A két feladó 2. évad 9. rész
Kösz az együttérzést
Lőtér.. Ez egy kibaszott lőtér..
– Voltál már ilyen helyen? – kérdezte Kuroo mire dühösen fordítottam felé a fejem.
– Szerinted? – kérdeztem de hamar rájöttem, hogy igazságtalan voltam vele. Honnan tudhatná, hogy hány lőtéren szerzett sérülést láttam már? Bár ehhez az is hozzá tartozik, hogy pár éve nyílt egy ilyen hely nem messze attól a korháztól ahol a gyakorlatom töltöttem. Azóta biztos sokkal kevesebb az ilyen baleset, a szigorúbb szabályoknak köszönhetően. Mondjuk már az elejétől fogva nem a saját fejük után kellett volna menni, hanem felkeresni egy jól működő helyet és tőlük kérni pár tanácsot meg ilyenek. Fáradtan sóhajtva néztem inkább másfelé a fekete hajú férfi szemei helyett. – Nem. Még nem voltam ilyen helyen. – mondtam ki az egyértelműt.
– Mázli! – ebben még is mi a mázli? – Várj meg itt, mindjárt jövök.
– Hova a fenébe mész? – Kuroo már el is sietett, szóval ha hallotta is amit mondok (ami elég valószínű) akkor egyértelműen figyelmen kívül hagyta. Remek. Fáradtan felsóhajtottam és leültem egy közeli padra. Fáradt vagyok és ez a szemét pont ezt használta ki. Hajnalban felhívott. Egy frászt! Felvert az éjszaka közepén! Mondjuk én meg lenémíthattam volna a telefonom, de még is ki gondolna arra, hogy majd valaki pont este hívja fel? Annyira álmos voltam, hogy mikor megkérdezte mit csinálok ma, az igazat mondtam. Vagyis első körben értetlenül és artikulálatlanul kérdezgettem, hogy mi van meg hogy heh és ha.. Aztán pedig elmondtam az igazat. Ő pedig eljött értem kocsival reggel nyolckor és addig csengetett amíg ki nem nyitottam az ajtót. Ezután betolakodott és elrabolt. Hogy elhozzon egy kibaszott lőtérre. Hm? Most hogy belegondolok régen paintballoztunk Makkiékkal. Egész jó volt, de valahogy egész más a helyzet amikor az ember nem álmos, a barátaival van és közösen döntik el mikor is mennek el egy ilyen helyre. Ez így most csak nyűg a nyakamon.
– Mehetünk? – állt meg mellettem mire dühösen pillantottam fel rá.
– Haza?
– Dehogy is te hülye. Lőni. Vagyis előbb alá kell neked is írni pár papírt, de az anyagiakat már elintéztem. – remek, legalább nem kell fizetnem olyasmiért, amit nem is akarok. Felálltam a padról és unottan indultam el arra amerről Kuroo érkezett az imént. A fekete hajú finoman terelgetett, hogy merre is megyünk. Olykor megérintette a vállam, vagy a hátam, ami már így is elég idegesítő volt, de aztán ez a barom felbátorodott és egyszer-kétszer a derekamra tette a kezét. De nem hibáztatatom, mert egyáltalán nem tiltakoztam. Mondhatnám, hogy csak túl fáradt vagyok vitatkozni vele még ezen is, de inkább csak nem érdekel annyira a dolog, mint gondoltam. Elmorgok rajta, milyen idegesítő.. De még sem teszek ellene. Most pont úgy viselkedek, mint az anyám. Miután én is aláírtam két nyomtatványt, egy ott dolgozó elmagyarázta miért kell a fülvédő, majd azt is megmutatta melyik lőtér az ami jelenleg szabad. Mint kiderült ez sem úgy van mint a filmekben. A profibbak már lőhetnek felügyelet nélkül, egymás mellett is. A helyiségek be vannak kamerázva, hogy ezzel is elkerüljék az esetleges félreértéseket és vissza tudják nézni a balesetek körülményeit. Lehet igénybe venni csuklóvédőt is és egy bizonyos szint felett a golyóálló mellény sem kötelező. Ez főleg azokon a területeken kötelező ahol igazi töltényeket használnak. Kuroo elvétve említett valami olyasmit, hogy sokan csak légpuskával lőnek és azt is nyílt terepen, az épület mögött. Jóhiszeműen úgy gondoltam mi sem fogunk igazi golyót használni, de amikor rám adtak egy mellényt, már sejtettem, hogy tévedtem. Ez nyílván akkor vált biztossá, mikor megkaptam a fegyvert is.. Ettől valahogy nem érzem magam férfinak.. Inkább csak hülyének amiért egy olyan dolgot tartok a kezemben amivel sérülést okozhatok. Mondjuk egy kislámpával is embert lehet ölni, szóval ez az érzés inkább csak kötözködés, hogy semmiképp ne élvezzem ezt a randi szerűséget.
– A 12-es terem szabad. – adott át egy kulcsot Kuroonak a férfi, mire kérdőn néztem rá.
– Nem úgy volt, hogy a kezdőket felügyelik? – ezen a fickó elmosolyodott.
– Kuroo-san önnel lesz. Úgy is mondhatnánk, hogy rendőri felügyelet alatt áll. – hát ezzel nem lettem megnyugtatva. És amúgy sem rendőr. Tudtommal nincs jelvénye! Vagy van? Miután elvégzik a rendőr képzést automatikusan jelvényt kapnának? Kétlem. Azt csak akkor kaphatnak ha már hivatalosan is dolgoznak.
– Még nem vagyok rendőr. – nevetett Kuroo. Egyértelműen jól esett neki a megnevezés. Mondjuk furcsa lett volna, ha nem. Még beszélgettek egy kicsit de nem igazán figyeltem rájuk. Inkább a mellettünk elhaladó embereket figyeltem. Leginkább egyedül vagy kettesével érkeztek és távoztak. Ez nem egy csapatos ˝szórakozás˝. Kuroo keze ismét a derekamra simult, de mikor felé pillantottam még mindig beszélt. A férfi figyelmét nem kerülte el a mozdulat, bár nem úgy tűnt mint akit meglepett a dolog. Vajon sokszor hoz ide pasikat? Kenmát biztos elhozta már. Ki is nézem belőle, hogy tetszett neki a dolog, amilyen játékokkal.. Nem. Én is szerettem régen a lövöldözős játékokat, az igazi fegyverek.. A fenébe is! Egy kicsit azért tényleg klassz ez a dolog. De jobb lenne inkább Iwa-channal jönni, vagy Koushi.. Mikre gondolok már megint? Kuroo egy kicsit megtolt a kezével így ösztönösen elindultam. Úgy viselkedek mint egy ló akit terelni kell.. A szemem sarkából Kuroora pillantottam. Le se tagadhatná, hogy törzsvendég. Úgy ismeri a helyet, mint a tenyerét. Bár a sok nyíl is sokat segít a tájékozódásban. Hamarabb is feltűnhetett volna.. Tényleg elég feltűnőek, bár Kuroo egyértelműen nem a jelzések miatt tudja az utat. A keze ugyan már nem volt a derekamon, de akik eljöttek mellettünk, mind engem vettek szemügyre Kuroo helyett. Mondanám hogy helyesebb vagyok mint ő, de egyértelműen nem azért bámultak meg engem mert miért is ne. Kuroo miatt bámultak. Legalábbis a többi törzsvendég biztosan és ezekben a korai órákban, szinte csak olyanok voltak akik rendszeresen láthatják ezt a macskaképűt. Így se hívtam még. Pedig egész találó. Vajon a Nekomás diákoknál szempont volt a felvételin, hogy macskaszerű szerzetek legyenek vagy ezt az iskola nevelte beléjük? Valószínűleg az utóbbi. – Nagyon hallgatag vagy.
