Kelepce - 5. rész

040 – Deidara

Egyedül vagyok, mindig egyedül voltam, nincs családom, árva vagyok, nincsenek emlékeim, nem lehetnek emlékeim! Nem emlékezhetek rájuk!

Szigorúan magam elé nézve ültem a házában, a földszinten a nappaliban. Igyekeztem nem felmérni a terepet, így inkább csak arra összpontosítottam, hogy minél inkább ki tudjam zárni az érzelmeimet.

Nem tudhatja meg, hogy szerettem a családomat és emlékszek rájuk. Nem akarom hogy bajuk essen miattam.

– Nem kell félned tőlem. – óhatatlanul is a combomra pillantottam, de.. Elmondta, hogy miért tette. Valószínűleg ugyan ezért csókolt meg.. Adott egy okot arra, hogy miért is tartott maga mellett egy kémet, ha nem is hírszerző.

– Nem félek. – hazudtam, mert úgy tűnt, hogy ezt szeretné hallani.

– Önmagadként rosszul hazudsz. – sóhajtott én pedig ha lehet még jobban lehajtottam a fejem.

– Sajnálom uram. – felsóhajtott és elém lépve nézett le rám.

– Miért nem nézel rám? – mert nem akarom látni ahogy a szemei rám szegeződnek. Az egyet jelent a halállal. De.. Eszembe jutott hogy mosolygott mikor abban a szerepben rá néztem és közvetlen voltam vele. Ezt szeretné..

Felemeltem a fejem és ránéztem de az arca nem felderült hanem komorrá vált. Nem értem.

– Ez megint egy szerep? – milyen szerep?

– Én.. – hirtelen lehajolt és elkapta az államat.

– Ne játszd meg magad! Nem vagy kém, többé már nem, érted?! – nem, én ezt nem értem. Ha nem vagyok kém, akkor mégis mi vagyok? Mi fog velem történni? Miért hozott ide? – Ki vagy te? – ki vagyok én? Levegő után kapkodva kaptam a szívemhez mikor hirtelen minden egyre szűkösebbé vált és forogni kezdett. Mi történik velem?

Valami a kezembe nyomódott majd egy hideg kéz kapta el a tarkómat és húzott magához közelebb. Minden elhomályosulni látszott de ahogy kitöltötte az arca a látóteremet, a szemi amik az enyémbe fúródtak, az ajkai amikkel betapasztotta a számat és a nyelve.. A nyelve ahogy az enyémhez simul ez annyira.. Jó érzés. Ijesztő de jó. Ahogy hozzám simul a nyelve és a puha ajkai, a határozottsága és ahogy tart.

Mikor elvált tőlem, a tekintetem önként is lesiklott az ajkaira. Nem akarom ezt érezni újra. Ez nekem túl sok, nem merek neki nemet mondani, nem merek követelni, nem merek reagálni..

Azok az ajkak.. Halványan elmosolyodtak és újra rám tapadtak, ezúttal lehunyta a szemeit és lassabban ízlelgetett, ráérősen, nem sürgetve mint az előbb. Borzalmas ízem lehet, akkor miért csinálja ezt?

Rászorítottam a kezem a tárgyra amit az előbb belenyomott. Kulcsok? Miért? Ezek egyértelműen kulcsok, de miért adta a kezembe? Észrevehette, hogy nem figyelek, mert elhúzódott én pedig lepillantottam. Jól éreztem..

– Hideg a felületük. – magyarázta de még így sem értettem. Az ujjai megsimogatták az arcomat bizsergető érzést keltve a tarkómon és a gerincemen is. – Úgy tűnt pánik rohamod lesz. Valahol azt olvastam ez segít. Felnéztem a szemeibe de ő is engem nézett így találkozott a pillantásunk ami miatt rögtön újra lepillantottam.

– Ezért.. – csókolt meg. – Értem.

