Az örökség 1. rész

Hangos csörömpölés riasztott fel a szokatlanul izgalmas álmomból, mire reflexből felültem és fülelni kezdtem. Betörő nem lehetett, a biztonsági rendszerem az egyik legjobb fajta, szóval ha egy profi tört be, akkor nem csap ekkora zajt.
Újabb csörömpölés, ezúttal már azt is meg tudtam állapítani, hogy a konyhából jön a zaj.
Az órára pillantottam, ami fél ötöt mutatott. Levi hat körül szokott jönni, és nem ilyen hangos..
Eren hangosan felsírt, mire rémülten pattantam ki az ágyból és sietve rohantam a konyhába, de amint megláttam a kupit, és a sértetlen, mégis bömbölő gyereket, kissé tanácstalanná váltam.
Mellé lépve a karomba vettem és magamhoz öleltem az alig kétéves fiút, aki a felsőmet markolva ordított, miközben krokodilkönnyek patakzottak a szeméből, nyál a szájából és takony az orrából. A sírás undorító egy valami tud lenni.
– Jól van, sss. – ringattam, miközben a hátát simogattam, de csak nem hagyta abba a sírást. A rendetlenséget nézve viszont nem jutottam előrébb. Az biztos, hogy kirámolta az alsó fiókot, de hogy miért azt nem tudom, és hogy ezért miért ő sír, az egy másik találóan talányos kérdés. – Levi nem fog örülni. – a név hallatán Eren szinte varázsütésre abba hagyta a sírást, majd elhúzódva tőlem a kupira nézett. Érdeklődve figyeltem, de nyöszörögni kezdett és ebből tudtam, hogy jön a második felvonás.
Eren sírva hajtotta vissza kis fejét a mellkasomhoz miközben összefüggéstelen gügyögéssel próbálta elmagyarázni mi is a baj. A gond csak az, hogy alig két hónapja ismerem ezt a kis embert és még nem igazán értek a nyelvén.
Kulcszörgésre kaptam fel a fejem és meglepetten pillantottam a konyhai órára, de még mindig messze volt a hat óra. Pár perc múlva lesz háromnegyed öt.
Levi kérdőn állt meg a konyhaajtóban, tekintete első sorban Erenen állapodott meg, de mivel látszólag nem volt testi baja, így felvont szemöldökkel meredt az összevisszaságra a padlón és velem ellentétben, ő rögtön megértette a helyzetet, legalábbis a tekintete erre engedett következtetni.
– Jó reggelt Levi. – köszöntöttem és már épp meg akartam kérdezni, miért jött ilyen korán, mikor megindult felém, vagyis pontosabban a karomban lévő Eren felé, és maga felé fordította a kis buksiját, csak hogy morcosan rá nézhessen.
– Utoljára mondom el: Nem tudsz átjutni Narniába. – mindkét szemöldököm a magasba szaladt, ő pedig könnyed mozdulattal átvette tőlem Erent, szinte tudomást sem véve rólam. – Figyelj kölyök, nem szép dolog csak így szétdobálni dolgokat. – szívem szerint leállítottam volna, de Eren le sem vette a szemét Leviról. – Mindennek helye van. A te helyed itt van, ebben a világban. Narniában gonosz jégkirálynők vannak, mégis mit kezdenél ott egyedül a hóban?
– Guuh..
– Na látod. – biccentett egyet Levi, majd leültette Erent az egyik székre és végre felém fordult. – Tegnap délután hagytam egy kicsit mesét nézni, de úgy tűnik rájött, hogy kell csatornát váltani.
– BluBlu! – rángatta meg Levi felsőjét Eren, mire az alacsony férfi ráemelte a tekintetét.
– Rendben van, akkor is hallom ha nem ráncigálsz. – simogatta meg a fejét és a csaphoz lépett, hogy megtöltse vízzel Eren egyik kulacsát. – Tessék. – Eren megmarkolta a két fogantyút és rámosolygott Levira köszönet gyanánt, aki elővett egy zsebkendőt és mielőtt Eren inni kezdett volna, kifújatta vele az orrát és letörölte a taknyot a szájáról, a nyállal együtt. Ezután Eren beletemetkezett a kulacsába és lassanként kortyolgatta a vizet.
