A két feladó 2. évad 6. rész

Hogy ütne el egy kocsi

Kuroo hirtelen betoppanása eléggé meglepett. Kenma egy szóval sem említette, hogy jönni fog, azt pedig végképp nem, hogy a hét közepén.. Általában hétvégén jár erre, hét közben max Kenma ugrik el hozzá így érthető, hogy ilyen helyzet még egyáltalán nem állt elő az elmúlt években. Le tettem elé a kávét és a kis edényt amiben a cukrot tartottuk. 

– Kenma azt mondta, hogy ma korábban haza ér. Úgy egy óra és itt lesz. – mondtam el vagy hatodszorra. Kuroo mosolyogva megköszönte a kávét és újfent megkérdezte, biztos nem zavar-e, amire ismét azt feleltem, hogy egyáltalán nem. Kínos csendben ültünk egymással szemben. Biztos furcsa lenne ha Oikawáról kérdezném, a röplabda témát pedig olyan gyorsan lezárta pár perce mintha nem is érdekelné a dolog. Ha valakit megkérdeztem még a közép suliban a röplabdáról, mindig egy csomó választ kaptam. Az edzésekről, a csapatmunkáról, a csapattársakról, az edzőről, a legutóbbi meccsekről, az ellenfelekről és még nyújtógyakorlatokról is! De most.. 

– És mivel foglalkozol? – kérdezte hirtelen én pedig reflexszerűen válaszoltam.. 

– Tanítok. És te..? Vagyis tudom. De a sporton kívül csinálsz mást is? – barom! Ez úgy hangzik mintha lekicsinylő lennék a sportolókkal szemben.. Arról nem is beszélve, hogy reflexszerűen válaszoltam és vissza kérdeztem, mint a társkereső oldalakon általában.. Mekkora idióta vagyok.. 

– Igen, még bejárok néha a volt sulimba. Nem akarom, hogy mikor lecseng a mostani életem, ne legyen hová mennem, ezért ismerkedek az újoncokkal akik rendőri pályára mennek. Eljárok lőni, meg részidős állást keresek a rendőrségnél. Így a sportolás mellett nem igen tudok elhelyezkedni. Még pár év és azt hiszem abba hagyom. – kissé meglepett a válasza, de odafigyelve bólogattam párat, ezzel is jelezve, hogy figyelek rá. 

– Mikor jár le a szerződésed? 

– A jövő hónapban. Még meglátjuk milyen feltételekkel szerződtetnek újra és ha lehet akkor két vagy három évre még maradok. – nem igazán vagyok otthon ebben. Azt hittem 5-10 évre lefoglalják a sportolókat. De talán vannak helyek ahol kevesebb.. – Milyen tárgyakat tanítasz? 

– Hivatalosan testnevelést és irodalmat, de gyakran helyettesítek biológián. 

– Miért pont irodalom? – kérdezte a kávéját kevergetve, hogy aztán igyon belőle egy kortyot. 

– Nem tudom. Nem akartam a matematikát választani. Abban sosem voltam valami jó. 

– Nekem az volt az egyik kedvenc tárgyam. Sokkal letisztultabb és szabályosabb mint az irodalom. Mit gondolt a költő? Mit akart kifejezni az író? Miről szól a vers? Ezekre maximum az alkotók tudhatták a választ, csak túl egyszerű lett volna, hogy ˝A vers a diófáról az udvaromon lévő diófáról szól, csak írni akartam valamit mert már rég nem írtam új verset.˝ Ehelyett valaki kitalálta, hogy ˝A vers a diófáról, valójában a romlott társadalomról szól. A dió az embereket szimbolizálja, a fa pedig a földünket ami a sok dió miatt meghajlik és letörnek az ágak.˝ - egy keserű mosollyal fogadtam el a véleményét. Részben igaza van, de azért nem csak erről szól ez a tantárgy. Bárcsak azt mondhatnám, hogy mennyire üdítő egy ilyen véleményt hallani, de manapság sok srác kezd el okoskodni mikor megtudják, hogy tanár vagyok és az irodalom az egyik tárgyam. – Eléggé megváltoztál. Sokkal férfiasabb vagy mint régen. 