Felsóhajtott és megemelve az állam újra megcsókolt. Ijedten rezzentem össze mikor a térdével a combjaim közé furakodott és lökött a belső combomon egyet, finoman jelezve, hogy tegyem szét a lábaimat. Megtettem.. Ő pedig egyik karjával a hátam mögé nyúlt, átfogta a hátam és megemelve bentebb ültetett a kanapén, másik kezével pedig a térdhajlatom alá nyúlt és megemelve a combom, feltérdelt alá. Közel van.. Túl közel.. A hátam nekifeszült a kanapé támlájának, a lábaim széttárva, a combjaim alatt az ő izmosabb combjai és a fenekemnek feszült az öle. Erősebben szorítottam az ujjaimat a kulcsokra.

Ezt nem a pánikroham miatt csinálja, ez maga a pánikroham!

– Ez egy.. parancs? – kérdeztem lepillantva az ölére, mire megdermedt.

– Parancs? – kérdezett vissza és felegyenesedett de még mindig nem húzódott el tőlem teljesen. Megint felemelte a fejem én pedig lehunytam a szemem. – Nézz rám. – kinyitottam a szemeimet és felnéztem rá, a fölém tornyosuló alakjára, a szigorú pillantására. – Már nem vagy kém. – félre pillantottam és próbáltam megállni, hogy ne remegjenek az ajkaim. Ha nem vagyok kém akkor mi lesz velem? Éreztem ahogy kihátrál ezért utána kaptam. Nem hagyhat így itt..

Varjú – Itachi

A belém kapaszkodó kezére néztem, a kulcscsomót a másikban szorongatta.

– Elég vegyes jeleket adsz. – azt hittem tetszik neki a csók és a közeledésemre is jól reagált de mikor megkérdezte, hogy ez egy parancs-e.. Nem tudom, hogy ez most inkább szomorú vagy dühítő.

– Sajnálom. Nyugodtan folytathatja. – kivettem a kezéből a kulcsot és letettem magunk mellé.

– Szeretnéd, hogy folytassam?

– Igen. – most igazat mond vagy hazudik? Nem tudom megmondani, mert azt szeretném ha igaz lenne. Rég voltam utoljára ilyen helyzetben, azt hittem nincs is rá szükségem már soha többet, hogy valaki mást megérintsek de..

– Te mondtad. – ha hazudsz nekem egy ilyen helyzetben majd megtanulod hogy nem szabad. Újra az ajkaira tapadtam és szenvedélyesen csókoltam meg. A kesernyés íz egyre jobban eltűnt belőle minél többet csókolóztunk. Mióta elfogták nem mosott fogat mégsem zavar. Beteges hogy ennyire vágyok rá. Miért nem vettem észre őt előbb?

Felnyögött mikor hozzá préseltem az ölemet. Lepillantottam a combjára, a sebre amit én okoztam. Óvatosnak kell lennem, pedig annyira szeretném durván lenyomni a kanapéra és addig hajtani amíg bírom szusszal.

Vegyszer és orvosság szag áradt belőle és enyhén sós izzadtság. A haja zsíros volt és kócos, egy hajgumival volt összefogva amit még a kocsiban kért tőlem visszafelé menet Kakuzuhoz. Akkor még a szerepében volt.

Tényleg ennyire ki vagyok éhezve? Hogy csak így leteperem nem foglalkozva a higéniával, a sebeivel és ezzel a rohadt furcsa helyzettel? Talán csak az adrenalin. A félelem a lebukástól..

– Jól vagyok. – motyogta mikor észrevette, hogy óvatosan simítom a kezem a sebe melletti bőrfelületre. – Csinálhatja úgy ahogy szeretné. – ezen elmosolyodtam. Az túl durva lenne.

– Voltál már férfival? – bólintott de nem tűnt túl magabiztosnak. – Tényleg?

– Igen. – nézett fel rám de aztán újra félre pillantott. – Voltam már csak.. Az nem.. – nem fejezte be így én tettem meg.