– Elég korai vagy ma. – említettem meg mikor Levi neki kezdett felpakolni az edényeket a konyhapultra. Gondolom el fogja mosni őket mielőtt visszateszi a szekrénybe. Nem mintha olyan koszos lenne itt a padló, főleg mióta ő takarít.
– Tegnap hamarabb hazamentem.
– Igen, mert hamarabb haza értem és azt mondtam, ha nincs más dolgod, nyugodtan mehetsz ha szeretnél. – erre csak hanyagul vállat vont. – De persze maradhattál is volna, de amint felhoztam már vetted is a cipőd.
– Túl közvetlen vagy. – sóhajtott fel. – Dolgozni járok ide, nem barátkozni. – fonta karba maga előtt a kezeit és morcos képpel meredt rám.

– Nem értem miért ne mehetne a kettő együtt. – ha lehet erre még dühösebben nézett rám, de aztán megdörzsölte az orrnyergét és halkan felsóhajtott.
– Nálad a közvetlenség nem csak annyiban merül ki, hogy itt marasztalsz egy teára. TÚL közvetlen vagy. Amilyen magas vagy olyan közvetlen is.
– Ha magassághoz mérjük a közvetlenséget akkor már értem miért vagy ilyen távolságtartó. – mosolyogtam rá, mire dühösen megrándult az arca, de nem szól vissza semmit. Valószínűleg azért mert túl magas labdát dobott fel ahhoz, hogy le ne csapjam.
Levi elgondolkodva nézte Erent aki nagyot szusszant a széken mikor letette végre az ölébe a kis kulacsot. Elfáradt a nagy pakolásban és sírásban.
– Hálás vagyok amiért munkát ajánlottál nekem, de ha valamire azt mondom, hogy nem akkor ne erőltesd. – kért mire elgondolkodva biccentettem oldalra a fejem.
Marasztaltam már vacsorára, határozottan elutasította.
Mikor rájöttem milyen messziről jár ide dolgozni, felajánlottam, hogy költözzön be, mire reflexből rávágta, hogy „Kizárt!".
Azt sem engedte meg, hogy legalább a busz bérletért én fizessem. Azt mondta így is jóval többet keres, mint eddig, szóval egy buszbérlet igazán semmiség. Mikor mégis kifizettem neki és rátukmáltam, vett belőle egy új kulacsot Erennek.
Ételt sem fogad el, pedig többször is elmondtam, hogy mikor itt van egész nap, egyen ő is.
Kértem, hogy reggelizzen velünk, de mikor egyszer készítettem neki melegszendvicset, itt hagyta a konyhát és neki fogott a takarításnak.
– De te mindenre nemet mondasz. – erre hanyagul vállat vont. – Miért? – ezen egy pillanatig elgondolkodott, de aztán végül úgy döntött nem osztja meg velem, hogy milyen válaszra jutott.
Egy ideiglenesen lemondó sóhajjal (ami ugyanolyannak tűnik mint a sima lemondó sóhaj), vissza vonultam a szobámba, hogy elpakoljam az ágyneműt és készülődni kezdjek.
A gondolataim óhatatlanul is Levi és Eren körül forogtak, holott sokkal fontosabb lett volna, az új menü kitalálása.
Eren alig két hónapja lett az életem része és még nem igazán tudtam hozzá szokni az apaság terhéhez.
Levi pedig.. Minden szempontból megváltásnak tűnt felvenni őt, és amióta itt van egyre inkább helyesnek érzem a döntésem. Rettentően alapos munkát végez, a lakásom olyan tiszta, hogy kezdek aggódni ez milyen hatással lehet Eren fejlődésére, de Levi megnyugtatott, hogy reggelente hosszú sétára viszi Erent, hagy fedezze fel az élet bacilusait, amik ellen felvértezheti magát a szervezete. És persze finoman azt is szóvá tette, hogy a flúgos barátom lakása remek játszótér a porcicák és egyéb kosz meg bacilus számára. Ezt persze nem ilyen finoman és választékosan közölte, de Hanji jót nevetett rajta.