– Noss.. Valaki felvert az éjszaka közepén, majd hajnalban betoppant és ismét felvert az álmomból. – ami amúgy valami hatalmas baromság volt. Rég álmodtam ekkora hülyeséget. Mondjuk kábé csak arra emlékszem, hogy baromság volt. Na mindegy, később talán eszembe jut.
– Bocsesz. Csak biztosra akartam menni, hogy ráérsz.
– És ezt muszály volt az éjszaka közepén megkérdezned?
– Még szép! – mosolygott és feltartotta az egyik hüvelykujját.
– Legalább legyen egy kis bűntudatod! – mordultam rá. Kuroo ezen csak nevetett, én pedig fáradtan sóhajtva fogadtam el, hogy nem fog sem bocsánatot kérni sem pedig garantálni, hogy nem lesz többet ilyen. Na mindegy, majd lenémítom a telefonomat. Ha befejezem a röplabdás pályafutásom és orvosnak megyek, akkor úgy is kapok majd csipogót. Bár, ennyi kihagyás után nagyon erősen kétlem, hogy komolyabb orvosi karierre számíthatok. Lehet életem végéig asszisztálhatok szemölcsök eltávolításánál. Lehet a szüleimnek még is csak igaza volt.. Ezt sosem fogom nekik beismerni annyi szent!
– Itt is vagyunk. – nyitott ki egy ajtót amin a 12-es szám szerepelt. Mikor beléptem még sötét volt, de Kuroo szinte rögtön felkattintotta a villanyt. Egy kicsit azért hasonlít a hely a filmekhez. Mármint tényleg csak olyan kis ablakok vannak legfelül, de azok is csak a szellőzés miatt lehetnek, mert fényt nem igazán adnak. – Megmutatom, hogy kell fogni a fegyvert. – nem ajánlat volt, hanem kijelentés. A fülvédőt egyenlőre nem vettük fel, hogy halljam ahogy magyaráz. Néhány papír célpont ki volt téve, némelyik elől, némelyik pedig egészen hátul. Valószínűleg mindig kicserélik ezeket a papírokat mikor kitakarítják a termeket egy-egy vendég után. Kuroo mögém lépett, a kezét az oldalamra tette amitől úgy éreztem magam mint a romantikus filmekben a nők. Lehet el kéne kezdenem BL sorozatokat is nézni, hátha jobb lesz tőle a közérzetem egy ilyen szituációban. Kuroo keze lentebb simult a combomra, hogy a lábamat is a megfelelő pozícióba állítsa. Na helyben vagyunk. Most már egy molesztált nőnek érzem magam. Jó hogy nem markol rögtön rám, vagy dörgölőzik hozzám.
– Elmondanád még egyszer? – kérdeztem fapofával, a hangom pedig erősen csengett. Na ugye hogy férfi vagyok? Csak ne kéne úgy éreznem, hogy ezt bizonygatnom kell..
– Csak nem zavarban vagy?
– Ha a hányinger annak a számít, akkor meglehet. Sőt. Nagyon is zavarba hoztál. – ezen jókedvűen felnevetett pedig én egyáltalán nem viccnek szántam amit mondtam.
– Na jól van. Akkor figyelj. – kicsit távolabb állt és ezúttal nem ért érzékenyebb területekre. Mindössze a könyökömet, a vállamat és a csuklómat fogta meg egy-egy pillanatra. – A lábaid tökéletesek.
– Tudom. – ezen ismét felnevetett. – Mi van? – tényleg azok! Egyértelműen szexi lábaim vannak! Miért röhög ezen?
– Vicces ahogy ezt érzelemmentes arccal mondod. – oh.. Elég szar lehet a humora ha ezen nevet. – Úgy értettem, hogy ahogy a lábaid állnak az jó.
– Tudom. – ezen megint majdnem elnevette magát, de végül csak egy kicsit rázkódott meg a válla. – Értettem amit mondtál, csak a félreérhető része is igaz.
– Azért ennyire ne szállj el magadtól. – vigyorgott mire felhúztam az orrom.
– Nem vagyok elszállva. Tökéletesen tisztában vagyok az erősségeimmel.
– Amik a szexi lábaid?
– A kifogástalan külsőm is az erősségeim közé tartozik ha már ennyire feszegeted a témát. Amúgy okos is vagyok, kiváló a modorom és elég sok téren tehetséges vagyok, ha esetleg ezek eddig nem tűntek volna fel. – erre Kuroo elismerően füttyentett egyet.
– A szerénységed kimaradt.
– Mert szerinted a kiváló modor mit takar? – fintorogtam dühösen.
– Hát nem ezt a beszéd stílust az biztos. – mosolygott önelégülten.
– Oké, egy pont oda. Legyél vele boldog.
– A szívemben őrzöm majd. – gúnyolódott de kifejezetten jól állt neki. Újra megmutatta a beállást, majd elmagyarázta a fegyver használatát is. – Az első lövéseknél itt fogok állni mögötted. Igyekezz nem hányni, jó?
– Megpróbálom. – mosolyogtam rá a vállam felett.
– Elég nagy seggfej vagy ugye tudod?
– Hm? Tényleg? Eddig fel sem tűnt. – fordultam vissza. Hallottam ahogy nevet, de a következő pillanatban a fülemre igazította a fülvédőt, majd a bőrömön éreztem ahogy a sajátját is felvette. Ezután a karjaimra simította a kezeit és pár mélyebb lélegzetvétel után meghúztuk a ravaszt. Mármint pontosabban én, de Kuroo elég egyértelműen segített benne. Az izmaim megremegtek az érzésre és nem feltétlenül a jó értelemben. Eltaláltuk a kör közepét, bár nem én céloztam szóval ez inkább Kuroo érdeme. Még párszor ezt megismételtük a többi lappal is, majd elfogytak a töltények a tárból. Leengedtem a kezem és lehúztam a nyakamra a fülvédőt.
– Hogy tetszett? – kérdezte mire hanyagul vállat vontam.
– Nem olyan rossz, de nem igazán értem miért vannak ennyire odáig érte.