– Nem te voltál. – bólintott én pedig felsóhajtottam. Olyan mintha annyi alteregója lenne amennyit csak akar. Ez egyszerre rémisztő és elképesztő. A nyakára simítottam a kezem és magamhoz húztam a fejét, hogy összeérjen a homlokunk. – Ha túl sok akkor szólj. – megvártam amíg halkan beleegyezik, hogy szólni fog nekem és csak utána folytattam amit már elkezdtem. Óvatosan lehúztam róla a nadrágját és a felsőjét is, ő pedig készségesen hagyta. Megdörzsölte a mellkasát mikor lekerült róla a póló.

– Koszos vagyok. – motyogta de ezt már eddig is tudtam, ennek ellenére is akarom, ráadásul ahogy lekerült róla a felsője, rálátást kaptam a felsőtestére..

Elrettentően vékony.. Megviselte az elmúlt hét vagy talán eddig is így nézett ki? A csípőjére simítottam a tenyerem és elborzadva néztem ahogy levegővételnél ráfeszül a bordáira a bőre. Észrevette mit nézek és zavartan nézett le magára majd újra rám.

– Uram..? – már nem vagyok a főnöke, miért hív még mindig így? Hirelen minden zavar..

A párom más volt. Erős, izmos, könnyen fölém kerekedett és vidáman nevetett. A nevemen hívott.

Deidara nem olyan mint ő, sem külsőre sem belsőre akkor mégis miért akarom ennyire..?

– Fordíts hátat. – gomboltam ki a felsőm ingét és felálltam a kanapéról, hogy teret engedjek a mozgásának. Hátat fordított nekem és esetlenül a sarkára ült. A lábain a kötések is koszosak.. Persze, hisz mezítláb követett a Grízlikhez.

Az az énje kezdett vonzani, aki a szemembe nézett és a nevemen hívott, aki bízott bennem és úgy nézett rám, mint akinek a világot jelentem. De más is kezelt már így, a párom előtt és után is, szóval miért akarom ennyire, hogy ő legyen az aki..? Aki mi? Nem tudja pótolni a szerelmemet. Senki sem tudja.

Deidara hátra nézett rám a válla felett, zavartan pillantott rajtam végig, de hiába a sok nyomasztó gondolat a testem reagál a jelenlétére. Ugyanúgy le szeretném nyomni a kanapéra mint azelőtt, hogy eszembe jutottak a miértek. Pontosabban a válaszok hiánya.

Feltérdeltem mögé a kanapéra és a csípőjére simítottam a kezem. Rögtön előre kapta a fejét és befeszült az érintésemtől.

– Próbálj meg ellazulni. – magam felé húztam a fenekét és lehúztam róla az alsóját. Lehajtotta a fejét…

– Uram..? – nem vártam meg amíg befejezi, benyálaztam az ujjam és bedörzsöltem vele a farpofái között megbújó részt. Ez lehet, hogy kevés lesz.

– Mikor voltál utoljára férfival? – mikor megpróbáltam benyomni az egyik ujjam, megugrott és ösztönösen elhúzódott de vissza húztam és újra megpróbáltam, ezúttal tűrte. – Szóval?

– Nem tudom.. – nyögte kissé panaszosan. – Régen. – akkor ez ide tényleg nagyon kevés lesz. Azt sem tudom, hogy van-e síkosítóm.. Valami kímélő kézkrémem biztos van odafent. És basszus óvszerem sincs. Régen mindig volt nálam, ahogy a páromnál is. Talán van valahol elfekvőben, de ezek mégis meddig tartanak ki? Az óvszernek van szavatossága? Biztos van. – Fürdő.. – megragadta a csuklóm ami felkeltette az érdeklődésem, bár szinte azonnal elengedett. – Fürdő.. – zihál. Újabb pánikroham? Nem.. Ez most más. Levezettem a kezem a csípőjéről az ölére és meglepetten vettem észre, hogy reagált az érintésemre.

– Még meg sem kerestem a prosztatádat belülről, máris így reagálsz? – nem válaszolt, de a füle nagyon elvörösödött, legalábbis amennyit láttam belőle. Felsóhajtva támasztottam meg az állam a vállán amitől összerezzent. – Nincs óvszerem. Vagy ha van is már elég régi.. – lassan mozgattam a kezem a farkán ami egyre jobban lüktetett és keményedett az érintésem alatt. Hátul is egyre jobban ellazult, bár ebben a pózban, ahogy így neki simulok elég nehéz rendesen hozzáférnem.

