Konohana 5. rész

Csókok és érintések

Remegő kezekkel ácsorogtam a lakrészem előtt. A ruha amit rám adtak rettentően nehéz akár csak a fejdísz. Már az is fájdalmat okoz hogy egyenesen álljak arra pedig még csak gondolni sem akarok, hogy alig pár perc múlva végig fogok sétálni az udvar apraja nagyja előtt és végül kineveznek az ország királynéjává.. Engem.. Egy herceget.. 
– Asszonyom. Készen áll? – mosolygott rám az anyakirályné egyik udvarhölgye. A szívem lázasan dobogott a mellkasomban és egy szempillantás alatt kivert a víz.. Most nem lehetek gyenge.. Mélyet lélegeztem az orromon át és egy aprót bólintottam majd hátra pillantva a kíséretemre, egy mosolyt erőltettem magamra, hogy ezzel mindenkit meggyőzhessek arról, hogy minden rendben van és rendben is lesz. Sokuk visszamosolygott de olyanok is akadtak akik aggodalmasan méregettek. Köztük ÜmSong is aki tegnap este többször is megkérdezte, hogy szükségem van-e bármire amitől esetleg jobban érezném magam. Legszívesebben egy tálka mérget kértem volna, de ily groteszk viccekkel még aligha élhetek ebben az aknákkal teli palotában. Mikor visszafordultam megpillantottam a felénk közeledő MokUnt és a kíséretét.. A hagyományok szerint jár el. Felemelve a fejem erőltettem magamra nyugalmat. Namiért teszem ezt és az országért, a békéért, a legjobb barátomért. MokUn megállt előttem, az arca kifejezéstelen volt, de ugyanakkor az egész lényéből áradt az erő és a magabiztosság. 
– Indulhatunk hercegnő? – a hangja mély és határozott. Olyan mint aki bármelyik pillanatban képes lenne szíven döfni és a szemembe nézve forgatni meg a tőrt. A mellettem álló két udvarhölgy segítségével kissé meghajoltam előtte, ezzel is választ adva a kérdésére. MokUn ezután nem mondott semmit, hanem mellém lépett majd várt egy keveset amíg a kísérete felsorakozik mögöttünk. Mikor a fő eunuchja biccentett egyet, egyszerre indultunk el a királynéi rezindencia felé amit az anyakirályné gondosan előkészített még az érkezésem előtt. Naminak készítette elő.. A hercegnőnek aki átesett számtalan szűrésen még annak idején. Egy királyné útja nem csak ebből a díszes menetből áll. Már egész kiskoruktól kezdve tanítják őket az etikettre, a hagyományokra és átesik több orvosi vizsgálaton is. Még a háború előtt Nami bekerült aközé a 30 közé akiket MokUnnak szántak, de végül elutasította atyánk kérését, miszerint fontolja meg a házasságot. Belegondolni, hogy két ilyen makacs személy, hogy viselte volna el egymást egy palotán belül.. Nami minden házasságra nemet mondott és az anyakirályné a tegnapi napon azt mesélte, hogy MokUn is hasonlóként cselekedett. Volt egy ágyasa akit szeretett, bár valahogy nem tudom elhinni, hogy egy olyan alak mint ő, szeretni tudjon bárkit is. Pont ez az amit ki kell játszanom. Ez a házasság a békéért van, így tehát a nászéjszaka után eltávolodik majd tőlem. Ha nem teszek keresztbe egyetlen tervének sem, akkor csak néhány udvarias társalgást kell majd lebonyolítanunk egymással. Amit most meg kell oldanom az a nászéjszaka. Ahogy Nami mondta, még a leghatározottabb férfiaknak is van két gyengepontjuk. A büszkeségük és az alkohol. A büszkeségét inkább hagyjuk, azt túl sokféle képen lehet értelmezni. Amire szükségem van azaz alkohol. Leitatom, megvárom míg elalszik, majd kicsit lazítok az öltözékén mintha valóban történt volna köztünk valami. A fő probléma az anyakirályné. Nem kertelt sokat mikor elmondta, hogy unokát szeretne és végtére is ez egy királyné legfőbb kötelessége.. Egy fiú utód megszülése. Idegesen szorítottam ökölbe a kezem és akaratlanul is megéreztem a Namitól kapott gyűrűt.. Túl fogom élni. 