– Mert menő. – mosolygott, miközben a fülére húzta a fülvédőt így én is úgy tettem, ő pedig beállt egy másik ˝ablakhoz˝ és a kezébe vette azt a fegyvert amit magának választott. Én nem igazán értem a kettő közti különbséget, de valami olyasmit mondtak, hogy azt egy kezdőnek nehéz lenne kezelni. Kuroo sorra célzott és lőtt, majd mikor végzett rám nézett és egy elégedett vigyorral mondott valamit ami a szájának a mozgása alapján az lehetett, hogy „látod?”. Csak a szememet forgattam. Csak azért lőni mert menő.. Kicsit azért szomorú nem? Nem azért mentem orvosira mert a fehér köpeny az menő. Vagy felvágni valakit menő.. Még csak nem is azért mert életeket menteni menő. Egyrészt mert hiába vagyunk hálásak azoknak az orvosoknak és endőröknek akik ténylegesen életet mentenek, attól még maga az orvos vagy a rendőr ezt nem azért csinálja mert menőnek érzi magát. Legalábbis én szeretném azt hinni, hogy nem. Oh.. A tűzoltók és a többi életmentő kimaradt. Talán azért mert Kuroo rendőrnek tanult én meg orvosnak és hirtelen csak ez a kettő ugrott be. Megszeppenve vettem tudomásul, hogy Kuroo leemelte a fejemről a fülvédőt. Egyrészt azért lepett meg, mert észre sem vettem, hogy már megint mellettem állt, másrészről pedig annyira leengedtem a védelmem, hogy simán a közelembe került a tudtom nélkül. Ez így elég nagy hülyeségnek hangzik még fejben is. – Elbambultál? – kérdezte de annyira közel volt hozzám, hogy szinte az ajkaimra suttogta a szavakat amik kérdés helyett kijelentésnek és egy kisebb vádnak tűntek, egy leheletnyi fenyegetéssel. „Leengedted a védelmed. Nem félsz, hogy mit tehetnék veled?”. De ez csak az agyam képzelgése. Nem célozgatna így, hanem kerek-perec kimondaná, hogy.. – Ilyen egyszerűen leengedni a védelmed.. Mintha direkt hergelnél, hogy csapjak le a lehetőségre. – fenébe.. Idegesen húzódtam el, biztos távolságra az agyaraitól. Tényleg ostoba vagyok, ha azt gondoltam egy alkalom elég volt neki. Egy macska nem éri be egy kevés játszadozással. Főleg akkor nem ha egy ilyen kanos állatról van szó és ennyire vonzó az egér. Na tessék, hirtelen meg egér lettem. Nem-nem! Nem szabad elkalandoznom! – Lőjünk még párat. Van elég időnk és töltényünk is. – most meg hirtelen megint olyan mint előtte. Már nem vadász hanem.. Hát csak.. Szóval már nem tűnik vadásznak. Mindegy, attól még figyelnem kell. Ismét megtöltöttük a fegyvereket. Egy ideig Kuroo még mögöttem állt de aztán hagyta, hogy egyedül lőjek. Nem hogy a célt nem találtam el, de még a lap szélét sem.. A videó játékok jóval könnyebbek.
– Van valami trükkje? – kérdeztem miután már a második teli tárat lőttem el a fenébe. Kuroo egy ideig gondolkodott. Valami olyasmit motyogott, hogy elég rég volt már mikor tanulni kezdte ezt és nem igazán emlékszik különleges trükkökre vagy módszerekre.
– Csak célzol és lősz. – vont vállat. Látta rajtam, hogy ennyivel nem elégszek meg, így tovább gondolkodott. – Lehet, hogy klisés, de ha olyasvalakit képzelsz oda akit nem bírsz.. Bár ez csak filmes maszlag és hosszútávon nem célra vezető. Ha egy rendőr úgy menne terepre, hogy az érzései irányítják az eléggé.. Na mindegy, nem akarok ennyire belemenni. Csak engedd ki a gőzt, célozz, állj stabilan aztán találd el. – ez sem segített sokat. A fejemre húztam a fülvédőt és vettem egy mély levegőt majd felvettem az alap állást. Régen tanultam íjászkodni, de elég hamar meguntam és ott hagytam. És ez nem egy íj hanem egy pisztoly. A kettő nem ugyanaz.. Ezúttal pontosabban céloztam, de még így sem találtam el a közepét. De legalább kétszer sikerült eltalálnom a szélső kört. Mikor ismét levettem a fülvédőt Kuroo elismerően füttyentett. – Kire gondoltál? – senkire.
– Rád. – Kuroo kissé megszeppent és kínosan elnevette magát. Mondott valamit de csak tompán hallottam, ugyanis valami más kötötte le a figyelmem. Kuroo mögött volt egy nagyobb, kissé visszatükröződő felület, ami gőzöm sincs mi lehet, de.. Az arcom rettentően ellenséges. Talán ezért hitte el, hogy rá gondoltam miközben lőttem. Most hogy belegondolok.. Ez az egész helyzet nagyon ismerős. Mikor elkezdtem Kous.. Sugaw.. Basszus! Gőzöm sincs hogy hívjam! Már megint nem tudom hogy hívjam! Mikor elkezdtem hozzá átjárni ő pedig annyira maga alatt volt én egy kibaszott lövöldözős játékot vittem neki, hogy kiadja a dühét és az érzéseit. És hogy vele lehessek, még ha akkoriban nem is volt teljesen tiszta miért keresem a társaságát. Letettem a fegyvert. Nekem erre rohadtul nincs mos szükségem. A fülvédőt és letettem és kifelé menet a mellényt is elkezdtem leszedni magamról. Kuroo sietve állta el az utam a folyosón és mikor kikerültem volna elkapta a vállaimat. Dühösen löktem el, de ezúttal nem kerültem ki csak bámultam rá. Kissé zavartnak tűnt. Hát még én milyen zavart vagyok! Gyűlölöm ezt az egészet. Az érzéseimet, a viselkedésemet, a hibáimat.. Nem kellett volna elengednem..
– Mi ez így hirtelen? Még van másfél óránk, miért nem..?
– Akkor menj vissza. Én haza megyek. – kerültem ki újra de elkapta a felkaromat.
– Várj! – én pedig úgy tettem. Vártam. Eltelt pár pillanat, végül a karomat is elengedte de nem mondott semmit. Éreztem, hogy az arcomat fürkészi, de nem néztem rá. – Miért? – kérdezte meg végül mire kínosan elröhögtem magam.
– Ez a világ legjobb kérdése. – nevettem és egyre inkább voltam szórakozott mint letört. Miért? Hát ez kibaszott jól összefoglal minden kérdést. És kicseszettül nincsenek válaszok. Vagy talán egy még is van, ami pedig az, hogy „Mert csak.”.
– Sugawara miatt? – felvont szemöldökkel néztem rá.
– Mi köze ennek hozzá?
– Miatta menekülsz.
– Miért kéne menekülnöm?
– Mert azóta nem randiztál senkivel, hogy szakítottatok. – kínosan elröhögtem magam.