– Kérem, hagy fürödjek meg előbb. – suttogta egészen halkan.

– Nem hallom. – összébb húzta magát és elhallgatott. Felsóhajtva húzódtam el tőle és kihúztam belőle az ujjaimat is. Újra a sarkára ült és átölelve a hasát pillantott rám a válla fölött, de nem nézett a szemembe, a mellkasomra fókuszált. Mintha abból bármit le tudna szűrni.. – Ha nem vagy elég határozott, senki nem fog meghallani. – újra előrefordult de nem mondott semmit. Újra felsóhajtottam és felálltam mögüle. – Megmutatom hol a fürdő.

~

Emlékeztem rá, hogy régen volt tartalék óvszer az éjjeli szekrényem legalsó fiókjában, de nem találtam benne semmit. Talán véletlenül kidobtam. Vagy szándékosan, mikor egy este többet ittam.

Nem voltam a híve annak, hogy alkohollal tompítsam a fájdalmat, de voltak esték amikor annyira maga alá temettek az érzéseim, hogy kellett valami amivel felülírom azt a mérhetetlen, feszítő, tehetetlen ürességet amit éreztem. Az alkohol maró, égető hatása általában segített.

Lehuppantam az ágyam szélére és átgondoltam hova tehettem még esetleg óvszert vagy legalább sikosítót de a szexuális életem annyira lecsökkent azóta, hogy a párom elment..

A hajamba túrva szidtam meg magam amiért arra készültem, hogy egy érzelmileg instabil, fiatal fiúval éljem ki magam. Elment az eszem.

Adok neki egy váltás ruhát és megkérem Konant, hogy derítse ki, hol szállt meg amíg a Galambok után kémkedett. Talán vitt oda magával néhány saját holmit, ruhát, esetleg egy könyvet vagy bármit ami fontos lehet neki. És amiből egy kicsit jobban megérthetem.

A szívem kihagyott egy ütemet, mikor szellem módjára jelent meg a látókörömben. Nem hallottam a lépteit, a lélegzetvételeit a ruha suh.. Meztelen. Teljesen meztelen. Ahogy végig néztem rajta egyszerre volt csábító és elborzasztó a látványa. Átkötötte a combját fürdés után, a lábai azonban csupaszok voltak, így láttam a kipirosodott sebeket amik a talpáról kicsit felfelé nyúltak. El tudtam képzelni milyen lehet a talpa. A lábán a szőr világos volt és ritkás, mintha évekig gyantáztatott volna amit el tudtam képzelni róla. Ha az egyik szerepéhez szükségesnek érezte, biztos hogy megtette. A csípője karcsú volt, a szemérmessége pedig úgy ágaskodott, mintha a zuhany alatt nem csak azzal lett volna elfoglalva, hogy megmosakodjon hanem, hogy..

– Előkészítettem magam. – a hangja halk és az enyhén rekedtes beütése ellenére is lágynak érződött. Egyszerre simogatta a fülem és indított be teljesen. Ez a srác elveszi az eszem.

Hirtelen álltam fel és léptem elé, behozva a köztünk lévő távolságot. Nem nézett fel rám, kerülte a tekintetem ezért elkaptam az állát és olyan hévvel emeltem fel, hogy hallottam egy halk reccsenést, de időm sem volt gondolkodni azon, hogy mennyire megroppantak az izületei, mert mikor megéreztem a mentolos leheletét azonnal megízleltem milyen így a csókja.

A kezei kissé bizonytalanul kezdtek el matatni a nadrágövemnél amitől elnehezült a mellkasom, több levegőre volt szükségem, de túl jó volt csókolni őt. A nyelve puhasága és nedvessége, a lassú tempója amivel próbálja kiismerni az enyémet, az enyhe mentolos ízzel vegyítve elszeparált a logikai gondolatoktól. Az érzelmiektől is. Csak az erős vágy maradt.