– Ezt úgy érted, hogy felnőttem? – a téma váltás nem nyugtatott meg. A kinézetemre való megjegyzések is egyre többször érintettek rosszul. Francba az összes társkeresővel! Több a negatív tapasztalatom mint a.. Pozitív nincs is! 

– Így is mondhatjuk. Viszont van egy olyan érzésem, hogy te nem igazán kedvelsz engem. – zavartan néztem rá. A mosoly ott bujkált a szája szélén, de a szemei úgy néztek rám, mintha a gondolataimban is képes lenne olvasni. Öntelt és egoista.. Azt hiszi mindent tud rólam, azt hiszi zavarba hozhat azzal ha így néz rám, azt hiszi el tud bizonytalanítani, azt hiszi bárkin uralkodhat. Te jó ég, még is mikor lettem én ilyen ellenséges mindenkivel? Mikor kezdtem el azt gondolni, hogy ki tudom ismerni az embereket? Talán tévedek és Kuroo valójában nem is ilyen, csak.. Csak figyeli a reakciómat.. Ő csak.. 

– Miből gondolod, hogy nem kedvellek? Hisz nem is ismerlek úgy igazán. – ezen Kuroo halkan nevetett és sóhajtott egyet. Ahogy egy pillanatra lehajtotta a fejét és ismét kuncogott.. Talán még is jól sejtem.. Erre a válaszra számított.. De miért gondolja, hogy mindent tud rólam és miért akarna irányítani? Talán ez is egyfajta sportolói ártalom. Régen csapat kapitány volt.. Ő volt az irányító.. Vagy mindig is ilyen volt.. Vagy csak én látom másmilyennek mint amilyen.. 

– Már elég régóta éltek együtt Kenmával de akármikor jöttem, te mindig leléptél. Nem gondoltam, hogy kerülsz, de ahogy fogadtál, kezdem azt hinni, hogy talán mégis. 

– Félre érted. Tudom milyen a kapcsolatotok Kenmával és itt vékonyak a falak. 

– Tehát zavarba ejtő lett volna hallani, ahogy Kenma valaki mással bújik ágyba? – és megint az a sunyi mosoly. Még is mire akar ezzel célozni? Lenyelve az ellenséges és támadó hozzáállásomat, egy kedves mosollyal néztem rá és kissé oldalra billentettem a fejem. 

– Ugyan, hisz Kenma rajtunk kívül másokkal is lefekszik. – ez mintha meglepte volna Kuroot, mert egy pillanatra a mosolya és a tekintete megváltozott. Értetlenkedést színleltem és aggódást, miközben kicsit közelebb hajoltam. – Egy kicsit mintha sápadt lennél. Jól vagy? Szeretnél enni valamit? Lehet hogy a koffein az oka? – éhgyomorra tényleg nem ajánlott kávét inni, ha valakinek gyenge a gyomra, de kétlem, hogy Kuroonak lenne ilyen problémája. Az emberek többségének semmi baja a koffeinnel. 

– Nem kérek köszönöm. Oh, nem mellesleg van valami holmid amit vissza szeretnél adni Tooru-nak? – a keresztnevén hívja? Miért? 

– Ez hogy jött fel? 

– Csak eszembe jutott. Mintha említett volna valami ilyesmit a múltkor. Gondoltam ha még meg van valami tőle amit vissza akarsz hozzá juttatni akkor majd én elviszem neki. – keverte fel újra a kávéját. A kiskanál koccanása fülsüketítően hatott. Az egyik fülemben zubogott a vér így azzal csak tompán hallottam, de a másik fülem mintha könyörgött volna, hogy ő is megsüketülhessen egy pillanatra. A kezeim bizseregtek mintha csak el akarnák törni a csészét vagy a kiskanalat fogó férfi kezét. Ez őrültség.. Miért van ilyen hatással rám ez az egész? 

– Van itt egy doboz. Örülnék, ha odaadnád neki. – nem. Nem akarom odaadni neki. 

