Az örökség 3. rész

Levi épp a kulcsot vette elő a postaláda mögötti résből, mikor kiléptem az ajtón, karomban a lázas gyerekkel. Meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Hajnalba belázasodott. Elviszem az orvoshoz. – Levi a piros arcú Erenre nézett miközben kinyitotta a kaput. Erent most Levi sem érdekelte, csak gyengén ült a karomban és néha szusszant egyet.

– Majd én elviszem. – ajánlotta fel rögtön de megingattam a fejem. – Csináld a dolgod. Itt vagyok. – nyújtotta a kezét Erenért, hogy átvegye tőlem.

– Ez is az én dolgom! – emeltem fel a hangom mire Levi leengedte a kezeit, de nem hátrált meg, csak nézett rám. Felsóhajtva dörzsöltem meg a homlokom. – Én.. Csak.. Rengeteget segítesz, de.. – kerestem a szavakat amik most valahogy nem akartak értelmes mondatokká állni. Nem is emlékszem mikor volt velem ilyen utoljára. Újra neki veselkedtem. – Hálás vagyok a munkádért de ez az én dolgom. Én.. Szeretnék.. Én csak..

– Szeretnél jó apa lenni. – fejezte be mire bólintottam.

– Aggódok miatta.. Sosem volt dolgom lázas kisgyerekkel.

– Nekem sem. – pillantott Erenre.

– Mégis nyugodtnak tűnsz. – erre Levi csak vállat vont.

– Az orvos majd megmondja mit kell tenni, szóval.. – motyogta mire elmosolyodtam. A szavai ellenére az arcán aggodalom ült ahogy Erent figyelte. – Tényleg nem kell aggódnod. Ma újabb megbeszéléseid lesznek nem? A rendelőben sokat kell várni, majd én elviszem. – ajánlotta újra mire elhúztam a szám. – Erwin. – ritkán szólított a nevemen, de most olyan gyengéden ejtette ki, hogy késztetést éreztem arra, hogy csak rá figyeljek. – Azért vettél fel, hogy segítsek. – várakozón kitárta a karjait, hogy átadjam neki Erent. Lepillantottam az álmosan pislogó gyerekre és felsóhajtottam.

Igaza van de akkor sem vagyok nyugodt. Anyám már így is kitért a hitéből miattam és elég sokszor példálózott azzal, hogy a munka rovására fog menni, hogy egyedülálló apaként próbálok helytállni.

– Ha vége a megbeszélésnek átadom neked, ígérem. – mondta még mindig várakozón nézve rám. Levi sosem ígérgetett és mivel bíztam benne, így a szájából hallani, hogy megígér valamit..

A vállaim ellazultak, ami azért volt furcsa mert nem tudtam, hogy ennyire be voltak feszülve, minden esetre elmosolyodtam.

– Elviszlek titeket kocsival a rendelőbe, aztán bemegyek dolgozni. – adtam át neki Erent aki Levi vállára fektette a fejét és halkan szuszogott tovább. – Ha bármi baj van hívj, mikor kijöttetek írj. Adok pénzt gyógyszerekre és amint vége a megbeszélésnek haza jövök. – vázoltam mire bólintott.

Pár perccel később már a kocsiban ültünk, úton a gyerekorvoshoz. Időközben Hanji is visszahívott, mire kihangosítottam és elmondtam neki, miért is kerestem. Levi bár nem mutatta, valószínűleg meglepte, hogy Hanji ennyire ért a gyerekekhez. Olyan kérdéseket tett fel, amik logikusak voltak de mégis olyan.. Hozzáértő volt és megnyugtató. Azzal zárta a beszélgetésünket, hogy adott pár tanácsot, hogy csillapítsuk Eren lázát gyógyszerek nélkül és azt is elmondta, hogy ha nem javul a helyzet akkor milyen gyógyszert kell neki adni és mennyit. Sok kérdésem volt még, de nem tettem fel őket, egyrészt azért nem, mert Hanji még hozzá fűzte a mondandójához, hogy nem végzett orvos, szóval vigyem el egy hivatásos dokihoz is.

Alighogy bontottuk a vonalat, megérkeztünk a rendelőhöz.