A levelek susogása és a szél süvítése újabb és újabb sóhajra késztetett.. Úgy érzem mintha a gondolataim túl akarnák ordítani a szelet.. Legszívesebben valóban ordítanék a tehetetlenségtől és a dühtől. Az utolsó beszélgetésem Kouyouval egy kisebb vitába ment át, és utána még csak hozzá sem akartam szólni. Bár csak egy kisebb összetűzés volt a nyomás miatt ami ránk nehezedett, mégis ez volt az utolsó alkalom amikor láttam és fogalmam sincs hogy látom-e még valaha. Bár azt már sikerült megtudnunk, hogy Kouyou épségben megérkezett Koreába, arról fogalmunk sincs, épségben is lesz-e mire Yuu intézkedni tud az ügyében. MokUn nem ostoba. Tudni fogja, hogy Kouyou valójában férfi, és ehhez még csak el sem kell jutniuk a nászéjszakáig. Elvégre hiába olyan vékony a herceg, és hiába olyan szelíd az arca, egyértelműen sugárzik róla, hogy valójában férfi. És amúgy is.. Mit gondolt a herceg? Hogy majd átveri MokUnt és eléldegél a palotájában amíg meg nem érik végre arra, hogy arc szőrzete legyen? Akaratlanul is elmosolyodtam.. Egy királyné akinek szakálla van, elég vicces. De minden bizonnyal ebbe nem gondoltál bele, nem igaz Kouyou? Hisz te a halálodra készültél… 
– Látom még mindig megvannak a fura szokásaid. – meglepetten pillantottam hátra a vállam felett. Nami mosolyogva nézett fel rám ami miatt fájdalmasan szorult össze a szívem. – Mindig szerettél a kastély körüli falakon ücsörögni. Mintha azzal vágnál fel, hogy olyan egyszerűen fel tudsz rájuk mászni. 
– Talán tényleg ezért olyan jó itt lenni. Így mindenki láthatja milyen vakmerő és fürge vagyok. Kouyou soha nem tudott falat mászni. – mosolyodtam el azonban Nami arca e-miatt elkomorult. Butaság volt felhoznom a nevét. „– Egy udvarhölgyet nem áldoztál volna fel, de a fivéredet igen?!” … Yuu csúnyán leszidott bennünket és azt is megtiltotta, hogy együtt legyünk. Nem mehetek be a nyaraló területére, épp ezért őrködök naphosszat a falaknál és a kapuknál a többi őrrel. Nami pedig nem hagyhatja el a nyaraló területét amíg Yuu engedélyt nem ad rá. 
– A bátyám.. nagyon dühös volt amiért Kouyou elment. Atyám is.. mérhetetlenül megharagudott. Nem kellett volna hagynom, hogy átvegye a helyem.. De amikor arra gondoltam, hogy még egyszer a karjaidban lehetek.. Olyan könnyedén fordítottam hátat a kötelességemnek, a népnek, atyám parancsának és legfőképp.. Kouyounak.. 
– Nami.. – fáj őt így látnom. Yuu dühöng, őfelsége pedig bezárkózott a lakosztályába én pedig nem ölelhetem magamhoz azt a személyt akit a legeslegjobban szeretek.. Pusztán szavakkal próbálhatom meg enyhíteni a fájdalmát és azzal, hogy meghallgatom őt.. Sosem voltam a szavak embere.. Épp ezért fogalmam sincs mit kéne mondanom amivel meggyőzhetném afelől, hogy ő semmiről sem tehet.. Nami hangosan felsóhajtott és rám emelte tekintetét. 
– Amikor Kouyou hazatér, a fivérem minden bizonnyal meg fog békélni és vissza adja majd a hatalmadat. Azt szeretném, ha elfogadnád majd, és mellettük maradnál a palotában. – sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen butaságokat hallok tőle.. Bár igaz, hogy ő mit sem tud a teljes igazságról. Nem tud arról, hogy Yuu miként érez fivérük iránt.. Ezek az érzelmek helytelenek. Két férfi mégis hogy élhetne együtt boldog szerelemben? Ráadásul pont a leendő Császár vágyakozik tulajdon testvére után? Nem.. Elvégre ők valójában még csak nem is testvérek. Kevesen tudják, de Kouyou valójában nem a Császár fia. Azonban Yuu erről mit sem tud és mégis.. – Akira.. – zökkentett ki gondolataimból Nami hangja így ismét felé fordultam. Zavartan figyelte arcomat, így egy szelíd mosollyal vetettem át a lábam a fal pereme felett és leugrottam elé. A szemei elkerekedtek és már épp szólásra nyitotta a száját, azonban egyik ujjamat a szám elé emeltem, ezzel is jelezve, hogy most csendben kell lennie, hisz épp megszegtem a trónörökös parancsát. 
– Amikor Kouyou hazatér.. Kérni fogom Yuu-san bocsánatát és visszajövök hozzád. Engem nem érdekel a hatalom Nami. – simítottam kezeimet az arcára és közelebb léptem hozzá. – Csak azt akarom, hogy te boldog légy és úgy nevess ahogy mindig. Felszabadultan és boldogan. – Nami halványan elmosolyodott és összedöntötte homlokunkat. 
– Szeretlek Akira. 
– Én is szeretlek. – súgtam ajkaira amiket odaadóan nyitott meg nekem, hogy édes csókot lophassak tőle, mielőtt újra el kéne válnunk. 