– Bízd csak rám. – felálltam és bementem a szobámba, hogy kivegyem a szekrényemből a dobozt. Kuroo összeráncolt szemöldökkel nézett az x-el jelölt és kellően leragasztott dobozra. – Azt hittem csak egy felső vagy labda, esetleg videójáték lesz, de.. 

– Miután szakítottunk nem vesződtünk vele, hogy vissza adjuk őket. Gondolom ő kidobta az én cuccaimat, de igazából nem volt semmi értékes holmim amiért kár lett volna. – már nem is emlékszem miket felejtettem nála. Kuroo felállt, megitta a kávé maradékát a poharából, majd átvette tőlem a dobozt. 

– Leviszem a kocsiba. – jelentette ki én pedig illedelmesen megköszöntem a kedvességét és elkísértem az ajtóig. Mikor kilépett az ajtón, becsuktam utána és többször egymás után mély lélegzetet vettem. 

– Nem jelent semmit.. Miért versz ilyen erősen te ostoba izomcsomó? – suttogtam dühösen a szívemnek. Az elsőket nehéz elfelejteni.. És ha valaha szerettünk valakit az emléke egy kicsit mindig fájni fog. 

Akárhogy pakoltam át a szekrényemet mindig maradt pont annyi hely amennyit kiszakítottak belőle.. A doboz nélkül sokkal üresebbnek tűnt.. 

– Még mindig pakolsz? – kérdezte Kenma mire felé fordulva fáradtan bólintottam. Kuroo már órákkal ezelőtt lelépett. Kenma és ő még beszéltek egy ideig a kocsinál, de végül is egész gyorsan elhúzta a csíkot. Mintha csak azért jött volna, hogy belém rúgjon. Kínosan nevettem magamon. Miért vagyok én ilyen? Mikor lettem ilyen szánalmas? Mikor kezdtem el úgy gondolni, hogy okkal ártanak nekem? Kuroonak és nekem semmi közünk egymáshoz. Gőze sincs róla, hogy milyen sebet tépett fel, hisz ő csak felajánlotta, hogy ha esetleg van nálam valami ami Oikawáé akkor ő.. Ő.. Tooru-nak hívta. A keresztnevén hívta.. Vajon Oikawa mit fog szólni ha megkapja a dobozt? Kidobja a kukába azzal a lendülettel amivel megkapja? Vagy ami még rosszabb, hogy egyszerűen csak leteszi valahová aztán ott hagyja, mintha mit sem jelentene? Őt felzaklatja vajon ha rólam hall valamit? Szokott gondolni arra mi volt köztünk régen vagy már teljesen túllépett rajtam? Biztos van valakije.. Nem szeret egyedül lenni, mindig kellett mellé valaki akivel beszélhet, akivel testnedveket cserélhet és minden egyéb baromság.. Leültem az ágyamra és elővettem a telefonom. Kenma az ajtóban ácsorgott mintha csak azon tanakodna mit tegyen vagy mondjon.. Fel pillantottam és halványan rá mosolyogtam. 

– Baj van? Szeretnél valamit kérdezni vagy kérni vagy csak öleljelek meg? – Kenma arcáról nem sok mindent lehetett leolvasni de valószínűleg nem találtam el mit akarhat. A mosolyom lefagyott az arcomról ahogy rá néztem. Hülye vagyok.. A kapcsolatunk a kényelmünkön alapszik. Mikor tudom, hogy Kuroo felzaklathatta valamivel én is mindig azon töprengek mit tehetnék érte, hogy jobban érezze magát. Vagy vak vagyok és tényleg szüksége van most egy ölelésre, vagy ő is épp azon agyal mit tehetne értem.. – Én jól vagyok Kenma. Te? – csak biccentett de nem úgy tűnt hogy meggyőztem. Lepillantottam a kezemben lévő telefonra és berögződött mozdulatokkal léptem fel a társkereső oldalak egyikére amin regisztrálva vagyok. Megnyitottam az üzeneteket és egy olyat kerestem ami nem úgy indult, hogy ˝dugnálak˝ vagy hogy ˝szopj le ribanc˝. Már épp megnyitottam egy üzenetet amiben első ránézésre nem volt helyesírási hiba sem pedig trágár beszéd és mocskos ajánlatok, de ekkor Kenma kivette a kezemből a telefont. Felpillantottam rá ő pedig lehajolva hozzám megcsókolt. Óvatos volt és gyengéd mintha csak attól félne, hogy még jobban megsebezhet.. Mintha egy horzsolást fújna le finoman, hogy aztán óvatosan tisztítsa meg a sebet.. Lassan felém térdelt én pedig ösztönösen simítottam combjára a kezem, ő pedig ezzel egy időben gyengéden fogta kezei közé arcomat. 

