Konohana 4. rész

Egy királyné kötelessége

– Mégis mit gondoltam? – temettem tenyerembe arcomat miközben lerogytam a földre a szoba közepén. Már az idefelé vezető úton is folyton csak az esküvő járt a fejemben.. MokUn nem ostoba.. Rá fog jönni, hogy férfi vagyok és akkor mindennek lőttek.. Még is hogy tudnám kikerülni a vizsgálatokat? És mi van ha megbetegszek? Te jó ég, mi lesz ha MokUn esetleg meg akar majd érinteni? Hisz még is csak a felesége leszek.. A hideg futkosott a hátamon a gondolatra hogy az az ember akárcsak egy ujjal is hozzám érjen. Biztos Nami is sokat szenvedett mikor ezekre gondolt.. Halkan felsóhajtva erőltettem magamra nyugalmat. Nami most már rendben lesz. Ezeket nekem kell megoldanom. Még van időm kigondolni, hogy vezessem félre őfelségét és az orvosokkal is kezdenem kell valamit. Arról nem is beszélve, hogy sokan vélekednek úgy ahogy az a katona is a sebhellyel. Minden bizonnyal többször is megpróbálnak majd az életemre törni vagy rám kenni valami borzalmas dolgot, csak azért hogy eltűntessenek innen. A szolgáim nélkül nehéz lesz mindezt túlélnem és most a bátyám és Akira sem lesz mellettem. Elég egy apró hiba, vagy egy apró kis repedés a védelmemen és nekem végem. 
– Őfelsége az anyakirályné érkezett önhöz! – ijedten pattantam fel a földről és az ajtó felé fordultam. Mikor őfelsége az anyakirályné belépett a szobába, illedelmesen meghajoltam. 
– Szóval te lennél Takashima Nami hercegnő. – a hangja olyan magabiztos és erőteljes. A Császárnéra emlékeztet. 
– Igen felség. Őszintén restellem, hogy még nem tettem tisztelem önnél hogy illően bemutatkozhassak. – hajoltam meg kissé mélyebben, hogy ezzel is kimutathassam őszinte sajnálatomat. Ha ő valóban olyan mint a Császárné, akkor jobb ha nagyon óvatos leszek. 
– Ugyan gyermekem, emeld fel a fejed. – kissé meglepetten egyenesedtem fel. Egy szelíd mosoly ült ajkain ami némiképp összezavart. – Még csak ma érkezett és kétség sem fér hozzá, hogy kissé zavart lehet a hirtelen kialakult helyzet miatt. – bár ajkaim szólásra nyíltak, még sem tudtam hangot kiadni rajta így csak zavartan sütöttem le a szemem. – Ön a hercegnő főudvarhölgye? – fordult ekkor a zöld ruhás felé, aki mosolyogva hajolt meg. 
– Igen felség. A nevem Lee Üm-Dong. – mutatkozott be illendően. Az anyakirályné előtt meglepően nyájas lett a viselkedése. Mikor megérkeztem, hozzám egy szót sem szólt és szigorúan nézett el mellettem. Na nem mintha én bemutatkoztam volna. 
– Lee udvarhölgy, legyen szíves és hozzon nekünk teát. – kissé rémülten kaptam a tekintetem az anyakirálynéra aki megfordult és leült a puha párnákra. Az udvarhölgy elsietett, így kettesben maradtunk a helyiségben. – Mire vár még? Foglaljon helyet. – biccentett így jobbnak láttam engedelmeskedni. Most fog kiderülni látogatásának igazi célja. Az anyakirályné csendben ült és az arcomat nézte. Néha fel pillantottam, de mikor találkozott a tekintetünk, mindig ismételten lesütöttem a szemem. Pár perccel később Lee udvarhölgy megérkezett a teákkal, mire egy halk és megkönnyebbült sóhajt engedtem ki a tüdőmből. – Még ne siessen annyira Lee udvarhölgy. – állította meg őt az anyakirályné mire meglepetten néztem fel rá. – Kérem igyon egy csésze teát velünk. – zavartan pislogtam őfelségére, miközben Lee udvarhölgy megszeppenve habogott valamit arról, hogy csak két csészét hozott és hogy nem lenne illendő ha az anyakirálynéval