– Végül is.. Ez igaz. Bár nem tudtam, hogy ez egy randi, szóval ha úgy vesszük azóta sem randiztam és nem is igazán akarok, de ehhez nem neki van köze. Azért megyek haza, mert nem akarok itt lenni. Veled meg pláne nem. Idegesítő vagy és kibaszottul nem kedvellek, és rohadtul nem az exem miatt érzek így, hanem a kiállhatatlan személyiséged miatt. – meg sem vártam a reakcióját, hanem rögtön sarkon fordultam és a nyilaknak köszönhetően sikeresen kijutottam. A mellényt leadtam és közöltem, hogy a fegyver és a fülvédő bent maradt. Egy kicsit morogtak miatta, de nem igazán érdekelt a dolog. Mikor kiléptem a friss levegőre rögtön egy buszmegállót kerestem, amit kissé messzebb meg is pillantottam. Miközben határozott léptekkel megindultam felé, csendben átkozódtam az orrom alatt. Nincs nálam telefon, sem pedig pénz. Még szerencse hogy az irataim és a bérletem a zsebemben voltak, máskülönben teljesen meg lennék lőve. Mikor odaértem leolvastam a járatokat. A kis tábla melletti óra szerint a következő busz negyed óra múlva jön, de azzal nem jutok haza. A legközelebb csak fél óra múlva jön olyan járat ami nekem is jó. Bezzeg a belvárosban tíz percenként jönnek buszok mindenfelől és mindenfelé.. Dühösen leültem a padra és jó hangosan felmordultam a helyzetem miatt. El se kellett volna jönnöm. Ki kellett volna kapcsolnom a csengőt is és a telefonomat is, majd úgy tenni, mintha nem lennék otthon. Hanyagul keresztbe tettem a lábam egy olyan szöget keresve ami nem nyomja az ölemet. Vannak azok a seggfejek aki egy hatalmas terpeszben ülnek és arra hivatkoznak, hogy azért teszik ezt mert máskülönben nyomja a ˝hatalmas csomagjukat˝ a lábuk. Beképzelt pöcsök. Csak senki nem tanította meg őket a jó modorra. Tekintve hogy elég sokszor voltam onsenben és ugyebár férfi öltözőben is, tapasztalatból tudom, hogy a nagy terpeszben ülőknek általában még kisebb is a farka mint az átlagos méret. Egy kisebb terpeszben ülni annyira nem modortalan, de mikor egy 180°-os terpeszben ülnek az komolyan undorító. Még férfi szemmel is. – Hogy baszódnék meg.. – megint jelentéktelen dolgokon agyalok ahelyett ami tényleg fontos lenne. Nem azért léptem le, mert eszembe jutott, hogy is indult a kapcsolatunk, hanem azért ahogy folytatódott. Nem akarok összejönni Kurooval és amúgy mással se nagyon. A szemem sarkából észre vettem, hogy valaki közeledik. Magas, fekete haja van és Kuroo..
– Merre megy? – kérdezte mintha csak egy idegennel csevegne a buszmegállóban. Én nem szoktam idegenekkel beszélgetni buszmegállókban.
– Ez a duma elég gyatra.
– Pedig úgy nézel ki, mint akinek bejön az ilyesmi. – naná, pont olyan felületes és mélyen romantikus dráma királynő vagyok akinek bejön egy ilyen ócska szöveg. Kuroo leült mellém, de nem néztem rá.
– Szóval nem szereted a lőtereket. – összegezte kissé sajátosan. Vagyis kihagyott mindent ami nem volt az ínyére még pedig a tényt, hogy rohadtul nem kedvelem a társaságát. – Akkor mi az amit szeretsz?
– A röplabdán kívül? Nem sok mindent. – morogtam de nem azért mert rá haragudtam, hisz az egyértelmű. Azért morogtam de dühös vagyok magamra amiért válaszolok.
– És mi az a nem sok minden? – fáradtan felsóhajtottam.
– Miért érdekel? – kérdeztem de mikor szólásra nyitotta a száját gyorsan közbe vágtam. – Komolyan kérdezem. A „csak úgy” nem válasz ahogy a többi hazugság sem. – Kuroo egy ideig csendben ült, végül pedig elővette a telefonját és pár pillanat múlva felém tartotta a kijelzőt. Egy üzenetváltás Kenmával.
– Voltál már ilyen helyen? – kérdezte Kuroo mire dühösen fordítottam felé a fejem.
– Szerinted? – kérdeztem de hamar rájöttem, hogy igazságtalan voltam vele. Honnan tudhatná, hogy hány lőtéren szerzett sérülést láttam már? Bár ehhez az is hozzá tartozik, hogy pár éve nyílt egy ilyen hely nem messze attól a korháztól ahol a gyakorlatom töltöttem. Azóta biztos sokkal kevesebb az ilyen baleset, a szigorúbb szabályoknak köszönhetően. Mondjuk már az elejétől fogva nem a saját fejük után kellett volna menni, hanem felkeresni egy jól működő helyet és tőlük kérni pár tanácsot meg ilyenek. Fáradtan sóhajtva néztem inkább másfelé a fekete hajú férfi szemei helyett. – Nem. Még nem voltam ilyen helyen. – mondtam ki az egyértelműt.
– Mázli! – ebben még is mi a mázli? – Várj meg itt, mindjárt jövök.
– Hova a fenébe mész? – Kuroo már el is sietett, szóval ha hallotta is amit mondok (ami elég valószínű) akkor egyértelműen figyelmen kívül hagyta. Remek. Fáradtan felsóhajtottam és leültem egy közeli padra. Fáradt vagyok és ez a szemét pont ezt használta ki. Hajnalban felhívott. Egy frászt! Felvert az éjszaka közepén! Mondjuk én meg lenémíthattam volna a telefonom, de még is ki gondolna arra, hogy majd valaki pont este hívja fel? Annyira álmos voltam, hogy mikor megkérdezte mit csinálok ma, az igazat mondtam. Vagyis első körben értetlenül és artikulálatlanul kérdezgettem, hogy mi van meg hogy heh és ha.. Aztán pedig elmondtam az igazat. Ő pedig eljött értem kocsival reggel nyolckor és addig csengetett amíg ki nem nyitottam az ajtót. Ezután betolakodott és elrabolt. Hogy elhozzon egy kibaszott lőtérre. Hm? Most hogy belegondolok régen paintballoztunk Makkiékkal. Egész jó volt, de valahogy egész más a helyzet amikor az ember nem álmos, a barátaival van és közösen döntik el mikor is mennek el egy ilyen helyre. Ez így most csak nyűg a nyakamon.
– Mehetünk? – állt meg mellettem mire dühösen pillantottam fel rá.
– Haza?
– Dehogy is te hülye. Lőni. Vagyis előbb alá kell neked is írni pár papírt, de az anyagiakat már elintéztem. – remek, legalább nem kell fizetnem olyasmiért, amit nem is akarok. Felálltam a padról és unottan indultam el arra amerről Kuroo érkezett az imént. A fekete hajú finoman terelgetett, hogy merre is megyünk. Olykor megérintette a vállam, vagy a hátam, ami már így is elég idegesítő volt, de aztán ez a barom felbátorodott és egyszer-kétszer a derekamra tette a kezét. De nem hibáztatatom, mert egyáltalán nem tiltakoztam. Mondhatnám, hogy csak túl fáradt vagyok vitatkozni vele még ezen is, de inkább csak nem érdekel annyira a dolog, mint gondoltam. Elmorgok rajta, milyen idegesítő.. De még sem teszek ellene. Most pont úgy viselkedek, mint az anyám. Miután én is aláírtam két nyomtatványt, egy ott dolgozó elmagyarázta miért kell a fülvédő, majd azt is megmutatta melyik lőtér az ami jelenleg szabad. Mint kiderült ez sem úgy van mint a filmekben. A profibbak már lőhetnek felügyelet nélkül, egymás mellett is. A helyiségek be vannak kamerázva, hogy ezzel is elkerüljék az esetleges félreértéseket és vissza tudják nézni a balesetek körülményeit. Lehet igénybe venni csuklóvédőt is és egy bizonyos szint felett a golyóálló mellény sem kötelező. Ez főleg azokon a területeken kötelező ahol igazi töltényeket használnak. Kuroo elvétve említett valami olyasmit, hogy sokan csak légpuskával lőnek és azt is nyílt terepen, az épület mögött. Jóhiszeműen úgy gondoltam mi sem fogunk igazi golyót használni, de amikor rám adtak egy mellényt, már sejtettem, hogy tévedtem. Ez nyílván akkor vált biztossá, mikor megkaptam a fegyvert is.. Ettől valahogy nem érzem magam férfinak.. Inkább csak hülyének amiért egy olyan dolgot tartok a kezemben amivel sérülést okozhatok. Mondjuk egy kislámpával is embert lehet ölni, szóval ez az érzés inkább csak kötözködés, hogy semmiképp ne élvezzem ezt a randi szerűséget.