– Ha randizni szeretnél valakivel.. Randizz velem. 

Idegesen doboltam az asztalon. Múlt éjjel annyira belemerültem a meccsünk elemzésébe, hogy eszembe sem jutott Wakatoshi leteperése. Igazából nem is zavar, hogy nem tettem semmit, elvégre a velem szemben ülő seggfej sokkal jobban irritált mint egy ÚJ dolog kipróbálásának elszalasztása. Wakatoshit bármikor meghódíthatom, ha rá tudom venni magam, hogy megérintsem. Még régebben az az egy csók is olyan rosszul esett amit hirtelen felindulásból váltottam vele.. De az a szerencsétlen csók még mindig jobban vonz mint Kuroo.. 

– Szóval tegnap Wakatoshinál voltál? 

– Próbálok olyan emberekkel barátkozni akik nem nyomulnak rám. – mosolyogtam idegesen amin Kuroo jókedvűen nevetett. 

– Pedig biztos baromi dögösek lennétek az ágyban Wakatoshival. 

– Gusztustalan vagy. – közöltem karba fonva a karjaimat. 

– Még is beengedtél a lakásodba. 

– Én ezt nem nevezném úgy, hogy beengedtelek. Amint kinyitottam az ajtót már be is léptél rajta, mindenféle invitálás nélkül! 

– Hát igen, szeretek erőszakosan benyomulni. – mosolygott ami miatt idegesen rándult össze a gyomrom. Mintha Kuroo észrevett volna valamit az arcomon, mert az ajkain játszó mosoly kezdett valami egészen perverz és ijesztő hatást kelteni. – Csak nem valami perverzre gondoltál? 

– Egy fenét! 

– Vörös arcod. 

– Mert dühös vagyok! – mordultam rá idegesen mire egy kedvesebb mosoly jelent meg az arcán és a testtartása sem hasonlított egy ragadozóéra ahogy kissé elengedte magát. 

– Ne haragudj. Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a múltkori miatt. Semmi közöm hozzá, hogy lezártad-e a múltad Sugawarával vagy sem. És gyerekesnek is neveztelek meg másmilyen sértéseket is mondtam. Tényleg sajnálom. Egy csapatban játszunk, nem akarom, hogy feszült legyen köztünk a hangulat. – gyanakvóan méregettem mire nevetve emelte fel a kezeit ezzel is jelezve, hogy tiszták a szándékai. – Nem kell ilyen ellenségesen méregetned. Nem hazudok. – felsóhajtva engedtem le a karjaimat. Ő is letette a kezeit és továbbra is engem figyelt. 

– Mi van? Ha akarsz még valamit mondani akkor tessék. – grimaszoltam még mindig ellenségesen. Hiába kért bocsánatot, nehéz rögtön lenyelni a békát. 

– Csak azon gondolkodtam, hogy hány partnered lehet és hogy vajon mindegyik lány-e. – idegesen rándult meg egy arcizmom, mire rögtön folytatta. – Persze, hogy mind lány, elvégre hetero vagy. – bólintott. Tudom, hogy hazudik, de marha jól csinálja. Nem érződött egy leheletnyi irónia sem és az arckifejezése is őszintének tűnik. Beképzelt és okos.. Ha nem lenne beképzelt sokkal veszélyesebb lehetne. – Nekem négy partnerem van. Egy fiatalabb srác az egyetemről, egy idősebb srác egy irodából aki a kora ellenére meglepően fiatalos és aranyos… 

– Nem érdekel. 

– Értem. – biccentett. – Csak arra akartam kilyukadni, hogy ez az élet stílus nem igazán élhető hosszú távon és hogy egy kiegyensúlyozott ember nem tart ennyi szeretőt. Legalábbis Sugawara szerint. 