inna. – Azt szeretném ha Nami hercegnő csészéjéből inna. – az udvarhölgy megfagyott és kissé elsápadt, mire az anyakirályné szigorú tekintettel nyúlt a kancsóért és vizet töltött az előttem lévő csészébe. Füveket nem tett bele és cukorral sem ízesítette. A csészét az udvarhölgy felé nyújtotta aki vonakodva vette el. – Igyon belőle. – biccentett újból az anyakirályné, mire az udvarhölgy a szájához emelte a csészét de a keze látványosan remegni kezdett és végül leengedte a kezeit a csészével együtt. – Noss mire vár még? – az udvarhölgy nem szólt semmit. Az anyakirályné főudvarhölgye lépett be a helyiségbe egy tálcával a kezében és azt tette le elénk. Az anyakirályné biccentett egyet az udvarhölgyének aki elvette előlünk az első tálcát és Lee udvarhölgy kezébe adta azt, majd el hagyták a szobát. Az anyakirályné halkan felsóhajtott és ezúttal felemelte a teaszűrőt és leveleket pakolt rá. A kancsóért nyúltam és mikor a tealevelekkel és füvekkel megpakolt kis szűrőt a csészék felé emelte, én vizet öntöttem rá. Az anyakirályné még sokáig csendben volt ahogy én is. Az előző udvarhölgy vajon mit tett azzal a csészével? Alig értem ide és máris az életemre törnek.. – A fiam egy hete jelentette be a döntését a házasságról. – törte meg végül a csendet én pedig ezúttal felpillantottam az arcára, hogy láthassam az arckifejezéseit amikor beszél. – Biztos vagyok benne, hogy jól átgondolta ezt, épp ezért támogatni fogom őt. Viszont egyvalamit tudnod kell. Bár most még a védelmem alatt állsz, ha csak egyszer is a fiam ellen fordulsz, én leszek a legnagyobb ellenséged az országban. – csak zavartan bólintottam ezzel is jelezve, hogy megértettem szavait és azoknak a jelentését is. – Mindenesetre remélem nem okozol csalódást. – mosolyodott el. – Mindenben segítelek amiben tudlak, cserébe csak annyit várok el, hogy támogasd a fiamat. 
– Felség.. – szólaltam meg kissé bizonytalanul. Mégis mit mondhatnék erre? Nem tudhatom hogy az előbbi jelenet megrendezett volt-e vagy valóban mellettem áll-e.. Egy kastély falain belül rettentően nehéz megbízható szövetségesre szert tenni. 
– A támogatás nem azt jelenti hogy szeretned kell. Mindössze légy vele őszinte és tisztelet tudó. Maradj mellette és ne áruld el őt. Így már meg tudod ígérni nekem? Tudnom kell, hogy bízhatok-e benned. – az anyakirálynéra néztem és ezúttal nem sütöttem le a szemem. 
– Nem fogok sem az életére sem pedig a hatalmára törni. Viszont tekintettel a jelenlegi helyzetemre, nem tudom megígérni, hogy tisztelettudó leszek vele szemben. Asszonyom, a feltételei sokféle képpen értelmezhetőek, de azt meg tudom ígérni, hogy még ha nem is szerelemből, de őfelsége mellett maradok. – az anyakirályné halványan elmosolyodott. Valószínűleg nem tetszett neki a válaszom. 
– Egyenlőre ezt is elfogadom. – biccentett csak magának, majd a csészéjéért nyúlt. – Úgy halottam, hogy vannak nehézségei a nyelvünkkel, de úgy tűnik csak szerénykedtek mikor önről meséltek. Meglehetősen szépen ejti a szavakat. – valóban.. Nami nem igazán beszéli a koreai nyelvet, ő inkább a kínai nyelv felé fordult, bár mind a két nyelven megérti ha szólnak hozzá, válaszolnia már nehezebb. – Új udvarhölgyet fog kapni, a tanítatásáról pedig én fogok gondoskodni. – kissé megszeppenve néztem rá. 
– A taníttatásomról felség? – kérdeztem vissza mire helyeslően bólintott, ezzel is megerősítve abban, hogy jól hallottam kijelentését. 