Mikor végeztem a készülődéssel, és az órára pillantottam, még mindig elég korai volt az idő. Tekintve, hogy alig tíz perc alatt beérek a munkába, legalább lesz pár percem reggelit készíteni és megetetni Erent, meg talán Levit is. Azonban a konyhába kilépve búcsút intettem a reggeli elkészítésének. Levi már megterített nekem és épp Eren mellett ült, megpróbálva megetetni vele a paradicsomot, amit Eren nem szívesen evett meg, mert nem tetszett neki a piros szín. Ezt persze csak kikövetkeztetni tudtam, mert semmilyen piros színű ételt nem akart megenni (a nyuszi almán kívül persze), és gyakran hangoztatta, hogy..
– Ahhha. – amiben az a sok „h" valószínűleg a „k" betű lehetett. (Sz. m. Aka – piros) – Ahhha! – és a fejét rázta. Levi kissé tanácstalanul ráncolta a szemöldökét miközben Erent figyelte aki inkább eltolta maga elől a kistányért, rajta a paradicsomokkal és így búcsút intett a virslinek és az omlettnek is. Eren szinte már dühösen fújta fel az arcát a piros paradicsomokat szugerálva.
Levi rám pillantott mikor észrevette, hogy a konyhaajtóban ácsorgok. Láttam, hogy meg akarja kérdezni, mi ez a gyűlölet a piros szín ellen, de végül nem kérdezte meg. Úgy döntött nem az ő dolga és lemondott a kíváncsiságáról és a válaszról is. Újra Eren felé fordult és jobb híján átpakolta arra a tányérra a paradicsomot, amit nekem készített.
Eren még mindig a paradicsomokat nézte, de mikor Levi felhívta a figyelmét az aranyos polip virslikre, kis idő múlva el is feledkezett esküdt ellenségéről, a piros színről. Mint egy kis bika.
– Ha nem eszel ki fog hűlni. – említette meg Levi mikor még percekkel később is őket figyeltem.
Eren rajongott Leviért, és meg tudtam érteni ezt a rajongást. Leviról sütött a rosszfiús aura ez igaz, de mégis volt valami a tekintetében. Bíztam benne. A széles vállai, az egyenes háta, a megbízható szavai, a határozott tekintete.. Alacsonyabb volt, mint az átlag, de mégis nagyobb ember volt ő mint mások.
– És te? – kérdésemre egy mogorva pillantás lett a jussom. Mivel ma már elmondta egyszer, hogy ne erőltessek rá semmit amit nem akar, ezért nem is vesződött a visszautasítással.
– Nem értelek Levi. Már egy hónapja dolgozol itt és egyszer sem fogadtál el tőlem ételt, pedig egy étteremlánculat tulajdonosa vagyok és amióta az eszemet tudom, főzök. – ültem le a reggelim elé és a kezembe vettem a villát. – Más már rég kapott volna az alkalmon, hogy egyen a főztömből. – szúrtam fel a villámra az egyik paradicsomot és bekaptam. Semmi extra, de épp ez volt a másik amit megkedveltem Leviban. Hagyományos, egyszerű ételek, egy hagyományos, egyszerű embernek.
Mások mindig féltek attól, hogy kritikus leszek, mindig megpróbáltak valami egyedit alkotni vagy díszesen tálalni és ez mindig nagyon fusztráló volt. Levi nem volt szívbajos, és még csak meg sem kérdezte ízlett-e. Megettem, elmosogatott. Ennyi.
– És mi a mai program? – kérdeztem mikor végeztem az evéssel. Levi rám pillantott, majd felállt Eren mellől és a mosogatóba pakolta az üres tányérokat. Úgy tűnik Eren is most végzett a reggelijével. – Köszönjük az ételt. – mosolyogtam Erenre aki vidáman felmosolygott Levira, és tapsolni kezdett. Sok szót el tud mondani, de nem igazán akar beszélni ha nem muszáj, viszont mikor köszönetet mond az mindig egy mosoly és ritkább esetben taps is járul hozzá.