– Beszéltél vele? Még is mikor? – csúszott ki a számon, de ahelyett hogy magamat szidtam volna feszülten vártam Kuroo óvatlan rezdüléseit amik bizonyíthatják, hogy csak engem próbál csesztetni. De Kuroo meglepően közömbösnek tűnt. Csak legyintett mintha ez nem is lenne fontos. Legalábbis neki nem. 

– A lényeg az, hogy Kenmának is több partnere van. Erről nem tudtam és elég rosszul érintett. Sugawara bár csak óvatosan jegyezte meg amit gondol rólam, de azt hiszem az volt a lényege amit az előbb mondtam. 

– Szóval Kenma sem normális és te sem. Remek, egymásnak teremtettek titeket. 

– Én csak azon agyaltam, hogy míg mi kiéljük magunkat és próbálunk kötődést kialakítani még ha csak egy-két órára is, addig ő teljesen máshogy gondolkodik. Ő igazi kapcsolatot keres. Érettebb mint mi. Valószínűleg hamarosan megtalálja amit keres. 

– Kenma? 

– Sugawara. 

– És ezt miért mondod el nekem? 

– Még is csak az exed. Valamilyen szinten azért érdekel nem? 

– Cseppet sem. – ezen Kuroo csak a szemeit forgatta. Ez tényleg elég átlátszó hazugság volt. – Szóval az exem jól van. Éretten viselkedik és lefekszik a lakótársával miközben másokkal randizik és keresi a szerelmet. 

– Szerintem Kenma a B terv, mint Biztosíték. Egymásra vannak hangolódva, nem féltékenykednek.. 

– Ezt direkt csinálod? – mordultam fel, mert a ˝féltékenykednek˝ szó valahogy eltalált egy olyan kapcsolót amit rég nem nyomott le senki.. 

– Mit? – dühösen álltam fel az asztaltól, hogy legalább egy kicsit úgy érezhessem felette állok ebben a vitában. Ösztönös emberi reakció.. 

– Próbálsz felidegesíteni?! Sikerült! Semmi közöd hozzá mi van velünk Sugawarával! Sem a múltban sem pedig most! 

– Veletek? – kérdezte és végre előbújt a ˝mindent tudok˝ fajta lenéző mosolya. – Nincs olyan hogy veletek, Oikawa. Csak ő van és te, teljesen külön egymástól. 

– Tűnj el vagy.. – a szék megnyikordult ahogy hirtelen felállt és egyik kezével megtámaszkodott az asztalon.. Amikor rá néztem már túl közel volt hozzám az arca, az ajkai pedig ismét betaláltak. Vad, követelőző, észvesztő, ami csak még jobban növelte a dühömet. Elvált tőlem de egyik keze az arcomra simult, majd a hajamba túrva húzta meg tincseimet. 

– Ha szereted menj utána. Ha nem szereted akkor ne légy ilyen dühös miatta és ne hivatkozz úgy magatokra mintha még mindig egy párt alkotnátok. Azt hiszed én nem szeretem Kenmát? Azt hiszed én el tudom őt érni? Mindegy mit tettem ő mindig elfordult tőlem és begubózott, sosem küzdött a kapcsolatunkért és most amikor én tenném, nem engem választ.. 

– Hanem Sugawarát.. – keserűen elmosolyodott és elengedte a hajam. – Azt akarod, hogy csináljak magamból hülyét és menjek vissza hozzá, hátha bele tudok rondítani a kapcsolatukba? Hátha Kenma nálad keres vigaszt? 

– Azért ennyire nem vagyok kegyetlen. – a kisugárzása egy pillanatra egész sebezhetőnek tűnt, de a következő percben ismét elmosolyodott és úgy tett mintha mi sem történt volna. – A cukipofa exednek igaza van abban, hogy ez az életstílus hosszútávon nem a legjobb. Az hogy tegnap elmentél Wakatoshihoz és a múltkor is eljöttél a találkozóra, azt bizonyítja, hogy próbálsz változtatni az életeden. Én is szeretnék kipróbálni valami újat. Eddig csak az édes és fiatalos srácok érdekeltek. 