– Majd írok. – szállt ki a kocsiból Levi is és én is, hogy segítsek neki kivenni Erent a gyerekülésből. Persze egyedül is meg tudta volna oldani, de segíteni akartam. Mikor átadtam neki Erent egy anyuka olyan élesen kapott levegő után, hogy még én is felfigyeltem rá. Enyhén sikítás szerű volt.. Ahogy felé fordítottuk a fejünket, vörös arccal besietett az épületbe, karjában egy kisbabával.

Levira néztem de az arca nem árult el semmit. Már épp bocsánatot akartam tőle kérni, de hirtelen elköszönt és ő is bement a rendelőbe. Próbáltam elkönyvelni, hogy talán egy régi ismerőse vagy valami ilyesmi, de elég valószínűtlennek tűnt. Felsóhajtva ültem vissza a kocsiba és a munkába vettem az irányt.

Egyszerre kattoghattam azon, hogy vajon Erennel tényleg minden rendben lesz-e és hogy Levit vajon hányan fogják zargatni csak azért, mert egy férfi, aki egyértelműen nem a rokona, a kezébe adott egy gyereket. Mert tény, úgy különbözünk egymástól mint a tűz és a víz, de barátok is lehetünk vagy szomszédok. Kedves szomszédok akik jóban vannak egymással. Vagy nagyon távoli unokatestvérek.

Semmi olyat nem tettem ami miatt úgy meg kellett volna lepődnie annak a nőnek. Nem csókoltam meg Levit..

A szívem kihagyott egy ütemet ahogy elképzeltem, hogy megteszem. A bűntudat ólomsúlyként telepedett rám és átkoztam az agyam amiért egyáltalán tovább vittem ezt a gondolatmenetet egészen addig a végkifejletig, hogy megcsókolom őt. Eddig javarészt azért küldtem el a házvezetőimet, mert rám mozdultak vagy reményeket fűztek hozzám azzal kapcsolatban, hogy lesz köztünk valami, erre a tökéletes bébiszitteremet képzelem el magammal ahogy..?

Éreztem ahogy az arcom fellángol. Ez már nem csak egy csókról szól. Semmiről nem kéne szólnia!

Mély levegőt véve nyugtattam le a ködös gondolataimat.

Levi biztos ismerte azt a nőt, csak nincsenek jóban, vagy nagyon régen találkoztak és minden bizonnyal azt hitte, hogy Eren Levi gyereke. Ezért sietett utána Levi, hogy megmagyarázza a..

Egy lemondó sóhajjal vetettem el ezt az ötletet is. Levi nem olyan fajta aki csak úgy magyarázkodni kezd.

Amúgy is, nem tök mindegy ki volt az a nő és miért reagált úgy ahogy? Remélem nem fogják kikezdeni. Levi és mások érdekében is.

*

A megbeszélés hosszúra nyúlt, főleg miután anyám is betoppant. Tiszteletbeli tagként vett részt az ülésen, de az újoncok bepánikoltak a jelenlététől, akik pedig ismerték, mindenáron bizonyítani akartak neki. Ezt ő is észrevette és szinte üzente a tekintetével, meg a mosolyával, hogy ő egy igazi vezető és velem is így kéne viselkednie a dolgozóinknak.

Ezt a pillantását igyekeztem elfelejteni ott rögtön, de azért szúrta egy kicsit az oldalam a dolog. Nem én vagyok a legjobb vezető, ez tény, de sok új dolgot bevezettünk, olyan kockázatokat hoztunk amiken többet nyertünk és alig veszítettünk és az alkalmazottainkra nemcsak beosztottként, hanem munkatársakként is tekintek. Azt amit az anyámmal való találkozásba belesűrítenek azt én nap mint nap megkapom hasonlóan magas szinten, csak nem olyan görcsösek.

Mély levegőt véve álltam meg a házam ajtaja előtt és próbáltam arra koncentrálni ami odabent vár rám. Egy lázas kisgyerek és egy gengszter arcú óvóbácsi.

A szívem hevesebben kezdett verni és hiába tudtam, hogy ez minek az oka, igyekeztem másra fogni. Bármi másra.

Nem jött be.

– Tadaima! – köszöntem hangosan mikor benyitottam és amint levettem a cipőm meg a kabátom, Eren szobájába siettem. Csakhogy Levi is bent volt. Vízzel itatta Erent aki tudomást sem vett rólam, épp csak felém pillantott. Nem csak beteg volt, hanem letört is.