Hanji szerint az új környezet és az anyja elvesztése lehet az oka, hogy nem használ rendes szavakat és kissé talán visszafejlődött. De mióta Levi vigyáz rá, kezdi jobban érezni magát.
– Elmegyünk Erennel sétálni, ha vissza értünk előszedem a játékait, kitalálom mit készítsek neki ebédre, ebéd utánra meg úgy is elfárad annyira hogy aludjon egy kicsit. Addig kivasalok. – összegezte és kissé elgondolkodva nézett rám. – Készítsek vacsorát? – kérdezte mire nemlegesen megingattam a fejem.
– A szüleim átjönnek. Ilyenkor együtt főzünk anyámmal. – valószínűleg az alapanyagokat is ő hozza, hiába van nálam is minden. – Még egyszer köszönöm a reggelit. – álltam fel és Erenhez lépve megpusziltam a homlokát búcsú gyanánt. – Délután találkozunk. Legyen szép napotok. – intettem és összeszedve a holmim elindultam dolgozni.

*

Már akkor sejtettem, hogy baj van, mikor megláttam apámat Erennel az udvaron.
Kiszállva a kocsiból kérdőn tártam szét a kezem, mire békéltetőn mosolygott felém. Remek..
Becsapva a kocsiajtót, dühös léptekkel indultam el befelé. Alig nyitottam ki az ajtót, mikor csattanást hallottam. Egy tenyér az asztalon, de vajon anyám volt ilyen indulatos, vagy épp elveszítem a tökéletes bébi szitterem és házvezetőm?
Lerúgtam a cipőm, nem törődve azzal, hogy szépen egymás mellé tegyem őket, de igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra.
– Szeretne mást is átnézni? – kérdezte Levi halálosan nyugodt hangon.
– Ha lenne hozzá gusztusom..
– Anya! – szakítottam félbe, mielőtt valami meggondolatlant mondana, bár van egy olyan sejtésem, hogy azon már rég túl vagyunk. A szemöldökömet ráncolva meredtem a konyhaasztalra amin Levi személyes dolgai hevertek, az ölében a kabátjával, a szék támláján az üres táskájával. – Ez mi? – mutattam az asztalon lévő dolgok felé, anyámtól várva a választ.
Dühösen ült vissza a székre és kecsesen átvetette egyik lábát a térdén, miközben karba fonta a kezeit.
– Egy kicsit elbeszélgettünk a takarítónőddel. – gúnyolódott mint egy tinédzser az iskola folyosóján. Elviselhetetlen gimnazista lehetett.
– Igazán éretten viselkedsz anya. – mosolyogtam ezzel leplezve az idegességemet.
Az elmúlt pár hétben többször is vitatkoztunk e-miatt de eddig legalább nem alázta így meg Levit.
– Milyen kár, hogy én ezt nem mondhatom el rólad fiam. – direkt félre értette az iróniám.
Továbbra is megtartottam a mosolyom és hátra tettem a kezeimet. Az asztal felé biccentettem.
– Találtál valami érdekeset? Titkos naplót esetleg? – a hangomban nem volt sem gúny, sem tetetett kíváncsiság. Teljesen semlegesnek tetszett.
– Már egy hónapja itt van, ha valamit eltett az nem a táskájában lesz.
– Igaz is, talán inkább az otthonát kéne átkutatnunk. Biztos szívesen beenged egy vadidegent a magánszférájába.
– Ne gúnyolódj Erwin! – emelte fel a hangját dühösen. – Ez itt egy nincstelen! Ha még nem is lopott el semmit, később megfogja tenni, kihasználja majd a nagylelkűségedet és..
– És mi? – szakítottam félbe kissé élesebben mint illet volna.
Anya dühösen fújtatott egyet és nagyon úgy tűnt, hogy mivel velem nem tud mit kezdeni, ismét Levit fogja sértegetni.
