyam sajnos közre játszik abban, hogy élek, szóval.. – ezen elmosolyodtam de mikor az albínó felém kapta a fejét, eltüntettem a vidámság nyomait.

– Szóval azért játszol folyton szerepet, hogy ne kelljen azon gondolkodnod, hogy..? Min is?

– Bármin.

– Az elég sok minden. – bólogatott egészen komolyan. – Miért feküdtél le Itachival? – Deidara fel sandított rám de aztán elsápadva lehajtotta a fejét. Fél tőlem. Ahogy Hidanre néztem, tudtam hogy ő is erre gondol. – Ne aggódj nem fog megenni. Kivéve ha azt szeretnéd, biztos jól szop. – vont vállat hanyagul. A keze közben szorgosan dolgozott, nem tudtam nem észrevenni, hogy nagyon hasonló a végeredmény ahhoz, amit Kakuzu is csinált.

– Nem..

– Nem szeretnéd hogy leszopjon? – csodálkozott rá Hidan, Deidara pedig a tenyerébe temette az arcát.

– Nem akarok válaszolni.

– Szóval szeretnéd, mindent értek. – vigyorgott Hidan és bár obszcén és illetlen, legalább tudom mit csináljak legközelebb.

– De komolyan mondtam hogy nem muszáj lefeküdnöd vele ha nem akarsz. Oké most vele élsz egy darabig, de nem vagy a tulajdona, sőt, már az alkalmazottja sem. Az Egerek védelme alatt állsz, ez nem azt jelenti hogy mindent meg kell tenned értünk vagy ilyesmi. – Deidara leengedte a kezeit és érdeklődve nézett Hidanre aki ekkor fejezte be a varrást. – Ügyesen tűrted, egy szisszenést se hallottam. – mosolygott rá, mintha egy gyerekkel beszélne. Ezen elfintorodtam amit Hidan is észre vett és felvont szemöldökkel meredt rám, de aztán újra Deidarára fordította a figyelmét.

– A hegy.. Ha elül a Medvék gyanakvása, vissza kell mennem a hegyre?

– A biztonságod érdekében jobb helyed lesz ott és.. Mégis csak köptél, szóval nevezhetjük ezt egyfajta háziőrizetnek is. – vont vállat mintha semmiség lenne. – Jóban vagy Oonokival nem?

– Nem igazán.

– Pedig Konan szerint az öreg nagyon szeret téged. – erre Deidara szemöldöke ráncba szaladt, mint aki nem érti a dolgot. – Szóval mielőtt itt hagylak, szeretném ha válaszolnál, mert Itachi nem fogja túlzásba vinni a kommunikációt. – szúrós pillantást vetett rám, de teljes mértékben igaza volt, szóval nem néztem rá rosszallóan és nem állítottam le. Hidan felsóhajtott és a szőke hajú fiúra nézett. – Te is akartad? – habozás nélkül bólintott. – Miért?

– Mert akarta. – Hidan szemöldöke ráncba szaladt és rángatózott egy darabig míg én a homlokomra szorítva a kezem próbáltam felfogni a hallottakat. – És.. Öhm.. – pillantott felém majd újra Hidan felé, mintha az arcunkról próbálná leolvasni milyen választ várunk de mikor erre Hidan is rájött olyan kemény pillantást vetett rá, hogy Deidara teljesen elsápadt.

– Folytasd csak. – Hidan hangja metsző volt és éles mint a kedvenc lándzsája aminek volt egy oldalsó ága is. Innen eredt a Kaszás név, és a sápadt arca meg a fekete ruhái is erősítették a véleményt, miszerint pontosan illik hozzá ez a megnevezés.

– Azt mondta nem vagyok kém. Ha nem vagyok már kém akkor nem tudom mi vagyok, szóval.. Nekem is szükségem volt valamire ami.. Lenyugtat. – suttogta halkan. Hidan arca megenyhült, de Deidara nem lett nyugodtabb.

– Mostmár tudod, hogy nem tartozol neki semmi ilyesmivel és hogy lesz helyed, Deidaraként a hegyen. Szóval ha újra próbálkozik mit fogsz tenni? – egyértelműnek veszi, hogy újra le akarok vele feküdni. Bár nem téved. De azért aggaszt.. Az érzéseim is és ahogy reagált. Egyszer sem kért meg hogy lassítsak vagy legyek gyengédebb. Akkor sem panaszkodott mikor véletlenül megragadtam a sebes combját. Talán mazochista hajlamai vannak? Vagy ez valamelyik szerepe? Minimum kétszer biztos szerepben volt, egyszer a legelején vettem észre és egyszer közben. Utána elkezdtem a nevén szólítani, úgy tűnt zavarba hozza de úgy éreztem, ha kimondom a nevét, önmaga marad.