A fenekébe martam, másik kezemmel pedig leellenőriztem a munkáját. Könnyedén becsúszott az első ujjam, majd a második és a harmadik is. Alapos volt. Lábujjhegyre állt és az ujjaim felé mozdította a csípőjét, kezeivel az anyagon keresztül óvatosan érintett meg. Nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy levegye rólam a ruhát vagy rám fogjon, de minden mozdulatomhoz asszisztált és.. Komolyan képes volt bejönni meztelenül, álló farokkal és közölni, hogy előkészítette magát? Ha ez megint csak egy szerep, rohadt jól csinálja.

– Deidara. – suttogtam az ajkaira ő pedig felnézett rám, a szemei csillogtak, az arca enyhén kipirult. Meg akartam kérdezni, hogy ez most megint valamijen szerep-e vagy ő is akarja, de bennem rekedtek a kérdések mikor a keze rám markolt a nadrágomon keresztül. Elégedetten mordultam fel és újra elmélyítettem egy csókot amit bátorításnak vett és kicsatolva az övemet, elkezdte letolni rólam az anyagokat.

A szabad kezemmel a nyakára simítottam és fel a tarkójánál a frissen mosott puha, nedves hajba. Nagyon jó az illata. A bőre tapintása, a keze rutinos mozgása, a csípője önkéntelen mozgása..

Nem. Térj észhez Itachi!

– Már nem dolgozol nekem. – ziháltam az ajkaira. Ő is kapkodta a levegőt, a szemei megtalálták az enyémeket, a benne lévő mély kékség mintha elnyelte volna a szavaimat. Mintha meg sem hallotta volna. – Hallod? Már nem vagy kém. – kihúztam belőle az ujjaimat ő pedig egy pillanatra lehunyta a szemeit és felmorrant, de aztán a szemöldökét ráncolva újra kinyitotta a szemeit. Próbált figyelni arra amit mondok neki. Tudtam.. Ez csak egy újabb szerep. – Kit játszol most?

– Mi?

– Kit játszol? Milyen szerepet? – zavartan pislogott, a szemei egyre tisztábbak lettek, a vállai megremegtek és lehajtotta a fejét. De ott az ágaskodó farkammal találta szembe magát amitől látványosan zavarba jött.

– Nem.. Nem játszom.. Nem úgy...

– Nem úgy? – kérdeztem vissza miközben elengedtem és elpakoltam fájón lüktető férfiasságomat. Deidara az egyik kezét a farka elé tartotta a másikba az arcát temette.

– Nem úgy.. – ismételte. A szekrényemből kivettem egy melegítőt és egy pólót amit odaadtam neki, de csak nézett maga elé, mintha nem tudná, hogy kell öltözködni szóval belebújtattam a felsőbe, az alsót ezután megoldotta egyedül is.

– Szóval eljátszottad, hogy rendben van.

– Nem. De.. Nem úgy. – már megint a nem úgy, mi a fenét akar ezzel? Felsóhajtva dörzsöltem meg a halántékomat. Mihamarabb beszélni akarok Oonokival Deidara viselkedéséről.

– Rendben, szóval nem úgy. – hagytam rá, hátha ezzel megnyugtatom, amíg lesz elég vér az agyamban ahhoz, hogy értelmesen tudjak gondolkozni. – Éhes vagy? – valószínűleg nem sok minden van a hűtőben. Nem számítottam rá, hogy így fog alakulni ez a nap. Most eszmélek csak rá, hogy egy ideig velem fog élni valaki.. Valaki akihez a jelek szerint nagyon vonzódok. – Rendelhetünk valamit. – indultam el a szoba ajtó felé, mert emlékeztem rá, hogy a földszinten hagytam a telefonom. Deidara elkapta a karomat de mikor hátra néztem rá lesütötte a szemét, a szorítása viszont nem enyhült.

– Én.. Nem vagyok tapasztalt.. Magamként nem. – ah, szóval ezt jelentette a nem úgy. – Nem fogok.. Megpróbálok nem más lenni. Szóval.. – szóval vesztettem a józan eszem ellen.

6. rész – Legyél a kémem