– Levi, ne haragudj a kellemetlenségekért. Nyugodtan menj haza, köszönöm a kemény munkád. – mosolyogtam rá, de ő kissé gyanakodva méregetett, mintha azon gondolkodna, többet árt ha megy mintha maradna. Valószínűleg arra jutott, hogy saját magát kíméli meg ha lelép, ezért végül felállt és elpakolta azt a pár holmit amit hozott magával. Mosható zsebkendő szépen összehajtva, egy kulcscsomó, egy régi telefon és pár szem cukor. A táskájába pedig egy könyvet tett, aminek sérült volt a borítója. Valószínűleg selejtes példány és így jóval olcsóbban meg tudta venni magának. A bérletét a kezébe fogta, majd felállt a székről és biccentett egyet anyám felé, majd rám pillantott. – Holnap találkozunk. – búcsúztam mire bólintott.
Csendben távozott én pedig mély levegőt véve komoran fordultam anyám felé aki hasonlóan nézett vissza rám.
– Aki szegény az lop.
– Aki fekete az erőszakos, aki pedig meleg az pedofil. Az írek csak isznak és mulatnak, a keresztények beképzeltek, a politikusok.. – soroltam egy könnyed mosollyal.
– Ne gúnyolódj! – emelte fel a hangját dühösen én pedig komor tekintettel néztem vissza rá.
– Te pedig ne szólj bele kit veszek fel magam mellé. Nekem kell látnom őt nap mint nap, nekem kell bíznom benne, hogy rábízhatom Erent és a házamat. Levi jó ember. Tisztességes, megbízható és őszinte.
Anya már épp tiltakozott volna de ekkor meghallottuk Eren gügyögését és csakhamar apám lépett be vele a konyhába.
– Drágám, hagyd már ezt a fiút. Erwin mindig jó döntéseket hozott, ha Leviban nem is, benne azért bízhatnál. – mosolygott kedvesen, mire anyám arcvonásai megenyhültek.
Anyám egy érthetetlen hurrikán, az apám pedig egy hurrikán szelídítő. A kérdés csak az, meddig tart ki a csend.
– Lámmmpa! – törte meg azt a bizonyos csendet Eren és kis kezeivel a lámpára mutatott, mire apa felcsukta, Eren pedig vidáman tapsolni kezdett.
– Értem én, hogy a gumi nem 100%-ig biztos de akkor is hihetetlen, hogy csak így felbukkant az az egyéjszakás kalandod. – tért át a másik témára anya.
– Pedig azt hittem ezt már lezártuk. – néztem apára aki hanyagul vállat vont.
– Elég hirtelen lettünk nagyszülők és egy kicsit azért furcsa, hogy nem a testvéred állított be az unokánkkal, hanem te. – na igen, Emil jót derült rajta és valószínűleg életem végéig hallgathatom tőle, hogy nem tudok védekezni, pedig erről szó sincs.
– De beszélhetünk erről a hogyishívják takarítóról is. – ajánlotta anya nagylelkűen, egy igencsak vita indító éllel a hangjában, így inkább belementem abba, hogy ismét előhozakodhasson azzal, hogy Erennek anya kell és meg kell nősülnöm.
Anyámon nehéz kiigazodni. Kiharcolja magának a tiszteletet minden férfitól és a nők jogairól szónokol, de ha gyereknevelésről van szó, az csakis egy anya dolga lehet. Nagy érvágás lehetett neki, hogy két fia született bár ezt sosem hangoztatta.
Miközben anyám azoknak a nőknek a képeit mutogatta akik potenciális családanyák lennének, én elmerengve kezdtem neki a vacsora elkészítésének.
Az a bizonyos egyéjszakás kaland nem létezik. Nem vagyok az ilyen kalandoknak a híve.
Eren olyan két és fél éves én pedig már lassan három-négy éve impotens vagyok. De ha nem is lennék az, akkor sem lehetne gyerekem. Tesztoszteron, izmok, mély hang, kellően nagy méretek, de az úszókkal valami már elég régóta nem stimmel. Lehet amiatt lettem impotens, hogy megtudtam, meddő vagyok. Elmúlt a gyereknemzési kedv..
Szóval Eren nem az én fiam, legalábbis vérszerint nem. De így legalább esélyt kaptam arra, hogy legyen egy örökösöm, legyen egy fiam és ezáltal családom. De feleség.. Ilyen szexuális problémákkal nem hiszem, hogy szeretnék.

02. rész