– Jól tudom, hogy a Császári édesanyja sok palotai ügybe bevonta önt, de az itteni szabályok meglehetősen eltérőek. Az öltözködés, az etikett, az ünnepek. Talán felfedezhetőek a hasonlóságok, de önből királyné lesz, így a legkisebb tévedés is szembetűnő. Nem hagyhat egy rést sem a védelmén. – igen, ezt én is tudom. Azonban még bele sem gondoltam, hogy ezentúl nekem kell majd törődnöm a palota ügyeivel. Még is csak egy betolakodó vagyok az itteni emberek szemében, így hát hogy fogadhatnának el felettesükként? – Az esküvőt már előkészítettem, azonban a ceremónia után ön lesz a felelős mindenért. Rengeteg mindent kell tanítanom önnek. – mosolyodott el és ezúttal izgatottságot véltem felfedezni az arcán. Az anyakirályné észrevette hogy figyelem őt így letette a csészéjét és átnyújtotta kezeit a tálca felett. Mosolyogva nézett rám, így vonakodva érintettem meg a kezeit. Kissé megszorította ujjaimat és közelebb hajolt hozzám a kis asztal felett. – Már nagyon régóta vártam erre a napra. Nem számít hogy mi a célja a házasságnak, de az a makacs fiam, végre hajlandó feleségül venni egy nőt. Úgy tudom ön termékeny, de természetesen majd az itteni orvosok is megvizsgálják önt. A tea amit az imént ivott segíti hogy mihamarabb gyermekáldásban legyen része. 
– Gyermek..? – szóval ezt akarja.. Egy trónörököst.. 
– Bár nem látszik de elég idős vagyok már. Hatalmas segítség a számomra hogy a fiam végre megnősül és ön igazán őszintének és jószívűnek tűnik. Nagyon remélem, hogy a palota és a merényletek nem lesznek önre rossz hatással. Ha gyermeket szül az biztosítja majd a hatalmát, hisz ön lesz a korona herceg édesanyja. És persze nincs más vetélytársa. A fiamnak régen volt egy ágyasa, de a háború ideje alatt megbetegedett és legnagyobb sajnálatunkra elhunyt. – komorodott el és halk, gyászos sóhaj hagyta el ajkait. 
– Felség.. Ön nagylelkű és elhalmoz a kegyelmével, de kérem értse meg, hogy én.. 
– Nem szereted a fiamat. Ezt jól tudom. – biccentett keserűen. – Csak a néped miatt fogadtad el a házassági ajánlatot. Nem volt más választásotok. – engedte el a kezeimet és egy halvány mosoly jelent meg az ajkain. – Körbevezetlek a palotában. 

A sarkam égett a talpam pedig sajgott ahogy búcsúképp meghajoltam az anyakirályné előtt. Egy idő után már teljesen elvesztettem az időérzékemet. Az anyakirályné nem tűnt fáradtnak a rengeteg séta után, sőt, minden udvarhölgyhöz volt egy-két jó szava. Sokan illettek metsző pillantásokkal, olyanok is akadtak akik közömbösen viselkedtek és természetesen itt is voltak olyanok akik rögtön nyájasak és segítőkészek voltak. Hogy csak az anyakirályné jelenléte miatt vagy csak ezzel próbáltak engem is megtéveszteni azt nem tudom. Egy halk sóhaj szakad fel belőlem ahogy az anyakirálynét és a kíséretét néztem, akik egyre távolabb kerültek tőlem. Két udvarhölgyet hagyott hátra akikben megbízik és akiknek a gondjaira bízott. 
– Asszonyom, minden bizonnyal szeretne lepihenni. – lépett mellém az egyik udvarhölgy, arcán egy barátságos mosoly játszott. 
– Valóban. Az egész napot sétával töltöttük. Sajnálom, hogy miattam felesleges köröket futottatok. – fordultam hátra a többi udvarhölgy felé is, akik kissé meglepetten pillantottak össze. 
– Az a dolgunk, hogy mindenhová elkísérjük önt asszonyom, ezért igazán nem kell bocsánatot kérnie. – hajtotta meg a fejét egy fiatalabbnak tűnő, világos zöld ruhát viselő lány. Halványan elmosolyodtam, majd erőt véve magamon elindultam a számomra kijelölt lakrész felé. Alig tettünk meg egy kisebb távot mikor egy nagyobb kíséretet pillantottam meg, élükön egy sötétvörös ruhát viselő férfivel amin feltűnő aranyhímzés díszelgett.. A lábam a földbe gyökerezett ahogy felismertem a viseletét. Szóval ő lenne MokUn? 
– Nahát, őfelsége nagyon siet. – szólalt meg az egyik udvarhölgy. – Úgy tudom ma fontos államügyeket intézett. Valószínűleg ezért nem tudta fogadni önt az érkezésekor asszonyom. 
– De talán az éjszaka folyamán majd meglátogatja önt. 
– Na de Sae! – csípte karon egy másik lány, mire amaz fájdalmasan felszisszent. – Figyelj a felséges hercegnő érzéseire. – suttogta dühösen. 