– Változatosság kedvéért egy férfiasabbat keresel? 

– A múltkori csókot is komolyan gondoltam. A mostanival csak el akartalak hallgatatni de azért ez is jól esett. 

– Nekem nem. 

– Gondoltam. – nevetett. – Ha egy pillanatra félre teszed a rémes személyiségemet, belemennél egy próba kapcsolatba velem? – reflexszerűen rá vágtam volna, hogy nem, de ekkor elém lépett és újra megcsókolt. Kezeivel közre fogta az arcomat a nyelve pedig óvatosan átfurakodott a számba.. Feszülten álltam, az állkapcsom remegett mintha csak meg akarnám harapni a nyelvét, de közben még is küzdenék a késztetés ellen. Kuroo egyik keze derekamra simult, az egyik térde pedig óvatosan a lábaim közé simult. Furcsa érzés.. Most nem én irányítok, nem én cserkészek be valakit, hanem fordítva.. Egyszerre ijesztő, ismeretlen és.. izgalmas.. Ahogy Kuroo ajkai elváltak tőlem fintorogva hajtottam le a fejem. Ez baromi furcsa.. Kuroo arcomon lévő keze kedvesen megsimogatott. – Elismerem, hogy régen is voltak rémes dolgaim, de az egyetem óta ezek rosszabbak lettek. A kicsapongó életmódom miatt nem voltam rákényszerülve arra, hogy jobb legyek. Ha úgy érzed hogy szeretnél változtatni.. 

– Felfogtam, engedj el. – Kuroo halkan nevetett de elengedett és hátrált egy lépést. 

– Még próbálkozni fogok, de egyenlőre hagyom, hogy végig gondold a dolgokat. Oh és.. A doboz amiről kérdeztél.. Tudod amit letettem az ajtóban. Az a tiéd. Sugawaránál volt. Azt mondta a te cuccaid vannak benne. – a szívem egy pillanatra kihagyott. Kuroo még mondott valamit de már csak tompán hallottam. Egy pontra fókuszáltam a konyhakövön ami miatt minden más elhomályosodni látszott és lassan már azaz egy pont is. Még hallottam a bejárati ajtó csukódását, de akárhogy győzködtem magam hogy menjek oda ahhoz a leragasztott és réginek látszó dobozhoz.. Mintha ólom nehezedett volna az egész testemre. Nagyot nyeltem és erőt véve magamon megráztam magam egy kicsit. Így némileg elmúltak az előbbi tünetek, de még mindig kissé homályosan láttam és nehéznek éreztem a testem. Mikor a dobozhoz értem leültem mellé és elkezdtem keresni a ragasztószalag végét.. De nem találtam.. Nem olyan hatalmas doboz, de azért elég nagy.. Felemeltem és én is felálltam a földről majd mintha csak valami nagyon értékes dolgot vinnék éppen, óvatosan vittem be a nappaliba.. Egy sniccerrel felvágtam, nagyon figyelve arra, hogy ne nyomjam rá túl erősen.. Nem mintha annyira féltenem kéne.. Nem is értem miért csinálom ezt, miért ver ennyire a szívem.. Ebben az én holmim van.. Sugawara ezt már régóta lezárta és tárolta valami félreeső helyen ahol nem zavarta.. Ahogy kinyitottam a dobozt mintha megint megszédültem volna.. Néhány könyv.. Az egyiket tőlem kapta, az egyik az enyém volt.. A másik három pedig.. Valójában nem is tőlem kapta, de nem is az enyém volt, de valószínűleg rám emlékeztette őket. Egy régebbi sport magazin.. Egy kulcstartó amit az egyik randinkon vettünk közösen, egyet neki és egyet nekem. Egy kis doboz.. Előre tudtam mi van benne, mégis kinyitottam.. A gyűrű.. Mindent kipakoltam a dobozból és szanaszét pakoltam magam körül a szőnyegen. A gyűrűt visszatettem a dobozba és a kezem közt szorongattam.. Néhány felső, egy pulcsi.. Szánalmas módon szagoltam meg őket hátha megérzek valami nosztalgikus illatot, de semmi.. Fotók amiken ketten vagyunk.. 