– A 12-es terem szabad. – adott át egy kulcsot Kuroonak a férfi, mire kérdőn néztem rá.
– Nem úgy volt, hogy a kezdőket felügyelik? – ezen a fickó elmosolyodott.
– Kuroo-san önnel lesz. Úgy is mondhatnánk, hogy rendőri felügyelet alatt áll. – hát ezzel nem lettem megnyugtatva. És amúgy sem rendőr. Tudtommal nincs jelvénye! Vagy van? Miután elvégzik a rendőr képzést automatikusan jelvényt kapnának? Kétlem. Azt csak akkor kaphatnak ha már hivatalosan is dolgoznak.
– Még nem vagyok rendőr. – nevetett Kuroo. Egyértelműen jól esett neki a megnevezés. Mondjuk furcsa lett volna, ha nem. Még beszélgettek egy kicsit de nem igazán figyeltem rájuk. Inkább a mellettünk elhaladó embereket figyeltem. Leginkább egyedül vagy kettesével érkeztek és távoztak. Ez nem egy csapatos ˝szórakozás˝. Kuroo keze ismét a derekamra simult, de mikor felé pillantottam még mindig beszélt. A férfi figyelmét nem kerülte el a mozdulat, bár nem úgy tűnt mint akit meglepett a dolog. Vajon sokszor hoz ide pasikat? Kenmát biztos elhozta már. Ki is nézem belőle, hogy tetszett neki a dolog, amilyen játékokkal.. Nem. Én is szerettem régen a lövöldözős játékokat, az igazi fegyverek.. A fenébe is! Egy kicsit azért tényleg klassz ez a dolog. De jobb lenne inkább Iwa-channal jönni, vagy Koushi.. Mikre gondolok már megint? Kuroo egy kicsit megtolt a kezével így ösztönösen elindultam. Úgy viselkedek mint egy ló akit terelni kell.. A szemem sarkából Kuroora pillantottam. Le se tagadhatná, hogy törzsvendég. Úgy ismeri a helyet, mint a tenyerét. Bár a sok nyíl is sokat segít a tájékozódásban. Hamarabb is feltűnhetett volna.. Tényleg elég feltűnőek, bár Kuroo egyértelműen nem a jelzések miatt tudja az utat. A keze ugyan már nem volt a derekamon, de akik eljöttek mellettünk, mind engem vettek szemügyre Kuroo helyett. Mondanám hogy helyesebb vagyok mint ő, de egyértelműen nem azért bámultak meg engem mert miért is ne. Kuroo miatt bámultak. Legalábbis a többi törzsvendég biztosan és ezekben a korai órákban, szinte csak olyanok voltak akik rendszeresen láthatják ezt a macskaképűt. Így se hívtam még. Pedig egész találó. Vajon a Nekomás diákoknál szempont volt a felvételin, hogy macskaszerű szerzetek legyenek vagy ezt az iskola nevelte beléjük? Valószínűleg az utóbbi. – Nagyon hallgatag vagy.
– Noss.. Valaki felvert az éjszaka közepén, majd hajnalban betoppant és ismét felvert az álmomból. – ami amúgy valami hatalmas baromság volt. Rég álmodtam ekkora hülyeséget. Mondjuk kábé csak arra emlékszem, hogy baromság volt. Na mindegy, később talán eszembe jut.
– Bocsesz. Csak biztosra akartam menni, hogy ráérsz.
– És ezt muszály volt az éjszaka közepén megkérdezned?
– Még szép! – mosolygott és feltartotta az egyik hüvelykujját.
– Legalább legyen egy kis bűntudatod! – mordultam rá. Kuroo ezen csak nevetett, én pedig fáradtan sóhajtva fogadtam el, hogy nem fog sem bocsánatot kérni sem pedig garantálni, hogy nem lesz többet ilyen. Na mindegy, majd lenémítom a telefonomat. Ha befejezem a röplabdás pályafutásom és orvosnak megyek, akkor úgy is kapok majd csipogót. Bár, ennyi kihagyás után nagyon erősen kétlem, hogy komolyabb orvosi karierre számíthatok. Lehet életem végéig asszisztálhatok szemölcsök eltávolításánál. Lehet a szüleimnek még is csak igaza volt.. Ezt sosem fogom nekik beismerni annyi szent!
– Itt is vagyunk. – nyitott ki egy ajtót amin a 12-es szám szerepelt. Mikor beléptem még sötét volt, de Kuroo szinte rögtön felkattintotta a villanyt. Egy kicsit azért hasonlít a hely a filmekhez. Mármint tényleg csak olyan kis ablakok vannak legfelül, de azok is csak a szellőzés miatt lehetnek, mert fényt nem igazán adnak. – Megmutatom, hogy kell fogni a fegyvert. – nem ajánlat volt, hanem kijelentés. A fülvédőt egyenlőre nem vettük fel, hogy halljam ahogy magyaráz. Néhány papír célpont ki volt téve, némelyik elől, némelyik pedig egészen hátul. Valószínűleg mindig kicserélik ezeket a papírokat mikor kitakarítják a termeket egy-egy vendég után. Kuroo mögém lépett, a kezét az oldalamra tette amitől úgy éreztem magam mint a romantikus filmekben a nők. Lehet el kéne kezdenem BL sorozatokat is nézni, hátha jobb lesz tőle a közérzetem egy ilyen szituációban. Kuroo keze lentebb simult a combomra, hogy a lábamat is a megfelelő pozícióba állítsa. Na helyben vagyunk. Most már egy molesztált nőnek érzem magam. Jó hogy nem markol rögtön rám, vagy dörgölőzik hozzám.
– Elmondanád még egyszer? – kérdeztem fapofával, a hangom pedig erősen csengett. Na ugye hogy férfi vagyok? Csak ne kéne úgy éreznem, hogy ezt bizonygatnom kell..
– Csak nem zavarban vagy?
– Ha a hányinger annak a számít, akkor meglehet. Sőt. Nagyon is zavarba hoztál. – ezen jókedvűen felnevetett pedig én egyáltalán nem viccnek szántam amit mondtam.
– Na jól van. Akkor figyelj. – kicsit távolabb állt és ezúttal nem ért érzékenyebb területekre. Mindössze a könyökömet, a vállamat és a csuklómat fogta meg egy-egy pillanatra. – A lábaid tökéletesek.
– Tudom. – ezen ismét felnevetett. – Mi van? – tényleg azok! Egyértelműen szexi lábaim vannak! Miért röhög ezen?
– Vicces ahogy ezt érzelemmentes arccal mondod. – oh.. Elég szar lehet a humora ha ezen nevet. – Úgy értettem, hogy ahogy a lábaid állnak az jó.
– Tudom. – ezen megint majdnem elnevette magát, de végül csak egy kicsit rázkódott meg a válla. – Értettem amit mondtál, csak a félreérhető része is igaz.
– Azért ennyire ne szállj el magadtól. – vigyorgott mire felhúztam az orrom.
– Nem vagyok elszállva. Tökéletesen tisztában vagyok az erősségeimmel.
– Amik a szexi lábaid?