– De hát mi rosszat mondtam? 
– Ez egy érdekházasság te buta. – hiába suttognak, minden szavukat hallom. Tekintetemmel MokUn-t figyeltem, aki meglepően izmosnak tűnt még abban a díszes ruhában is és feltűnően magas volt, pedig a képzeletemben mindig egy alacsony embert képzeltem el. Kissé zavartan ráncoltam a szemöldököm mikor észrevettem, hogy nincs sem szakálla sem pedig haja.. Minden koreai uralkodót szakállal képzeltem el és még soha nem láttam olyan uralkodót a történelmi tekercsekben akik kopaszok lettek volna. Bár innen távolról nem lehetek biztos benne, hogy valóban nincs haja, vagy csak rövid.. Egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt amikor tekintetünk találkozott. Még távolról is vérfagyasztó volt a tekintete.. Mintha átlátott volna rajtam és épp a kivégzésemre készülne. Elfordítva a fejemet indultam tovább a lakrészem felé és próbáltam kiszűrni a kíséretem sugdolózásának idegtépő hangfoszlányait. Szinte már nem is éreztem a lábamon a fájdalmat, olyan gyorsan szeltem át azt a maradék távot a hálókörletem felé. Még egy pillanatra megálltam és elköszöntem az udvarhölgyektől, majd beléptem a helyiségbe és leültem a puha párnákra. Az egyik udvarhölgy megállt az ajtóban és a vacsoráról kérdezett, de csak leintettem. Most valahogy nem tudnék enni. Úgy érzem nincs jogom itt lenni és bármit teszek az csak a halálomat idézné elő. Talán jobb lett volna, ha egyszerűen megölnek már az út alatt.. Akkor nem kéne ilyen dolgokkal foglalkoznom, mint a palota társadalma, rendezvények szervezése, fogadások előkészítése, az udvarhölgyek vizsgái és ünnepei.. Nami sokat tudott ezekről, de nekem soha nem volt beleszólásom semmibe. Láttam egy-két rendezvényt mikor a császárné nem ért rá, és Nami megkért, hogy tartsak vele, de ezek ritka alkalmak voltak. Nem tudok semmit és ez a folytonos ˝Asszonyom˝ és ˝Hercegnő˝ teljesen kiborít. Még is hogy hihették el, hogy nő vagyok? Ez valamilyen szinten rettentően sértő. Fáradtan felsóhajtva húztam fel kissé a ruhám alját, hogy némiképp meg tudjam masszírozni a talpaimat. Eleinte nem értettem mire ez a nagy sietség a körbevezetéssel. Egészen délig úgy gondoltam, hogy talán az anyakirályné csak a mai napon tud időt szánni ezekre a dolgokra, de végül az ebéd idő alatt kiderült, hogy valójában az esküvő miatt igyekszik ennyire. MokUn már bejelentette az időpontot mikor atyám válasz levelet küldetett a számára a békeajánlat elfogadásáról. Az eredeti tervei szerint holnap reggel kellett volna megérkeznem, vagy ma éjszaka. 
– Lee Yong! – meglepetten emeltem fel a fejem. A zajok kintről jöttek, de nem a bejárat felől hanem a mögöttem lévő fal mögül. – Mi a fenét művelsz itt?! Ha!? 
– Ez fáj! – jajjdult fel Lee.. Yung? Dong? 
– Persze hogy fáj és még ennél is jobban fog fájni ha a japán hercegnő itt talál! 
– Láttam őt a mai nap folyamán az anyakirálynéval. Nem tűnt vérengző szörnyetegnek vagy ilyesmi. Inkább olyan elesett volt? Vagy inkább elveszett? Hát.. Lényegében elég buta arcot vágott mikor az anyakirályné nem nézett rá. – az a kis.. 
– Eszednél vagy!? 
– Áú! 
– Sss! Csendesebben te féleszű! 
– De hát te ordibálsz uram.. 
– Szedd a lábad és dugulj el! Gyerünk! 
– Jó-jó, sietek. – még hallottam ahogy vitatkoznak de már egyre távolodtak, így hangosan felsóhajtottam. Szóval butának tűnök mi?.. Ha ez terjed el az udvarban akkor nekem lőttek.. Felállva a párnákról az ablakhoz léptem és ki pillantottam rajta a hátsó kertre.. Vajon mit csináltak itt? A vizes talajon megakadt a szemem így gyanakodva kezdtem méregetni a kisebb bokrot.. Remélem nem ástak el ide semmit.. Ez a folytonos gyanakvás elég fárasztó, de végtére is atyám palotájában is így kellett élnem.. Már igazán hozzá szoktam ehhez a helyzethez. 