– Hagyom magam. – mi ez a válasz?

– Miért? Most mondtam el hogy nem kell..

– Jó volt. – ennyi. Ez a két szó egyszerre növeli az egóm és az erekcióm.

– Értem. Noss akkor örültem Deidara, akiről annyit tudunk, hogy Deidarának hívják és szereti a szexet Itachival. Ne erőltesd túl magad, rendben? – vette a hátára a táskáját. Deidara bólintott és a combjára simítva a kezét óvatosan megvakargatta a bőrét a varratok körül.

Kikísértem Hidant a kocsihoz de csak behajította a táskáját és visszacsukva az ajtaját, háttal neki dőlt a járműnek.

– Távol álljon tőlem, hogy a magánéletedben vájkáljak..

– De meg fogod tenni.

– De meg fogom tenni. – bólintott és a ház felé biccentett. – Mi ütött beléd? – a kérdése után kicsit indokolatlannak érzem az előbbi biccentését.

– Fogalmam sincs. – nem is fogok úgy tenni mintha tudnám, átlátna rajtam. Már rég nem csak egy kis beosztott aki előtt meg kéne játszanom magam. Az Egerek közt igazi csapatom volt, míg a Medvék közt nem mutathattam gyengeséget. A Medve Veremben voltak embereim akikkel tudtam beszélgetni és akikre támaszkodhattam volna, de túl veszélyes lenne. Hidan felsóhajtott és kinyitotta a kocsija ajtaját.

– Nem sokat tudok az előző párodról, de.. Örülök ha úgy érzed túl vagy rajta.. – dupla „de” jön. – De miért pont egy érzelmileg és értelmileg és fizikailag kicsinált emberrel kell vigasztalódnod? – suttogta idegesen. Elgondolkodva néztem a ház felé. Deidara valószínűleg a kanapén várja, hogy visszamenjek hozzá. Még ki sem találtam melyik szobában aludjon, csak a fürdőt mutattam meg neki és az ágyamat. Ez utóbbit elég részletesen. Vagyis az ágynemű tartót éppen nem, de a többit minden szögből.

– Nem vigasztalódom. – erre Hidan zavartan ráncolta a szemöldökét. – Van benne valami..

– Te voltál benne. – lesajnálóan néztem rá a béna vicc miatt de csak vállat vont és intett, hogy folytassam.

– Megkedveltem. – Hidan egy darabig furcsán méregetett de aztán vállat vont és beszállt az autóba.

– Azért legyél vele gyengédebb. – mosolygott még rám mielőtt behúzta az ajtót és elhajtott. Fogalma sincs milyen gyengéd voltam, legalábbis eleinte.

Visszamentem a házba és ahogy sejtettem Deidara tényleg a kanapén ült és várt. Megálltam mellette de nem nézett fel rám.

– Mit szeretnél vacsorázni?

– Bármi jó. – felsóhajtva leültem mellé.

– Szokatlan helyzet ugye? – kérdeztem miközben elővettem a telefonom és a kezébe adtam. Értetlenül nézte ahogy rányomom az ujjam az ujjfelismerésre majd az internetre csatlakozva megnyitottam a könyvjelzőzött éttermek oldalait. – Rég laktam együtt mással. Rég aludtam egy házban mással. – felpillantott rám majd vissza nézett a telefonra. – Milyen voltál mielőtt kém lettél? – kicsit összébb görnyedt a kérdésemtől, bár számítottam rá, hogy magába akar majd fordulni. – Nem akarok mély sebeket feltépni. Csak az érdekel ki vagy. – egyszerre érzek mindent vele kapcsolatban és az egész valamiért szexuális töltetűvé válik. Bűntudatom van amiért nem vettem észre, hogy él és a 027 halt meg, akit eljátszott a jelentéseiben. Hibáztam és ez nagyon is sérti a büszkeségem. Vonzónak tartom az illatát, az ízét.. Kétségkívül meg van köztünk a kémiai vonzalom. Fáj látni hogy ennyire fél tőlem, hogy rám sem mer nézni. Aggódom, hogy bántom és még több kárt okozok benne. Le akarom teperni és újra elmerülni benne. Szeretném látni milyen mikor nem kórosan sovány.. Tekintetem a nyakára és a vállára siklott. A felsőm túl nagy volt rá, a csontja rémisztően kidudorodott az anyag alól, a haja a válla másik oldalán volt átvetve, kopott volt a fénye, töredezett. Ezt eddig észre sem vettem.

Lezárta a telefonom kijelzőjét és feltápászkodva mellőlem felém térdelt és a combomra ült. Rám nézett aztán lesütötte a szemét. Próbál a szemembe nézni de nem megy neki. A keze.. Remeg.