– Mi a francért kellett most ezt?! – dobtam el a picsába a dobozt, holott a tartalma már rég ott volt körülöttem. Egyszerre éreztem magam szánalmasnak, undorítónak, összetörtnek, üresnek és telinek fájdalommal de leginkább csak azt tudtam hajtogatni, hogy mekkora barom vagyok. Elengedtem.. Feladtam.. Makacsul küzdök ellene, küzdök az emléke ellen, küzdök a fájdalom ellen, küzdök a haragom ellen és közben teljesen üres és unalmas lettem. Nem így kell túllépni egy kapcsolaton.. Be kellett volna dobozolnom mindent és lezárni az emlékét. Bátran kimondani a nevét és panaszkodni rá ahogy az exek is csinálják. Érdeklődni felőle és gúnyos megjegyzéseket tenni, hogy ˝én előre megmondtam, hogy ez lesz˝ vagy ˝most komolyan ő oktat ki másokat holott ő is érzelmek nélkül szexel a lakótársával miközben pasit keres magának a neten?˝. Dühöngenem kéne miatta, szidnom kéne aztán idővel lenyugodtam volna és most ez csak egy egyszerű doboz lenne.. Kidobnám a képeket mondván, hogy nincs rá szükségem.. Félre dobnám a pulcsit és azt a pár pólót, mondván, hogy már rég nem hordok ilyet. Eltenném a gyűrűt, mint egy apró emléket és itt kifújt.. Ehelyett szánalmasan picsogok egy olyan srácért akit már rég nem is láttam és rég nem hallottam felőle annyit mint az elmúlt pár napban.. Előhalászva a zsebemből a telefonomat, kerestem egy meleg társkereső oldalt.. Egy kamu névvel és egy ritkán használ e-mail fiókommal gyorsan regisztráltam. Profilnak nem állítottam be semmit, egyszerűen rá mentem a keresésre. Beállítottam hogy csak a velem egyidőseket mutassa és elkezdtem végig böngészni az oldalakat.. – Szánalmas barom vagyok.. – még is nézem tovább.. Az idő repül, mégis olyan mintha egyhelyben állnék. Megint úgy érzem magam mintha gimnazista vagy egyetemista lennék.. Mintha az egyetemistáknak fenntartott kollégiumi szobánkban ülnék és azt várnám, hogy Suga belépjen az ajtón, hogy aztán neki eshessek mind szavakkal mind tettekkel. Szavakkal számon kérném ki a franc volt az a srác akivel láttam beszélgetni, közben a kezeimmel nógatnám, hogy esünk már végre egymásnak mielőtt valamelyik szobatársunk vissza ér és megint várhatunk majd egy egész hetet, hogy legyen egy szabad óránk egymásra.. Most is.. Legszívesebben elküldtem volna a francba Kuroot amiért hozz mert szólni Sugawarához.. Pedig igaza volt.. Már rég nincs olyan hogy mi ketten.. 

„ Egy olyan srácot keresek aki nem túlzottan féltékeny és nem akar birtokolni..” 

Naná hogy amint megtalálom ez az első mondat a bemutatkozásában ami feltűnik.. Végig olvastam amit írt, minden egyes szót az ő hangján hallottam. Vissza tekertem a kis képre és rányomva jobban megnéztem. Sokat változott. A haja is más.. Az arca is férfiasabb de még mindig ugyanolyan vonzó és kedves arca van. Miközben tekertem az oldalakat láttam a képeket.. Messze ő legdögösebb az összes közül.. 

– Hogy ütne el egy kocsi.. – puffogtam duzzogva, de aztán hirtelen bűntudatom lett.. – Egy év múlva.. Tokyo közelében.. Ne halj bele, hanem legyél a páciensem.. Betegesen próbállak utálni miközben órákon át kerestem a profilod, most meg a fotódhoz szövegelek. Te is ilyen szánalmas vagy mint én? – kínosan nyöszörögve fordultam a hátamra. – Inkább engem üssenek el. Most rögtön és haljak is bele..

07. - Feküdj az égre