– Asszonyom, ÜmSong vagyok. – alig hogy kimondta az ajtó kinyílt, ő pedig belépett rajta és fejet hajtott. – Biztos nem éhes asszonyom? Ebédnél is alig evett valamit. 

– Talán az új hely az oka, de most nem tudnék enni. Inkább mosakodnék és nyugovóra térnék. – erőltettem magamra egy mosolyt. ÜmSong aprót bólintott de amikor megfordult volna nagyot toppantott. Felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig elém sietett és leguggolt. 
– Kérem ne csinálja ezt Asszonyom! Megértem hogy fáradt, de kérem még ne térjen nyugovóra és nagyon szépen kérem, egyen egy keveset. Ha a rosszakarói megtudják hogy sebezhető akkor rögtön kapnak az alkalmon! – mintha csak észbe kapott volna emelte szája elé mind a két kezét. – Te jó ég! Sajnálom hogy tiszteletlen voltam! – hajtott fejet. 
– Nem voltál tiszteletlen, ne aggódj emiatt. 
– De asszonyom.. 
– Most mondtam hogy nem voltál tiszteletlen! Emeled fel a fejed. – vonakodva tett eleget a kérésemnek én pedig halványan elmosolyodtam. – Sajnálom hogy aggodalmat okoztam. Igazad van, nem lehetek gyenge. Titeket osztottak be mellém, így hát vigyáznom kell rátok is. Elég egy rossz mozdulat vagy egy gyanús pillantás és nem csak én halok meg hanem ti is. 
– Asszonyom kérem ne legyen ilyen negatív. – nézett rám könyörgőn. Egy kicsit Shoura emlékeztet.. Bár ő nem hívott asszonyomnak és ő maga is férfi volt.. Vagyis.. Nem tudom mennyire lehet férfinak nevezni egy eunuchot, de ez most nem számít. – Asszonyom.. 
– Olyan arcot vágsz mint akit kivégzésre küldenek. – kijelentésem hallatán lesütötte a szemeit de továbbra is aggodalmaskodó képet vágott. – Megértem az aggodalmad és jól tudom, hogy oda kell figyelnem mindenre egészen az öltözködésemtől a pislogásomig és még azon is túl az udvarhölgyek sugdolózásától a fontosabb eseményekig. 
– Asszonyom.. Ha beszélgetni szeretne én meghallgatom asszonyomat. Nagyon nehéz lehet egyedül ebben a hatalmas palotában, ráadásul egy ellenséges országban. – na igen.. Atyám, a fivérem és a legjobb barátom MokUn ellen küzdöttek.. Három erős vezér egy ellen.. Mit tud MokUn amit mi nem? – Asszonyom.. Nem lehetséges hogy azért nincs étvágya mert fél a holnapi ceremónia miatt? Vagy esetleg őfelsége aggasztja önt? Elvégre a holnapi napon, mikor önök összekötik az életüket, a hagyományok szerint aznap este megosztják egymással az ágyukat is. – meghökkenve kaptam felé a fejem amin ijedten felhökkent. – Asszonyom ne mondja, hogy erre még nem is gondolt. 
– Talán.. Egyszer belegondoltam de.. Haah most mihez kezdjek? – amint eszembe jutott ez az egész, rögtön Namira tereltem a gondolataimat. A hideg futkos a hátamon ettől az egésztől. Nem csak arról van szó, hogy MokUn esetleg hozzám fog érni.. Már maga a gondolat hogy egy férfi úgy kezeljen engem mint egy nőt, egyszerűen felháborító és gyomorforgató, és ehhez hozzáadjuk azt hogy ez az illető pont a véreskezű uralkodó.. 
– Őfelsége a király valójában rendkívül jóképű és tisztességes. – hát persze.. Egy tisztességes férfi aki hirtelen lemészárolt egy egész falut, hogy ezzel üzenjen hadat az országunknak. Azok az emberek ártatlanok voltak. Javarészt nők és gyermekek lakták azt a helyet és mi nem tudtuk megvédeni őket. – Hát.. Akkor én.. Hozok önnek vacsorát asszonyom. – habogta a ruháját gyűrögetve majd sietősen távozott.. Egy hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból de nem hogy megkönnyebbülést éreztem hanem sokkal inkább légszomjam támadt tőle. Most mégis mihez kezdjek?

5. Csókok és érintések