Szinte alig halottam valamit MokUn szavaiból.. A szívem hevesen dobogott a lebukás félelmétől és akárhányszor töltöttem újra a poharát, egyre inkább biztos voltam benne, hogy a tervem halálra van ítélve. MokUn nem beszélt sokat, csupán néhány illedelmes megjegyzés és kérdés hagyta el ajkait, amikre mindig szűkszavú válaszokat adtam. Az ünnepség sokáig eltartott, azonban számomra csupán az tűnt fel, hogy besötétedett. Minél közelebb kerültünk az estéhez, annál inkább kétségbe estem. Az anyakirályné az egész ünnepség alatt beszélt, sőt még az udvarhölgyeket is beszédre ösztönözte. Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki őszintén szereti őt és igazán kellemes társaságnak bizonyult az udvar lakóinak számára. Két hercegnő és egy herceg is jelen volt az ünnepen, akik MokUn rokonai lehettek, nem tudom biztosra, hiába mutatkoztak be nekem. Mind a hárman fiatalok voltak, alig lehetnek 10-12 évesek. MokUn hangosan felsóhajtott mire kissé összerezzentem. Eddig olyan csendes volt, hogy ez a sóhaj akár ordítás ként is betudható. Legalábbis jelen pillanatban én így érzek. 
– Miért nem eszik semmit királyné? – kérdezte de nem tűnt aggódónak, vagy kíváncsinak. Pusztán illedelmes és társalogni próbál. A véres kezű uralkodó illedelmes.. Nami hangosan nevetne ezen, Akira pedig különféle férgekhez hasonlítaná MokUnt és az illedelmességet. – Talán nem ízlik az étel? Az ünnepség alatt sem evett valami sokat. Vagy talán rosszul érzi magát? Hívassam a királyi orvost? 
– Arra semmi szükség. – feleltem higgadtan, holott a szívem majd kiugrott az ijedtségtől. Le kell nyugodnom.. – Az étellel nincs semmi baj, pusztán még nem szoktam meg az új környezetet. 
– Az új környezetet? – kérdezte de a hanglejtése valahogy gúnyosan hatott, azonban az arca egészen mást tükrözött. – Nem inkább az aggasztja önt, hogy velem kell egy szobában lennie és egy ágyon osztoznia ma éjszaka? – az arca rideg, a szeme kihívóan csillog, a hanglejtése felsőbbrendűségről árulkodik. Úgy gondolja mindent jobban tud.. Úgy hiszi már kiismerte a gondolkodásomat. Talán mégsem lesz olyan könnyű kijátszanom őt.. 
– Való igaz Felség. A palota gyönyörű, az ételek ízletesek, a szolgálók életvidámak a nemrégiben dúló háború ellenére is. Így hát az ami elveszi az étvágyamat, az minden bizonnyal maga. – arcán megrándult egy izom, viszont nem dühösnek tűnt, sokkal inkább szórakozottnak. A szája széle húzódott egy pillanatra mosolyra. – Ilyen nevetségesnek tartja az ellenszenvemet? – csúszott ki a számon a kérdés egy kissé élesebben, mint ahogy azt akartam. MokUn újra felemelte a poharát és kiitta belőle az italát. Már épp újra akartam tölteni, azonban a kis asztal felett elkapta a kezem. 
– Azt hiszi nem látok át magán? Úgy tervezi, hogy leitat és mély álomba szenderülök, nem igaz? – dühösen rántottam el a kezem. – Micsoda arckifejezés.. Hát ennyire gyűlöl engem? – válaszolnom sem szükséges, hisz jól tudja mit felelnék. Gyűlölöm őt és undorodom tőle. Ostobaság volt azon töprengenem, hogy majd alkohollal leitatom. Egyszerűen csak el kell utasítanom őt, nem igaz? Ez egy érdekházasság. Még ha egy királynénak kötelességei is vannak, nekem nem muszáj engedelmeskednem. Legalábbis most még nem. A későbbiekben leszek csak gondban. – A szeme úgy csillog mintha értelmes lenne, de valójában olyan ostoba. – elkerekedett szemekkel néztem rá, arcán egy elégedett mosoly jelent meg. 
– Hogy képzeli..? – meglepetten haraptam el a mondat végét, mikor megragadta a karomat és felrántott a földről. – Mit..? – épp csak egy lépést tett velem, mikor megpillantottam a kiterített futont. Az nem lehet, hogy mindezek után ő.. Dühösen ragadtam meg a kezét amivel a karomat fogta, de válaszul csak erősebben szorított rá végtagomra, csakhogy a következő percben maga elé húzzon és ledöntsön a puha takarókra. Felettem támaszkodva nézett rám de a meglepettségtől egy szó sem jött ki a torkomon. A tekintete, a kisugárzása, az ereje.. Ez a férfi félelmetes.. Az egész lénye félelmet kelt bennem.. Ijedten rezzentem össze mikor egyik kezével arrébb tolta egyik lábamat ami miatt ismét rám tört a pánik. – Engedjen.. – próbáltam eltolni, de kezeivel elkapta csuklóimat és fejem mellé feszítette őket. A lábaim közt térdelve hajolt hozzám közelebb. Lehelete a bőrömet csiklandozta amitől kirázott a hideg, az undor.. Egyik kezével elengedte csuklómat és végig simítva oldalamon a fülemhez hajolt. 
– Kiszolgáltatottan, széttett lábakkal feküdni egy olyan férfi alatt akit a legjobban gyűlölsz.. Érzed már a megaláztatást?.. Hm?.. Kouyou herceg?

6. Mindenki aggodalmai