Levi felpillantott rám és kissé fáradtan fújta ki az orrán a levegőt. Már épp haza akartam küldeni, mikor elmondta, hogy Erent semmi sem érdekli. Még a Narnia sem, vagy azaz idegesítő gyerekmese ami máskor varázsütésre leköti a figyelmét. Levi.. Aggódott és elmondta nekem, még ha burkoltan is.

Leültem mellé a szőnyegre és az sem érdekelt hogy alig van köztünk távolság. Hirtelen semmisnek tűntek a buta gondolataim a nővel kapcsolatban és a rám törő frász a lázas gyerek miatt.

Eren szomorú volt, gyenge, védtelen és egy vírus ellen küzdött, mi pedig nem tudtuk, hogy segíthetnénk. Ez a kicsi, megtört emberke csendben volt és ez jobban fájt, mintha ordított volna, hogy az apját követelje. Egyszer sem követelte, de tegnap vele álmodott.

– Van egy ötletem. – felálltam és otthagyva őket a konyhába siettem. Grisha borzalmas szakács volt de mindig zöldséglevest készített mikor az unokatestvérem megfázott vagy belázasodott. Egyszer ettem is belőle mikor náluk vacsoráztam és influenza szezon volt. Anyám azóta is emlegeti azt a levest. És nem jó értelemben.

Időközben Levi utánam jött Erennel a karjaiban és nézte ahogy zöldséget pucolok amit direkt nem hámoztam meg rendesen, ahogy Grisha sem tette soha, vagy legalábbis nem tudok róla.

Pár perccel később már főtt a leves és Levinak ezúttal nem kellett vissza utasítani az invitálásomat, mert ebből szívem szerint Erennek se adnék.

Leültem Levial szemben és bár a nyelvem hegyén volt, hogy kimagyarázzam magam a pocsékul meghámozott zöldségek és a silány fűszerezés miatt, mégsem tettem. Látott már főzni és az egyetlen reakciója az volt, hogy milyen tiszta maradt a pult. Ha nem nézett volna rám olyan csillogó szemekkel amik azt üzenik, hogy mennyire lenyűgöztem, szóvá tettem volna, hogy ennél azért csináltam lenyűgözőbbet is.

Félreértés ne essék, Levi arca akkor is komor volt és a szemöldökét ráncolta mikor a szeme elismeréstől csillogott. Ritka, hogy más arckifejezést mutatna.

– Minden rendben volt a rendelőben? – kérdeztem mire bólintott.

– Megírtam az sms-ben is. – igen és meg is nyugtatott vele, hogy Eren rendbe jön és Hanjinak igaza volt, de arról nem írt, hogy vele mi volt.

– Úgy értettem veled. – erre kérdőn ráncolta a szemöldökét. Meglepően sokféleképpen tudja ráncolni. – Az a nő a kisbabával. Ismerted?

– Milyen nő? – a kérdése meglepett. Emlékszem, hogy mindketten felé fordultunk mikor meghallottuk a hangját és végig néztük ahogy ott hagy minket. Levi egy darabig gondolkodott aztán felsóhajtott. – Nem emlékszem senkire, főleg nem olyanra akit ismertem volna. Végig Eren homlokát ellenőrizgettem és próbáltam itatni vagy altatni. – újabb bűntudat hullám söpört rajtam végig a szavai hallatán. Kettőnk közül ő volt az aki igazi apaként viselkedett és annyira Erenre koncentrált, hogy más fel sem tűnt neki.

– Értem. Köszönöm, hogy így gondoskodsz róla. – helyettem. Szörnyű apa vagyok és erre nem mentség, hogy nemrég kezdtem. Levinak sincs gyereke, kérdeztem tőle még az első hetén.

– Hanji volt itt pár órája. Azt mondta Armin is beteg volt nemrég. – a téma váltás jól jött bár a mellkasom továbbra is sajgott. Legszívesebben átvettem volna Levitól Erent, hogy átölelve nyugtassam a szívem, hogy én más vagyok mint Grisha, én nem fogom magára hagyni, de.. Önzőség lett volna csak ezért kiszakítani Levi karjaiból. – Nem gondoltam volna, hogy szülő.

– Nem az. – ezzel igencsak megleptem de hiába láttam a szemében, hogy érdeklik a részletek, nem kérdezett.