– A kifogástalan külsőm is az erősségeim közé tartozik ha már ennyire feszegeted a témát. Amúgy okos is vagyok, kiváló a modorom és elég sok téren tehetséges vagyok, ha esetleg ezek eddig nem tűntek volna fel. – erre Kuroo elismerően füttyentett egyet.
– A szerénységed kimaradt.
– Mert szerinted a kiváló modor mit takar? – fintorogtam dühösen.
– Hát nem ezt a beszéd stílust az biztos. – mosolygott önelégülten.
– Oké, egy pont oda. Legyél vele boldog.
– A szívemben őrzöm majd. – gúnyolódott de kifejezetten jól állt neki. Újra megmutatta a beállást, majd elmagyarázta a fegyver használatát is. – Az első lövéseknél itt fogok állni mögötted. Igyekezz nem hányni, jó?
– Megpróbálom. – mosolyogtam rá a vállam felett.
– Elég nagy seggfej vagy ugye tudod?
– Hm? Tényleg? Eddig fel sem tűnt. – fordultam vissza. Hallottam ahogy nevet, de a következő pillanatban a fülemre igazította a fülvédőt, majd a bőrömön éreztem ahogy a sajátját is felvette. Ezután a karjaimra simította a kezeit és pár mélyebb lélegzetvétel után meghúztuk a ravaszt. Mármint pontosabban én, de Kuroo elég egyértelműen segített benne. Az izmaim megremegtek az érzésre és nem feltétlenül a jó értelemben. Eltaláltuk a kör közepét, bár nem én céloztam szóval ez inkább Kuroo érdeme. Még párszor ezt megismételtük a többi lappal is, majd elfogytak a töltények a tárból. Leengedtem a kezem és lehúztam a nyakamra a fülvédőt.
– Hogy tetszett? – kérdezte mire hanyagul vállat vontam.
– Nem olyan rossz, de nem igazán értem miért vannak ennyire odáig érte.
– Mert menő. – mosolygott, miközben a fülére húzta a fülvédőt így én is úgy tettem, ő pedig beállt egy másik ˝ablakhoz˝ és a kezébe vette azt a fegyvert amit magának választott. Én nem igazán értem a kettő közti különbséget, de valami olyasmit mondtak, hogy azt egy kezdőnek nehéz lenne kezelni. Kuroo sorra célzott és lőtt, majd mikor végzett rám nézett és egy elégedett vigyorral mondott valamit ami a szájának a mozgása alapján az lehetett, hogy „látod?”. Csak a szememet forgattam. Csak azért lőni mert menő.. Kicsit azért szomorú nem? Nem azért mentem orvosira mert a fehér köpeny az menő. Vagy felvágni valakit menő.. Még csak nem is azért mert életeket menteni menő. Egyrészt mert hiába vagyunk hálásak azoknak az orvosoknak és endőröknek akik ténylegesen életet mentenek, attól még maga az orvos vagy a rendőr ezt nem azért csinálja mert menőnek érzi magát. Legalábbis én szeretném azt hinni, hogy nem. Oh.. A tűzoltók és a többi életmentő kimaradt. Talán azért mert Kuroo rendőrnek tanult én meg orvosnak és hirtelen csak ez a kettő ugrott be. Megszeppenve vettem tudomásul, hogy Kuroo leemelte a fejemről a fülvédőt. Egyrészt azért lepett meg, mert észre sem vettem, hogy már megint mellettem állt, másrészről pedig annyira leengedtem a védelmem, hogy simán a közelembe került a tudtom nélkül. Ez így elég nagy hülyeségnek hangzik még fejben is. – Elbambultál? – kérdezte de annyira közel volt hozzám, hogy szinte az ajkaimra suttogta a szavakat amik kérdés helyett kijelentésnek és egy kisebb vádnak tűntek, egy leheletnyi fenyegetéssel. „Leengedted a védelmed. Nem félsz, hogy mit tehetnék veled?”. De ez csak az agyam képzelgése. Nem célozgatna így, hanem kerek-perec kimondaná, hogy.. – Ilyen egyszerűen leengedni a védelmed.. Mintha direkt hergelnél, hogy csapjak le a lehetőségre. – fenébe.. Idegesen húzódtam el, biztos távolságra az agyaraitól. Tényleg ostoba vagyok, ha azt gondoltam egy alkalom elég volt neki. Egy macska nem éri be egy kevés játszadozással. Főleg akkor nem ha egy ilyen kanos állatról van szó és ennyire vonzó az egér. Na tessék, hirtelen meg egér lettem. Nem-nem! Nem szabad elkalandoznom! – Lőjünk még párat. Van elég időnk és töltényünk is. – most meg hirtelen megint olyan mint előtte. Már nem vadász hanem.. Hát csak.. Szóval már nem tűnik vadásznak. Mindegy, attól még figyelnem kell. Ismét megtöltöttük a fegyvereket. Egy ideig Kuroo még mögöttem állt de aztán hagyta, hogy egyedül lőjek. Nem hogy a célt nem találtam el, de még a lap szélét sem.. A videó játékok jóval könnyebbek.
– Van valami trükkje? – kérdeztem miután már a második teli tárat lőttem el a fenébe. Kuroo egy ideig gondolkodott. Valami olyasmit motyogott, hogy elég rég volt már mikor tanulni kezdte ezt és nem igazán emlékszik különleges trükkökre vagy módszerekre.
– Csak célzol és lősz. – vont vállat. Látta rajtam, hogy ennyivel nem elégszek meg, így tovább gondolkodott. – Lehet, hogy klisés, de ha olyasvalakit képzelsz oda akit nem bírsz.. Bár ez csak filmes maszlag és hosszútávon nem célra vezető. Ha egy rendőr úgy menne terepre, hogy az érzései irányítják az eléggé.. Na mindegy, nem akarok ennyire belemenni. Csak engedd ki a gőzt, célozz, állj stabilan aztán találd el. – ez sem segített sokat. A fejemre húztam a fülvédőt és vettem egy mély levegőt majd felvettem az alap állást. Régen tanultam íjászkodni, de elég hamar meguntam és ott hagytam. És ez nem egy íj hanem egy pisztoly. A kettő nem ugyanaz.. Ezúttal pontosabban céloztam, de még így sem találtam el a közepét. De legalább kétszer sikerült eltalálnom a szélső kört. Mikor ismét levettem a fülvédőt Kuroo elismerően füttyentett. – Kire gondoltál? – senkire.
– Rád. – Kuroo kissé megszeppent és kínosan elnevette magát. Mondott valamit de csak tompán hallottam, ugyanis valami más kötötte le a figyelmem. Kuroo mögött volt egy nagyobb, kissé visszatükröződő felület, ami gőzöm sincs mi lehet, de.. Az arcom rettentően ellenséges. Talán ezért hitte el, hogy rá gondoltam miközben lőttem. Most hogy belegondolok.. Ez az egész helyzet nagyon ismerős. Mikor elkezdtem Kous.. Sugaw.. Basszus! Gőzöm sincs hogy hívjam! Már megint nem tudom hogy hívjam! Mikor elkezdtem hozzá átjárni ő pedig annyira maga alatt volt én egy kibaszott lövöldözős játékot vittem neki, hogy kiadja a dühét és az érzéseit. És hogy vele lehessek, még ha akkoriban nem is volt teljesen tiszta miért keresem a társaságát. Letettem a fegyvert. Nekem erre rohadtul nincs mos szükségem. A fülvédőt és letettem és kifelé menet a mellényt is elkezdtem leszedni magamról. Kuroo sietve állta el az utam a folyosón és mikor kikerültem volna elkapta a vállaimat. Dühösen löktem el, de ezúttal nem kerültem ki csak bámultam rá. Kissé zavartnak tűnt. Hát még én milyen zavart vagyok! Gyűlölöm ezt az egészet. Az érzéseimet, a viselkedésemet, a hibáimat.. Nem kellett volna elengednem..