– Félek. – suttogta alig hallhatóan amibe beleremegett a mellkasom. Átöleltem és magamhoz húzva szorosan tartottam, így még jobban éreztem ahogy már egész testében remeg. – Nem tudom ki vagyok. – ez egy újabb pánikroham kezdete? Nem sír, egyre jobban kapkodja a levegőt és ez a remegés.. A nyakamhoz húztam a fejét, miközben valami hideg után kutattam a tekintetemmel. – Uram.. Kérem.. Hagy legyek kém.. Kérem.. Nem akarok itt lenni. Félek. Nem akarok önmagam lenni. – hagynom kéne szerepet játszani? – Kérem engedje meg.. Uram.. Kérem.. – miért fél tőlem ennyire? Erre tanítja a kémeimet Oonoki? Hogy rettegjenek tőlem? Van akiknél ez a hatásos, de ő..

Eszembe jutott a szerep amiben volt. A kémem.. A szeretőm.. A tekintete ahogy rám nézett. A bizalma.. A mozdulatai, az okos tekintete, ahogy alkalmazkodott a lépteimhez és a helyzethez.

– Legyél a kémem. Akit fél éve ismerek. – felkapta a fejét, még mindig remegett de legalább a szemembe nézett.. És aztán.. Már a sírás miatt remegett. Átölelte a nyakam és megcsókolt én pedig megpróbáltam kizárni a bűntudatot, amiért beleegyeztem ebbe. Ez nem az igazi énje.. De az igazi énje azt mondta le akart velem feküdni, szóval.. Nem baj ha megcsókolom ugye? – Sajnálom. – hogy megsebeztelek és hogy kihasznállak. Tényleg sajnálom. De ahogy a karjaimban tartom, ahogy ilyen szorosan ölelhetem, valamit kitölt bennem, valamit amit rég nem éreztem.

Deidara megtörölte a szemeit és megingatta a fejét.

– Ha nem teszed meg meghalok, vagy mindketten meghalunk nem? – szipogott és újra megtörölte az arcát mikor újabb könnyek lepték el a szemeit.

– Megígértem, hogy nem esik majd bajod.

– Én meg azt, hogy elintézem a munkát. De hibáztam és még a nevedet is elmondtam. Miattam kerültünk ilyen helyzetbe. – újra szipogni kezdett és halkan felsírt. – Nekem kéne bocsánatot kérnem. – melyik a jobb? Mikor magát hibáztatja vagy mikor pánikba esik mert nem tudja kicsoda?

– Túl nehéz feladatot kaptál. Ráadásul egye.. – hn? Miért is volt egyedül? Erre még nem is kaptam választ pedig feltettem a kérdést Oonokinak. Mondott valami felületes szarságot, de végül is miért is volt ő egyedül?

Deidara kérdőn döntötte egy kicsit oldalra a fejét. Nem lenne okos döntés megkérni, hogy legyen megint önmaga. Pedig aki választ tudna adni a kérdéseimre az az igazi énje, aki nem csak fél éve dolgozik nekem, hanem már kilenc éve. Pontosabban négy éve kémkedik, előtte tanult.

– Nem fontos. Nyugodj meg, már minden rendben. – simítottam az arcára a kezem és lehúzva magamhoz összedöntöttem a homlokunkat. – Minden rendben. – ismételtem. Pedig valami nem stimmelt..

Sokáig egyedül dolgozott, veszélyesebb terepeken is mint amit a Galambok jelentenek, de.. Úgy dolgozott egyedül, hogy azt hittem egy tapasztalt kém, és el is tudta játszani, hogy az. A Galambokhoz viszont nem egyedül küldtem. Oonoki ezt a parancsomat is megszegte.

– Itachi? – elhúzódott és rám nézett, még pirosak voltak a szemei, az egyik különösen, a hangja remegett, mintha bármelyik pillanatban újra elsírhatná magát.

– Hn? – simogattam meg az arcát amibe belesimult.

– Aggaszt valami nem igaz? – igen, te és az érzéseim. Francba, általában összeszedett vagyok, de amióta megcsókoltam.. Nem is. Amióta átváltott a szerepére és rám nézett.

Van benne valami.. Ezt mondtam, de igazából csak teljesen összezavar. Olyan mint aki mindenhova beillik mégsem tartozik sehova. Mint aki teljesen üres, mégis telis-tele van, még ha ez azt is jelenti, hogy az elméje összekuszálódott. Magányos. Kétségbeesett. Olyan mint én. És mégis teljesen különbözünk.

07. rész - A kedvesség sosincs ingyen