Az órára néztem ami meglepően gyorsan haladt. A gáztűzhelyhez léptem és ellenőriztem a borzalmat amit szívesen elneveznék Grisháról, de nem akarom kimondani a nevét. Főleg most, hogy az egyik vérszerinti fiát én nevelem. Ha nagyobb lesz, akkor.. De később ráérek gondolkodni ezen. Elzártam a gázt és szedtem egy kistálba hűlni.

Mikor hátra fordultam láttam hogy Eren kutakodón figyeli a lábast.

– Mit evett ma? – kérdeztem mire Levi töprengve pillantott a plafonra.

– Párolt zöldséget és egy kevés kenyeret. Meg sok folyadékot. – bólintottam majd elővettem egy kiskanalat és a tányérkával együtt letettem Eren elé. Kihúztam a Levi mellett lévő széket és közelebb húzódtam hozzájuk. Eren felegyenesedett ugyan de a teste továbbra is Levi felé volt fordulva és a kis kezeivel a ruháját szorította, mintha attól félne, hogy ha elengedi elveszíti őt, de a leves is érdekelte. A szaga alapján tökéletesen elkészítettem Grisha pocsék zöldséglevesét.

Az első kanálnál még nem történt semmi. Csendben szürcsölte és mivel nem akart előre fordulva enni, ezért Levi pulcsijára is jutott belőle, de ha zavarta is, nem mutatta. Mikor már lassan a végére értünk a tányér tartalmának, Eren kezei elengedték Levi ruháját és kényelmesen elhelyezkedve felém fordult és várta a következő falatot.

Levi a könyökén támaszkodott az asztalon és meglepetten hümmögött mire az arcára pillantottam.

A szívem ismét kihagyott egy ütemet a mosolya láttán. Megnyugodott, hogy Eren végre érdeklődést mutat valami iránt, főleg hogy az egy leves.

Mikor az utolsó kanállal is elfogyott Eren rám mosolygott ezzel köszönve meg az ételt. Megsimogattam a fejét és megkérdeztem kér-e még, de nemlegesen megingatta a fejét.

– Lefektetem aludni. Köszönöm a kemény munkát. – vettem át Levitól és a szobája felé indultam. Mikor letettem a kiságyba Eren pillanatokon belül elaludt. Az órára pillantottam és konstatáltam, hogy este nyolckor valószínűleg fel fog ébredni.

Levi a szobaajtóban állt, vállát az ajtókeretnek támasztva.

– Szabadnapot vettem ki a hétre, szóval nyugodtan maradj otthon te is. Mi elleszünk. – mosolyogtam rá de kissé bizonytalannak tűnt.

– Szívesen jövök. Ha pár órára is, hogy aludni tudj..

– Kedves tőled, de tényleg nem szükséges. Ha elfogadod, adok egy tiszta felsőt a tiéd helyett. – vetettem fel bár biztos voltam benne, hogy el fogja utasítani, de.. Bólintott.

Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, de nem akartam, hogy meggondolja magát szóval átmentem a szobámba, hogy előkeressek egy felsőt de.. A méreteink eléggé eltérőek. Ahogy végig néztem a ruháimon két dologra jutottam. Az egyik, hogy meglepően egy sémára épül az ízlésem, a másik.. Hogy szeretném látni a férfi házvezetőmet az ingemben.

Pont akkor kezd nyitni felém, mikor ferde szándékok sokasága fut végig a fejemen. Ez most a „sors akarta így" vagy a „még nehezebbé teszem az amúgy is bonyolult életed te szerencsétlen" féle égi jel?

– Baj van? – a kérdése megijesztett és reflexszerűen kaptam fel az egyik polcról Hanji alvós felsőjét.

– Ez valószínűleg jó lesz, de a minta elég.. – nyújtottam felé, mire ránézett és megfagyott.

– Ez a..?

– Loch Ness-i szörny. Igen. De van egy Bigfoot-os is ha az jobban tetszik. – a tekintetéből láttam, hogy nem tetszik egyik sem.

– Köszönöm. – mondta végül és átvette tőlem a ruhadarabot amit aztán jobban szemügyre vett. – Az a négyszemű tényleg őrült. – és magamra hagyott. A kusza gondolataimmal és a díjammal, amit a legidiótább impotens szakácsoknak osztogatnak, akik hirtelen nemi életre kezdenek vágyni egy másik férfival.

04. rész