– Mi ez így hirtelen? Még van másfél óránk, miért nem..?
– Akkor menj vissza. Én haza megyek. – kerültem ki újra de elkapta a felkaromat.
– Várj! – én pedig úgy tettem. Vártam. Eltelt pár pillanat, végül a karomat is elengedte de nem mondott semmit. Éreztem, hogy az arcomat fürkészi, de nem néztem rá. – Miért? – kérdezte meg végül mire kínosan elröhögtem magam.
– Ez a világ legjobb kérdése. – nevettem és egyre inkább voltam szórakozott mint letört. Miért? Hát ez kibaszott jól összefoglal minden kérdést. És kicseszettül nincsenek válaszok. Vagy talán egy még is van, ami pedig az, hogy „Mert csak.”.
– Sugawara miatt? – felvont szemöldökkel néztem rá.
– Mi köze ennek hozzá?
– Miatta menekülsz.
– Miért kéne menekülnöm?
– Mert azóta nem randiztál senkivel, hogy szakítottatok. – kínosan elröhögtem magam.
– Végül is.. Ez igaz. Bár nem tudtam, hogy ez egy randi, szóval ha úgy vesszük azóta sem randiztam és nem is igazán akarok, de ehhez nem neki van köze. Azért megyek haza, mert nem akarok itt lenni. Veled meg pláne nem. Idegesítő vagy és kibaszottul nem kedvellek, és rohadtul nem az exem miatt érzek így, hanem a kiállhatatlan személyiséged miatt. – meg sem vártam a reakcióját, hanem rögtön sarkon fordultam és a nyilaknak köszönhetően sikeresen kijutottam. A mellényt leadtam és közöltem, hogy a fegyver és a fülvédő bent maradt. Egy kicsit morogtak miatta, de nem igazán érdekelt a dolog. Mikor kiléptem a friss levegőre rögtön egy buszmegállót kerestem, amit kissé messzebb meg is pillantottam. Miközben határozott léptekkel megindultam felé, csendben átkozódtam az orrom alatt. Nincs nálam telefon, sem pedig pénz. Még szerencse hogy az irataim és a bérletem a zsebemben voltak, máskülönben teljesen meg lennék lőve. Mikor odaértem leolvastam a járatokat. A kis tábla melletti óra szerint a következő busz negyed óra múlva jön, de azzal nem jutok haza. A legközelebb csak fél óra múlva jön olyan járat ami nekem is jó. Bezzeg a belvárosban tíz percenként jönnek buszok mindenfelől és mindenfelé.. Dühösen leültem a padra és jó hangosan felmordultam a helyzetem miatt. El se kellett volna jönnöm. Ki kellett volna kapcsolnom a csengőt is és a telefonomat is, majd úgy tenni, mintha nem lennék otthon. Hanyagul keresztbe tettem a lábam egy olyan szöget keresve ami nem nyomja az ölemet. Vannak azok a seggfejek aki egy hatalmas terpeszben ülnek és arra hivatkoznak, hogy azért teszik ezt mert máskülönben nyomja a ˝hatalmas csomagjukat˝ a lábuk. Beképzelt pöcsök. Csak senki nem tanította meg őket a jó modorra. Tekintve hogy elég sokszor voltam onsenben és ugyebár férfi öltözőben is, tapasztalatból tudom, hogy a nagy terpeszben ülőknek általában még kisebb is a farka mint az átlagos méret. Egy kisebb terpeszben ülni annyira nem modortalan, de mikor egy 180°-os terpeszben ülnek az komolyan undorító. Még férfi szemmel is. – Hogy baszódnék meg.. – megint jelentéktelen dolgokon agyalok ahelyett ami tényleg fontos lenne. Nem azért léptem le, mert eszembe jutott, hogy is indult a kapcsolatunk, hanem azért ahogy folytatódott. Nem akarok összejönni Kurooval és amúgy mással se nagyon. A szemem sarkából észre vettem, hogy valaki közeledik. Magas, fekete haja van és Kuroo..
– Merre megy? – kérdezte mintha csak egy idegennel csevegne a buszmegállóban. Én nem szoktam idegenekkel beszélgetni buszmegállókban.
– Ez a duma elég gyatra.
– Pedig úgy nézel ki, mint akinek bejön az ilyesmi. – naná, pont olyan felületes és mélyen romantikus dráma királynő vagyok akinek bejön egy ilyen ócska szöveg. Kuroo leült mellém, de nem néztem rá.
– Szóval nem szereted a lőtereket. – összegezte kissé sajátosan. Vagyis kihagyott mindent ami nem volt az ínyére még pedig a tényt, hogy rohadtul nem kedvelem a társaságát. – Akkor mi az amit szeretsz?
– A röplabdán kívül? Nem sok mindent. – morogtam de nem azért mert rá haragudtam, hisz az egyértelmű. Azért morogtam de dühös vagyok magamra amiért válaszolok.
– És mi az a nem sok minden? – fáradtan felsóhajtottam.
– Miért érdekel? – kérdeztem de mikor szólásra nyitotta a száját gyorsan közbe vágtam. – Komolyan kérdezem. A „csak úgy” nem válasz ahogy a többi hazugság sem. – Kuroo egy ideig csendben ült, végül pedig elővette a telefonját és pár pillanat múlva felém tartotta a kijelzőt. Egy üzenetváltás Kenmával.
Kuroo
A hétvégén arra járok.
Elmehetnénk valahová.
Kenma
Nem érek rá. Dolgozok.
– Nem
értem mit akarsz ezzel. – motyogtam még mindig az üzenetet nézve, pontosabban
az előzőeket amiket még láttam.
– Kenma a hét minden napján dolgozik már évek óta. Mindig szabadnapot vett ki vagy elcserélt egy műszakot mikor írtam neki, hogy találkozzunk.
– Szóval lekoptatott. Szar ügy. – és még mindig nem értem, hogy emiatt miért pont rám akaszkodott. Menjen a barátaihoz vagy a többi kurvájához. Oh.. Többi? Ez most úgy hangzott mintha én is a kurvája lennék. Ez egyre rosszabb.
– Kösz az együttérzést.. – sóhajtott fel és hátra döntötte a fejét. A nyaka fedetlen maradt. Kicsit olyan mintha megadná magát.. – Még mindig szeretem Kenmát.
– Akkor miért szakítottatok? – már akkor megbántam mikor megkérdeztem. Semmi közöm hozzá és nem is igazán érdekel, csak ösztönösen érdeklődtem.
– Túl lazán kezeltem az egészet. Egy barátság extrákkal kapcsolatnak indult. – ne már, most komolyan el foglya mesélni az egészet? – Többet akartam.. Érezni, hogy csak én kellek neki, ahogy nekem is csak ő kell. – elég szarul mutatja ki, hogy csak Kenma kell neki. Szerintem még ezzel a poszterrel is flörtölne. Helyes rajta a pasi. – Sosem volt féltékeny. – erre az utolsó egy szóra teljesen ledermedtem. Nálunk pont ez volt a probléma.. A féltékenységem..
– Talán bízott benned annyira, hogy ne legyen féltékeny. – én is bíztam Koushiban. Az én féltékenységem egészen más jellegű volt..
– Épp ellenkezőleg. Nem bízott bennem. A féltékenykedést felesleges energiapocsékolásnak tartotta. Biztos volt benne, hogy amint alkalmam lesz, másokkal is le fogok feküdni.
– Végül is igaza volt. Nem? – láttam ahogy idegesen megrándul egy arcizma.
– Azért feküdtem le másokkal is mert így is úgy is úgy gondolta, hogy másokkal vagyok. Fiatal voltam és dühös. – most pedig idősebb és dühös. Minden tiszta.. Kuroo dühösen fújtatott és zsebre dugta a kezeit. – Szeretett engem. Gondolom.. Mert máskülönben nem feküdt volna le velem, legalábbis régen még nem tett volna ilyesmit. – ez egyre idegesítőbb.
– Nem érdekel a szerelmi drámád! Mi a francért hoztál ide? – tértem a lényegre.
– Jó ötletnek tűnt. – anyád..
– Nem fogok megint lefeküdni veled.
– Kár, de nem tragédia. – karolt át hirtelen a jobbjával majd megfogta az arcom és maga felé fordítva a fejem, megcsókolt. Annyira meglepett, hogy hirtelen nem is reagáltam semmit. Amint ráeszméltem mit is csinál, elfordítottam a fejem.
– Mondtam, hogy..!
– Nem fekszel le velem. Tudom. – továbbra sem engedett el, hanem még mindig fél kézzel átkarolva sóhajtott fel és a vállamra döntötte a homlokát. – Össze vagyok törve. Ápolgass egy kicsit Doki. – csak a szemeimet forgattam.
– Miért nem az egyik barátodat kéred erre?
– Tudtommal egyikük sem végzett orvosit. – dühösen felmorrantam mire Kuroo halkan kuncogott és egy kicsit hozzám dörgölte a fejét, mintha csak kényelmesebb pontot keresne. – Yaku túl elfogult ahogy Bokuto is. Jó tanácsokat adnak de most másra van szükségem..
– Mondtam már, hogy.. – kezdtem idegesen de közbe vágott.
– Nem a szexre gondoltam.
– Akkor mire? – kérdeztem de nem felelt. Sokáig csak csendben ültünk. A busz jött és ment, az emberek pedig rosszallóan bámultak ránk.. Mikor megint ketten maradtunk, már épp azon gondolkodtam, hogy itt hagyom a fenébe a válaszával együtt, mikor végre szóra nyitotta a száját.
– Lekötöd a figyelmem. Akkor is ha nem szexelünk.
– Tereld el mással a figyelmed, mert én rohadtul nem érek rád.
– Az szar ügy. – kuncogott. Vajon ezt úgy érti hogy nekem szar ügy vagy neki? Hát.. Erre már nem kérdezek rá..
– Kenma a hét minden napján dolgozik már évek óta. Mindig szabadnapot vett ki vagy elcserélt egy műszakot mikor írtam neki, hogy találkozzunk.
– Szóval lekoptatott. Szar ügy. – és még mindig nem értem, hogy emiatt miért pont rám akaszkodott. Menjen a barátaihoz vagy a többi kurvájához. Oh.. Többi? Ez most úgy hangzott mintha én is a kurvája lennék. Ez egyre rosszabb.
– Kösz az együttérzést.. – sóhajtott fel és hátra döntötte a fejét. A nyaka fedetlen maradt. Kicsit olyan mintha megadná magát.. – Még mindig szeretem Kenmát.
– Akkor miért szakítottatok? – már akkor megbántam mikor megkérdeztem. Semmi közöm hozzá és nem is igazán érdekel, csak ösztönösen érdeklődtem.
– Túl lazán kezeltem az egészet. Egy barátság extrákkal kapcsolatnak indult. – ne már, most komolyan el foglya mesélni az egészet? – Többet akartam.. Érezni, hogy csak én kellek neki, ahogy nekem is csak ő kell. – elég szarul mutatja ki, hogy csak Kenma kell neki. Szerintem még ezzel a poszterrel is flörtölne. Helyes rajta a pasi. – Sosem volt féltékeny. – erre az utolsó egy szóra teljesen ledermedtem. Nálunk pont ez volt a probléma.. A féltékenységem..
– Talán bízott benned annyira, hogy ne legyen féltékeny. – én is bíztam Koushiban. Az én féltékenységem egészen más jellegű volt..
– Épp ellenkezőleg. Nem bízott bennem. A féltékenykedést felesleges energiapocsékolásnak tartotta. Biztos volt benne, hogy amint alkalmam lesz, másokkal is le fogok feküdni.
– Végül is igaza volt. Nem? – láttam ahogy idegesen megrándul egy arcizma.
– Azért feküdtem le másokkal is mert így is úgy is úgy gondolta, hogy másokkal vagyok. Fiatal voltam és dühös. – most pedig idősebb és dühös. Minden tiszta.. Kuroo dühösen fújtatott és zsebre dugta a kezeit. – Szeretett engem. Gondolom.. Mert máskülönben nem feküdt volna le velem, legalábbis régen még nem tett volna ilyesmit. – ez egyre idegesítőbb.
– Nem érdekel a szerelmi drámád! Mi a francért hoztál ide? – tértem a lényegre.
– Jó ötletnek tűnt. – anyád..
– Nem fogok megint lefeküdni veled.
– Kár, de nem tragédia. – karolt át hirtelen a jobbjával majd megfogta az arcom és maga felé fordítva a fejem, megcsókolt. Annyira meglepett, hogy hirtelen nem is reagáltam semmit. Amint ráeszméltem mit is csinál, elfordítottam a fejem.
– Mondtam, hogy..!
– Nem fekszel le velem. Tudom. – továbbra sem engedett el, hanem még mindig fél kézzel átkarolva sóhajtott fel és a vállamra döntötte a homlokát. – Össze vagyok törve. Ápolgass egy kicsit Doki. – csak a szemeimet forgattam.
– Miért nem az egyik barátodat kéred erre?
– Tudtommal egyikük sem végzett orvosit. – dühösen felmorrantam mire Kuroo halkan kuncogott és egy kicsit hozzám dörgölte a fejét, mintha csak kényelmesebb pontot keresne. – Yaku túl elfogult ahogy Bokuto is. Jó tanácsokat adnak de most másra van szükségem..
– Mondtam már, hogy.. – kezdtem idegesen de közbe vágott.
– Nem a szexre gondoltam.
– Akkor mire? – kérdeztem de nem felelt. Sokáig csak csendben ültünk. A busz jött és ment, az emberek pedig rosszallóan bámultak ránk.. Mikor megint ketten maradtunk, már épp azon gondolkodtam, hogy itt hagyom a fenébe a válaszával együtt, mikor végre szóra nyitotta a száját.
– Lekötöd a figyelmem. Akkor is ha nem szexelünk.
– Tereld el mással a figyelmed, mert én rohadtul nem érek rád.
– Az szar ügy. – kuncogott. Vajon ezt úgy érti hogy nekem szar ügy vagy neki? Hát.. Erre már nem kérdezek rá..
Megjegyzések
Valahol a 15. rész körül tervezem, hogy találkozzanak.
Megjegyzés küldése